2022. október. 25. kedd
A Start Plusz vendége Pócza Zoltán elnök, Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Kőszegi Várszínház igazgatója.
Centenáriumát ünnepelte idén a Városmajori Szabadtéri Színpad. Az ünnepi nyári évadot a Szabadtéri Színházak Szövetségének (SZSZSZ) rendezvénye, a Szabadtéri Színházak Találkozója nyitotta meg. A fővárosi közönség 2022. június 1. és 8. között 9 emblematikus produkciót láthatott az SZSZSZ elsősorban vidéki színházainak a kínálatából válogatva. Nagyszínpadi és kamaraprodukciók érkeztek Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről, a balatoni Kultkikötőből is.
Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke – egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója – így fogalmazott: „Mivel 25 éves lett a Szabadtéri Színházak Szövetsége, kitaláltuk, hogy közös rendezvénnyel is megünnepelhetnénk a negyedszázados jubileumot. Ezért rendezzük meg idén először a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Mindannyian létrehozunk rendkívül értékes saját produkciókat is, amelyeket most még nagyobb nyilvánosság elé tudunk tárni 2022. június 1. és 8. között a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon.”
Zenés vígjátékkal nyitott a találkozó: Az Öreghíd alatt című előadást Göttinger Pál rendezte. Egy darab a szerelemről, sorsról, kötelességről, régi adósságokról, közösségről – az adott szóról. S arról, vajon miért választjuk az előttünk felragyogó számtalan lehetőség közül szinte mindig a lehető legrosszabbat… A Kőszegi Várszínház vendégjátéka június 1-jén volt látható, főbb szerepekben: Ullmann Mónikával, Grisnik Petrával, Kálid Artúrral, Epres Attilával, Trokán Annával.
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játszotta a Dunakanyar főszerepeit. Az előadást Szinetár Miklós rendezte. Valahol a Dunakanyarban egy férfi téved be még éppen zárás előtt egy presszóba gyors duplakávéra. Egy nő áll a pultban. Két középkorú, magányos, elbűvölő lélek találkozik. A néző Karinthy Ferenc könnyed iróniával, finomsággal és érzelmekkel teli, fanyar humorú, egyfelvonásos darabját nézve juthat el a kérdésig: tudunk-e egymáshoz kapcsolódni egy véletlenszerű, fura találkozással, amit csak úgy elénk hozott a sors? A Szentendrei Teátrum előadását június 2-án tekinthették meg a nézők a Városmajorban.
Az Őze Áron rendezte Hamlear Shakespeare két művének – Hamlet és Lear király – cselekményét fűzi egybe, azok egymásra rímelő viszonyait, konfliktusait összehangolva kínált nagyívű, a főhős ifjúkorától öregkoráig tartó, burleszk elemekkel át- meg átszőtt, ugyanakkor finom és igényes paródiát. A két szerző, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba darabja nemcsak a dán királyfit, Hamletet hagyja életben, hogy utána Learként uralkodjon Britannia felett, hanem még belesző a történetbe egy magyar ikont, Bánk bánt is. Az alkotók által „harsány, abszurd, Monty Python-szerű komédiaként” meghatározott darabot jól játszható helyzeteket, izgalmas, számos, hosszú utat bejáró karakterekt és igazán egyedi nyelvi humor jellemzi. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának főbb szerepeit: NagyErvin, Sipos Imre, Vasvári Csaba, Papp János, Jegercsik Csaba, Ágoston Péter és Kovács Vanda játszotta.
Grecsó Krisztián Libri-közönségdíjas regényéből készült Grisnik Petra monodrámája, a Vera Göttinger Pál rendezésében. Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen az. Tanulja a többi gyereket, tanulja a felnőtteket. Ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. A Kőszegi Várszínház produkciója a Városmajori Szabadtéri Színpad kisszínpadán volt átható június 4-én.
A június 5-én két alkalommal bemutatott Dalok a kamrából gasztrokoncert borkóstolóval társult, így különleges, kulturális és gasztronómiai élményt nyújtott a nézőknek. Az előadás Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, és a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkról szól. A Soharóza kórus a sütési-főzési szokások átalakulását a nagymamamódszerektől az aktuális hipszter trendekig, a takeaway-kultúrát és a karanténlét sok más elemét járja körbe. A Dalok a Kamrából a Catwalk Concert Productions és a Városmajori Szabadtéri Színpad első közös produkciója volt.
Darvasi László korunk egyik legkiválóbb magyar írója. Költői szépségű darabjában Karády Katalin (Bartha Boróka) élete szerepét alakította szívfájdító módon, hogy visszataláljon „az igazsághoz, / a normális, nappali fényhez, / a szabad levegőhöz, / a szélhez…” A mindenki által ünnepelt és rajongott dívát ezúttal a Gestapo 525-ös számú cellájába zárták. Szenvedéstörténetéből megváltástörténet lesz. A Gyulai Várszínház 2021-es ősbemutatóját, a Karády zárkája című előadást – Béres László rendezésében – június 6-án tekinthette meg a fővárosi közönség.
A Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-ben bemutatott saját produkciója a Covid okán szociálisan elszigetelt fiatalokra fókuszál. Az elsősorban középiskolásokat célzó zenés színházi előadás, melynek zenei vezetője Beck Zoltán, a 30Y zenekar alapítója, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának átirata, melyben az eredeti dráma csupán kiindulópont. Az Ahogy teccik – nemtragédia című parafrázist a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei adták elő június 7-én.
Van, aki nem ismeri Süsü, Mirr-Murr vagy Gombóc Artúr nevét? Aligha! A Csukás István meséiből készült különleges előadás, a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány produkciója: a Süsü és barátai remek szórakozás nyújtott a családoknak.
Gergye Krisztián Társulata új produkciójában a képzőművészet és a tánc párhuzamaira fókuszált. A Szinesztézia című előadás performance-etűdök füzéréből áll, melyek két előadó, Nagy Csilla és Gergye Krisztián egy-egy gondosan kiválasztott műalkotásra adott reflexióit helyezik egymás mellé. Az előadás a Szentendrei Teátrum, a Kőszegi Várszínház és a Gergye Krisztián Társulata koprodukciójában készült a Ferenczy Múzeumi Centrum szakmai támogatásával.
forrás: https://varosmajoriszinpad.hu/
Helyzetelemző és tervező közgyűlést tartott az idén 25 éves Szabadtéri Színházak Szövetsége, amelyhez országszerte immár 14 rangos tagintézmény tartozik. A szakmai szervezet a Kultkikötő egyik helyszínén, Balatonbogláron összegezte a tapasztalatait, illetve beszélte át a következő időszak lehetőségeit. 2022 nyarán – három hónap alatt – összesen csaknem 300 ezer nézője volt a nyári programjaiknak: 53 saját bemutatóval várták a közönséget, és 560 előadást játszottak.
Idén rendezték meg először a Szabadtéri Színházak Találkozóját, amely eseménynek a Városmajor adott helyet. „Jövőre is lesz ez a találkozó, akkor a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozathoz kapcsolódóan Balatonbogláron és Alsóörsön, a Kultkikötő helyszínein és szervezésében, s már megítélték rá a támogatást” – jelentette be Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke a közgyűlésen.
Szóba került az is, milyen hatással lehet a szabadtéri színházakra az energiaválság, illetve az, hogy számos kőszínház jelezte, mivel télen zárnak, nyáron pótolják majd az elmaradt előadásokat. A Szabadtéri Színházak Szövetsége együttműködést ajánl a kőszínházaknak.
„Először rendeztük meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Mindannyian létrehozunk értékes saját produkciókat is nyaranta, amelyek – sok esetben – csak néhány előadást érnek meg a szabadtéri helyszíneken. Azt gondoltuk, nagyobb nyilvánosság elé is vihetnénk ezeket. Sikerrel zárult a programsorozat, és már megítélték a támogatást a folytatáshoz, úgyhogy 2023-ban a Balaton partjára – Balatonboglárra és Alsóörsre – vihetjük a legjobb saját előadásainkat, a Kultkikötő helyszíneire. Ők is szervezik jövőre a rendezvényt a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretében” – emelte ki Pócza Zoltán.
Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója hozzátette: „Meg kell felelnünk az Európa Kulturális Fővárosa ethoszának, szellemiségének, értékrendjének. Köztük az együttműködés, a párbeszéd, vagy épp a környezettudatosság elvének. A Szabadtéri Színházak Szövetsége alapvetően az együttműködés és a párbeszéd híve. Megnyugtató az is, hogy a tagintézmények közül már egyre többen csatlakoztunk az országos zöldszínházi hálózathoz, például a Kőszegi Várszínház, a Szentendrei Teátrum, a Városmajori Szabadtéri Színház és a Kultkikötő is. Terveink szerint június 16-25. között szerveznénk a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Magyarország szabadtéri színházi kultúrájának sokszínűsége egyedülálló. Ezeknek a tereknek – változatos programkínálatokkal, fesztiválokkal – jelentős szerepük van a helyi közösségi élet szervezésében éppúgy, mint a kulturális turizmus fellendítésében.”
A közgyűlésen a 14 tagintézmény számolt be a nyári programjairól, tapasztalatairól, s egy kicsit a jövő évi tervekről is. Összesen 560 előadást játszottak idén, majdnem mindegyiket teltházzal. Pócza Zoltán, a szövetség elnöke szerint „Magyarországon évről évre egyre többen választanak nyári úti célt annak alapján, hogy megnézik, van-e a közelben szabadtéri színház, esetleg valamilyen fesztivál, ahova a családdal együtt is mehetnek, akár több generáció közösen. A szabadtéri színházak nyári kínálatához a legtöbb esetben már egy-egy saját fesztivál is hozzátartozik.”
Beszéltek a szabadtéri helyszínek 2022-es nyári terveiről is. „Sok minden függ az energiaválság alakulásától. Egyrészt kevesen tudják: a szabadtéri színházak többsége egész évben működik, ősszel, télen, tavasszal belső helyiségekben, terekben. Tehát a rezsikérdés minket is érint” – fogalmazott Pócza Zoltán.
A Szabadtéri Színházak Szövetségének balatonboglári közgyűlésén mindannyian egyetértettek abban: feladatuknak tekintik az együttműködésre törekvést, a környezettudatos szemléletformálást, a közös fellépést a szabadtéri színházak fejlesztése érdekében.
forrás: https://www.blikk.hu/
A fennállásának idén 100. évfordulóját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad meghosszabbított játékrenddel, az eddiginél is gazdagabb programkínálattal és meglepetésekkel egyaránt készült a jubileumra. Az évadot két nagy programsorozat – az első alkalommal megrendezésre kerülő Szabadtéri Színházak Találkozója, valamint a 10. Városmajori Szabadtéri Szemle – foglalta keretbe, a kettő között közel 70 produkcióval, különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, operettel, hazai és nemzetközi filmvetítésekkel várták a közönséget. Az évad végén Benkő Nórával, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatójával ültünk le beszélgetni, hogy összegezzük az elmúlt hónapokat, valamint kicsit előre tekintsünk a jövőbe.
100 éves lett a Városmajori Szabadtéri Színpad. Hogyan ünnepeltétek a jubileumot?
Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehet egy ilyen évfordulót méltó módon megünnepelni. Szerintem jó döntés volt, hogy nem egy kiemelt eseményt állítottunk a középpontba, hanem az egész nyári szezont a jubileumnak szenteltük. Voltak évadon átívelő programok, mint például a Budasteppel közösen szervezett séták, amelyek során a résztvevők körbejárták a Városmajor területét, megismerhették az elmúlt 100 év történetét és a séta végén beleshettek a kulisszák mögé is. A születésnap jó alkalom volt arra, hogy mélyebben is megismerjük, és az év során különböző formában, különböző fórumokon megosszuk az érdeklődőkkel a városmajori parknak, valamint magának a színháznak a történetét. Az OSzMI, illetve más intézmények segítségével korábbi dokumentumok, plakátok és archív anyagok alapján bemutattuk intézményünk múltját a Száz éve a Városmajorban című kültéri kiállításunkban. Az évad elején hirdetett „A Te sztorid” felhívásunkban, arra kértünk mindenkit, hogy mesélje el a városmajori színházhoz fűződő emlékeiket, ezekből végül podcastek és írott anyagok is születtek.
Az előbb említettek mellett volt két kiemelt eseményünk: az egyik a saját produkciónk, a 100 év Major, avagy az eszméimet nem cserélem premierje, amelyben Nyáry Krisztián és Horváth János Antal a korábban itt élt írók és költők szemszögéből mutatta be az elmúlt 100 évet, a másik pedig a Kaddis-koncert, ami szintén a szívügyem volt. Aki olvasta Zoltán Gábor műveit, tudja, milyen borzalmak történtek a környéken 1944-45 telén. Erről mindenképpen szerettünk volna megemlékezni, ehhez pedig nem is találhattunk volna méltóbb előadást, mint Födő Sándor és Bíró Eszter koncertje.
Ahogy említetted, a 100 év Major volt idén a saját produkciótok. Milyen visszajelzések érkeztek a szakmától és a közönségtől?
Nagyon sikeres volt, mert egy izgalmas előadás született, de az mindig megosztó, ha egy írót vagy költőt más szemszögből láttatunk. Ha megmutatod egy költő emberi oldalát is, sokaknak tetszik, mivel ezáltal közelebb kerül hozzájuk. A fiatalok, akik látták az előadást, azt mondták, mennyire szuper lenne így tanulni az irodalmat. Szeretjük a nagy íróinkat, költőinket piedesztálra emelni, de nekik is megvoltak a hibáik, a gyengeségeik, tudtak szerelmesnek lenni és gyűlölni is – miközben természetesen zseniális alkotók voltak. Nagyon fontos megmutatni az emberi oldalukat, mert a művészetük is részben ebből táplálkozott. A Színművészeti előtt magyar szakos voltam az egyetemen, így rálátok az irodalomtanításra, amelynek nagy előnye lehet, ha az irodalmi alakokat élő, a ma emberének érzelmeit bíró emberekként mutatják be, hiszen a teljes világtörténelmet tekintve mintha csak „tegnap” éltek volna.
Az idei nyarat a Szabadtéri Színházak Találkozójával nyitottátok meg, ami az első ilyen kezdeményezés volt. Honnan jött az ötlet, hogy a Szemléhez hasonló sorozatot szenteljetek a rendezvénynek?
A Szabadtéri Színházak Szövetsége elnökének, Pócza Zoltánnak volt az az ötlete, hogy egy olyan programsorozatot szervezzünk, amelyben a szabadtéri színházak az elmúlt évek saját produkcióival mutatkozzanak be a fővárosi közönségnek. A legtöbb szabadtéri színházhoz hasonlóan a Városmajori Színpad is alapvetően egy befogadó tér, ahová meghívott előadások érkeznek, de van egy kötelezvény arra vonatkozóan, hogy évente legalább egy saját bemutatót tartsunk. Ezt mindenki máshogy értelmezi, nálunk ez azt jelenti, hogy az ötlettől a megvalósításig mindent mi csinálunk. Nekünk nincs társulatunk, varrodánk, ügyelőnk, súgónk – tehát semmink, ami egy produkció létrehozásához kellene. Ezért ilyenkor indul az egyeztetés (szerzővel, rendezővel, színészekkel, műszakkal stb.), ami iszonyatosan bonyolult. Több szabadtéri színház is hasonlóképpen működik, ezért is gondoltuk, hogy adunk ezekből a produkciókból egy kis ízelítőt. A Kőszegi Várszínház, a Gyulai Várszínház, a Szentendrei Teátrum és a Kultkikötő előadásai mellett a tavalyi két bemutatónk (Ahogy teccik – nemtragédia és a Dalok a kamrából – A szerk.) is szerepelt a repertoárban. Fontos, hogy a budapesti közönség előtt is megmutatkozhassanak ezek az előadások, nekünk befogadó színházként feladatunk ennek a lehetőségét megteremteni.
Mennyiben különbözik ez a Szemlétől, amelyben szintén vidékről hívtok előadásokat?
Nagyban. Egyfelől a Szövetség által kiválasztott előadások saját produkciók voltak, amelyeket a tagintézmények maguk neveztek a Találkozóra, míg a Szemlére határon innen és túlról mi válogattuk az előadásokat. Idén egyébként beemeltünk egy alternatív fővárosi előadást is (Átrium – Frivol – A szerk.) a versenyprogramba. Művészeti tanácsadóm, Peremartoni Krisztina az egész évadban járja az országot, rendíthetetlenül nézi az előadásokat, keresi azokat a produkciókat, amelyek megütnek egy bizonyos nívót és színvonalban is összehasonlíthatók egymással. Ez adja a díjak igazi értékét: a roppant erős mezőny. Persze, ez nem azt jelenti, hogy máshol nincsenek jó előadások, mert a versenyprogram összeállításakor több tényezőt is figyelembe kell vennünk: azt is néznünk kell, hogy az adott produkció beférjen a színpadunkra, le tudjuk egyeztetni és meg is tudjuk fizetni.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon nemcsak színházi előadásokat lehet látni, hanem tánc- és balettelőadásokat, koncerteket, filmeket, gyerekprogramokat is, s ti adtatok helyet júniusban a Margónak is. Cél a műfaji sokszínűség, hogy a kultúra legtöbb területét lefedjétek?
Talán mondhatom, hogy Budapesten nincs még egy olyan nyári szabadtéri színház, ami több műfajban biztosít szórakoztatási lehetőséget a nézőknek. Egy többezres befogadóképességű helyen látványos, általában zenés előadások mennek, mert ekkora térben a próza, a mimika már nem él igazán meg. Nálunk viszont igen, ilyen téren abszolút hiánypótlóak vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb színház Pesten található, Budán alig akad pár, de nyáron ők sem működnek. Éppen ezért feladatunk, hogy minden réteget megszólítsunk, minden igényt kielégítsünk. Ezért is hívunk többek között minőségi gyerekzenekarokat – sajnos a gyerekelőadás nyáron, 40 fokban, délelőtt, világítás nélkül halott ötlet lenne. A koncerthelyszínekkel nem tudjuk és nem is akarjuk felvenni a versenyt; több is van belőlük és mivel mi ültetett helyszín vagyunk, ahol alkoholt sem lehet fogyasztani a nézőtéren, nálunk teljesen más típusú élményre vágynak az emberek. Ezért inkább koncertszínházi produkciókat kívánunk nyújtani a közönség számára (Kern András Lövölde tere, a 30Y Restije Mucsi Zoltán közreműködésével vagy a már említett Kaddis), mely szempontot a koncertek válogatásánál jövőre még hangsúlyosabbá tesszük.
Arra gondoltam, hogy a táncelőadások széppé és felemelővé tennék a nyárestéket, a Győri Balett előadása tavaly igazolta is ezt. Idén már nemcsak őket, hanem a Román Sándor Entertainment és a Szegedi Kortárs Balett produkcióit is láthatták a nézők. A kertmozi ötlete pedig a múltból eredeztethető: egyfelől a Városmajori Színpad is így indult, másfelől eszembe jutottak azok a régi szép balatoni esték, amikor éjszaka a szabadtér alatt néztünk filmeket. Amikor beleírtam ezt a pályázatomba, akkor Budapesten még nem volt ekkora divatja ennek a típusú mozizásnak, de a Covid miatt a szabadtér felértékelődött, így mostanra erős lett a konkurencia, ezért ügyesen kell kiválasztani a filmeket. Idén azt találtuk ki, hogy a meghívott művészeink kedvenc filmjeit vetítjük le. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy a fő profilunk továbbra is a színház. Nagy öröm számomra, hogy idén mindegyik színházi produkciónk teltházas lett, mert ez azt jelenti, hogy sikerült olyan előadásokat bemutatnunk, melyek után a nézők azt érezhették, hogy megérte eljönniük, mert minőségi szórakozást kaptak.
Nálatok véget ért az „évad”. Ennek ellenére jól gondolom, hogy nem dőlhettek hátra? Egyfelől ott van a Kristály Színtér, amit szintén ti üzemeltettek, másfelől hamarosan el kell kezdeni tervezni a jövő évet.
A Margit-szigeten, a Hajós Alfréd Sportuszoda mellett található Kristály Színteret februárban kaptuk meg üzemeltetésre, hogy egy új kulturális közösségi teret hozzunk létre. A városmajori színháztól teljesen eltérő működéssel: zárt térrel, kisebb befogadóképességgel. A Kristályba olyan dolgokat tudunk tervezni, amelyek specifikusan arra a térre alkalmasak, ilyenek például a táncszínházi előadások, a kiállítások és a bulik. Év végéig lesznek programok, aztán egy kis időre bezárunk. Április elején a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaival nyitjuk meg újra a helyet.
Visszatérve a Városmajori Színpadhoz: valóban, sokan azt gondolják, hogy mi nyáron dolgozunk, aztán pedig pihenünk. De a majorban nem áll meg az élet, egyfelől fel kell dolgozni az idei évadot (beszámolók, üzleti tervek készítése, stb.), másfelől ahhoz, hogy a jövő nyár is ilyen izgalmas és színes legyen, már most el kell kezdeni szervezni a programokat, márciusban már késő lenne lekötni azokat.
forrás: https://deszkavizio.hu/
A kultúra megfizethetetlen?!
A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
A megkérdezett intézmények szinte mindegyike egyetért abban, hogy nehéz időszak vár a szektorra, illetve újra kell tervezniük a következő időszak költségvetését. Bár nagyfogyasztóként a rezsicsökkentés eddig sem érintette őket, áremelkedéssel csaknem mindegyikük számol.
Az Átrium egyelőre még az előző évi szerződésük szerint fizetik a működési költségeket. „Még nem tudjuk, hogy a szolgáltatónknál milyen árakkal kalkulálhatunk, de úgy gondolom, hogy a gáz esetében három-ötszörös árváltozásra lehet majd számítani, a villanynál talán nem lesz ilyen arányú az emelkedés, viszont az is súlyos lesz.” – mondta Zsedényi Balázs, a színház produkciós igazgatója, aki hozzátette, hogy egyelőre az is bizonytalan, hogy egy ilyen mértékű áremelkedést hogyan és mivel tudnak kompenzálni.
„Egészen biztos, hogy minden színháznak, így nekünk is hozzá kell nyúlnunk a jegyárakhoz,
de alapvetően próbálunk úgy gazdálkodni, hogy a változásokból a néző a lehető legkevesebbet érzékelje. Ennek alapvető feltétele az lenne, hogy az immár kilencedik hónapja elbírálatlan működési támogatási kérelmünket a minisztérium méltányosan elbírálja, és azt a nagyságrendi támogatást biztosítsa, amit a többi magánszínháznak biztosít.” Addig azonban, amíg nincs az Átrium vezetőségének kezében az új árakkal kiegészített szerződés, konkrét lépéseket sem tudnak tenni. Abban azonban biztosak, hogy a helyzet valódi és súlyos problémává válik az évad második felében.
A Városmajori Szabadtéri Színpadot és Kristály Színteret üzemeltető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. rezsiköltségei is kiszámíthatatlanok lettek, emiatt pedig nehezen tudják megtervezni az évadjukat. Az Átriumhoz hasonlóan ők is kalkulálnak egy kisebb mértékű jegyáremeléssel.
„A közüzemi díjak megemelkedésén kívül kifejezetten érzékenyen érintett minket a kata törvénymódosítása, amelynek tovagyűrűző hatása befolyásolja a színház büdzséjét is – egyelőre még teljességgel meg sem becsülhető módon.
Az üzemanyag költségének emelkedése pedig a Városmajori Szabadtéri Színpad egyik kiemelt eseményét, a Városmajori Színházi Szemlét veszélyezteti”
– tudatta a vezetőség, hozzátéve, hogy a Szemlére szinte kizárólag vidéki és határon túli társulatokat várnak, akiknek az áremelkedés miatt a szállítási költségek növekedésével – külföldről érkezők esetében pedig a forint gyengülésével – is számolniuk kell.
„Azok a színházak, amelyek nem állami támogatásból élnek, a smart telefon mintájára többségében smart gazdálkodást folytatnak”
– mondta el Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója, utalva arra, hogy a teátrumok évről évre igyekeznek a különböző szolgáltatók ajánlatai közül a számukra legkedvezőbbet kiválasztani. „Szerintem nagy ijedtségre nincs ok, a helyzet csak annyiban fog változni, hogy ezentúl jobban oda kell figyelnie mindenkinek, hogy mire és mennyit költ” – fejtette ki az álláspontját Puskás, kiemelve azt is, hogy míg a rezsicsökkentéssel egy magánszemély 30 forint körül fizetett kWh-ként, addig ez a Centrál Színház esetében eddig is 130 forint körül mozgott.
A Centrál Színház tehát megfontoltan áll a helyzethez annak ellenére, hogy nemrég komoly problémával szembesültek: nem kaptak meg egy szerződésben megígért, 250 millió forintos támogatást, amellyel az elmúlt három évben számolhattak.
Végül a tárgyalásoknak köszönhetően mégsem kell e nélkül az állami juttatás nélkül elindítaniuk az évadot.
A Jurányi Ház nemcsak a magas árakkal, a bizonytalansággal is szembesült. A nagyjából 6700 négyzetméteres épület gáz- és áramszolgáltatásainak szerződéskötései jelenleg is zajlanak, ám míg a nagy alapterület miatt eddig kiemelt ügyfélként tekintett rájuk a szolgáltató, ez az utóbbi időszakban megváltozott, sőt az is kérdésessé vált, hogy tudnak-e a teljes évre elegendő gázt biztosítani az intézménynek.
„Továbbra is egy évre szerződünk a legjobbnak ítélt szolgáltatóval, de mivel folyamatosan változik a piac, bekerül a szerződésbe egy olyan tétel, amely lehetővé teszi az árváltozást, amennyiben a helyzet indokolja” – mondta el Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője, hozzátéve, hogy a helyzet az intézményben dolgozó tagszervezetek miatt is bonyolult.
„63 szervezet működik a Jurányiban, akik nekünk mint főbérlőnek üzemeltetési hozzájárulást fizetnek. Hiába vagyunk olyan helyzetben, hogy éppen lejártak az eddigi szerződéseik, és újat kell kötnünk, nehéz feléjük fix hozzájárulást megállapítani, ráadásul látjuk, hogy ők is bajban vannak.” Rozgonyi-Kulcsár Viktória emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy
a szolgáltatások díjai is folyamatosan emelkednek, így a takarítástól a nyomdaköltségig számos tétel befolyásolja a költségvetést.
„Minden olyasmi, ami szükséges egy színház vagy ilyen jellegű művészeti telephely üzemeltetéséhez, most bizonytalan és drágább. Eddig sem volt könnyű, különösen egy főként pályázati pénzekből és jegybevételből élő játszóhelynek, most viszont nemcsak a bevétel mértéke kérdéses, a kiadások is. Az sem lehet megoldás, hogy a végletekig emeljük a jegyárakat, hiszen az pont a nézőszám csökkenését generálja.”
A vidéki színházak esetében is hasonló problémákkal néznek szemben a színházi szféra képviselői:
A Szegedi Nemzeti Színházat is nagymértékben érintik a gazdasági intézkedések, és meghatározzák a teátrum finanszírozását.
„Napról napra újraszámolunk, hiszen a vállalkozóként nálunk dolgozó műszaki és művészeti kollégák adózási formájában történő változás kapcsán tőlünk várják a kieső bevételük kompenzálását,
miközben a beszállítóink is árat emelnek, még nem látjuk tisztán, hogy hányszorosára emelkednek az energia áraink, míg a költségvetési keretünk nem változik”
– mondta el kérdésünkre Barnák László főigazgató, hozzátéve, hogy drasztikus lépésekre kényszerülnek a következő évadban, árat emelnek, spórolnak az energiával, illetve a tervezett bemutatószámot sem tudják tartani. „Kérdéses az is, hogy bármilyen kompenzációs támogatásra számíthatunk-e fenntartói részről” – fejezte ki aggodalmát Barnák.
Hasonló tapasztalatokról számol be több fővárosi és vidéki színház is, akik néhány nappal korábban az Index kérdésére elmondták a tapasztalataikat.
A dunaújvárosi Bartók Színház rezsiköltsége például az augusztus 1-jei szerződéskötések értelmében az ötszörösére ugrik. Ezenfelül megválnak egy városi klubtól, melyet visszaadnak az önkormányzatnak, elhalasztják az egyik, jövő évadra tervezett bemutatójukat, és eltörlik a bérbeadási kedvezményeket.
Őze Áron, a teátrum igazgatója nem lát megoldást abban, hogy munkatársakat küldjenek el, vagy árakat emeljenek, a játszási napok számát viszont péntekre, szombatra és vasárnapra szűkítik.
A Spinoza kiadásai a többi színházhoz képest drasztikusan nőnek: a rezsiköltségük csaknem 175 százalékkal emelkedik. A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő magánszínház ezzel a végleges bezárás közelébe kerül.
A tatabányai Jászai Mari Színház szerencsésebb helyzetben van, mert bár a teátrum is számol az áremelkedéssel, felmerült, hogy a rezsit átvállalja az önkormányzat. Erről azonban döntés még nem született. Ugyanakkor ők már most rákényszerültek arra, hogy a jegy- és bérletárakon emeljenek.
A Rózsavölgyi Szalon már előrelátóan gondolkodott, a korábbi évek hat-nyolc bemutatójához képest a következő szezonra négy premiert terveztek.
„Egy felelős színházvezetőnek minden támogatási lehetőséget meg kell céloznia.
Bízom benne, hogy lesznek továbbra is pályázatok a független színházak – ilyen a Rózsavölgyi Szalon is – működésének megsegítésére, vagy esetleg a korábbi pályázatok elszámolása kapcsán kaphat kedvezményeket az előadó-művészeti szakma” – mondta el az Index kérdésére Zimányi Zsófia művészeti vezető, hozzátéve, hogy jó lenne, ha a színházak szolidárisak lennének egymással.
Az Index által megkérdezett többi színház, a Budaörsi Latinovits Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, valamint a Sberbank bezárása miatt forrásaitól elvágott Trafó egyelőre nem tudott konkrét információkkal szolgálni a jövőt illetően.
A Magyar Hang a Katona József Színházat is elérte, a teátrum válaszában kitért rá, hogy bár az áramra még csak most írják ki a közbeszerzést, legalább négyszeres áremelkedéssel számolnak, és kalkulációjuk szerint a gáz is ilyen mértékben drágul majd.
Az említett színházakon túl megkerestük az Örkény Színházat, a Radnóti Színházat, a Vígszínházat, a Budapesti Operettszínházat, valamint több vidéki teátrumot, amint választ kapunk a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.
forrás: https://fidelio.hu/
A szabadtéri színházak szezonja június 1-jén hivatalosan is kezdetét vette. Idén először rendezték meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját június 1. és 8. között: a Városmajori Szabadtéri Színpadon 9 emblematikus produkciót láthatott a közönség a Szabadtéri Színházak Szövetségéhez tartozó színházak kínálatából. Nagyszínpadi és kamaraprodukciók érkeztek a Városmajorba Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről, a balatoni Kultkikötőből is. Sikerrel zárult a programsorozat. A nyári évadnyitás egyik hagyományos eseménye a Szabadtéri Színházak Szövetségének díjátadása is volt: a Gedeon József Amfiteátrum-díjat 2022-ben – a szakmai szervezet tizennégy tagintézményének szavazatai alapján – Lőkös Ildikó Jászai Mari-díjas dramaturg nyerte el, aki évtizedek óta részt vesz számos szabadtéri színház munkájában. A díjat Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke adta át.
Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke – egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója – így fogalmaz: „Először rendeztük meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Mindannyian létrehozunk értékes saját produkciókat is nyaranta, amelyek – sok esetben – csak néhány előadást érnek meg a szabadtéri helyszíneken. Azt gondoltuk, nagyobb nyilvánosság elé is vihetnénk ezeket, amihez külön ünnepi alkalmat adott az is, hogy 25 éves a Szabadtéri Színházak Szövetsége. Június 1. és 8. között a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpad ezekkel az előadásokkal nyitott. Sikerrel zártuk a programot. Jövőre is megszervezzük. Felvettük a kapcsolatot a 2023-as Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekttel, folyamatosan tárgyalunk arról, hogy az ő égiszük alatt rendezzük majd meg a következő évi Szabadtéri Színházak Találkozóját. Bízunk benne, hogy akkor a Balaton partjára vihetjük a legjobb szabadtéri színházi előadásokat, a Kultkikötő helyszíneire, amely szintén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagja.”
Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója elmondta: „Örömmel adtunk helyet a Szabadtéri Színházak Találkozójának, amelyen a mi saját előadásaink is szerepeltek. Budapesten egy héten át fókuszba került az, hogy a szabadtéri színházak is létrehoznak egyedülálló produkciókat, amelyek nagyobb figyelmet érdemelnek. Jó volt a budapesti közönség visszajelzése.”
Pócza Zoltán az előzetes érdeklődések alapján egyébként úgy kalkulál: idén összesen nagyjából 500 ezer látogatóra számíthatnak a szabadtéri színházak, amelyek több mint 500 különféle előadással, programmal várják a közönséget. „A szabadtéri színházak helyszínei, akár a várak, a vizek, a természet, akár más történelmi terek is erősen meghatározzák egy-egy produkció hangulatát. Sokan a nyaralók közül úgy választanak úticélt, hogy legyen ott szabadtéri színház”, tette hozzá a Szövetség elnöke.
A Szabadtéri Színházak Szövetsége 1997-ben alakult. Már egy évvel korábban Gedeon József, a Gyulai Várszínház akkori igazgatója és Mátyás Irén, a Zsámbéki Nyári Színház akkori vezetője felvetették: a „szabadtérieknek” speciális a működésük, jó lenne egy külön szervezet, amely összefogná őket és a problémáikat, és szükséges az érdekképviselet. Alapelveik között megfogalmazták, mit tekintenek szabadtéri színháznak, például ne csak befogadjon produkciókat, legyen saját bemutatója is. A csatlakozás kritériumai között pedig az is szerepel, hogy az intézmény legalább nyolc éve folyamatosan tevékenykedjen, együttműködjön a település önkormányzatával, vállaljon közszolgálati feladatokat is.
A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai: Agria Nyári Játékok (Eger), Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Kultkikötő (Balaton), Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg), Margitszigeti Színház, Nagyerdei Szabadtéri Játékok (Debrecen), Szarvasi Vízi Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum, Városmajori Szabadtéri Színpad, Zsámbéki Nyári Színház.
A SZABADTÉRI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJÁNAK előadásai:
Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt (Kőszegi Várszínház); Karinthy Ferenc: Dunakanyar (Szentendrei Teátrum); Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király (Bartók Színház és Gyulai Várszínház); Grecsó Krisztián: Vera (Kőszegi Várszínház); Dalok a Kamrából (Catwalk Concert Productions és Városmajori Szabadtéri Színpad); Darvasi László: Karády zárkája (Gyulai Várszínház); Ahogy teccik – nemtragédia (Városmajori Szabadtéri Színpad); Csukás-mese: Süsü és barátai (Kultkikötő és Összpróba Alapítvány); Szinesztézia (Szentendrei Teátrum, Kőszegi Várszínház és Gergye Krisztián Társulata).
forrás: https://szinhaz.online
A héten a legtöbb szabadtéri játszóhely kinyitja kapuit, pénteken az Összetartozás koncerttel indul el a nyári szezon. Szabadtéri vezetőkkel beszélgettünk a nyári színházak sajátosságairól, a könnyed szórakozás és a minőség egyensúlyáról.
Amikor Mátyás Irén és Gedeon József megalapította a Szabadtéri Színházak Szövetségét, akkor elég homogén társaság gyűlt össze, akiket az a gondolat tartott össze, hogy miben különböznek a kőszínházaktól – fogalmazott a Kőszegi Várszínház igazgatója a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának évadzáró beszélgetésén. Pócza Zoltán hozzátette: „Az egyik különbség, hogy az ég alatt játsszunk, ki vagyunk szolgáltatva az időjárási körülményeknek, a másik, hogy nincs függöny, nincs titok. Nem egy dobozszínházról beszélünk, hanem minden szabadtéri helyszínen a genius loci határozza meg a színházak előadásait. A szentendrei kis udvaron és a szegedi Dóm téren egészen más típusú előadások születnek.”
A szabadtéri játszóhelyek a Covid idején kulturális mentőcsónakként szolgáltak – vélte Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója. „A járvány miatt felértékelődött a szabadtéri játszóhelyek jelentősége. Elkezdtünk tartani attól, hogy zárt terekben egymáshoz közel üljünk órákon át. Az első évadom idején, 2020-ban arra is ügyeltünk, hogy fellépési, kereseti lehetőséget biztosítsunk olyan művészeknek, akik alkalmasint egy éve nem léptek színpadra. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a szabadtéri színházak is minőséget képviseljenek. Ne csupán szórakozást nyújtsanak.”
Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum tavaly kinevezett igazgatója arról beszélt, hogy – a hely adottságai miatt is – delikát különlegességeket szeretne létrehozni, és kivinni a város utcáira a kultúrát: rockzenét, kortárstáncot, színházat. „Engem mindig az érdekelt, hogyan lehet behozni a nem kultúrafogyasztó közönséget. A legnagyobb kihívás számomra, hogy a Szentendrére biciklizni, lángosozni, fagyizni érkezőket hogyan tudom becsábítani a programjainkra.”
„A nyolcszáz férőhelyes színház nagynak számít, de annyira nem, hogy ne maradna meg a színházélmény. Éppen ezért nem kell látványos, tűzijátékos showműsorra törekednünk, kifejezetten tudunk olyan előadásokat hívni, amelyek a párbeszédekre és a csendekre épülnek” – vette számba Benkő Nóra az idén 100 éves városmajori játszóhely adottságait. „Nincs olyan előadás, amit előtte ne néznénk meg, tehát nehezen lehet csalódni. Peremartoni Krisztina művészeti tanácsadóként járja az országot és a határon túli magyar színházakat, és javasolja, mit érdemes elhozni.”
Lőrinczy György hangsúlyozta: Szentendrén törekszenek arra, hogy a saját bemutatóik mellett különlegességek létrejöttét segítsék. „Éppen a saját bemutatónk, A Macskadémon olvasópróbájáról érkeztem, de a Jurányival is van egy koprodukciónk, amit a Vajda Lajos Múzeum különleges hangulatú kertjében valósítunk meg. Widder Kristóf rendez egy Szenes Hannáról szóló zenés darabot Bíró Eszterrel a főszerepben. Lesz egy Pergolesi-operánk is, amit két nap alatt nyilvános próbákkal rendez meg Novák Eszter. Én most azt élvezem, hogy ezek a kisebb terek lehetőséget adnak a kísérletezésre. 150-200 fős nézőtéren belefér, hogy jópofának tűnt, de mégsem úgy sült el.”
Pócza Zoltán arról beszélt, hogy az intézményük a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház nevet viseli, és egyben kulturális központként, közösségi térként is működik. A nyári programsorozat felvezetéseként májusban – a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közösen – mutattak be egy gyerekeknek szóló előadást, hogy a jövő színházi közönségének kinevelésében is aktív szerepet vállaljanak.
„Minden évben létrehozunk egy monodrámát vagy mikrodarabot, ami könnyen utaztatható, és a fővárosban is tudjuk játszani. Idén – a színház negyvenéves évfordulójához kapcsolódóan – Weöres Sándorról írt egy darabot Göttinger Pál, Kálid Artúr játssza benne Weöres macskáját. A színház elindulásának negyvenedik évfordulóján felolvasószínházi keretek közt bemutatjuk azt a darabot, amivel indult a színház, Páskándi Géza Az ígéret ostroma című drámáját, ami a 16. századi kőszegi ostromról szól. Mi pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit jelentenek ma ezek a fogalmak, hogy haza, a haza megvédése, kivel vagyunk hajlandók összefogni ezért. Gergye Krisztián kőszegi kötődésű alkotó azt találta ki, hogy negyven év minden nagyszínpadi bemutatójának részletét megfesti, ezeket a képeket kitesszük az ágyúpadra, és megörökítjük, ahogyan a szélnek, esőnek, napsütésnek kitett alkotások megöregszenek. Erre a filmre fog Krisztián mozogni, táncolni, az idő múlásáról gondolkodunk közösen.
Idén szerettem volna egy olyan darabot csinálni, ami arról szól, hogy hogyan születik a színház. Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba duóját kértem fel, akik végül – Shakespeare nyomán – Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék címmel írtak előadást, amit a dunaújvárosi színházzal közösen mutatunk be. Ha sikeres egy darab, az a művészek érdeme, boldogsága, ha bukás, akkor a miénk – nagyjából erről szól majd az előadás Őze Áron rendezésében. Idén először tíznapos fesztivált is szervezünk, amely gyerek- és kamaraszínházi, valamint zenei produkciókkal, szakmai előadásokkal várja a közönséget. Le akarjuk vetkőzni azt a sztereotípiát, hogy a nyár a könnyed haknikról szól. Fontos, hogy olyan produkciók jöjjenek létre, amikre tényleg büszkék vagyunk.”
Idén két fesztivált is szerveznek a Városmajorban: a Szabadtéri Színházak Találkozója és a Városmajori Színházi Szemle is a találkozásokról, a szakmai beszélgetésekről szól, fontos közösségi élmény. A Margó Irodalmi Fesztivál is otthonra talált a Városmajorban – jegyezte meg Benkő Nóra. „A szabadtéri játszóhelyek előnye, hogy különböző helyekről érkező művészek játszanak együtt, akiket inspirál az új, alkalmi kollégákkal közös munka.” A színpad századik évfordulója apropóján városmajori sétákat szerveznek, személyes sztorikat várnak, Nyáry Krisztiánt pedig arra kérték, hogy írjon egy darabot a helyről. Az előadásban a Városmajorhoz kapcsolódó művészek, elsősorban írók, költők történetei elevenednek meg.
Lőrinczy György hozzátette: A Macskadémon alkotói csapata is rendkívül színes, Mester Viktória operaénekestől Nádasi Erikán át Szemenyei Jánosig számos kiváló énekes, színész játszik majd a produkcióban. „Szentendrén is szervezünk fesztiválokat, a cél belakni a várost. Szeretett program a Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fóruma, ahol az előző évad új színpadi műveit mutatják be felolvasószínházi formában. Az Imre Zoltán-program fiatal koreográfusai is bemutatják a munkáikat, a korzón felvezető performanszokat szervezünk. A Barokk Udvarlás elnevezésű fesztiválunkon pedig korhű barokk zene szól majd több helyszínen. Amitől a műszakosaink agybajt kapnak, hogy nálunk nincs tető. De én szeretem, ha befúj a szél és látom a csillagokat, közben meg kockázatos, eláznak a lámpák… Van egy 380 fős művelődési ház, ahová eső esetén be tudjuk vinni az előadásokat, de erről már aznap délelőtt döntést kell hozni, és persze, ha bevisszük, nem esik, ha meg nem, akkor biztosan elázunk.”
Pócza Zoltán megjegyezte: ingyenes koncertsorozatot is szerveznek, hogy azok is részesülhessenek az élményből, akik nem engedhetik meg maguknak a színházjegy megvásárlását. „A Grand Opening koncerttel nyitottunk meg tavaly, akkor lehetett először maszk nélkül beülni a nézőtérre. Reméljük, hogy idén is érezhető lesz ez az öröm és felszabadultság. A szabadtéri játszóhelyek jelentős része csatlakozott a kezdeményezéshez, idén számos helyen lesz koncert.”
„Faragó András szokta mondani, hogy egy színházban vannak a húzónevek meg a tolónevek” – idézte a színházi anekdotát Lőrinczy György arra a felvetésre, hogy húzónevekkel lehet-e eladni a produkciókat. „Szentendrén megszólítanak a fagyizóban, a kompon, a törzsközönség azonnal visszajelez, mi hogy sikerült. Fontos megőrizni a bizalmat. Nem csak a nagy név számít, de biztos, hogy rangot ad a helynek. Közben meg a helyi alkotók, produkciók is fontosak, a Vujicsics együttes nélkül például nem múlhat el nyár. A pályázatomban még azt írtam, nem fogok pesti előadásokat kivinni, menjenek be Pestre, de azóta felülbíráltam az álláspontomat, hiszem magam is hálás vagyok, ha nem kell bemennem a városba.”
Pócza Zoltán arról beszélt, hogy lehet valaki neves művész, de ha nem csapatjátékos, akkor inkább lemondanak róla. A tizenkétezres kisvárosban mindenki ismer mindenkit, a művészeket is épp olyan közvetlenséggel fogadják, és büszkék arra, hogy náluk vásárol húst, fagylaltot, és ez a figyelem a művészeket is motiválja.
Benkő Nóra kérdésre válaszolva elmondta: még keresik a Kristály névre keresztelt új, margitszigeti játszóhelyük legmegfelelőbb hasznosítását, szerveztek már oda kiállítást, láttak ott vendégül színházi előadásokat is. A Városmajor átépítéséről szóló tervekre reagálva úgy fogalmazott: az önkormányzat és a főváros dolga, hogy döntsön a fejlesztési tervekről, amíg köztük sincs egyezség, igazgatóként ezzel nincs dolga.
forrás: https://kultura.hu
A szabadtéri színházak tavalyi évadának előadásait június 8-ig láthatja a közönség, méghozzá az idén százéves Városmajori Szabadtéri Színpadán. Hangolódjon a nyári színházi szezonra Shakespeare két művének szerelemgyermekével, dalokkal, amelyek egyenesen a kamrából érkeztek, vagy lessen be Karády zárkájába.
A szabadtéri színházak világának leginkább szépségei vannak. Kivált, ha épp szabadságon vagyunk, és amikor már degeszre tömtük magunkat lángossal, vagy egészen kiszívott a strandolás, de a nap végre nem éget, különösen jó érzés ellátogatni egy szabadtéri színházba, hogy némi kultúrával is feltöltődjünk. Magyarországon rengeteg szabadtéri színház van, így belföldi nyaralásnál érdemes tájékozódni a leginkább közelbe eső intézményről, hiszen a szabadterek majdnem egy egész éven keresztül készülnek arra, hogy két-három hónapig a lehető legjobb műsort kínálják a művészetkedvelő látogatóknak.
Idén százéves a Városmajori Szabadtér Színpad, amit rengeteg programmal ünnepelnek.
Idén ünnepli századik születésnapját a Városmajori Szabadtéri Színpad. Az ünnepi nyári évadot a Szabadtéri Színházak Szövetségének (SZSZSZ) rendezvénye, a Szabadtéri Színházak Találkozója nyitotta meg, ami előtt az SZSZSZ jelen lévő tagjai ismertették a fesztiválon képviselt programjukat, valamint a nyári szezonról is meséltek. Az esemény megkoronázásaként átadták a Gedeon József Amfiteátrum-díjat, amit idén Lőkös Ildikó dramaturg vehetett át, akinek a jelen lévő szabadtéri színházak mindegyikével volt már korábban dolga, így a díj, amelyre a szakmai szervezet tizennégy tagintézménye szavazott, nem is mehetett volna jobb helyre.
A díjat Pócza Zoltán, a szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója adta át, aki Lőkös Ildikóval együtt kezdett, kicsit több mint két évtizeddel ezelőtt a Várszínházban. Lőkös Ildikó meghatottan fogadta az elismerést, és külön kiemelte, hogy Kőszeg mennyire fontos számára, ahogy fogalmazott:
Ott tanultam a szakmát.
Benkő Nóra vezetésével idén is pazar kulturális programokat kínál a Városmajor.
A Szabadtéri Színházak Találkozója új kezdeményezés, első alkalmának a Városmajori Szabadtéri ad otthont. Ahogy már említettük, a szabadtéri színházak világának leginkább szépségei vannak, de van két hátulütője is. Az egyik, hogy a szabadterek saját bemutatóit rendszerint egy nyári szezon erejéig játsszák, a másik, hogy ezeket a produkciókat nehéz, de van, hogy lehetetlen utaztatni.
Többek között ezért remek kezdeményezés a Szabadtéri Színházak Találkozója, mert egy helyszínen gyűlik össze több előadás, amelyeket ilyen formán könnyebb megtekinteni, hiszen Szegedről nem kell elutazni az ország másik végére, hogy megnézzük a Kőszegi Várszínház Az öreg híd alatt című produkcióját.
Ugyanis pont ezzel az előadással – amelyet Göttinger Pál írt és rendezett – indult szerdán a Találkozó. A közönség szép számmal gyűlt össze, és hatalmas nevetésekkel díjazták a zenés vígjátékot, ami egy északír kocsmában játszódó történet, fura, de annál viccesebb karakterekkel.
A Szabadtéri Színházak Találkozója június 8-ig tart.A Gyulai Várszínház 2021-es ősbemutatóját, a Karády zárkája című előadást Béres László rendezésében június 6-án nézhetjük meg.
A Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-ben bemutatott saját produkcióját, az Ahogy teccik – nemtragédia című parafrázist a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei adják elő június 7-én.
Csukás István meséiből készült különleges előadás, a Csukás-mese (Süsü és barátai), a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány produkciója a Szabadtéri Színházak Találkozójának keretén belül érkezik a Városmajori Szabadtéri Színpadra június 8-án.
Gergye Krisztián Társulata új produkciója a képzőművészet és a tánc párhuzamaira fókuszál. A Szinesztézia című előadás a Szentendrei Teátrum, a Kőszegi Várszínház és a Gergye Krisztián Társulata koprodukciójában készült a Ferenczy Múzeumi Centrum szakmai támogatásával, és június 8-án láthatják az érdeklődők.
Bár még csak most indult el a Találkozó, a szervezők már a jövő évi rendezvényt készítik elő. A jelenlegi tervek szerint a következő szezonban a Kultkikötő adna otthont a Szabadtéri Színházak Találkozójának, amely balatoni helyszíneivel még külön emelhetné az események hangulatát. A Kultkikötő az idei szezontól hat helyszínen van jelen a Balaton északi és déli partján, tere egyrészt kulturális örökségek, másrészt izgalmas előadói helyszínek, így méltó helye lehetne egy esetleges második szabadtéri színházi programsorozatnak.
Bár a Szabadtéri Színházak Találkozója június 8-án véget ér, a nyári színházi szezon csak most kezdődik, így érdemes ellátogatni az egyes intézmények honlapjaira, és tájékozódni a programokról, mert lesz minden, mi szem-szájnak ingere.
forrás: https://index.hu/
Mondják, a suszter maradjon a kaptafánál. Göttinger Pálnak viszont sokféle kaptafája van, és ezek majdnem mindegyikéről kérdeztük.
Papp Tímea
Írás, színészet, rendezés – ezek milyen időrendi sorrendben követték egymást az életedben?
A zene volt először – ilyen volt a családi otthon nálunk. A szüleim is kórusból ismerték egymást, négyen vagyunk testvérek, mindenki zenél valamit – de legalábbis énekel, templomi szolgálattól iskolai énektanárságon át a Soharózáig. Utána jött a gyerekszínészet a Magyar Rádió Gyerekstúdiójában, ahol az akkor még virágzó rádiójátékgyártásban lehetett nézni a nagyokat, Vajda Lászlót, Gábor Miklóst és a többieket. Rendezőt is ott láttam először életemben, Varsányi Anikót, Vadász Gyulát, Papp Jánost, Zoltán Gábort, Hegedűs D. Gézát, Máté Gábort, Horváth Pétert és másokat – nyilván hatott rám ez is.
Aztán jött a színművészeti, ahová színész és rendező szakra is felvételiztem, utóbbira vettek fel, Székely Gáborhoz. Úgyhogy végül abban rendezkedtem be – ez lett a szakmám, mindent összeadva ezzel töltöttem eddig a legtöbb időt, de a többit sem engedtem el. Az írás jött legkésőbb, voltaképp a karanténnal rám szakadt bizonytalanság és a kényszerűen felszabadult idő következményeképp.
És ahogy nőttél, növögettél, milyen és miért sorrendben maradozott el, illetve jött vissza egyik-másik?
Csak az időbeosztás volt a szempont, vagyis annak a nehézségei – a rendezővé váláshoz is kellett egy majdnem teljes évtized, egész embert kívánt, nem lehetett mellette ezer más dolgot csinálni. Mostanában kicsit alakítottam rajta, többet játszom, és nem rendezek már évi négy-öt bemutatót. Szóval próbálom állítgatni az egyensúlyát ezeknek a dolgoknak, hol sikeresebben, hol ügyetlenebbül. Kedvem mindig mindenhez lenne, de most a zene például már évek óta csak egy-két koncert egy évben, hiányzik is nagyon, meg hát rozsdásodom is, nem gyakorlok már naponta, mint régen.
Honnan a vonzalmad az ír kultúra iránt drámástul, firkinestül, ha tetszik, mi a te ír-ősélményed?
Az első hatás egy Dubliners-lemez volt, bakelit, ami megvolt nekünk otthon. Édesanyám angoltanár, és valami segédanyagban megvoltak neki a szövegek is legépelve. Gyerek voltam, de már jól beszéltem angolul, és rabul ejtett a muzsika, Luke Kelly karakteres, szigorúan nyílegyenes énektechnikájú, mégis ezerszínű, nagyon személyes előadásmódja – és a felismerés, hogy ezek mind történetmesélő dalok, és értem is őket. Úgyhogy a gimnázium elején, mikor körülöttem mindenki rockzenekart fabrikált, én az akkori legjobb gimis barátommal, Hodász Andrással ír zenekart alapítottam, és játszottam velük 10 évig, egyébként azóta is nagy ritkán.
Akkoriban ez nagyon ment Pesten, sokat játszottunk, és mellettünk sok zenekar, sok táncház volt, mindig újat kellett tanulni. Ráadásul ez a kilencvenes évek vége volt, a széles körű internetezés is akkor kezdődött, kinyílt a világ, rengeteg kottára lehetett bukkanni, szóval csomó szöveg, zene, felvétel, titkos forrás elém került, mohón tapicskoltam bennük. Furulyáztam, gitároztam, énekeltem, anekdotáztam közben a közönségnek. Jó évek voltak.
A drámák már csak az egyetemen jöttek szembe, és ott is későn, és nem is a McDonagh, hanem Conor McPherson – ráharaptam, mert addigra már sokat tudtam a gondolkodásmódról. Nagyon hatott rám ez a keverék: egyfelől a transzcendens, a túlvilági, a mennyei és a pokoli teljesen természetes jelenléte, másfelől a véres, a kegyetlen, az ember és földközeli. Az olyan kisközösségek történetei, amelyeknek a brutalitás a szeretetnyelve. Ráadásul minden nagyon erőlködésmentesen kapcsolódik össze, organikusan. Az is nagyon jó volt ezekben a szövegekben, hogy érződött, egy nagyon eleven színházi kultúrából érkeznek, kimondottan színházi előadásra, sőt egy jól sikerült estére íródtak, csupa jó jelenet, csupa jó szerep, csupa szinte bulvárosan könnyen befogadható forma, de még a legsúlyosabb témafelvetéseknél is.
Tetszett ez, mert a magam lusta módján önműködőnek láttam: csak meg kell csinálni, és már jó is. Azóta persze nem gondolom már így, százegynéhány premierrel később árnyalódott bennem ez a kép. De a rendezés nagyon szorongós foglalkozás, és én akkoriban felüdültem abban, hogy ezeknél nem érzem ezt. Az én rendezői munkám úgyis mindig jobban hasonlított az angolra: az előadásaim oka mindig maga a színdarab, nem a rendezői eszme vagy vízió. Nem is gondolok magamra művészként, sok, általam egyébként nagyon tisztelt kollégámmal ellentétben, hanem csak suszterként. Alapanyag, kézbevétel, megmunkálás, és a végén egy előadás, ami könnyű, kézre álló, mindennapos használatra való. Oly használatos, mint az ekevas, ahogy Weöres mondja.
Milyen krimiket szeretsz?
Ahol előbb tudom, mi történt. Mint a Columbóban. És aztán végignézem, ahogy valaki emberismerettel, empátiával, szelíd, de mégis kíméletlen következetességgel a szemem előtt érti meg, hogy ez hogyan történhetett meg. Ez hasonlít a legjobban a színházházcsináláshoz is egyébként. A Bogáncsvirágban, amit Nyíregyházán mutattunk be, az első felvonás közepétől lényegében tudható, hogy ki a gyilkos – de még sok van hátra, mire rájövünk, mi is történt pontosan, és hogy miért.
A Manőverben, amit Kőszegen csináltunk tavaly, nem volt világos a tettes személye az utolsó jelenetig – de az egyes szereplőket megértéssel szemlélve mégis össze lehetett rakni előre, hogy merre vezet az út a végkifejlethez. Az Öreghíd alatt címűben, ami szintén kőszegi, és most a Városmajorba érkezik a Szabadtéri Színházak Találkozójára, szintén van egy krimiszerű fordulat a második felvonásban, egy évtizedekkel ezelőtti árulás, ami nyílt színen derül ki. Ha ügyesen játsszuk, az összes többi jelenet igazi jelentését és tétjét is felragyogtatja.
Annyiban mégsem jó a Columbo-párhuzam, hogy a krimi őstörvényei szerint a nyomozó általában kívülálló – nálam viszont mindig szerepel a történetben magában is, köze van hozzá, a legszemélyesebben, és nemcsak neki, hanem íróként nekem magamnak is. A Bogáncsvirágban egy Fiona nevű lány próbál rájönni, hogy hogyan haltak meg a szülei – hogy aztán rájöjjön, hogy ő is érzi egy árulás generációkon át örökített traumáját, amihez neki is köze van, és hogy az ő saját élete is veszélyben forog. A Manőverben egy Kasper nevű újságíró bukkan gyilkosságok nyomára, miközben a saját megbicsaklott életének a romjait kutatja – egy életközepi válsággal küszködő, valaha tehetségesnek mondott, de mára megállapodott (és megtorpant) férfi, aki indokolatlanul szép és tehetséges feleségével gyermektelen házasságban él, ráadásul kissé túlsúlyos is lett közben… Ez akár én is lehetnék.
Az Öreghídon végzett munka volt ebből a szempontól a legkülönlegesebb: ott ugyanis egy olyan főszereplő nyomoz, aki „többen van”. Ott ugyanis egy kisközösség a főszereplő, egyenlő nagyságú szerepekkel, amelynek minden tagja én magam vagyok. A személyiségem más és más kivetülései vannak összezárva egy helyen, ahonnan nem lehet kijutni. Ahogy szeretik, ahogy bántják egymást, ahogy fogadják az idegent, ahogy segítenek a bajbajutottakon, ahogy kicsinyesek és nagyvonalúak egyszerre, ahogy az életüket adják tétovázás nélkül egy jó ügyért, ahogy útjára engednek egy haldoklót, ahogy megbocsátanak egy megbocsáthatatlan árulást a múltból. Külön-külön: ilyen vagyok. Együtt: ilyen szeretnék lenni.
Mit jelent Az Öreghíd alatt esetében a műfaji megjelölés: „képzeletbeli ír darab”, ehhez képest mi a Bogáncsvirág?
Ó, ez csak játékosságból került oda, nincs mögötte semmi ravaszság, a kőszegi nyári színházcsinálás oldott hangulatához van köze. Simán csak későn jutott eszembe, hogy álnéven kellett volna kiírni a szerzőt a plakátra, mit tudom én, „írta McDonagh nagymamája”, vagy ilyesmit, de addigra már késő volt.
Az az előadás azért készült, hogy a jóérzésünket hizlalja, és így a nézőét is. Erre való, szabadtérre, nyárra. Mert az Öreghíd stílusgyakorlat is, paródia is, de komolyan vehetőség is van benne. Igazi, nagy játékkedvvel összerakott hamisítvány. Azt játsszuk, hogy írek vagyunk, de nem azért, mert tényleg azok szeretnénk lenni, hanem mert ma ez a játék. Nincs benne nagyobb hátsó gondolat, mint abban, ha a fejembe nyomok egy piros sapkát, és bemondom, hogy most én vagyok a tűzoltó. A Bogáncsvirágnak nincs ilyen előképe, nem utánoz, nem hivatkozik. Pusztán a helyszín, az eldugott északnyugati sziget miatt tűnhet hasonlónak.
Az eddigi írdarab-rendezéseid után hogyan definiálnád, milyen egy „valódi ír darab”?
Van Upor Lászlónak egy nagyon jó tanulmánya erről a magyarul kiadott Pogánytánc drámakötetben, az nagyon élvezetes olvasmány. Én nem vállalkoznék ezzel kapcsolatos fejtegetésre most, mert nem vagyok tudós – inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy míg az ír drámakultúra is van olyan ezerszínű és izgalmas, mint bármelyik másik, mégis a világ többi részén nyugodtan lehet rá hivatkozni, a szóösszetétel mindenütt jelentéssel bír. Ez mindenképp figyelemre méltó. Az ír kultúra világszerte sikeres exportja, a zenétől a McDonaghon át a sztepptáncig: páratlan művészi és piaci sikertörténet.
Magyar nézőként nyilván a hasonlóságok és különbségek listába rendezése a legérdekesebb feladvány – egy kis (nálunk jóval kisebb!), történelem tépázta nép, amely ráadásul sokkal fenyegetőbben nézett szembe a történelme során az identitása megsemmisülésének reális lehetőségével. Többek közt saját nyelvét is csak elvétve beszéli már – mintha nálunk megmaradt volna a Monarchia, és most mind németül beszélnénk, páran értenének csak magyarul. Évszázados nyomor után csak egészen a közelmúltban beköszöntő jóléti társadalom, sírva vigadás, összetéveszthetetlen népdalkincs vagy épp a nagy, elnyomó (de közben áttételesen fel is emelő) szomszéd, rengeteg társadalmi feszültség… És hát az erőszak, lövöldözés, robbantás, amit nem lehet félvállról venni. Szóval sok az érdekes, elsőre hasonlóságnak tűnő, de igazából máshonnan megközelítendő szempont.
Egyébként a zenészek között sokkal korábban hallottam a székely-ír mentalitás közötti feltűnő hasonlóság gondolatáról (ami persze felszínes ugyan, de nem teljes tévedés), minthogy Székely Csaba drámái (amelyek sok nézőjüket McDonaghra emlékeztetik) elindultak volna hódító körútjukra Magyarországon.
Számomra az ír darab egyszerűen az, ami hamisítatlan. Amit mi csinálunk, az „olyan”. Az meg „az”. Ahogy egy ír kocsma is fura díszlet itthon, és létező, autentikus hely és fontos társadalmi agóra ott. Nyilván az ír darabokat is a maguk sokrétegű társadalmi, mitológiai, miegymási hivatkozásaival csak az ő kultúrájukba ágyazott szellemmel lehet igazán érteni, de mégis, a belőlük áradó ősiségen keresztül élvezhetők a világ más tájain is, van bennük valami univerzális. Ismerősnek látszik valahogy, nem érezzük idegen terepnek.
Aztán még ott van ezer más dolog is, a nyelv, amit világszerte beszélnek, miközben maga az angolul formát öltő anyag mégsem angol és pláne nem amerikai. És hát ott van bizony a kelendőség. Utóbbi sem elhanyagolható szempont. Az ír kocsmazene a mi magyarnóta-kultúránknak felel meg (népzenei gyökerű ugyan, de lényegében maga is hamisítvány), mégsem mérhető össze a hatása a kettőnek. Így a piaca sem.
Mitől tud felszabadító lenni, ha gombhoz varrod a kabátot, tehát a színészekre írod a darabot, nem pedig adott csapatra keresel klasszikus vagy kortárs, magyar vagy külföldi drámát?
Mert eleve felvillanyoz a gondolat, hogy megbíznak bennem ennyire, és látatlanban elvállalnak egy szerepet. Hogy tudják előre, hogy jól fognak járni, mert olyan lesz, ami nekik jól áll, ami személyre szabott kihívásokat tartogat, ami személyes sikert ígér. Utána ezt valóra is kell váltani persze, sok van még ilyenkor hátra. De már maga a bizalom a lehető legnagyobb inspiráció, ami az induláshoz kapható.
Egy vidéki előadáshoz képest talán csak egy nyári vidéki előadás lehet időben, térben korlátozottabb hatókörű. Ez a mondat a szakmai hiúságodat vagy önérzetedet illetően kivált belőled bármilyen érzést?
Én lennék a legboldogabb, ha a magyar színigazgatók között híre menne, hogy én tudok ilyet. Felkérésre, a produkció elképzelt körülményeit és évadbeli funkcióját előre ismerve létrehozni valamit, amiben jó benne lenni, jó nézni, ami könnyen befogadható, és a szakmailag kissé homályos, de a közönség szempontjából nagyon is keresett mezsgyén van a bulvár és a művészszínház között. Hogy minden skrupulus nélkül és nagy kedvvel foltozok be évadtervi lukakat, írok nagy szerepet valakinek, hozok helyzetbe másvalakit.
Voltam társulatvezető épp elég ideig ahhoz, hogy tudjam, ez értékes tudás. Hogy fejlődhessek benne, annak az országos figyelem nyilván jót tenne, de nem akarok telhetetlen sem lenni – és pláne nem akarok keseregni azon, amivel nem tudok mit csinálni. Ha egyetlen felejthetetlen, csillagos kőszegi nyáreste jön ki belőle, az is nagyon jó nekem. Évekig táplálkozom a tapsviharból, amit a végén kapunk.
Milyen vagy színésznek, amikor egy kollégád rendez, és milyen akkor, amikor játszol is a darabban?
Az egész életem színészek között telik – így elég jól tudom, mivel könnyítem meg egy rendező dolgát. Nagyon könnyű velem, én úgy élem meg, de persze majd én is kajánul vigyorgok, ha azt olvasom valahol, hogy ők erről mást mondanak.
forrás: https://kultura.hu
Június elején először rendezik meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színházban. Az Ördögkatlan Fesztivál egyik szervezője, valamint a Kőszegi Várszínház visszatérő művészének is számító Göttinger Pál két előadással is jelen lesz: Az Öreghíd alatt című vígjátéknak nemcsak rendezője, hanem írója és szereplője is, míg a Grecsó Krisztián regényéből készült Verát feleségével közösen adaptálták színházi előadássá. A színész-rendezővel ezekről az előadásokról, valamint a szabadtéri színházak különlegességéről beszélgettünk.
Mielőtt rátérnénk a friss darabokra, hadd kezdjem egy emlékkel: 2018-ban, az általad rendezett Mojo című darab főpróbáján Schruff Milán váratlan betegsége miatt te ugrottál be a szerepébe. Akkoriban még igen kivételesnek számított, az elmúlt egy évben viszont szinte mindennapossá vált a beugrás. Neked volt ilyen élményed az évadban?
Gondolkoznom kell, de szerintem nem. Előtte sokszor volt: korábban a Bárka Színházban meg Kaposváron is ugrottam, és az Orlainál másba is. De azért eléggé karakteres alkatom van, nem tudok bármibe ugrani. Volt olyan ebben az elmúlt zűrös évadban, hogy az általam rendezett előadásba kellett hirtelen beállni, de nem merült fel, hogy én magam ugorjak.
Budapesten kívül számtalan vidéki színházban és fesztiválon rendezel. Hol vagy igazán otthon?
Én lennék a legboldogabb, ha erre a kérdésre rávághatnék egy konkrét helyet, de nincs ilyen. Szabadúszó vagyok, abból is a számkivetett fajta. Igaz, azok között viszont aránylag szerencsés, mert folyamatosan dolgozom. Talán az Orlai Produkciós Irodánál vagyok leginkább otthon – bár ott sincs igazán tagság –, azonban az ottani a legrégebbi munkakapcsolatom: 2011 óta szinte minden évben készítettem nekik előadást.
És magánéleti szempontból mi az otthon fogalma?
Budán születtem, most Pesten élek, de sokat utazom szerte az országban, Kőszeg, Nyíregyháza, Szeged… az autóm csomagtartója a második otthonom. (nevet)
2009 óta vagy az Ördögkatlan Fesztivál egyik szervezője, illetve a Kőszegi Várszínház visszatérője művésze. Mit jelentenek számodra a szabadtéri fesztiválok?
Helyrebillentenek egy mérleget, ami a hétköznapit és az ünnepit tartja egyensúlyban. A színházban a hétköznapokat szeretem jobban. Rettenetesen kínlódom a premiereken, nem szeretem a jubileumi vagy utolsó előadásokat, gálákat, ilyeneket. Bent a színházban egy szerda esti, 42. előadás a kedvencem, olyankor érzem magam a legotthonosabban. Egy szabadtéri színházban viszont minden előadás ünnep, a közönség és a művészek lelki állapota is más, van bennük oldottság. Úgy találkozunk ezeken a kicsit fröccsszagú, „még meleg van, de már nem annyira” alkonyatokon, hogy mindannyian ismerjük egymást. Egy kőszínháznak is megvan az állandó közönsége, de az mégis más – sok az idegen. Egy fesztiválon sok az ismerős. Ráadásul egy kőszegi széria nagyjából 8 előadást jelent, ezért mindegyik ünnepi – nekünk is, nekik is.
A vidéki színházaknál sem jellemző, hogy évekig játszanak egy darabot, de egy szabadtérinél tényleg nagyon kevés alkalommal látható egy-egy produkció. Ez is ad egyfajta különlegességet?
A nyári színházcsinálás teljesen más. A színészek is sokkal oldottabbak, szeretik is, egyfelől a nyári „feel good” miatt, másrészt mert itt – mivel ezek a produkciók sokkal kevesebb idő alatt készülnek el – látványosabb a szakmaiság és az eszköztár felvonultatása. Ide nem kínlódni, felfedezni megy senki – hanem azt hozza a próbára, amiben magabiztos, ami jól áll neki. Kőszegen nagyjából két hét egy próbafolyamat, de volt már arra is példa, hogy egy sokszereplős musicalt kilenc nap alatt raktunk össze. Ráadásul Kőszeg annyiban speciális, hogy a próbaidőszak alatt ott is lakunk, emiatt van egy kis edzőtábor-jellege. Esténként tudunk próbálni – egyfelől a fények, másfelől a hőség miatt –, ez a fordított életmód az egyetemi éveket is felidézi. Ez a kettősség nagyon fontos: ezeket az előadásokat senki nem veszi annyira komolyan, hogy bele kelljen halni, de közben nagyon kevés idő alatt kell olyan produktumot létrehozni, amit a néző igazi színháznak lát majd – ehhez pedig mégiscsak meg kell feszülni, nem lehet félvállról venni. Nehéz, de élvezetes program.
Ezek szerint színészi oldalról ez valahol félúton van a hat-nyolchetes próbafolyamat és a beugrás között?
Nem gondoltam még erre így, de mondhatni, hogy igen. Mondjuk egy beugrás azért inkább robotpilóta-üzemmód, ott színészi alakításról nem illik beszélni, bőven nagy teljesítmény, ha valaki tudja a szöveget és a járásokat. Erre a tornamutatványra évente egy-két alkalommal képes az ember, ebből nem lehet nagyüzemet csinálni. A nyári színházból viszont lehet, habár manapság egyre nehezebb leszervezni. A szabadtéri színházak hagyománya onnan eredeztethető, amikor még a színészek többsége társulati tag volt, nyáron mindenki ráért. Most viszont már mindenki játszik, iszonyatos logisztikát igényel az egyeztetés. Persze, nem művészszínházi előadások születnek, de ez nem jelenti azt, hogy el lehet hülyülni az egészet. Van egy olyan elvárás – akár nézői, akár igazgatói oldalról –, hogy a nyári produkcióknak szórakoztatónak kell lennie, amivel nekem nincs is bajom, hiszen ezt jó csinálni, játszani és nézni is. De pont a felfokozott állapot, az idő rövidsége miatt tudnak olyan alakítások születni, amik egy ráérősebb, agyalósabb próbaidőszak alatt nem feltétlenül.
A Városmajori Szabadtéri Színházban először rendezik meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Miben különbözik ez a vidéki vagy határon túli előadásokat tömörítő fesztiváloknál?
Mivel – ahogyan mondtad – idén lesz először, ezért tapasztalatokról nem beszélhetünk még, de szerintem az különbözteti meg, hogy a vidéki és határon túli előadások mindig egy évek óta tartó munkának az eredményei is egyben. Egy szabadtéri fesztivál viszont kevés saját produkciót hoz létre, ráadásul nem állandó társulattal, és ezek többnyire csak az adott helyszínen láthatóak, ahhoz igazodnak. Úgy is mondhatnám, hogy az ottani életérzést kell felimportálni a fővárosba. Ez a tétje az első fesztiválnak, hogy ez sikerül-e. Amellett, hogy szerencsére újabban már vannak olyan előadások is, amelyek koprodukcióban tovább tudnak élni, az én esetemben ilyen a Vera.
Említetted az életérzés felimportálását. Ez a találkozó alkalmas lehet arra is, hogy kedvet csináljon a nézőnek, hogy leutazzon egy-egy ilyen fesztiválra?
Nagyon remélem, hogy igen. Személyes tapasztalatból tudom mondani, hogy például egy kőszegi kirándulás színházi estével összekötve igazán minőségi program. A kulturális turizmus sokkal többet tud adni, mint egy egyszerű víkend. Egészen más hatása van annak, ha az ember egy színházi előadásra (a rákészülésre és aztán az élmény feldolgozására is) kvázi két napot szán, miközben világot is lát.
Az Öreghíd alatt című produkciónak a leírását olvasva nekem azonnal Martin McDonagh jutott eszembe, de a napokban szembe jött velem egy videó, ami alapján ez egy vérbő komédiának tűnik. Melyik megérzésem a helyes?
Mindkettő – sokat lehet nevetni, miközben vér, halál és árulás is van benne. Érdekes, Magyarországon többnyire McDonagh-gal azonosítják az ír darabokat. Amit én írtam, az egy hamisítvány, annak is szántam. Úgy tudok oldattan dolgozni egy saját történeten, ha annak hétköznapisága nem nyomja agyon a közönséget. Hogy mesés marad. Ha magyar helyszínre és szereplőkre is találom ki a történetet, a végén ezeket akkor is kicserélem valamely más országéra, hogy a néző „turistaként” érkezzen meg a sztoriba. Már gyerekként is rajongtam az ír történelemért és mondavilágért, a mi cselekményünk középpontjában lévő, fogadóban éldegélő titokzatos vak férfi történetét is innen ismerem. Az íreknél a hétköznapiság remekül fonódik össze a kegyetlen, erőszakos és véres világgal, a varázslat és a mese pedig a földi dolgokkal. Nálam hozzáértőbb szakemberek biztosan találnának egyezést McDonagh vagy az általam igen kedvelt Conor McPherson drámáival, és még van a darabban más „tolvajlás” is, kortársainktól is, magyaroktól is. Pusztán a játékosság kedvéért szoktam beemelni olyan mondatokat, amik a színészek másik szerepére utal, vagy a nézői számára szállóigévé vált. A színházat sokszor káros komolykodás övezi, de ez is a tábortűzi baromkodás örököse. Az alaphelyzet az lenne, hogy játékos és szabad legyen.
Ezt a darabot te írtad, ráadásul kimondottan a színészekre, és a rendezés feladatát is magadra vállaltad. Szereted egy kézben tartani a dolgokat vagy ennek praktikus okai vannak?
Ahogy Háy János mondta: „ha kell, akkor akarom”. Van benne kényszerűség is. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy minden darabomat én rendezzem, volt is már példa arra, hogy leadtam, és kikerült a kezemből – mintha igazi író lennék. Azt is nagyon élveztem. De a szabadtéri előadásoknál mindig nehéz a színészegyeztetés, és ha hozzájuk kell darabot keresni, az még nagyobb feladat. Sokáig voltam főrendező kőszínházi társulatnál, és tudom, mit jelent a darabolvasási kín, milyen nehezen eltalálható a színészek közötti megfelelő szerepkiosztás aránya. Így végül egyezséget kötöttünk a Kőszegi Várszínházzal: nekik csak azokat a színészeket kell leegyeztetni, akik megbíznak bennem annyira, hogy nem félnek, amikor egy ismeretlen történettel állok elő. Én meg ezért cserébe garantálom, hogy olyan szerepet kapnak, ami jól esik nekik. A mondatokat az ő szájukra írtam, a habitusuk benne volt a fejemben, éppen ezért, amikor elkezdtünk próbálni, ösztönösen érezték, hogy ez jól áll majd nekik. Nem bevett szokás ez Magyarországon, pedig nagyon hasznos lenne: nincs, vagy nagyon ritka az olyan írói megbízás, amit megrendelésre, az adott társulathoz és évados helyzethez igazítva adnának egy őket jól ismerő szerzőnek.
A szereplők száma és a helyszíni adottságok mennyire kötötték meg a kezedet?
Semennyire, sőt, inkább inspiráltak, mint akadályoztak. Tudtam, ki milyen, miben érezné jól magát, milyen színészi eszközei hatásosak – és közben azt is, hogy a cselekménynek egy helyszínen kell játszódnia (Kőszegen nincs olyan színpadtechnika, ami megoldaná a gyorsváltozásokat), meg hogy milyen alakú a színpad, hánykor sötétedik nyáron, mindent. Ezek mind bekerültek a történetbe. Ráadásul a vezetőség egyáltalán nem volt rugalmatlan: amikor jeleztem, hogy plusz színészre lenne szükségem, mert a történet megkövetelt egy újabb szereplőt, megoldották.
Egy másik produkcióval is érkeztek a Városmajorba: a Vera című Grecsó-regény adaptációjával. Ez egy monodráma, amelyet a feleséged, Grisnik Petra játszik. Kinek az ötlete volt a darab?
Gelencsér Ildikó, a Kőszegi Várszínház művészeti titkára még a karantén ideje alatt olvasta a regényt, ő keresett meg minket, hogy ezt a történetet végig Petra hangján hallotta. Petra speciális alkatú színész, játékos és színes, és Budapesten most két végletet láthatunk tőle ezen a fesztiválon: Az Öreghíd alatt Pötyi nénije valahol 80 és 100 között van, a Verában pedig egy 11 éves kislányt játszik. Ráadásul utóbbiban mindenféle karikatúra és viccelődés nélkül kell 35 évesen gyereket alakítania. Az alkotás körülményei ideálisak voltak, mivel épp be voltunk zárva a lakásba a koronavírus miatt. A szöveget Petra írta, a díszletet Trifusz Péter képzőművész készítette. Ezt az előadást egyébként eleve utaztathatónak terveztük, azóta is folyamatosan járjuk vele az országot.
Habár többször dolgoztatok együtt, itt most abból a szempontból speciális volt a helyzet, hogy Petra egyedül játszik. Megnehezítette a munkafolyamatot, hogy mindkettőtöknek volt egy erős víziója az előadás és a szerep kapcsán?
Hála Istennek, nem volt feszültség. De ez nem törvényszerű dolog, inkább szerencse kérdése. Vannak olyan művészházaspárok, akik tudnak együtt dolgozni, és vannak, akiknek, bármennyire is alázatosak, nem megy. Mi Petrával még Kaposváron ismerkedtünk meg egy próbafolyamat alatt, tehát nálunk előbb volt meg a munkakapcsolat, így sokat tudunk a másik módszeréről, azóta is sokszor dolgoztunk együtt, kis– és nagy szerepekben is, és játszottunk is együtt többször. Amit te is mondtál, az a monodráma műfaja miatt lehetett volna gond, de ravaszul azt találtuk ki, hogy Petra írja a szövegkönyvet – így lesz igazán a sajátja. Tudtuk, hogy egy regényt 70 percnyi szöveggé alakítani kockázatos: jelentős szálakat kell kihagyni belőle, olyanokat is, amiket esetlegesen a Grecsó-olvasók majd számonkérnek. Ezeket a döntéseket mind Petra hozta meg. Így amikor én megkaptam a kész szövegkönyvet – viccesen fogalmazva: átkerült a konyhából a nagyszobába –, akkor már minden mondatát úgy olvastam, hogy tudtam, hogy ezek a Petra fejében élő Vera mondatai, úgy jók, ahogy vannak. Nekem arról kellett csak visszajelzést adni, hogy amit ő láttatni szeretne, az valóban akként hat-e, mint ahogyan azt ő gondolta. Petra a személyesség olyan magas hőfokán játszik, amilyet ritkán látni.
Melyik előadásnál van benned nagyobb félsz vagy izgalom: amikor egy ismeretlen történettel álltok ki, mint Az Öreghíd alatt, vagy amikor ki kell állni a Grecsó-rajongók elé, vállalva, hogy betámadják az előadást, mert az nem olyan, ahogyan ők elképzelték?
Szerencsére a grecsósoktól már nem kell tartanunk. Persze kaptunk visszajelzést arról, hogy mit hiányoltak, de ugyanakkor mindenki elismerte, hogy ez a Petra olvasata, és mint ilyen, teljesen érvényes. A nézők is megértik, hogy egy adaptációnál szűrni kell. Maga a szerző is meleg szeretettel gratulált Petra saját Verájának a megszületéséhez. Az Öreghíd alattnál most picit amiatt izgulok, hogy sokszereplős, én magam is végig színpadon vagyok, gyorsan kell újrapróbálni, be is kell világítani, zenéket, táncokat összekaparni újra, ráadásul utolsó előadás lesz, ami eleve ad neki egy kezelhetetlen plusz töltést. De örülök, mert ahhoz képest, hogy szabadtéri előadás, viszonylag sokat élt. Gondolkodtam azon, hogy el lehetne adni színházaknak, hiszen adott a díszlet és a szereplők is, volt is rá érdeklődő, de most mindenhol „Covid-tolulás” van: annyi előadás halmozódott fel, hogy a meglévőket sem tudják kijátszani. De lehet, hogy most valaki látja majd Budán, és kedve támad más rendezésben, más szereplőkkel műsorra tűzni.
Végezetül: mi vár még rád idén?
Idén Kőszegen színészként játszom, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal készülő koprodukcióban. Győrei Zsolt és Schlatovszky Csaba Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék című víg farsangi atrocitása egy történelmi parafrázis lesz Szapolyai János idejéből, Őze Áron rendezi. Emellett látható lesz – mind Kőszegen, mind az Ördögkatlanon, ősztől Pesten is – a Szénakutyák című Weöres Sándor-monodráma rendezésem Kálid Artúr szereplésével. A jövő évad első felében Dunaújvárosban egy operettet rendezek, majd Szegeden Verdi Falstaffját – és közben újat is írok, hála istennek. A régiek is mennek tovább: Orlai, Telefondoktor, Fekete-fehér, Momentán Társulat, Operabeavató… nem panaszkodom.
forrás: https://deszkavizio.hu
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idén a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely mintegy nyolcvan produkcióval, ősbemutatókkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, fotókiállítással, sétákkal várja a közönséget június 1-jétől szeptember 11-ig.
Benkő Nóra igazgató a színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a centenárium fő eseménye a színház saját produkciója, Nyáry Krisztián és Horváth János Antal erre az alkalomra írt darabja, a Száz év major, avagy az eszméimet nem cserélem című „titkos irodalmi mulatság és kesergés”, amelyet július végén mutatnak be.
Elmondta: a budai játszóhely programjában nagy hangsúlyt kapnak a színházi programok, zenés és prózai előadások, táncprodukciók, operett, színházi szemle és a Szabadtéri Színházak Találkozója is szerepel a műsoron,
emellett koncertek, filmvetítések, gyerekprogramok és a Margó Irodalmi Fesztivál is megtalálható a kínálatban.
Mint mondta, az évadot a Szabadtéri Színházak Szövetségének találkozója nyitja meg, amelyen a szervezet tagjainak előadásai közül kilenc produkció látható június 1. és 8. között.
Pócza Zoltán, a szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: a szervezet 25 éves jubileumát ünneplik meg az idén először megszervezett találkozóval, amelyre nagyszínpadi és kamaraprodukciók érkeznek Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről és a balatoni Kultkikötőből is.
Benkő Nóra kiemelte:
az idén június 9. és 12. között rendezik meg Margó Irodalmi Fesztivált, amely irodalmi és zenei programokkal várja az érdeklődőket.
A színházi programokról szólva elmondta: az idén budapesti kőszínházak is bemutatkoznak szabadtéren, a Radnóti Miklós Színház az Egy csepp méz, a Katona József Színház a Poppea megkoronázása című előadással vendégszerepel a Városmajorban.
Mint sorolta, az Orlai Produkciós Irodától az idén is látható lesz a Válaszfalak, de új produkcióik, a Balkon kilátással és A szív hídjai is bekerültek a repertoárba. Szerepel a programban a Szentendrei Teátrum és a Manna Produkciós Iroda produkciója, az Árvák, továbbá Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című előadása.
Az igazgató kiemelte a táncprodukciókat: az idén visszatér a Győri Balett társulata, emellett a Szegedi Kortárs Balettől a Carmina Burana című előadást is műsorra tűzik és Román Sándor társulata is helyet kapott a programban.
Beszélt arról, hogy
újra látható lesz A tizennégy karátos autó című darab, emellett a TRIP Hajó 80 nap alatt a Föld körül címmel koncertszínházi ősbemutatót tart.
Kiemelte: az Armel Operafesztivál a Városmajorban nyitja meg programsorozatát egy új produkcióval, a Mulat a Monarchia – karanténbalettel Szabó Máté rendezésében. A tatabányai Jászai Mari Színház az Illatszertárt, a Miskolci Nemzeti Színház a Tartuffe és A revizor című darabot mutatja be. A Dumaszínház idén négy előadással vendégszerepel.
Elmondta: az augusztus végén kezdődő Városmajori Színházi Szemle versenyprogramján hét produkció kapott helyet, Peremartoni Krisztina művészeti tanácsadó válogatásában.
A szemle a Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom című produkciójával indul. Látható lesz a Miskolci Nemzeti Színház A revizor című előadása mellett a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház produkciója, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak. Helyet kapott a programban két Csehov-mű, a Három nővér, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka, és a Szolnoki Szigligeti Színház Sirály című előadása.
A Gyulai Várszínház és a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című produkcióját is műsorra tűzik, valamint látható lesz egy fővárosi előadás, a Frivol című kortárs néptáncprodukció, amely az Átriumból érkezik a Városmajorba.
A színház 100 éves múltját és a park történetét kültéri fotókiállításon mutatják be,
és a Budasteppel sétákat indítanak.
A színházi programok mellett a közönséget komoly- és könnyűzenei, dzsessz-, indie-, tradicionális, crossover és világzenei koncertekkel várják. Színpadra lép többek között Palya Bea, a Benkó Dixieland Band, Horgas Eszter, Falusi Mariann és Kálloy Molnár Péter. Kern András Lövölde tér című produkciójának dalai Hernádi Judit vendégszereplésével hallhatók.
Először ad koncertet a városmajori színpadon a Honeybeast, valamint Bangó Margit, akit a Swing á la Django kísér. Beck Zoltán zenekarával, a 30Y-nal tér vissza, az akusztikus Resti-koncerten Mucsi Zoltán színművész is fellép.
A Szabó Balázs Bandája Csöndkabát címmel ad koncertet. A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar Leonard Cohen emléke előtt tiszteleg legemlékezetesebb dalaival. Kaddis címmel koncerttel állítanak emléket az 1944 decemberében és 1945 januárjában kivégzett városmajori áldozatoknak.
Szombat és vasárnap délelőttönként a gyerekeket várják programokkal. Június 12-én Halász Judit műsora nyitja a koncertek sorát,
majd a nyár folyamán fellép az Alma Együttes, a Rutkai Bori Banda, a sorozatot Szalóki Ági műsora zárja augusztus 6-án.
Folytatódnak a kertmozis vetítések kedd esténként, az idén kilenc film látható az idei fellépők ajánlásával, és egy premier előtti vetítést is tartanak, A jó főnök címmel.
Mint elhangzott, az idén 100 éves intézmény a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Kristály Színtér néven új kulturális és közösségi helyet nyitott a Margitszigeten, a volt ásványvíz-palackozó üzem épületében.
forrás: https://hirado.hu/