A DANTE szellemiségének középpontjában továbbra is a közös, minőségi időtöltés áll. A színház a tavalyi sikeres évad után folytatja a jól bevált kezdeményezéseket, emellett számos új programmal várja a közönséget, hogy a DANTE ne csupán egy kulturális helyszín, hanem alapvállalásaként a személyes találkozások és eszmecserék terepe is legyen.
Közösségi események: kultúra, tudományok, párbeszéd és megbarátkozás egy gondolattal
A civil kezdeményezések támogatása is a közös gondolkodásról és játékosságról szól: a havi rendszerességű Nyelvi Piknik és Beszéljünk nyelveket tudományos beszélgetései – utóbbi Szánthó Zsuzsa vezetésével az idegen nyelvű kommunikáció örömeit és kihívásait járja körül
A Nem mindennapi Nőnapok címmel zajló beszélgetések a II. kerületi Nők Évéhez kapcsolódnak, nőktől nőknek és férfiaknak.
Folytatódnak továbbá a Klub zenés programjai, a kocsmazene és közös jammelés alkalmai is, a jazzkoncertek, vers és zene, szöveg és tánc találkozásait kínáló esték.
A színház elindítja mecenatúra-programját is, amely lehetőséget ad a törzsközönségnek, hogy támogassa a DANTE munkáját és szellemiségét. A havi vagy alkalmankénti támogatásért cserébe exkluzív tartalmak és meghívók járnak, így a színház körüli közösség szorosabbra fűzheti barátságának kötelékeit – egymással és az alkotókkal is.
Különlegességek, ritkaságok
A sok program között felbukkan néhány egész különleges ritkaság is: Kathy Zsolt (Zsolti a béka) a Hol van már az a k*rva mentő című stand-upjában megtörtént eseteken keresztül enged betekintést a mentősök életébe. Sikerek, kudarcok, pici sírás, rengeteg nevetés.
Műsoron marad a Védőháló című előadás is (amely egyben ősbemutató!) és egy hozzá kapcsolódó, szakértő bevonásával zajló beszélgetés.
Az előadás beszél korunk egyik tabusított jelenségéről, a végső elkeseredés állapotáról,
és arról, hogy mit tehetünk, ha egy embertársunkon látjuk: valami visszacsinálhatatlanra készül.
Az egészen kivételes és nagyszerű színésznő, Zsurzs Kati előadásában a magunkra maradás témáját körüljáró Indulhatunk, Edit néni? című előadása is műsoron marad, a Hököm Projekt Urbán Erotika és MICI című előadásaival együtt.
A DANTE részletes programja itt érhető el. >>>
forrás: https://fidelio.hu/szinhaz/kozossegeket-epit-a-dante-masodik-evada-183744.html
Színházi esték, ahol a néző is a párbeszéd részévé válik
A DANTE továbbjátssza repertoárját olyan jól ismert, közönségkedvenc előadásokkal, mint Az óceánjáró vagy a Kövek. Ezek mellett A varjúkirály, az Egy perccel tovább, a Stílgyak, a De mi lett a nővel? és a Csak tenyérnyi véris műsoron marad. Az előadások végére visszakerülnek a beszélgetések is – nem egyszerűen közönségtalálkozók ezek, nem is szakmázás, hanem minőségi időtöltés a színészekkel, közös asztalhoz ülés, ahol a néző is áttérhet az alanyról a tárgyra, és eszmét cserélhet róla.
Az évad két új, különleges előadássorozata is a minőségi időtöltésről szól:
A „büfészínész” a színház világának legszerethetőbb, mégis legborzasztóbb szörnyetege. Keserűségeit eltakarandó
mindenre van egy agyonszínezett sztorija, egy nevezetes esetről emléke, számtalan felépített, begyakorolt, csattanóra felfűzött történet-magánszáma,
amit egy idő után akkor is meséltetnek vele, ha már mindenki tudja a végét. Az És ez mind így volt? című új sorozatban színészóriásokról és csoportos szereplőkről, csodálatos művészekről és utolsó senkiháziakról (ez utóbbi kettő egybe is eshet!) mesélnek a sokat látott DANTÉ-s színészek, akik a mendemondák és a legkeményebb valóság határán egyensúlyozva ontják magukból a színigaz, de attól még meseszerű anekdotákat. Szigorúan névvel!
A Színészet Képes Nagykönyve című előadás kísérletképpen már bemutatkozott tavaly, de idén igazi, rendszeresen jelentkező sorozattá fejlődik. Az előadás a színházi próbatermek világába kalauzol el – félig önironikusan, félig vérkomolyan kutakodik a próbatermi munka (a színházcsinálás legélvezetesebb fázisának) titkai között, színdarabok emblematikus jeleneteit szedvén ízekre, és kísérelvén meg újra összerakni.
Olyasmi ez, mint egy nyílt próba, csak itt nem a készülő előadás, hanem maga a munka az este tárgya.
Bátran ajánlható a színház iránt érdeklődőknek (de akár a színészképzésben résztvevőknek is) és bárkinek, aki végig szeretne nevetni egy estét. Az előadást a hasonló formátumú, száznál több előadást megélt Operabeavató egyik gazdája, Göttinger Pál rendező vezeti.
A DANTE továbbjátssza repertoárját olyan jól ismert, közönségkedvenc előadásokkal, mint Az óceánjáró vagy a Kövek. Ezek mellett A varjúkirály, az Egy perccel tovább, a Stílgyak, a De mi lett a nővel? és a Csak tenyérnyi véris műsoron marad. Az előadások végére visszakerülnek a beszélgetések is – nem egyszerűen közönségtalálkozók ezek, nem is szakmázás, hanem minőségi időtöltés a színészekkel, közös asztalhoz ülés, ahol a néző is áttérhet az alanyról a tárgyra, és eszmét cserélhet róla.
Az évad két új, különleges előadássorozata is a minőségi időtöltésről szól:
A „büfészínész” a színház világának legszerethetőbb, mégis legborzasztóbb szörnyetege. Keserűségeit eltakarandó
mindenre van egy agyonszínezett sztorija, egy nevezetes esetről emléke, számtalan felépített, begyakorolt, csattanóra felfűzött történet-magánszáma,
amit egy idő után akkor is meséltetnek vele, ha már mindenki tudja a végét. Az És ez mind így volt? című új sorozatban színészóriásokról és csoportos szereplőkről, csodálatos művészekről és utolsó senkiháziakról (ez utóbbi kettő egybe is eshet!) mesélnek a sokat látott DANTÉ-s színészek, akik a mendemondák és a legkeményebb valóság határán egyensúlyozva ontják magukból a színigaz, de attól még meseszerű anekdotákat. Szigorúan névvel!
A Színészet Képes Nagykönyve című előadás kísérletképpen már bemutatkozott tavaly, de idén igazi, rendszeresen jelentkező sorozattá fejlődik. Az előadás a színházi próbatermek világába kalauzol el – félig önironikusan, félig vérkomolyan kutakodik a próbatermi munka (a színházcsinálás legélvezetesebb fázisának) titkai között, színdarabok emblematikus jeleneteit szedvén ízekre, és kísérelvén meg újra összerakni.
Olyasmi ez, mint egy nyílt próba, csak itt nem a készülő előadás, hanem maga a munka az este tárgya.
Bátran ajánlható a színház iránt érdeklődőknek (de akár a színészképzésben résztvevőknek is) és bárkinek, aki végig szeretne nevetni egy estét. Az előadást a hasonló formátumú, száznál több előadást megélt Operabeavató egyik gazdája, Göttinger Pál rendező vezeti.
Gyerekprogramok
A legkisebbek minden színház legfontosabb vendégei, ez sosem volt kérdés. A DANTÉ-ban minden hónap első és harmadik vasárnapján lesznek gyerekprogramok, az elsőre szeptember 7-én került sor. Csufi mama mesekertjében a gyerekeket és szüleiket mindig az adott hónap hangulatához, ünnepeihez és természeti csodáihoz illő program várja.
A legkisebbek minden színház legfontosabb vendégei, ez sosem volt kérdés. A DANTÉ-ban minden hónap első és harmadik vasárnapján lesznek gyerekprogramok, az elsőre szeptember 7-én került sor. Csufi mama mesekertjében a gyerekeket és szüleiket mindig az adott hónap hangulatához, ünnepeihez és természeti csodáihoz illő program várja.
Közösségi események: kultúra, tudományok, párbeszéd és megbarátkozás egy gondolattal
A civil kezdeményezések támogatása is a közös gondolkodásról és játékosságról szól: a havi rendszerességű Nyelvi Piknik és Beszéljünk nyelveket tudományos beszélgetései – utóbbi Szánthó Zsuzsa vezetésével az idegen nyelvű kommunikáció örömeit és kihívásait járja körül
A Nem mindennapi Nőnapok címmel zajló beszélgetések a II. kerületi Nők Évéhez kapcsolódnak, nőktől nőknek és férfiaknak.
Podcastok, koncertek és mecenatúra – a közös alkotás és a közösség ereje
Az évad újdonságai közé tartoznak a videós podcastok, amelyek a DANTE-kínálta élményeket a digitális térbe is szétfröccsentik:Könyvtár koncert: a DANTE egyik éke a szépirodalmat és szakirodalmat egyaránt kínáló színházi könyvtár, amely az idei évtől zenészeknek is otthont ad – közönség előtt, 15 percben, beszélgetéssel kísérve vonulnak fel fontos zenészek (legyenek élő legendák vagy feltörekvő tehetségek) – a könnyűzenétől a hip-hopig, a jazztől az elektronikus performanszig.
Mit iszol?: késő esti iddogálós beszélgetések ismert emberekkel és félig ismert csaposokkal, ismeretlen italokról és ismerős érzésekről.
Emberileg és szakmailag: különleges szakmák és mögöttük szorgoskodó emberek mutatkoznak be, inspirálnak vagy épp ejtenek kétségbe, irányítják rá a hallgatóság figyelmét ismert, de szabad szemmel szinte láthatatlan foglalkozásokra és művelőik hétköznapjaira
Az évad újdonságai közé tartoznak a videós podcastok, amelyek a DANTE-kínálta élményeket a digitális térbe is szétfröccsentik:Könyvtár koncert: a DANTE egyik éke a szépirodalmat és szakirodalmat egyaránt kínáló színházi könyvtár, amely az idei évtől zenészeknek is otthont ad – közönség előtt, 15 percben, beszélgetéssel kísérve vonulnak fel fontos zenészek (legyenek élő legendák vagy feltörekvő tehetségek) – a könnyűzenétől a hip-hopig, a jazztől az elektronikus performanszig.
Mit iszol?: késő esti iddogálós beszélgetések ismert emberekkel és félig ismert csaposokkal, ismeretlen italokról és ismerős érzésekről.
Emberileg és szakmailag: különleges szakmák és mögöttük szorgoskodó emberek mutatkoznak be, inspirálnak vagy épp ejtenek kétségbe, irányítják rá a hallgatóság figyelmét ismert, de szabad szemmel szinte láthatatlan foglalkozásokra és művelőik hétköznapjaira
Folytatódnak továbbá a Klub zenés programjai, a kocsmazene és közös jammelés alkalmai is, a jazzkoncertek, vers és zene, szöveg és tánc találkozásait kínáló esték.
A színház elindítja mecenatúra-programját is, amely lehetőséget ad a törzsközönségnek, hogy támogassa a DANTE munkáját és szellemiségét. A havi vagy alkalmankénti támogatásért cserébe exkluzív tartalmak és meghívók járnak, így a színház körüli közösség szorosabbra fűzheti barátságának kötelékeit – egymással és az alkotókkal is.
Különlegességek, ritkaságok
A sok program között felbukkan néhány egész különleges ritkaság is: Kathy Zsolt (Zsolti a béka) a Hol van már az a k*rva mentő című stand-upjában megtörtént eseteken keresztül enged betekintést a mentősök életébe. Sikerek, kudarcok, pici sírás, rengeteg nevetés.
Műsoron marad a Védőháló című előadás is (amely egyben ősbemutató!) és egy hozzá kapcsolódó, szakértő bevonásával zajló beszélgetés.
Az előadás beszél korunk egyik tabusított jelenségéről, a végső elkeseredés állapotáról,
és arról, hogy mit tehetünk, ha egy embertársunkon látjuk: valami visszacsinálhatatlanra készül.
Az egészen kivételes és nagyszerű színésznő, Zsurzs Kati előadásában a magunkra maradás témáját körüljáró Indulhatunk, Edit néni? című előadása is műsoron marad, a Hököm Projekt Urbán Erotika és MICI című előadásaival együtt.
A DANTE részletes programja itt érhető el. >>>
forrás: https://fidelio.hu/szinhaz/kozossegeket-epit-a-dante-masodik-evada-183744.html
A DANTE a tavalyi sikeres évad után idén is folytatja a jól bevált kezdeményezéseket, emellett számos új programmal várja a közönséget, hogy ne csupán egy kulturális helyszín, hanem alapvállalásaként a személyes találkozások és eszmecserék terepe is legyen.
A DANTE tovább játssza repertoárját, olyan jól ismert, közönségkedvenc előadásokkal, mint Az óceánjáró vagy a Kövek, de A varjúkirály, az Egy perccel tovább, a Stílgyak, a De mi lett a nővel? és a Csak tenyérnyi vér is műsoron marad. Az előadások végére visszakerülnek a beszélgetések is, ahol a néző is áttérhet az alanyról a tárgyra, és eszmét cserélhet róla. Az évadban két új, különleges előadássorozat is indul: az És ez mind így volt címűben színészóriásokról és csoportos szereplőkről és csodálatos művészekről mesélnek a színészek, a Színészet Képes Nagykönyvében pedig a színházi próbatermek világába kalauzolják el az érdeklődőket. Ez utóbbit a hasonló formátumú, száznál több előadást megélt Operabeavató egyik gazdája, Göttinger Pál rendező vezeti.
A DANTE-ban minden hónap első és harmadik vasárnapján gyerekprogramok is lesznek. Az elsőre szeptember 7-én került sor, ahol Csufi mama mesekertjében a gyerekeket és szüleiket mindig az adott hónap hangulatához, ünnepeihez és természeti csodáihoz illő program várja. A civil kezdeményezések támogatása is a közös gondolkodásról és játékosságról szól: a havi rendszerességű Nyelvi Piknik és Beszéljünk nyelveket tudományos beszélgetései – utóbbi Szánthó Zsuzsa vezetésével az idegen nyelvű kommunikáció örömeit és kihívásait járja körül. A Nem mindennapi Nőnapok címmel zajló beszélgetések pedig a II. kerületi Nők Évéhez kapcsolódnak, nőktől nőknek és férfiaknak.
Az évad újdonságai közé tartoznak még a videós podcastek is: a Könyvtár koncert, a Mit iszol? és az Emberileg és szakmailag. Emellett folytatódnak továbbá a Klub zenés programjai, a kocsmazene és közös jammelés alkalmai is, a jazzkoncertek, vers és zene, szöveg és tánc találkozásait kínáló esték. A színház elindítja mecenatúra-programját is, amely lehetőséget ad a törzsközönségnek, hogy támogassa a DANTE munkáját és szellemiségét. A havi vagy alkalmankénti támogatásért cserébe exkluzív tartalmak és meghívók járnak, így a színház körüli közösség szorosabbra fűzheti barátságának kötelékeit.
A DANTE tovább játssza repertoárját, olyan jól ismert, közönségkedvenc előadásokkal, mint Az óceánjáró vagy a Kövek, de A varjúkirály, az Egy perccel tovább, a Stílgyak, a De mi lett a nővel? és a Csak tenyérnyi vér is műsoron marad. Az előadások végére visszakerülnek a beszélgetések is, ahol a néző is áttérhet az alanyról a tárgyra, és eszmét cserélhet róla. Az évadban két új, különleges előadássorozat is indul: az És ez mind így volt címűben színészóriásokról és csoportos szereplőkről és csodálatos művészekről mesélnek a színészek, a Színészet Képes Nagykönyvében pedig a színházi próbatermek világába kalauzolják el az érdeklődőket. Ez utóbbit a hasonló formátumú, száznál több előadást megélt Operabeavató egyik gazdája, Göttinger Pál rendező vezeti.
A DANTE-ban minden hónap első és harmadik vasárnapján gyerekprogramok is lesznek. Az elsőre szeptember 7-én került sor, ahol Csufi mama mesekertjében a gyerekeket és szüleiket mindig az adott hónap hangulatához, ünnepeihez és természeti csodáihoz illő program várja. A civil kezdeményezések támogatása is a közös gondolkodásról és játékosságról szól: a havi rendszerességű Nyelvi Piknik és Beszéljünk nyelveket tudományos beszélgetései – utóbbi Szánthó Zsuzsa vezetésével az idegen nyelvű kommunikáció örömeit és kihívásait járja körül. A Nem mindennapi Nőnapok címmel zajló beszélgetések pedig a II. kerületi Nők Évéhez kapcsolódnak, nőktől nőknek és férfiaknak.
Az évad újdonságai közé tartoznak még a videós podcastek is: a Könyvtár koncert, a Mit iszol? és az Emberileg és szakmailag. Emellett folytatódnak továbbá a Klub zenés programjai, a kocsmazene és közös jammelés alkalmai is, a jazzkoncertek, vers és zene, szöveg és tánc találkozásait kínáló esték. A színház elindítja mecenatúra-programját is, amely lehetőséget ad a törzsközönségnek, hogy támogassa a DANTE munkáját és szellemiségét. A havi vagy alkalmankénti támogatásért cserébe exkluzív tartalmak és meghívók járnak, így a színház körüli közösség szorosabbra fűzheti barátságának kötelékeit.
Több mint 17 ezer látogatóval, közel 400 megvalósult eseménnyel zárta első évét a DANTE. Jövőre vadiúj előadássorozat érkezik majd, a Színészet Képes Nagykönyve című stand-uppal vegyített próbákat Göttinger Pál színész-rendező vezeti majd állandó és meghívott vendégekkel.
A DANTE Közösségi Alkotótér sokévnyi tervezés után tavaly nyílt meg – hogy aztán hamar a budapesti kulturális élet feltűnést keltő új helyszínévé váljon. A Margit-negyedben található közösségi alkotótér hitvallása szerint a hely fő programja az együtt töltött minőségi idő – eszmecsere, üldögélés, játék, sztorizás, nevetés, megnyugvás.
A DANTE azonban nem egyszerűen klub, hanem valódi, működő színház és keresett koncerthelyszín is. Az első évadban
több mint 17000 ember vett részt közel 400 eseményen, volt 9 színházi bemutató, 5 lemezbemutató koncert,
mellettük rendszeresek voltak a tudományos beszélgetések, jam sessionök, workshopok, civil események – akár saját szervezésben, akár nagyobb kezdeményezésekhez kapcsolódva.
A DANTE helyet adott más fesztiválok eseményeinek (Színházak Éjszakája, Irodalom Éjszakája, Input Feszt, Vallai Napok, Helló Margit! Fesztivál), de sajátot is szervezett, ahol Halász Judit lépett fel egy funkyzenekarral, ahol Beck Zoli, a Slapstick? és boebeck egymástól vették át a szót egy közös muzsikálásban, ahol Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor alapítók a sokszoros színházalapító Jordán Tamással idézték fel régi és mai tapasztalataikat és ideáikat, ahol Székely Csaba, Jászberényi Sándor és Tallér Edina vitáztak az alkalmazott irodalom örömeiről és buktatóiról.
A Veiszer Alinda moderálásában készült Színházcsinálók című beszélgetést Jordán Tamással, Gulyás Hermann Sándorral és Jászberényi Gáborral online is megtekinthető:
Az első évad egyben a berendezkedés ideje is volt – most pedig már izgatottan lehet előkészíteni a következőt, az első után az első “igazit”.
Annyi bizonyos, hogy a saját előadásokat tovább játssza majd a színház: menni fogAz óceánjáró,
a De mi lett a nővel?,
A varjúkirály,
a Kövek,
a Stílgyak,
az Egy perccel tovább
és a Csak tenyérnyi vér is.
Mellettük egy új sorozat is indul, amelynek formátumát az alapítók az első, szülinapi fesztivál alatt kísérletezték ki, és amely a közönség elsöprő lelkesedésének hála most saját lábára áll majd: a Színészet Képes Nagykönyve című előadássorozaton Göttinger Pál színész-rendező standupol a színházi hétköznapok szórakoztató, ám gyakran sötét színű világáról – magát a próbatermi munkát neves színészek részvételével zajló nyíltszíni, elképzelt próbán át mutatja be, kigúnyolva a műfajt – és közben szerelmet is vallva neki, hasonlóan az évtizedekig sikerrel futó Operabeavatóhoz. A DANTE alapítóin felül ebben a sorozatban vendégszínészek is együtt játszanak majd.
Ezeken a saját előadásokon felül a DANTE gondosan válogató befogadószínház is: az Urbán erotika, a Mici, a Védőháló, az Orgia, a Székek, az Indulhatunk Edit néni? és még sok más kiváló színházi előadás új otthona.
A DANTE nemcsak színház, hanem klub is, több értelemben.
Egyrészt zenés hely, ahol Beck Zoli szerzői estjei kerülnek majd a közönség elé, ahol időnként egész estét betöltő, tradicionális ír kocsmazene szól a The Pocketstones előadásában, de ahol gyakran tartanak közös zenéléseket is, jam sessionöket, ahol a haza jazzélet kiválóságai, a magyar színházi élet alakjai, valamint odapenderülő nézők muzsikálnak együtt, szabadon, viccesen, de időnként elmélyülten, belefeledkezve is.
Másrészt a DANTE szellemi és közösségi értelemben is a minőségi időtöltés helyszíne, ahol tudományos civil szervezetek programjai (pl. a Nyelvi Piknik) követik egymást, ahol mindig új képzőművészeti kiállítás van a falakon.
„A DANTE az új törzshelyed, ahol nincs backstage, ahol tudóssal, művésszel, színházi és filmes emberrel, kulturális szakemberrel és éjszakai csodabogárral lehet egy asztalnál ülni, és engedni, hogy együtt teljen az idő. Elbújva kicsit egy földalatti világítótoronyba, és onnan kémlelni a világot.” – írják az alkotók.
Az első évadnak tehát vége, és bár színház a nyári szünetben nem lesz, a klub nyitva áll, és készül is bejáratott és újonnan eltervezett eseményekkel – ezekről a DANTE közösségi felületein lehet tájékozódni.
A DANTE Közösségi Alkotótér sokévnyi tervezés után tavaly nyílt meg – hogy aztán hamar a budapesti kulturális élet feltűnést keltő új helyszínévé váljon. A Margit-negyedben található közösségi alkotótér hitvallása szerint a hely fő programja az együtt töltött minőségi idő – eszmecsere, üldögélés, játék, sztorizás, nevetés, megnyugvás.
A DANTE azonban nem egyszerűen klub, hanem valódi, működő színház és keresett koncerthelyszín is. Az első évadban
több mint 17000 ember vett részt közel 400 eseményen, volt 9 színházi bemutató, 5 lemezbemutató koncert,
mellettük rendszeresek voltak a tudományos beszélgetések, jam sessionök, workshopok, civil események – akár saját szervezésben, akár nagyobb kezdeményezésekhez kapcsolódva.
A DANTE helyet adott más fesztiválok eseményeinek (Színházak Éjszakája, Irodalom Éjszakája, Input Feszt, Vallai Napok, Helló Margit! Fesztivál), de sajátot is szervezett, ahol Halász Judit lépett fel egy funkyzenekarral, ahol Beck Zoli, a Slapstick? és boebeck egymástól vették át a szót egy közös muzsikálásban, ahol Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor alapítók a sokszoros színházalapító Jordán Tamással idézték fel régi és mai tapasztalataikat és ideáikat, ahol Székely Csaba, Jászberényi Sándor és Tallér Edina vitáztak az alkalmazott irodalom örömeiről és buktatóiról.
A Veiszer Alinda moderálásában készült Színházcsinálók című beszélgetést Jordán Tamással, Gulyás Hermann Sándorral és Jászberényi Gáborral online is megtekinthető:
Az első évad egyben a berendezkedés ideje is volt – most pedig már izgatottan lehet előkészíteni a következőt, az első után az első “igazit”.
Annyi bizonyos, hogy a saját előadásokat tovább játssza majd a színház: menni fogAz óceánjáró,
a De mi lett a nővel?,
A varjúkirály,
a Kövek,
a Stílgyak,
az Egy perccel tovább
és a Csak tenyérnyi vér is.
Mellettük egy új sorozat is indul, amelynek formátumát az alapítók az első, szülinapi fesztivál alatt kísérletezték ki, és amely a közönség elsöprő lelkesedésének hála most saját lábára áll majd: a Színészet Képes Nagykönyve című előadássorozaton Göttinger Pál színész-rendező standupol a színházi hétköznapok szórakoztató, ám gyakran sötét színű világáról – magát a próbatermi munkát neves színészek részvételével zajló nyíltszíni, elképzelt próbán át mutatja be, kigúnyolva a műfajt – és közben szerelmet is vallva neki, hasonlóan az évtizedekig sikerrel futó Operabeavatóhoz. A DANTE alapítóin felül ebben a sorozatban vendégszínészek is együtt játszanak majd.
Ezeken a saját előadásokon felül a DANTE gondosan válogató befogadószínház is: az Urbán erotika, a Mici, a Védőháló, az Orgia, a Székek, az Indulhatunk Edit néni? és még sok más kiváló színházi előadás új otthona.
A DANTE nemcsak színház, hanem klub is, több értelemben.
Egyrészt zenés hely, ahol Beck Zoli szerzői estjei kerülnek majd a közönség elé, ahol időnként egész estét betöltő, tradicionális ír kocsmazene szól a The Pocketstones előadásában, de ahol gyakran tartanak közös zenéléseket is, jam sessionöket, ahol a haza jazzélet kiválóságai, a magyar színházi élet alakjai, valamint odapenderülő nézők muzsikálnak együtt, szabadon, viccesen, de időnként elmélyülten, belefeledkezve is.
Másrészt a DANTE szellemi és közösségi értelemben is a minőségi időtöltés helyszíne, ahol tudományos civil szervezetek programjai (pl. a Nyelvi Piknik) követik egymást, ahol mindig új képzőművészeti kiállítás van a falakon.
„A DANTE az új törzshelyed, ahol nincs backstage, ahol tudóssal, művésszel, színházi és filmes emberrel, kulturális szakemberrel és éjszakai csodabogárral lehet egy asztalnál ülni, és engedni, hogy együtt teljen az idő. Elbújva kicsit egy földalatti világítótoronyba, és onnan kémlelni a világot.” – írják az alkotók.
Az első évadnak tehát vége, és bár színház a nyári szünetben nem lesz, a klub nyitva áll, és készül is bejáratott és újonnan eltervezett eseményekkel – ezekről a DANTE közösségi felületein lehet tájékozódni.
forrás: https://fidelio.hu/
210 önkéntessel, crowdfundinggal, kilenc hónapnyi előkészülettel nyitotta meg a Dante Közösségi Alkotóteret a két alapító, Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor, akik magukat színész helyett színházcsinálóként, a Dantét pedig színház helyett összművészeti alkotótérként szeretik említeni. A Margit-negyed program kínálta lehetőség kapcsán a nyitásig vezető útról, ambíciókról és dédelgetett terveikről beszélgettünk.
Mióta is működik a társulatotok?
Jászberényi Gábor: Nyolc éve már, hogy megalapítottuk az azóta közhasznú civil szervezetként működő független színházi társulatunkat, ám az eltelt évek alatt a kulturális finanszírozás legalábbis kiszámíthatatlanná vált.
Ezért jó ötletnek tűnt egy kulturális tér megnyitása?
J. G.: Ellentmondásnak tűnhet, de lényegében igen, logikus lépés volt. Az évek alatt rengeteg bérleti díjat fizettünk ki, amiből bőven megfinanszírozható egy saját tér üzemeltetése. Nagyjából egyévnyi nézelődés után találtunk rá a Margit-negyed programra és a Dante helyszínére, aminek elnyertük a bérleti jogát.
Mennyi időre?
J. G.: Határozatlan időre. Ennek megvan az előnye és a hátulütői, de megtaláltuk a helyet és beleszerettünk. Azonnal egy összművészeti teret képzeltünk el azzal együtt, hogy a fő profil változatlanul a színház kell, hogy legyen. Léteztek hasonló jellegű helyek korábban is – Tűzraktér, Sirály, Merlin, Müszi, Kultiplex…vagyis nem előzmény nélküli az elképzelés. Ám a fogyasztói szokások változásával kiszorultak, eltűntek vagy megszűntek ezek az egykori kulthelyek.
Valóban, jelentősen szűkült a független társulatok támogatása és az alternatív finanszírozás lehetőségei. Adódik a kérdés: lehetséges piaci alapon létezni?
Gulyás Hermann Sándor: Az első perctől az a jelmondatunk, hogy ez egy független és önfenntartó műhely lesz, mert azt éreztük, hogy nem érdemes tovább várni arra, hogy megváltozik a finanszírozás helyzete. Ehelyett megpróbáltunk egy olyan piaci modellt találni, ami működőképes. Egyelőre azt látjuk, hogy van létjogosultsága, meg lehet csinálni.
J. G.: Jelenleg terembérleti hozzájárulásból működünk. Hosszabb távon szeretnénk pro bono ügyeket, partnerségeket is, ám rengeteg olyan működési költség van, amit ki kell gazdálkodnunk. Nem akarunk hippi üzemmódban működni. Azon túl, hogy nagy szeretetből épült és önszerveződő volt a Dante kialakítása, az üzemelés már egy jól kitalált rendszerben történik, amiben váratlan helyzetekre, jogi változásokra is felkészülten tudunk reagálni. Valódi, piaci szemlélettel, vállalkozásként tekintve üzemelünk. Naponta kapunk két-három megkeresést, hogy szeretnének itt játszani, koncertezni, kiállítást csinálni, szóval beigazolódni látszik, hogy tényleg szükség van ilyen jellegű helyekre.
G. H. S.: Nem vacsoraszínházat akartunk vagy más, alternatív színházi megoldást, hanem egy olyan kulturális helyet, ahol amikor vége van egy előadásnak nem azt látod, hogy a büfés húzza le a redőnyt és pakol el, te meg finoman ki vagy ebrudalva, hiába láttál éppen egy jó előadást, amiről még szívesen beszélgetnél egy pohár bor mellett.
Egy ekkora vállaláshoz komoly menedzsment, nagyobb stáb is kell. Hányan dolgoztok a Dantéban?
J. G.: Jelenleg 18-an vagyunk. Április 26-án a megnyitó napján még festékes vödörrel a kezünkbe szaladgáltunk, este meg már ünnepi nyitóbeszédet tartottunk intézményvezetőként. Átmenet nélkül zuhantunk bele az üzemeltetésbe, ami ijesztő és nehéz volt, de mégis zavartalanul sikerült, mert nagyon jó a csapatunk.
G. H. S.: Alkotótáraink vannak és nem beosztottaink.
J. G.: Próbáljuk tartani ezt a szellemiséget. A csapat jelentős része végigcsinálta velünk a kilenc hónapos felújítást.
G. H. S.: Rengeteg nézőnkkel együtt, akik besegítettek. Összesen 210 önkéntessel dolgoztunk, jelentős részük pedig nem azért jött, mert ismert minket vagy látta valamelyik előadásunkat, hanem mert hitt az ügyünkben és emellett megvolt a saját motivációja.
J. G.: Valaki feszültséget vezetett le, és úgy bontotta a falat, mint a kisangyal. Valaki a szépérzéke miatt jött, hogy kicsit dekorálhasson. Volt, aki gondoskodni akart, így főzött a többiekre.
A függetlenségbe manapság bele szokás érteni egyfajta ellentartást, szembehelyezkedést is az adott rendszerrel. Ez mennyire igaz rátok?
G. H. S.: Valahol a civilségünkből is jön, hogy nem vagyunk harcias alkatok. Amit a világról gondolunk, azt a művészetünkkel próbáljuk kifejezni. Számunkra a színházcsinálás nem több és nem is kevesebb annál, mint ahogy az emberek hetvenezer évvel ezelőtt leültek a tábortűz köré és történeteket meséltek. Ezeknek a közös történeteknek, közös ügyeknek újraélése a színház lényege.
J. G.: Ami ugyanakkor nem ér véget az előadással, hogy ne csak 70 percet foglalkozzunk a hirtelen életre hívott közönséggel, hanem már a színházba érkezés pillanatában fogadjuk őket és az előadás után is kínálunk még nekik egy beszélgetést, egy közös zenélést vagy egy koccintást.
Akkor az igény egyfajta otthonszerzés volt a vándorszínházi élet után?
J. G.: Az utóbbi években az RS9 színház Vallai-kertjében játszottuk. A befogadó színház jellegénél fogva folyamatos egyeztetés, nehézségek jellemezték ezt a működést, pedig összességében nagyon pozitív volt a közös munka, végül is nekik köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk.
Mármint?
J. G.: Tettünk egy ajánlatot, hogy egy magasabb összegért elsőbbséget kapjunk az előadásainkkal a Vallai-kertben. Labán Katalin igazgató pedig rámutatott, hogy ott tartunk, ahol ők voltak 30 évvel korábban a Szkéné megalapításakor. “Gyerekek, nektek kell egy saját hely” – mondta a felvetésünkre. Akkor már tudtuk, hogy egyfajta kulturális menedéket akarunk teremteni.
Ez azonban – ahogy érintettük is – sokkal nagyobb vállalás. Nem veszik el a kreatív erő a sok operatív feladat között?
J. G.: Megvannak az emberek a feladatra. Van gazdasági szakember, technikai vezető, műszaki vezető, koncertszervező, programszervező, de még a kávézónak is önálló vezetése van.
G. H. S.: A nyolc év civil szervezeti munka se volt egyszerű szakmai beszámolókkal, pénzügyi elszámolásokkal, pályázatokkal; iszonyú papírmunka.
J. G.: Megvan a rutinunk és az elmúlt év is így telt: reggel indulás az önkormányzatba tárgyalni a szerződésről, fél óra múlva pedig már melós ruhában bontottuk a falat. Délután egy próba, este előadás, közönségtalálkozó. Megterhelő, de nem ismeretlen ez a fajta terhelés.
Különösen, ha az esti előadás után még közönség programot is kínáltok.
J. G.: A ‘20-as évek Magyarországán törzshelyként működtek az olyan klubok, mint a Fészek vagy az Arizóna, ahol találkozni, beszélgetni lehetett a művészekkel az előadás után – ezt szeretnénk újraéleszteni.
G. H. S.: Szeretünk a nézőinkkel foglalkozni. A Kövek című előadásunk után, ami nem mellesleg egy ír történet – Göttinger Pál és zenekara játszottak ír muzsikát a nézőknek. Sokan vágynak még egy korsó Guinness-re és egy jó beszélgetésre, hogy ülepedjen a darab és komplexé, maradandóvá váljon a színházi élmény.
A Dante mai formája előtt korábban otthont adott templomnak, de kocsmának is. Milyen volt ide belépni, mit éreztetek az első alkalommal?
G. H. S.: Több helyet is megnéztünk a kerületben a Margit-negyed program kapcsán, de egyik sem tudja azt, amit ez az ingatlan tud. Eleve sok paraméternek kell megfelelni színházi tér esetében: ilyen a 8 méteres belmagasság, a jó megközelíthetőség, kiürítési- és menekülési terv, hogy csak a főbb szempontokat vegyük. De amikor beléptünk ide, nem ezeket néztük, hanem egy nagyon izgalmas látvány fogadott egy tíz évvel ezelőtt bezárt csárdával, annak minden kellékével.
J. G.: Emmi néni kocsmája, a falon miska-kancsókkal, egy letűnt kor kellékeivel. Belepte por, leestek már a képek a falakról, de ha megkapargattad, láttad, hogy ez egy kincs.
G. H. S.: A hely története tényleg nagyon izgalmas, először templom állt itt, aztán tébolyda lett, de még kupleráj is üzemelt benne állítólag.
J. G.: Egyszóval mindig emberekkel foglalkozott. Ezt akartuk megőrizni belső kialakításában is, ezért csupaszítottuk le a falakat, ezért látszódnak a téglák, hogy aki belép érezze, hogy nem egy új helyen jár, csak új kézben van a staféta.
Rengeteg munkátok volt a Dante kialakításával, az összefogáson kívül milyen segítséget kaptatok még?
G. H. S.: Azt tudtuk, hogy nincs rá pénzünk és ez egy óriási rizikó, amit nem biztos, hogy sikerre fogunk vinni. Ilyen értelemben egyfajta kísérlet volt.
J. G.: Indítottunk egy adjuk össze kampányt, ahol 10 millió forintot tűztünk ki, mert az építész iroda, aki statikailag és tűzvédelmileg megtervezte a Dantét azt mondta, hogy ennyi kell az induláshoz.
G. H. S.: A kampányunkat is úgy fogalmaztuk meg, hogy építsük együtt a Dantét. És nagyon hamar kiderült, hogy ez az építés nem azt jelenti, hogy magánemberek vagy cégek támogatnak bennünket, hanem hogy a szomszéd néni meg a nyugdíjas bácsi lehozza a fúróját, ideadja az eszközeit, hogy azok a nézőink, akiknek elmondtuk, hogy nekünk ez mennyire fontos, hogy legyen egy saját helyünk, azok megértik ezt a problémát, és idejönnek és főznek a felújításon dolgozóknak.
J. G.: A támogatás, a pénz, az eszközök és az energiák nagyon jól lettek becsatornázva és felhasználva. Egy idő után csak azt vettük észre, hogy éppen akkor jön a vízvezeték szerelő, amikor vízvezeték szerelőre van szükségünk, mert önjáróvá vált a folyamat.
Talán azért is sikerülhetett mindez, mert izgalmas olvasztótégelye a városnak a Margit-negyed kulturális szempontból. Ezt érzékelitek?
J. G.: Van egy természetes kollaboráció, kaptunk már kölcsön asztalokat, székeket, éjfélkor megy a pohárcsere a Bem mozisokkal. Az, hogy itt a Murok, a Manyi, a Bem, nem messze az Átrium vagy a Jurányi kimondatlanul is kölcsönöz egyfajta erőt. Tervünk és vágyunk, hogy szorosabbra fűzzük a köteléket és közösen gondolkodjunk a lehetőségeinkről. Ez egyébként el is kezdődött az Irodalom Éjszakájával.
G. H. S.: Amikor nyolc évvel ezelőtt megcsináltuk a Köveket – akkoriban még Kövek a zsebben címen – , akkor azt éreztük, hogy mennyire el vagyunk kényeztetve. Jó helyeken játszunk, fontos szerepeink vannak és nem hátul statisztálunk valahol.
J. G.: A Köveknek egy teljesen új próbafolyamatot találtunk ki, teljesen új munkamódszert, teljesen új műhelymunkát, és ez hozta létre az egész társulatot. Ebből lett a hely, ebből lett a szellemiség
G. H. S.: Ez egy nagy kincs a szakmában, hogy nem kiégett és szomorú színészek keresik maguknak a kiugrási lehetőséget, hanem a helyünkön vagyunk és változunk, növekedünk.
J. G.: Nem is színészeknek hívjuk magunkat, hanem színházcsinálóknak. Ez magába foglalja a rendezőt, a színházigazgató, a gazdasági szakembert vagy a takarítót.
Mennyire célotok megszólítani és összefogni a szakmát, ha már a lokáció ennyire megadja az alaphangot a kollektív és kölcsönös szakmai munkához? Van egy erős átpolitizáltság, széthúzás, szekértábor logika a kulturális életben is.
J. G.: Mindig meglesznek a szakmai ellentétek. És nem is ez a probléma, hanem hogy nincs fórum, nincs lehetőség átbeszélni, megbeszélni a tapasztalatokat.
G. H. S.: De ezt a zászlónkra tűzni nem áll szándékunkban. Valahogy erőltetettnek gondolnánk ezt a szerepet.
J. G.: A legnagyobb baj, hogy régóta nem a szakmáról beszélünk, pedig fontos lenne visszaterelni a diskurzust ebbe a mederbe. Bennünk ott a kíváncsiság és a tettvágy, nem fáradtunk el, nem szomorodtunk és keseredtünk meg. Nincs bennünk indulat, ahogy a Dante sem protestálásból született meg. Az, hogy egyik este Göttingerék muzsikálnak, másik alkalommal Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező DJ-zik, hogy Tarján Zsófi pop artos kiállítása vagy éppen egy szociofotó kiállítás is teret kap nálunk, az mutatja, hogy ez a hely nem csak állítja magáról, hogy befogadó, hanem a működése is ezt tükrözi.
Ha ma kapnátok egy filmszerepet, elvállalnátok?
J. G.: A felújítás alatt is simán lejátszottuk a havi 8-10 előadásunkat. Én közben leforgattam 35 napot (Most vagy soha!, Meyer szerepében – szerk.). Söndi (Gulyás Hermann Sándor – szerk.) rendezett egy előadást Szarvason, tehát meg tudtuk oldani, meg fogjuk oldani.
G. H. S.: A szabadságot magunknak is fenntartjuk. A munkatársaink is dolgozhatnak kulturális intézményekben, és nem kötjük le őket, mi is élünk a lehetőségeinkkel. Fontos, hogy ne egy beragadt, beszorult, begyöpösödött, egy intézményben gondolkodó agyak legyünk, hanem csináljuk a dolgunkat.
J. G.: A Dante élvezi a prioritást és más társulathoz, kőszínházhoz természetesen nem szerződünk le. Ahhoz nagy a tét és nem is érezzük ennek szükségét.
Mit tartogat a jövő rövid- és hosszútávon?
G. H. S.: Van egy hét előadásból álló repertoárunk, amit továbbra is játszani fogunk és tervezünk egy új bemutatót is. Sokan bejelentkeztek hozzánk előadásokkal, programokkal is.J. G.: Az egy csoda, hogy két hónap alatt nem ment el az áram, üzemel a vízvezetékrendszer, nem nagyon dugultak el a vécék, mindig van áru a büfében, tehát maga a működés szépen lassan kezd felállni. A rövid távú terv szeptemberig eljutni oda, hogy tökéletesen üzembiztos legyen a hely. És van egy hosszú távú terv, hogy a hasonló jellegű és szellemiségű tereket kutassunk fel a világban. Sok ilyen van Berlinben, New Yorkban, Rómában, Krakkóban, Pozsonyban, Kolozsváron, sok hasonló Dante. Jó lenne vendégül látni egy hónapra egy kolozsvári társulatot, vagy egy prágai bandát, és ugyanolyan jó lenne kivinni előadásokat, adott esetben testvérintézményi megállapodásokat kötni, nemzetközi projektekre pályázni, vagyis nyitni egyet a külföldi szcéna felé.
forrás: https://bcmagazin.hu/
Azt mondják az Instán mindenkinek tökéletes az élete. Hát ezen a képen sok év kihagyás után zenélünk újra, úgy, hogy az elején elfelejtettük összehangolni, ezért három számot játszottunk le irdatlan hamisan, és a dalokra csak nagyjából emlékeztünk. Pl. én a magam részéről néha egész sorokat hagytam ki, mert nem jutott eszembe a dallam. Ráadásul a fülem zúgása miatt kénytelen voltam füldugót használni, ezért néha nem hallottam jól a többieket. De mégis azokkal töltöttem egy estét, akiket szeretek, és azt csináltam, amit szeretek, így lett végül az este végtelenül emberi és a maga nemében tökéletes. Szóval igaz: mindenkinek tökéletes az élete úgy, ahogy van a maga esetlenségével. Minél hamarabb elfogadjuk ezt, annál hamarabb megtanuljuk megélni a pillanatot.
Sziasztok!
Hosszú évek óta nem játszottunk. Majd elmeséljük, de legyen annyi elég: minden bajunk volt.
Most viszont kedvet kaptunk hozzá megint, találkozni egymással és veletek - úgyhogy lesz egy kocsmazenélés (hangosítás és minden nélkül) a DANTE nevű helyen, a Margit-híd budai hídfőhoz közel (Török u. 1.).
Ha időtök engedi, és van kedvetek egy hűs pincébe menekülni velünk a nyár közepén, ugorjatok be. Ingyenes az egész.
Kezdés kilenckor, lesz szünet is, a többi ott dől el.
Várunk titeket:
The Irish Coffee
DANTE: https://www.facebook.com/dante.alkototer
FB event: https://www.facebook.com/events/1001104402016477/
A régesrégi (és régesrég megszűnt) The Irish Coffee veteránjai zenélnek és
sztoriznak a Dantéban. De ilyen kocsmaiasan, szóval... oldottan. Köréjük alkalmi zenésztársak
gyülekeznek néha - aki épp arra jár.
Ezekben a barátságos dalokban viharban elpusztult hajók legénységei,
bálnavadászok, gyilkos öregasszonyok, késsel fejbeszúrt csecsemők, egyéjszakás
kalandra az ágyba bakancsostul bevetődő tengerészek, kiskocsin gurított
kezetlen-lábatlan hadirokkantak és beszélő varjak szerepelnek - csupa olyan
dolog, amit egyikünk se láthatott életében igazából. De amint felcsendülnek a
dalok, ezek a hányattatott kis dalhősök a humorukkal, életigenlésükkel,
derülten viselt sötét sorsukkal azonnal ismerősnek tűnnek, mintha mindent
tudnánk róluk - mintha ők lennénk.
Mondják, a suszter maradjon a kaptafánál. Göttinger Pálnak viszont sokféle kaptafája van, és ezek majdnem mindegyikéről kérdeztük.
Papp Tímea
Írás, színészet, rendezés – ezek milyen időrendi sorrendben követték egymást az életedben?
A zene volt először – ilyen volt a családi otthon nálunk. A szüleim is kórusból ismerték egymást, négyen vagyunk testvérek, mindenki zenél valamit – de legalábbis énekel, templomi szolgálattól iskolai énektanárságon át a Soharózáig. Utána jött a gyerekszínészet a Magyar Rádió Gyerekstúdiójában, ahol az akkor még virágzó rádiójátékgyártásban lehetett nézni a nagyokat, Vajda Lászlót, Gábor Miklóst és a többieket. Rendezőt is ott láttam először életemben, Varsányi Anikót, Vadász Gyulát, Papp Jánost, Zoltán Gábort, Hegedűs D. Gézát, Máté Gábort, Horváth Pétert és másokat – nyilván hatott rám ez is.
Aztán jött a színművészeti, ahová színész és rendező szakra is felvételiztem, utóbbira vettek fel, Székely Gáborhoz. Úgyhogy végül abban rendezkedtem be – ez lett a szakmám, mindent összeadva ezzel töltöttem eddig a legtöbb időt, de a többit sem engedtem el. Az írás jött legkésőbb, voltaképp a karanténnal rám szakadt bizonytalanság és a kényszerűen felszabadult idő következményeképp.
És ahogy nőttél, növögettél, milyen és miért sorrendben maradozott el, illetve jött vissza egyik-másik?
Csak az időbeosztás volt a szempont, vagyis annak a nehézségei – a rendezővé váláshoz is kellett egy majdnem teljes évtized, egész embert kívánt, nem lehetett mellette ezer más dolgot csinálni. Mostanában kicsit alakítottam rajta, többet játszom, és nem rendezek már évi négy-öt bemutatót. Szóval próbálom állítgatni az egyensúlyát ezeknek a dolgoknak, hol sikeresebben, hol ügyetlenebbül. Kedvem mindig mindenhez lenne, de most a zene például már évek óta csak egy-két koncert egy évben, hiányzik is nagyon, meg hát rozsdásodom is, nem gyakorlok már naponta, mint régen.
Honnan a vonzalmad az ír kultúra iránt drámástul, firkinestül, ha tetszik, mi a te ír-ősélményed?
Az első hatás egy Dubliners-lemez volt, bakelit, ami megvolt nekünk otthon. Édesanyám angoltanár, és valami segédanyagban megvoltak neki a szövegek is legépelve. Gyerek voltam, de már jól beszéltem angolul, és rabul ejtett a muzsika, Luke Kelly karakteres, szigorúan nyílegyenes énektechnikájú, mégis ezerszínű, nagyon személyes előadásmódja – és a felismerés, hogy ezek mind történetmesélő dalok, és értem is őket. Úgyhogy a gimnázium elején, mikor körülöttem mindenki rockzenekart fabrikált, én az akkori legjobb gimis barátommal, Hodász Andrással ír zenekart alapítottam, és játszottam velük 10 évig, egyébként azóta is nagy ritkán.
Akkoriban ez nagyon ment Pesten, sokat játszottunk, és mellettünk sok zenekar, sok táncház volt, mindig újat kellett tanulni. Ráadásul ez a kilencvenes évek vége volt, a széles körű internetezés is akkor kezdődött, kinyílt a világ, rengeteg kottára lehetett bukkanni, szóval csomó szöveg, zene, felvétel, titkos forrás elém került, mohón tapicskoltam bennük. Furulyáztam, gitároztam, énekeltem, anekdotáztam közben a közönségnek. Jó évek voltak.
A drámák már csak az egyetemen jöttek szembe, és ott is későn, és nem is a McDonagh, hanem Conor McPherson – ráharaptam, mert addigra már sokat tudtam a gondolkodásmódról. Nagyon hatott rám ez a keverék: egyfelől a transzcendens, a túlvilági, a mennyei és a pokoli teljesen természetes jelenléte, másfelől a véres, a kegyetlen, az ember és földközeli. Az olyan kisközösségek történetei, amelyeknek a brutalitás a szeretetnyelve. Ráadásul minden nagyon erőlködésmentesen kapcsolódik össze, organikusan. Az is nagyon jó volt ezekben a szövegekben, hogy érződött, egy nagyon eleven színházi kultúrából érkeznek, kimondottan színházi előadásra, sőt egy jól sikerült estére íródtak, csupa jó jelenet, csupa jó szerep, csupa szinte bulvárosan könnyen befogadható forma, de még a legsúlyosabb témafelvetéseknél is.
Tetszett ez, mert a magam lusta módján önműködőnek láttam: csak meg kell csinálni, és már jó is. Azóta persze nem gondolom már így, százegynéhány premierrel később árnyalódott bennem ez a kép. De a rendezés nagyon szorongós foglalkozás, és én akkoriban felüdültem abban, hogy ezeknél nem érzem ezt. Az én rendezői munkám úgyis mindig jobban hasonlított az angolra: az előadásaim oka mindig maga a színdarab, nem a rendezői eszme vagy vízió. Nem is gondolok magamra művészként, sok, általam egyébként nagyon tisztelt kollégámmal ellentétben, hanem csak suszterként. Alapanyag, kézbevétel, megmunkálás, és a végén egy előadás, ami könnyű, kézre álló, mindennapos használatra való. Oly használatos, mint az ekevas, ahogy Weöres mondja.
Milyen krimiket szeretsz?
Ahol előbb tudom, mi történt. Mint a Columbóban. És aztán végignézem, ahogy valaki emberismerettel, empátiával, szelíd, de mégis kíméletlen következetességgel a szemem előtt érti meg, hogy ez hogyan történhetett meg. Ez hasonlít a legjobban a színházházcsináláshoz is egyébként. A Bogáncsvirágban, amit Nyíregyházán mutattunk be, az első felvonás közepétől lényegében tudható, hogy ki a gyilkos – de még sok van hátra, mire rájövünk, mi is történt pontosan, és hogy miért.
A Manőverben, amit Kőszegen csináltunk tavaly, nem volt világos a tettes személye az utolsó jelenetig – de az egyes szereplőket megértéssel szemlélve mégis össze lehetett rakni előre, hogy merre vezet az út a végkifejlethez. Az Öreghíd alatt címűben, ami szintén kőszegi, és most a Városmajorba érkezik a Szabadtéri Színházak Találkozójára, szintén van egy krimiszerű fordulat a második felvonásban, egy évtizedekkel ezelőtti árulás, ami nyílt színen derül ki. Ha ügyesen játsszuk, az összes többi jelenet igazi jelentését és tétjét is felragyogtatja.
Annyiban mégsem jó a Columbo-párhuzam, hogy a krimi őstörvényei szerint a nyomozó általában kívülálló – nálam viszont mindig szerepel a történetben magában is, köze van hozzá, a legszemélyesebben, és nemcsak neki, hanem íróként nekem magamnak is. A Bogáncsvirágban egy Fiona nevű lány próbál rájönni, hogy hogyan haltak meg a szülei – hogy aztán rájöjjön, hogy ő is érzi egy árulás generációkon át örökített traumáját, amihez neki is köze van, és hogy az ő saját élete is veszélyben forog. A Manőverben egy Kasper nevű újságíró bukkan gyilkosságok nyomára, miközben a saját megbicsaklott életének a romjait kutatja – egy életközepi válsággal küszködő, valaha tehetségesnek mondott, de mára megállapodott (és megtorpant) férfi, aki indokolatlanul szép és tehetséges feleségével gyermektelen házasságban él, ráadásul kissé túlsúlyos is lett közben… Ez akár én is lehetnék.
Az Öreghídon végzett munka volt ebből a szempontól a legkülönlegesebb: ott ugyanis egy olyan főszereplő nyomoz, aki „többen van”. Ott ugyanis egy kisközösség a főszereplő, egyenlő nagyságú szerepekkel, amelynek minden tagja én magam vagyok. A személyiségem más és más kivetülései vannak összezárva egy helyen, ahonnan nem lehet kijutni. Ahogy szeretik, ahogy bántják egymást, ahogy fogadják az idegent, ahogy segítenek a bajbajutottakon, ahogy kicsinyesek és nagyvonalúak egyszerre, ahogy az életüket adják tétovázás nélkül egy jó ügyért, ahogy útjára engednek egy haldoklót, ahogy megbocsátanak egy megbocsáthatatlan árulást a múltból. Külön-külön: ilyen vagyok. Együtt: ilyen szeretnék lenni.
Mit jelent Az Öreghíd alatt esetében a műfaji megjelölés: „képzeletbeli ír darab”, ehhez képest mi a Bogáncsvirág?
Ó, ez csak játékosságból került oda, nincs mögötte semmi ravaszság, a kőszegi nyári színházcsinálás oldott hangulatához van köze. Simán csak későn jutott eszembe, hogy álnéven kellett volna kiírni a szerzőt a plakátra, mit tudom én, „írta McDonagh nagymamája”, vagy ilyesmit, de addigra már késő volt.
Az az előadás azért készült, hogy a jóérzésünket hizlalja, és így a nézőét is. Erre való, szabadtérre, nyárra. Mert az Öreghíd stílusgyakorlat is, paródia is, de komolyan vehetőség is van benne. Igazi, nagy játékkedvvel összerakott hamisítvány. Azt játsszuk, hogy írek vagyunk, de nem azért, mert tényleg azok szeretnénk lenni, hanem mert ma ez a játék. Nincs benne nagyobb hátsó gondolat, mint abban, ha a fejembe nyomok egy piros sapkát, és bemondom, hogy most én vagyok a tűzoltó. A Bogáncsvirágnak nincs ilyen előképe, nem utánoz, nem hivatkozik. Pusztán a helyszín, az eldugott északnyugati sziget miatt tűnhet hasonlónak.
Az eddigi írdarab-rendezéseid után hogyan definiálnád, milyen egy „valódi ír darab”?
Van Upor Lászlónak egy nagyon jó tanulmánya erről a magyarul kiadott Pogánytánc drámakötetben, az nagyon élvezetes olvasmány. Én nem vállalkoznék ezzel kapcsolatos fejtegetésre most, mert nem vagyok tudós – inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy míg az ír drámakultúra is van olyan ezerszínű és izgalmas, mint bármelyik másik, mégis a világ többi részén nyugodtan lehet rá hivatkozni, a szóösszetétel mindenütt jelentéssel bír. Ez mindenképp figyelemre méltó. Az ír kultúra világszerte sikeres exportja, a zenétől a McDonaghon át a sztepptáncig: páratlan művészi és piaci sikertörténet.
Magyar nézőként nyilván a hasonlóságok és különbségek listába rendezése a legérdekesebb feladvány – egy kis (nálunk jóval kisebb!), történelem tépázta nép, amely ráadásul sokkal fenyegetőbben nézett szembe a történelme során az identitása megsemmisülésének reális lehetőségével. Többek közt saját nyelvét is csak elvétve beszéli már – mintha nálunk megmaradt volna a Monarchia, és most mind németül beszélnénk, páran értenének csak magyarul. Évszázados nyomor után csak egészen a közelmúltban beköszöntő jóléti társadalom, sírva vigadás, összetéveszthetetlen népdalkincs vagy épp a nagy, elnyomó (de közben áttételesen fel is emelő) szomszéd, rengeteg társadalmi feszültség… És hát az erőszak, lövöldözés, robbantás, amit nem lehet félvállról venni. Szóval sok az érdekes, elsőre hasonlóságnak tűnő, de igazából máshonnan megközelítendő szempont.
Egyébként a zenészek között sokkal korábban hallottam a székely-ír mentalitás közötti feltűnő hasonlóság gondolatáról (ami persze felszínes ugyan, de nem teljes tévedés), minthogy Székely Csaba drámái (amelyek sok nézőjüket McDonaghra emlékeztetik) elindultak volna hódító körútjukra Magyarországon.
Számomra az ír darab egyszerűen az, ami hamisítatlan. Amit mi csinálunk, az „olyan”. Az meg „az”. Ahogy egy ír kocsma is fura díszlet itthon, és létező, autentikus hely és fontos társadalmi agóra ott. Nyilván az ír darabokat is a maguk sokrétegű társadalmi, mitológiai, miegymási hivatkozásaival csak az ő kultúrájukba ágyazott szellemmel lehet igazán érteni, de mégis, a belőlük áradó ősiségen keresztül élvezhetők a világ más tájain is, van bennük valami univerzális. Ismerősnek látszik valahogy, nem érezzük idegen terepnek.
Aztán még ott van ezer más dolog is, a nyelv, amit világszerte beszélnek, miközben maga az angolul formát öltő anyag mégsem angol és pláne nem amerikai. És hát ott van bizony a kelendőség. Utóbbi sem elhanyagolható szempont. Az ír kocsmazene a mi magyarnóta-kultúránknak felel meg (népzenei gyökerű ugyan, de lényegében maga is hamisítvány), mégsem mérhető össze a hatása a kettőnek. Így a piaca sem.
Mitől tud felszabadító lenni, ha gombhoz varrod a kabátot, tehát a színészekre írod a darabot, nem pedig adott csapatra keresel klasszikus vagy kortárs, magyar vagy külföldi drámát?
Mert eleve felvillanyoz a gondolat, hogy megbíznak bennem ennyire, és látatlanban elvállalnak egy szerepet. Hogy tudják előre, hogy jól fognak járni, mert olyan lesz, ami nekik jól áll, ami személyre szabott kihívásokat tartogat, ami személyes sikert ígér. Utána ezt valóra is kell váltani persze, sok van még ilyenkor hátra. De már maga a bizalom a lehető legnagyobb inspiráció, ami az induláshoz kapható.
Egy vidéki előadáshoz képest talán csak egy nyári vidéki előadás lehet időben, térben korlátozottabb hatókörű. Ez a mondat a szakmai hiúságodat vagy önérzetedet illetően kivált belőled bármilyen érzést?
Én lennék a legboldogabb, ha a magyar színigazgatók között híre menne, hogy én tudok ilyet. Felkérésre, a produkció elképzelt körülményeit és évadbeli funkcióját előre ismerve létrehozni valamit, amiben jó benne lenni, jó nézni, ami könnyen befogadható, és a szakmailag kissé homályos, de a közönség szempontjából nagyon is keresett mezsgyén van a bulvár és a művészszínház között. Hogy minden skrupulus nélkül és nagy kedvvel foltozok be évadtervi lukakat, írok nagy szerepet valakinek, hozok helyzetbe másvalakit.
Voltam társulatvezető épp elég ideig ahhoz, hogy tudjam, ez értékes tudás. Hogy fejlődhessek benne, annak az országos figyelem nyilván jót tenne, de nem akarok telhetetlen sem lenni – és pláne nem akarok keseregni azon, amivel nem tudok mit csinálni. Ha egyetlen felejthetetlen, csillagos kőszegi nyáreste jön ki belőle, az is nagyon jó nekem. Évekig táplálkozom a tapsviharból, amit a végén kapunk.
Milyen vagy színésznek, amikor egy kollégád rendez, és milyen akkor, amikor játszol is a darabban?
Az egész életem színészek között telik – így elég jól tudom, mivel könnyítem meg egy rendező dolgát. Nagyon könnyű velem, én úgy élem meg, de persze majd én is kajánul vigyorgok, ha azt olvasom valahol, hogy ők erről mást mondanak.
forrás: https://kultura.hu