A Nemzet Színésze, Molnár Piroska közreműködésével a Kőszegi Várszínház és Bartók Kamaraszínház vendégjátékában a Hippolyt, a lakáj című vígjáték nagy sikert aratott péntek és szombat este is az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.” Schneider Mátyás mondja ezt Hippolytnak, amikor már minden türelme elfogy.
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb közönségsikere volt a Hippolyt, a lakáj. Szövegei szállóigévé váltak. A színpadi változat az 1980-as években szintén kultikussá vált.
Ebben a nagy sikerű előadásban tért vissza hosszabb kihagyás után a Kőszegre a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroska. Közreműködésével a Kőszegi Várszínház és Bartók Kamaraszínház vendégjátéka kacagtató kikapcsolódással szolgált az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézőinek is.
Őze Áron rendezésében Hippolytot Kálid Artúr, Schneider Mátyást Göttinger Pál, Arankát, a feleségét Balázs Andrea, Makáts Aladárné főtanácsos asszonyt Molnár Piroska, Makáts Csabát, a fiát Schneider Zoltán, Mimit, a lokáltáncosnőt Auksz Éva, Schneider Terkát Holecskó Orsolya alakította.
forrás https://szeged.hu
„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.” Schneider Mátyás mondja ezt Hippolytnak, amikor már minden türelme elfogy.
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb közönségsikere volt a Hippolyt, a lakáj. Szövegei szállóigévé váltak. A színpadi változat az 1980-as években szintén kultikussá vált.
Ebben a nagy sikerű előadásban tért vissza hosszabb kihagyás után a Kőszegre a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroska. Közreműködésével a Kőszegi Várszínház és Bartók Kamaraszínház vendégjátéka kacagtató kikapcsolódással szolgált az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézőinek is.
Őze Áron rendezésében Hippolytot Kálid Artúr, Schneider Mátyást Göttinger Pál, Arankát, a feleségét Balázs Andrea, Makáts Aladárné főtanácsos asszonyt Molnár Piroska, Makáts Csabát, a fiát Schneider Zoltán, Mimit, a lokáltáncosnőt Auksz Éva, Schneider Terkát Holecskó Orsolya alakította.
forrás https://szeged.hu
Hat színházi előadás, néptáncgála, klasszikus operett, két angolszász komédia, zenés vígjáték és francia bohózat szerepel az Újszegedi Szabadtéri Színpad következő évadának műsorán – írta Kertész Lilla, a Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense pénteken.
Az Újszegedi Szabadtéri Színpad a következő évadban is változatos műfajú előadásokat lát majd vendégül.
Június 29-én a deszki, szegedi és szőregi táncosokból álló Tiszavirág Néptáncegyesület Mesebál – A mi mesénk folytatódik című gálaestjével kezdődik az előadások sora az újszegedi színpadon. Az elvarázsolt farsangi forgatagban játszódó műsorban magyar népi hagyományok és mesék elemei elevenednek meg táncok, énekek és ünnepi szokások révén.
Július 19-én Woody Allen Brooklyni mese című komédiájával folytatódik a program. A lopott Raffaello-festmény körül bonyolódó történetet az Orlai Produkció és Szabó Máté rendező mutathatta be a világon elsőként.
Július 25-én és 26-án a Monarchia Operett előadásában egy zenés darab, a Sissi, a magyar királyné várja a hagyományos műfajok kedvelőit. Kerényi Miklós Gábor állította színpadra a klasszikus Huszka-operettet, amely az eredetihez hű, ám annál feszesebb tempójú előadást ígér az operettrajongóknak.
Az augusztus a Játékszín produkciójával kezdődik Újszegeden: Steven Moffat Rém rendes vendég című komédiája lesz látható Cseke Péter rendezésében 1-jén és 2-án.
Augusztus 8-án és 9-én érkezik Szegedre a Hippolyt, a lakáj; Eisemann Mihály, Zágon István és Nóti Károly zenés vígjátéka a Kőszegi Várszínház és a Bartók Kamaraszínház vendégjátékában, Őze Áron rendezésében kerül színre.
Augusztus 15. és 16. estéjén egy francia bohózat, a Tombol az erény lesz látható Simon Kornél rendezésében, a Veres 1 Színház előadásában. Jean de Létraz darabjának középpontjában a szerelem, az érzékiség, a botrány és a pénz utáni hajsza áll.
forrás: https://librarius.hu/
Puccini operájának, A köpenynek sajátos átirata A nulladik perc, Göttinger Pál komédiája, amit az Orlai Produkció vendégelőadásaként vasárnap délután és este a szerző rendezésében láthatott a szegedi közönség a Kisszínházban. A kitűnő szereplőgárdát, melynek a nemzet színésze, Udvaros Dorottya is tagja volt, lelkesen ünnepelte a publikum.
Hollósi Zsolt
Göttinger Pál az elmúlt években megrendezte a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatával A köpenyt és a Bohéméletet is – mindkét Puccini-opera felbukkan A nulladik perc című darabjában is. A komédia gyakorlatilag a Triptichon első részének prózásított, szövegesen feldúsított, továbbgondolt variációja, a másik párizsi librettó pedig úgy kerül szóba, hogy a hajléktalan, öreg Pötyi mamáról, akit Grisnik Petra alakított pazar átalakulással, kiderül, hogy valaha takarítónő és csoportos szereplő volt az operában, így kívülről fújja Puccini slágereit. Hogy mennyire életszerű az, hogy 1900-ban a napi túlélésükért küzdő párizsi rakodómunkások operáról, énekesekről és karmesterekről diskurálnak, azt inkább hagyjuk.
Göttinger darabja sokáig úgy tesz, mintha valódi dráma lenne, a végére derül ki, igazából Puccini-melódiákkal gazdagon illusztrált, erőltetett humorú komédia leöntve némi fellengzős, filozofikusnak ható közhellyel. Hogy mégis végig lehet nézni, az elsősorban a színészekek köszönhető.
Udvaros Dorottya akkor is képes parádésan felépíteni egy karaktert, ha az nincs rendesen megírva, kitalálva. A párizsi kommünt is túlélő elpusztíthatatlan kikötői asszonyság, Mme Pie szerencsére kapott egy monológot is, melyben kifejtheti sajátosan optimista és opportunista világnézetét.
Jó volt újra a Kisszínház színpadán látni Pataki Ferencet, aki oly sok szerepet vitt itt sikerre. Ezúttal Marcelt, a Belleville uszály tulajdonosát és kapitányát hozta, aki ötvenévesen úgy érzi, vége az életének, nincsenek már lehetőségei, ráadásul jóval fiatalabb feleségének hűsége miatt is aggódhat. Georgette szerepében László Lilinek volt néhány kevésbé meggyőzően elmondott mondata, de összességében jól hozta a többre vágyó, nyughatatlan ifjú feleséget. Rohonyi Barnabás ideális a sármos, fiatal rakodómunkás, Henry szerepére. Ficzere Béla pedig meggyőzően hozta a munkaadójához lojális háborús veterán dokkmunkást.
Nálam az a poén ütötte ki végképp a biztosítékot, amikor a zenei aláfestésként használt sok Puccini-melódia után Georgette végül elszavalta Mimi haldoklását.
Orlai Tibornak többnyire jó érzéke van a darabválasztáshoz, ezzel viszont szerintem nagyon melléfogott. Mindkét szegedi előadásra elkelt persze minden jegy, és a színészek tehetségét, igyekezetét lelkes tapssal honorálta a közönség, így akár sikernek is elkönyvelhető a vendégjáték. Ugyanakkor régen láttam ilyen zagyva, ráadásul az operát önkényesen ki- és felhasználó, idegesítően erőltetett és érdektelen darabot. Azok közé a szaporodó előadások közé tartozik ez a produkciói is, melyek után joggal gondolkodhat el a néző, érdemes-e az értékes idejét színházra pazarolnia.
forrás: https://szeged.hu
Szórakoztató programok sora zárja az évet idén is a Szegedi Nemzeti Színházban. Göttinger Pál komédiájában fellép Udvaros Dorottya, a nemzet színésze, Fölszáradt a páva címmel mókáznak majd a L’art pour l’art Légitársaság tagjai, most is lesz Karácsonyi Dixie Gála, az Óévet pedig Szilveszteri operettgálával búcsúztatják.
Az év utolsó hetében sem marad csendes a Szegedi Nemzeti Színház két játszóhelye.
Az évzáró produkciók sorát december 22-én, vasárnap Göttinger Pál A nulladik perc című komédiája nyitja. Az Orlai Produkció vendégjátékának főszereplője Udvaros Dorottya, a nemzet színésze, de egy estére visszatér a szegedi színház társulatán egykori tagja, Pataki Ferenc is.
A Göttinger Pál által írt és rendezett A nulladik perc című komédia Párizsban játszódik az 1900-as világkiállítás alatt, a metropoliszból azonban elsősorban nem a csillogás, hanem annak alulnézete kerül középpontba.
A helyszín a Szajna partja, ahol teherszállító bárkák sorakoznak kikötve. Itt, a hajókon és a rakparton él Marcel, a Belleville nevű uszály tulajdonosa és kapitánya, felesége, Georgette, Madame Pie, a kikötői asszonyság, Henry, egy fiatal és Môle, egy idősebb rakodómunkás, aki megjárta a háborút is, és Pötyi mama, a száz év körüli hajléktalan nő.
A történet egy szerelmi háromszög, amelynek hátterében ott a világkiállítás, a metró, a mozgójárda, az Elektromosság palotája. A nulladik perc története valójában egy Puccini-opera, A köpeny parafrázisa.
Az előadást két alkalommal, délután 3 és este 7 órakor láthatják az érdeklődők a Kisszínházban.
A húszas évek New Orleans-i hangulatát idézik meg a Karácsonyi dixie gálán
Idén sem marad el a hagyományos Karácsonyi dixie gála.
December 27-én este 7 órakor a Kisszínházban az est házigazdája, mint ahogyan évek óta mindig, most is a szegedi Storyville Jazz Band lesz.
A zenekar idei vendégei
Lázár István, a Lucky Boys Shuffle Band trombitás-énekes és
a DocPiano Band lesznek.
Az 1997-ben Háló Pál vezetésével alakult Storyville Jazz Band zenéje is, neve is a húszas évek New Orleans-i hangulatát idézi, hisz e városban született meg a ragtime, a dixieland majd a jazz.
A Karácsonyi Dixie Gála házigazdájaként évek óta telt házas koncerten mutatják be a dixielanden túl a chicagói stílus és a későbbi swing korszak legkedveltebb dalait a szegedieknek.
A Karácsonyi dixie gála házigazdája, a Storyville Jazz Band (fotó: storyville.hu)
A zenei társulás állandó énekese Almási Enikő, gitárosa a már tizenhat évesen szólistaként és dalszerzőként is országos ismertségnek örvendő Syl Mohai.
Leszáll a L’art pour l’art Légitársaság a nagyszínházba és fölszárad a páva
Idén is eljönnek a humor nagyágyúi az év végén a nagyszínházba:
L’art pour l’art Légitársaság elhozza vadonatúj előadását, a Fölszáradt a páva című humorestet.
A L’art pour l’art Légitársaság első, nagy sikerű műsora után máris itt van a második nagy sikerű műsor, amelynek címe önmagáért beszél.
„Hiszen az a szerencsétlen páva tényleg fölszáradt, bár erre még mi magunk sem voltunk fölkészülve, hát még a Kedves Közönség!
Valószínűleg az történt, hogy egy darabig ott állt az állat és csendben párolgott, aztán sutty, fölszáradt...
Mondhatnák erre, hogy jó, de hogy jön ide a pingvin? Az igazság az, hogy egyelőre sehogy, de mindig a remény hal meg utoljára.”
L’art pour l’art Légitársaság: Fölszáradt a páva
Rajtuk kívül föltűnik még az előadásban a frissen elvált Margit (mármint nem a Margit volt friss, amikor elvált, mivel ebben a kontextusban a „frissen” szó, egy, az időben közelebb lévő eseményt jelez), szóval, feltűnik Margit új hódolója, Hortobágyi Húsos Pali, a hentes, és egy új gyerekszereplő, a hentes lánya, Kamuka, aki Besenyő Zigótával aggódik a testvéri szeretetben eltöltendő, közös jövőjükön.
A hentest Angéla alakítja, ami álomszerep a számára, hiszen ez volt a szerepálma..., egy köpcös kis hentes...
Az újabbnál-újabb jelenetekben előkerülnek a Légitársaság által fémjelzett legendás figuraóriások is, csak a pingvin nem. Meg a páva, ami fölszáradt – olvasható a műsor ajánlójában.
BUÉK 2025: Szilveszteri operettgála búcsúztatja az 2024-es évet
BUÉK 2025: Szilveszteri operettgála búcsúztatja az évet a Szegedi Nemzeti Színház december 31-én, kedden két előadásában – délután 4 és este 8 órakor. A látványos gálaesten fellépnek a Monarchia Operett és a Szegedi Nemzeti Színház művészei.
Közreműködők:
Árvai Dániel, a Monarchia Operett vezető bonvivánja/tenor,
Denk Viktória, a Monarchia Operett vezető primadonnája,
Kollár Péter Erik, a Monarchia Operett vezető táncos-komiuksa,
Dezső Ágota, primadonna,
Szabó Noémi, szubrett,
Szűcs Laura, szubrett,
Balázs Dávid,
Rigler Márton, valamint
a Monarchia Operett tánckara és zenekara.
Az év utolsó hetében sem marad csendes a Szegedi Nemzeti Színház két játszóhelye.
Az évzáró produkciók sorát december 22-én, vasárnap Göttinger Pál A nulladik perc című komédiája nyitja. Az Orlai Produkció vendégjátékának főszereplője Udvaros Dorottya, a nemzet színésze, de egy estére visszatér a szegedi színház társulatán egykori tagja, Pataki Ferenc is.
A Göttinger Pál által írt és rendezett A nulladik perc című komédia Párizsban játszódik az 1900-as világkiállítás alatt, a metropoliszból azonban elsősorban nem a csillogás, hanem annak alulnézete kerül középpontba.
A helyszín a Szajna partja, ahol teherszállító bárkák sorakoznak kikötve. Itt, a hajókon és a rakparton él Marcel, a Belleville nevű uszály tulajdonosa és kapitánya, felesége, Georgette, Madame Pie, a kikötői asszonyság, Henry, egy fiatal és Môle, egy idősebb rakodómunkás, aki megjárta a háborút is, és Pötyi mama, a száz év körüli hajléktalan nő.
A történet egy szerelmi háromszög, amelynek hátterében ott a világkiállítás, a metró, a mozgójárda, az Elektromosság palotája. A nulladik perc története valójában egy Puccini-opera, A köpeny parafrázisa.
Az előadást két alkalommal, délután 3 és este 7 órakor láthatják az érdeklődők a Kisszínházban.
A húszas évek New Orleans-i hangulatát idézik meg a Karácsonyi dixie gálán
Idén sem marad el a hagyományos Karácsonyi dixie gála.
December 27-én este 7 órakor a Kisszínházban az est házigazdája, mint ahogyan évek óta mindig, most is a szegedi Storyville Jazz Band lesz.
A zenekar idei vendégei
Lázár István, a Lucky Boys Shuffle Band trombitás-énekes és
a DocPiano Band lesznek.
Az 1997-ben Háló Pál vezetésével alakult Storyville Jazz Band zenéje is, neve is a húszas évek New Orleans-i hangulatát idézi, hisz e városban született meg a ragtime, a dixieland majd a jazz.
A Karácsonyi Dixie Gála házigazdájaként évek óta telt házas koncerten mutatják be a dixielanden túl a chicagói stílus és a későbbi swing korszak legkedveltebb dalait a szegedieknek.
A Karácsonyi dixie gála házigazdája, a Storyville Jazz Band (fotó: storyville.hu)
A zenei társulás állandó énekese Almási Enikő, gitárosa a már tizenhat évesen szólistaként és dalszerzőként is országos ismertségnek örvendő Syl Mohai.
Leszáll a L’art pour l’art Légitársaság a nagyszínházba és fölszárad a páva
Idén is eljönnek a humor nagyágyúi az év végén a nagyszínházba:
L’art pour l’art Légitársaság elhozza vadonatúj előadását, a Fölszáradt a páva című humorestet.
A L’art pour l’art Légitársaság első, nagy sikerű műsora után máris itt van a második nagy sikerű műsor, amelynek címe önmagáért beszél.
„Hiszen az a szerencsétlen páva tényleg fölszáradt, bár erre még mi magunk sem voltunk fölkészülve, hát még a Kedves Közönség!
Valószínűleg az történt, hogy egy darabig ott állt az állat és csendben párolgott, aztán sutty, fölszáradt...
Mondhatnák erre, hogy jó, de hogy jön ide a pingvin? Az igazság az, hogy egyelőre sehogy, de mindig a remény hal meg utoljára.”
L’art pour l’art Légitársaság: Fölszáradt a páva
Rajtuk kívül föltűnik még az előadásban a frissen elvált Margit (mármint nem a Margit volt friss, amikor elvált, mivel ebben a kontextusban a „frissen” szó, egy, az időben közelebb lévő eseményt jelez), szóval, feltűnik Margit új hódolója, Hortobágyi Húsos Pali, a hentes, és egy új gyerekszereplő, a hentes lánya, Kamuka, aki Besenyő Zigótával aggódik a testvéri szeretetben eltöltendő, közös jövőjükön.
A hentest Angéla alakítja, ami álomszerep a számára, hiszen ez volt a szerepálma..., egy köpcös kis hentes...
Az újabbnál-újabb jelenetekben előkerülnek a Légitársaság által fémjelzett legendás figuraóriások is, csak a pingvin nem. Meg a páva, ami fölszáradt – olvasható a műsor ajánlójában.
BUÉK 2025: Szilveszteri operettgála búcsúztatja az 2024-es évet
BUÉK 2025: Szilveszteri operettgála búcsúztatja az évet a Szegedi Nemzeti Színház december 31-én, kedden két előadásában – délután 4 és este 8 órakor. A látványos gálaesten fellépnek a Monarchia Operett és a Szegedi Nemzeti Színház művészei.
Közreműködők:
Árvai Dániel, a Monarchia Operett vezető bonvivánja/tenor,
Denk Viktória, a Monarchia Operett vezető primadonnája,
Kollár Péter Erik, a Monarchia Operett vezető táncos-komiuksa,
Dezső Ágota, primadonna,
Szabó Noémi, szubrett,
Szűcs Laura, szubrett,
Balázs Dávid,
Rigler Márton, valamint
a Monarchia Operett tánckara és zenekara.
forrás: https://szeged.hu/
Lázár Dániel
Portréinterjú Máthé Beáta operaénekessel
Tematikus daldélutánjai, sokszínű színpadi repertoárja révén Szegeden Máthé Beáta mára húzónévnek számít. A Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának fiatal drámai szopránja mély beleérzőképeséggel, alázattal, és nem kevés tudatos munkával építette fel énekművészi karrierjét. A 2024/2025-ös évadban Pillangókisasszonyként láthatjuk viszont.
Prózai színésznek készültél, de már a Főnix Művészeti Műhely Színiiskolájában operett- és musical dalokat énekeltél. Amikor egészségügyi területen dolgoztál, szintén hasznát vetted a hangodnak. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemre sem jutottál be. Nem gondolod, hogy van ebben egyfajta sorsszerűség?
Minden nyílegyenesen ebbe az irányba vezetett. Ha az eddigi életemre visszatekintek, arra az időszakra is, amikor még nem voltam ennyire tudatos, mindig a színházba vágytam. Mivel a családom nem rajongott a zenés műfajért, inkább klasszikus darabokra jártunk, így evidens volt, hogy prózai színész leszek. Tizennégy éves koromig csak ilyen irányú vágyaim voltak. Öt évig – tizenhattól huszonegy éves koromig – jártam a Főnix Műhely művészeti képzésére, énekoktatás közben ott figyeltek fel a hangomra. Belekóstoltam az operettekbe is, de a musical volt a fókuszban. Magántanárnál folytattam, azonban egy idő után úgy éreztem, hogy a musical nem jelent kihívást. Vágytam arra, hogy kicsit küzdeni kelljen a nótákkal. Ekkor került előtérbe az operett. Kármán Emesénél kezdtem a klasszikus énekhangképzést, tőle megkaptam életem első operaáriáját is Puccini Gianni Schicchijéből. Amikor azt megtanultam, elénekeltem, egyből beleszerettem. Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.
Puccini Manon Lescautja kapcsán korábban úgy nyilatkoztál, hogy szemben a főszereplővel nem feltétlenül választanád a pénzt a szerelem ellenében. Művészként is egyetértesz azzal, hogy a tehetségeddel valami magasabb, szellemibb szolgálatában állsz, és nem pusztán a szórakoztatásról, csillogásról szól ez a pálya?
Egyetértek Dr. Till Gézával, aki azt írta, hogy az opera a színpadtörténet legösszetettebb műfaja, a zenei megfogalmazás királya. Ez valóban egy magasabb szellemi szolgálat, mégis egyben szórakoztatás, csillogás is. Mondhatjuk, hogy Verdi és Puccini a maguk idejében közönségkedvencek voltak, azonban ez nem jelenti azt, hogy a zene, amelyet alkottak ne lenne minőségi. A kettő nem zárja ki egymást. Nyilván, azért választottam ezt a pályát, mert imádom az operát, a komolyzenét. Ha akárcsak egy nézőnek gazdagítom az estéjét, arra az időre, amíg a színházban ül, elfeledtetem a hétköznapokat, akkor már sokat tudtam érte tenni. Egyébként, érdekes volt, amikor elkezdtem ezzel a karakterrel dolgozni. Először elutasítottam, aztán ahogyan beleástam magam a személyiségébe, nem azt mondom, hogy egyetértettem vele, de elfogadtam. Gondolj bele, abban az időben, amikor ez a történet játszódik, a nők nem voltak ennyire szabad egyéniségek. Kérdőre vonhatom most, a XXI században Manont, hogy képes a pénzt választani a szerelem helyett, miközben én már megteremthetek magamnak bármit? Kontextusba kell helyezni, mi a fontosabb. Jelenleg, 2024-ben, a szerelem, mert minden mást meg tudunk magunknak adni.
Készülsz most valamilyen megmérettetésre? Énektanárod, Sümegi Eszter tudtommal kifejezetten bátorítja a tanítványait a versenyzésre.
2017-ben indultam a X. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, majd a Marton Éva Énekversenyen 2020-ban. Most is jelentkeztem egyre, rövidesen kiderül, bejutottam-e. Nem vagyok egyébként versenyzős. Nem a versenyhelyzet miatt, hanem, mert viszonylag későn kezdtem. Harmincegy éves voltam, mikor befejeztem az egyetemet, és addigra már – nincs mit szépíteni ezen – kiöregedtem a versenyekből. Mesterkurzusokon viszont szerencsére részt tudtam venni.
A versenyek nem nyitottak meg kapukat jó lehetőségek felé?
Nem, sajnos valamiért nem úgy alakult. Minden okkal történik, ezért nem bánom. Lehet, hogy azért nem sikerült , mert valami jobb vár rám. Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.
“Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.“
Volt szerencséd olyan művészektől tanulni, mint Sass Sylvia, Rost Andrea, Miklósa Erika vagy éppen Marton Éva. Sümegi Eszterrel – akit mindketten láthatunk ma este az Operaház Aida produkciójában – hogyan találkoztál?
Kolonits Klárán keresztül, akihez nem jártam mesterkurzusra, de a férjével, Dinyés Dániellel együtt támogattak, és támogatnak a mai napig. Amikor szerettem volna ismét énektanárhoz járni, Klári úgy gondolta, Eszter tudna nekem segíteni. És tényleg, hiszen azonos a hangfajunk. Nagyon jól meg tudja tanítani, mit kell kihangsúlyozni, amitől igazán erőteljes egy drámai szoprán.
Mezzoszoprán mellékszereppel debütáltál a Carmenben, később lírai szerepekben is kipróbálhattad magad, például a Bohéméletben . Marton Évához viszont már Turandot drámai szopránhoz illő áriáját vitted. Továbbra is vallod, hogy nehezen beskatulyázható a hangod?
Eléggé széles a hangtartományom, két és fél oktávot fed le. Pont emiatt, az egyetemi éveim alatt nem tudtam, hol lesz a súlypontja. Meg nem volt elég önbizalmam sem, hogy eldöntsem. Dinyés Dániel, a volt zeneigazgatóm meghallotta bennem az egyértelmű szopránt, és tőle kaptam a lehetőséget, hogy bizonyítsak a Bohémélet Mimijében, és a Don Giovanni Zerlinájában. A következő évadban Paminát fogom énekelni a Varázsfuvolában, ami elsőre furcsa lehet, ha a beszédhangomat hallod. Fiatal drámai szopránnak tartom magam, mégis nagyon örülök ennek a szerepnek, ugyanis Mozart zenéjén keresztül lehet a kristálytiszta énektechnikát megtanulni. Alapvetően arra törekszem, hogy olyasmit énekeljek, ami jól esik a torkomnak. Egy tudatos énekesnek az is feladata, hogy megtanulja, mi az, amivel magát és a hangszálait nem kínozza.
Még mindig szerepálmod Turandot?
Abszolút. Bár azóta sem vettem elő azt a szerepet. Még mindig nem vagyok eléggé érett hozzá, nem személyiségben, inkább hangban. Biztosan el fogom egyszer énekelni, de nem mostanában. Ha egyszer eljutok oda, az betetőzése lesz az egész pályámnak.
Ki tudnál emelni egy olyan szerepet, amely önismereti szempontból hozzájárult a fejlődésedhez?
Valahogy úgy találtak meg a szerepek, hogy a magánéletemben el tudtam helyezni őket. Amikor bemutattuk Verditől A kalózt, előtte pár hónappal hunyt el az édesanyám. Medora haláltusáját fel tudtam használni arra, hogy hozzásegítsen a veszteség feldolgozásához. A Bohéméletben Rodolfo nem tudja elviselni, hogy Mimi elsorvad mellette, ezért megfutamodik. Akkor pont olyan kapcsolatban éltem, amelyben a páromat frusztrálta a helyzet, hogy én előre haladok, ő meg egy helyben áll, és mivel nem tudott mit kezdeni ezzel, elmenekült. Ezen segített túllépni Mimi szerepe. Ha újra megtalálna, nyilván nem azt szűrném le belőle, amit 2020-ban, hanem a személyiségének egy másik pontja állna hozzám közelebb. Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.
“Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.“
Egy korábbi interjúban a külföldi primadonnák közül Anna Netrebkot emelted ki, ugyanakkor fontos alak számodra Maria Callas is. Mit tanultál tőlük?
Callastól mindenképpen a szenvedélyességet. Netrebkotól a szorgalmat, az alázatosságot, a törekvést nagyon jól meg lehet tanulni. Úgy gondolom, ezekre van szüksége egy művésznek. Nagyszerű, ha valakinek van – mint alapkellék – tehetsége, de csak ezzel nem fog egyről a kettőre jutni.
És Sümegi Esztertől?
Tudatosságot. A tanárnőm nagyon tudatos énekes, ő mondta nekem azt, hogy az éneklés egy versenysport, ugyanaz a fizikai erőnlét szükségeltetik hozzá. Ahogyan a sportban nem lehet csak úgy edzegetni, ezen a pályán sem elég csak énekelgetni. Minden nap énekelni kell. Ha bemelegítés nélkül három métert ugrasz, az a tehetség, de ha gyakorolsz, az öt méter is sikerülhet, sőt nyerhetsz. Egy énekes lehet, hogy ki tud énekelni egy H-t, viszont ha gyakorol, egy C is kijöhet. Minden tudatosság és rendszeresség kérdése. Eszterben egyébként a szenvedélyesség és a tudatosság egyaránt megvan, az életét teljes energiabedobással éli.
A következő évadban Puccini Pillangókisasszonyát hívod majd életre a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Nagyon úgy tűnik, hogy most a helyeden vagy, honnan fogsz meríteni, hogy egy ennyire tragikus szerepet hitelesen megformálj?
Valószínűleg az ő karakterét nem a jelenkori életemből, inkább a múltamból fogom felépíteni. A gyermek- és tinédzserkori naivitásomhoz nyúlok vissza. Amikor azt gondolod, senki nem hazudik, mindenki azt mondja, amit gondol, mindenki ugyanúgy gondolkodik és létezik, mint te. Ha így nézzük, Pinkerton pillanatnyi érzései, fellángolása, meggondolatlansága abszolút szemben áll Cso-Cso-szán naivitásával, emberekbe vetett hitével. Már hallgatom, tanulgatom, viszont még nem nagyon mélyedtem bele, mert lefoglalnak a daldélutánok a Reök-palotában. A nyár második felének viszont biztosan ez lesz a programja.
“Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.”
Mit gondolsz az opera jelenlegi helyzetéről? Népszerűsítésre vagy inkább edukációra volna szükség?
Én azt gondolom, nem ismerik ezt a műfajt. Az országos szintű kereskedelmi csatornákon nem nagyon találkozol klasszikus zenével vagy operával. A TikTok csatornámmal, persze van vicces meg könnyebb tartalom is rajta, az elsődleges célom az edukáció. Közelebb szeretném hozni a következő generációhoz azt, hogy nem ördögtől való a klasszikus zene. Mert, ha meghallják, hogy opera, egyből arra gondolnak, hogy kövér emberek állnak és énekelnek, mivel a filmekben így ábrázolják a művészeket. Ezt a tévhitet szeretném szertefoszlatni, és ha nem is feltétlenül ülnek be egy Wagnerre, megismerik ezt a műfajt, ezt a zenét és talán nyitottabbá válnak. Dinyés Dániel szokta mondani, hogy Puccini zenéje tiszta Tom és Jerry. Meghallgatod a Bohémélet első jelenetét, amikor Mimiék a kulcsot keresik és szaladgálnak, becsukod a szemed, ott pörögnek előtted az események. Ezeket szeretném megismertetni az emberekkel TikTokon. Egyfelől izgalmas, másrészt kihívás, hogyan csináljam úgy, hogy ne unják meg.
NÉVJEGY
Máthé Beáta, drámai szoprán1988-ban született Budapesten. 2019-ben a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán klasszikus operaénekművész mesterdiplomát szerzett. 2017 óta magánénekes a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatában. Mozart, Donizetti és Puccini operáiban láthattuk, de szerepelt Lehár és Strauss operettjeiben is. Szabadidejében masszázzsal, jógával, videóvágással is foglalkozik. Aktív a közösségi médiában:
https://www.tiktok.com/@mathebeata.operaenekes
Portréinterjú Máthé Beáta operaénekessel
Tematikus daldélutánjai, sokszínű színpadi repertoárja révén Szegeden Máthé Beáta mára húzónévnek számít. A Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának fiatal drámai szopránja mély beleérzőképeséggel, alázattal, és nem kevés tudatos munkával építette fel énekművészi karrierjét. A 2024/2025-ös évadban Pillangókisasszonyként láthatjuk viszont.
Prózai színésznek készültél, de már a Főnix Művészeti Műhely Színiiskolájában operett- és musical dalokat énekeltél. Amikor egészségügyi területen dolgoztál, szintén hasznát vetted a hangodnak. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemre sem jutottál be. Nem gondolod, hogy van ebben egyfajta sorsszerűség?
Minden nyílegyenesen ebbe az irányba vezetett. Ha az eddigi életemre visszatekintek, arra az időszakra is, amikor még nem voltam ennyire tudatos, mindig a színházba vágytam. Mivel a családom nem rajongott a zenés műfajért, inkább klasszikus darabokra jártunk, így evidens volt, hogy prózai színész leszek. Tizennégy éves koromig csak ilyen irányú vágyaim voltak. Öt évig – tizenhattól huszonegy éves koromig – jártam a Főnix Műhely művészeti képzésére, énekoktatás közben ott figyeltek fel a hangomra. Belekóstoltam az operettekbe is, de a musical volt a fókuszban. Magántanárnál folytattam, azonban egy idő után úgy éreztem, hogy a musical nem jelent kihívást. Vágytam arra, hogy kicsit küzdeni kelljen a nótákkal. Ekkor került előtérbe az operett. Kármán Emesénél kezdtem a klasszikus énekhangképzést, tőle megkaptam életem első operaáriáját is Puccini Gianni Schicchijéből. Amikor azt megtanultam, elénekeltem, egyből beleszerettem. Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.
Puccini Manon Lescautja kapcsán korábban úgy nyilatkoztál, hogy szemben a főszereplővel nem feltétlenül választanád a pénzt a szerelem ellenében. Művészként is egyetértesz azzal, hogy a tehetségeddel valami magasabb, szellemibb szolgálatában állsz, és nem pusztán a szórakoztatásról, csillogásról szól ez a pálya?
Egyetértek Dr. Till Gézával, aki azt írta, hogy az opera a színpadtörténet legösszetettebb műfaja, a zenei megfogalmazás királya. Ez valóban egy magasabb szellemi szolgálat, mégis egyben szórakoztatás, csillogás is. Mondhatjuk, hogy Verdi és Puccini a maguk idejében közönségkedvencek voltak, azonban ez nem jelenti azt, hogy a zene, amelyet alkottak ne lenne minőségi. A kettő nem zárja ki egymást. Nyilván, azért választottam ezt a pályát, mert imádom az operát, a komolyzenét. Ha akárcsak egy nézőnek gazdagítom az estéjét, arra az időre, amíg a színházban ül, elfeledtetem a hétköznapokat, akkor már sokat tudtam érte tenni. Egyébként, érdekes volt, amikor elkezdtem ezzel a karakterrel dolgozni. Először elutasítottam, aztán ahogyan beleástam magam a személyiségébe, nem azt mondom, hogy egyetértettem vele, de elfogadtam. Gondolj bele, abban az időben, amikor ez a történet játszódik, a nők nem voltak ennyire szabad egyéniségek. Kérdőre vonhatom most, a XXI században Manont, hogy képes a pénzt választani a szerelem helyett, miközben én már megteremthetek magamnak bármit? Kontextusba kell helyezni, mi a fontosabb. Jelenleg, 2024-ben, a szerelem, mert minden mást meg tudunk magunknak adni.
Készülsz most valamilyen megmérettetésre? Énektanárod, Sümegi Eszter tudtommal kifejezetten bátorítja a tanítványait a versenyzésre.
2017-ben indultam a X. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, majd a Marton Éva Énekversenyen 2020-ban. Most is jelentkeztem egyre, rövidesen kiderül, bejutottam-e. Nem vagyok egyébként versenyzős. Nem a versenyhelyzet miatt, hanem, mert viszonylag későn kezdtem. Harmincegy éves voltam, mikor befejeztem az egyetemet, és addigra már – nincs mit szépíteni ezen – kiöregedtem a versenyekből. Mesterkurzusokon viszont szerencsére részt tudtam venni.
A versenyek nem nyitottak meg kapukat jó lehetőségek felé?
Nem, sajnos valamiért nem úgy alakult. Minden okkal történik, ezért nem bánom. Lehet, hogy azért nem sikerült , mert valami jobb vár rám. Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.
“Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.“
Volt szerencséd olyan művészektől tanulni, mint Sass Sylvia, Rost Andrea, Miklósa Erika vagy éppen Marton Éva. Sümegi Eszterrel – akit mindketten láthatunk ma este az Operaház Aida produkciójában – hogyan találkoztál?
Kolonits Klárán keresztül, akihez nem jártam mesterkurzusra, de a férjével, Dinyés Dániellel együtt támogattak, és támogatnak a mai napig. Amikor szerettem volna ismét énektanárhoz járni, Klári úgy gondolta, Eszter tudna nekem segíteni. És tényleg, hiszen azonos a hangfajunk. Nagyon jól meg tudja tanítani, mit kell kihangsúlyozni, amitől igazán erőteljes egy drámai szoprán.
Mezzoszoprán mellékszereppel debütáltál a Carmenben, később lírai szerepekben is kipróbálhattad magad, például a Bohéméletben . Marton Évához viszont már Turandot drámai szopránhoz illő áriáját vitted. Továbbra is vallod, hogy nehezen beskatulyázható a hangod?
Eléggé széles a hangtartományom, két és fél oktávot fed le. Pont emiatt, az egyetemi éveim alatt nem tudtam, hol lesz a súlypontja. Meg nem volt elég önbizalmam sem, hogy eldöntsem. Dinyés Dániel, a volt zeneigazgatóm meghallotta bennem az egyértelmű szopránt, és tőle kaptam a lehetőséget, hogy bizonyítsak a Bohémélet Mimijében, és a Don Giovanni Zerlinájában. A következő évadban Paminát fogom énekelni a Varázsfuvolában, ami elsőre furcsa lehet, ha a beszédhangomat hallod. Fiatal drámai szopránnak tartom magam, mégis nagyon örülök ennek a szerepnek, ugyanis Mozart zenéjén keresztül lehet a kristálytiszta énektechnikát megtanulni. Alapvetően arra törekszem, hogy olyasmit énekeljek, ami jól esik a torkomnak. Egy tudatos énekesnek az is feladata, hogy megtanulja, mi az, amivel magát és a hangszálait nem kínozza.
Még mindig szerepálmod Turandot?
Abszolút. Bár azóta sem vettem elő azt a szerepet. Még mindig nem vagyok eléggé érett hozzá, nem személyiségben, inkább hangban. Biztosan el fogom egyszer énekelni, de nem mostanában. Ha egyszer eljutok oda, az betetőzése lesz az egész pályámnak.
Ki tudnál emelni egy olyan szerepet, amely önismereti szempontból hozzájárult a fejlődésedhez?
Valahogy úgy találtak meg a szerepek, hogy a magánéletemben el tudtam helyezni őket. Amikor bemutattuk Verditől A kalózt, előtte pár hónappal hunyt el az édesanyám. Medora haláltusáját fel tudtam használni arra, hogy hozzásegítsen a veszteség feldolgozásához. A Bohéméletben Rodolfo nem tudja elviselni, hogy Mimi elsorvad mellette, ezért megfutamodik. Akkor pont olyan kapcsolatban éltem, amelyben a páromat frusztrálta a helyzet, hogy én előre haladok, ő meg egy helyben áll, és mivel nem tudott mit kezdeni ezzel, elmenekült. Ezen segített túllépni Mimi szerepe. Ha újra megtalálna, nyilván nem azt szűrném le belőle, amit 2020-ban, hanem a személyiségének egy másik pontja állna hozzám közelebb. Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.
“Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.“
Egy korábbi interjúban a külföldi primadonnák közül Anna Netrebkot emelted ki, ugyanakkor fontos alak számodra Maria Callas is. Mit tanultál tőlük?
Callastól mindenképpen a szenvedélyességet. Netrebkotól a szorgalmat, az alázatosságot, a törekvést nagyon jól meg lehet tanulni. Úgy gondolom, ezekre van szüksége egy művésznek. Nagyszerű, ha valakinek van – mint alapkellék – tehetsége, de csak ezzel nem fog egyről a kettőre jutni.
És Sümegi Esztertől?
Tudatosságot. A tanárnőm nagyon tudatos énekes, ő mondta nekem azt, hogy az éneklés egy versenysport, ugyanaz a fizikai erőnlét szükségeltetik hozzá. Ahogyan a sportban nem lehet csak úgy edzegetni, ezen a pályán sem elég csak énekelgetni. Minden nap énekelni kell. Ha bemelegítés nélkül három métert ugrasz, az a tehetség, de ha gyakorolsz, az öt méter is sikerülhet, sőt nyerhetsz. Egy énekes lehet, hogy ki tud énekelni egy H-t, viszont ha gyakorol, egy C is kijöhet. Minden tudatosság és rendszeresség kérdése. Eszterben egyébként a szenvedélyesség és a tudatosság egyaránt megvan, az életét teljes energiabedobással éli.
A következő évadban Puccini Pillangókisasszonyát hívod majd életre a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Nagyon úgy tűnik, hogy most a helyeden vagy, honnan fogsz meríteni, hogy egy ennyire tragikus szerepet hitelesen megformálj?
Valószínűleg az ő karakterét nem a jelenkori életemből, inkább a múltamból fogom felépíteni. A gyermek- és tinédzserkori naivitásomhoz nyúlok vissza. Amikor azt gondolod, senki nem hazudik, mindenki azt mondja, amit gondol, mindenki ugyanúgy gondolkodik és létezik, mint te. Ha így nézzük, Pinkerton pillanatnyi érzései, fellángolása, meggondolatlansága abszolút szemben áll Cso-Cso-szán naivitásával, emberekbe vetett hitével. Már hallgatom, tanulgatom, viszont még nem nagyon mélyedtem bele, mert lefoglalnak a daldélutánok a Reök-palotában. A nyár második felének viszont biztosan ez lesz a programja.
“Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.”
Mit gondolsz az opera jelenlegi helyzetéről? Népszerűsítésre vagy inkább edukációra volna szükség?
Én azt gondolom, nem ismerik ezt a műfajt. Az országos szintű kereskedelmi csatornákon nem nagyon találkozol klasszikus zenével vagy operával. A TikTok csatornámmal, persze van vicces meg könnyebb tartalom is rajta, az elsődleges célom az edukáció. Közelebb szeretném hozni a következő generációhoz azt, hogy nem ördögtől való a klasszikus zene. Mert, ha meghallják, hogy opera, egyből arra gondolnak, hogy kövér emberek állnak és énekelnek, mivel a filmekben így ábrázolják a művészeket. Ezt a tévhitet szeretném szertefoszlatni, és ha nem is feltétlenül ülnek be egy Wagnerre, megismerik ezt a műfajt, ezt a zenét és talán nyitottabbá válnak. Dinyés Dániel szokta mondani, hogy Puccini zenéje tiszta Tom és Jerry. Meghallgatod a Bohémélet első jelenetét, amikor Mimiék a kulcsot keresik és szaladgálnak, becsukod a szemed, ott pörögnek előtted az események. Ezeket szeretném megismertetni az emberekkel TikTokon. Egyfelől izgalmas, másrészt kihívás, hogyan csináljam úgy, hogy ne unják meg.
NÉVJEGY
Máthé Beáta, drámai szoprán1988-ban született Budapesten. 2019-ben a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán klasszikus operaénekművész mesterdiplomát szerzett. 2017 óta magánénekes a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatában. Mozart, Donizetti és Puccini operáiban láthattuk, de szerepelt Lehár és Strauss operettjeiben is. Szabadidejében masszázzsal, jógával, videóvágással is foglalkozik. Aktív a közösségi médiában:
https://www.tiktok.com/@mathebeata.operaenekes
forrás: https://szintezis0.wordpress.com
Szegeden vendégeskedik februárban a Közép-Európa Táncszínház, Göttinger Pál elhozza Légrádi Gergely monodrámáját, Szinetár Dóra pedig életrajzi stand up estjével érkezik márciusban, ami máris olyan népszerű, hogy egy újabb előadást is be kellett iktatni a műsorba, mert a meghirdetett produkcióra gyorsan elfogytak a jegyek.
A Szegedi Nemzeti Színház az évad tizennégy bemutatója és számtalan utánjátszás mellé rendszeresen meghív sikeres vendégelőadásokat. Legutóbb a Stahl Judit által kifőzött improvizációs gasztroszínház töltötte meg zsúfolásig nézőkkel a Horváth Mihály utcai játszóhelyet.
A sorozat kora tavasszal folytatódik: februárban és márciusban három nagy sikerű vendégprodukció érkezik a Kisszínházba.
A Közép-Európa Táncszínház elhozza Anton Lachky legújabb koreográfiáját, a Kortalan nemzedéket
Az ellentétek világába kalauzolja el a nézőket Anton Lachky legújabb, a Közép-Európa Táncszínház művészeire megálmodott Ageless Generation – Kortalan nemzedék című koreográfiája.
Generációkat és kultúrákat összekapcsolva repít minket olyan történetek sorozatába, ahol bármi lehetségesnek tűnik. Örvénylik, mint a víz, amely hol lágyan körbeölel és simogat, mint egy szerelmes érintés, hol pedig őrülten tajtékzik, és erejével magába szippant.
A világ, ahol láthatóvá válik a játékmester, aki minden mozdulatával irányít, a játék, ami generációkat ejtett rabul, a parancsnok és Síva tánca, ami érzékeket csiklandozva nevetésre ingerel, a következő pillanatban pedig csendes ámulatba ejt.
Anton Lachky legújabb víziója, ami február 22-én, csütörtökön este 7 órakor érkezik a Kisszínházba.
Göttinger Pál most nem rendezni jön Szegedre, hanem Légrádi Gergely monodrámáját adja elő
Göttinger Pál, aki már több ízben rendezett Szegeden, most előadóként tér vissza egy estére a Kisszínház színpadára, hogy elhozza Légrádi Gergely Fekete-fehér című monodrámáját.
Stefan Zweig Sakknovella című kisregényéből Légrádi Gergely írt színpadi változatot, amelyet Ujj Mészáros Károly rendezett.
A Fekete-fehér az intellektus, a műveltség, az egyén hatalommal és saját magával vívott harcáról szól, méghozzá a szereplők zseniális sakkpartijának izgalmas megjelenítésén keresztül.
A monodráma azért tud érvényesen megszólalni, mert a hatalom és az egyén viszonyát, a túlélést és annak árát úgy mutatja be, hogy közben tanúi lehetünk, milyen következménnyel jár, amikor a jótéteményként segítségül hívott királyi játék szenvedéllyé, sőt őrületté válik.
A monodráma szereplői, egytől-egyig Göttinger Pál megformálásában, saját értékrendjük és igazságuk szerint cselekednek.
A vendégelőadást február 29-én, csütörtökön este 7 órától láthatják az érdeklődők a Kisszínházban.
Szinetár Dóra életrajzi stand up estjén azt is elárulja, hány férfibe volt szerelmes
Tizenegy évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. Tizennégy évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. Tizennyolc évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. Harmincöt éve énekel és játszik a színpadon.
Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla.
Különlegesen korán kezdődő karrierjéről, három gyermekéről és a válásairól is mesél az Egy életem című produkcióban Szinetár Dóra, aki az önéletrajzi stand-up-estjére egyfajta terápiaként tekint.
A népszerű színésznő ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg.
A Lévai Balázs rendezte produkció iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a március 24-én, vasárnap este 7 órára meghirdetett előadás mellé egy délután 4 órakor kezdődő másikat is be kellett iktatni.
forrás: https://szeged.hu/cikk/vendegjatekok-egesz-sorat-hozza-a-kozelgo-tavasz-a-kisszinhazba
A Szegedi Nemzeti Színház az évad tizennégy bemutatója és számtalan utánjátszás mellé rendszeresen meghív sikeres vendégelőadásokat. Legutóbb a Stahl Judit által kifőzött improvizációs gasztroszínház töltötte meg zsúfolásig nézőkkel a Horváth Mihály utcai játszóhelyet.
A sorozat kora tavasszal folytatódik: februárban és márciusban három nagy sikerű vendégprodukció érkezik a Kisszínházba.
A Közép-Európa Táncszínház elhozza Anton Lachky legújabb koreográfiáját, a Kortalan nemzedéket
Az ellentétek világába kalauzolja el a nézőket Anton Lachky legújabb, a Közép-Európa Táncszínház művészeire megálmodott Ageless Generation – Kortalan nemzedék című koreográfiája.
Generációkat és kultúrákat összekapcsolva repít minket olyan történetek sorozatába, ahol bármi lehetségesnek tűnik. Örvénylik, mint a víz, amely hol lágyan körbeölel és simogat, mint egy szerelmes érintés, hol pedig őrülten tajtékzik, és erejével magába szippant.
A világ, ahol láthatóvá válik a játékmester, aki minden mozdulatával irányít, a játék, ami generációkat ejtett rabul, a parancsnok és Síva tánca, ami érzékeket csiklandozva nevetésre ingerel, a következő pillanatban pedig csendes ámulatba ejt.
Anton Lachky legújabb víziója, ami február 22-én, csütörtökön este 7 órakor érkezik a Kisszínházba.
Göttinger Pál most nem rendezni jön Szegedre, hanem Légrádi Gergely monodrámáját adja elő
Göttinger Pál, aki már több ízben rendezett Szegeden, most előadóként tér vissza egy estére a Kisszínház színpadára, hogy elhozza Légrádi Gergely Fekete-fehér című monodrámáját.
Stefan Zweig Sakknovella című kisregényéből Légrádi Gergely írt színpadi változatot, amelyet Ujj Mészáros Károly rendezett.
A Fekete-fehér az intellektus, a műveltség, az egyén hatalommal és saját magával vívott harcáról szól, méghozzá a szereplők zseniális sakkpartijának izgalmas megjelenítésén keresztül.
A monodráma azért tud érvényesen megszólalni, mert a hatalom és az egyén viszonyát, a túlélést és annak árát úgy mutatja be, hogy közben tanúi lehetünk, milyen következménnyel jár, amikor a jótéteményként segítségül hívott királyi játék szenvedéllyé, sőt őrületté válik.
A monodráma szereplői, egytől-egyig Göttinger Pál megformálásában, saját értékrendjük és igazságuk szerint cselekednek.
A vendégelőadást február 29-én, csütörtökön este 7 órától láthatják az érdeklődők a Kisszínházban.
Szinetár Dóra életrajzi stand up estjén azt is elárulja, hány férfibe volt szerelmes
Tizenegy évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. Tizennégy évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. Tizennyolc évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. Harmincöt éve énekel és játszik a színpadon.
Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla.
Különlegesen korán kezdődő karrierjéről, három gyermekéről és a válásairól is mesél az Egy életem című produkcióban Szinetár Dóra, aki az önéletrajzi stand-up-estjére egyfajta terápiaként tekint.
A népszerű színésznő ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg.
A Lévai Balázs rendezte produkció iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a március 24-én, vasárnap este 7 órára meghirdetett előadás mellé egy délután 4 órakor kezdődő másikat is be kellett iktatni.
Dinyés Dániel zeneszerző és karmester. A zenés színház, opera, operett elismert szakértője. Az Operaházban és minden hazai Nemzeti Színházban dolgozott az elmúlt 20 évben, 2020–2023 között a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Az Operabeavató című sorozata, melyet Göttinger Pál rendezővel 2013 óta csinál, máig töretlen sikerrel szolgálja a zenei ismeretterjesztést. 2023-ban a Magyar Zene Házával közös projektbe fogott. A ma alkotó összes zeneszerzőt igyekszik megszólítani egy podcast sorozatban, melynek célja, hogy létrejöjjön egy pillanatkép a mai korunkról, és hogy milyen sokfajta és remek alkotók dolgoztak egymás mellett a 2000-es évek elején Magyarországon, vagy épp innen elindulva a nagyvilágban. Dinyés Dániellel a zeneszerzőkkel folytatott beszélgetésekből leszűrhető tapasztalatokról beszélgettünk. Zeneszerzős beszélgetések A magyar zeneszerzők különleges rétegét képezik a társadalomnak. Szinte láthatatlanok vagyunk, észrevétlenül hatunk azokra az embertársainkra, akikhez eljut a kortárs zene. A beszélgetéseink, az egymással való kapcsolódásunk izgalmas és szükséges. A zeneszerzős beszélgetések célja, hogy halljunk egymásról, informálódjunk a legérdekesebb témákról, amik még ha csak nekünk érdekesek is, annál inkább szeretnénk róluk tudni.
A zeneszerzős beszélgetések készítői: Dobszay-Meskó Ilona és Móricz Máté.
A szakmai közvélemény a Szegedi Nemzeti Színházat tartja az ország harmadik legalkalmasabb operajátszóhelyének, ez azonban nemcsak lehetőséget, de felelősséget is jelent – mondja Dobszay Péter, a színház zeneigazgatója, aki az idei évtől tölti be a pozíciót. Milyen tervei vannak az ország operaéletének mindig is különleges színfoltját képviselő intézménnyel? Láthatunk-e majd operát a Szegedi Szabadtéri Játékokon? Mit vár a helyi közönség, és mivel lehet elérni, hogy a zenebarátok az egész országból Szegedre látogassanak? – részletes tervei mellett erről is beszélt nekünk a művész.
Milyen motiváció vezetett a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatói posztjához?
Eddig mindig vendégkarmesterként vezényeltem az operarepertoárt, az Operaházban és más zenekaroknál is. Nagyon vonzott, hogy társulati formában, a többi művésszel és alkotóval együtt tudjunk előadásokat létrehozni, mert ez közös esztétikát és a produkcióval való azonosulást biztosít. Így az énekeseket is meg tudom ismerni annyira, hogy a szereposztások tekintetében a legjobb döntéseket hozhassam meg, és lehetőségünk nyíljon a színházon keresztül az egész város operaéletét karakteresen szegedivé formálni. Ilyen körülmények között felelősséggel, ugyanakkor szabadsággal tudok az operarepertoárhoz közelíteni.
Az eddigi pályád során nem volt egyértelmű, hogy ennyire érdekel az operavezénylés.
Sokat dolgoztam színházban is, de valóban, a szimfonikus zenekari felkéréseim túlsúlya kívülről szemlélve eltakarhatta az opera iránti eredendő szenvedélyemet. Most viszont egyensúlyba került a két terület, és ezt igyekszem fenntartani. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnál továbbra is művészeti vezető maradtam, a szegedi feladataim ellátásához inkább a vendégkarmesteri megkereséseket, operaházi munkákat és az orgonistaállásaimat adtam föl. A színházban és a zenekarnál is a társulati lét és a hosszútávú építkezés vonzott.
Milyennek látod a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának helyzetét? Melyek az erősségei, és hol van nagyobb szükség a fejlődésre?
Erősséget jelentenek a személyi adottságok: a jól képzett énekkar, a nagyszerű szólisták, a remek tánckar. Ide sorolnám magát az épületet is, amelyet a szakmai közvélemény az ország harmadik legalkalmasabb operajátszóhelyeként tart számon az Andrássy úti palota és az Erkel Színház után. Ez felelősséget jelent:
kötelező kihasználnunk az adottságainkat, hiszen nekünk van valódi lehetőségünk igazán nagy Verdiket, Pucciniket játszani.
A harmadik előny a hagyomány és a közönség. Mind a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, mind a színháznak sok évtizedes története van, és ez a közös múlt formálta a közönségünket. Ugyan az operajárók száma az utóbbi évtizedekben Szegeden is fokozatosan csökkent, akik megmaradtak, még mindig nagyon elkötelezettek. Közben természetesen szándékunkban áll megkeresni az utánpótlást. Negatívumként kizárólag az anyagi forráshiányt tudnám említeni, ami az egész magyar és valószínűleg a teljes európai kulturális életet sújtja, Szegeden azonban különösen nehéz a helyzet.
Vegyük is sorra a szempontokat! Hogyan értékelnéd a szegedi operatársulatot, mire alkalmasak a művészek, illetve hol mutatkoznak hiányosságok?
Ha csak a jelenleg szólista státuszú művészeket tekintjük, akkor kicsi társulatról beszélhetünk. Szélesebb repertoár lefedéséhez rendszeresen meghívott vendégművészekre is szükségünk van. Sokáig nem is voltak szólista státuszú énekesek Szegeden, Dinyés Dániel az elmúlt években hozta vissza ezt a foglalkoztatási formát. Vannak bizonyos énekesfachok, ahol hiány mutatkozik, például basszista, hőstenor, illetve szólófeladatokra igazán alkalmas mély alt tekintetében. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a harminckét tagú énekkarban diplomás, képzett énekművészek dolgoznak, akik rendszeresen, gond nélkül vállalnak szólószerepeket.
Nincs éles határ a szólisták és az énekkari tagok között, főszerepet éneklő, nagyszerű művészek is vannak a kórusban.
De a társulat még így is bővítésre szorul, ami anyagi okok miatt legfeljebb hosszabb távon képzelhető el. Addig is igyekszünk úgy darabot választani, hogy a lehető legtöbb szerepet tudjuk társulati tagokból lefedni. Vendégek meghívása esetén a szükség mellett az újdonság is szerepet játszik.
Egy kisebb városban az énekesek kevésbé specializálódhatnak, minél sokoldalúbbnak kell maradniuk. Mégis, hogy látod, a jelenlegi énekeseiteknek milyen repertoár felel meg?
Valóban, a megyeszékhelyek színházaiban dolgozó énekeseknek több különböző fachra írt szerepben is helyt kell állniuk. Az viszont már az én zeneigazgatói felelősségem, hogy miközben művészi rugalmasságot kérek tőlük, ne kényszerítsek rájuk olyan feladatot, ami veszélyes lehet a hangjukra. Meg kell keresni, egy torokkal ki meddig tud nyújtózni, és ha különböző feladatokat kapnak a művészek, akkor olyan időbeosztást kell találni, ami lehetőséget biztosít az egészséges váltásra. Ha olyan helyzet adódik, hogy egy masszívan középregiszterre építő spinto szoprán szerep után valakinek legközelebb a szintén meglévő koloratúrkészségeit kell használnia lényegesen magasabb fekvésben, arra legyen néhány hónapja átállni.
Hosszú távú társulatépítésben gondolkodunk, ezért szeretném, ha az énekesek nemcsak jövőre, de tíz év múlva és még azután is jó hangi állapotban lennének.
Pillanatnyilag a Mozart-operák tekintetében nincsenek korlátaink, feltett szándékunk is, hogy a szerző öt legnagyobb színpadi művét folyamatosan repertoáron tartsuk. Az olasz operák, Verdi, Puccini esetében is nagyon sokáig el tudunk menni. A kései, nagy drámai főszereppel rendelkező művek, az Otello és a Turandot egyelőre vendégekkel oldható meg. Emellett a szegedi operajátszásra mindig is jellemző volt a ritkaságok felkutatása, például műsoron szerepelt A bűvös vadász, amit ugyan a törzsrepertoár részének tartunk, mégis ritkán hallható. A cél az egyensúly, úgy kell változatosságra törekedni, hogy közben a legnagyobb műveket is rendszeresen játsszuk. Egyrészt ezekkel tudjuk újraépíteni a közönségbázist, másrészt úgy gondolom, a kísérletező produkciók, kortárs darabok bemutatása elsősorban az Operaház feladata.
A nagyszínpad mellett milyen más játszóhelyekben gondolkodtok?
Játszunk a Kisszínházban, Rossini, Donizetti alkotásai, kisebb apparátust igénylő Mozart-művek is jól szólnak ott. Emellett igyekszünk a Szegedi Szabadtéri Játékok operaigényét is ellátni, ami azonban ismét az anyagiak függvénye. Természetesen azon dolgozunk, hogy minden évben legyen ott is operaprodukció, és a legutóbbi egyeztetéseink nagyon biztató irányt mutatnak e tekintetben.
Távlati céljaink között egyértelműen szerepel, hogy megőrizzük és ápoljuk a Szabadtéri operaéletét.
Lehetnek olyan évek, amikor nem tudunk operát műsorra tűzni, de a színház vezetésével közös cél, hogy ilyen formában se szenvedjen kárt a szegedi operajátszás. Rendelkezésre áll még a Reök-palota, és keressük az alternatív játszóhelyeket is, amelyeknél a helyszínhez illő darabválasztás a fő kérdés.
Milyen repertoárra alkalmas a Szegedi Nemzeti Színház színpada?
Színpadnyílás és -mélység tekintetében akár Wagnereket is játszhatnánk, az egyetlen nehézség, hogy nincs oldalszínpad, illetve színpad mögötti tér, ahová ki lehetne vinni a díszleteket. Mindig bontani és szállítani kell. De ez csak a műsortervezésre nézve korlát, ha már áll a díszlet, a színpad és az épület nem jelent további problémát. A zenekari árok irigylésre méltóan nagy, teljes romantikus rézkar és ütősök mellett tizenkét fafúvós le tud ülni úgy, hogy közben nyolc első hegedű is elfér. Egy Tannhäuser vagy a Ring esetén viszont már nem lenne elég hely az árokban, föl kellene ülni a színpadra, és csak félig szcenírozottan vagy koncertszerűen lehetne játszani.
Terveztek koncertszerű előadásokat?
Igen, de ebben is fontos a tudatosság. A koncertszerű formát ezeknek a hatalmas apparátust igénylő operáknak szánnám, amelyek még a nagy zenekari árokban sem férnek el. Nem szabad, hogy a közönség azt érezze, már díszletet sem kap, hanem inkább hogy miközben valódi, szcenírozott előadásban megnézheti azokat a műveket, amelyekre maga is számít, most más formában azokhoz a darabokhoz is hozzáférhet, amelyeket eddig nem vagy csak ritkán kapott meg. Ez is a repertoárszélesítés egy módja lenne.
Az erősségek között említetted a szegedi hagyományt és közönséget. Mitől különleges a szegedi operaközönség?
Csökkenő létszámuk ellenére nagyon elkötelezettek, éleslátók, igényesek, és szeretik a szépet. Látok bennük kísérletezőkedvet, de csak akkor nyitottak a rendezői kreativitásra, ha az a mű érdekeit szolgálja, a szerzőt és a darabot helyezi előtérbe. Nekem szimpatikus ez a hozzáállás, jó ilyen közegben dolgozni.
Említetted, hogy mindig is szerepeltek ritkaságok a szegedi repertoáron. Mennyiben lehet a közönség érdeklődését új művek iránt felkelteni?
Évtizedes története van annak, hogy korábban ritkán játszott operák egy szegedi előadást követően kerültek be a magyarországi repertoárba.
Ehhez természetesen először a szegedi közönségnek kellett sikerrel fogadnia őket. A legfrissebb példa Verdi A kalóz című operája, amelynél a bemutató jogosságát többen kétségbe vonták, pedig az utóbbi időszak egyik legnagyobb sikerrel játszott, legtöbb előadást megért produkciója lett. De említhetnék még olyan műveket, mint Liszt Ferenc ifjúkori zsengéje, a Don Sanche, Tom Johnson Négyhangú operája, vagy a Leonce és Léna… Kevesen tudják, hogy Verdi Nabuccója is az 1961-es szegedi bemutató után vált a magyar operajátszás szerves részévé.
Mik a terveid a magyar művekkel kapcsolatban?
Ebben az esetben is azt gondolom, hogy a törzsrepertoár a legfontosabb. Kerüljön színpadra a két legsikeresebb Erkel-opera, a Bánk bán és a Hunyadi László, emellett a daljátékok, a Háry János és a János vitéz, amelyekkel az ifjúságot éppúgy meg lehet szólítani, mint a felnőtt közönséget. Szeretném, ha a Kékszakállút is játszhatnánk, de eljöhet az a pillanat is, hogy elővesszük a Bátori Máriát vagy a Dózsa Györgyöt. Jó volna a nemzeti ünnepek környékén megbízhatóan, minden évben előadni a nemzeti operáinkat. De nem könnyű az előadói helyzet az Erkel-repertoárral kapcsolatban,
az elérhető kották és a kritikai kiadások szűkössége miatt sokszor a zenei vezető részéről a szokásosnál is mélyebb kutatómunkát is igényel a darabok felelős és átgondolt előadása.
Mennyiben számítotok Szegeden kívüli közönségre?
A Szegedi Szabadtéri Játékok hatalmas befogadóképességével nagyobb százalékban épít a nem szegedi közönségre, de a kőszínházi évad is kivételes figyelmet kapott más városokból: érkeztek nézők Budapestről, Kecskemétről, Debrecenből, Pécsről. Volt, aki egyénileg jött, de csoportok is összeálltak, csak az én személyes ismerőseim közül is többen vállalták az utazást, hogy megnézzék például a Manon Lescaut-t. De nemcsak a közeli ismerősökről van szó, erős kollegiális érdeklődés is támadt az előadás iránt.
Mivel lehet Szegedre csábítani az operakedvelőket?
A legfontosabb szempont nyilvánvalóan maga a darab, ha a kedvencük épp nem látható más városban. Igazán nagy remekmű esetében az ínyenc közönség kíváncsi lehet a budapesti mellett egy szegedi interpretációra is, a mű másfajta megfogalmazására, zenei és színpadi értelemben. A nézők másik része az előadók miatt érkezik, egy bizonyos szopránt, tenort, karmestert, zenekart stb. meghallgatni, és természetesen komoly érdeklődés szokott mutatkozni a rendezői koncepció és a látványvilág iránt. A Szegedi Szabadtéri Játékok esetében pedig mindezeknek a tényezőknek egyszerre kell érvényesülnie:
látványos előadásokat kell kiállítani, a legvonzóbb darabokból, kiváló énekesekkel, izgalmas összeállításban, mert a Szabadtéri méretei mellett sok cölöpre kell állítani a sikert.
A Dóm téri nézőtér ötezer fős, és egy produkciót legalább kétszer kell előadni, hogy anyagilag valamennyire megérje.
Mekkora az a közönségréteg, amely az általad említett szempontokkal megnyerhető?
A rendelkezésemre álló adatok alapján azt tudom mondani, hogy az évad elején a Manon Lescaut-val fölé tudtunk menni az elmúlt évek átlag előadásszámának. Vannak, akik egészen meghatóan elkötelezettek, tudunk olyan emberről, aki négyszer nézte meg a produkciót. Ugyanakkor a repertoárgazdagítási és közönségszélesítési törekvéseinknek megfelelően
nem az egyes művek évadon belüli előadásszámát szeretnénk elsősorban növelni, hanem több címet akarunk műsoron tartani, repertoár-rendszerben,
tehát évről-évre elővéve őket. De ha ezekből a darabokból tömbösítve több előadást tudunk kínálni, akkor a látogatottság még bővülhet.
A tömbösítés amiatt is praktikus lehet, amit az oldalszínpad hiányáról és a díszletmozgatásról mondtál.
Valóban, és az előadás zenei állapota miatt. Nagy ajándék számunkra a Szegedi Szimfonikus Zenekar, akik otthonosan mozognak az opera világában, de nekik annyi szimfonikus feladatuk van, hogy könnyebbséget jelent, ha az előadások közel vannak egymáshoz. Nem kell mindig újra bepróbálni a darabot, hanem a közös emlékek és reflexek segítenek, és feszesen együtt marad a produkció.
Ugyanakkor bármennyire is arról beszél mindenki, hogy Magyarországon a repertoárjátszásnak van hagyománya, lássuk be, az operaműfajnak nem tesz jót az a klasszikus repertoárszínházi működés, amelyben egész évben szétszórva helyezkednek el az előadások.
Most sok európai operaház műsorpolitikáját végignéztem, és ez is arra vezetett, hogy mindenképpen a blokkosításra törekedjünk. Ebben látom a legfontosabb biztosítékát annak, hogy egy sikeres premier után az összes többi előadás is ugyanolyan feszesen, jó állapotban tudjon maradni.
Milyen európai operaházakat tartottál érdekesnek, relevánsnak szegedi szempontból?
Az igazán nagy operaházak közül nem tudok olyat mondani, amelynek hasonló a működése a Szegedi Nemzeti Színházhoz, hiszen azoknak nincs prózai tagozata. Azt tudom elmondani, hogy az operatagozat működését milyen modellek milyen elemeiből összeállítva érzem ideálisnak. Érdekes például, hogy a Bécsi Állami Opera előadásszámai ránk is jellemzőek, tehát egy-egy produkcióból a két véglet a három, illetve a tizenkét előadás, de az átlag a hat-hét. Csak persze ott negyven mű szerepel műsoron egy évadban. A legtöbbet őket, illetve a milánói Scalát néztem, akik eleve a tényleg nagyon praktikus blokkrendszerben működnek.
Hat-nyolc előadásnál többet nem szeretnék egy sorozatból, de közben arra törekszem, hogy hat-nyolc cím legyen műsoron, és egyensúly jöjjön létre a prózai és az operatagozat leterheltsége között.
A mostani évadban négy művet játszunk, de mind a négy bemutató, amit nem érzek feltétlenül szükségesnek. A premierek számának csökkentése nem jelent problémát, ha közben lépéseket teszünk a repertoárjátszás felé, és az elmúlt évadok sikeres produkcióit újra elővehetjük. Lehet ünnepekhez is kötni darabokat, ha csak két előadás erejéig is, építeni arra a reflexre, amit a közönség nagy százalékán látok: halottak napja nem múlhat el Verdi Requiemje vagy a karácsony A diótörő nélkül.
Milyen terveitek vannak a közönségnevelés, illetve új közönségrétegek megszólítása terén?
Ahogy a komolyzene minden területén, az operarepertoár szempontjából különösen fontos, hogy felkeltsük a fiatalság érdeklődését. Ezen a területen a törekvés általános és jó, de én látok tévutakat: a régi operai pátoszt lehántani szándékozó rendezések között sem mind alkalmas arra, hogy megszólítsa ezt a korosztályt, vannak hibásan formabontó előadások.
Nem annyira azon kell változtatni, hogyan csináljuk az operát, hanem hogy hogyan kommunikálunk róla, milyen fórumokon, milyen intenzitással.
Természetesen fontos a közvetlenség, de inkább az előadáson kívül. Ha fiatalokkal beszélgetek, azt látom, hogy vágynak olyasmire, amit a sok évtizeddel ezelőtti magyar operajátszás is tudott. Persze ma aktívabb, színesebb és élőbb színészi játékot várunk el az énekesektől, mint korábban. Fontos, hogy a szegedi operajátszásnak is legyenek olyan ismert arcai, az énekesek, a kórus, a karmesterek tekintetében, akik képviselni tudják ezt. Nagyon fiatal társulatunk van, ezért ha az emberek látják, hogy huszonévesek elköteleződtek a műfaj mellett, nehéz azt mondani, hogy az opera poros és csak időseknek való volna.
Az előadáson kívüli kommunikáció tekintetében kísérőprogramokban, ismertetőkben is gondolkodtok?
Abszolút. Természetesen ez egy nehéz terep, és tudom, hogy a korábbi szegedi színházvezetések is mindent megtettek, amit e tekintetben tudtak. Az is biztos, hogy nem szabad hirtelen, kiugró statisztikai eredményeket várni, hanem hosszú távon, fáradhatatlanul kell dolgozni. Hozzáteszem, nekem ebben a szakemberekre kell támaszkodnom, mert amellett, hogy elmélyülök a partitúrában, a nyelvben, az éneklésben, a művészetben, nem tudok abban is naprakész lenni, hogy most a Facebook, az Instagram vagy a TikTok-e a leghatékonyabb csatorna.
Már ha ezek egyáltalán alkalmasak művészetközvetítésre, egy olyan műfaj esetében, amelynek lételeme, hogy kizárja a külvilágot, és hosszú távú jelenlétet igényel a közönségtől.
Mindez vajon mennyire mutatható meg a pillanatnyi benyomásokra építő fórumokon? Ebben nem én fogom megtalálni a kulcsot, hanem a marketingosztály.
A felnőtt közönség új rétegeinek megnyerésére is inkább a kommunikációt, mint a formabontó előadásokat tartod jó módszernek?
Már állandósultak a közönségtalálkozóink, amelyek mindig adnak a darabról és a produkcióról egy általános képet is a premierek előtt. A Szegedi Operabarátok közössége azonban ennél sokkal mélyebb, a titkokat részletesen kifejtő beszélgetéseket, előadásokat is igényel. Az ő gyűléseik is mindig kapcsolódnak a színház aktuális repertoárjához. A figyelemfelkeltésre szükség van, de azért nem szabad elfelejteni, hogy végső soron az előadás a legfontosabb. Abban a mindenáron való újdonságkeresés helyett
őszinteségre, perzselő intenzitásra, nagyon komoly igényességre, élő spontaneitásra és olyan katarzisokra van szükség, amelyek a műből táplálkoznak.
Nem szabad már eleve azt keresni egy darab kapcsán, hogyan csináljuk meg másként, azért, hogy jobban bejöjjön a közönség. Az első kérdésnek mindig magára a műre, annak értelmezésére kell vonatkoznia. Utána kerülhet csak elő, hogyan tudjuk sokaknak játszani, milyen eszközhöz nem nyúltunk még.
Milyen együttműködéseket terveztek a színház és más, akár szegedi, akár a városon kívüli intézmények között?
Mindig kiderül, hogy a vidéki színházak közös produkciói nem rejtenek akkora anyagi előnyt, amekkorát várna tőle az ember. A díszletszállítás, a kamionbérlés annyira megdrágult az elmúlt időszakban, hogy nem jelentenek különösebb könnyebbséget az ilyen megoldások. Emellett a díszlet átalakítása az eltérő méretű színpadokra plusz nehézséget jelent. Mások a társulatok, másra alkalmasak az énekesek, különbözik a kórusok mérete. Szegeden a szimfonikus zenekarral való intézményes együttműködés alapvetően fontos, és nagy becsben tartjuk a Szegedi Kortárs Balettet is. Juronics Tamással rendszeresen, eredményesen dolgozik együtt az operatagozat, nagyon jó vele az emberi és a szakmai kapcsolatunk. Emellett vannak kevésbé látható együttműködések, segítjük egymást a színházakkal, amennyire csak tudjuk, díszlet-jelmez-kotta kérdésében, illetve az egyeztetés szempontjából. Elemi érdek, hogy miközben egyre kevésbé tudnak a színházak valós és teljes megélhetést nyújtani a munkavállalóiknak, kölcsönös rugalmassággal engedjük el a művészeinket. Segítsük, támogassuk egymást!
Támogatott tartalom, forrás: https://fidelio.hu
Dinyés Dániel karmester, zeneszerző 2022-ben nyerte el az Art is Business Díjat, a Fidelio – Kulturális mecénás kategóriában.
Idén ötödik alkalommal adjuk át az Art is Business Díjakat azon vállalati és kulturális szereplőknek, akik az elmúlt időszakban jó példával jártak elől, azaz olyan együttműködéseket hoztak létre, amelyek során értéket teremtettek. A közelgő, december 13-ai díjátadónk kapcsán kérdeztük a zeneszerzőt az aktualitásokról.
Dinyés lehetőségeihez mérten egész életében segíti művésztársait. Fellépésein, ha kell, inkább lemond saját gázsijáról, hogy kollégái több pénzt kapjanak. Önkéntes missziója egész életét áthatja. A kezdetektől fogva ingyen tanít mindenkit, mert számára a tudás átadása mindig fontosabb volt a megszerezhető anyagi javaknál.
2020-tól három éven át a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként dolgozott, de tavaly év végén elhatározta, otthagyja a színházat és alkotói szabadságra megy. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy klasszikus értelemben vett pihenéssel töltené az idejét. „Nem vállalok színházi munkát, az összes futó darabomból kiléptem, csakis olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek feltöltenek és inspirálnak. Elkezdtem újra csak zeneszerzőként tevékenykedni. Nagyon sokat komponálok.”
Dinyés egy új, hiánypótló podcastsorozat készítésébe is belefogott: Magyarország összes jelenleg komponáló klasszikus zeneszerzőjével beszélget az alkotómunkáról. „Szakmabeliként olyan kérdéseket teszek fel, amelyeket mások nem mernek megkérdezni, például, hogy valójában mit is csinálunk mi, zeneszerzők, amikor azt mondjuk, komponálunk. Nagyságrendileg száztíz ember foglalkozik jelenleg a komolyzene területén zeneszerzéssel, így elhatároztam, hogyha tudok, akkor mindegyikőjükkel leülök beszélgetni” – mondja.
A két-három évre tervezett Hangok közt című sorozatból huszonnyolc interjú már elkészült. Az első adások január elején indulnak a Magyar Zene Háza támogatásával és elérhetőek lesznek a Magyar Zene Háza honlapján, valamint a Spotify-on is. „Ilyen jellegű átfogó sorozat még soha nem készült itthon, hogy az egy időben dolgozó zeneszerzők mindegyike egy-egy interjúban beszél a szakmájáról. Így egy Európa-szerte, de talán világszinten is egyedülálló látleletet kapnak a hallgatók a mai kor zeneszerzőiről. Elhatároztam, hogy mindenfajta ideológiától és politikai hovatartozástól függetlenül beszélgetek mindenkivel. Mint zeneszerző a zeneszerzővel.”
A rendkívül népszerű, a Magyar Zene Házában havi kétszer műsorra kerülő Operabeavató-sorozatot továbbra is együtt vezeti Göttinger Pál rendezővel. Dinyés az Operabeavató részeként Závada Péterrel és Göttinger Pállal operát ír: minden hónapban egy-egy jelenetet dolgoznak ki, az évad végén pedig egy új, egyfelvonásos opera születik majd ezekből a havi részletekből. Emellett december 9-én mutatják be a Magyar Rádió Kórusának írt új a capella-darabját, új hegedűversenye pedig először a Budapesti Fesztiválzenekar belső versenyén hallható majd, januárban.
„Valójában pihenek, mert most végre csak azt csinálom, amihez kedvem van. Az utóbbi tíz évben mindig valamifajta vezetői posztot töltöttem be. A munkám részeként sok emberre kellett figyelnem, megoldani a problémáikat, és egyre kevesebb idő jutott a zenével, zeneszerzéssel tölteni az időmet, ami a szakmám. Több mint huszonöt évet dolgoztam színházaknál és több mint száz produkciót készítettem. Jelenleg ott tartok, hogy egyáltalán nem hiányzik a színház. Belefáradtam. Így semmi olyannal nem foglalkozom, ami kötelesség vagy amit másokért vállaltam, végre csak komponálok. És hosszú könyveket olvasgatok.”
forrás: https://www.artisbusiness.hu/
A Dinyés Dániel és Göttinger Pál nevével fémjelzett Operabeavató tíz éve bizonyít telt ház előtt, és teszi mindenki számára élménytelivé az opera műfaját. A duó jól ismeri Puccini Bohémélet című művét, hiszen közösen is színpadra állították már. Annak az előadásnak az olvasópróbájára fogalmazta meg gondolatait Göttinger Pál:
"Mintha ide se tartozna, de ide tartozik egy régi, tíz éve nem létező budapesti színház: a Bárka. {...} Dinyés Dániellel ott találkoztam először – és a szó szinte azonnal operákra fordult, szót értettünk egymással egy pillanat alatt. Az a kicsit szarkasztikus, kicsit tiszteletlen, de közben az alaptételeket (hitünket, magyarságunkat, a legnagyobb elődeinket, a remekművek iránti rajongásunkat) sosem vitató attitűd, amit Esterházy Pétertől (akinek darabján először együtt dolgoztunk) tanulhattunk, olyan örömforrásokat hozott az életünkbe, mint a Haydn muzsikájával való foglalatoskodás, vagy Dani egyik saját operájának ősbemutatója, vagy számos-számtalan prózai előadás kísérőzenéje – és az Operabeavató, ez a majdnem évtizedes koncertsorozat, amivel bejártuk az országot..."
„Aki zenél, az nem magányos”
Kolonits Klára opera-énekesnő és Dinyés Dániel zeneszerző művészi mélységekről és magasságokról
Jenei Gyöngyvér
2023. július-augusztus
Üstökösök világítanak a Jézus Szíve jezsuita templom zenei életének történetében. Kolonits Klára Kossuth-díjas opera-énekesnő valaha a Musica Sacra kórusban énekelt, Dinyés Dániel zeneszerző pedig hat éven át volt a templom kántora. A házaspár varázslatos, több száz rózsától illatozó angolkertben fogadott minket, ami − mint eddigi pályájuk – odaadó munkájuk eredménye.
− A Traviata sokszor szóba került önökkel összefüggésben. Ennek próbái során ismerkedtek meg, és tavaly közösen hozták létre azt az előadást, amelyben Klára utoljára énekelte Violetta szerepét. Lezárult egy korszak?
K. K.: Reméljük, nem. A szerepkörváltás természetes dolog; húsz évig énekeltem a Traviatát, és azt mondtuk, hogy ez most ennyi. Szép kerek szám, de nem jelent semmi különöset. Ez valóban egy életszerep, mindent bele lehet énekelni, az egészségest, a beteget, a szerelmest, a fiatalt, a haldoklót, a nagylelkűt, a dühöt, a keserűséget, mindent. Fantasztikus volt ezáltal megismerni Danit egészen fiatalon − huszonkét éves volt −, akitől én mint nyolc éve a pályán levő énekes rengeteget tanultam. Ha másik darab kapcsán találkozunk, valószínűleg akkor is itt lennénk most mind a ketten, de ez valóban jó alap volt.
− Mindkettőjük karrierjében voltak fordulópontok. Klára többször is mesélt arról a nehéz időszakról, amikor az asztmája miatt gyakorlatilag újra kellett gondolnia a pályáját. Mi segített ebből továbblépni?
K. K.: Több krízis is volt az életemben, és ez a mostani szakasz sem könnyű, nem egészségügyi okból, hanem az énekesi pálya meg a szakma helyzete miatt. De számomra olyan nélkülözhetetlen a zene meg az éneklés, mint a levegővétel. Amikor például nem volt elég levegőm, akkor az a törekvés éltetett, hogy valahogy túljussak ezen, és találjunk valami megoldást. Végül egy véletlennek köszönhetem, hogy sikerült, mert az édesanyám olvasott egy cikket a Buteyko-terápiáról, és azonnal fölhívott, hogy te, olvasd el, mert ez lesz az.
− Mennyi tervezés és rugalmasság kell az operaénekesi életpályához?
K. K.: Jövő áprilisban lesz harminc éve, hogy a pályán vagyok, és annak dacára, hogy az ember iszonyatosan kiszolgáltatott, semmit nem tud tervezni, és nagyon sokszor úgy érzi, hogy kevés dolog múlik rajta, mindig van valami… amikor elcsüggedek, amikor külső vagy belső krízis áll elő, mindig születik egy új elrugaszkodás. És soha nem ugyanott érek földet, ahonnan elrugaszkodtam; például szerepkört váltottam a szopránon belül, és előfordulhat, hogy még lesz ilyen az életemben. Most is napi szinten fedezek fel új módszereket, új korrepetitorhoz megyek Bécsbe, új légzéstechnikát, nyelveket tanulok. Soha nem vagyok kész. Azt érzem, hogy ugyanannyi tanulnivalóm van, mint amikor elkezdtem. Nem az a célom, hogy legyen egy teljesen egybefüggő, lineáris utam. A cél, hogy minél szélesebbé tegyem ezt az utat, hogy minél több minden elférjen rajta.
Itt van például a hegymászás kérdése, most éppen aktuális. Miért mássza meg valaki a Mount Everestet? Miért akar valaki a mai világban egy operai pályát végigvinni, egészen addig, ameddig a teste és a hangja engedelmeskedik? Bizonyos időszakokban ez nagyjából hasonlóan oxigénhiányos állapotot tud előidézni. A zene síkjában létezés, amit én megélek éneklés közben, olyan testi-lelki élmény, amire ösztönös, belső késztetés visz, és ami semmi mással nem pótolható egészen, igaz, semmilyen észérv sem szól mellette.
− Az olyan elismerések, mint a Kossuth-díj, hoznak szakmai változást, felpezsdülést?
K. K.: Az énekes a színpadon, a zenében él, és az az igazi díj, ha olyan feladatokat kap, amikben ki tud teljesedni. Ehhez bizonyos állami nagydíjak hozzásegíthetnek. Az egyik Hattyú-díjból például, amit az operaház kamaraénekeseinek ítélnek oda, csináltunk egy lemezt, ami örök mementója annak, hogy 2014-ben mit tudtunk a szakmánkról. De nem véletlen, hogy a Kossuth-díjból már inkább egy természetközeli dolgot alkottam, a rózsakertünket. Nagyon hálás vagyok, és nagyon nagy elismerés, de a hétköznapi munkát nem pótolják a díjak és csak részben befolyásolják. És nem jelentenek menlevelet, nem védenek meg semmitől, sőt rárakják a célkeresztet a hátadra.
− A saját küzdelmei indították arra, hogy a Master Class videósorozaton keresztül más énekeseknek is segítsen a fejlődésben?
K. K.: A Master Class sorozat tulajdonképpen a férjem ötlete volt. Bennem van némi szégyenlősség, bizonyos dolgokat nem szeretek közkinccsé tenni. Amikor az első évben kiírták az MMA-ösztöndíjat, akkor mondta Dani, hogy nekem erkölcsi kötelességem megmutatni a fiataloknak, hogy hányszor estem pofára kezdőként, milyen iszonyatos elutasításokban volt részem, milyen megalázó előénekléseim voltak, hogy az Operaházba hetedszeri előéneklésre jutottam be, a Zeneakadémia ének szakára nem jutottam be, hogy miket mondtak a tanárok, hogy ez nem hang, nem tanítható, értékelhetetlen. A Master Class − Építsünk énekest! című hároméves videósorozat egy nagy önvallomással kezdődött a saját gyerekkoromról, tanulmányaimról, pályámról. Majd megkérdeztem kortárs énekesnőket, neves tanárokat, régi nagy énekeseket is a nehézségekkel való megküzdésről. A sorozat végén eljutottam ahhoz a témához, ami most engem a legjobban érdekel: a sport- és teljesítménypszichológiához.
Megismertem Lénárt Ágotát, a Testnevelési Egyetemen a sportpszichológiai tanszék vezetőjét, elmentem egy workshopjára, amit sportlövőedzőknek tartott, és rájöttem, hogy ez ugyanaz. Ahhoz, hogy kilőjek egy magas hangot, ugyanaz a testi-lelki állapot kell, mint egy céltáblán tízest lőni.
Ezt követte egy kutatássorozat és egy féléves workshop, amit Ágota harminc-negyven általam hívott énekesnek tartott a TF-en. Született már belőle egy konferencia-előadás, és most keresem a lehetőséget, hogy DLA-n tovább kutassam a témát. Ez mind arról szól, hogy hogyan éljük túl az énekesi pályát ép ésszel, ép lélekkel.
− Dániel, az ön pályáján nevezhetjük talán krízisnek azt a három évet, amit zeneigazgatóként a Szegedi Nemzeti Színháznál töltött a Covid idején, majd szakmai és gazdasági nehézségek ellenszelében. Mi segített továbblépni?
D. D.: Nevezhetjük annak; a nagy kaland mellett ez masszív kiégés is volt. Már félhivatalosan elmondtam, hogy most jó egy évig szeretném hanyagolni a színházat, és egyszerűen tölteni magamat. Tavaly nyáron kezdtem kérlelhetetlenül szembenézni a dolgokkal lélekben is, és amikor ez az egész kulminálódott, és tönkretettem vele a nyarunkat, akkor kellett új tervet kovácsolnom a jövőt tekintve. Így léptem hátrébb eggyel, és fordultam ismét a zeneszerzés felé, ami viszont soha nem látott mértékben tölt. Ha az ember felelősebb beosztásban van, akkor elviszi az idejét az emberekkel, helyzetekkel, problémákkal való foglalkozás, és a zenére fordított percek száma radikálisan lecsökken. Most erővel visszatettem a zeneszerzést az életembe, és már látszik, hogy ez rengeteget segít.
De azért nem lehetnek olyan rossz energiacelláim, ha huszonöt évet egyben lerongyoltam. Nemrég számoltam össze, hogy tizenhét éves korom óta nagyjából kilencven produkciót csináltam, ami azt jelenti, hogy egy évben minimum három új bemutató volt a korábbiak tovább játszása mellett. Rendben van, hogy mostanra lemerültem, ha a következő huszonöt évre újra lendületet tudok venni egy év alatt. Aztán hogy színház lesz-e vagy más, ahova az új lendület visz, azt nem tudom. Nem ragaszkodom semmihez, csak a feleségemhez és a zenéhez.
− Többször említette, hogy az Operabeavatót, ami több mint tíz éve sikeresen fut, nem valamiféle kötelességérzetből csinálja. Mi motiválja benne?
D. D.: Csupa olyan dolog, aminek tulajdonképpen nem hozzám van köze. Szórakoztató időtöltésnek gondolom, de én magamat bődületesen tudom unni, mert amit én elmondok, azt tudom, tehát számomra érdektelen. Amit viszont Göttinger Pali mond, az érdekel, meg az, hogy az énekesek mit reagálnak rá, hiszen én sem tudom, mi fog történni. Sokat kutatok ezzel kapcsolatban, hogy hogy tudnám frissen tartani magamban a darabokról való tudást. Bár a mai napig a rajongásig szeretem ezeket a műveket, főleg, ha Mozartról van szó, és az is nagyon jó, hogy sikere van az előadásoknak, de számomra vannak ennél izgalmasabb feladatok is az életben.
Egyébként az „önunás” nagyon is hozzátartozik a szakmánkhoz; aki azt állítja, hogy ő minden koncerten ugyanolyan lángon ég, és ugyanúgy átéli, az vagy hülye, vagy hazudik. Az embernek úgy kell fellépnie, hogy semmilyen állapotában ne tudják azt, hogy egyébként hogy érzi magát. Phil Jackson mondta – nagy NBA-rajongó vagyok, mert én is kosaraztam versenyszerűen −, hogy amikor ihletett formában vagy, akkor úgy dobsz, mint egy isten, amikor viszont nem, csak annyira vagy jó, amennyire gyakoroltál. Ez a feladat: amikor egyáltalán nem vagyunk ihletett formában, akkor is azt higgyék, hogy abban vagyunk. Ennek Klári a jó példája egyébként, nem én, aki napi rendszerességgel szépen leül, és órákig gyakorol. Az ő pályája annak is a története, hogy az őszinte forrásból táplálkozó akarás hogyan visz valakit a legmagasabb szintre.
− Klára, ön mondott olyat, hogy mindig átéli az előadásokat.
K. K.: Éppen ezen gondolkodtam most. Az utóbbi pár évben, amikor az Operaházban turbulensebb időszakot éltem meg, és nem volt annyi lehetőség a formában maradásra, nagyon nehéz volt. Nehéz az átéléshez szükséges fizikai és lelkiállapotot előidézni, ha a megfelelő terhelést nem tudom magamnak megadni. Ha egy adott héten például még lett volna két koncertem és egy előadásom, akkor a vasárnapi fellépés jobb formában ment volna. Most éppen döntéshelyzetben vagyok, hogy azt az edzést, amit otthon a négy fal között végzek, pontosan milyen szerepekre és darabokra fordítsam; mi az, ami megéri, mi az, amire még fölkérhetnek. Érdemes-e visszanyúlni régebbi nagyon sikeres szerepekhez, vagy teljesen új repertoárt tanulni, ami a koromnak vagy a habitusomnak megfelelő, még akkor is, ha azokat a műveket Magyarországon nem játsszák? Jelenleg az énekesi formám és a világ szándékai velem egyáltalán nincsenek összhangban.
− Dániel, bár sokan a színházi és karmesteri munkái felől ismerhetik, ön elsősorban zeneszerző. Mennyire nehéz kortárs művekkel elérni a közönséget?
D. D.: Igen, hatéves korom óta tudom, hogy zeneszerző leszek, tehát ez nem is kérdés. Bármihez nyúlok, azt zeneszerzőként teszem. Az Operabeavató is azért sikeres, mert ott egy zeneszerzői szempontot látnak, az alkotói mechanizmusokra tudok rámutatni. Az más kérdés, hogy mennyire vagyok befutott, kedvelt, elfogadott szerző, de ezzel nem is nekem kell foglalkozni, hanem a jelen- és az utókornak.
A kortárs zene nagyon szűk réteget érint. Voltak olyan boldog korok, amikor a zenei területek meghódítása volt a cél, új és új irányok jöttek, és mindenki foglalkozott az új lehetőségek fölfedezésével; nem is olyan régen akár egy 180-as Csoport (klasszikus zenészekből álló minimálzene-orientált csoport 1979 és 1990 között – a szerk.) megjelenése még valóban hatalmas társadalmi érdeklődést váltott ki. De pillanatnyilag teljes mértékben értékmentő hadjáraton vagyunk, hogy legalább egy kicsi fennmaradjon ebből az európai kultúrából – nevezzük így −, amit a zeneszerzők is létrehoztak. Az elektronika nem tett feltétlenül jót a klasszikus kultúrának. Aki azt gondolja, hogy feltölti a darabját a YouTube-ra, és le fogja tarolni az internetet a legalább ezerkétszáz megtekintéssel, az nagyon téved. Aki azt gondolja, hogy nem Beyoncé a jelenlegi zene csúcsa, az szintén téved. Neki egyetlenegy kép előtti pózolása nagyobb hatással van jelenleg a kortárs kultúrára, mint bármi, amit én gondolok és írok. És ez nem jó vagy rossz, ez ilyen.
Most rétegműfaj vagyunk, de nem mindig lesz áram a konnektorban, lesznek még olyan idők is, amikor az emberek újra beszélgetnek, és nem arctalanul írogatnak egymásnak online felületeken, és akkor újra elő fog kerülni a kultúra kérdésköre is.
Az, amilyen médiumokon keresztül ma az emberek fölszívják a kultúrát − és hogy egyáltalán föl akarják-e szívni, vagy inkább egymás vérét szívják−, szorosan összefügg azzal, hogy milyen műfajok tudnak népszerűvé válni.
− Miközben a digitális kultúra nagyon is törekszik a megőrzésre, hogy minden meglegyen valahol.
D. D.: Az előadók legnagyobb ellensége, közönségteremtés szempontjából, a felvétel, bármilyen furcsa is. Ha meg lehet hallgatni Kocsis Zoltánnal bármikor a Bartókokat, akkor miért menjek el meghallgatni a tehetséges kezdő Gipsz Jakabkával, aki úgysem fogja úgy eljátszani? Ez így van, nem fogja, de lehet, hogy lesz három egyénien jó üteme, ami új gondolatokat nyithat bennem.
Neki pedig jó visszajelzés, hogy vannak ott emberek, és nem csak a tanárának és az anyukájának játszik. Borzasztóan elveszítettük az emberi közösséget, miközben mindenhonnan „közösségi” médiáról hallunk. Persze, ha művészet helyett az ideológiát akarjuk terjeszteni, azt egyszerűbb a közösségi médián.
− Legutóbbi bemutatója a Dargay Marcell-lel és Futó Balázzsal közösen szerzett Jób könyve-oratórium volt. Van valamilyen kapcsolódása ehhez a bibliai történethez?
D. D.: Ó, hát nekem az összes bibliai történethez rengeteg van. Édesapám, azonkívül, hogy festő- és szobrászművész, végzett hitoktató is volt. Nagyon hívő családból jött, az ő anyja borzasztó egyszerű asszony volt, és neki volt a világon a legirigylésreméltóbb hite. Fogalma sem volt semmiről, ő hitt. Szerintem erről beszél Jézus, amikor azt mondja, hogy „boldogok a lelki szegények”. Erőszakos asszonyság volt, de ez a hit, ez rendben volt. Olyannyira, hogy hetven-valahány éves korában, amikor én már kántorizáltam, ott állt mellettem valamelyik ünnepen, és hallom, hogy úgy énekli a pápai himnuszt, hogy „Hol Szent Péter sírva térdel, és románnak dobog szíve…” Kérdeztem, hogy „hát, nagymama, mit tetszik énekelni?”. „Hát a pápai himnuszt.” „De mi az, hogy sírva térdel, és románnak?” Ha az egyház – szerinte − így tanította, akkor neki ez megfelelt.
Apámnak viszont, amikor Pestre került, ahol nagyon sok izgalmas művészi hatás érte, valahogy elkezdett a hittel baja lenni. Amikor én öt-hat éves voltam, akkor iratkozott be a Pázmányra teológiát tanulni, és nagyon sokat beszélgettünk otthon erről. Az Ószövetséget nagyszerűen tudta előadni, azt mondta, hogy ennél jobb történetek nincsenek. Maradandó élményt jelentett számomra, mert borzasztó izgalmasak voltak. Gyilkosság, vérfertőzés, nagy hitek, nagy kiábrándulások, mi kell még? Isteni az egész. Nekem ez nagyon fontos könyv lett.
Amikor előhoztam a közös komponálás ötletét, Balázs vetette föl, hogy régóta érdekli Jób. Én ehhez azonnal tudtam kapcsolódni, az említett okokból, és Marci is. Meg ez az egész hívőember-kérdés, ha valamikor, akkor ebben a korban aztán pláne érdekes, amikor minden szépen lassan tűnik el, amit hitnek és vallásnak hívunk. A történet nem dramatikus, , de szerencsére megtaláltuk Mátrai Diát, aki remekül megcsinálta párbeszédes, kvázi dramatikus formában. Szerintem maga az alapgondolat volt mindannyiunk számára érdekes. A minden körülmény ellenére való hit, és hogy hogyan lehet úgy megélni a súlyos problémákat, hogy a végén mégiscsak valamifajta életigenlés maradjon az emberben. Nálunk nem feltétlenül úgy jelent ez meg, mint keresztény hit, hanem akár úgy, mint a zenébe, a művészetbe vetett hit a mai korban, ami ezeknek egyáltalán nem kedvez.
− Ha már a hitnél tartunk, egy Verdi Requiem-felvételen olyan átélt éneklést láttam Klárától, amit csak az imához tudok hasonlítani. Találkozik ez a két dolog az életében?
K. K.: Nekem a zenében való létezés esszenciája a felsőbbrendűvel való kapcsolattartás. Ha azt mondjuk, hogy az emberek Isten legcsodálatosabb teremtményei, akkor azt gondolom, hogy azok, akik ezeket a zseniális zenéket írták, arkangyalokkal kvaterkáznak. Ha tudok velük egy szellemi síkon lenni, az ő lényegüket − mint egy kis szolgálólány − átfolyatni magamon, és rajtam keresztül el tud jutni egy másik lélekhez ez a zseni, aki mögött ott áll az Isten, akkor én egy kitárt kapu vagyok. És ha az vagyok, akkor imádságot közvetítek, és ez gyógyít, én ebben tudok hinni. Meg abban, amikor azt látom, hogy télen elültetek egy száraz magot a földbe, ami lényegében az elporladt lények és teremtmények maradéka, aztán történik valami isteni szikra a föld alatt, és kinő belőle egy csodálatos növény. Ez maga a pozitív genezis, amivel én minden szinten tudok menni.
Azt nem tudom elfogadni, hogy megmondjuk egy másik embernek, hogy hogy éljen, miben higgyen, kit gyűlöljön, kit rekesszen ki, kitől féljen, kit támadjon meg – ez nem az én hitem. Az én hitem csak az odaforduló, gyengéd szeretet.
− A zenében való létezés titokzatossága az irodalomban is visszatérő téma, Goethénél vagy Tolsztojnál is megjelenik. Amikor két ember, aki vonzódik egymáshoz, együtt zenél, akkor ott valami varázslatos és megfoghatatlan dolog történik. Az önök közös világának ez az egyik mozgatója?
K. K.: Ez az alapja.
D. D.: Kívülről biztos titokzatos, de nekünk ez az alap. Nekünk minden más a titokzatos. Azt, ami zenélés közben történik, sokkal inkább értem, mint mikor az emberek elkezdenek beszélni.
K. K.: Igen, mert a zenélésben nem lehet hazudni.
D. D.: Ha valaki leül nekem csellózni, gyakorlatilag három perc alatt megmondom, hogy milyen ember, mit csinál, miért csinálja.
K. K.: Szerette-e az anyukája, vagy nem…
D. D.: Ezeket azonnal lehet tudni. Nekem sok minden titokzatos az életben, a zene, az egyáltalán nem.
K. K.: Kisgyerekkorunk óta bennünk van, mindkettőnk életében alapvető a zene. Az ember megtanul olvasni és írni, ahogy eszmél, de a zene sokkal korábbi élmény, megelőzi ezeket. Dani szerencsés helyzetben volt egy olyan testvérrel, akivel együtt is zenélhetett. Én egyedüli gyerek voltam, velem nem zenélt senki, csak a szomszéd kislány − de az, aki zenél, nem magányos. Ha én egyedül gyakorlok, azt gondolhatja valaki, hogy szegény ott ül és szenved, de nem, engem akkor épp megölel Mozart vagy Bach, én sosem vagyok akkor egyedül, és ez a csoda benne.
Nagyon jó lenne széles körben megélhetővé tenni a művészlétet. A zene élvezete mindenki számára elérhető, és nekünk volt egy csodálatos prófétánk, Kodály Zoltán, aki azt mondta, hogy legyen a zene mindenkié. Az a fájdalmas, hogy ez ugyan egy darabig így is volt, de aztán leromboltuk és megtagadtuk, elsilányítottuk és ellöktük az oktatásunktól. Pedig, ha éneklek, ha táncolok a zenére, ha átfolyatom magamon, akkor biztos, hogy nemesebb és jobb vagyok. Kevesebb lenne a probléma a világban, ha ezt mindannyian megtapasztalnánk.
forrás: https://jezsuitakiado.hu/
Az egymásra halmozódó, rendkívüli gazdasági nehézségek ellenére sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház. A mai évadzáró társulati ülésen Barnák László főigazgató hangsúlyozta, a társulat ereje a csapatmunkában rejlik, hiszen az itt dolgozók a folyamatos nyomás ellenére is képesek hatékonyan együttműködni, példaértékűen alkotni.
Dr. Binszki József, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere az évadzáró társulati ülés kezdetén kiemelte, hogy sok csodálatos előadást láthat a közönség a teátrumban, számára pedig a legnagyobb élmény az idei évadban a Kakukkfészek volt, amelynek köszönhetően az ő szemében McMurphy Többé nem Jack Nicholson, hanem Szegezdi Róbert.
Az egyre emelkedő infláció, energetikai válság, bezárások okozta nehézségek rányomták a bélyegüket az évadra, a társulat azonban mindennek ellenére kiemelkedő munkát végzett, magas színvonalon teljesített, a befektetett munkát pedig telt házakkal, gyakran szűnni nem akaró álló tapssal köszönték meg a nézők, illetve – egyben kifejezve bizalmukat – azzal, hogy már több mint háromezren váltottak bérletet a következő évadra – mondta Barnák László főigazgató.
A gazdasági kihívások ellenére pályázati forrásnak köszönhetően lehetőség nyílt az intézmény informatikai rendszere és lámpaparkja fejlesztésére, ami azonban igazán impozáns az évadban, az a színház művészeti statisztikája:
A Szegedi Kortárs Balett összesen 58 előadást táncolt idén 14 623 néző előtt, külföldi turnékon vett részt Temesvártól New Yorkig, valamint a 10. Színházi Olimpia keretében vendégül látta az Olaszországban nagy népszerűségnek örvendő MM Contemporary Dance Company csapatát.
Kállai Ákos vezetésével és a színház művészeinek közreműködésével a Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér interaktív tantermi előadásai, workshopjai, színházpedagógiai foglalkozásai 5237 gyerek és felnőtt résztvevővel zajlottak az évadban, jövőre pedig folytatódik a nagy sikerű sorozat.
A Nagyszínházban idén 90 saját és 9 egyéb előadást láthattak a szegediek 77%-os látogatottsággal, a Kisszínházban pedig 101 saját és 6 egyéb produkció várta a nézőket. A látogatottság itt a bezárások ellenére 7%-kal emelkedett a tavalyihoz képest, így 89%-ot ért el.
Az összesen 207 előadást a kedvezőtlen gazdasági változások és a kéthónapos bezárás mellett is 73 000 néző látogatta jeggyel, illetve bérlettel. Ez átlagban 80 %-os nézettséget jelent (miközben több kisszínházi és nagyszínházi produkció is 95% feletti látogatottságot ért el) és 264 millió forintos bevételt eredményezett.
Az idei évadban a drámatagozat művészei olyan rendezőkkel dolgozhattak együtt, akik visszatérő alkotókként egy korábban megkezdett úton haladtak tovább a társulattal (Bezerédi Zoltán, Juronics Tamás, Vidovszky György, Szikszai Rémusz, Barnák László) vagy éppen újonnan meghívottként magukkal hoztak egy új szemléletet, módszert és ezzel ösztönözték a színészeket (Novák Eszter, Koltai M. Gábor), a közönség pedig gyakran álló ovációval hálálta meg a befektetett munkát.
Szegeden egyre több cég csatlakozik a teátrum mecénás programjához, ami tükrözi a színház városban betöltött szerepének erősödését. Barnák László kiemelte a Pick Szeged Zrt. támogatását a bezárás alatt, amikor a cég külső próbahelyszín biztosításával segítette a színház munkáját. Ez a példamutató hozzáállás, a céges kultúra kitágítása a Szegedi Nemzeti Színház támogatásával, a dolgozók kulturális élményhez juttatása egyaránt gyümölcsöző, pozitív kapcsolódás az intézmények számára.
Dinyés Dániel, leköszönő zenei vezető elmondta, az itt töltött három év alatt rengeteget tanult az operatagozattól. A vidéki színházak közül kiemelkedően, 9 új operaprodukciót hoztak létre Szegeden, ami egyedülálló teljesítmény. Úgy véli, példaértékű az itt folyó munka, büszkék lehetnek rá a szegediek, ugyanis országszerte pozitív visszajelzéseket kapott a produkciókkal kapcsolatban, és Budapestről is sokan utaznak a napfény városába, hogy megtekintsék az előadásokat.
A 2022/23-as évadban az operatagozatban Tötös Roland játszott a legtöbbet, a drámatagozatban pedig Krausz Gergő, akit 4 premierben és 4 továbbjátszásban láthatott a szegedi közönség.
Jubileumi jutalmat kapott Kissné Dobó Katalin raktárkezelő 30 év, Krizsán István műszaki igazgató 40 év, Tóth Ágnes öltöztetőtár vezető 40 év, Bereczky Szilvia énekkari tag 40 év és Szabó Károly telepvezető 40 év munkaviszony után.
A Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagjai az alábbi díjakban részesültek az idei évadban:
Szeged Megyei Jogú Város díjai a Magyar Kultúra Napján:
Réti Attila – Kölcsey-érem
Czene Zoltán – Kölcsey-érem
Borovics Tamás – Szeged Kultúrájáért díj
Örökös Tagság-díj:
A jelenlegi örökös tagok egyöntetű hozzájárulásával Krizsán István műszaki igazgató a Szegedi Nemzeti Színházban végzett több évtizedes odaadó munkásságáért, szakmai munkája elismeréseként a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Mestere címet adományozta a teátrum.
Szeged MJV művészeti díjai (a társulat szavazatai alapján):
Énekkari Nívódíj (az énekkar szavazatai alapján): Horák Renáta énekkari művész
Vaszy Viktor-díj (az operatársulat szavazatai alapján): Ferenczy Orsolya magánénekes
Imre Zoltán-díj (a Kortárs Balett szavazatai alapján): Bocsi Petra balettművész
Makó Lajos-díj (a drámai tagozat szavazatai alapján): Czene Zoltán rendezőasszisztens
Tánckari nívódíj (a tánckar szavazatai alapján): Szabados Tímea táncművész
A Szegedi Nemzeti Színház által adományozott Varga Mátyás-díj (a műszaki munkatársaink szavazatai alapján): Pozsár Gábor anyagbeszerző, gépkocsivezető
A Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait a hallgatók és az oktatók szavazatai alapján Sziládi Hajna, Gömöri Krisztián és Borovics Tamás kapta, és megköszönték a tánckar egész évados munkáját, teljesítményét is.
Bár a Szegedi Nemzeti Színházban hivatalosan véget ért az évad, a munka nem áll le, ugyanis szinte az összes dolgozó folytatja tevékenységét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A fesztiválra gyorsan fogynak a jegyek, több előadás már most telt házas. Készülnek a díszletek és a jelmezek, a színház művészeit pedig a Dóm téren a Holdvilágos éjszakán című operett-opera gálán, a Chicago című musicalben, az újszegedi színpadon pedig az idei évad egyik legsikeresebb produkciójában, az Egy csók és más semmiben láthatja a Játékok közönsége.
A 2023/24-es évadra az előbérletezési időszak a végéhez közelít. Azok a nézők, akik tavalyi árakon szeretnék biztosítani helyeiket a teátrum előadásaira szeptembertől, június 24-ig, szombatig, válthatják meg bérleteiket a Stefánia 6. szám alatti jegyirodában, hogy a következő évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.
Dr. Binszki József, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere az évadzáró társulati ülés kezdetén kiemelte, hogy sok csodálatos előadást láthat a közönség a teátrumban, számára pedig a legnagyobb élmény az idei évadban a Kakukkfészek volt, amelynek köszönhetően az ő szemében McMurphy Többé nem Jack Nicholson, hanem Szegezdi Róbert.
Az egyre emelkedő infláció, energetikai válság, bezárások okozta nehézségek rányomták a bélyegüket az évadra, a társulat azonban mindennek ellenére kiemelkedő munkát végzett, magas színvonalon teljesített, a befektetett munkát pedig telt házakkal, gyakran szűnni nem akaró álló tapssal köszönték meg a nézők, illetve – egyben kifejezve bizalmukat – azzal, hogy már több mint háromezren váltottak bérletet a következő évadra – mondta Barnák László főigazgató.
A gazdasági kihívások ellenére pályázati forrásnak köszönhetően lehetőség nyílt az intézmény informatikai rendszere és lámpaparkja fejlesztésére, ami azonban igazán impozáns az évadban, az a színház művészeti statisztikája:
A Szegedi Kortárs Balett összesen 58 előadást táncolt idén 14 623 néző előtt, külföldi turnékon vett részt Temesvártól New Yorkig, valamint a 10. Színházi Olimpia keretében vendégül látta az Olaszországban nagy népszerűségnek örvendő MM Contemporary Dance Company csapatát.
Kállai Ákos vezetésével és a színház művészeinek közreműködésével a Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér interaktív tantermi előadásai, workshopjai, színházpedagógiai foglalkozásai 5237 gyerek és felnőtt résztvevővel zajlottak az évadban, jövőre pedig folytatódik a nagy sikerű sorozat.
A Nagyszínházban idén 90 saját és 9 egyéb előadást láthattak a szegediek 77%-os látogatottsággal, a Kisszínházban pedig 101 saját és 6 egyéb produkció várta a nézőket. A látogatottság itt a bezárások ellenére 7%-kal emelkedett a tavalyihoz képest, így 89%-ot ért el.
Az összesen 207 előadást a kedvezőtlen gazdasági változások és a kéthónapos bezárás mellett is 73 000 néző látogatta jeggyel, illetve bérlettel. Ez átlagban 80 %-os nézettséget jelent (miközben több kisszínházi és nagyszínházi produkció is 95% feletti látogatottságot ért el) és 264 millió forintos bevételt eredményezett.
Az idei évadban a drámatagozat művészei olyan rendezőkkel dolgozhattak együtt, akik visszatérő alkotókként egy korábban megkezdett úton haladtak tovább a társulattal (Bezerédi Zoltán, Juronics Tamás, Vidovszky György, Szikszai Rémusz, Barnák László) vagy éppen újonnan meghívottként magukkal hoztak egy új szemléletet, módszert és ezzel ösztönözték a színészeket (Novák Eszter, Koltai M. Gábor), a közönség pedig gyakran álló ovációval hálálta meg a befektetett munkát.
Szegeden egyre több cég csatlakozik a teátrum mecénás programjához, ami tükrözi a színház városban betöltött szerepének erősödését. Barnák László kiemelte a Pick Szeged Zrt. támogatását a bezárás alatt, amikor a cég külső próbahelyszín biztosításával segítette a színház munkáját. Ez a példamutató hozzáállás, a céges kultúra kitágítása a Szegedi Nemzeti Színház támogatásával, a dolgozók kulturális élményhez juttatása egyaránt gyümölcsöző, pozitív kapcsolódás az intézmények számára.
Dinyés Dániel, leköszönő zenei vezető elmondta, az itt töltött három év alatt rengeteget tanult az operatagozattól. A vidéki színházak közül kiemelkedően, 9 új operaprodukciót hoztak létre Szegeden, ami egyedülálló teljesítmény. Úgy véli, példaértékű az itt folyó munka, büszkék lehetnek rá a szegediek, ugyanis országszerte pozitív visszajelzéseket kapott a produkciókkal kapcsolatban, és Budapestről is sokan utaznak a napfény városába, hogy megtekintsék az előadásokat.
A 2022/23-as évadban az operatagozatban Tötös Roland játszott a legtöbbet, a drámatagozatban pedig Krausz Gergő, akit 4 premierben és 4 továbbjátszásban láthatott a szegedi közönség.
Jubileumi jutalmat kapott Kissné Dobó Katalin raktárkezelő 30 év, Krizsán István műszaki igazgató 40 év, Tóth Ágnes öltöztetőtár vezető 40 év, Bereczky Szilvia énekkari tag 40 év és Szabó Károly telepvezető 40 év munkaviszony után.
A Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagjai az alábbi díjakban részesültek az idei évadban:
Szeged Megyei Jogú Város díjai a Magyar Kultúra Napján:
Réti Attila – Kölcsey-érem
Czene Zoltán – Kölcsey-érem
Borovics Tamás – Szeged Kultúrájáért díj
Örökös Tagság-díj:
A jelenlegi örökös tagok egyöntetű hozzájárulásával Krizsán István műszaki igazgató a Szegedi Nemzeti Színházban végzett több évtizedes odaadó munkásságáért, szakmai munkája elismeréseként a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Mestere címet adományozta a teátrum.
Szeged MJV művészeti díjai (a társulat szavazatai alapján):
Énekkari Nívódíj (az énekkar szavazatai alapján): Horák Renáta énekkari művész
Vaszy Viktor-díj (az operatársulat szavazatai alapján): Ferenczy Orsolya magánénekes
Imre Zoltán-díj (a Kortárs Balett szavazatai alapján): Bocsi Petra balettművész
Makó Lajos-díj (a drámai tagozat szavazatai alapján): Czene Zoltán rendezőasszisztens
Tánckari nívódíj (a tánckar szavazatai alapján): Szabados Tímea táncművész
A Szegedi Nemzeti Színház által adományozott Varga Mátyás-díj (a műszaki munkatársaink szavazatai alapján): Pozsár Gábor anyagbeszerző, gépkocsivezető
A Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait a hallgatók és az oktatók szavazatai alapján Sziládi Hajna, Gömöri Krisztián és Borovics Tamás kapta, és megköszönték a tánckar egész évados munkáját, teljesítményét is.
Bár a Szegedi Nemzeti Színházban hivatalosan véget ért az évad, a munka nem áll le, ugyanis szinte az összes dolgozó folytatja tevékenységét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A fesztiválra gyorsan fogynak a jegyek, több előadás már most telt házas. Készülnek a díszletek és a jelmezek, a színház művészeit pedig a Dóm téren a Holdvilágos éjszakán című operett-opera gálán, a Chicago című musicalben, az újszegedi színpadon pedig az idei évad egyik legsikeresebb produkciójában, az Egy csók és más semmiben láthatja a Játékok közönsége.
A 2023/24-es évadra az előbérletezési időszak a végéhez közelít. Azok a nézők, akik tavalyi árakon szeretnék biztosítani helyeiket a teátrum előadásaira szeptembertől, június 24-ig, szombatig, válthatják meg bérleteiket a Stefánia 6. szám alatti jegyirodában, hogy a következő évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.
forrás: http://szinhaz.szeged.hu