Címke:
hajmeresztő

Kálid Artúr nyerte idén a szabadtéri színházak Gedeon Józsefről elnevezett díját

A Gedeon József Amfiteátrum-díj átadási ceremóniájával kezdetét vette a szabadtéri színházak szezonja. Az egyik legnagyobb hazai színházszakmai társaságként működő Szabadtéri Színházak Szövetségébe új tagokat választottak, és idén harmadik alkalommal rendeznek közösen találkozót.

A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel Kálid Artúr színművésznek ítélték oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke – egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója – a díjat május 10-én este nyújtotta át 6SZÍN-ben, a G.Ö.R.CS. című előadás után, a színpadon.

Kálid Artúr meghatódva vette át a Gyulai Várszínház egykori, legendás igazgatójáról elnevezett díjat, köszönetet mondott érte, és arról is szólt: Gedeon József neve fogalom a színházi szakmában, hiszen rendkívül sokat tett a szabadtéri színházak érdekében.

A G.Ö.R.CS. című előadás – amelyben Kálid Artúr partnerei Gáspár András és Kálloy Molnár Péter – huszonnégy éve fut töretlen népszerűséggel, eddig több mint kétszáz alkalommal lépett színpadra benne Kálid Artúr, Gáspár András és Kálloy Molnár Péter, akiket egy másik, kultikussá vált előadás, a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) című produkció összeszokott hármasaként is szívébe zárhatott a közönség, amit június 3-án háromszázadik alkalommal tűznek műsorra a 6SZÍN-ben.

Az idei díjazott, Kálid Artúr rendszeresen játszik nyári színházakban, első szabadtéri fellépése – még főiskolásként – a Margitszigeten volt 1991-ben a Porgy és Bess előadásában. Többször szerepelt Gyulán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Kultkikötőben és a Mézesvölgyi Nyáron, a Veres 1 Színház fesztiválján. A Kőszegi Várszínháznak eddig négy produkciójában játszott – főként Göttinger Pál rendezésében –, most készül az ötödikre: júliusban a Hyppolit, a lakáj címszerepét alakítja majd, amelyet Őze Áron rendez.

„Tíz éve vagyok szabadúszó, amióta megszűnt a Bárka Színház.

Mázlim van, mert folyamatosan jó feladatok találnak meg.

Nagyon jóleső érzés, hogyha valahol dolgozom, oda visszahívnak, mert szabadúszóként tulajdonképpen ez az egyetlen visszajelzésem. Illetve most a Gedeon József Amfiteátrum-díj, amely rendkívül megtisztelő” – nyilatkozta Kálid Artúr.

A május 10-én megtartott díjátadó hagyományosan azt is jelzi: elindult a szabadtéri színházak szezonja.

„A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – tizenhét tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. És ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban” – említette Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke.

A szakmai szervezet 1997-ben alakult. Alapelveik között megfogalmazták, mit tekintenek szabadtéri színháznak, például ne csak befogadjon produkciókat, legyen saját bemutatója is. A csatlakozás kritériumai között szerepel az is, hogy az intézmény legalább nyolc éve folyamatosan tevékenykedjen, együttműködjön a település önkormányzatával, vállaljon közszolgálati feladatokat is. 2023 nyarán a Szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak – három hónap alatt – összesen csaknem 400 ezer nézőjük volt, 29 saját bemutatóval várták a közönséget, és 613 előadást játszottak. Többet, mint 2022-ben.

„Az előzetes nézői jelzésekből úgy tűnik:

ezen a nyáron rendkívül sokan kereshetik fel a szabadtéri színházakat

– folytatta Pócza Zoltán. – Tagintézményeink előadásai között egyre több a koprodukció. Keressük a kőszínházi együttműködéseket, hiszen akkor a költségek is megoszlanak, másrészt nem egynyári produkciókat hozunk létre, hanem olyanokat, amelyeket ősztől tovább vihet repertoárján az adott társszínház. Fontosnak tartom azt is: mind több szabadtéri helyszín kéri, hogy vegyük fel a tagjaink közé. Az elmúlt két közgyűlésünkön a Mandala Nyár, a Mézesvölgyi Nyár és a Rózsakert Szabadtéri Színpad csatlakozását hagytuk jóvá. Ezzel a Szabadtéri Színházak Szövetsége még erősebb érdekképviseleti szervezetté vált” – jegyezte meg a szövetség elnöke.

Szabadtéri Színházak Találkozója

A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2024-ben is megrendezi a Szabadtéri Színházak Találkozóját, amelyet azzal a céllal hoztak létre 2022-ben, hogy a saját nyári előadásaik eljussanak máshova is, így e produkciók hosszabb ideig fennmaradhatnak. Az idei a harmadik Találkozó a Kultkikötő három helyszínén: Balatonbogláron, az Alsóörsi Amfiteátrumban és Balatonszárszón összesen hét előadást láthat a közönség – gyerekeknek és felnőtteknek szólókat egyaránt.

A Kultkikötő igazgatója, Nagy Viktor elmondta: „Az idén 19 éves Kultkikötő – a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjaként – ismét örömmel vállalta a Szabadtéri Színházak Találkozójának megszervezését és lebonyolítását, ahogyan tette ezt tavaly is. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a kaposvári Országos Színházi Találkozó – amely a Kultkikötővel egy vármegyében van – szintén a szárnyai alá vette a Szabadtéri Színházak Találkozójának ügyét.”

Két évtizednyi görcs, három évtizednyi sör, most meglett a jutalma

A Szabadtéri Színházak Szövetsége különleges megtiszteltetésben részesítette Kálid Artúr színművészt. A 17 intézményből álló szervezet, amely a magyar művészvilág egyik legnagyobb színházszakmai társasága, Gedeon József Amfiteátrum-díjjal jutalmazta a színészt. Az elismerést a több mint két évtizede műsoron lévő G.Ö.R.CS. című darab előadása utána adták át Kálid Artúrnak a budapesti 6Színben 2024. május 10-én.

A nyár közeledtével újból életre kelnek a szabadtéri színpadok. A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2024-ben is megrendezi éves találkozóját, melynek újfent a Kultkikötő ad otthont. A szezon kezdete előtt azonban átadták a színházi szakma egyik legrangosabb elismerését, a Gedeon József Amfiteátrum-díjat – amely nevét a Gyulai Várszínház egykori legendás igazgatója után kapta.


A DÍJÁTADÓRA MÁJUS 10-ÉN, PÉNTEK ESTE KERÜLT SOR A 6SZÍNBEN, AHOL ÉPP A G.Ö.R.CS. CÍMŰ DARABOT ADTÁK ELŐ.

A produkció végén a vastapsot az intézmény társigazgatója, Kerekes-Katz Petra és a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke, Pócza Zoltán törte meg, akik a nézők előtt jelentették be, hogy a szervezet egyhangúlag döntött Kálid Artúr mellett – mint 2024-es díjazott.
 
KAPCSOLÓDÓ



A színészt meglepte és meghatotta az elismerés – noha rajta és a közönségen kívül szinte mindenkit előre értesítettek a meglepetésről. A darab másik két színésze – Gáspár András és Kálloy Molnár Péter – is beavatott volt, akikkel Kálid Artúr 24 éve játssza a G.Ö.R.CS. című darabot – az előadást már több mint 200-szor vittek színre.

Emellett a három színész másik sikerprodukciója is hasonlóan kultikussá vált az évek során. A S.Ö.R. című előadást – amit jelenleg szintén a 6Színben játszanak – már 670 alkalommal adták elő, idén júniusban lesz a darab 30 éves.

Tíz éve vagyok szabadúszó, amióta megszűnt a Bárka Színház. Mázlim van, mert folyamatosan jó feladatok találnak meg. Nagyon jóleső érzés, hogyha valahol dolgozom, oda visszahívnak, mert szabadúszóként tulajdonképpen ez az egyetlen visszajelzésem. Illetve most a Gedeon József Amfiteátrum-díj, amely rendkívül megtisztelő

– idézi Kálid Artúrt a hozzánk eljuttatott közlemény.

A színművész rendszeres vendége a szabadtéri színpadoknak, nyári színházaknak. Első ilyen fellépése még 1991-ben volt a Porgy és Bess című darabban, a Margitszigeten. Ezen túl a közönség láthatta már többek közt Gyulán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Kultkikötőben, a Mézesvölgyi Nyáron, a Veres 1 Színház fesztiválján és a Kőszegi Várszínháznak eddig négy produkciójában – többségében Göttinger Pál rendezésében. Itt most készül ötödik darabjára. Júliusban a Hyppolit, a lakáj címszerepét alakítja majd, amelyet Őze Áron rendez.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége még 2022-ben indította útjának a Szabadtéri Színházak Találkozóját, amit idén is megtartanak. Akkor azt tűzték ki célul, hogy a – jelenleg 17 tagintézményből álló – országos szövetség előadásai eljussanak több helyre, tovább maradjanak fenn. Az idei, harmadik találkozónak a Kultkikötő ad otthont három helyszínen: Balatonbogláron, az Alsóörsi Amfiteátrumban és Balatonszárszón. Összesen hét előadást láthat majd a közönség, gyerekeknek és felnőtteknek szólókat egyaránt.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – 17 tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. És ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban

– idézi Pócza Zoltánt, az 1997-ben alapított Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét a hozzánk eljuttatott közlemény. A szövetség célja a folyamatos erősödés, így 2023-ban a hozzájuk tartozó intézmények három hónap alatt mintegy 400 ezer nézőt fogadtak, 29 saját bemutatóval várták közönségüket, és 613 előadást játszottak.

KÁLID ARTÚR NYERTE EL A GEDEON JÓZSEF AMFITEÁTRUM-DÍJAT

A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel Kálid Artúr színművésznek ítélték oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke – egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója – a díjat péntek este nyújtotta át Kálid Artúrnak a budapesti 6Színben a G.Ö.R.CS. előadása után, a színpadon. A díjátadás hagyományosan azt is jelzi: elindult a szabadtéri színházak szezonja. A Szabadtéri Színházak Szövetsége a napokban tartott közgyűlésén újabb intézmény felvételéről határozott, így 17-re bővült a szervezethez tartozó tagok száma. Ma ez az egyik legnagyobb színházszakmai társaság Magyarországon. 2024-ben is megrendezik a Szabadtéri Színházak Találkozóját a Kultkikötő balatoni helyszínein.

Kerekes-Katz Petra, a 6Szín társigazgatója a péntek esti G.Ö.R.CS. előadása utáni vastapsot finoman megszakítva a színpadra hívta Pócza Zoltánt, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét, aki a közönség előtt jelentette be: a szakmai szervezet egyhangú szavazással idén Kálid Artúrnak ítélte oda a rangos Gedeon József Amfiteátrum-díjat, amelyet a Gyulai Várszínház egykori legendás igazgatójáról neveztek el.

Kálid Artúr meghatódva vette át a díjat, köszönetet mondott érte, és arról is szólt: Gedeon József neve fogalom a színházi szakmában, hiszen rendkívül sokat tett a szabadtéri színházak érdekében.

A 6Szín vezetése és a G.Ö.R.CS. másik két szereplője – Gáspár András és Kálloy Molnár Péter – nyilván beavatott volt a díjátadóba, amely viszont teljes meglepetésként érte Kálid Artúrt. Egyébként a G.Ö.R.CS. eddig több mint 200-szor ment, 24 éve játsszák. A mára kultikussá vált S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) előadását – amely szintén a 6Színben van műsoron – több mint 670 alkalommal játszották, s június 3-án jubilálnak: akkor lesz 30 éve, hogy bemutatták, azóta beutazták vele az országot.

Kálid Artúr rendszeresen játszik nyári színházakban. Az első szabadtéri fellépése – még főiskolásként – a Margitszigeten volt 1991-ben a Porgy és Bess előadásában. Többször szerepelt például Gyulán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Kultkikötőben, a Mézesvölgyi Nyáron, a Veres 1 Színház fesztiválján. A Kőszegi Várszínháznak eddig négy produkciójában játszott – főként Göttinger Pál rendezésében. Most készül az ötödikre: júliusban a Hyppolit, a lakáj címszerepét alakítja majd, amelyet Őze Áron rendez.

„Tíz éve vagyok szabadúszó, amióta megszűnt a Bárka Színház. Mázlim van, mert folyamatosan jó feladatok találnak meg. Nagyon jóleső érzés, hogyha valahol dolgozom, oda visszahívnak, mert szabadúszóként tulajdonképpen ez az egyetlen visszajelzésem. Illetve most a Gedeon József Amfiteátrum-díj, amely rendkívül megtisztelő”, nyilatkozta Kálid Artúr.

Szabadtéri Színházak Találkozója – ez már a harmadik

A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2024-ben is megrendezi a Szabadtéri Színházak Találkozóját, amelyet azzal a céllal hoztak létre 2022-ben, hogy a saját nyári előadásaik eljussanak máshova is, így e produkciók hosszabb ideig fennmaradhatnak. Az idei a harmadik Találkozó a Kultkikötő három helyszínén: Balatonbogláron, az Alsóörsi Amfiteátrumban és Balatonszárszón összesen 7 előadást láthat a közönség – gyerekeknek és felnőtteknek szólókat egyaránt.

A Kultkikötő igazgatója, Nagy Viktor elmondta: „Az idén 19 éves Kultkikötő – a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjaként – ismét örömmel vállalta a Szabadtéri Színházak Találkozójának megszervezését és lebonyolítását, ahogyan tette ezt tavaly is. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a kaposvári Országos Színházi Találkozó – amely a Kultkikötővel egy vármegyében van – szintén a szárnyai alá vette a Szabadtéri Színházak Találkozójának ügyét.”

„Nyáron mi vagyunk a színház az országban”

„A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – 17 tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. És ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban”, említette Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke.

A szakmai szervezet 1997-ben alakult. Alapelveik között megfogalmazták, mit tekintenek szabadtéri színháznak, például ne csak befogadjon produkciókat, legyen saját bemutatója is. A csatlakozás kritériumai között pedig az is szerepel, hogy az intézmény legalább nyolc éve folyamatosan tevékenykedjen, együttműködjön a település önkormányzatával, vállaljon közszolgálati feladatokat is.

2023 nyarán a Szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak – három hónap alatt – összesen csaknem 400 ezer nézőjük volt, 29 saját bemutatóval várták a közönséget, és 613 előadást játszottak. Többet, mint 2022-ben.

„Az előzetes nézői jelzésekből úgy tűnik: ezen a nyáron rendkívül sokan kereshetik fel a szabadtéri színházakat. Tagintézményeink előadásai között egyre több a koprodukció. Keressük a kőszínházi együttműködéseket, hiszen akkor a költségek is megoszlanak, másrészt nem egynyári produkciókat hozunk létre, hanem olyanokat, amelyeket ősztől tovább vihet repertoárján az adott társszínház. Fontosnak tartom azt is: mind több szabadtéri helyszín kéri, hogy vegyük fel a tagjaink közé. Az elmúlt két közgyűlésünkön a Mandala Nyár, a Mézesvölgyi Nyár és a Rózsakert Szabadtéri Színpad csatlakozását hagytuk jóvá. Ezzel a Szabadtéri Színházak Szövetsége még erősebb érdekképviseleti szervezetté vált”, jegyezte meg Pócza Zoltán.

A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai: Agria Nyári Játékok (Eger), Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Kultkikötő (Balaton), Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg), Mandala Nyár (Nyíregyháza), Margitszigeti Színház, Nagyerdei Szabadtéri Játékok (Debrecen), Rózsakert Szabadtéri Színpad (nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház), Szarvasi Vízi Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum, Városmajori Szabadtéri Színpad, Mézesvölgyi Nyár (Veres 1 Színház), Zsámbéki Nyári Színház.

„Mire felértünk a Kossuth Klubba, lett pénz” – 40 éves a Kőszegi Várszínház

A közel kétórás születésnapi beszélgetés felkerült a YouTube-ra is.

Ha egyszer leülne valaki, és arra a lehetetlen feladatra vállalkozna, hogy összegyűjti Vas megye legértékesebb állandó kulturális programjait, azon előkelő helyet kapna a Kőszegi Várszínház, amely nagyon jó érzékkel vegyíti a közönség igényét a magas művészettel.

Alig hihető, hogy a programsorozat immár 40 éves, és e kerek évforduló kapcsán egy közel kétórás kisfilm készült a várszínházról, amely néhány nappal ezelőtt felkerült a YouTube-ra is.

Akik megszólalnak a felvételen:
Bakos György
Tóthárpád Ferenc
Pócza Zoltán
Szakonyi Károly
Merő Béla
Molnár Piroska
Gelencsér Ildikó
Cselényi Nóra
Epres Attila
Pogány Judit
Trifusz Péter
Bakos Zoltán
Jordán Tamás
Parti Nóra
Marton Róbert
Gergye Krisztián
Znamenák István
Némedi Árpád
Grisnik Petra
Bánfalvi Eszter
Göttinger Pál

A film készítői: Kaczmarski Ágnes (szerkesztő, operatőr, vágó), Wolf Ferenc (légifelvétel), Kiss Dávid, Pőcze Gyöngyi (zeneszerző, hangkeverés), Dömötör Katalin (technikai munkatárs)



Kávészünet Kálid Artúr színművésszel

Négy éve segíti színre vinni a nyarat 

Kálid Artúr színházi szerepeinek száma a százhoz közelít. Jellegzetes orgánuma révén jól ismert szinkronszínész. Mintegy tíz filmben szerepelt, legismertebb TV filmje az Angyalbőrben, aztán a Barátok közt, majd a Pasik, a Tanár, a Tűzvonalban. Szinpadra lépett a Vígszínházban, a Pesti Színházban, a Bárka Színházban, a Kovátsműhelyben, a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Tháliaban, a Karinthy Színházban, Miskolcon a kamaraszínházban. Az idén a Kőszegi Várszínházban negyedszerre segíti színre vinni a nyarat. Első alkalommal a Hajmeresztő, majd az Öreghíd alatt darabokban játszott, önálló esten lépett a színpadra a Szénakutyák című darabban. Az idei várszínházi bemut ató: a Shakespeare Szentivánéji álom, amelyben Vinkli, illetve Tündér szerepet kapta meg. Kálid Artúr ’színészi’ pályafutása 1988-ban kezdődött a „Ki mit tud?”-on, versmondásaiért jutalmazták. 1989-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kezdte meg a tanulmányait, ott ismerte meg feleségét, Murányi Tündét. Együtt játszották el a Trisztán és Izolda címszerepeit. Fellépett még Az ember tragédiájában is Ádám szerepében, a Padlásban mint révész, a S. Ö. R.-ben (Shakespeare Összes Rövidítve), a Rocky Horror Show-ban. 1993-ban végzett a Főiskolán. 1991-től a Vígszínház tagja, 1997- től szabadúszó színész. 1996-ban Souvenir-díjat kapott. Főképp színházban játszik, gyakran szinkronizál. A házaspár kisebbik gyermeke a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanul építészetet. Féléves Erasmus ösztöndíjat kapott Barcelonába, ahol egy építész irodában dolgozott. A két évvel idősebb testvére a Kaposvári Egyetemen készül a színészi pályára. 

– Állami gondozásban nőttem fel és már 9-10 éves koromban foglalkoztam versmondással. Fölfedezték, hogy eléggé pontosan értelmezek egy verset és úgy is mondom el, egyszerűen közlöm a mondanivalót. Ezt korán meglátta az irodalomtanárom. Ő javasolta, hogy versmondással kellene foglalkoznom, mert van hozzá tehetségem. Amikor a gimnáziumba kerültem, már színész szerettem volna lenni. Középiskolában két színjátszókörben is benne voltam, minden versmondó versenyen elindultam. 
– Negyedszer vagyok Kőszegen. Talán három éve éppen Bozsokra, a Határmenti Vígadóba tartottunk, amikor Göttinger Pali az Öreghíd alatt rendezője, írója megemlítette, hogy volna egy jó ötlete számomra. Pócza Zoliék kérték, hogy Weöres Sándor apropóján jó lenne egy monodráma és Gelencsér Ildivel ragaszkodnak ahhoz, hogy én adjam elő. Megírta a Szénakutyák darabot, megtisztelőnek, nagy bizalomnak éreztem. Lehet, ilyenkor arra is gondolnak, kinek van húzó neve, bár én ezt magamról nem feltételezem. Ez csak az egyik szempont. Akit felkérnek az ő „kis birodalmukba” fontos, hogy egyfelől jól lehessen vele kommunikálni, szerethető ember legyen, másfelől nem elhanyagolható, hogy legyen képessége, netán tehetsége. Ezt megfejelendő, ha egy monodrámára kérnek fel. 
– Amikor a pályára kerültem, láttam, hogy ez egy társasjáték, de készülnek önálló estek is. Magamban azzal viccelődtem, majd ha öreg leszek és menni sem tudok, majd én is összeállítok ilyen önálló estet. Karinthy a kedvencem, de még nem éreztem idejét az önálló estnek. Még nem vagyok olyan öreg, másrészt ez nagyon veszélyes műfaj. És akkor 52 évesen jön egy ilyen lehetőség, hát nem ugrottam el előle. Weöresnek sok művét olvastam. Azt tudtam, hogy közkincs. Iszonyú nehéz volt megtanulni, kibeszélni, fogyaszthatóvá tenni, közel vinni a közönséghez. Van benne líra, dráma, humor, szép halála van ennek a képzeletbeli macskának, játszhatóvá vált, örömmel bíbelődtünk vele. A Szentivánéji álom után július 19-én újra eljátszhatom. Nagyon várom, a Festetics Palota udvarán lesz a kamaraelőadás. 
– A Szentiávánéji álomnak különleges világa van azzal, hogy Shakespeare megteremtette ezt a tündérvilágot. El kell fogadnunk, hogy ennek van egy mesei, transzcendens lényege. Ha van az embernek Isten-hite, ha hisz valami felsőbb erőben, akkor onnantól nem nehéz elrugaszkodni, és azt mondani: egy darabban miért ne működhetne ez. Tulajdonképpen a szereplői is valami istenféleségek, hiszen a szervező elvet képviselik, ott uralkodnak az erdő és a város népe fölött. 
– A történet Athénben játszódik, ahol van egy uralkodó. Elindul két szerelmes párnak a civódása, az egyiknek az apja nem akarja, hogy egybekeljenek. Ezért elhatározzák, hogy megszöknek. Ez a valós világ. Közben megismerkedünk a tündérléttel. Ott is van egy uralkodó pár, Oberon és Titánia, akiknek vannak alattvalóik, a híres szereplő a Pukk, aki egy mindentudó, mindenhez értő kis manó, kis kobold, attól függően hol, hogyan értelmezik. Oberon és Titánia közöttis van konfliktus, de nekik közben uralkodniuk is kell, de azt látják, hogy a szerelmespárok körül nincs minden rendben és Oberon megbízza szolgáját, Pukkot, hogy hozza rendbe a dolgot. Egy varázsitallal a megfelelő párokat hozza össze. A probléma az, hogy apró félreértés történik, rossz helyre csöppenti az elixírt és innentől kezdve beindul egy vígjátéki, másfelől egy nagyon mély drámai vonulat. Hiszen egyszercsak, akik szerelmesek voltak, azok elkezdik utálni egymást, aki reménytelenül volt szerelmes, abba mindenki szerelmes lesz hirtelen. Fölfordul minden. Azért is jó cím az álom, mert abban gyakorlatilag minden megtörténhet. Meg is történik. Van még egy harmadik vonal, ez a mesteremberek vonala, amelynek én most éppen tagja vagyok. Ők az ügyeskedők, a mai korban is megtaláljuk ezeket a típusokat. Ügyeskedők, akik valamilyen módon jó pontot szeretnének szerezni a hercegnél és egy meglepetés színjátékkal készülnek a herceg esküvőjére. Ebből is mindenféle bonyodalmak származnak, de végül minden jóra fordul, mindenki boldog. Szerepem szerint mesterember vagyok, a Vinkli, a másik szerepem pedig tündér. A két figura valahogy rímel egymásra. A rendező az előadást a mai korba helyezte. Így a mesteremberek inkább építési vállalkozók, pályázatokra készülnek, ebből próbálnak életben maradni. 
– A színházban el vagyok kényeztetve, a másik a szinkron, amiben nagyon sokat dolgozhattam. Szoktam viccelődni is ezzel. Előfordult, hogy a boltban kértem valamit és valaki odafordult, ne haragudjon, maga nem szinkronszínész? Valahogy úgy válaszoltam, hát igen színész vagyok, aki szinkronizál is. 

Kiss János

A Kőszegi Várszínháznak az idén sikerült minden réteget megszólítania

Négy bemutató mozgatta az idén a várszínházat. Kőszegen kisebb a lépték, a nagyságrend, a város az otthonosság érzetét adja rendezőnek, színésznek, közönségnek is. Pozitív a mérleg, nagyon jól sikerült a nyár, köszönik a közönség bizalmát, remélik, hogy megszolgálták, a Jóistennek pedig azért hálásak, mert nem volt esőnapjuk – így summázza a mögöttük lévő két sűrű hónapot Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

A számokkal sem marad adós: Trifusz Péter plakátkiállítás-megnyitójától az utolsó előadásig, a Családi játszmákig összesen hatezren voltak kíváncsiak a 32 előadásra. És hogy mi mozgatta az idén a várszínházat? – A négy bemutató –, mondja az igazgató. Mindenekelőtt a saját nagyszínpadi darab – a Göttinger Pál rendezte Hajmeresztő, amely az inkább kamaraszínpadra való interaktív jellege miatt jókora váltás, merész vállalás volt az előző évekhez képest.

Új volt a stáb: a rendező először járt Kőszegen, ahogy Ullmann Mónika és Kálid Artúr is. Epres Attilát régi ismerősként üdvözölték, a zenészek – Némedi Árpád, Sebesi Tamás – munkáját is ismerhette a közönség, amely a másik három bemutatót az előzetes elképzelések szerint fogadta. Régi keletű a kapcsolat a Mesebolt Bábszínházzal, Pócza Zoltán úgy fogalmaz: velük összefogva működik a kísérletezés, új gondolat van az előadásokban, merészebb témák akár.

– A kortárs táncestekhez is hozzászokhatott a közönség.

Gergye Krisztián kőszegi származású kiváló művész, szerencsések lehetünk, hogy minden évben vissza akar térni a gyökereihez. A Fejes Ádám–Hoff mann Adrienn páros is otthonra lelt Kőszegen (egy estén láthatta a közönség a két táncelőadást). A Vojáger – a szintén visszajáró – Keszég László rendezésében friss volt, a máról szólt – olyan művészek vettek részt az alkotásban, olyan együttműködés valósult meg, amelynek révén a darab tovább él – jósolja az igazgató.
Hónapokig tartó teammunka

És hogy némileg belássunk kulisszák mögé: évről évre hosszú hónapokig tartó teammunka zajlik a várszínház műhelyében: Gelencsér Ildikó művészeti titkár „a főszakács, kigondolja az ízeket”, Bakos Zoltán a műszaki háttérért felel, és csak olyan döntés születik, amit mindhárman jóváhagynak. – Színházi szempontból az a lényeg: legyenek új előadások, fogalmazódjanak újra történetek, alkalmazzuk azokat az adott helyszínre. Katartikus pillanatokat hozott az idei évad is, ebben meghatározó a kőszegi miliő, ami egyértelműen visszahat a művészekre: itt rájuk köszönnek az utcán, egy csapásra ismerősök lesznek. Kőszeg egyenlő az otthonnal, az otthonossággal. Kisebb a lépték, nagyobb a barátság(osság)fok, bensőséges a hangulat és más a közönség is.

Határozott törekvésük, hogy megszólítsanak minden réteget – az idén sikerült.

Külön öröm, mondja, hogy a hét közbeni előadásokon megjelentek a húszas, harmincas, negyvenes éveikben járók, akik amúgy is minden este kimozdulnak. A színházban társasági eseményt, élményt kaptak, közben a büfében szóba elegyedtek egymással régi ismerősök. Ráadásul a várszínház munkatársai várták a közönséget minden este – fontos a személyesség, vallja Pócza Zoltán. – A szabadtéri színházak között megpróbálunk az elithez tartozni. Kőszeg speciális helyzetű: a vár, a színház a város közepén van, mégis csendes, ez az atmoszféra megfizethetetlen.

Hajmeresztő híradó: Kőszegen leleplezték a gyilkos fodrászt

Kicsit hatásvadászra sikeredett címünk egy bulvárosan könnyed nyáresti szórakozást takar, Epres Attila, Kálid Artúr, Ullmann Mónika üdítően szórakoztató játékával.

A premiertől számítva pár napos csúszással, de elcsíptem a Kőszegi Várszínház idei saját bemutatóját, ami egy bűnügyi társasjáték, játszódik egy amerikai nagyváros x-ik utcájának fodrászszalonjában. Ez a Hajmeresztő, a német Paul Portner tollából.

Nekem többször is megvolt, legelőször a kilencvenes években a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban ( rákerestem, a házi színpadon 1992-ben Halasi Imre állította színpadra, ugyanabban az évben, amikor a Radnóti Színház is bemutatta). Hihetetlen izgalmas színházi előadásnak számított akkoriban ez a modernül gondolkodó, a mássággal aranyosan viccelődő, interaktív, közönséget megdolgoztató előadás.Ezért is voltam kíváncsi rá, mit lehet a kőszegi várban ebből a nyomozós darabból kihozni. Hogyan lehet ide Kőszegre adoptálni ezt a látszólag nagyon nem várfalak közé illő előadást.

Előzetesen azt hittem, majd lesz egy nagyobb belenyúlás a szövegbe, hogy az amerikai közeget magyarra változtatják, rászabják Kőszegre, és erre finomhangolják a szereplőket, de nem. Maradt az eredeti sztori, az eredeti nevekkel és a karakterekkel, Morcsányi Géza kiváló fordításában. Ahogy maradt a klasszikus frontális színházi felállás (elől a színpad, majd a nézőtér) ehhez az interaktív előadáshoz. Gondolom, ez kényszer is, esténként négyszáz nézőt itt a vár szívében, szabadtéren csak így lehet leültetni. Ez van, ezzel kellett gazdálkodni.

A kamarakörnyezet azért picit hiányzik, hátrébb már nagyon figyelni kell, hogy minden szó meglegyen, nehéz ebből a távolságból a részletekre is koncentrálni, ki hol jön be, mit csinál... Aki csak most megy megnézni, annak azt tanácsolom, kezdettől fogva erősen sasoljon, úgy lesz igazán érdekfeszítő a közös rejtvényfejtés.

A darab izgalma egyébként pont az, hogy előadásról előadásra nem feltétlenül ugyanaz a vége, a négy(három) potenciális gyilkos közül bármelyik ölhetett, volt indítéka, bűnjelek is szépen felsorakoztathatók ellenük.

A történet szerint ugyanis a fodrászszalon vendégei és dolgozói közül egyvalaki, miközben előttünk zajlik a sztori, felmegy a felső emeletre és ollóval leszúr egy világhírű zongoraművésznőt. A nézők tanúk lesznek, és együtt agyalhatnak a helyszínelő rendőrökkel, a rendező-játékmesterrel (Göttinger Pál), kutathatják az újabb bizonyítékokat - aztán közösen szavazhatják meg, mi legyen a befejezés.

Epres Attilával elfogult vagyok, imádom komikusként, évek óta figyelem mindig, mennyire szerethető figurákat hoz. Kálid Artúr, Ullmann Mónika a nézőcsalogató nevek, üdítően szórakoztató az ő játékuk is. Ahhoz messzebb ülök, hogy lássam Kálid Artúr vagy a fodrászlány szerepében Grisnik Petra finomabb mimikáját, de annyit elcsípek, hogy testbeszéddel is sokat elárulnak magukról - mármint szerepszemélyiségükről. Cuki a sokoldalú Némedi Árpád rendőre, alap egysejtű karakter, ettől aztán működik is rendesen:)

A zenei betéteknek külön örülök - nem különben a spontán szövegeléseknek. Azon először kicsit csodálkozunk, hogy pont a rendező-nyomozó Göttinger Pál hangjára kapom fel a fejem leginkább, aztán utánaolvasok, több éven át volt a Firkin zenekar énekese, gitárosa.
Izgi ez így, itt Kőszegen is, rozéval a kézben, várfalak közt sétálva keresni a gyilkosság bizonyítékait

Jó gondolkodni azon, hogy a fodrászfiú gyanúsabb-e vagy a régiségkereskedő, vagy az, akire általában mindenki gondol. Göttinger Pál nem rossz nyomozó, természetes lazasággal sétál közöttünk a szünetben, viszi a szót, és érzi a közönséget, jól vezeti a szereplőket, remekül tereli a poénok felé a színészeket.

Paul Portner és a Kőszegi Várszínház fodrászszalonja még július 22-ig nyitva áll. Lehet menni, bűntényt fejtegetni.


Szereplők: Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa Epres Attila
Barbara DeMarco, fodrászlány Grisnik Petra
Mrs. Schubert, szenátorné Ullmann Mónika
Edward Lawrence, régiségkereskedő Kálid Artúr
Victor Rossetti, építőmunkás Göttinger Pál
Mikey Thomas Némedi Árpád

Zenészek: Némedi Árpád, Sebesi Tamás

Fordította: Morcsányi Géza
Jelmez: Cselényi Nóra
Zene: Némedi Árpád és Sebesi Tamás
Díszlet:Hatvani Mónika és Szalai József
Fény: Kehi Richárd
Kellék: Kósi Gábor
Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Öltöztető: Szőke Julika
Rendezőasszisztens: Hatvani Mónika
Rendező: Göttinger Pál

Kávészünet Göttinger Pál rendezővel

A Magyar Rádió gyerekstúdiójától Kőszegig

A Kőszegi Várszínház idei saját produkciója Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka, melynek Göttinger Pál a rendezője. Mire olvasóink e sorokat olvassák, - kegyes időjárás esetén - már három nem mindennapos, de remélhetőleg telt házas színházi előadáson is túl vannak.

Figyelemfelkeltő és sokat ígérő a műsorfüzetben megfogalmazott beharangozó, mely a művet a téma komolysága ellenére könnyed, a játékba a közönséget is bevonó darabnak határozza meg. A krimikben általában mindjárt az elején elhangzik a felügyelő szájából, hogy innen senki egy tapodtat sem mehet sehová, mert a gyilkos közöttünk van. A vaslogikájú vizsgálat aztán mindenkit górcső alá vesz, aki ott van a helyszínen. Keresztkérdések és felismerések, titkok és hazugságok, őszinteségi rohamok és indulatos dühkitörések váltogatják egymást, és nem hagyják a néző figyelmét lankadni. Annyira nem, hogy gyanúja lassan a legkevésbé gyanús szereplőre irányul. Mármint a krimikben általában. De nem ebben a darabban! Ugyanis ezúttal nem dőlhetünk nyugodtan hátra, hogy a felügyelő majd felgöngyölíti az ügyet, mi meg passzívan tudomásul vesszük a végeredményt. Nem, nem! Ugyanis a kalandos bizonyítást ezen az estén a nézőnek magának kell elvégeznie. Megfigyelnie, belekérdeznie, ellentmondásokra bukkannia, hazugságokat lelepleznie. Nyilván a színészek mindent megtesznek, hogy ártatlannak tűnjenek, a felügyelő mindent megtesz majd, hogy a néző figyelmét az apró részletekre irányítsa. Amikor kigyúlnak a fények a darab kezdetén, és elsötétül a nézőtér, még senki nem tudja, ki a gyilkos. Sem a színészek, sem a nézők. A darab tulajdonképpen nem is darab, hanem egy gondosan kidolgozott játékszabály-gyűjtemény. Improvizáció, emberismeret, empátia és oldott társasjáték nagyszerű színészekkel. Az előadásban Epres Attilát, Grisnik Petrát, Ullmann Mónikát, Kálid Artúrt, és magát a rendezőt, Göttinger Pált is láthatjuk. A zenét pedig most is Némedi Árpád és Sebesi Tamás biztosítja. A rendezővel beszélgettünk róla magáról, és a darabról.
-Budapesten nőttem fel, Budán. Ott jártam iskolába és gimnáziumba is. Tíz éves koromban kerültem a Magyar Rádió Gyermekstúdiójába, ahol az akkor már nem virágzó, de még létező hangjátékgyártáshoz képeztek gyerekszínészeket. Vadász Gyula, Papp János, Varsányi Anikó, Zoltán Gábor, Zsurzs Kati, Andai Kati voltak a tanárok. Volt szerencsém olyan nagyágyukkal a mikrofon előtt állni, mint Gábor Miklós vagy Tolnay Klári, és sokan mások. Az egész délután bent töltöttük a stúdióban, gyerekkoromban ezzel telt jónéhány év. Gondolom, a színházi fertőzés is innen eredhet. Sok színész- és rendezőkollégával, akik nálam pár évtizeddel idősebbek, és akikkel ma nap mint nap találkozom, már dolgoztam valójában, csak ők alig emlékezhetnek, mert kicsi voltam. 
-Gimnázium után rögtön felvételiztem a Színház– és Filmművészeti Egyetemre színész és rendező szakra is, végül utóbbira vettek fel, itt végeztem 2007-ben. 
-Főleg szabadúszóként dolgoztam eddig, bár hosszab-rövidebb időre kötődtem azért helyekhez, a Merlinhez, a Bárka Színházhoz, utóbbihoz le is szerződtem később. Utána Kaposvárra kerültem. Nagy próbatétel volt, mert ez volt az első tartós szerződésem az otthonomtól távol. Bár nagyon sok jó barátság köt oda, és a feleségemet, Grisnik Petrát is ott ismertem meg, mégis azt éreztem, hogy mennem kell tovább. Ezután a Pesti Magyar Színház következett, és vele párhuzamosan az Orlai Produkciós Iroda és a Momentán Társulat, mindkét csapattal a mai napig rendszeresen dolgozom. Most elsősorban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál vagyok főrendező, de a régebbi szövetségeimet is próbálom őrizni, nagyon sokat utazom, de egyáltalán nem bánom. Bár az is igaz, hogy most, 35 éves koromban érzem úgy, hogy ideje lenne kilépnem ebből a kollégista életformából, és elkezdenem családi otthonban gondolkozni. De ez a nyár sem erről szól még, most mutattuk be az Orlainál a Mojo című darabot, pár napra rá már kezdődött is Kőszeg. Amit rögtön a nyári fesztiválok követnek majd, szervezőként már tíz éve dolgozom az Ördögkatlan Fesztiválnak, illetve általában érintett vagyok a Vidor Fesztiválban is Nyíregyházán. Mire ezek lemennek, már kezdődik is a színházi évad, vagyis nincs szabadság idén se.
-A Hajmeresztőre rátérve, nagyon ravasz írásmű, olyan játékhagyományból keletkezett, mely nálunk nem annyira ismert, bár egyre népszerűbb. A stand up-nál kicsit följebb van, de a színházasdinál kicsit lejjebb. Egy comedy clubot kell elképzelni mondjuk egy kocsma különtermében, ahol játszani szokták az ilyesmit. A lényeg: a nézők inspirációja befolyásolja a történet kimenetelét. Ennél a játéknál nem kell attól félni, hogy a nézők tönkreteszik „beszólásaikkal”, kérdéseikkel, javaslataikkal az estet, mert a játszók boldogan reagálnak minden váratlan történésre. Maga a szerző is számos variációt és befejezést megírt, de ő maga sem ragaszkodik hozzájuk. Mindenképpen el fogunk érni valamilyen végkifejletet, de hogy melyik este melyik variáció lesz, azt mi sem tudjuk az előadás kezdetén. 
-A színészeknek minden pillanatban nagyon résen kell lenniük. Koncentrációs játék és improvizáció is csúszik bele. Nagyon fontos, hogy a szereplő a karakterből fogalmazzon, mondatokat, gesztusokat, mindent. Mindent fejben kell tartania, hogy a szereplője mit tudhat, mit láthatott. Ha ügyesen csináljuk, a közönség felpiszkálódik, elkezd figyelni, hogy téved-e valaki, hiszen van köztünk egy gyilkos, valaki hazudik. -Attól nem kell tartani, hogy „elmegy” a darab. Ki van az találva, hogy mire kérdezzen rá a nézőtéren ülő. A krakéler típus, aki úgy ül be a nézőtérre, hogy keresztbe tegyen nekünk, a valóságban nagyon ritka. Az emberek jól akarják érezni magukat, játszani akarnak, mintha katonásdit játszanánk a várudvaron. Kislétszámú szereplőgárdával csináljuk a darabot, de a lehetséges variációk és kombinációk miatt így is nagyon nehéz összetartani az egészet. A legfontosabb, hogy teljes bizalmunk legyen egymás iránt, hiszen az előadás igazi vakrepülés. Lehet hátat fordítani a másiknak, bízni kell abban, hogy jön a segítség, ha kell. 
- Hogy én hogyan válogatom össze a szereplőgárdát? Elsősorban a Pócza Zoliék ajánlanak részint azok közül, akik megfordultak itt korábban, részint akikre jobban kíváncsiak, s közülük válogatok, illetve azért én is javaslok. A nyári munkára a színészegyeztetés nagyon komplex feladat. Abból, hogy a színészek az anyaszínházukból elszabadulnak nyárra, nem következik az, hogy jobban ráérnek, ellenkezőleg. Forgatások, más szabadtéri előadások, fesztiválok esnek erre az időszakra, közben nem állnak le a szinkrontstúdiók sem. Szinte az összes szereplőnek utaznia kell a próbafolyamat közben egy-egy estére valahová, más helyszínre. 
- A műsorfüzetből ugyan nem derül ki, de enyém a felügyelő szerepe, én tartom a közönséggel a kapcsolatot, én moderálom az előadást. Ez olyan, mint egy színészi feladat, de igazából nem az. Van jó sok megírt mondatom is, de a dolgom mégis az, hogy mederben tartsam a nyomozást és vele az estét, a történetet teljesen át kell látnom. Az asztal melletti munka még ideérkezésünk előtt elkezdődött, a bemutatóig pedig húsz napnyi próbával készül el az előadás Kőszegen.
-Még pihenés nem nagyon volt, de ebben a képeslap szépségű városban felüdülés még így is a munka. Nem beszélve arról, hogy a feleségemmel együtt lehetünk itt, együtt csinálhatjuk, amit annyira szeretünk, ilyen barátságos, vendégszerető emberek társaságában – ez maga a nyaralás! 
Kiss János

Göttinger Pál: „Egyszerűen nyugalom önti el az embert, hogy tudunk ilyet is”

A rendező az Ördögkatlanról, oldottságról, személyességről és egy vakmerő beugrásáról is mesélt a Deszkavíziónak.

Göttinger Pál idén tavasszal színpadra állította az Operettszínházban a Macskadémont, a Belvárosi Színházban a Mojót, majd a Kőszegi Várszínházban a Hajmeresztőt, miközben az évadbeli kötelezettségei Nyíregyházához kötik, mivel ő a Móricz Zsigmond Színház főrendezője. A Művészetek Völgyéből indul az Ördögkatlanba, ahol ő felel Kisharsányban a Kovács Udvarház programjáért.

A Mojóban volt egy emlékezetes beugrása is, a sajtóbemutatón Schruff Milán szerepét vette át úgy, hogy fülhallgatón keresztül súgták neki a szöveget. Mint kiderült, nem ez volt az első ilyen szaltó mortáléja, korábban a Családi játszmákban Ötvös András helyett ugrott be egy alkalommal hasonló módon.

„Akkor gyakoroltuk ki Jánoska Zsuzsa súgóval ezt a füleses súgási módszert, tulajdonképpen most már rutinból csináltuk (mosolyog). Azt meg, hogy hova kell menni, mit kell csinálni… hogy úgy mondjam, több próbán voltam ott, mint Milán” – mondja az interjúban, hozzátéve – „Nehéznek tűnik, de valójában ez egy szöveges darab, állnak-ülnek-jönnek-mennek, olyan nagyon bonyodalmas dolgokat nem kell benne csinálni, élvezetes volt, nem aggódtam. Utólag csak, hogy úristen, ez egy kicsit túl bátor volt, de addigra már lement (nevet)”.

Hogyan lehet összehozni ennyi munkát ennyi felé? „Nagyon sok kilométert autózom… Friss jogsis vagyok ráadásul, pusztítóan nagy rutinra tettem most már szert” – mondja a rendező. „Az évad közbeni életem egyszerűbb egy fokkal, ugyan abban is sok az utazás, de a nyarat a fesztiválosdi kavarja meg ennyire” – fűzi hozzá. 

Az Ördögkatlan a Bárka Színházból született meg. Kezdetben Pulán, a Művészetek Völgyében volt egy Bárka Kikötő nevű helyszín, majd amikor 2008-ban nem volt Völgy, átvitték a tervezett programot Dél-Baranyába. Göttinger Pál tízedik éve vesz részt a fesztiválon. „Mivel ez bárkás projekt volt, azzal a csapattal keveredtem oda, aztán benne ragadtam. Most már az a csapat sincs igazán meg, Bárka sincs már rég, de a Katlan megmaradt” – meséli.

Immár negyedik alkalommal csinálja a Kovács Udvarházat a csapatával Kisharsányban, a programsorozatuk neve Caminus, ami kéményt, kemencét, az otthon melegét jelenti. Hogyan áll össze a program? „A személyesség a kulcs. Az alany van nálunk előbb, mint a tárgy. Az egyes embereket hívjuk meg, és amivel egyébként is foglalkozunk, azt lapátoljuk össze egy udvaron belülre. Mi nem nagyon csinálunk olyasmit, ami az alkalomra készül, hanem valahogy az szervezi ezt az egészet, hogy a Caminus körül sündörgő 150-200 ember, színészek, zenészek, képzőművészek, civilek, ki-ki éppen hol tart azzal, amivel foglalkozik. Azt hozzák oda, és abba lehet becsatlakozni” – mondja.

„Pénzt persze nem tudunk ezzel keresni, de nem is az ennek a dinamikája. Egyszerűen nyugalom önti el az embert – mindenféle rátartiság nélkül –, hogy tudunk ilyet is. Ráadásul ez nem is egy kivagyi rendezvény, nem valami ellenében van, hogy majd mi megmutatjuk, nincs semmilyen protest jellege, én nem érzek ilyeneket. Nyugalmat érzek, hogy akikkel össze vagyunk ott zárva egy hétre, azokkal minden rendben lesz” – fűzi hozzá.

Szerinte az oldottság az Ördögkatlan egyik legnagyobb erénye. „A színházasdi, amit én csinálok év közben, az pláne olyan, hogy magukat gyötrő emberek vannak összezárva egy feketefalú helyiségbe, és ezt nyomjuk egész évben. Aztán úgy megyünk le az Ördögkatlanba, hogy azt is megállás nélkül végigmelózzuk, de az már mégsem hasonlít munkához valahogy, és nem is aggódunk miatta egyáltalán. Pedig biztos lehetne” – mondja.

„Sok munka, de közben meg mégis az hatja át az egészet, hogy jézusom, mi baj lehet… amikor elmaradt az egyik koncert tavaly, akkor körülnéztünk az udvaron, volt ott négy egymást alig ismerő zenész, akik aludtak, ettek, valamit csináltak éppen… mondtuk nekik, hogy elmarad a délutáni koncert, ti lesztek helyette, és akkor ők ott megalakultak és fél óra múlva adtak egy másfél órás koncertet. Az Ördögkatlan ezt valahogy nagyon tudja. Hogy: mi baj lehet?” – teszi hozzá.

Az eredeti interjúból az is kiderül, miért csodálatos élmény egy színész számára a beugrás, milyen programokkal készülnek idén az Ördögkatlanra, és hogyan nőtte ki magát az Ördögkatlanból az Operabeavató, amelyet immár szintén Göttinger Pál rendez.

A teljes interjú itt olvasható.

Minden este más gyilkost lepleznek le

Kritika a Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című előadásáról

A HAJMERESZTŐBEN AZ AZ IGAZÁN HAJMERESZTŐ, HOGY MINDENT FELFORGAT, AMIT A SZÍNHÁZBAN JÁTSZOTT KRIMIKRŐL TUDTUNK. 

A német Paul Pörtner 1963-as színdarabjában ugyanis hiába próbálja az ember mindazt a tudást alkalmazni, amit Agatha Christie-től megtanult a műfajról, és hiába gondolja, hogy egy krimi, ha egyszer láttuk, akkor a vége miatt soha többet nem élvezhető már, mert hát nyilván semmi értelme újranézni vagy újraolvasni valamit, ha tudjuk, ki a gyilkos. A Hajmeresztőben ugyanis nincs kimondva, hogy ki a gyilkos. Pontosabban az író nem mondja ki, vagy nem az író mondja ki: a közönség együtt nyomoz a főszereplő rendőrrel, így estéről estére mindenki befolyásolhatja, kit is vigyenek el bilincsben a gyilkosság helyszínéről, Tony Whitcomb fodrászszalonjából.

Mintha az egész darabnak az lenne a legfontosabb célja, hogy a nyitott végkifejleten túl is végig a krimi sajátosságaival játsszon. És Pörtnernek ez nagyon jól is megy. Először is minden egyes szereplőt szinte már komikusan túlzó módon gyanúba kever: először még csak meglepetten pislog az ember, amikor az egyik szereplő mindenki szeme előtt elrejt egy ugyanolyan fodrászollót, amilyen a gyilkos fegyver is, mondván, hogy lehet ilyen béna a szerző, hogy egy ennyire egyértelmű jelet így kitesz a kirakatba. Aztán amikor minden egyes szereplő ugyanilyen feltűnően gyanús lesz – véresnek tűnő kötényben jelenik meg, vagy titokban azt mondja a telefonba, hogy minden el van intézve –, akkor esik le, hogy a legkevésbé sem bénaságról van szó, inkább a krimisablonok ironikus kifordításáról.

Másrészt pedig Pörtner aztán mindezt ugyanolyan ironikusan és hozzáértően a visszájára is fordítja: minden egyes gyanús elemet tisztázni tud. És ezzel úgy játszik a nézők gyanúival, mint kisgyerek a libikókával, ami tulajdonképpen izgalmasabb, mint egyszerűen csak követni a nyomokat, aztán rájönni, hogy nem jöttünk rá semmire. Így nem is csoda, hogy a Hajmeresztő egyike a világon legrégebb óta folyamatosan műsoron lévő, nem zenés előadásoknak, és az sem, hogy a minden évben egy nagyszerű színészgárdával saját bemutatókat létrehozó Kőszegi Várszínház idén ezt a darabot választotta.

Más kérdés, hogy 1963 rég volt, ahogy rég volt a darab magyarországi bemutatója is, 1992-ben a Radnóti Színházban (Görög Lászlóval, Kerekes Évával, Takács Katalinnal, Lengyel Ferenccel, Kern Andrással és Széles Lászlóval). Mást jelentett 1992-ben a színházi interaktivitás, mint ma, amikor a közönségből munkacsoportokat alkotó, improvizációkra és a közönség véleményére, hozzáállására épülő résztvevő színháztól kezdve az apró pincékben a jelenlévőkkel együtt lélegző függetleneken át akár már kőszínházak nagyszínpadain sem ritka, hogy aktívan bevonják a nézőket az előadásba. 

MÁRPEDIG A HAJMERESZTŐ EZEN, MEG A KRIMIELEMEK MESTERI ADAGOLÁSÁN KÍVÜL MÁST NEM TUD, ÍGY MÁRA AZÉRT MÁR ERŐSEN CSÖKKENT A REVELATÍV HATÁSA.

Pedig a Kőszegi Várszínház bemutatóiban az a legjobb, hogy általában nem akarnak megfelelni annak a népszerű, de végtelenül káros tévhitnek, hogy a nyári színházak közönsége csakis szórakozni akar, és ha a nevetés meg a könnyedség mellé kap néhány gondolatot is az életről, akkor majd kéri a panaszkönyvet, meg vissza a jegyárat. A tavalyi bemutató, A talizmán a szórakoztatás mellett arról is szólt, hogyan működnek és hogyan nyomorítanak meg bárkit az előítéletek; tavalyelőtt Goldoni komédiája, a Terecske meg a nevetés mögé épített egy nagyon ismerős, gyűlölködésre és rosszindulatra épülő világot, egyfajta tükörként a nézőknek. 

A Hajmeresztőben viszont nincs semmi ilyesmi; ebben a darabban, ha nagyon keressük, akkor se találni többet, mélyebbet vagy súlyosabbat egy ötletes kriminél. Amelyben egy fodrászüzem fölött lakó, világsztár zongoristát gyilkolnak meg, és mindenki gyanús, aki az adott időpontban a szalonban tartózkodik, mert mindenkinek lenne valamilyen indítéka eltenni láb alól a művésznőt. A sztori tulajdonképpen ennyi; a cselekmény egy kicsit lassan indul be, a motivációk egy kicsit sablonosak, a szereplőkről egy kicsit kevesebbet tudunk meg a kelleténél ahhoz, hogy izgulni tudjunk a sorsukért – Pörtner jobb a műfaji játékban, mint a lélektanban és a dramaturgiában. 

Ez az előadás nem gondolatokban, hanem formában tud több lenni az egyszerű szórakoztató daraboknál – és persze kőszegi szokás szerint a feltétlen igényességben is, ami azért nem túl meglepő a nyaranta itt megforduló színészek névsorát látva. Göttinger Pál pedig remekül vezényli le a formai bravúrt, kettős szerepben: nemcsak olyan értelemben az előadás rendezője, ahogy az a színházban szokás, de a rendőrnyomozót is ő játssza, ő kommunikál a közönséggel, ő kezeli a nézők kérdéseit, megjegyzéseit, és így ő dönt estéről estére az előadás végkimeneteléről is. És ezt egészen kiválóan csinálja: Göttinger úgy tud mindvégig szerepben maradni, hogy egy pillanatig se legyen modoros vagy mesterkélt, szinte minden megszólalása poénos, és a váratlan helyzeteket is jól kezeli.

Rendezőként pedig szintén egyénibbé teszi az előadást néhány olyan geggel, ami a kőszegi próbafolyamat során került bele: a legfeltűnőbbek Kálid Artúr önironikus poénjai, amelyek a bőrszínére utalnak – például amikor azt mondja, a rendőr azért nem érti a viccét, mert az fekete humor –, de a többi kiszólás is jó, mert felszabadult. Ahogy az is jó, hogy az előadás kortalan, kiszakad jó néhány évtizeddel ezelőtti Amerikából, de Göttinger nem erőltet rá semmilyen más korszakot sem, ahogy nem teszik ezt Hatvani Mónika és Szalai József nem kimondottan izgalmas, funkcionális díszletei, sem Cselényi Nóra hasonló jelmezei sem. 

Igaz, a „klasszikus”, a közönség bevonása nélküli első rész ritmusa kicsit döcög;

A LEGVÉGÉN INDUL BE ÚGY IGAZÁN AZ ELŐADÁS, AMIKOR MÁR MINDENKI GYANÚS – VAGY SENKI SEM AZ –, ÉS MÁR NAGYJÁBÓL TUDJUK, MIRE MEGY KI A JÁTÉK.

A beindulást mindig tarkón vágja viszont, hogy Kőszegen musicallé alakították a darabot, és bár az jópofa, ahogyan a legváltozatosabb eszközökről – hajszárítóról, hajkeféről – derül ki, hogy mikrofon, az már kevésbé viszi előre az előadást, hogy a (Grisnik Petrán kívül) nem kimondottan képzett hangú színészek újra meg újra dalra fakadnak. 

És bár minden színész remek, azért azt nehezebb lenyelni, hogy a főszereplő meleg fodrászt a kőszegi virtuális társulat legrégebb óta visszajáró tagja, Epres Attila a színpadi melegábrázolás legrosszabb hagyományait idéző, Oli uras gesztusokkal játssza, még akkor is, ha egyrészt Epres még ezt is képes ízlésesen megvalósítani, másrészt a színész még a túlzó, karikírozott gesztusokat is önazonosnak tudja mutatni. És ez egészen különleges a színész játékában: a legnagyobb hülyeséget is úgy tudja előadni akár az odaégett és kiborított, halászlé-fűszerkeverékkel ízesített gulyásról, hogy az teljesen életszerűnek és átéltnek tűnjön a szájából.

Kálid Artúrban a sokfélesége a feltűnő, ahogyan szerény, a sarokban megbújó kisegérből gátlástalan üzletemberré válik, Grisnik Petrában pedig mindent átható flegmasága, bár mivel a darab nem ágyaz meg neki, nagyjelenetében nem igazán tud mire építeni. Ugyanilyen okból most Ullmann Mónika sem tudja megmutatni, amúgy mennyire tehetséges színész, de a karaktere kleptomániájára épülő poénokból kihozza a maximumot, őzikeszemekkel homályosítva el a gátlástalanságát. Némedi Árpád pedig általában megmarad a buta rendőr sztereotípiájánál, ő akkor igazán emlékezetes, amikor kimutatja a sértettségén, amiért rajta élcelődnek.

A Hajmeresztőben nem az a hajmeresztő, hogy milyen jól fel tud forgatni mindent, amit a nyári színházakról gondolnak sokan, hiába ül be már sok év után ilyen elvárásokkal az ember a Kőszegi Várszínházba. Ez az előadás másért – a közösségi, szokatlan élmény miatt – izgalmas. Mert hogy izgalmas, az eltagadhatatlan tőle.

MESTERFODRÁSZ, MESTERDETEKTÍV

Paul Portner: Hajmeresztő / Kőszegi Várszínház

Minden olyan ígéretesnek tűnik, mégis olyan nehezen indul. Nem segít sem a játék-, sem a nézőtér, a hangosítás is kifogásolható. Aztán amikor felkapcsolják a világítást, a leírt szöveg helyett az interakció és az improvizáció válik az előadást szervező elvvé, és minden a helyére kerül. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

A kellemes (fodrász)szalonjazzbe időnként beúszik egy-egy sejtelmes futam a néhány másodpercig kitartott pillanatok, összenézések, valamiért nyúlások, megérkezések aláfestéseként, egyre zavaróbb az enervált lassúság. Ha nem Kőszegen lennénk este fél kilenckor, azt hinném, az alföldi nyárban vagyok kora délután, ott telik ilyen lustán és érdektelenül az idő. Csak tűnnek el a semmiben a hallhatatlan mondatok, az art deco és az indusztriál keresztezéséből, amolyan vulgár-Gatsby stílusban berendezett üzlet (Hatvani Mónika és Szalai József díszlete) mérhetetlenül kong. Minden messze van egymástól, legalább négy lépéssel többre, de oda kell érni. Adottság ez, persze, és van, amit nem lehet megspórolni, de a többször egy-két üres másodperc meg egymásra rakódik, amitől a ritmus mint olyan teljességgel eltűnik. A rögzített, körülbelül félórás etapban színészeink bejönnek, és a karakterek mintha ott se lennének. 

Aztán végre megölik a fönti lakásban lakó zongoraművészt, Elizabeth Czernyt, a borotválásra beugró építőmunkás Victor Rossetti nyomozóként tér vissza, és elindul az előadásnak az a része, amire fel lehet (és persze kell) készülni, de nehezen próbálható, mert azon múlik, a közönség mennyire megy bele a játékba. Itt a néző szerepe szerint nem csupán figyel, hanem megfigyel, következtet, leleplez, nem passzív befogadó, hanem játszótárs és partner. Ez az előadás csak akkor működik, ha a közönség hajlandó aktívan nyomozni, beleszólni, kérdezni, felmenni a színpadra. Ha a Rossettit játszó és a közönség közt nincs kémia, a forgatókönyvet ki lehet dobni a kukába, mert a komoly(kodó) komolytalanságnak ez adja meg a dinamizmust – meg a helyi érdekű, friss, aktuális poénok, amiből lehetne több, kevésbé szofisztikált és talán merészebb –, és ez alakítja azt is, a színészek közül kinek mennyi dolga van aznap este. 

Szerencsésen összeválogatott, erős játékkedvű csapat jött össze Kőszegen. Göttinger Pál Rossettiként joviális, mackós bájjal, csipetnyi szarkazmussal ura a helyzetnek. Érzi, mikor csökken a lelkesedés, mikor menne időpazarlóan vakvágányra a spekuláció, van humora, és a szünetben sem rutin- vagy álérdeklődést mutat a nézői teóriák iránt. Ez a színészi-játékmesteri affinitás, a rögtönzési tehetség egyáltalán nem meglepő az előadást rendezőként is jegyző Göttingertől. Az sem hátrány, hogy a színpadon levők is láthatóan élvezik az improvizációt, nem akarják a karaktert öncélúan előtérbe tolni, kizárólag a darabban megírt karakterek mentén, de az estéről estére változó szabályok mentén játszanak. 

Némedi Árpád (túlkoros) egyetemista álruhás rendőrként csodálatosan blazírtan jön-megy ki, be, le és föl a nem különösebben jól strukturált térben, az pedig, ahogyan közli, hogy odabilincselte magát a csőhöz, nem a felnőtt férfi lúzersége, hanem a vegytiszta gyermeki naivitás. Kálid Artúrt, azaz a türelem, a stabilitás és a titokzatosság szobrát, az ócskásságot magának kikérő, régiségkereskedő megnevezéshez ragaszkodó Eddie-t ezúttal a nézők nem különösebben exponálják. Valamivel erősebb gyanú terelődik Mrs. Schubertre, de a túlmozgásos, frivol, ezzel-azzal kokettáló szenátorné, azaz Ullmann Mónika hamar meggyőzi a közönséget alibijével, utána viszont elhatalmasodik rajta a kleptománia. A Hayas Hajmeresztő szalon tulajdonosa nem karikatúra. A meleg Tony szerepében Epres Attila nem affektál, a sztereotípiákat sem a rendező, sem a jelmeztervező (Cselényi Nóra) nem hangsúlyozza. (Annyira nem, hogy az előadás előtt NER-kompatibilisen buzizó nyugdíjas hölgyeknek fel se tűnt a figura orientációja.) Az övé a legtöbb önreflexív atelier poén, bár ezekhez erősen színházi fül szükséges. A szavazás szerint ez alkalommal Barbara DeMarcónak fűződött a legtöbb érdeke a gyilkossághoz, ő a tettes. Grisnik Petrának már a viselt póthaj mennyiségéért is elismerés jár, a laza nemtörődömség és az enyhe egzaltáltság közti váltásokért meg pláne. 

Amikor megvan a gyilkos, újra lemegy a nézőtéri fény, és visszatérünk az egyik, író által rögzített befejezéshez. Az sem különösebben frappáns, de már visz a flow, és még azt is elnézzük, hogy egy ma játszódó történetben böszme nagy kazettás magnó kap központi szerepet, és nem saját mobilon, hanem a fodrászat telefonján keresik Mrs. Schubertet. A nyáreste kellemes hangulatához sokat tettek hozzá a karaktereket jellemző élethelyzetekről szóló szöveggel énekelt, zeneileg is csöppnyit átdolgozott világslágerek. Mindenkinek egy jár csak, és ez pont elég. 

A Hajmeresztő zenés bűnügyi társasjátékként önazonos: ami azt adja, amit ígér, egyáltalán nem akar több vagy más lenni. Holott Paul Portner (született: Pörtner) 1963-ban Ulmban bemutatott darabja eredetileg nem elsősorban szórakoztató, kedves bohóság volt. Hanem egy pszichológiai dráma, és azt demonstrálta, mennyire különbözően emlékszünk valamire, ez hogyan módosít tényeket, hogyan befolyásol másokat, és – bűntény esetén – akár ártatlanokat bűnösökké is tehet. Aztán jött két sokoldalú amerikai színházcsináló, akik meglátták az alapanyagban a lehetőséget, és azt erősen gyaníthatóan Agatha Christie Egérfogójának hatására sajátos whodunitté alakítottak át. És arra sem vennék mérget, hogy a Cluedo társasjáték nem hatott rájuk. 

Az 1978-as újrafazonírozás következményét az alkotók azóta is a bankszámlájukon érzik. Nem feltétlenül az 1992-es magyar premier óta bemutatott produkciókra gondolok, pedig abból is volt már 16, mint inkább a 38 éve futó bostonira meg a 21 éve műsoron levő washingtonira, amiből a 13200. repríz körül járnak. Hogy ezek közül hány vég volt azonos, ne kezdjük el megtippelni, biztosan sok. Persze, az is lehet, hogy nem, mert az élet nevű szerző forgatókönyvei a legvadabb képzeletet is képesek felülírni.

Hajmeresztő, avagy Kőszeg keresi a gyilkost

Ölbei Lívia

Kőszeg szép. Kőszegen jó. Ez az első alapvetés, akkor is, ha várszínházi premierre készül az ember.

Nem lehet betelni a belváros kulisszáival, a mesebeli városházával, a felújított Sgraffitós házzal, amelynek homlokzatán nem kell silabizálni, mert újra jól olvasható Szent Pál – és Ottlik Géza – üzenete: …nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut…
Pedig mennyit futunk, mennyit akarunk. Most viszont arra készülünk, hogy legyen egy hátradőlős, könnyed esténk. A Kőszegi Várszínház – a harmadik ikszen túl – minden évben azt akarja, azért fut, hogy a szabadtéri színházak élmezőnyében – utánozhatatlan környezetben – olyan saját előadással álljon elő, amely úgy nyeri el a közönség tetszését, hogy megfelel a minőségi szórakoztatás követelményeinek. A feladat nem is olyan könnyű. Az elmúlt évekből sok jó pillanatot őriz az emlékezet: a többnyire népes társulat – benne Pogány Judit, Molnár Piroska, Bánfalvi Eszter vagy éppen Fekete Ernő, Jordán Tamás és sokan mások – nyáron néhány hétre belakta Kőszeget, hogy aztán mondjuk Goldoni valamelyik zajos terecskéjét keltse életre a patinás falak között. (A szezonban most Trifusz Péter plakátjai segítenek a visszanézésben: a lovagteremben látható a kiállítás.)

Az idén finoman, alig észrevehetően kicsit más irányt vett a várszínház hajója, amelynek alján, hogy Ottliknál maradjunk, a munkatársak jelentik a biztos tőkesúlyt. Az első változás: kisebb a társulat. Illetve a legelső változás a darabválasztásban keresendő. Paul Portner (1925–1984) klasszikusa, a látszólag „nyitott végű” Hajmeresztő – amelyben a közönség Rosetti felügyelő vezetésével keresi a gyilkost – nyugodt szívvel világhírűnek nevezhető. Máig mindenütt elbűvöli a közönséget, hogy nemcsak tapssal, nevetéssel vehet részt a játékban, hanem úgy játszhatja el maga is Poirot, Miss Marple – esetleg Hastings kapitány – szerepét, hogy nem kell feladnia nézői pozícióját. Sőt: nagyon kell figyelnie. Vagy azt se bánja, ha az orránál fogva vezetik? A hátradőlésnek persze lőttek. Illetve ezzel le is lepleződik a közhely, miszerint színházba azért járnánk, hogy kikapcsolódjunk. Fenét. A színház mindenképpen bekapcsolódásra való.

Szóval: az idei kőszegi társulat egy kisebb asztalnál elfér valamelyik kőszegi kávéházban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne népesítenék, töltenék be a várszínházi nagyszínpadot. Szép a tágas „poszt-Bauhaus” színpadkép (tervezte Hatvani Mónika és Szalai József), Cselényi Nóra ismét finoman beszélő jelmezekbe öltöztette a szereplőket. Jó látni évről évre Kőszegen Epres Attilát – aki most a Hayas Hajmeresztő szalon tulajdonosát, Tony Whitecombot játssza: nagy elánnal, ízléssel, bűbájosan. Némedi Árpád hitelesen adja az egy ideig álruhás – és természetesen kissé együgyű – közrendőrt (vagy egyetemistát), Mike Thomast. Az pedig csak itt, csak most, csak nekünk hangozhat el a szájából, hogy „két hete voltam Manhattanben, ott nincs cseresznye”. (Mert Némedi Árpád ott volt, tessék kinyomozni. Hogy cseresznyét látott-e, láthatott-e: azt is.) Az ilyen apró megjegyzésekért lehet igazán szeretni ezt az elő­adást. Hogy például Mike nem érti Edward Lawrence – nem ócskás, hanem régiségkereskedő! – „fekete humorát”.

Ahogy Lawrence szerepében Kálid Artúr képes kimondani ezt a „fekete humort”, abban annyi finom irónia, önirónia, karc, rezignáció, lazaság és nevetés van, hogy szinte hallani, amint elmosolyintják magukat még a várszínház falai is. Kálid Artúr először játszik a várszínházban – reméljük, nem utoljára. Először van itt Ullmann Mónika is, a némiképp kleptomániás – és rendkívül csinos – képviselőné szerepében. Naiv eleganciával viseli a kleptomániáját, de talán az a legszebb, amikor félig Mrs. Schubertből, félig Ullmann Mónikából, ragyogó szemmel, érdeklődő mosollyal figyeli a kollégáit – meg a közönséget; ha Rosetti felügyelő épp megakasztja a játékot. Barbara DeMarco, a fodrászlány szerepében Grisnik Petra adja a flegmát – nagy sikerrel.

Rosetti felügyelő építőmunkás-szerelésben érkezik a szalonba, a komótosan csordogáló ügy érdekében majdnem hagyja, hogy Whitecomb halálra borotválja. De csak majdnem, elvégre a színházban minden csak illúzió (a halál biztosan). És tényleg felügyelő: Göttinger Pál nemcsak Tony Whitecomb székébe ül bele, hanem ő az előadás rendezője is. És játékmestere. Ránézésre kedves, túl sok vizet nem zavaró mackónak tűnik, pedig egy Columbo veszett el benne. A premierközönség sem tudja kibillenteni, pedig még az is szóba kerül, hogy ő meg a kollégája szintén gyanús, ha meggondoljuk. (Lám, néha többet képzel a néző, mint ami van.)
Ja, mert a Hajmeresztő fölötti lakásban megölik a híres zongoraművésznőt (aki Kurtágot játszik). De ki a tettes? A választ estéről estére a közönség adja meg.

Tanulság egy: az a bűnös, akit a többség bűnösnek nyilvánít. Tanulság kettő: egy átgondolt szavazat, egy magasba lendülő kéz sorsokról dönthet. A játék furcsa szerzet: a négy szereplő mindegyike elkövethette a bűnt – és mind jól énekel –, ebben az értelemben tényleg mindig a szavazás dönt. (Sebesi Tamás a takarásban zongorázik.) Barbara flegmasága a csütörtök esti premieren Grisnik Petrának adta meg a jogot a vallomásra. Aki szeretné tudni, mi az indítéka Lawrence-nek vagy White­combnak – és főleg akar egy nagyjelenetet Epres Attilának vagy Kálid Artúrnak; hát akkor figyeljen és –, rájuk szavazzon! Július 22-ig adódik alkalom. Egy fordászszalon­ban minden eszköz fegyvernek látszik.

Kinyit a kőszegi Hajmeresztő

Ölbei Lívia

A kicsi, de erős társulat jóféle zenével igyekszik majd elringatni minket a kőszegi ég alatt – pedig egy pillanatra sem nem veszíthetjük el az éberségünket.

Grisnik Petra – vagyis Barbara DeMarco, a fodrászlány – időközben már nyilván bensőséges viszonyt alakított ki csodálatos frizurájával, amelynek fonatait nem számoltuk meg, azt viszont tudjuk, hogy a hajkorona három kiló! Petra a kőszegi Hajmeresztő-szezon végéig nem szabadul; addig tartja fogva az afrikai divat: Takács Kati hajkölteménye, amely különben civilben is direkt jól áll az impulzív, ragyogó, szél vészkis asszony színésznőnek. Illetve dehogy kisasszony: a rendező, Göttinger Pál felesége. Első pillantásra olyanok, mint a tűz és a víz – legalábbis ami Petra lobogását és a férje nyugalmát, csöndességét illeti. Petra szerint inkább arról van szó, hogy jól kiegészítik egymást: működik az egyensúly.

Az egyikük mindig két lábbal áll a földön – és ha kell, megtartja a másikat is. Egyáltalán nem törekszenek arra, hogy együtt dolgozzanak (inkább az ellenkezőjét tartják szem előtt); nyolc év alatt alig néhányszor fordult elő, hogy valamely Göttinger-rendezésben Grisnik Petra is színre lépett. És amikor előfordult, többnyire a véletlen hozta így; például pont Szombathelyen (Nyolc nő) kellett gyorsan „beugrania” (persze nem bánta). Már csak néhányat kell aludni, és kezdődik a nyomozás: Epres Attila, Ullmann Mónika, Grisnik Petra, Kálid Artúr, plusz Némedi Árpád és Sebesi Tamás minden váratlan kérdésre fölkészül, de azért nem árt megizzasztani őket. Göttinger Pál pedig, ha nem vigyázunk, minket is megrendez.

NYARALÁS ÉS SZÍNHÁZ EGYSZERRE

5 NYÁRI SZÍNHÁZI CSEMEGE VIDÉKEN
HEKLER MELINDA
A Szegedi Szabadtéri Játékok alapítását Juhász Gyula vetette fel 1928-ban, ezért talán neki köszönhetjük, hogy ma ilyen magas színvonalon és az ország egész területén láthatunk nyári színházi előadásokat. A gazdag kínálatból öt olyan előadást választottunk ki, amikért megéri útra kelni.

Évről évre egyre több szabadtéri előadásra van igény, és a számok növekedésével a műfaji paletta is szélesedik. Míg egy-két évtizeddel ezelőtt még főleg vígjátékokat játszottak a nyári estéken, ma már több komoly hangvételű előadással is találkozhatunk a műsornaptárakban. Ékes példája ennek a szegedi Dóm tér, ahol idén egy Shakespeare-tragédiát is megtekinthet a több ezer fős közönség – igaz a műfaj legismertebb művéről van szó: a veronai szerelmesek történetéről, a Rómeó és Júliáról.

SHAKESPEARE: RÓMEÓ ÉS JÚLIA

Szegedi Szabadtéri Színház // Rendező: Hegedűs D. Géza // 2018. július 27., 28., 29.

Hegedűs D. Géza több szegedi főszerep után idén rendezőként is bemutatkozik a nagy múltú nyári játékokon. A szereposztás fantasztikusnak ígérkezik, és a „Rómeó és Júlia lájkolják egymást” című YouTube-videó után abban is biztosak lehetünk, hogy végeredményként egy fiatalok számára is érthető és aktualizált előadás várható. Egyes Dóm téri előadásokhoz jobban, másokhoz kevésbé illik, hogy végig egy templom áll a díszlet hátterében. A Rómeó és Júliaesetében ennek nagy jelentősége és meghatóan szép jelentése lehet, amennyiben a rendezői koncepcióban ez helyet kap. Kíváncsian várjuk. Szerencsére a Dóm tér akusztikája prózai előadások játszására is kiválóan alkalmas.


MOHÁCSI ISTVÁN: FRANCIA RÚDUGRÁS

Nagyerdei Szabadtéri Színpad, Debrecen // Rendező: Mohácsi István // 2018. augusztus 13.

Ha garantált szórakozásra vágyunk, amolyan 21. századi Feydeau-bohózatra, a Francia rúdugrás remek választás lehet. Egy szextett, vagyis három pár története a szexuálpszichológusnál fonódik össze. Kár tagadni, az előadás témája végig a szex körül kanyarog: itt férfi és nő végre nyíltan beszélnek érzéseikről, buja vágyaikról, nincsenek tabuk. Ez az előadás évek óta nagy sikerrel fut a Centrál Színház műsorán – már bizonyított. Tabukat döntöget, és megtanítja, hogy a szexualitásról is szabad, sőt szükséges beszélgetnünk párkapcsolati, baráti szinteken.

FRANCIS VEBER: BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Káptalan utcai szabadtéri színpad, Pécs // Rendező: Nagy Viktor // 2018. augusztus 9., 10., 11.

Unatkozó gazdagok versenyt rendeznek. A különleges megmérettetésre egy balfácánnal lehet nevezni. Akinek sikerül elhoznia a legnagyobb formátumú hülyét a vacsorára, nagy jutalmat kap. Igazi humorforrás, ha az emberi butaság megfelelni akarással párosul. Pécs legnépszerűbb színészeinek ez a darab igazi jutalomjátékot jelent, az elegáns jelmezek és a kitűnő, ötletes díszlet pedig csak tovább fokozzák az élményt. Az egyik legnépszerűbb francia vígjátékszerző komédiájából Dilisek vacsorája címmel film is készült.


LEONYID ZORIN: VARSÓI MELÓDIA

Kultkikötő, Balatonföldvár // Rendező: Kocsis Gergely // 2018. július 19.

Az Orlai Produkciós Iroda idén több nyárra időzített bemutatóval is megajándékozza a színház szerelmeseit. A Varsói melódiát először 1968-ban mutatták be Törőcsik Mari és Sztankay István kettősével a Katona József Színházban. Bár Törőcsik Mari ezzel az előadással tört be a színházi világ elitjébe, és a Varsói melódia annak idején szenzációszámba ment, a színházi szakma jó sokáig pihentette az orosz szerző politikai felhangoktól nem mentes darabját. A történelem viharai miatt egymástól elválasztott szerelmespár történetének mai aktualitását emeli ki az előadás színlapja: napjainkban országhatárok helyett ideológiák és elvek választanak el minket egymástól.

PAUL PÖRTNER: HAJMERESZTŐ

Kőszegi Várszínház // Rendező: Göttinger Pál // 2018. július 13., 14., 17., 18., 20., 21., 22.

A Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult, és kezdetben magyar szerzők történelmi drámáit játszotta, majd a közönség igényeihez igazodva elkezdtek vígjátékokat, bohózatokat is műsorra tűzni. A Hajmeresztő nemcsak azért tűnik jó választásnak, mert az amerikai színháztörténet legsikeresebb darabjáról van szó, hanem mert az interaktivitás korában minden jó, ha a közönség beleszólhat, és aktívan részese lehet az előadásnak. Klasszikus krimiszituáció, ahol a Cluedo társasjátékból ismerős módszerekkel kell rájönnie a nézőnek, hogy ki a gyilkos. Minden este más öl, a színészek sem tudják, hogy aznap éppen kicsoda.

Te mondod meg, ki a gyilkos – Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi vígjátéka a Kőszegi Várszínházban

Igazi kuriózummal rukkolt elő az idei évben a Kőszegi Várszínház, Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi vígjátékával Göttinger Pál rendezésében. A darab egyáltalán nem szokványos krimi, ugyanis a nézők aktív közreműködésével zajlik a nyomozás, az ő segítségükkel göngyölődnek fel a szálak, és derül ki a gyilkos személye.

Ki ne gondolt volna arra, hogy de jó lenne nyomozónak lenni, és felderíteni egy izgalmas bűncselekményt? A Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka remek alkalom arra, hogy megfigyelőképességünk és logikai készségeink bevetésével segítsünk a rendőrségnek egy gyilkossági ügyet megoldani. A krimi mindig izgalmas, még akkor is, ha passzívan a nézőtérről követjük az eseményeket, de igazán lélegzetelállítóvá akkor válik, amikor mi magunk is beleszólhatunk. Paul Portner(eredetileg Pörtner) német író interaktív társasjátéka a krimit kedvelőket és nem kedvelőket egyaránt lenyűgözi. A kiindulópont a bűnügyi regényekből jól ismert klasszikus szituáció: a gyilkos köztünk van, már csak arra kell rájönnünk, hogy ki az.

A helyszín egy fodrászszalon a szokásos kellékekkel, hajmosó, hajszárító, tükör, telefon, lehetne bárhol, akár Kőszegen is. A fodrászüzlet éli a mindennapos életét, vendégek jönnek, hajvágást, borotválást kérnek. Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa (Epres Attila) rózsaszín szerelésében, átlagosnak semmiképpen sem mondható stílusával egy látszólag szokásos napnak néz elé. Barbara DeMarco, fodrászlány (Grisnik Petra) szintén nem akárhogy néz ki, kék befont hajtincseivel egyszerre kihívó és lázadó. Ő is úgy gondolja, megint egy unalmas napjuk lesz, szorgalmasan válaszol a telefonhívásokra, és várja a vendégét Mrs. Schubert szenátornét (Ullmann Mónika), aki persze késik. A vendégek között ott van Edward Lawrence, régiségkereskedő (Kálid Artúr), aki a majdhogynem kopasz fejére hajvágást kér.

Pergő, humorral gazdagon átszőtt párbeszédeket hallunk, a szöveg Morcsányi Géza fordítása. A kedélyeket Isabel Czerny háztulajdonosnő, egykori zongoraművész zongorajátéka zavarja meg. Peregni kezdenek az események, melynek végkifejleteként Isabelt holtan találják a bolt fölötti lakásban, szúrt sebekkel a nyakában.

Ettől a ponttól kezdve fordulatot vesz a darab, a nézők passzív szerepe megszűnik, ők is a játék részeseivé válnak, már nem egy előadáson vannak jelen, hanem fontos tanúk. Victor Rossetti felügyelő (Göttinger Pál, ő a színdarab rendezője is) és kollégája, Mikey Thomas (Némedi Árpád) a közönség segítségét kérik az ügy felderítéséhez. A gyilkos csakis a fodrászszalonban tartózkodók valamelyike lehet, vagy az ott dolgozók vagy a vendégek közül valaki. De ki?

Ahogy a krimikben megszokhattuk, lépésről lépésre rekonstruálják az eseményeket, újra felidézik, ki hol állt, mit mondott, mikor hagyta el a helyiséget stb., csakhogy nem mindig mondanak igazat. A közönség dolga, hogy észrevegye, ha valamelyik szereplő hazudik, vagy ellentmondásba keveredik. Mert bizony hazugságból és ellentmondásból van bőven, mindenki gyanús. Vajon képesek a nézők emlékezni az apróbb nüanszokra is, felidézni egy-egy telefonbeszélgetést? Mennyire megbízható a memóriánk? Ha valaki dührohamra vagy hisztériára hajlamos, akkor az azt jelenti, hogy akár gyilkolni is képes? A nyomozás a szünetben is folytatódik, Rossetti felügyelő, azaz Göttinger Pál szorgosan jegyzeteli a nézők észrevételeit, arra is lehetőség van, hogy egy dobozba dobják a gyilkossági üggyel kapcsolatos kérdéseiket.

A második felvonásban aztán a gyanúsítottaknak felelniük kell a kérdésekre. Rossetti felügyelő határozottan vezeti a nyomozást, hiába próbálja meg az éberségét Tony Whitcomb többször is kijátszani. A darab igazi kihívás a nézőknek és a színészeknek is. Némedi Árpád remekül jeleníti meg a kissé nehéz felfogású rendőrt, Epres Attila már a puszta megjelenésével is kacajra fakaszt, Grisnik Petra sértődött pökhendiségével, Ullmann Mónika a kényeskedő szenátorné szerepében igazi karaktereket jelenítenek meg. Kálid Artúr körül ott leng a titokzatosság, Göttinger Pál keményen tartja kezében a szálakat. A színészeknek improvizálniuk kell, hiszen ki tudja, milyen kérdésekkel hozakodnak elő a nézők. Nagyon jól feltalálták magukat, végig kitartottak mellette, hogy ártatlanok, időnként még dalra is fakadtak. Isabel viszont meghalt, valakinek meg kellett ölnie.

Az előzmények után a nézők szavazták meg, hogy ki a gyilkos, az események ennek tükrében folytatódtak tovább. Igazi kerek történet alakult ki, az éppen aktuális a gyilkossal. A következő előadáson lehet, hogy más szúrja le az idős zongoraművészt, de az is lehet, hogy ugyanaz, ha a közönség rá tudja bizonyítani. A Hajmeresztő hamisítatlan elmejáték, pedig a színdarab elfogadtatása nem indult könnyen. Paul Portner 1963-ban pszichodrámának írta a darabot, mellyel azt akarta bemutatni, hogy egy gyilkosságra való visszaemlékezés során mennyire szelektíven működik az elménk. A bűnügyi játék nem igazán aratott sikert egészen 1976-ig, amikor az Egyesült Államokban felfedezték és némiképp átalakították. Onnan viszont már sima útja volt, annyira, hogy a világ leghosszabban műsoron lévő nem musical darabjává vált. A pszichodrámába fokozatosan kezdték bevonni a közönséget, sőt aktuális médiabotrányok és helyi aktualitások is megjelentek benne. Végül interaktív játékká vált. 

Menjünk el Kőszegre, töltsünk el egy fergeteges estét a színészekkel, játsszunk velük, nézzük meg, mire képes a memóriánk! És figyeljünk jól, mert a bizonyítékunk perdöntő lehet!

Szereplők:

Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa Epres Attila
Barbara DeMarco, fodrászlány Grisnik Petra
Mrs. Schubert, szenátorné Ullmann Mónika
Edward Lawrence, régiségkereskedő Kálid Artúr
Victor Rossetti, építőmunkás Göttinger Pál
Mikey Thomas Némedi Árpád 

Zene: Némedi Árpád, Sebesi Tamás
Fordította: Morcsányi Géza
Jelmez: Cselényi Nóra
Zene: Némedi Árpád
Kellék: Kósi Gábor
Ügyelő: Szilasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Öltöztető: Szőke Julika
Fény: Kehi Richárd
Hang: Bakos Zoltán
Rendezőasszisztens: Hatvani Mónika

Rendező: Göttinger Pál

A Hajmeresztő az az előadás, amelyet próbálni se nagyon lehet közönség nélkül

Ölbei Lívia

A Hajmeresztő az az előadás, amelyet igaziból próbálni is csak közönség jelenlétében lehet. Különben hogyan dőlhetne el, hogy ki a gyilkos? A Kőszegi Várszínház saját kiállítású premierje július 12-én, csütörtökön 20.30-kor kezdődik. De már a hétfő esti fotós próbán is jól szórakozott az alkalmi közönség. És döntött: Barbarát választotta.

BArbara DeMarco ragyogó fiatal nő, a Hajmeresztő nevű szalonban dolgozik, vele indul a színpadi történet. Különben is lehetetlen nem odafigyelni rá, és nem csak azért, mert Grisnik Petrára – ő kapta Barbara szerepét – csodálatos, súlyos és kék hajkoronát álmodott a jelmeztervező, Cselényi Nóra. Korán eldőlt az is, hogy Petra alaptermészete szerint flegmának képzeli-játssza Barbarát: hogy ez lesz az alaphangnem. És persze amikor fény derül a bűntényre – és mindenki egyre gyanúsabb –, akkor Barbara bőrébe bújva Petrának is egy feladata lesz: tagad, tagad, tagad. Megvonja a vállát, és kész.

Az már más kérdés, hogy résen van-e a közönség. A fotós próbán – ahogyan a mellékelt felvételek minden kétséget kizáróan bizonyítják – résen volt, sőt kifejezetten jól érezte magát. És bár a színészek – Epres Attilától Kálid Artúrig és (na jó) Ullmann Mónikáig – előbb-utóbb, hosszabb-rövidebb időre mindannyian gyanúba keveredtek, végül ezen az első estén Barbara vitte el a pálmát. Tényleg: ez győzelem?

Megkérdeztük a színészeket, hogy sikerként könyvelik-e el, ha a nézők bűnösnek kiáltják ki őket; pontosabban a szerepüket: a figurát, akit megformálnak éppen. Hát, nem feltétlenül. Vagy – ki tudja.

A régiségkereskedőt játszó Kálid Artúr például azt mondja, hogy tudomása szerint a Hajmeresztő színpadi praxisában Edward Lawrence viszonylag gyakran hagyja el bűnösként a terepet. Ő nem gyúr erre, jobb a békesség. Hogy benne támadnak-e bűnös szándékok, amikor valaki már megint azzal a régi-régi Ki mit tud?-dal jön elő, szelíd mosoly a válasz. A 80-as évek végén tényleg egy ország drukkolt neki: kiskatona volt, verset mondott a tévében. Mostanában már ritkán adódik versmondásra alkalom, bár a Tercina Régizene Együttessel föl-föllép: akkor is jellegzetes, szép beszédhangjára van szükség.

Milyen érdekes: az idén két olyan színész van a Kőszegi Várszínház társulatában, akit „színészkora” előtt ismertünk meg. Ullmann Mónika most is pont olyan, mint az a hajdani bűbájos kislány, aki írt a bátyjának egy dalt – és főleg Piroskát játszotta Az égig érő fű című filmben. Égig ért a fű a pesti udvaron.

A színésznő azt mondja, gyakran megkapja, hogy „semmit nem változott”, de szerinte inkább arról van szó, hogy aki őt a réginek látja, saját fiatalsága után vágyakozik, az ő arcában azokat a régi időket látja viszont. Így működik az időtükör. Ulmann Mónika Kőszegen szenátornét játszik Paul Portner darabjában (fordította Morcsányi Géza). De hogy bűnös-e?