Címke:
operabeavató
✕ Szűrő törlése

9 színházi előadás, amelyet megnézhetsz otthon az ünnepek alatt

Akár bérletet is vehetsz az előadásokból, megéri, sok minőségi produkciót kínálnak online.

Bár a pandémia alatt eleget néztünk otthonról színházi előadást, azért ez egy elég kényelmes lehetőség, és ma is sokan választják a nézőtéri szék helyett a kényelmes fotelt/kanapét. Ezek a minőségi produkciók azonban már nincsenek repertoáron, és ha lemaradtunk róluk, vagy pont, hogy láttuk, és újra megnéznénk, van hova nyúlni. Annak is jó ötlet, aki meglepetésnek szánja a jegyet, de nem tudja, épp azon a napon ráér-e az ajándékozott. Ezek az előadások ugyanis több napig láthatóak, vagy állandóan fent vannak az eSzínház kínálatában. Válogattunk néhány produkciót, amelyet az ünnepek környékén megnézhettek, sőt, bérletként is ajándékba adhatjátok.

Az első blokkban azok közül emelünk ki párat, amelyek bármikor megnézhetőek.


1. Operabeavató: Bánk bán 1-10. – Delta Produkció

Kihagyhatatlan az Operabeavató, Dinyés Dániel zeneszerző és karmester, valamint Göttinger Pál rendező sorozata. Azoknak is ajánlom, sőt nekik különösen, akik eddig nem szerették, nem ismerték az operát, sőt idegenkedtek tőle. Tapasztalat, hogy Dinyéssel és Göttingerrel, valamint a neves operaénekesekkel előadott rendkívül szórakoztató produkció után az is kicsit átértékeli magában a műfajt, aki azt hitte, lehetetlen ezt megszeretni, hiszen még az is hosszú perceken át énekel, akit már leszúrtak. Jelenleg Erkel Bánk bánjából 10 rész látható az eSzínházon.

2. József és testvérei – Örkény István Színház

Az Örkény Színház egyik igen fontos előadása volt a József és testvérei. Thomas Mann művéből Gáspár Ildikó készített színpadi adaptációt, amit mindenki lehetetlen vállalkozásnak tartott. De az élet a dramaturg-rendezőt igazolta: kultikus produkcióvá vált a József és testvérei, még úgy is, hogy három felvonásos. Három színészgeneráció látható a Gáspár Ildikó és Ascher Tamás rendezte József főszerepeiben: a legfiatalabb (az akkor 1 éve diplomás) Patkós Márton az ifjú Józsefként, Polgár Csaba a fiatal Jákobként és az érett Józsefként, valamint Gálffi László az idős Jákobként és Potifár apjaként. Gyakorlatilag az Örkény majdnem egész társulata szerepelt benne. Mácsai Pál alapító igazgató egy interjúban elmesélte: egy nagyregény adaptációját akarták bemutatni, első körben a Bűn és bűnhődésre gondoltak Polgár Csabával a főszerepben, amelyet szintén Ascher rendezett volna és Ildikó lett volna a dramaturg. Hazafelé taxizott a Körúton egy beszélgetés után 2016 májusában, és látta a Vígszínházon a következő évad műsorát, amely a Dosztojevszkij-művel kezdődött. „Éppen elvették előlünk a darabot” – gondolta Mácsai, és júniusig el kellett dönteniük, mit fognak játszani helyette. Gáspár Ildikó előállt azzal két héttel később, hogy a József és testvéreit színpadra alkalmazná. „Utolsó utáni pillanatban sem jutott volna ez eszembe”, tette hozzá Mácsai, „mivel csak elolvasni a regényt egy komplett nyár”. Szeptemberben viszont letett egy példányt a dramaturg-rendező, annyira őrült gondolat volt, csak igent lehetett mondani rá.


3. A nagy füzet – Forte Színház

Ikonikus fizikai színházi előadás a Horváth Csaba vezette Forte Társulattól sok-sok valódi zöldség- és tésztakellékkel (sütőtökök, krumplik, káposztalevelek, póréhagymák). A magyar származású, Svájcban élő Agota Kristof (Kristóf Ágota) kisregényéből készült színdarab Horváth Csaba rendezésében egy hónappal előbb került a Szkéné Színház színpadára, mint a mozikba a Szász János által rendezett film. Míg utóbbiban a bántalmazó nagymamát Molnár Piroska játszotta (meg is kapta érte a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál díját), a színdarabban Andrássy Máté kopaszon, szoknyában alakította ezt a szerepet.
Az ikerpár gyerekeket a háború elől a szülők a nagymamához menekítik, aki nem bánik a gyerekekkel kesztyűs kézzel, sőt. Mindenért meg kell dolgozniuk, és meg kell edzeniük magukat, ha túl akarják élni ezt a gyötrelmet. Megtartják azonban apjuknak tett ígéretüket: napjaikról naplót vezetnek.


4. A talizmán – Katona József Színház

2000-ben mutatta be a Katona Nestroy művét Máté Gábor rendezésében. 150 előadást ért meg, 9 évig tartották repertoáron. Élete egyik legnagyobb bukásából élete egyik legnagyobb sikere lett – nyilatkozta a 3 felvonásos bohózatról a főszereplő Nagy Ervin. Szentendrén mutatták be A talizmánt, ami igazi formáját a kőszínházban kapta meg, amikor papírdíszletet terveztek hozzá, ez sok játéklehetőséget adott a színészeknek. Ha nem is volt akkora sikere, mint a Portugálnak és a Top Dogsnak – mindkettő több mint 400 előadást ért meg –, imádta a közönség. Pedig nemcsak egyszerű vígjáték volt, hanem társadalomkritika is a kirekesztett vörös hajúakról (burkolt antiszemitizmus). Sok remek alakítás született az előadásban, de Fullajtár Andreáé egészen kiemelkedő volt az özvegy Von Cypressenburgnéként.


5. Mennyekbe vágtató prolibusz. – Weöres Sándor versei, Sufni

Újabb Katonás produkció, de teljesen más műfaj: Fekete Ernő 2010-től hét éven át, 101 alkalommal, hatalmas sikerrel játszotta a Sufniban a Weöres Sándor-versekből összeállított produkcióját. Molnár Gál Péter kritikus a NOL-on írt a produkcióról: „Fekete Ernő nem szaval. Nem verset mond. Nem színészi eszközeivel színezi ki a verseket. Elmond. Közvetít. Érti a költőt. Minek következtében hallgatói is értik. Szereti a költőt. Miért is mindnyájan a zsúfolt sufniban szorongók szeretjük Weörest. Nem áll a színész a költő elé, ezért azután mindkettejüket egyszerre szerethetjük.”
Az eSzínházon látható felvételt 2021 tavaszán vették fel egy külső helyszínen, Tarnóczi Jakab és Török Marcell rendezésében.


6. Kalucsni, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

„Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás” – írta második drámájáról Dragomán György. A Kalucsni látlelet a mindenkori diktatúráról, a hazugsággal és megfélemlítéssel tönkretett emberi életekről. A történetet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Szikszai Rémusz színész-rendező állította színpadra. A darabot Dragomán 2005-ben írta, Cseicsner Otilia rendezett belőle hangjátékot 2011-ben, majd Visky András vitte színre Kolozsváron 2016-ban. Később Máté Gábor csinált belőle vizsgaelőadást az Ódry Színpadon. 2019-ben jött Szikszai Rémusz nyíregyházi rendezése, és legutóbb tavaly, a tatabányai Jászai Mari Színházban Göttinger Pál állította színpadra.
A Kalucsni a kommunista Romániában zajlik, nem sokkal a rendszerváltozás előtt, a nyolcvanas évek végén. Egy család történetét látjuk, amely megpróbál kitelepülni. Fojtogató légkör, amiben azt érzi mindenki, hogy képtelenség élni. Hiszen az életükbe beköltözött a hatalom, és kisajátította azt.



Vannak olyan előadások, amelyek időszakosak, csak pár hétig láthatóak. Lehet, hogy később visszatérnek újra az eSzínház repertoárjára, de az is lehet, hogy nem.


7. ’84 – Örkény István Színház (Látható: 2025. december 19.-2026. január 31.)

Orwell 1948-ban írt disztópiája, az 1984 – a 36 évvel későbbi jövőben játszódik. 2020 szeptemberében, a darab bemutatójakor pont 36 évvel voltunk a regény fiktív kora után. A színdarabot Mikó Csaba írta és Widder Kristóf rendezte, hárman játszották: Bajomi Nagy György, Zsigmond Emőke és Mácsai Pál. Szinte egy időben készült a Szegedi Nemzeti Színházban egy másik színpadi verzió Orwell művéből, amelyet Horgas Ádám készített és rendezett. (A bemutató 2020. október 9-én volt.) Egyik előadás alkotói sem voltak túl boldogok, hogy a pandémia kiszámíthatatlanná tette az előadás játszását. Az Örkény produkciója Bajomi Nagy György súlyos betegsége miatt többször elmaradt, jó, hogy készült belőle felvétel, amely újra megnézhető.

8. Mária országa – Szegedi Nemzeti Színház (Látható: 2025. december 19.-2026. január 31.)

Ha már a Szegedi Nemzetit említjük, íme egy díjnyertes előadás, amely megtekinthető az eSzínházon: Székely Csaba történelmi bohózata, a Mária országa. Az ősbemutatót 2022 áprilisában tartották, a szerző megkapta érte a Kortárs Magyar Dráma díját. A 2023-as eSzínházi Fesztiválon közönségdíjat vehetett át a produkció, és a legjobb női főszereplőnek járó díjat pedig Botos Éva.
A királydrámában a középkori Magyarország egyik kevéssé ismert története elevenedik meg – árulásokkal, intrikákkal és váratlan szerelmi viszonyokkal. Elképzelhető, hogy az országot egy nő vegye át? – kiderül, ha megnézitek Alföldi Róbert rendezését.



9. A csemegepultos naplója – Orlai Produkciós Iroda, Füge Produkció (2025. december 25.-2026. január 01.)

2014-ben mutatták be a Gerlóczy Márton művéből a Lőkös Ildikó által dramatizált darabot, amelyet Göttinger Pál állított színpadra. Ötvös András parádés alakítása 10 éven át bejárta az országot, de budapesti otthona a Jurányiban volt. Gerlóczy A csemegepultos naplója megírása előtt bő fél évet dolgozott a pesti Nagyvásárcsarnokban, egy piaci árus ismerőse csemegepultjában. Szabad idejében pedig tudatosan csajozott, hogy az élmények regénnyé sűrűsödjenek benne.

A történetben az írói ambíciókkal nem sokra jutott Márczy Lajos elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe. A két csemegeboltot működtető piaci kofa, Joli megtanítja neki a szakmai alapokat, majd beállítja a lóhús-termékeket árusító üzlet pultjába. Lajos élete innentől a vásárlók, a lakótársai és a szabadidejében felszedett nők között zajlik. Egy idő után azonban már maga sem tudja, hogy a húst keresi a nőben, vagy a nőt a húsban.
Bérlet: Hatféle ünnepi bérletet árul az eSzínház. Ünnepi klasszikusokat, színházi előadásokat és koncerteket rakott egybe karácsonyra. A legolcsóbb bérlet 5900 forint (2 előadással), a legdrágább 12.990 forint négy előadással és két koncerttel.



Címkék: a csemegepultos naplója eszínház operabeavató orlai

Amit maga csinált, az lehetetlen, csak magának elfelejtettek szólni

Kolonits Klára Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas drámai koloratúrszoprán, akit a bel canto repertoár kiemelkedő képviselőjeként tartanak számon itthon és a nemzetközi zenei életben egyaránt. A Magyar Állami Operaház egyik vezető művésze és kétszeres Kamaraénekese, szerepeiben különösen a nehéz, nagy technikai felkészültséget igénylő olasz operák hősnőit alakítja. 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja lett. 2025-ben szerezte meg sport mentáltréneri diplomáját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, de egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy diplomázhat, mert 2024 őszén, egy rutinvizsgálat révén kiderült, hogy sürgős, életmentő műtétre van szüksége. Most újra a rivaldafényben áll, próbál és második életét éli.

A honlapodon látható, hol hallhat legközelebb a közönség. Megdöbbenve láttam, hogy egy Wagner-operában, a Lohengrinben is énekelni fogsz. Hogy érkeztél ide a bel cantóból?

Az Operaháztól érkezett egy felkérés, hogy a művészeti igazgató Almási-Tóth András rendezése alatt színpadra kerülő új produkcióban énekeljek. Bár korábban már csábítgattak egy Strauss-szereppel, azt, akkor még nagyon korainak találtam. Azt mondtam, hogy a Strauss előtt mindenféleképpen szeretném magam egy német szerepben kipróbálni, mert még sosem énekeltem ezt a repertoárt. Ugyan egyszer, 2008-ban énekeltem egy Trisztán második felvonást zenekarral, ami hatalmas élmény volt, de pont utána váltottam bel canto fach irányba. A Lohengrinnel kapcsolatban megkérdeztem pár embert, akiknek adok a szavára, az volt a válaszuk, hogy hogyne, vágjak bele. Ezzel a küszöbátlépéssel elérhetővé válna az álmom, nagyon szeretnék Marschallint énekelni a Rózsalovagból, mert azok a szerepek izgatnak igazán, amik közel állnak hozzám korban, alkatban, problémában.
Egyébként a Stuart Mária is ilyen volt, de ilyenek lesznek a jövő évi új szerepeim, mert nem csak a Lohengrin lesz új. Éneklek Ulmban egy Roberto Devereux-t, ami a Stuardának a párdarabja, és az idősödő Erzsébet királynőről szól, és a Nabucco Abigéljét, ami szintén egy kilépés az eddigi repertoáromból. Ez a Verdi-hősnő a drámai koloratúrának az egyik szélső értéke, a Wagner pedig egy nyitás a lírai, de mégiscsak sokkal masszívabb zenekari hangzás fölötti éneklés felé.

Miben más ez? Nézzünk be egy kicsit a kulisszák mögé.

Hát nézd… most leszek 56 éves. A koloratúr repertoárt jó tíz évvel később kezdtem, mint szokás. Az Éjkirálynőket is a negyvenes éveim elején énekeltem, ami ritka. És bár nagyon sokat köszönhetek ennek a bravúr-koloratúrás korszaknak, de vannak az embernek fizikai határai. Van, ami egy idő után izomzatilag nem kényelmes és van, ami már a lehetetlen határát súrolja. Ezek a nagyon bravúr-koloratúr szerepek fiatal szerepek, és én is azt gondolom, hogy

fontos, hogy az énekesnő színpadi megjelenése illúziót keltsen. Azonban számomra már nem a színpadi illúzió a legfontosabb, hanem a lelki tartalom.


Így, hogyha én valamin már nagyon túl vagyok lélekben, akkor azt, ha lehet, kerülöm. Nagyon sok mindent el tudok játszani, de kell hogy legyen kapcsolódási pontom. Most azt érzem például, hogy Elzával (Brabanti Elza – a Lohengrinben) nagyon tudok menni, pedig fiatal és ártatlan, ugyanakkor nagyon komplex szerep. Őt onnan tudom megfogni, ahogy elbukja ezt a próbatételt. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok tisztaságot is sugározni, nem erről van szó. De életkoromból fakadóan, nálam ez teheti hitelessé a szerepet. Nagyon nehéz megfogalmazni azt, amikor az ember az életproblémái által túl van egy szerepkörön. Ugyanakkor érdekes, hogy vannak olyan szerepeim is, amik visszajöttek. Nincsenek már karrierelvárásaim.

Volt nemrég is egy sanyarú esztendő, sőt, több is, amikor alig énekeltem. És az, hogy az ember lelkileg-fizikailag flexibilisen tartsa magát egy-egy reménybeli spicc-szerepre nagyon sok energiát vesz el, pláne ha közben nem játszik. A szűkös időkben a játék az általában az Operabeavatókra koncentrálódott. Ott derült ki többeknek is, hogy „Jé, neked humorod is van?” Minden abszurd, angolos humor vagy groteszk dolog rendkívül érdekel. És most főleg ezután a túlélés után azt érzem, hogy miért ne próbálhatnék ki bármit, amiben látok potenciált?

Ez alatt a szűkös esztendő alatt gondolom a 2023–2024 tavaszai közti időszakra gondolsz. Hogy vészelted át? Honnan vettél energiát és motivációt?

Akkor történt velem egy olyan dolog, amit nem tapasztaltam azelőtt még soha: megérintett a kiégés. Ez nagyon-nagyon fura volt. Semmiféle ilyen tapasztalatom nem volt, addig mindig azt éreztem, hogy az éneklésért mindent kibírok. Nagyon sok, különböző, krónikus ilyen-olyan egészségügyi problémám volt, de minden háttérbe szorult ahhoz képest, hogy énekelhetek. Engem csak ez érdekelt, maga a zene, és a zene síkjában való létezés. Ez nem okvetlenül a szereplés, mert egy próba is meg tudja ezt adni. És ezt elvesztettem. Ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor dr. Lénárt Ágotával workshopot, előadásokat szerveztünk énekeseknek. Azt éreztem, hogy abból ki tudok annyi életenergiát venni, ami segít nekem. Illetve az itthoni szűk esztendő alatt volt egy külföldi munka, ami fordulópontot jelentett. Egy firenzei rendező, Francesco Torrigiani, aki nagyon sokat foglalkozott fiatalokkal, Normát rendezett velem Szicíliában.

Vele úgy dolgoztunk, hogy prózában volt az első három nap, minden éneklés nélkül. Fölolvastatta velünk a darabot. Az olaszokkal is, nem csak velem, és nagyon leszidta az olaszokat, hogy sokszor jobban értelmezem, mint ők. Ő a prózai tartalomból indult ki. Ezután a színpadi próbákon szinte minden szituáció magától értetődővé vált, mert már az asztalnál is működött. Én az ilyen munkára voltam iszonyatosan kiéhezve. Ez visszatáplálta az itthon ebben már elvesztett hitemet. És pont akkor kezdtem el az egyetemet is, azt éreztem, hogy az is vissza fog tudni építeni. Ez egy nagyon-nagyon komoly önismereti útnak ígérkezett.

Aztán lehullott a nyaktiló és kiderült, hogy egy életveszélyes állapot is van a kiégésem mögött. Szóval egy pillanat alatt szembe kellett néznem azzal, hogy akkor én most mit várok az énekléstől, amikor az életem a tét.

Mi mindent értem el, és mi az, amit lehet, hogy nem fogok elérni? Mi az, amire nem vagyok alkalmas, mi az, amire már nem vagyok képes, és mi az amire, ha életben maradok, akkor nagyon is képes lehetnék. Mindennél keményebb és nem elkerülhető válaszúthoz értem, hogy vagy megteremtek magamnak egy olyan lelkiállapotot, hogy rugalmas tudok maradni, (értsd: ha életben maradok és ha jön egy lehetőség, akkor készen álljak), vagy pedig menthetetlenül ki fogok égni, bárhogy is alakul az életben maradás témakör. De akkor biztosan nem tudom magamat és az energiáimat megmenteni.

Ebben a kiégésben talán az is szerepet kap, hogy 2010 óta mentorálsz is, tehát fiataloknak segítesz, az Építsünk énekest!-re gondolok. Nem lehet az, hogy pont azokból a tartalékaidból fogytál el, amihez ilyenkor nyúlni lehet?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, és lehet, hogy igazad van, de a mentorálásnak csak egy részét csináltam. Például nem tanítottam énektechnikát. Kapacitáltak és kurzusokon néha tanítottam, de pont Baráth Emőke pályatársammal és barátnőmmel nagyon vitatkoztunk ezen. Ugyanis ő azt mondta, hogy kutya kötelességem lenne tanítani, hiába mondtam neki, hogy nem érzek elhivatottságot. Van bennem egy lelki gátlás, ami miatt nem tudom azt mondani a fiataloknak, hogy ha ezt és ezt csinálod, akkor sikeres leszel, vagy befutsz. Hiszen nekem is bajaim voltak ezzel. Az „Építsünk énekest!” sem személyre szabtam, hanem csak annyit csináltam, hogy beszéltem a pálya és az éneklés nehézségeiről.

Nagyon-nagyon sok a tabu a szakmánkkal kapcsolatban. Mindenkinek más a megélése, és nagyon sok kolléganőm hisz az eleve elrendeltetésben, hogy művésznek születtünk, ami egy isteni adomány, és hogy keveset lehet változtatni azon, hogy ki, hova jut, minden meg van írva a sors könyvében. Én nem voltam fiatalon se kiugró, se olyan, akire azt mondták, hogy keresnivalója van ezen a pályán.

Sokan és sokféleképpen akartak lebeszélni a pályáról. Meg is értem a fiatalkori felvételeimet hallgatva. De ők a személyiségnek arra a részére nem láttak rá, hogy ez a belső energia, intelligenciával párosulva, mikre képes. Volt bennem valami zsigeri vágy, hogy az éneklés által a rezgés bennem legyen.

Ez a legközelebbi impakt egy szervezetre, amikor a zene bennem, a hangadás pillanatában megrezeg, majd körülvesz. Ez az az élmény, amitől én sosem tudnék megválni.

Az „Építsünk énekest!” azért csináltam, hogy mindenki érezze, hogy van olyan szegmens, amire ráhatásunk van. A tehetség adottság, isteni csoda. Az, hogy ki mit lát belénk, arra nincs ráhatásunk. Amire van ráhatásunk, az az, amit magunkért és a pályánkért meg tudunk tenni. És ez a zenén kívüli másik dolog, ami nagyon érdekel. Hogy mit tehetek meg azért, hogy jobban érezzem magam. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy szakmailag is jobb leszek. De egy nagyon jó cél, hogy egy pici megnyugvásra leljen az ember. És ezért beszéltem a saját nehézségeimről, ezért kérdeztem erről híres, nagy karrierrel rendelkező befutott pályatársaimat is.

Mikor találtál rá a sportpszichológiára?

Még éppen a Covid előtt ismerhettem meg dr. Lénárt Ágotát is, (sportpszichológus, pszichoterapeuta, sportlövőedző, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője) és egy csodálatos láncolata volt az eseményeknek, hogy eljutottam a sportpszichológiáig.

Így utólag azt gondolom, hogy a betegségemnek egyik indikátora volt az a szituáció, mikor azt éreztem, hogy nincs kontrollom az életem fölött. Nagyon sok olyan dolog történt velem a Covid alatt és után, a szüleim ápolása, édesapám elkísérése a halálig, a gyermekem felnőtté válásának nehézségei, a pálya érthetetlen nehézségei, az anyagi kiszolgáltatottság, amikre nekem semmi ráhatásom nem volt. Ebbe a helyzetbe belefeszülve töltöttem éveket. Mígnem jött ez a csodálatos felfedezés, a sportpszichológia kicsinek tűnő eszközei. Nem bonyolult terápiára kell itt gondolkodni, hanem kis eszközökre, amiket, ha jól alkalmazol, akkor bizonyos helyzetekben sokkal jobban érezheted magad. Én nem sportpszichológiát végeztem, mert nem volt pszichológiai alapképzésem, hanem mentáltrénerit, de így is baromi sok pszichót kellett bepótolnom, és pont a sport mentáltréneri eszköztár a tökéletes arra, hogy egy koromban levő énekesnő, aki úgy érzi, hogy tehetetlen, föloldódjon.

Aztán persze jött az a belső kényszer, hogy másokon is segítsek, ez nálam egy neveltetésbeli, pszichológiai attitűd. Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy csak nekem jó, állandóan azt akarom, hogy másnak is jó legyen. És végső soron badarság lenne tagadni, hogy művészként vagy mentáltrénerként ugyanaz az életcél: hatni. Engem ez a zsigeri hatás nyűgöz le, hogy én általam a zene, vagy az a színházi mondanivaló mit kelt a másik emberben. Na a pszichó ugyanilyen. A közönség jobb lesz a zenétől, persze, de a pszichóban azonnali a személyes visszacsatolás.

Például kitaláltam egy módszert, ami főleg koncertszituációban használható. Ugyanis ezek a miniatűr, mikroeszközök, például a speciális légzéstechnikák, arra hivatottak, hogy a fellépési stressz alatt fellépő adrenalint és kortizolt le lehessen csökkenteni.

Összefoglalva tehát megtanultad felismerni a problémáid, amit pedig a TF-en tanultál hozzá, az egy pici szerszámkészlet, hogy ezeket meg is tudd oldani.

Úgy mentem be a TF-re, hogy vacakul vagyok, nagyon sok mindent unok, de azt gondoltam, hogy hátha ez érdekes. Megkaptam ezt az elképesztő bizalmat Ágotától, hogy outsiderként a sportolók között lehetek és nagyon élveztem, hogy sporttal kapcsolatos dolgokat tanulhattam, kipróbálhattam, de nem tudtam, hogy mitől vagyok vackul. Nem kaptam válaszokat a gyomorszorító rossz érzésekre. Ugyanis a mai napig nagyon sok mindennel kapcsolatban nem tudom megfogalmazni, hogy miért sikerült, és miért nem. Valakinek miért tetszettem vagy miért nem. Miért soroltak egy sikerszéria után hátrébb, vagy miért váltam láthatatlanná bizonyos emberek számára. Ezekre nem kaptam válaszokat, és

én egy olyan típus vagyok, hogy rögtön magamban keresem a hibát. Nem vagyok elég jó; öreg vagyok, kövér vagyok, nem vagyok divatos típus, satöbbi, satöbbi.

De ez még így sem érte el azt a pontot, amit úgy hívunk, hogy szenvedésnyomás. Magyarán: amíg nem szenvedsz eléggé, addig nem fogod meghallani ha esetleg valaki mondja neked: „Nem kéne valami mást is kipróbálnod, az éneklésen kívül? Tényleg csak ez az életed?”. Szóval még nem nyomódott ez a rugó annyira össze. Amikor a sportolói problémákról tanultam, azt láttam, hogy ez is érint, az is érint és érzékeltem, hogy milyen iszonyatos feszültségben vagyok. Aztán ez a tapasztalat, majd a tudás és az eszközök kiengedték a rugót. Maga a felismerés, hogy mi bánt, mi fáj. Nagyon szeretnék egy olyan munkahelyen dolgozni, vagy olyan közegben dolgozni, ahol ezeket a problémákat meg lehet nevezni. 

Ahol meg tudja mondani egy főnök/karmester/rendező, hogy neki mi a baja veled.

Szerinted képesek lennének erre?

Szerintem igen. De a művészi szférában ez nem általános, nem vesszük a művészeket felnőttnek. És nem is mindegyik művész az. Persze nem mindenki bírja az őszinteséget sem elviselni, de meg kell próbálni. Nem szabad általánosítani, hogy senkivel nem beszélünk meg semmit. Azt gondolom, hogy a munkaadóinknak nagyon nagyfokú pszichológiai tudással kell rendelkezni és nyilvánvaló, hogy ez nehéz, de itt életekről van szó! Azt senki sem tudja soha, hogy kinek mennyire nehezítette meg, vagy rövidítette meg az életét az a tény, hogy nem tudta, hogy mi a baj vele. Nem kérek senki számára kivételezést, én csak kommunikációt kérnék. Ez éppen úgy érvényes az összes szakmára és területre, csak nekem éppen a művészetire van rálátásom. Ez egy több ezer darabos puzzle, amit operaéletnek hívunk, és mindenkire szükség lenne. Látjuk, hogy nagyon fogynak a már pályán lévő énekesek, ugyanakkor egyre kevesebb az utánpótlás is, és nem vagyok benne biztos, hogy a fiatalok tudják, hogy ez a pálya milyen kiszolgáltatottsággal jár. Nincsen fix állás, semmi sem biztos, sokszor látjuk, hogy valaki a csúcson hullik ki a rendszerből.

Számomra nagyon fájdalmas, hogy a korosztályomban sok kolléganőm, férfi pályátársam nincs már a pályán, esetleg már nem is él. Hangsúlyozni szeretném, hogy mi sem vagyunk angyalok. Az énekesek sokszor szélsőséges egóval rendelkeznek, de ahogy a színészeknek, úgy nekünk is ez a munkaeszközünk: a pszichénk. Ezért rajonganak, ha rajonganak és ezt utálják bennünk, ha utálják. De ez a szakmánk velejárója, a hangunk az eszköz, de a pszichénk tesz minket azzá, akivé. Jelenleg azt látom, hogy mindenkire, aki kihullott a rendszerből szükség lenne. A hiányát pótolják egy tíz-húsz évvel fiatalabbal, akivel ez viszont idő előtt történik, így neki megint tovább rövidülhet a pályája, mert túl fiatalon kap túlságosan nagy terhelést. Ez most talán úgy hangzik, mint egy vádbeszéd, amit semmiképpen nem szeretnék, de ez egy jelenleg létező jelenség leírása. De ez talán orvosolható lenne, ha a kommunikációhoz némi pszichológiai tudás is társulna.

Én részben azért nem akartam tanítani éneket, mert én csak azt tudtam volna mondani, hogy „figyi, el ne kezdd ezt! Mert szenvedni fogsz, mint a kutya. Többet fogsz szenvedni, mint repülni a boldogságtól.” Ez most annyiban változott bennem, hogy lett egy erős elhivatottságom, hogy azokon az énektechnikai problémákon segítsek, aminek a gyökere nyilvánvalóan egy rossz élmény.

Beszélnünk kell a betegségedről is. Amikor szembesültél vele és egyértelművé vált az egész a súlya, akkor miből merítettél erőt? Sokakon segítettél addig, te kikre számíthattál?

A legérdekesebb, hogy szakaszosan jött ez az egész és teljesen a derült égből. Nem voltak fizikai tüneteim. Egy kifáradásos tünetem volt ősszel, egy operaházi bemutatóm és egy Müpa-koncertbemutató után. Akkor le kellett mondani a következő operaházi beállásomat az Otellóban. Ezt az elfáradást annak tudtam be, hogy évekig ápoltam apukámat, most az anyukámat, ami azért egy nagyon komoly leterhelés, és azt gondoltam, hogy csak ez van. Aztán kaptam egy gyomorinfluenzát februárban és olyan fura hasi diszkomfort érzésem volt, hogy elmentem ultrahangra. Egy évvel azelőtt csináltattam már egy hasi ultrahangot, mi baj lehet? És ott látták ezeket a hatalmas cisztákat a petefészkeimen, azt mondta az ultrahangos, hogy azonnal keressek egy nőgyógyászt. Az ember aztán éjszaka elolvassa az interneten, hogy ebből mi lehet, és akkor jön egy ilyen baltacsapásszerű felismerés, hogy akkor ez lehet, hogy ennyi volt. Még akkor is, hogy ha ezt én egyszer már 26 évesen átéltem, de akkor is és most is az volt, hogy „én annyira szeretek élni, nem létezik, hogy ez ennyi legyen!”

A felfedezésekor még nem volt világos, hogy ez a betegség tulajdonképpen mi is pontosan. Nem lövöm le a poént, ha azt mondom, hogy a túlélésem egy teammunka volt. És ezért érzem kutya kötelességemnek, hogy megosszam és felhívjam a veszélyekre a figyelmet, mert én egy olyan segítséget kaptam, amit nem mindenki kap meg. Semmit nem tudtam arról, hogy a petefészek ugyanolyan problémát tud okozni, mint a mell, sőt, sokkal durvábbat is, sokkal agresszívebb típusú rákkal. Van egy petefészekcentrum, rögtön mondták, hogy ezt azonnal ki kell venni, nem szurkálják, hogy ez most jóindulatú, vagy nem, a tumormarkerek magasak voltak.

Milyen volt maga a műtét?

A sebészek, mert kettő volt, fölkészítettek arra, hogy ez akár négy-öt órás műtét is lehet, mert hogyha áttét van, akkor egy speciális technikával, már ott az első kemót felmelegítve a hasűrbe megkapom. Ezt a módszert ők vezették be. Aztán snitt. Alszom.

Az őrzőben tértem magamhoz és marha jól éreztem magam, semmi nem fájt és tulajdonképpen repültem. Persze utólag tudtam meg, hogy ez az epidurál volt, amire úgy beszélt rá a kedves altatóorvos, aki hatalmas operarajongó. A Bánk bán Tisza-parti jelenetéről diskuráltunk, míg tolt be a műtőbe. Jön a sebész, és ragyog, hogy „csak egy óra volt, ágytól ágyig. Mert nem találtunk semmi szóródást!”

Erre jött egy erős érzés, hogy akkor már nem csak én hiszem azt, hogy mindenképpen élni fogok, hanem ez az első lépés. Innen viszont még négy hét volt, mire megjött a szövettan.

Még a műtét előtt elhatároztuk a férjemmel, hogy kitűzzük azt, hogy az ötvennégy nap múlva lévő Stuart Mária-bemutatón visszatérek a színpadra.

Nem azért mert ez reális volt, hanem azért, hogy legyen miért küzdeni. De ha csak négy hét múlva derül ki, hogy mi a további terápia akkor hogy a francba leszek kész addig? Eldöntöttem, hogy innentől nekem „csak” az a dolgom, hogy egy hathetes lábadozást levigyek két hétre, hogy el tudjak kezdeni gyakorolni, és akkor meglesz. Minden mentáltréneri gyakorlatot, és sportolói tapasztalatot, amit a lábadozási idő csökkentéséről tudni lehetett, bevetettem. Majd megjött a szövettan, azzal az eredménnyel, hogy ez rosszindulatú volt.

Tehát a műtét után még várt rád egy terápia, amiről még nem lehetett tudni, hogy mi lesz és mikor kezded el egyáltalán.

Ezután még mindig hetekig tartott, hogy összeüljön az onko-team. Bodoky professzorhoz jutottam be, négy kombinált kemoterápiát javasolt. Elmondta, hogy nem lesz könnyű, mert nyitott hasűri műtét volt, és hiába nem volt áttét, vagy nem láttak, de ezt sejtszinten nem mondhatjuk ki. Menjünk biztosra. Ott állok, a vállig érő, hatalmas hajammal és azt mondom, hogy jó, akkor ez a feladat, négy kemó.

Elővettük a naptárat és professzor úr úgy időzítette a kezelést, hogy elvben, nagyon elvben, megcsinálhatom a Stuart Mária-premiert. Megkaptam az elsőt, már az operaházi próbákat is úgy kellett végigcsinálnom. És itt jön be megint, amit fennen hirdetek, hogy a felépülés mennyire teammunka. A nagyon szeretett sógornőm, aki szintén egy ilyen genetikai indíttatású, nagyon komplikált, rosszindulatú betegséggel küzdött meg egy fél évvel előttem, neki az összes létező pszichológiai eszközt felkutattam. Aztán ő egy másik utat választott, más megküzdéssel, de így találtam meg Bányai Éva professzor asszonyt, a hipnóziskutatót.

Érezted, hogy neked viszont szükséged van egy mentális segítőre?

Amikor február végén kiderült, hogy itt küzdelem lesz, akkor elkezdtem keresni a lehetőséget, hogy hogy tudok Éva nénihez bekerülni. Ő huszonhárom éve túlélő egy négyes stádiumú áttétes rákból, és pont akkor lett egy páciense gyógyultnak nyilvánítva, amikor kerestem. Ő csak egy nap „rendel”, de akkor kilenc-tíz páciense is van. Még tanít, kutat, pedig nyolcvanhárom éves lesz most. Csodálatos, hogy bejutottam hozzá, ugyanis a hipnózis segített a legtöbbet a kemoterápia mellékhatásainak kivédésében. Bodoky prof támogatta ezt, miként azt is, hogy nyugodtan szedjek CBD-olajat (amiből itthon nem lehet olyan koncentrátumút kapni természetesen, ami szükséges, Bécsből szereztük be mindig), nyugodtan sportoljak, ahogy tudok, táplálkozzak úgy, ahogy én jónak látom, csak fogadjam el a kezelést. Egyébként a táplálkozást nagyon szigorúan építettem fel, részben tanácsadótól, részben utánaolvasva. Én azt a hipnoterápiát kaptam a kemoterápia hat órája alatt, amit Éva néniék egy hatalmas, az Onkológiai Intézetben folytatott kutatáshoz csináltak. Ez a kutatás tudományosan igazolta a hipnózis szerepét a kezelésen átesett rákbetegek hosszú távú túlélésben.

Miből állt ez a hipnoterápia?

A lényege az, hogy sokféle agyi működési szint van, ugye ezt mindenki tudja, hogy alszom, nem alszom, félálomban vagyok, stb. Az agykontroll óta az alfa is megvan sokaknak, de van théta is, ami a legközelebb van az alváshoz. A hipnózis ebben a tartományban működik, és egy olyan tudati állapot (az aktív, éber hipnózis is) amikor az ember sokkal jobban tud kapcsolódni saját testéhez. Tehát, az ebben a mentális helyzetben hallott gondolatok, vagy az instruktor által elősegített önbeszéd, a saját gondolatok, sokkal aktívabban tudják mobilizálni a test saját, öngyógyító törekvéseit. Ez olyasmi, mint a közismert self-talk. A sportban, akárcsak az életben, ez abszolút megy negatívan is, hogy „jaj, én béna vagyok, nem fog sikerülni”. És akkor nem is fog. Na, ennek a másik oldala az, hogy „sikerülni fog”. Ennek egy magasabb foka, a vezetett hipnózis, amikor egy gyakorlott hipnoterapeuta, a te visszajelzéseid, illetve a saját történeted alapján instrukciókkal vezet téged a hipnózisban. Ebből létezik rögzített, felvételről, és van élő is.

Értem, de épp, hogy csak elkezd gyógyulni a tested, kombinált kemoterápiát kapsz, nem gondolod, hogy ezekhez képest sokat vártál ettől a terápiától?

Elképesztő dolgokat tudok felmutatni a saját példámon. Éva nénivel föl tudtam állni egy nagyon durva műtét után, amikor mindent kiszednek belőled. És nem csak föl tudtam állni, hanem gyakorlatilag két hét után mozogni kezdtem, és tényleg úgy tudtam megcsinálni a Stuart Máriát, hogy fizikailag abszolút ura voltam a testemnek, és a képességeimnek. Éva néni nem hitte el, könnyezett az előadásomon, amikor látta, hogy én ott ugrabugrálok a színpadon, pedig tudta, hogy ez húsz nappal van a kemó, és ötvennégy nappal a nyitott hasi műtét után. A Stuart Mária premier másnapján mentem a következő kemóra, immár kopaszon, és Bodoky professzor úr azzal fogadott:

„Hallom, hogy mekkora sikere volt tegnap. Nézze, én tudom, hogy amit maga csinált, az lehetetlen. Én tudom, mert ezzel foglalkozom negyven éve. Csak magának elfelejtettek szólni.”

Éva nénivel meg tudtuk csinálni azt, hogy szinte semmilyen mellékhatása nem volt a kemóknak. Amikor Bodoky professzor úr nézegette a vérképemet, ami lényegesen jobb volt a vártnál, megkérdezte: „magának adtunk csontvelő stimulációt?” Ezt mindenkinek elmesélem, aki a hipnoterápia hallatán vuduzásra, és amerikai filmekben látható szemfényvesztésekre gondol. A vérkép, az vérkép. Nem hit kérdése.

Természetesen ez nem csak a hipnózis. Kajában, táplálékkiegészítőben saját programot állítottam össze magamnak és kapok vitamininfúziót is, de a hipnózis az az akcelerátor, ami mindennek a pozitív hatását összehangolja és kiteljesíti.Ez azért egy képesség, hogy bizonyos távolságból látod önmagad és egy ilyen rendszerben a gyógyulásod.

Azt érzem, hogy a fundamentuma az egésznek az, hogy teljesen világossá vált számomra, hogy mit szeretnék csinálni. Mitől érzem jól magam. Jöhetnek az új szerepek, de senki sem adhat biztosítékot, hogy ebben ugyanolyan sikeres leszek, mint a másikban. Lehet, hogy ez csak egy lépcsőfok, egy másik szerepkörhöz. De az is lehet, hogy nem. Nekem ebből kell most kivennem az örömet. Most két hónapja csak Wagnerrel foglalkozom, és ez nekem egy eksztatikus öröm. Olyan ismeretlennek a felfedezése, mint amikor az ember bemegy egy másik dzsungelbe és ott egy totálisan más állatvilág és növényvilág várja. Olyan énektechnikai és zenei problémákkal, kihívásokkal szembesülök, amire eddig nem volt példa és ez baromi izgalmas. Nem önismétlés van, folytatni ott, ahol a baj ért, hanem egy fantasztikus kihívás 0-24 órában.

Nincs már velem az, mint ami régen volt. Hogy kombináltam magamban, hogy ha ezt és ezt eléneklem így meg úgy, akkor az lehet, hogy oda visz majd és ezzel vagy azzal fogok énekelni, itt meg ott… és akkor majd attól leszek boldog, hogy én azon a helyen éneklek. Most már tudom, hogy ez nem így van. Napi boldogság. Pont. Napi boldogság. Egy mindfullnessgyakorlat tulajdonképpen, azt jelenti, hogy az aznapi jóérzésedért vállalhatsz felelősséget, aznap kell kiszedned a boldogságodat, amivel majd holnap dolgozni fogsz. Nem más fogja neked megadni, csak te, saját magadnak. És ez egy őrületes megkönnyebbülés. A saját elvárásaimat teljesen átalakította, hogy mit várok, mit várhatok el magamtól. Lehet, hogy most ez nagyon ronda dolog, de azt mondom, hogyha valami közbejön, akár az egészségemmel, vagy történik valami azokkal az emberekkel, akik az én gondozásomra vannak bízva, ha ez a szuperszonikus művészi út megszakad, és én nem fogom tudni ezt a sok-sok új szerepet elénekelni, hát akkor az úgy lesz. Akkor ott van a mentáltréning és ott van a pszichológiai vonal, amit most csak korlátozottan tudok csinálni, mert egyszerűen nem elég a nap huszonnégy órája.

Pedig a hajlamod megmaradt, hogy huszonötöt, huszonhatot csinálj belőle, nem? Meg tudod majd állni, hogy mégse tedd?

Az egészségem menedzselése az egy főállás, az édesanyám ápolása, az énekesi szakma pluszban, olyan mintha három főállásom lenne. Pihennem is kell, és ha úgy érzem, hogy ez sok, akkor hátra fogok lépni. De elmondhatom majd magamnak, hogy én megpróbáltam. Megpróbáltam élni az összes szuper lehetőséggel, ami jött ebben az elképesztően gyönyörű és rettenetes elmúlt háromnegyed évben. De mostanra én szabad vagyok, ha akarok, kiszállhatok. És hogyha el fog fogyni a pénzem, mert a tartalékaimat nagyon felélte ez a betegség, akkor tudok váltani. Legfeljebb nem a csodálatos arborétumomban fogok élni, hanem egy kisebb házban, vagy máshol, vagy egészen más körülmények között, de az akkor is az én választásom lesz. Nem fogok belegebedni, hogy fenntartsak egy olyan életet, ami csak nagyobb anyagi bevétellel finanszírozható. A rózsát ki lehet ásni, át lehet ültetni, nincs korlát. Ne az legyen, ami mindig volt, hogy „Úristen, ha ezt nem csinálom meg, akkor majd összeomlik a világ!”. Nem fog semmi összeomlani. Én már baromira arra vagyok csak beállítva, hogy élvezzem az életet.

Címkék: operabeavató

“A sokszínűség lett a fejlődésem kulcsa” – Interjú Bordás Barbarával

A tavalyi nagy siker után idén is látható a Rebecca musical a Dóm téren: a Szegedi Szabadtéri Játékok két hétvégén is műsorra tűzte Lévay Szilveszter és Michael Kunze remekművét, amelyet igazi sztárszereposztással tekinthet meg a közönség. Udvaros Dorottya betegsége miatt azonban pár nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy Mrs. van Hopper szerepében Bordás Barbara lesz látható. A színésznővel pénteken délelőtt, az első blokk előtti utolsó hajrában beszélgettünk a karakterről, a musical üzenetéről, valamint a műfajok közötti átjárhatóságról, de természetesen szóba került a beugrás története is.

Hogyan, mennyivel korábban tudtad meg, hogy be kell ugranod a mostani hétvégén a Rebecca előadásba?

Vasárnap este hívott fel Barnák László, a Szegedi Szabadtéri igazgatója azzal a kérdéssel, hogy mit terveztem erre a hétre, mert Udvaros Dorottya lebetegedett, és rám gondoltak a beugrás kapcsán. Béres Attila rendezésben korábban már játszottam ezt a szerepet – igaz, nem sokszor, mert 2020-ban, kicsivel a darab levétele előtt álltam csak be. Már be volt pakolva a bőröndöm, az volt a terv, hogy a családdal Balatonra megyünk, de gyorsan átbeszéltük a dolgokat, és úgy döntöttünk, hogy áttesszük Szegedre a nyaralás bázisát. Abból a szempontból szerencsés volt a mostani hétvége, hogy még éppen itthon voltam, mert az anyaszínházammal, a Budapesti Operettszínházzal kedden reggel német nyelvű turnéra indulunk A mosoly országával, így én egy hét múlva teljesen más műfajban, teljesen más szerepkörben lépek fel Deutsches Theaterben.

Ahogy említetted, korábban már játszottad ezt a szerepet az Operettszínházban. Mit jelent számodra, hogy most újból Mrs. van Hopper bőrébe bújhatsz?

Óriási megtiszteltetés, hogy rám gondoltak. Szeretek Béres Attilával dolgozni, és szerencsésnek érzem magam, hogy már sok előadást hoztunk létre együtt. Megvallom, amikor 2020-ban, az Operettszínházban megkaptam Mrs. van Hopper szerepét, nagyon féltem tőle. Akkoriban viszonylag kevés karakterszerep volt a hátam mögött és kevés olyan zenés színészi feladat talált meg, ami megkövetelte volna az ennyire poentírozott váltásokat és a prózában való erős jelenlétet. Kezdetben most is voltak félelmeim, mert csak eltelt öt év, mióta utoljára játszottam ezt a szerepet, de úgy érzem, hogy az elmúlt évek tapasztalatainak köszönhetően gazdagodott az eszköztáram. Az utóbbi időben eljátszhattam például a Mágnás Miska Marcsáját, illetve Göttinger Pál több olyan előadásában is szerepeltem, ahol erős karaktereket kellett megfogalmazni. Azt hiszem, ezeknek köszönhetően most bele tudom tenni mindazt ebbe a szerepbe, amit 2020-ban még hiányként éltem meg belülről. Természetesen egy alakítás mindig lehet jobb és jobb, de most talán bátrabban merem kijelenteni, hogy képben vagyok Mrs. van Hopperrel és az életével kapcsolatban.

Számodra milyen ember ő?

Az én olvasatomban egy velem egykorú, talán picit idősebb, újgazdag nő, aki rettenetesen sok pénzzel rendelkezik, de a viselkedés terén rossz mintát hordoz. Frusztrálja őt, hogy nem tudja, ki az, aki őszintén kapcsolódna hozzá és ki az, aki csak a vagyona miatt, valószínűleg ennek következtében is rengeteg csalódás érte őt. Azt gondolom, hogy több társalkodónője is volt, akik végül azoknál az uraknál kötöttek ki, akiket ő szemelt ki magának. A mélyről jövő sértődöttség érzése keveredik azzal az önbizalomhiánnyal, ami egész életében jellemezi őt. Ebből fakad az agresszivitása, hogy mindenre van valami válasza, hogy soha semmi nem elég jó neki, és bár próbál mézes-mázosan viselkedni a férfiak társaságában, inkább közönségessé válik. „Én”-nek is búcsúzóul csak annyit mond, hogy „nem képzeled, hogy te leszel a Manderley-ház asszonya”. Ez a bántás is az ő fájdalmából ered, hiszen megint azzal kellett szembesülnie, hogy más megtalálta a boldogságot, ő pedig továbbra is egyedül maradt.

Ugyanakkor ennek az utolsó beszélgetésnek van egy nagyon fontos dramaturgiai szerepe is, hiszen „Én” Mrs. van Hoppertől értesül először Rebeccáról és ő az első, aki az elhunyt nőhöz hasonlítja.

Ez abszolút igaz, és az is nagyon fontos, hogy azzal, hogy Mrs. van Hopper bántja és semmibe veszi „Én”-t, azzal megalapozza a lány hozzáállását ahhoz a helyzethez, ami a Manderley-házban az első másodperctől várja őt. Azért tűri el, hogy Mrs. Danvers egyből átveszi az irányítást felette, mert ezt a mintát, az alárendelt szerepet szokta meg, hogy valaki más mondja meg, hogy mit kell csinálnia. Persze, ettől még zavarja és fáj neki, hogy Rebeccával hasonlítják össze minduntalan. Nem véletlen, hogy a második felvonásban attól erősödik meg, amikor a férje elárulja neki az igazságot, ezáltal rájön, hogy a dolgok nem olyanok, mint ahogyan addig gondolta. Visszakanyarodva a kérdéshez: igen, valóban Mrs. van Hopper említi először, hogy Rebecca mennyire különleges volt, de mivel ő csak a felszínt kapargatja és soha nem néz a dolgok mélyére, ezért nem veszi észre, hogy Rebecca is kifelé mutatott valamit. Mrs. van Hopper valóban csodálta Rebeccát, mert nem látta a sötét oldalát, az csak később derül ki.

Az első felvonás végén van a nagy szólószámod (I’m an american woman), ami igazi slágerré vált szinte azonnal. Hogyan éled meg belülről, amikor ezt énekled?

Megvallom őszintén, hogy nekem ez a dal egy picikét mély fekvésű, ezért nagyon oda kell figyelnem, hogyan oldom meg hangtechnikailag, hogy jó legyen, de ne menjen az érthetőség rovására. Viszont, a primadonna létből fakadóan rettenetesen élvezem is, hogy abban a jelenetben én állok középen, és egy teljes show-műsort rendeztek körém. Ráadásul valóban fülbemászó a dallama, egy közkedvelt és jó energiájú dal, ami igazi jutalom egy színésznek, főleg, hogy közvetlenül a felvonásvég előtt hangzik el.

Ahogy mondtad, első sorban operettek primadonnájaként ismerhet a közönség, de rendre feltűnsz más műfajokban, szerepkörökben is. Jól esik néha a komfortzónán kívülre lépni?

Ezen rengeteget gondolkodtam már, és bevallom, korábban frusztrált a dolog, mert úgy éreztem, az, hogy több műfajban használnak, az azt jelenti, hogy nincs egyetlen sem, amiben igazán jó lennék: nem vagyok sem igazi primadonna, sem igazi musicalszínésznő. Az évek alatt azonban ez átformálódott bennem. Egyfelől kialakult egy erős hála, hiszen annyi csodálatos színésznő van hazánkban, akik a saját műfajuk koronázatlan királynői, hogy nem lenne szükségük engem hívni, de mégis így tesznek, tehát látnak bennem valamit. Másfelől az, hogy különböző típusú feladatok találnak meg, ami által át kell lépnem a határaimat és új dolgokat megtanulni, folyamatos fejlődésre és gyakorlásra ösztönöz. Mára felismertem azt is, hogy csodálatos lehetőség, ha megadatik, hogy az ember nem kényelmesedik bele egyetlen műfajba vagy szerepkörbe. Említhetném például a Mária evangéliumát, amiről sosem gondoltam volna, hogy megtalál, de mára az egyik kedvencem lett, vagy az Ének az esőbent, ahol meg kellett tanulnom szteppelni. A sokszínűség lett a fejlődésem kulcsa, meg az, hogy a nehézségek mellett minden feladatban megtalálom a szépet és a jót, ami motivál, hogy érdemes foglalkozni vele. Jó érzés, amikor tudod, hogy gondolkodnak benned. Amikor elfogadtam a Szabadtéri mostani megkeresését, mondták, hogy mennyire hálásak, hogy “megmentem az előadást”, de én azt érzem, hogy inkább ők, ezek a típusú feladatok azok, amik engem mentenek meg attól, hogy egysíkúvá váljon a színészi pályám. Az már csak hab a tortán, hogy most is csodálatos színészekkel és rendezővel dolgozhatok, öröm itt lenni.

Mit jelent számodra, amikor a Szegedi Szabadtérin játszol?

Nagyon nehéz ezt megfogalmazni. Egyfelől csodálatos dolognak tartom, hogy esténként 4000 ember vált jegyet egy előadásra, kitéve magukat az esetleges időjárási körülményeknek, plusz az utazásnak, ami szintén költséggel jár – szóval elképesztő, hogy ilyen sokan áldoznak a kultúrára. Másfelől a Szabadtérivel különleges a viszonyom, mert az életem meghatározó állomásai mind kapcsolódnak valamilyen formában ehhez a helyhez: az itteni Leányvásár volt életem első nagy külsős produkciója, később játszottam a Csárdáskirálynőben és a Háry Jánosban – utóbbinál már várandós voltam a kislányommal –, aztán jött az Ének az esőben. Minden műfajban meg tudtam magam mutatni, illetve a Szegedi Nemzeti Színház több operaelőadásában is játszottam vendégművészként. Nagyon szeretem a várost, most már olyan, mint ha hazajárnék. A Szabadtéri kapcsán még az jut eszembe, hogy itt összpontosul a színház minden varázsa: a figyelem, a várakozás, a szeretet. Olyan, mint amikor az ősidőkben az emberek a csillagos ég alatt, a tűz körül összeültek és hallgatták a különböző történeteket. Az ősi szakralitás és a végtelen modernitás találkozása ilyenkor a Dóm tér, ahol minden este különleges és megismételhetetlen.

Végezetül: szerinted milyen üzenettel térhetnek haza a nézők a mostani Rebecca előadások után?

Kicsit messzebbről indítok: azt gondolom, hogy napjainkban egyre jobban előtérbe kerül, hogy különböző bélyegeket sütünk az emberekre. Nyáron szoktunk gyerektáborokat tartani, ahol a drámajátékok során még a gyerekek sokszor azt fogalmazzák meg, hogy a másiknak mit kellene éreznie, gondolnia, érzékelnie. A vitás helyzetekben az emberek mindig a másikat akarják meggyőzni, legyőzni, pedig az a legnagyobb erő, amikor önmagunkat sikerül legyőzni. Amikor úrrá tudunk lenni a rossz szokásainkon, gondolatainkon, amikor a szeretet a legfontosabb. “Én” nem fordít hátat, a férje mellé áll, támogatja, segíti őt, ezáltal a személyisége is változik, átfordul, mert fontosabb számára a közöttük lévő kapocs, mint bármi más. Ez nagyon erős üzenet a mai világban, amikor egyre inkább az válik fontossá, hogy minél több követője legyen az embernek, és nem az, hogy ott legyen mellettünk az az egy-két igaz barát, társ, akikre mindig számíthatunk. Szerintem ezt az értéket és ennek a fontosságát közvetíti az előadás.

forrás: https://deszkavizio.hu/
Címkék: madame bizsu operabeavató trapézon tüllben

Bordás Barbi írja az Operabeavató végéről

Viszonylag régen jelentkeztem már be.
Sok minden történt az elmúlt napokban,így szépen sorjában ejtek majd róla szót. Van, amiről nem könnyű.
Voltak időszakok az életemben,amikor úgy éreztem,hogy mind a magánélet, mind a szakmai életem szempontjából nem látom,pontosan merre is tovább.
A körülöttem lévő világ folyton változásban volt,van, nehéz volt nem a saját kudarcomként megélni, ha valahol nem,vagy nem úgy gondoltak rám.
A nagy közönség ebből persze nem sokat lát,mert azt ritkán osztjuk meg,ami nincs,vagy nem sikerült.
Bár mindig igyekeztem úgy élni az életem,hogy eltudjam engedni azt, ami nem kell,hogy az enyém legyen,azért mindig ott motoszkált bennem kicsit a “mi lett volna,ha…”.
És ez egy nagyon ingoványos út,mert mindig lehet többet,szebbet,jobbat csinálni, de a magunkkal szembeni maximalizmus,az örök elégedetlenség veszélyes mélységekbe vihet.
Évekkel ezelőtt ép egy ilyen örvény felé tartottam,amikor az Operabeavató csapatának árvízi hajósai a segítségemre siettek.
Nem csak,hogy a fedélzetre emeltek,de megmutatták, hogy szükség van rám.Hogy fontos vagyok, sőt!!! Hogy olyan dolgokra is képes vagyok, amit sosem feltételeztem magamról.
Hittek bennem.És amikor én időnként nem,ők akkor is. Vita ellenében is.
Nem tudom elmondani,hogy mennyit fejlődtem,tanultam,gazdagodtam általuk és nem csak azért,mert csodálatosak abban,amit csinálnak,hanem mert ért hibázni. Ért mást kipróbálni, ért máshogy gondolkodni.
Egy végtelen szeretetteljes közeg,ahol jó volt létezni.
Hálás és boldog vagyok,hogy a részese lehettem.
Viszem magammal a megannyi csodás operaszerepemet és a lelkem mélyén bízom benne,hogy még vízre bocsájtjuk majd egyszer ezt a hajót.

Köszönöm nektek ezt a csodálatos utazást!Mindent!
kolonitsklara
Göttinger Pál m.v.
Erdős Attila
@dinyésdániel
delta_produkcio
gerloczijudit
és még sokan mások!



Címkék: operabeavató

Gerló írja az Operabeavató végéról

Véget ért az Operabeavató. De most tényleg.

Tegnap megírtam egy szép, szabályos búcsúposztot. Azt gondoltam, ezzel le is van zárva minden, megtettem és beidőzítettem a kötelességem. Aztán ma este bemutatónk volt.

Egy kortárs vígopera, a 7 és fél halál, amit az Operabeavató zárásaként hoztunk létre.

Nem is lehet szebb lezárása 17 évnek, mint valami újnak a születése. Megérte küzdeni érte, noha azért elég elmebetegnek kell lenni ahhoz, hogy független piaci vállalkozásként valaki kortárs opera létrehozására adja a fejét.

Egész nap valami furcsa, nyomasztó érzés volt bennem. Totál nyomorultul éreztem magam. Nem tudtam hova tenni. Csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel és egész nap pusztítottam magam körül mindent.

Pedig két napja még rengeteget nevettünk a Pannónia Stúdióban.

Kamudíjakat adtunk át – mert ha 17 év alatt nem kaptunk igazit, hát csináltunk egy sajátot.

Az átadásnál anyu oldalba bökött, hogy nehogy sírjak. De nem értettem, miért kéne? Minden rendben volt. Két nap múlva premier, meló van.

És ahogy ma sétáltam a Magyar Zene Háza felé, valami elkezdett feltolulni bennem.

A sötét Katona Kamra-folyosók emlékei.

Az első közös munkák a fiúkkal. A barátság.

Az ősbizalom, hogy saját piaci lábra álljon ez a sorozat – amikor a Delta még kanyarban sem volt. Az első szárnypróbálgatások a Hatszínben, Gálvölgyi Dorka támogatásával. Sok para, izgalom. Matek matek hátán. Nagyon sok nevetés.

A Müpás kitérő, aztán ahogy ez az egész egyre tudatosabbá vált, kinőtte magát – és végül a neki való méltó helyszín, a Magyar Zene Háza lett a végállomása.

Ott, a parkban sétálva jöttem rá, mit is érzek:

hogy most ütött pofán, hogy tényleg vége.

Mert ez nem csak egy produkció volt.

Ez az életem egy szakasza volt. Egy fejlődéstörténet. És fél éve semmi mást nem csinálunk, csak magyarázkodunk, hogy vége.

Nehéz volt elbúcsúzni a nézőktől.

Könnyes szemek, hálás tekintetek, rengeteg üzenet – vagy épp felelősségre vonás, hogy mi lesz most velük ezek után? Mikor folytatjuk a szünet után?

Szóval ez a gyász. Egyedül akartam lenni, betoltam éjszaka a sötét autóban egy Big Macet, a biztonság kedvéért még egy sajtburgert rá. Abból baj nem lehet.

És mivel kezdő spiriribi vagyok, annyit azért tudok, hogy a Mars valahol van, valami tartományban, vagy nem tudom miben –

valamivel keresztezi egymást, vagy lehet, hogy ez a tavalyi év volt, nem tudom.

A lényeg az, hogy ez az év (vagy a tavalyi) az elengedésről szól. És arról, hogy új dolgok jöhessenek az életünkbe.

Hogy megköszönjük, ami volt – hálával teli szívvel – és ajtót nyissunk valami újnak.

Köszönöm mindenkinek, aki valaha része volt ennek a csodának, amit végigkísérhettem.

Dani.

Pali.

Most ez tehát a búcsú ideje. Meg asszem a hasmenésé, mert éjfélkor Big Macre sajtburgert tolni nem a legjobb ötlet.





Címkék: operabeavató

DINYÉS DÁNIEL - ZÁVADA PÉTER - GÖTTINGER PÁL: 7 ÉS FÉL HALÁL

Több mint tíz éve töretlen siker az Operabeavató, a legismertebb műveket stand up-hoz hasonló formában bemutató beszélgetős koncert, amelyet Dinyés Dániel hívott életre. Rendhagyó produkciónk A néző közbeszól című sorozata az idei évadban arra vállalkozott, hogy megannyi jól ismert opera után egy saját művet elemez – azaz szed ízekre. A közönség szeme láttára – alkalomról alkalomra – született meg az új mű, amelynek különleges játékszabálya volt, hogy egy szereplőnek minden rész végén meg kell halnia, méghozzá a létező legváltozatosabb módon. A hét operai halál nem csak a zeneszerző Dinyés Dánielnek nyújtott kihívást, de az állandó szereplőgárdával létrejövő alkotás énekeseinek – Bordás Barbarának, Erdős Attilának és Kolonits Klárának – így lehetősége volt „fregolizni”, azaz több karaktert megformálni a darabban, miközben a közönség is szabadjára engedhette fantáziáját a cselekmény alakítását illetően.

A 7 és fél halál című mű nyolc jelenetből álló történetének alakításához a nézők minden alkalommal kérdéseket kaptak, válaszaik pedig a cselekménybe és a dalszövegekbe is bekerültek. Így fordulhatott elő, hogy fülakupunktúrás addiktológus is szerepel a műben, ahogyan kilenc pár tűsarkú és egy fabergé-tojás, de a legrosszabb randi helyszíneként a „szakadék széle” is a történet része, csak úgy mint az a drámai halál, amelyet egy kés megnyalása okoz a menzán. A nézők szabad asszociációjának beindításért, a történet alakításáért, a közönség előtt zajló rendelkező próbák és a mű jeleneteinek megrendezéséért Göttinger Pál felelt. Az új opera nem hétköznapi dalszövegeit Závada Péter, zenéjét Dinyés Dániel szerezte. Ferenc, Magdika, Zsanett, Anikó, Ancsamama, Noémi, Roland, a Beletörődés, a Remény és a Tanulság karakterei a két szoprán, Bordás Barbara és Kolonits Klára, valamint Erdős Attila bariton előadásában keltek életre.

A nagyon is komoly érzésekkel átitatott ízig-vérig vígjáték, a 7 és fél halál már CD-n is megvásárolható. Ennél kortársabb klasszikus mű idén még nem született. És hogy ezt bebizonyítsuk, kedvcsinálónak néhány részletet a zenei anyagból oldalunkon elérhetővé tettünk. ITT belehallgathat a műbe.


Közreműködik:
Bordás Barbara - szoprán
Erdős Attila - bariton
Kolonits Klára / Herczenik Anna / Horák Renáta - szoprán
Göttinger Pál - próza

és az UMZE Kamaraegyüttes.

Vezényel Dinyés Dániel.

Rendező Göttinger Pál.


Címkék: 7 és fél halál operabeavató színlapok

Exkluzív Operabeavató-estek – Hozzunk létre EGYÜTT egy operát

Az Operabeavató Dinyés Dániel és Göttinger Pál vezényletével 17 éve egyedülálló módon mutatja meg, hogyan működik az opera világa – közvetlen, szórakoztató és interaktív formában. Ez nem egy hagyományos előadás, hanem egy olyan est, ahol a zene és a történetek találkoznak, a néző pedig nemcsak szemlélő, hanem az élmény aktív részese.

Június 4-én aMagyar Zene Házában láthatják a nézők az Operabeavató-sorozat utolsó részét, amely 7 és fél halál címen egy vadonatúj, korábban a közönséggel közösen írt vígopera ősbemutatója lesz. 

Jegyek már válthatók: https://ligetplusz.hu/jegyek/operabeavato

„Azok számára, akik ismerték és szerették a sorozatot az eddigi közös út igazi megkoronázása lesz ez az előadás, de azoknak is garantáltan élvezetet nyújt majd, akik most találkoznak először az Operabeavatóval!

A mű Závada Péter librettójával és Dinyés Dániel zenéjével születik meg, míg a rendezésért Göttinger Pál felel, a főszerepekben három közönségkedvenc énekes, Bordás Barbara, Kolonits Klára és Erdős Attila brillírozik, akik az előadás során több karaktert is megformálnak.

A zenei kíséretet az UMZE Kamaraegyüttes biztosítja, amely immár több mint húsz éve a kortárs zene egyik legfontosabb hazai műhelye. Az ünnepélyes záróeseményt két exkluzív és limitált férőhelyes  program vezeti fel, melynek teljes bevételét a 7 és fél halál megvalósulására fordítjuk” – közölte a Delta Produkció.




1. esemény:

„Amikről mindig azt mondtam, hogy majd elmondom” est  + Pannónia Stúdió látogatás

Időpont: 2025.04.29. 19:00

Helyszín: Pannónia Stúdió

Az Operabeavatók során mindig maradtak elvarratlan szálak, félbehagyott történetek, olyan gondolatok, amiket „majd máskor” ígértünk. Hányszor harapta már el Dinyés Dániel egy mondat végét azzal, hogy „Erről majd egy másik alkalommal beszélünk…”

Nos, ez most az az alkalom! Minden, eddig el nem mondott történet, zenei titok és kulisszatitok terítékre kerül!

És hogy az este még különlegesebb legyen, egy exkluzív látogatást is teszünk a legendás Pannónia Stúdióban, ahol számtalan klasszikus rajzfilm, filmzene és zenei remekmű készült – köztük a „7 és fél halál” CD-felvétele is. A stúdió ritkán nyitja meg kapuit a közönség előtt, így ez egy valódi kuriózum!




2. Esemény

Exkluzív búcsúest + koccintás Dinyés Dániellel és Göttinger Pállal

Időpont: 2025.06.02. 19:00

Helyszín: Pannónia Stúdió

Link: https://deltaprodukcio.jegyx1.hu/esemeny/8780/exkluziv-operabeavato-est/2025-06-02-19-00

Ez nem csupán egy este – ez A nagy búcsú. Rendhagyó módon nem az utolsó dátumon, hanem ezen az alkalmon veszünk búcsút a nézőktől az Operabeavatótól 17 év után.

Ezen az estén bármit kérdezhetnek Dinyés Dánieltől és Göttinger Páltól, és most először lehetőség lesz előzetesen is elküldeni a kérdéseket. Végül pedig egy közös koccintásra is várjuk Önöket, hogy személyesen is elköszönhessünk egymástól – és az Operabeavatótól. Kizárólag ezen az alkalmon, mert az utolsó előadást közös ünnepként és nem búcsúként szeretnénk megélni Önökkel.

Ezeken az estéken nemcsak különleges élményt kapnak nézőink, hanem részei lehetnek annak az összefogásnak, amelyből egy új kortárs magyar opera születik.


Exkluzív Operabeavató est 1.: 2025. április 29. (kedd) 19.00, Pannónia Stúdió

Exkluzív Operabeavató est 2.: 2025. június 2. (hétfő) 19.00, Pannónia Stúdió

Operabeavató finálé: 7 és fél halál – ősbemutató: 2025. június 4. (szerda), 19.00, Magyar Zene Háza





forrás: https://szinhaz.online/

Címkék: 7 és fél halál magyar zene háza operabeavató pannónia stúdió

A Magyar Zene Házában búcsúzik az Operabeavató

Június 4-én egy különleges premierrel zárul Dinyés Dániel és Göttinger Pál 17 évvel ezelőtt indított Operabeavató-sorozata: a 7 és fél opera egy vadonatúj, korábban a közönséggel közösen írt vígopera lesz, amelyet három fantasztikus énekes, Bordás Barbara, Kolonits Klára és Erdős Attila adnak közösen elő, a Magyar Zene Házában.

Az ünnepélyes záróeseményt két exkluzív és limitált férőhelyes  program vezeti fel, melynek teljes bevételét a 7 és fél halál megvalósulására fordítják az alkotók. Az elsőre április 29-én kerül sor, az Amikről mindig azt mondtam, hogy majd elmondom címre hallgató est keretében azokra az elvarratlan szálakra derül fény, amelyek az évek alatti programokon összegyűltek, így a résztvevők el nem mondott történeteket, zenei titokat és kulisszatitokat ismerhetnek meg, sőt, egy exkluzív látogatást is tehetnek a legendás Pannónia Stúdióban, ahol számtalan klasszikus rajzfilm, filmzene és zenei remekmű készült – köztük a 7 és fél halál CD-felvétele is.

A második esemény június 2-án lesz, szintén a Pannóniában, ez lesz az az est, amelyen az alkotócsapat búcsút vesz a közönségtől. Itt bármit kérdezhetnek Dinyés Dánieltől és Göttinger Páltól a résztvevők, és most először lehetőség lesz előzetesen is elküldeni a kérdéseket. Végül pedig egy közös koccintást is szerveznek, hogy személyesen is elköszönhessenek egymástól – és az Operabeavatótól.

Két nappal később pedig sor kerül a 7 és fél opera ősbemutatójára is, amely Závada Péter librettójával és Dinyés Dániel zenéjével születik meg, míg a rendezésért Göttinger Pál felel. A zenei kíséretet az UMZE Kamaraegyüttes biztosítja, amely immár több mint húsz éve a kortárs zene egyik legfontosabb hazai műhelye.

forrás: https://deszkavizio.hu

Címkék: hét és fél halál magyar zene háza operabeavató
Régebbi bejegyzések