Udvaros Dorottya betegsége miatt augusztus 2-án, szombaton elmarad az Őszi álom két előadása. Nagyon sajnáljuk, és Dorottyának mielőbbi gyógyulást kívánunk! A nagyharsányi tornateremben (Fidelio-terem) két nagyszerű előadással pótoljuk a hiányt:
16:00 órától a kaposvári Csiky Gergely Színház JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL című produkcióval érkezik. Ingmar Bergman legendás filmjének színházi változatában a két főszerepet NYÁRI SZILVIA és NYÁRI OSZKÁR játssza. Zeneszerzőként a 30Y frontembere, Beck Zoli közreműködött, a játékmester Fándly Csaba volt.
A bergmani lélekboncolást frenetikus komédia követi: 20:30-kor kezdődik GÖTTINGER PÁL előadásában Szabó Borbála TELEFONDOKTOR című bohózata, rendező Orosz Dénes.
16:00 órától a kaposvári Csiky Gergely Színház JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL című produkcióval érkezik. Ingmar Bergman legendás filmjének színházi változatában a két főszerepet NYÁRI SZILVIA és NYÁRI OSZKÁR játssza. Zeneszerzőként a 30Y frontembere, Beck Zoli közreműködött, a játékmester Fándly Csaba volt.
A bergmani lélekboncolást frenetikus komédia követi: 20:30-kor kezdődik GÖTTINGER PÁL előadásában Szabó Borbála TELEFONDOKTOR című bohózata, rendező Orosz Dénes.
18. születésnapját ünnepli az idén a délbaranyai összművészeti fesztivál, az Ördögkatlan, mondhatjuk, felnőtté válik. De minden évben újjászületik, szinte a semmiből, ezért is tudja megőrizni gyermeki báját. Vannak természetesen hűséges, visszatérő fellépők Lovasi Andrástól Háy Jánosig, Kolonits Klárától Mucsi Zoltánig… de egyre több a csak itt és csak most készülő, vadonatúj produkció, a felnőtt Ördögkatlannak zsigeri köze van a születéshez. Ami állandó, az a szívirányból, a szeretet és elfogadás irányából öt napra megszülető közösség, mely olyan közös valóságot, „Helyet” teremt, amit akkor képzelünk el, amikor kimondjuk: haza.
Öt napon át, július 29. és augusztus 2. között ismét Beremend, Nagyharsány, a Szársomlyói Szoborpark, Kisharsány, valamint a Mokos és Vylyan borászatok adják a helyszíneket annak a mintegy 600 programnak, amelyek a színháztól a koncertekig, a népművészettől a kortárs irodalomig, a filmvetítésektől a katlanfutásig terjednek. A fesztivál nemcsak méretében nőtt nagyra: identitásában is bátrabb lett. A szlogen szerint „egy fesztivál szívirányból” – mert itt tényleg nem térképre, hanem belső iránytűre van szükség.
Az idei év három díszvendége Tompa Andrea, Vecsei H. Miklós és Thuróczy Szabolcs. Tompa nemcsak irodalmi beszélgetéseken lesz jelen, hanem egy személyes performansszal is készül „A gyermek neve” címmel, a Katlan-Textúrához ír szöveget, sőt, bizonyára a Katlanfutáson is rajthoz áll. Vecsei H. Radnóti Miklós és Cseh Tamás emléke előtt tiszteleg koncertjein, miközben a Passió című új színházi darab létrejöttében is kulcsszerepet vállal. Thuróczy Szabolcs életéről szóló színházi előadást hoz, és filmjeiről is beszélgethetünk vele a Narancsligetben.
A Katlan egyik fő tematikája idén Törőcsik Mari 90. születésnapja. Az öt nap alatt kiállításokkal, filmvetítésekkel és egy különleges, Budapest Bár-koncerttel emlékeznek rá. A jelenlét, az emlékezés és a tisztelgés gesztusa itt nem protokoll, hanem közösségi élmény. Ugyanígy idézik meg Tompos Kátyát is: kiállítással, Hrutka Róberték koncertjével, Novák Erik freskójával, faültetéssel.
De az Ördögkatlan nemcsak visszatekint, hanem új tereket is nyit. 2025-ben debütál Az Elfogadás Tere, ahol sérültek és ép emberek közösen vesznek részt színházi előadásokban, kiállításokon, koncerteken, érzékenyítő programokon. Autisták kiállítása, vakfoci, vakpingpong, divatbemutató – sőt, bekötött szemmel is futhatunk a Katlanfutáson, kísérővel, hogy egy pillanatra más nézőpontból tapasztaljuk meg a világot.
Az idei év két nagy „dobásának” ígérkezik két ősbemutató: Dinyés Dániel új vígoperája és a Háy János által írt Passió. Előbbi az Operabeavatók nézőinek ötleteit is felhasználta, a librettót Závada Péter írta, a rendező Göttinger Pál. A Passió egy 21. századi szenvedéstörténet, zenéjét Vass Gergely jegyzi és az SZFE végzős hallgatóival Lukács Ádám rendezésében kel életre.
A fesztiválon idén is jelen lesz a 30Y, amely a Katlan állandó szereplőjeként most saját jubileumot ünnepel: a zenekar 25 éves. Koncerttel, kiállítással, vetítésekkel és beszélgetésekkel készülnek, gyakorlatilag egy külön „30Y-univerzumot” húznak fel az öt napra.
És akkor még nem beszéltünk a Katlan talán legerősebb műfajáról, a színházról. Udvaros Dorottya, Zsótér Sándor, Tóth Ildikó, Takács Katalin, Znamenák István mellett rengeteg fiatal színművész, színészosztály, független társulat érkezik: a Katona József Színházból, a Jurányiból, a Trafóból. Ez már nemcsak fesztivál, hanem színházi főpróba a jövőre – itt lehet látni, kik formálják majd a magyar színjátszást a következő években.
A Beremend központjában megszülető Térey-tér pedig tökéletes példa az összművészetre: irodalom, képzőművészet és színház találkozik és teremt új minőséget. Ezt valósítja meg a Textúra is Bukta Imre, Korniss Péter és DrMáriás képeivel, Háy János, Keresztury Tibor és Tompa Andrea szövegeivel Szikszai Rémusz rendezésében.
Ráadásként pedig újra visszatér Kisharsány, a legendás Kovács Udvarházzal együtt. A helyszín koncertekkel, kiállításokkal és szentesi művészekkel telik meg – köztük Alföldi Róberttel, Cserna-Szabó Andrással, Náray Erikával. Visszatér egy darab múlt, ami a jövőnek mesél.
Az Ördögkatlan tehát 18 éves lett. Nem egy fesztivál a sok közül, hanem egy olyan tér, ahol az emberi kapcsolatok, a kultúra és a kíváncsiság egyszerre vannak jelen. Ahol nem csak nézelődünk, hanem részt veszünk. És ahol a felnövés nem jelent kiábrándulást – hanem még erősebb hitet abban, hogy a világ lehet egy kicsit jobb.
Bővebb információ: https://ordogkatlan.hu/
Jegy és bérletvásárlás: https://www.tixa.hu/ordogkatlan-2025
Öt napon át, július 29. és augusztus 2. között ismét Beremend, Nagyharsány, a Szársomlyói Szoborpark, Kisharsány, valamint a Mokos és Vylyan borászatok adják a helyszíneket annak a mintegy 600 programnak, amelyek a színháztól a koncertekig, a népművészettől a kortárs irodalomig, a filmvetítésektől a katlanfutásig terjednek. A fesztivál nemcsak méretében nőtt nagyra: identitásában is bátrabb lett. A szlogen szerint „egy fesztivál szívirányból” – mert itt tényleg nem térképre, hanem belső iránytűre van szükség.
Az idei év három díszvendége Tompa Andrea, Vecsei H. Miklós és Thuróczy Szabolcs. Tompa nemcsak irodalmi beszélgetéseken lesz jelen, hanem egy személyes performansszal is készül „A gyermek neve” címmel, a Katlan-Textúrához ír szöveget, sőt, bizonyára a Katlanfutáson is rajthoz áll. Vecsei H. Radnóti Miklós és Cseh Tamás emléke előtt tiszteleg koncertjein, miközben a Passió című új színházi darab létrejöttében is kulcsszerepet vállal. Thuróczy Szabolcs életéről szóló színházi előadást hoz, és filmjeiről is beszélgethetünk vele a Narancsligetben.
A Katlan egyik fő tematikája idén Törőcsik Mari 90. születésnapja. Az öt nap alatt kiállításokkal, filmvetítésekkel és egy különleges, Budapest Bár-koncerttel emlékeznek rá. A jelenlét, az emlékezés és a tisztelgés gesztusa itt nem protokoll, hanem közösségi élmény. Ugyanígy idézik meg Tompos Kátyát is: kiállítással, Hrutka Róberték koncertjével, Novák Erik freskójával, faültetéssel.
De az Ördögkatlan nemcsak visszatekint, hanem új tereket is nyit. 2025-ben debütál Az Elfogadás Tere, ahol sérültek és ép emberek közösen vesznek részt színházi előadásokban, kiállításokon, koncerteken, érzékenyítő programokon. Autisták kiállítása, vakfoci, vakpingpong, divatbemutató – sőt, bekötött szemmel is futhatunk a Katlanfutáson, kísérővel, hogy egy pillanatra más nézőpontból tapasztaljuk meg a világot.
Az idei év két nagy „dobásának” ígérkezik két ősbemutató: Dinyés Dániel új vígoperája és a Háy János által írt Passió. Előbbi az Operabeavatók nézőinek ötleteit is felhasználta, a librettót Závada Péter írta, a rendező Göttinger Pál. A Passió egy 21. századi szenvedéstörténet, zenéjét Vass Gergely jegyzi és az SZFE végzős hallgatóival Lukács Ádám rendezésében kel életre.
A fesztiválon idén is jelen lesz a 30Y, amely a Katlan állandó szereplőjeként most saját jubileumot ünnepel: a zenekar 25 éves. Koncerttel, kiállítással, vetítésekkel és beszélgetésekkel készülnek, gyakorlatilag egy külön „30Y-univerzumot” húznak fel az öt napra.
És akkor még nem beszéltünk a Katlan talán legerősebb műfajáról, a színházról. Udvaros Dorottya, Zsótér Sándor, Tóth Ildikó, Takács Katalin, Znamenák István mellett rengeteg fiatal színművész, színészosztály, független társulat érkezik: a Katona József Színházból, a Jurányiból, a Trafóból. Ez már nemcsak fesztivál, hanem színházi főpróba a jövőre – itt lehet látni, kik formálják majd a magyar színjátszást a következő években.
A Beremend központjában megszülető Térey-tér pedig tökéletes példa az összművészetre: irodalom, képzőművészet és színház találkozik és teremt új minőséget. Ezt valósítja meg a Textúra is Bukta Imre, Korniss Péter és DrMáriás képeivel, Háy János, Keresztury Tibor és Tompa Andrea szövegeivel Szikszai Rémusz rendezésében.
Ráadásként pedig újra visszatér Kisharsány, a legendás Kovács Udvarházzal együtt. A helyszín koncertekkel, kiállításokkal és szentesi művészekkel telik meg – köztük Alföldi Róberttel, Cserna-Szabó Andrással, Náray Erikával. Visszatér egy darab múlt, ami a jövőnek mesél.
Az Ördögkatlan tehát 18 éves lett. Nem egy fesztivál a sok közül, hanem egy olyan tér, ahol az emberi kapcsolatok, a kultúra és a kíváncsiság egyszerre vannak jelen. Ahol nem csak nézelődünk, hanem részt veszünk. És ahol a felnövés nem jelent kiábrándulást – hanem még erősebb hitet abban, hogy a világ lehet egy kicsit jobb.
Bővebb információ: https://ordogkatlan.hu/
Jegy és bérletvásárlás: https://www.tixa.hu/ordogkatlan-2025
forrás: https://telex.hu/after/pr-cikk/2025/05/21/felnott-lett-az-ordogkatlan-de-orzi-gyermeki-artatlansagat-x
A fiúk, akik mindig fényesen ragyognak
Szász Anna
Az idei, 2024-es Ördögkatlan Fesztivál Bérczes László szerint a mentés másként jegyében zajlott. Számomra a Katlan egy páratlan közösségi élmény, száz színben pompázó kulturális esemény és akkor a rendezvény megmásíthatatlan családias atmoszférájáról még nem is beszéltünk.
Több ízben kitértem már rá, hogy tulajdonképpen mennyire hiányolom erről az eseményről a jól működő és sűrűn közlekedő buszokat. Természetesen a Katlan életérzés nem az igazi stoppolás nélkül, de ez az esti programok után mindig sokkal kényelmetlenebb volt, amikor nem voltak autósok, akik felvettek volna, hogy visszavigyenek Beremendre, a kempingünkbe.
A fiúk, akik mindig fényesen ragyognak
A Katlan Nyitány a tavalyihoz hasonló ritmusban viszonylag gyorsan lezajlott. A batyunkban az örök igazsággal, miszerint „Nem vagyunk normálisak” tovább indultunk a Nagyharsányi Focipályára, hogy meghallgassuk az Esti Kornélt. Számomra lenyűgöző, hogy képesek minden alkalommal ugyanazt a kimagasló színvonalat hozni. A dalok kissé „érvágósak”, de kivétel nélkül keserédes nosztalgiával töltenek el, amelyben visszagondolhatunk az első dühös szerelmi csalódásunkra, amelynek alapját képezte a Boldogság, te kurva. Továbbá pontosan ebből a dühből és frusztrációból születnek azok a dalok, mint például Rohadt Eső, vagy a Nem Kár, amelyeket receptre kéne felírni. Ugyanakkor van egy abszolút lírai és kevésbé lángba borítós oldaluk is, amely szintén visszaköszönt ezen a koncerten is az Utánad, vagy Éjszaka van során.
A Beremendi Strand, mint a lehűlés paradicsoma
Természetesen egy összművészeti fesztiválon, ahol több száz program közül válogathat az ember, azt gondolnánk, hogy az utolsó közé tartozna egy vidéki strand ötlete. Azonban, amikor a képletbe bekerül a tény, hogy napközben 33-36 fok között mozog a hőmérséklet, akkor sokkal nyilvánvalóbbá válik, hogy ez igenis egy opció. Tehát a második napunkon a délelőttöt a Beremendi Strandfürdőben töltöttük, ahova a fesztivál résztvevői kedvezményes jeggyel mehettek be. A sörhas-mellbimbó piercing, a kelleténél hidegebb víz és a hagymamentes hamburger megteremtette a szar, de a miénk magyar valóság autentikus hangulatát.
Más stílus, és még milyen jó
Korábban még sosem volt szerencsém a Lázár tesókat élőben látni, de kimagaslóan kellemes koncertet adtak. Az Esti Kornélhoz képest, amelyben mindkét Lázár tesó tag, teljesen más stílust és légkört teremtettek meg. Felüdülés látni két ennyire sokoldalú muzsikust, akik nemcsak gitáron és dobon játszanak lenyűgözően, de valódi mélységeket tartalmazó dalokat írnak és adnak elő. A koncerten a régi és új számok, megzenésített versek képezték a repertoárt, amelyeket humoros, illetve személyes, bensőséges átkötő szövegek vezettek át.
Dokumentarista VR-performansz
Az időutazás nemcsak a múltba repít, hanem szembesít bennünket jelenlegi problémáinkkal is – ezt a gondolatot állítja középpontba a Szeánsz című produkció. A felforgató képzelet és a változó valóságok határvonalán egyensúlyozó előadás arra kérdez rá, meddig tartható fenn egy diktatúra keretei között létrehozott dimenzió, és képesek vagyunk-e menekültként beilleszkedni más kultúrák valóságába. A nézők egy különleges, immerzív VR-élmény részesei lehetnek, ahol a színház és a 360 fokos film eszközeivel átlépik az idő és a tér korlátait, miközben mélyebb kérdéseket feszegetnek.
A Szeánsz nemcsak megidézi a múlt szellemeit, hanem meg is szólaltatja őket: tanúságot tesznek a művészi szabadságért vívott radikális küzdelemről. A misztikus VR-élményben a látogatók nemcsak szemükkel és fülükkel érzékelhetik a történelmi helyszíneket és az ott kísértő emlékeket, hanem érintés és szaglás útján is részesévé válhatnak a tapasztalatnak. Ez az immerzív utazás nem csupán a múlt eseményeit tárja fel, hanem elgondolkodtat a művészet, a szabadság és az alternatív valóságok mai szerepéről is.
Pécsi Harmadik Színház – Kartonpapa
Tasnádi István fekete komédiája az a mű, amely igen széles spektrumban képes embereket megszólítani. A történet kiindulópontja, amelyet a darab címe is jelöl, hogy adott egy nő, Éva, aki képtelen elengedni nemrég elhunyt férjét. A valósággal való farkasszem helyett inkább úgy dönt, kartonpapírból „kivágja férjét”, és azzal kézen fogva éli a mindennapjait – mintha párja továbbra is életben lenne.
Az előadás alatt megismerhetjük az özvegy családját: a súlyos mentális betegséggel élő fiát, a papucs szerepbe kényszerült bátyját, a sznob sógorát és a folyton lázadó unokahúgát. Tekintve, hogy a történet egy családi ebéden játszódik, nézőként kiváló lehetőségünk nyílik arra, hogy kibogozzuk az érintettek egymáshoz fűződő viszonyát. Ahogy telik az idő, egyre inkább nyerhetünk bizonyosságot afelől, hogy bár a saját családunknak is megvannak a furcsaságai, Éváék mellett mi, egyszerű emberek már-már unalmasan átlagosak vagyunk – átlagos gondokkal, átlagos vitákkal és átlagos rokonokkal.
Ez az előadás egy nyolcvan perces érzelmi hullámvasút: megnevettet, kifiguráz, sokkol, kétségbe ejt, ledöbbent, elgondolkodtat és mégis kikapcsol.
Analog Balaton koncert – határozottan nem Analog Balaton rajongóként
Ha azt kérdezik, mire asszociálok az Analog Balaton hallgatóiról, akkor az első jellemzés, ami az eszembe jut: Carson Coma rajongók, akik szégyellik a Carson Comát, kicsit több sötét ruhában és septummal.
Igen nagy kételyekkel és szkeptikusan indultam el az Ördögkatlan aznapi főkoncertjére, az Analog Balatonra. És bár lelki origóra helyezkedve, teljes lényemmel felkínáltam magam a koncertélménynek, Aba és Ákos nem térített meg. Bár egyéni preferenciák alapján képtelen vagyok befogadni ezeket az elektromos hangzásokat, én elsősorban a dalszövegekre szoktam koncentrálni, és csak utána a dallamra (tehát bár egy méterrel távolabbról, de még lehetett volna gólt lőni). A zenék sorai viszont leginkább összezavartak. A „Ha a díler átbasz, kurva nagy a baj” és az „A tenyerem tartom a tenyerében, Te szeretsz velem lenni? mer’ én nem.” típusú szövegek folyamatosan váltogatták egymást, és mintha mindig épp az az identitást viselő dal szólalt volna meg, amelyiknek a farkasa a színpadon hangosabban vonyított.
Összességében tehát voltak olyan dalok (pontosabban dalszövegrészletek), amik beékelődtek és elgondolkodtattak, de a mérleg másik oldalán túl sok volt a díler, aki…
A rendezvény idén sem okozott csalódást, és bár a sorszámos rendszer miatt, sok előadásra nem jutottunk be, mégis a többi kulturális és kevésbé kulturális program kárpótolt a hiányérzetért.
forrás: https://art7.hu/
Bár a résztvevő falvak száma az évek során egyre csökkent, a programválaszték talán még színesebb is lett, és továbbra is ez az egyik legszerethetőbb fesztivál. Szubjektív beszámoló.
Az Ördögkatlan már évek óta a kedvenc fesztiválom a Művészetek Völgye mellett, ugyanannyira alapvetéssé vált, hogy itt is eltöltsek néhány napot (általában az ötből hármat), mint az, hogy a Völgyben végig ott vagyok.
Bár folyamatosan a levegőben lóg, hogy akár a pénzhiány, akár a kulturális szektort sújtó más nehézségek miatt nem tudják megrendezni, a balszerencsés 2020-as évet leszámítva végül mindig megtelt élettel Nagyharsány és környéke. És ennek rajtam kívül még nagyon sok „katlanos” örül, akik mindannyian a szívükbe zárták a fesztivált.
Ez egyébként nem nehéz, hiszen tényleg rengeteg dolog teszi szerethetővé. Ilyen például a szó jó legjobb értelmében vett közvetlen, „mezítlábas” hangulat, ami az alapítók, Bérczes László és Kiss Móni személyiségéből is következik.
A két főszervezőt az öt nap során bárhol és bármikor ki lehet szúrni jellegzetes ruházatukról – Bérczesnél a csíkos póló, Kissnél pedig a fejkendő –, szó szerint együtt lélegeznek a rendezvénnyel. Péntek este még szakadó esőben is legalább negyed óráig figyelték az éppen koncertező Besh o Dromot ernyő nélkül, mielőtt fedezék után néztek.
Hasonlóan szerethető gesztus az is, hogy bár ez egyáltalán nem volna elvárás, több helyszínen (például a Vylyan Teraszon, az Árokpart Bárnál, vagy Both Miklós udvarában) nem ellenőrzik a karszalagokat, így a kultúrát azok számára is hozzáférhetővé teszik, akiknek valamilyen okból kifolyólag nem fér bele, hogy jegyet vásároljanak.
És a táskákat se nézik meg sehol – tavaly óta már a fő helyszínen, a nagyharsányi focipályánál sem –, így aki azt szeretné, a környékbeli pincészeteknél jóformán fillérekért kapható villányi borokat is fogyaszthatja a koncerteken.
Az árak egyébként vegyesek voltak, több szempontból az Ördögkatlan is elkezdett felzárkózni a mindenhol tapasztalható általános dráguláshoz (pl. pizzaszelet 1600, korsó sör 900 forint, tömények 1500 felett), ugyanakkor volt pár üdítő kivétel is: a focipályára kitelepült egyik pincészetnél például az amúgy jellemző 7-800 forintos decinkénti árak mellett két 300 forintos bort is kínáltak, ami egészen baráti.
A feltörekvő zenekarok felkarolása szintén a Katlan egyik nagy erénye. Általában a nagyszínpad első fellépője is ebből a körből szokott kikerülni, idén viszont ez az ötből csak egy napon volt így, amikor a Carson Coma előtt a sepsiszentgyörgyi Raklap kapott lehetőséget (ők játszottak tavaly a Budapest Parkban a Kispál és a Borz előtt, azóta pedig egyre többet lehet hallani róluk, teljes joggal).
Az Árokpart Bár viszont csúcsra járatta a fiatal tehetségek szerepeltetését: naponta 5, összesen tehát 25 csapat kapott itt lehetőséget, nagyrészt olyanok, akik – egyelőre – nem sok másik fesztiválra kapnak meghívást, pedig a többségük abszolút megérdemelné.
Tavaly írtam először arról, hogy a fesztivál az évek során egyre koncentráltabbá vált. Kisharsány után Villánykövesd is kikerült a résztvevő falvak közül, így három csatolt helyszín (Vylyan Terasz, Mokos Pincészet, Szoborpark) mellett már csak Nagyharsányban és Beremenden vannak programok.
Kisharsány hiánya a mai napig fájó pont, az viszont örömteli, hogy Beremend gyakorlatilag felnőtt Nagyharsány mellé. A Magyar Zene Háza jóvoltából tavaly óta már nagyszínpad is van itt, ahol olyan előadók koncerteztek, mint Kern András, a Bohemian Betyars, vagy az egészen különleges hangulatot teremtő Benin International Musical. Sajnos rájuk méltatlanul kevesen voltak kíváncsiak, pedig az egyik legjobb bulit csinálták.
Szintén második éve itt kap helyet az Offlájn Rezervátum, ami a kétszeri költözés után a jelek szerint megtalálta az otthonát a faluközpontban. Maradt a tavalyi koncepció is az 5 külön tematika köré szerveződő indián sátorral (vagyis tipivel): a Szerelem sátrában például Offlájn Tinderre is volt lehetőség, kifüggesztett, kézzel írt A/4-es lapokon kereshettek társat maguknak a vállalkozó szelleműek. De fel lehetett keresni a T.I. (Természtetes Intelligencia), a Belső képalkotás, az Érzékelés és az Emlékezés sátrát is.
A tábortűz körül pedig Cseh Tamás dalait énekelték a legendás zenész fia, Cseh András vezetésével, minden este más meghívott előadó, például Nóvé Soma és Víg Mihály társaságában. Ezek voltak talán a fesztivál legmeghittebb pillanatai, bár a kezdést tehették volna valamivel későbbre, mivel 7 órakor még javában sütött a nap.
A közös éneklés péntek éjjel a nagyharsányi Narancsligetbe költözött, a nappali fénnyel itt nem volt probléma, a tábortűz viszont hiányzott, kezdés után nem sokkal pedig az eső is eleredt. Igaz, ez eleinte még nem befolyásolta a résztvevőket: a technikát ugyan elpakolták, de hangosítás nélkül csak még bensőségesebb lett a hangulat.
A fentiekkel egy időben egy másik fontos program is zajlott: a nagyszínpadon a Wombo Orchestra tragikusan fiatalon elhunyt énekesnőjére, Julie-re emlékeztek egy maratoni hosszúságú, összesen 4 és fél órás esten.
Igaz, ez nem olyan volt, mint amikor Baksa-Soós Jánost idézték meg két éve: akkor folyamatosan váltakozó felállásban adtak elő Kex-dalokat, most viszont egymás után lépett színpadra a Psycho Mutants és a Besh o Drom a saját repertoárjukkal, végül pedig a Wombo következett, akik önállóan is egy legalább kétórás koncertet nyomtak le, aztán a fináléra természetesen mindenki más is csatlakozott hozzájuk. Külön szép pillanat volt (lásd a fenti videót), amikor az énekesnő két lánya adta elő az egyik, hozzájuk legközelebb álló dalt.
Szombaton a fesztivált hagyományosan záró 30Y koncertjének végén szokás szerint a teljes stáb feljött a színpadra, ahol – miután jól megérdemelten megtapsolták őket – a közönséggel együtt kiabálták a fesztivál Törőcsik Mari által kitalált jelmondatát: „Nem vagyunk normálisak!” Így foglalták keretbe az 5 napot, hiszen a megnyitók is mindig ezzel végződnek.
Jövőre már a 18. Ördögkatlant rendezik, ami azt jelenti, hogy a számozás alapján nagykorúvá válik a fesztivál. Innen már csak egy ugrás a jubileumi 20. alkalom, de remélhetőleg ennél jóval magasabb kort is meg fog élni – sokkal szegényebbek lennének a nyarak enélkül az 5 nap nélkül.
Az Ördögkatlan már évek óta a kedvenc fesztiválom a Művészetek Völgye mellett, ugyanannyira alapvetéssé vált, hogy itt is eltöltsek néhány napot (általában az ötből hármat), mint az, hogy a Völgyben végig ott vagyok.
Bár folyamatosan a levegőben lóg, hogy akár a pénzhiány, akár a kulturális szektort sújtó más nehézségek miatt nem tudják megrendezni, a balszerencsés 2020-as évet leszámítva végül mindig megtelt élettel Nagyharsány és környéke. És ennek rajtam kívül még nagyon sok „katlanos” örül, akik mindannyian a szívükbe zárták a fesztivált.
Ez egyébként nem nehéz, hiszen tényleg rengeteg dolog teszi szerethetővé. Ilyen például a szó jó legjobb értelmében vett közvetlen, „mezítlábas” hangulat, ami az alapítók, Bérczes László és Kiss Móni személyiségéből is következik.
A két főszervezőt az öt nap során bárhol és bármikor ki lehet szúrni jellegzetes ruházatukról – Bérczesnél a csíkos póló, Kissnél pedig a fejkendő –, szó szerint együtt lélegeznek a rendezvénnyel. Péntek este még szakadó esőben is legalább negyed óráig figyelték az éppen koncertező Besh o Dromot ernyő nélkül, mielőtt fedezék után néztek.
Hasonlóan szerethető gesztus az is, hogy bár ez egyáltalán nem volna elvárás, több helyszínen (például a Vylyan Teraszon, az Árokpart Bárnál, vagy Both Miklós udvarában) nem ellenőrzik a karszalagokat, így a kultúrát azok számára is hozzáférhetővé teszik, akiknek valamilyen okból kifolyólag nem fér bele, hogy jegyet vásároljanak.
És a táskákat se nézik meg sehol – tavaly óta már a fő helyszínen, a nagyharsányi focipályánál sem –, így aki azt szeretné, a környékbeli pincészeteknél jóformán fillérekért kapható villányi borokat is fogyaszthatja a koncerteken.
Az árak egyébként vegyesek voltak, több szempontból az Ördögkatlan is elkezdett felzárkózni a mindenhol tapasztalható általános dráguláshoz (pl. pizzaszelet 1600, korsó sör 900 forint, tömények 1500 felett), ugyanakkor volt pár üdítő kivétel is: a focipályára kitelepült egyik pincészetnél például az amúgy jellemző 7-800 forintos decinkénti árak mellett két 300 forintos bort is kínáltak, ami egészen baráti.
A feltörekvő zenekarok felkarolása szintén a Katlan egyik nagy erénye. Általában a nagyszínpad első fellépője is ebből a körből szokott kikerülni, idén viszont ez az ötből csak egy napon volt így, amikor a Carson Coma előtt a sepsiszentgyörgyi Raklap kapott lehetőséget (ők játszottak tavaly a Budapest Parkban a Kispál és a Borz előtt, azóta pedig egyre többet lehet hallani róluk, teljes joggal).
Az Árokpart Bár viszont csúcsra járatta a fiatal tehetségek szerepeltetését: naponta 5, összesen tehát 25 csapat kapott itt lehetőséget, nagyrészt olyanok, akik – egyelőre – nem sok másik fesztiválra kapnak meghívást, pedig a többségük abszolút megérdemelné.
Tavaly írtam először arról, hogy a fesztivál az évek során egyre koncentráltabbá vált. Kisharsány után Villánykövesd is kikerült a résztvevő falvak közül, így három csatolt helyszín (Vylyan Terasz, Mokos Pincészet, Szoborpark) mellett már csak Nagyharsányban és Beremenden vannak programok.
Kisharsány hiánya a mai napig fájó pont, az viszont örömteli, hogy Beremend gyakorlatilag felnőtt Nagyharsány mellé. A Magyar Zene Háza jóvoltából tavaly óta már nagyszínpad is van itt, ahol olyan előadók koncerteztek, mint Kern András, a Bohemian Betyars, vagy az egészen különleges hangulatot teremtő Benin International Musical. Sajnos rájuk méltatlanul kevesen voltak kíváncsiak, pedig az egyik legjobb bulit csinálták.
Szintén második éve itt kap helyet az Offlájn Rezervátum, ami a kétszeri költözés után a jelek szerint megtalálta az otthonát a faluközpontban. Maradt a tavalyi koncepció is az 5 külön tematika köré szerveződő indián sátorral (vagyis tipivel): a Szerelem sátrában például Offlájn Tinderre is volt lehetőség, kifüggesztett, kézzel írt A/4-es lapokon kereshettek társat maguknak a vállalkozó szelleműek. De fel lehetett keresni a T.I. (Természtetes Intelligencia), a Belső képalkotás, az Érzékelés és az Emlékezés sátrát is.
A tábortűz körül pedig Cseh Tamás dalait énekelték a legendás zenész fia, Cseh András vezetésével, minden este más meghívott előadó, például Nóvé Soma és Víg Mihály társaságában. Ezek voltak talán a fesztivál legmeghittebb pillanatai, bár a kezdést tehették volna valamivel későbbre, mivel 7 órakor még javában sütött a nap.
A közös éneklés péntek éjjel a nagyharsányi Narancsligetbe költözött, a nappali fénnyel itt nem volt probléma, a tábortűz viszont hiányzott, kezdés után nem sokkal pedig az eső is eleredt. Igaz, ez eleinte még nem befolyásolta a résztvevőket: a technikát ugyan elpakolták, de hangosítás nélkül csak még bensőségesebb lett a hangulat.
A fentiekkel egy időben egy másik fontos program is zajlott: a nagyszínpadon a Wombo Orchestra tragikusan fiatalon elhunyt énekesnőjére, Julie-re emlékeztek egy maratoni hosszúságú, összesen 4 és fél órás esten.
Igaz, ez nem olyan volt, mint amikor Baksa-Soós Jánost idézték meg két éve: akkor folyamatosan váltakozó felállásban adtak elő Kex-dalokat, most viszont egymás után lépett színpadra a Psycho Mutants és a Besh o Drom a saját repertoárjukkal, végül pedig a Wombo következett, akik önállóan is egy legalább kétórás koncertet nyomtak le, aztán a fináléra természetesen mindenki más is csatlakozott hozzájuk. Külön szép pillanat volt (lásd a fenti videót), amikor az énekesnő két lánya adta elő az egyik, hozzájuk legközelebb álló dalt.
Szombaton a fesztivált hagyományosan záró 30Y koncertjének végén szokás szerint a teljes stáb feljött a színpadra, ahol – miután jól megérdemelten megtapsolták őket – a közönséggel együtt kiabálták a fesztivál Törőcsik Mari által kitalált jelmondatát: „Nem vagyunk normálisak!” Így foglalták keretbe az 5 napot, hiszen a megnyitók is mindig ezzel végződnek.
Jövőre már a 18. Ördögkatlant rendezik, ami azt jelenti, hogy a számozás alapján nagykorúvá válik a fesztivál. Innen már csak egy ugrás a jubileumi 20. alkalom, de remélhetőleg ennél jóval magasabb kort is meg fog élni – sokkal szegényebbek lennének a nyarak enélkül az 5 nap nélkül.
Bár elvben csupán öt napig tart az Ördögkatlan Fesztivál, a hatása ennél sokkal hosszabb azok számára, akik belekóstolnak abba az érzésbe, hogy milyen is lehetne egy normálisabb Magyarországon élni. Hiába az a Katlan szlogenje, hogy „Nem vagyunk normálisak!” – valójában ilyennek kellene lennie egy normális világnak, mint amivel ott találkozunk. A 17. Ördögkatlan ugyanazokat az értékeket képviseli, amit már az első is. A világunk közben elképesztően sokat változott, de a Katlanban megállt az idő, ott mindenki „mezítlábassá” válik. Egyek vagyunk. Kész. Slussz. Passz! Both Gabi ördögkatlanos ajánlója.
–
Elöljáróban: kis magyar Katlan-történet
2024. július 30. – augusztus 3.
Színház, irodalom, zene, tánc, bor, Baranya.
Összművészet. Ördögkatlan, immár tizenhetedszer!
Nagyharsány – Kisharsány – Villánykövesd – Mokos Pincészet – Beremend – Vylyan Terasz
Aki most először jár majd az Ördögkatlan Fesztiválon, azt egy kicsit irigylem, mert elképesztő erővel hat az a szabadság, amit semmi mással nem lehet összehasonlítani… És persze valamennyire sajnálom is, hogy eddig még nem élhette át.
Bérczes László színházi rendező, író, irodalmár és közösségépítő ember, valamint Kiss Móni kulturális közösségépítő alapította a „Mezítlábas fesztivált” 17 évvel ezelőtt.
(Olyan szerencsés vagyok, hogy már az elsőn is ott lehettem.)
Göttinger Pál, Kiss Móni és Bérczes László (Fotó: Brozsek Niki)
Kiss Móni azóta is minden évben mezítláb tolja végig a fesztivált az első pillanattól az utolsóig. Lába nyoma mindenütt ott van. Ezt mondta egy Magyar Narancsnak adott interjúban pár éve:
„Van három tényező: a szabadság, a szeretet és az emberség, és addig csináljuk, amíg ezek felzengnek ebben az öt napban. Ha ez nincs, akkor nincs értelme csinálni. Azt látjuk, hogy egyre inkább igény van erre, a hely, az idő és a találkozás pedig lehetővé teszi ezt. Ezért vannak szerintem minden évben egyre többen és többen.”
Bérczes László pedig így beszélt a fesztiválról egy friss interjúban a Fideliónak:
„Amikor már végtelenül fáradt és elkeseredett vagyok, arra az öt napra gondolok, amíg tart a Katlan, mert ott egy olyan szigetet teremtünk, ami egy másik Magyarország. Szeretem Magyarországot, nem tudom nem szeretni, mert minden ideköt. De nem bírom máshogy mondani, a Katlan egy másik Magyarország: az ott egy valódi közösség, öt napon át. Ennyit tudunk tenni Kiss Mónival (a fesztivál főszervezője – a szerk.), meg a többi munkatársammal.”
A fesztivál örökös fővédnökei, Cseh Tamás és Törőcsik Mari pedig immár az égből kiáltják le nekünk ebben az évben is: „Nem vagyunk normálisak!”
Praktikus tudnivalók
Tízéves korig ingyenes a gyerekek számára minden program. (Kivéve a színházi előadások, de erről külön is írok.)
Lesznek kivetítők, tehát az olimpiai eseményeket is követheti az, akit érdekel.
Páros belépőt már nem lehet kapni a helyszínen (most még megveheted online), de napijegyeket igen. (Én ebben is elég szerencsés vagyok, az egyik legjobban várt karácsonyi ajándékom mindig egy páros belépő a Katlanra.)
A színházi előadások kivételével minden programra érvényes a karszalag, amire érdemes vigyázni. A helyszínek befogadóképessége miatt viszont kizárólag sorszámmal látogathatók a színházi események, ITT elolvashatsz minden lényeges információt erről.
A szállás kicsit nehéz ügy, ha szerencséd van, és visszajáró katlanos vagy, akkor a szállásadódnál már előző évben lefoglalhatod a következőt, de vannak sátorhelyek is természetesen. Arra ne bazírozzon senki, hogy majd lemegy, és „biztos akad” valami alvóhely. Sajnos egyáltalán nem biztos. Az Ördögkatlannak van egy külön szálláskereső Fb-oldala. Néha történhetnek csodák. Most is láttam még árnyékos sátorhelyeket, és néhány olyan magánszállást is, amit lemondtak az utolsó előtti pillanatban.
Valami földre teríthető, vízhatlan takarót, esőkabátot, naptejet és szúnyogirtót mindenképp vigyetek magatokkal!
Minden településen találsz utcai nyomókutat, így ingyen is ihatsz nagyon finom vizet, hozz magaddal palackot, és csak a szelektív gyűjtőbe dobd, ha nem visszaváltható!
A különböző helyszínek között ingyenes Katlanbusz jár, de a stoppolás is igen bevált utazóeszköz. Simán kiállhatsz az út szélére, egészen biztos, hogy előbb vagy utóbb megáll egy autó. Mi ültünk már bankvezető luxusautójában, lepattant tragacsban és villányi borász terepjárójában is. Soha nem volt még rossz élményünk a stoppolással kapcsolatban. Mondom, a Katlanban mind egyek vagyunk!
Ha maradt még kérdésed, ITT minden praktikus információt megtalálsz.
Nehéz választani
Szubjektíven válogattam ugyan (nagy nehezen) hat olyan programot, ami különösen kedves a szívemnek, de azt ajánlom, nézz körül alaposan az Ördögkatlan honlapján, és a Facebook-oldalukra is naponta kerülnek ki friss eseménymeghívók!
Alapvetés, hogy az Ördögkatlanon NINCS rossz program. Ésszel, tévedhetetlen ízléssel és szívvel válogatták a szervezők mindegyiket. Elképesztően sok energiát tesznek abba, hogy gyakorlatilag egy egész évig személyesen végiglátogassák a különböző alkotók előadásait az ország minden részében.
Hosszú úton
Korniss Péter élő legenda, és milyen jó, hogy még életében tudatjuk ezt vele! A Katlan egyik díszvendégeként ott ünnepli majd a 87. születésnapját is.
Sokszor látom a Szent István park környékén sétálni. Csak úgy sétál, szemlélődik, mozgásban van. Mindig nagy öröm, ha találkozom vele. Most többször is találkozhat vele személyesen minden katlanozó. A Nagyharsány fölött található kultúrdűlő, a Vylyan kiállítótermében Korniss személyes tárlatvezetést tart a Hosszú úton című tárlatának fotóiról, és Nyáry Krisztián (aki szintén díszvendég) is kérdezgeti őt arról a hosszú útról, amit megtett a kiváló fotóművész.
Montanaro
Miquéu Montanaro is a díszvendégek közé tartozik. A magyarul is kiválóan beszélő, provence-i születésű világzenész ezúttal Christian Sebille-t hívta vendégül, aki a marseille-i Zenei Központ zeneszerzője és művészeti igazgatója, és aki főként az elektroakusztikus zenei terepen dolgozik együtt képzőművészekkel, táncosokkal, operaénekesekkel.
Augusztus másodikán, pénteken este fél hétkor, a nagyharsányi Narancsligetben lép föl a két kiváló művész. De augusztus harmadikán, szombaton is láthatjátok szintén a Narancsligetben Montanarót a „mentés másként” projektben a Drakula halála című, 1921-ben készült film remake-jének vetítésén a nemzetközi zenészekből álló Montanaro-filmzenekarban.
A Katlannal öregedtünk
Augusztus másodikán, pénteken, a nagyharsányi Bölcsészudvarban délután öttől-hétig megismerhetjük egymás történeteit. Július közepéig lehetett beküldeni azokat az emlékeket, amelyek az Ördögkatlan Fesztiválhoz kapcsolódnak. Az ott szövődött barátságok és szerelmek ereklyéit egy rögtönzött kiállításon láthatjuk.
Nekem van olyan igen közeli ismerősöm, akinek kisiskolás korában még hordtuk reggelente a csodálatos kakaós csigát a villányi pékségből, ő pedig boldogan ücsörgött körünkben, amíg a szülei a sátorban aludtak. Meséltünk neki, beszélgettünk, szürcsöltük a kakaót (oké, akadt, aki pálinkát szürcsölt, mert azt nemcsak Budapesten, hanem Nagyharsányban is mértek már reggelre kelve)…
Szóval az egykori kisfiú most már hivatalosan is felnőtt, és akár a szülei nélkül is ott van minden évben. Belenőtt a Katlanba. Erősen formálta a személyiségét, hogy megtapasztalhatta a kultúra és a barátság határtalanságát az Ördögkatlanon.
Irodalom a köbön
A már említett Vylyan Terasz hagyományosan az irodalom tere és terepe. Idén is rengeteg kiváló program várható, de amit különösen várok, az augusztus harmadikán, szombaton délután fél ötkor lesz. Nagy Boglárka (Reményi-díjas szerkesztő) és Darvasi Ferenc beszélget majd Bérczes Lászlóval.
Együtt emlékeznek/emlékezünk a nemrégiben elhunyt, abszolút pótolhatatlan Reményi József Tamásra, akivel szerencsére még halála előtt elkészítette Darvasi Ferenc a Mindig volt egy szigetem című életútinterjút, ami gyakorlatilag a kortárs magyar irodalom élő emlékezete.
Bérczes László ezt írta a beharangozóban:
„2023 őszén, nem sokkal a könyv megjelenése előtt beszélgettünk Jóskával, hogy 2024 nyarán együtt ülünk majd a Vylyan Teraszon, kezünkben ezzel a könyvvel. Aztán Jóska váratlanul meghalt, a könyvet már nem vehette a kezébe. Azt sem tudhatja természetesen, hogy a Darvasi Ferivel közösen írt könyvük (Cser Kiadó) Artisjus-díjban részesül. Nagy Boglárka pedig elsőként kapta meg az azóta alapított Reményi-díjat, mely folyamatosan a legjobb szerkesztőknek jár. Mert Reményi József Tamás az egyik legjobb szerkesztő volt. És rendes ember. A kettő összefügg.”
Faluturisták és Köles Ferenc
Ez az a program, amit soha, semmilyen körülmények között nem hagyunk ki, ha a Katlanon vagyunk. A Faluturisták szíve-lelke-motorja a pécsi színész, Köles Ferenc, aki szintén díszvendég idén. Három alkalommal játsszák majd a beremendi Megbékélés Kápolnánál a „szájtszíing-performanszot”, és ezúttal a déli határnál folyó egykori jugoszláv háborús események lesznek az előadás fókuszában. Vigyázat, ez az előadás csak sorszámmal tekinthető meg!
Vízhang
2024 szenzációjának ígérkezik a Vízhang-koncert, ahol a beremendi strand medencéjére épített színpadon Dinyés Dániel vezetésével csendül fel Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt muzsikája.
A csillagos ég alatt szárnyal a zene, ezt már sokszor megtapasztalhattam sokadmagammal, idén is így lesz!
+1
Emlékezés és tisztelgés
In Memoriam Julie Mama ’j – Wombo Rebellion, Besh o droM, Psycho Mutants, Beck Zoli
Az Ördögkatlan egyik jelképe volt Julie Mama’j. Soha annyi embert nem láttam felszabadultan táncolni, mint amikor ő énekelt a színpadon, és szerencsére nagyon sokszor láthattam. Visszatérő vendége volt a Katlannak a Wombo Orchresta, Julie-vel együtt.
„A szabadság, a vagányság, a szépség, az életszeretet példája. 2023 őszén elköszönt tőlünk, az élettől. Rá szeretnénk emlékezni ezzel a koncerttel. Julie-hez méltó, boldog, jókedvű estet akarunk, és ebben nagyszerű zenészek segítenek minket. Bulizz, örülj az életnek – és gyújts egy gyertyát Julie-ért (és Kátyáért és Mariért és Tamásért és bárkiért, akit szerettél és elveszítettél!)” – írták a szervezők.
Azt meg én írom, hogy ezt a koncertet külön is lehet támogatni, én már megtettem.
Nem írtam ide a csodálatos gyerekprogramokat, a Cseh Tamás nótafákat Kollár-Klementztől Víg Mihályig, a nagyszínpadi koncerteket sem, pedig idén először a Bëlga is föllép, és a színházi előadásokat sem szemléztem, pedig igazán volna mit.
Inkább csak annyit mondok, találkozzunk az Ördögkatlan Fesztiválon, és aztán vigyük át a hétköznapokba együtt azt a szellemiséget, ami öt teljes napon át élhető helynek képzeli a világot, és benne Magyarországot is!
forrás: https://wmn.hu/
Sokan vagyunk, nagyon sokan, akik hiszünk abban, hogy legalább öt napig az emberi igényesség, kíváncsiság és szeretet uralhatja azt a kicsi szigetet, amit Dél-Baranyában együtt létrehozunk. Örökös védnökeink (Törőcsik Mari és Cseh Tamás) fogják kezünket, és súgva biztatnak bennünket-benneteket: „Legyetek nem-normálisak és bízzatok azokban, akikből árad a szeretet”, súgja Mari, majd Tamás hozzáteszi: „A világnak mindig lesz egy-két olyan szeglete, ahová el lehet menekülni”. Tamás, talán egyetértesz, az Ördögkatlan ilyen kicsi szeglet. Ide bújunk, ide gyűlünk, és hisszük, hogy lehet szépen és jól.
Az Ördögkatlan Fesztivál lényegét tekintve az elmúlt 16 évben változatlan: a művészi minőséget legfontosabbnak tartva összművészeti közösségi eseményt szervezünk, melyben megtapasztaljuk, az alkotás és alkotók minősége mindenkiből előhívja az emberi minőséget.
Most még 2023-as árakon vehetsz bérleteket: az első 100 egyéni bérletet 26.000 forintért, az első 400 páros bérletet 46.000 forintért! Gondolj a Karácsonyra, na meg arra, hogy 2024-ben is találkozhatunk!
Várunk idén is a Katlanban 2024. július 30 - augusztus 3 között.
Ahogy minden évben, úgy most is, egy nagyinterjút és egy novellát nyújtunk át évadhatáron a hűséges olvasóinknak – míg a szerkesztőség szeptember közepéig nyári szabadságát tölti -, megköszönve a munkánk iránti lankadatlan figyelmüket – amit szavakkal talán nem, vagy csak igen töredékesen lehet elégszer köszönni!! Most Bérczes Láslóval beszélgettünk függetlenségről, másfél hónap alatt szervezett első Ördögkatlanról, egy semmit sem sejtő, tudó ifjúról, megfelelni akarásról, egy már tizenhat éves szerelem gyerek függetlenségéről, a Rádió Luxembourg slágerlistáiról, a Színházról és a Film Színház Muzsikáról, a tanítani jól tudásról, a rendező és a dramaturg barátságából induló pályáról, a kultúrpolitika működésképtelen verdiktjeiről, a nem üzenetközvetítő színházról, lebutításról és lefóliázásról, a mecenatúra hiányáról, az önmagunkat meghaladni tudásról, amelyik kompenzálni képes a megfelelni akarást, a most készülő Mamikám c. előadás rendezéséről és Bereményi Géza angyalairól….
A függetlenségről mi jut az eszedbe először?
Mivel ez egy hosszú szó, csak amíg kimondtad, nagyon különböző dolgok ugrottak be egyszerre.
A független színházak kétségbeejtő helyzete, meg hogy a ’83-as válásom óta „független emberként létezem”, bár ilyen meghatározás nincs, és persze az Ördögkatlan is az eszembe jutott.
Amikor 16 éve elindítottátok az Ördögkatlant, a független meghatározás mennyire létezett a fesztiválszervezésben?
Induláskor annyit jelentett a “független”, hogy ne más mondja meg, lesz-e fesztivál vagy sem. Azaz hozzuk létre a magunkét. A többes szám arra utal, hogy már Kiss Móni volt a társam, akivel kitaláltuk az Ördögkatlant. 2008 júniusának közepén jött egy telefon, hogy elmarad a Művészetek Völgye, azaz elmaradnak az általam és a Bárka által szervezett programok a Völgy egyik falujában, Pulán. Na, így lettünk függetlenek, és 2008 augusztusában megszerveztük a magunk fesztiválját.
Gondolom, emögött nem orrfelhúzós duzzogás, hanem a menthetőnek a mentése volt, nem?
Nem duzzogtam, sőt hálás voltam, hiszen sokat tanultam a Völgyben, és azt hasznosítani tudtam később. Fontosabb itt egy praktikus szempont: abban az évben Pulán be szerettük volna bemutatni Pécset, Európa majdani kulturális fővárosát, és erre a város ötmillió forintot szánt. A kérdés az volt, hogy Pécs ezt az összeget átirányítja-e a másfél hónap múlva kezdődő Ördögkatlanba, azaz a dél-baranyai falvakba. Átirányította.
Azért az akkor is és azóta is majdhogynem lehetetlen vállalkozás, hogy másfél hónap alatt a nulláról létrehozz egy fesztivált…
Lehetetlen, de látod, lehetséges.
Azt tudtuk, hogy ha azonnal, abban az évben megcsináljuk, akkor az már van, él. Olyan, aminek lehet jövője. Azt, hogy most 2023-ban, a tizenhatodik után erről beszélgetek veled… na, ilyet nem tervez az ember. Ennél mi ártatlanabbak voltunk, örültünk, hogy megszületett a “gyerekünk”…
Számodra ez az ártatlan, gyermeki hozzáállás mindig meghatározó volt abban, aminek épp nekikezdtél?
Én sem ártatlan, sem gyermek nem vagyok. Tehát ha én ebbe a pózba belebújok, akkor abban van – be kell vallanom – egy nagyon gyakorlatias, néha akár nevetséges, de tudatos és szándékos naivitás. Rengeteg dolog éri az embert, rengeteg esetben meg is alkuszik, ebben az értelemben el is veszti az ártatlanságát, én is rég elveszítettem. Nálam a tudatos naivitás mögött általában a megoldás keresése van. Jön egy telefonhívás, hogy elmarad a Művészetek Völgye, közben pörög az agyam: és mire leteszem a telefont, már tudom a következő lépést. Talán mert a kudarcot nem akarom, nem tudom elfogadni. Ezért azt mondom: gyerünk, induljunk nulláról. És nulláról indulni mégiscsak ártatlan és gyermeki dolog.
A kudarcot mi miatt nem tudod, nem akarod elfogadni?
Emögött az lehet, hogy nagyon megfelelni akaró ember vagyok. Ezt a büszkén hangzó mondatot: „A kudarcot nem viselem el!” – gyávára lefordítva: félek-rettegek, hogy nem felelek meg, ezért roppantul igyekszem. Nem akarom, hogy valaki azt lássa, elbuktam. Pontosabban, hogy a földön maradok. Mindenáron fel akarok kelni, leporolni a nadrágomat, és menni tovább. Hátha nem is vették észre, hogy hasra estem, vagy ha mégis, hát azt is látják, hogy nem adtam fel.
Ha már hasraesés, felállás, leporolás és továbbmenés: mi volt az az első, kezdő hatás, ami a színház irányába indított anno?
1951-ben születtem. Ezerkilencszázötvenegy, Magyarország – na, nem mintha én akkor tudtam volna, hogy hol vagyok -, de abszolút szocialista termék vagyok.
Otthon nem kaptam kettős nevelést, azt tudtam, amit kaptam odakint, azaz amit az iskolában és a rádióban mondtak. Hiába voltam eminens, semmit nem tudtam. Aztán jött a katonaság, az egyetem, és az az ajtó, amire az van írva: Élet, egyszer csak kinyílt. És rám zúdult minden! Mondok egy példát: ’68, én tizenhét éves vagyok, ekkor van a csehszlovákiai bevonulás, amiből én semmit nem veszek észre. Ahogy mondom: semmit! Hallgatom a Rádió Luxembourgot, vezetem a saját slágerlistámat, és nem érzékelem, hogy mi történik a világban.
Ma, amikor találkozom tízen- és huszonévesekkel, megdöbbenek, hogy ők mennyi mindent tudnak, amit én akkor nem tudtam. Ami nekem annak a bizonyos ajtónak a kinyitása volt ott tizennyolc évesen, az ma már sok fiatalnak magától értetődő, természetes. Ebben a nagy tudatlanságomban mindenre vevő voltam, forogtam körbe-körbe, hogy mindennel találkozzam és mindennek és megfeleljek.
Hogy emlékszel, mire voltál leginkább nyitott és vevő?
Debrecenben a bölcsészkarra jártam, és elkezdtem az egyetemi lapba írni. Az foglalkoztatott, hogy képes vagyok-e egy leközölhető valamit-bármit összehozni. Fociztam is, hogy vajon nem lehetne-e belőlem NB1-es játékos? Közben nézek, olvasok mindent Jancsó Miklóstól Heller Ágnesig, nagy részét persze nem értem, de látom, hogy mások is nézik, olvassák. Nagyon igyekeztem, kapartam felfelé, és ezalatt sok minden valóban rámragadt. De ahogy a csehszlovákiai bevonulásról nem tudtam, úgy azt se tudtam, hogy van színház a világon.
Tiszanánai vagyok, Egerben nőttem fel, tizennyolc éves koromig nem voltam színházban. Megint a semmit nem tudás, amit pótolni kell. Ám közben már működik bennem amolyan bölcsészféle gőgös sznobizmus, hogy az a színház, ami ott van a városban, természetesen nem jó, elavult. Bezzeg az Egyetemi Színjátszó Napok! Azt nézni kell, nézem is – és találkozom a szegediek Kőműves Kelemenjével és a Petőfi Rockkal. Nem értem őket, de megütnek, letaglóznak. A színház kinyílik számomra.
Jövök Pestre, mert hallom, meg kell nézni a Studio K Woyzeckét. Talán itt, ahol beszélgetünk, a Lőrinc pap téren volt az előadás. Mindezek pecsétként égtek belém. De meglett a tanári diplomám, és magamra parancsoltam, talán apámnak akartam megfelelni: tessék elmenni tanítani, és akkor rendes ember lesz belőled! Nyolc évig tanítottam Szolnokon, a nyolc év azt jelenti, hogy két osztály osztályfőnöke voltam. Kiderült, hogy tanítani tudok. Azt hiszem, ma is ahhoz értek a legjobban. A kommunikációmban, a fesztiválszervezésben, a rendezéseimben ez a tanítani tudás velem maradt.
A tanításból aztán hogy lett dramaturgia?
’84-ben a vízfejbe, Budapestre költöztem, hogy na, majd megfelelni most már itt fogok. Akkor már csak a megélhetés miatt tanítottam. Nem mertem bekopogni a Színház című laphoz, mert ott voltak az általam nagyra tartott emberek: Nánay István, Koltai Tamás. Bekopogtam a Film Színház Muzsikához, ott kinyitották az ajtót, leülhettem, és dolgozhattam, így kerültem egyre közelebb elsősorban a színházhoz. Az Árkosi Árpáddal való barátságból nőtte ki magát a dramaturgságom, egyfajta önképzés volt ez. A dramaturgra sok mindent szoktak mondani, például azt is, hogy a rendező barátja. Ez ebben az esetben biztosan így volt. Kívülállóként, mégis résztvevőként megfigyelhettem, hogyan készül egy előadás, és ekképp én is lassan átcsúsztam a színházba, ahogy átcsúsztam a Színház című laphoz is.
Akkor már lett bátorságod bekopogni?
Kaptam feladatokat. Akkor számomra nagyon nagy szó volt, hogy a szerkesztőség tagja lehettem. Azoknak az embereknek, akikhez addig alig mertem szólni, egyszer csak a kollégája lettem. A véletlenek sokat segítenek vagy épp sokat akadályozhatnak is. Engem főleg segítettek.
Ha már segítés és akadályozás: ezt a mai kulturális közeget inkább segítőnek vagy akadályozónak látod?
Egyértelmű a válasz, hogy akadályozónak. Ám amikor azt mondom, hogy ez ennél azért eggyel bonyolultabb, akkor nem elkenni akarom a választ. Az Ördögkatlan Fesztivált állami támogatás nélkül nem tudnánk megcsinálni. És az állami támogatást megkapjuk – persze nem a “csókosok” szintjén. Az, amit nem kapunk meg, és amit én harmadik lábnak nevezek, az a mecenatúra. Mert az szinte nem létezik ebben az országban. Jegybevétel, állami támogatás, mecenatúra – ez az a három láb, amin állnunk kellene. A harmadik láb hiányzik. De a mecenatúra kérdése összefügg azzal, hogy általános lebutítás történik. A tanításnak és a kultúrának nincsen rangja. Amúgy is első generációs gazdagok vannak, és ha ők még tovább butulnak, Győzikével és Kis Grófóval fényképezkednek, akkor biztos, hogy eszük ágában nem lesz a kultúrát támogatni. Így ez a kettő, állam és mecenatúra, mégiscsak összefügg.
A lebutítás éveiben élünk, ami hasznos lehet a hatalomért való kepesztésben, de számomra kétségbe vonja a politizálás értelmét. Én bizony az alsó polcra helyezem a politikát, ahonnan – oldalaktól függetlenül – nem várok semmi jót. Ha jól gondolom, a politizálás mások alázatos szolgálata kellene, hogy legyen. Hát, nem az.
Viszont igyekszem keveset foglalkozni vele, és mélységes csalódásomat megpróbálom nem rávetíteni a világra. Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy a kudarcot nem viselem el. Nem érdekel a panaszkodás, nem érdekel, hogy kire fogjam, ha valami nem sikerül, mert ezzel csak becsapom magamat. Hiszen valószínű, hogy a kultúra, azon belül a színház, általában alárendelt helyzetben volt a világtörténelem minden pillanatában. Azt keresem tehát, hogyan lehet megoldani valamit. Nézd, amikor mi Mónival novemberben-decemberben elkezdünk álmodni a következő Ördögkatlanról, akkor tudjuk, hogy az úgy, egészében nem fog megvalósulni. De sok minden igenis megszületik majd. Ha viszont el sem kezdünk álmodni, akkor semmi sem lesz. Hozzátartozik ehhez, hogy munkamániás vagyok. Emiatt sajnos elsatnyult bennem a szemlélődés képessége. Pedig nemcsak akkor vagyok a világ része, ha teperek, hanem akkor is, amikor befogadok, beleolvadok.
Arról mit gondolsz, amikor a politika olyanba is beleszól, ami nem feltétlenül az ő területe. Amikor megszabja, megszabná, hogy mit illik és mit nem olvasni?
A fóliázás például nagyon nagy butaság, csak reklámot csinálnak vele bizonyos könyveknek, melyeket fólia ide vagy oda, ugyanúgy el tudok olvasni. Azt hiszem, hogy túl sokat vártunk az úgynevezett rendszerváltástól. Ez jellemző az emberre: előbb indokolatlan csodavárás, aztán indokolatlan mélybe zuhanás. Amikor például az elmúlt harmincnégy év során egyáltalán volt olyan, hogy kultuszminisztérium – ami most nincsen -, és amikor akár tisztességes, de a feladatra nem igazán alkalmas embereket tettek oda, hogy vezessék azt, első pillanatban lehetett tudni, hogy a kultúra a “futottak még” kategóriájában van tartva. Mondom ezt kormányoktól függetlenül. Viszont
tizenhat éve csináljuk a Katlant, még sohasem szóltak bele a programba, és ez jó. Akkor is jó, ha netalántán az érdeklődés hiányát jelenti. Azért is jó ez, mert nem kell semmiféle üzenetet közvetítenünk. Attól a színháztól, amelyik üzen, feláll a szőr a hátamon. Mert az az élet bonyolult, soha át nem fogható, meg nem ragadható gazdagságának felmutatása helyett saját, lebutított tudását próbálja “művészet” címszó alatt a másik emberre tukmálni.
Ez nem más, mint térítés – az pedig engem eltérít a színháztól. A kölcsönös nem tudásunkból, de végtelen kíváncsiságunkból indulva tudom megszólítani a másik embert, hiszen ő is ugyanazokra a titkokra keresi a válaszokat, mint én. Én kíváncsi vagyok az emberre, és nem megítélni akarom őt.
…és ha egy kultúrpolitika nem engedi, nem hagyja, nem ad teret ennek a fajta kíváncsiságnak, akkor az sokkal többet árt.
Fontos szó a kíváncsiság. Az úgynevezett kultúrpolitika kíváncsi kell legyen. Mindenkire. Arra is, aki nem olyasmit állít, ami a hatalomnak tetszik. Sőt, a hatalomnak igényelnie kell a kritikát. De ha csak eltűri, már az is valami. Ám lehúzni a redőnyt, és ha valaki azon dörömböl, azt ellenségnek tekinteni, az óriási hiba.
Ha már kíváncsiság, színházi kíváncsiság: a következő évad elején a Jurányiban egy Háy János-szöveget dolgoztok fel.
Háy János ezt a szöveget a Mamikám című kisregényéből írta. Közös elhatározásból született a dráma. Ez egy sorstragédia, melyben egy adott embernek a jó és rossz tulajdonságai egyszerre vannak jelen. Erre a kisregényre hiba programregényként tekinteni, mert akkor pont magát a sorstragédiát, a főszereplő életútját nem értjük meg belőle. És akkor a magunkét sem értjük, hiszen végülis minden műben, minden színházi előadásban önmagunkra vagyunk kíváncsiak. Izgat benne az a főhős, aki a saját sorsa elől menekül. Putriban született, ahonnan természetesen ki akar, ki kell szakadnia, ám miközben mindent megtesz, hogy ez megtörténjen, vétlenül-vétkesen beleszalad a sorsába. A főhős, a Jánka útja érdekel, s vele a sajátom. Hogy önmagamat meghaladva meg tudom-e határozni az utamat?
Egy jó előadás élménye is ilyen: mindazokkal együtt, akikkel nézem, úgy hat rám, hogy általa meghaladom, meghaladhatom mindazt, aki eddig voltam. Erre mondjuk azt, hogy katarzis. Hogy egy pillanatra tisztán látok, megvilágosodik valami, ami addig a sötétben bújt.
Legutóbbi ilyen élményem a kis Vidnyánszky rendezte Ifjú barbárok volt, amelyben Bartók és Kodály életét annyi játékossággal és humorral meséli el a kolozsvári társulat, hogy nekem, 72 évesen tisztán felragyog a szó: magyar. Annak ezeréves gyönyörűsége és korlátozottsága, kicsinyessége és méltósága, nekirugaszkodása és helybenjárása, és hogy a végtelen felsorolást bevégezzem: hamuja és gyémántja. Hogy ez az “önmeghaladás” sikerül-e nekem a Mamikám segítségével… az még a jövő zenéje.
Részedről ez az önmagad meghaladni tudása talán kompenzálása is az általad említett megfelelni akarásodnak?
Mindenkinek megfelelni, és önmagamat meghaladni… ellentmondásnak hangzik. Talán az is, és bennem mégis együtt létezik e kettő. Így, ebben a kettősségben megyek már jó ideje az utamon. És hiába teszem fel magamnak a kérdést, hogy ez volt-e az az út, amin mennem kellett. Mert ezen mentem. Erről ír titokzatosan Bereményi Géza: „Az angyalok mérnek”. Én lejárom, ők lemérik.
CSATÁDI GÁBOR
forrás: https://potszekfoglalo.hu/
Idén is Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával, a
Jurányi Ház alapítójával indul az
intézmény Jurányi Latte című interjúsorozata, amelynek a Színház Online is
teret ad. A jubileumi évad tapasztalatairól és a 2023/24-es évad terveiről
beszélgetett vele Bordás Katinka, illetve a szokásos születésnapi kívánság is
elhangzott.
Tavaly ősszel tartotta 10. évfordulóját a Jurányi Ház. Értékelnéd az ünnepi évadot?
Az jut eszembe a 10. évről, hogy nagyjából ugyanabban a helyzetben éreztem magam, mint a kezdetekben. Emlékeztetett azokra az időkre, amikor nem tudtam, hogy fogom megsaccolni azt, hogy mennyi üzemeltetési hozzájárulást fizessen majd egy szervezet egy négyzetméterért.
Meglepő módon annak idején elég jól sikerült kiszámolni, hogy mennyi lesz a rezsije ennek a 6700 négyzetméteres épületnek, és hogyan osszuk el a tagszervezetek között. Most ugyanazt éreztem, mint az indulásnál, hogy a rezsiárak emelkedésével nem tudom, hogyan kell kalkulálni. Hazardírozásnak éltem meg, de végül jól jöttünk ki belőle. Nem vált valóra a tavalyi évadkezdő interjúban elhangzott kívánság, hogy legyen kiszámíthatóbb évadunk.
Vegyes érzések vannak bennem, mert ha visszatekintek a 2022/23-as évadra, a rezsiszámlák okozta gyomorgörcsre és álmatlan éjszakákra emlékszem, ugyanakkor sok olyan dolog megvalósult, amire régen vágytam, és ami nagy örömmel tölt el. Megszületett a Jurányi Latte interjúkötet, ami egy fontos dokumentációja a független színházi területnek. Megjelent a Poket-sorozatban a Színház a város – A külvilágból csinálunk színpadot c., a hangjátékaink szövegét tartalmazó kötet. (Szeretem, ha minőségi brandek találkoznak. Több ilyen tervem volt/van… Ilyen volt a Pagony is, akikkel a Hab a tortán! gyerekelőadás-sorozatot hoztuk létre. A Poket-kötet is régi álmom volt.)
És akkor még a tehetséggondozó projektjeinkről: a Stafétáról és a Titániumról, illetve a CsET Fesztről, ami a család, egyén, társadalom témák köré szerveződött, és amivel nemzetközi színtérre léptünk, még nem is beszéltem. Ráadásul infrastrukturális átalakításokat is végeztünk: nagyobb öltözőket és ruhatárat alakítottunk ki tavaly. Új kávézó működik december óta az épület falai között. Ha ezekre gondolok, nem mondhatom, hogy nem volt eredményes évad.
Milyen új bemutatókkal, együttműködésekkel, projektekkel készül a Füge Egyesület és a Jurányi Ház ebben az évadban?
Az évadot szeptember 1-jén a Narratíva Kollektíva és a Füge bemutatójával, a Medea gyermekei-vel kezdjük, amit Hegymegi Máté rendez. A Jurányiban kerül megrendezésre az L1-est(ek) elnevezésű táncelőadásokat felvonultató kétnapos rendezvénysorozat, illetve szintén szeptemberben tartja a 30 éves TÁP Színház a TÁP30 fesztivált, amelynek egyes előadásainak a Jurányi ad otthont. A tavaly meghirdetett TITÁNium mentorprogram eredményeképpen 6 előadás valósul meg Budapest különböző játszóhelyein, például a Jurányiban októberben Nyári Ádám Az arab éjszaka c. kísérleti, zenés színházi előadást hozza létre Roland Schimmelpfennig darabjából, amelyben a szöveg és a hangok közösen alkotnak egyedülálló akusztikai élményt.
Pető Kata novemberben a Staféta-nyertes zenés-táncos előadásában, a Milfben debütál a Jurányi nagyszínpadán. A Milf alaptémája a női öregedés, az ahhoz való viszonyunk, előítéleteink és sztereotípiáink vele szemben. A Füge Egyesület lebonyolításában Kelemen Kristóf Staféta-nyertes előadása márciusban a Trafóban valósul meg Bertolt Brecht A rendszabály c. tandrámájából inspirálódva.
A Befogadói Pályázat keretében látható nálunk az évadban az Art-ravaló bemutatója, akik állami gondozásban nevelkedett fiatalokkal dolgoznak. Bérczes László Háy János Mamikám c. regényét viszi színpadra december elején. Szabó Veronika és Lestyán Attila középiskolásoknak szóló színházi nevelési előadása a szexedukáció témájában készül majd.
Az idén másodjára meghirdetett Mastercard Alkotótárs pályázaton nyertes projektek a Jurányiban található Mastercard Alkotótér elnevezésű teremben próbálhatnak az évadban. A novemberben megrendezésre kerülő kortárs előadóművészeti platform, a dunaPart egyik helyszíne a Jurányi lesz. Az évad tervei közé tartozik a Jurányi klub és a hírlevelünk megújítása is.
Végül, de nem utolsó sorban a tehetséggondozó pályázataink is teret kapnak az évadban. Aktivizáljuk a Tantermi Színházi Projektet, ugyanis idén összejött rá annyi forrás, hogy szeptember elején ki tudjuk írni a pályázatot. Olyan előadások jelentkezését várjuk, amelyek középiskolás diákokat (13-18 éveseket) megszólító témákat kifejezetten osztálytermi körülményekre szabott formában dolgoznak fel. Ezúttal forgalmazásra lehet majd pályázni. A Tantermi Színházi Szemle 2024 tavaszán várható. Még 2023 őszén meghirdetjük a 8. Staféta pályázatot, amelyre 2024. március 1-től december 31-ig megvalósuló előadásokkal lehet pályázni.
Minden rosszban van valami jó: mondanál olyan együttműködésekre példát, amikre nem került volna sor, ha nem lenne rezsiválság és a kultúrafinanszírozás is más lábakon állna?
A Füge és a Jurányi úgy jött létre, hogy abban hittem, hogy az együttműködés a motorja – remélem, hogy a munkásságom ezt bizonyítja is. Azt gondolnánk, hogy a kulturális területen tapasztalható nehézségek miatt jobban összefognak a csapatok, szervezetek. Most még nem látom, hogy kirajzolódnának érdemi együttműködések. Mi továbbra is azon leszünk, hogy összefogjunk, segítsünk, ahol tudunk. A koprodukció fogalma a Fügével egyidős. A kőszínházak is kezdenek már koprodukciókban gondolkodni, mert az sokkal gazdaságosabb, és szakmailag is érdekes kapcsolódás lehet. Régi vágyam volt a szombathelyi színházzal közös előadást létrehozni, ez meg is valósult a Kutyabaj c. koprodukciónkkal. Jó tapasztalat a vidéki színházak szellemiségével találkozni.
A Füge Egyesület az adó 1% kampányát a napelemek köré szervezte, Közösségben az energia szlogennel. Hogy alakul a napelemprojekt?
Az elmúlt évad legnagyobb kihívásait, nem titok, a rezsiszámlák jelentették. Örülnék, ha 10-20 év múlva eljutna oda ez a napelem-rendszer, hogy energiaközösségben akár a kerület többi színházának tudna áramot juttatni.
A Jurányi Ház épületét a II. kerület is bérli, hogy egy bölcsődét alakítsanak ki. Hogy állnak a munkálatok?
Igen, Budapest Főváros Önkormányzatával az új szerződést úgy írtuk alá tavaly nyáron, hogy a B lépcsőház alagsorában megnyílik egy bölcsőde. A beruházás ebben az évadban indul, a működés valószínűleg a következőben. Kétségtelenül meg fogja változtatni az életünket a felújítás, de ha a Jurányi melletti négyemeletes épület évekig tartó munkálataira gondolunk, azon is túllendültünk valahogy.
2023. október 29-én lesz 11 éves a Jurányi Ház. Mit kívánsz a szülinapra?
Az interjút készítette: Bordás Katinka
Tavaly ősszel tartotta 10. évfordulóját a Jurányi Ház. Értékelnéd az ünnepi évadot?
Az jut eszembe a 10. évről, hogy nagyjából ugyanabban a helyzetben éreztem magam, mint a kezdetekben. Emlékeztetett azokra az időkre, amikor nem tudtam, hogy fogom megsaccolni azt, hogy mennyi üzemeltetési hozzájárulást fizessen majd egy szervezet egy négyzetméterért.
Meglepő módon annak idején elég jól sikerült kiszámolni, hogy mennyi lesz a rezsije ennek a 6700 négyzetméteres épületnek, és hogyan osszuk el a tagszervezetek között. Most ugyanazt éreztem, mint az indulásnál, hogy a rezsiárak emelkedésével nem tudom, hogyan kell kalkulálni. Hazardírozásnak éltem meg, de végül jól jöttünk ki belőle. Nem vált valóra a tavalyi évadkezdő interjúban elhangzott kívánság, hogy legyen kiszámíthatóbb évadunk.
Vegyes érzések vannak bennem, mert ha visszatekintek a 2022/23-as évadra, a rezsiszámlák okozta gyomorgörcsre és álmatlan éjszakákra emlékszem, ugyanakkor sok olyan dolog megvalósult, amire régen vágytam, és ami nagy örömmel tölt el. Megszületett a Jurányi Latte interjúkötet, ami egy fontos dokumentációja a független színházi területnek. Megjelent a Poket-sorozatban a Színház a város – A külvilágból csinálunk színpadot c., a hangjátékaink szövegét tartalmazó kötet. (Szeretem, ha minőségi brandek találkoznak. Több ilyen tervem volt/van… Ilyen volt a Pagony is, akikkel a Hab a tortán! gyerekelőadás-sorozatot hoztuk létre. A Poket-kötet is régi álmom volt.)
Büszkén mondom, hogy nyáron az Ördögkatlan díszvendége volt a 10 éves Jurányi Ház. Az Ördögkatlan olyan fesztivál, aminek minden üzenetével azonosulni tudok.
És akkor még a tehetséggondozó projektjeinkről: a Stafétáról és a Titániumról, illetve a CsET Fesztről, ami a család, egyén, társadalom témák köré szerveződött, és amivel nemzetközi színtérre léptünk, még nem is beszéltem. Ráadásul infrastrukturális átalakításokat is végeztünk: nagyobb öltözőket és ruhatárat alakítottunk ki tavaly. Új kávézó működik december óta az épület falai között. Ha ezekre gondolok, nem mondhatom, hogy nem volt eredményes évad.
Milyen új bemutatókkal, együttműködésekkel, projektekkel készül a Füge Egyesület és a Jurányi Ház ebben az évadban?
Az évadot szeptember 1-jén a Narratíva Kollektíva és a Füge bemutatójával, a Medea gyermekei-vel kezdjük, amit Hegymegi Máté rendez. A Jurányiban kerül megrendezésre az L1-est(ek) elnevezésű táncelőadásokat felvonultató kétnapos rendezvénysorozat, illetve szintén szeptemberben tartja a 30 éves TÁP Színház a TÁP30 fesztivált, amelynek egyes előadásainak a Jurányi ad otthont. A tavaly meghirdetett TITÁNium mentorprogram eredményeképpen 6 előadás valósul meg Budapest különböző játszóhelyein, például a Jurányiban októberben Nyári Ádám Az arab éjszaka c. kísérleti, zenés színházi előadást hozza létre Roland Schimmelpfennig darabjából, amelyben a szöveg és a hangok közösen alkotnak egyedülálló akusztikai élményt.
Pető Kata novemberben a Staféta-nyertes zenés-táncos előadásában, a Milfben debütál a Jurányi nagyszínpadán. A Milf alaptémája a női öregedés, az ahhoz való viszonyunk, előítéleteink és sztereotípiáink vele szemben. A Füge Egyesület lebonyolításában Kelemen Kristóf Staféta-nyertes előadása márciusban a Trafóban valósul meg Bertolt Brecht A rendszabály c. tandrámájából inspirálódva.
Évad közben rengeteg megkeresés érkezik, amikre szívesen igent mondanánk, de hely hiányában nem tudunk, ezért idén először kiírtuk a Jurányi Befogadói Pályázatot, ami segít abban, hogy együtt lássuk a szakmai igényeket és a mi lehetőségeinket. Azt látom, hogy évekbe telik, mire egy ilyen pályázat léte bekerül a köztudatba.
A Befogadói Pályázat keretében látható nálunk az évadban az Art-ravaló bemutatója, akik állami gondozásban nevelkedett fiatalokkal dolgoznak. Bérczes László Háy János Mamikám c. regényét viszi színpadra december elején. Szabó Veronika és Lestyán Attila középiskolásoknak szóló színházi nevelési előadása a szexedukáció témájában készül majd.
Az idén másodjára meghirdetett Mastercard Alkotótárs pályázaton nyertes projektek a Jurányiban található Mastercard Alkotótér elnevezésű teremben próbálhatnak az évadban. A novemberben megrendezésre kerülő kortárs előadóművészeti platform, a dunaPart egyik helyszíne a Jurányi lesz. Az évad tervei közé tartozik a Jurányi klub és a hírlevelünk megújítása is.
Végül, de nem utolsó sorban a tehetséggondozó pályázataink is teret kapnak az évadban. Aktivizáljuk a Tantermi Színházi Projektet, ugyanis idén összejött rá annyi forrás, hogy szeptember elején ki tudjuk írni a pályázatot. Olyan előadások jelentkezését várjuk, amelyek középiskolás diákokat (13-18 éveseket) megszólító témákat kifejezetten osztálytermi körülményekre szabott formában dolgoznak fel. Ezúttal forgalmazásra lehet majd pályázni. A Tantermi Színházi Szemle 2024 tavaszán várható. Még 2023 őszén meghirdetjük a 8. Staféta pályázatot, amelyre 2024. március 1-től december 31-ig megvalósuló előadásokkal lehet pályázni.
Minden rosszban van valami jó: mondanál olyan együttműködésekre példát, amikre nem került volna sor, ha nem lenne rezsiválság és a kultúrafinanszírozás is más lábakon állna?
Az energiaválság miatt a Szkéné Színháznak és a Mu Színháznak is be kellett zárnia télen pár hónapra. Egyértelmű volt, hogy felkínáljam nekik azt a lehetőséget, hogy játsszanak nálunk előadásokat, hiszen a működési pályázat miatt minden játszóhelynek biztosítania kell az előadásszámokat, így nem mindegy, hogy kiesik-e pár hónap alatt néhány előadás. Ezek nagyon jó találkozások voltak. Rezsiválságtól függetlenül, örömmel venném, ha egymás előadásait máskor is vendégül látnánk.
A Füge és a Jurányi úgy jött létre, hogy abban hittem, hogy az együttműködés a motorja – remélem, hogy a munkásságom ezt bizonyítja is. Azt gondolnánk, hogy a kulturális területen tapasztalható nehézségek miatt jobban összefognak a csapatok, szervezetek. Most még nem látom, hogy kirajzolódnának érdemi együttműködések. Mi továbbra is azon leszünk, hogy összefogjunk, segítsünk, ahol tudunk. A koprodukció fogalma a Fügével egyidős. A kőszínházak is kezdenek már koprodukciókban gondolkodni, mert az sokkal gazdaságosabb, és szakmailag is érdekes kapcsolódás lehet. Régi vágyam volt a szombathelyi színházzal közös előadást létrehozni, ez meg is valósult a Kutyabaj c. koprodukciónkkal. Jó tapasztalat a vidéki színházak szellemiségével találkozni.
A Füge Egyesület az adó 1% kampányát a napelemek köré szervezte, Közösségben az energia szlogennel. Hogy alakul a napelemprojekt?
Egy sikeres Magnet Bank-pályázatnak köszönhetően benne vagyunk egy közösségi energiaprojektben a Magyar Természetvédők Szövetségével, amelynek végeredményeként napelemeket helyezünk a közelmúltban megújult tetőnkre. Fontos számunkra a klímatudatosság, amennyire erőnkből telik, teszünk is a környezetünkért, de a napelem abból a szempontból is nagy előrelépés lenne, hogy önfenntartóbbá váljon a Ház energia tekintetében. Hogy ne legyünk ennyire kiszolgáltatva a rezsiáraknak…
Az elmúlt évad legnagyobb kihívásait, nem titok, a rezsiszámlák jelentették. Örülnék, ha 10-20 év múlva eljutna oda ez a napelem-rendszer, hogy energiaközösségben akár a kerület többi színházának tudna áramot juttatni.
A Jurányi Ház épületét a II. kerület is bérli, hogy egy bölcsődét alakítsanak ki. Hogy állnak a munkálatok?
Igen, Budapest Főváros Önkormányzatával az új szerződést úgy írtuk alá tavaly nyáron, hogy a B lépcsőház alagsorában megnyílik egy bölcsőde. A beruházás ebben az évadban indul, a működés valószínűleg a következőben. Kétségtelenül meg fogja változtatni az életünket a felújítás, de ha a Jurányi melletti négyemeletes épület évekig tartó munkálataira gondolunk, azon is túllendültünk valahogy.
2023. október 29-én lesz 11 éves a Jurányi Ház. Mit kívánsz a szülinapra?
Harmóniát, bizalmat, több megértést szívesen látnék minden fronton, szakmán, stábon, művészeken, házon belül. Azt látom, hogy kíváncsiak se vagyunk a másikra, és megérteni se akarjuk, mit miért csinál a másik. Zászlónkra tűzzük, hogy szolidárisak, toleránsak vagyunk, de a hétköznapokban mégsem azt látom, hogy ez határozná meg az emberi viselkedéseket. Több beszélgetést, találkozást, mosolyt és energiát kívánok, szükség lesz rá…
Az interjút készítette: Bordás Katinka