Lázár Dániel
Portréinterjú Máthé Beáta operaénekessel
Tematikus daldélutánjai, sokszínű színpadi repertoárja révén Szegeden Máthé Beáta mára húzónévnek számít. A Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának fiatal drámai szopránja mély beleérzőképeséggel, alázattal, és nem kevés tudatos munkával építette fel énekművészi karrierjét. A 2024/2025-ös évadban Pillangókisasszonyként láthatjuk viszont.
Prózai színésznek készültél, de már a Főnix Művészeti Műhely Színiiskolájában operett- és musical dalokat énekeltél. Amikor egészségügyi területen dolgoztál, szintén hasznát vetted a hangodnak. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemre sem jutottál be. Nem gondolod, hogy van ebben egyfajta sorsszerűség?
Minden nyílegyenesen ebbe az irányba vezetett. Ha az eddigi életemre visszatekintek, arra az időszakra is, amikor még nem voltam ennyire tudatos, mindig a színházba vágytam. Mivel a családom nem rajongott a zenés műfajért, inkább klasszikus darabokra jártunk, így evidens volt, hogy prózai színész leszek. Tizennégy éves koromig csak ilyen irányú vágyaim voltak. Öt évig – tizenhattól huszonegy éves koromig – jártam a Főnix Műhely művészeti képzésére, énekoktatás közben ott figyeltek fel a hangomra. Belekóstoltam az operettekbe is, de a musical volt a fókuszban. Magántanárnál folytattam, azonban egy idő után úgy éreztem, hogy a musical nem jelent kihívást. Vágytam arra, hogy kicsit küzdeni kelljen a nótákkal. Ekkor került előtérbe az operett. Kármán Emesénél kezdtem a klasszikus énekhangképzést, tőle megkaptam életem első operaáriáját is Puccini Gianni Schicchijéből. Amikor azt megtanultam, elénekeltem, egyből beleszerettem. Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.
Puccini Manon Lescautja kapcsán korábban úgy nyilatkoztál, hogy szemben a főszereplővel nem feltétlenül választanád a pénzt a szerelem ellenében. Művészként is egyetértesz azzal, hogy a tehetségeddel valami magasabb, szellemibb szolgálatában állsz, és nem pusztán a szórakoztatásról, csillogásról szól ez a pálya?
Egyetértek Dr. Till Gézával, aki azt írta, hogy az opera a színpadtörténet legösszetettebb műfaja, a zenei megfogalmazás királya. Ez valóban egy magasabb szellemi szolgálat, mégis egyben szórakoztatás, csillogás is. Mondhatjuk, hogy Verdi és Puccini a maguk idejében közönségkedvencek voltak, azonban ez nem jelenti azt, hogy a zene, amelyet alkottak ne lenne minőségi. A kettő nem zárja ki egymást. Nyilván, azért választottam ezt a pályát, mert imádom az operát, a komolyzenét. Ha akárcsak egy nézőnek gazdagítom az estéjét, arra az időre, amíg a színházban ül, elfeledtetem a hétköznapokat, akkor már sokat tudtam érte tenni. Egyébként, érdekes volt, amikor elkezdtem ezzel a karakterrel dolgozni. Először elutasítottam, aztán ahogyan beleástam magam a személyiségébe, nem azt mondom, hogy egyetértettem vele, de elfogadtam. Gondolj bele, abban az időben, amikor ez a történet játszódik, a nők nem voltak ennyire szabad egyéniségek. Kérdőre vonhatom most, a XXI században Manont, hogy képes a pénzt választani a szerelem helyett, miközben én már megteremthetek magamnak bármit? Kontextusba kell helyezni, mi a fontosabb. Jelenleg, 2024-ben, a szerelem, mert minden mást meg tudunk magunknak adni.
Készülsz most valamilyen megmérettetésre? Énektanárod, Sümegi Eszter tudtommal kifejezetten bátorítja a tanítványait a versenyzésre.
2017-ben indultam a X. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, majd a Marton Éva Énekversenyen 2020-ban. Most is jelentkeztem egyre, rövidesen kiderül, bejutottam-e. Nem vagyok egyébként versenyzős. Nem a versenyhelyzet miatt, hanem, mert viszonylag későn kezdtem. Harmincegy éves voltam, mikor befejeztem az egyetemet, és addigra már – nincs mit szépíteni ezen – kiöregedtem a versenyekből. Mesterkurzusokon viszont szerencsére részt tudtam venni.
A versenyek nem nyitottak meg kapukat jó lehetőségek felé?
Nem, sajnos valamiért nem úgy alakult. Minden okkal történik, ezért nem bánom. Lehet, hogy azért nem sikerült , mert valami jobb vár rám. Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.
“Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.“
Volt szerencséd olyan művészektől tanulni, mint Sass Sylvia, Rost Andrea, Miklósa Erika vagy éppen Marton Éva. Sümegi Eszterrel – akit mindketten láthatunk ma este az Operaház Aida produkciójában – hogyan találkoztál?
Kolonits Klárán keresztül, akihez nem jártam mesterkurzusra, de a férjével, Dinyés Dániellel együtt támogattak, és támogatnak a mai napig. Amikor szerettem volna ismét énektanárhoz járni, Klári úgy gondolta, Eszter tudna nekem segíteni. És tényleg, hiszen azonos a hangfajunk. Nagyon jól meg tudja tanítani, mit kell kihangsúlyozni, amitől igazán erőteljes egy drámai szoprán.
Mezzoszoprán mellékszereppel debütáltál a Carmenben, később lírai szerepekben is kipróbálhattad magad, például a Bohéméletben . Marton Évához viszont már Turandot drámai szopránhoz illő áriáját vitted. Továbbra is vallod, hogy nehezen beskatulyázható a hangod?
Eléggé széles a hangtartományom, két és fél oktávot fed le. Pont emiatt, az egyetemi éveim alatt nem tudtam, hol lesz a súlypontja. Meg nem volt elég önbizalmam sem, hogy eldöntsem. Dinyés Dániel, a volt zeneigazgatóm meghallotta bennem az egyértelmű szopránt, és tőle kaptam a lehetőséget, hogy bizonyítsak a Bohémélet Mimijében, és a Don Giovanni Zerlinájában. A következő évadban Paminát fogom énekelni a Varázsfuvolában, ami elsőre furcsa lehet, ha a beszédhangomat hallod. Fiatal drámai szopránnak tartom magam, mégis nagyon örülök ennek a szerepnek, ugyanis Mozart zenéjén keresztül lehet a kristálytiszta énektechnikát megtanulni. Alapvetően arra törekszem, hogy olyasmit énekeljek, ami jól esik a torkomnak. Egy tudatos énekesnek az is feladata, hogy megtanulja, mi az, amivel magát és a hangszálait nem kínozza.
Még mindig szerepálmod Turandot?
Abszolút. Bár azóta sem vettem elő azt a szerepet. Még mindig nem vagyok eléggé érett hozzá, nem személyiségben, inkább hangban. Biztosan el fogom egyszer énekelni, de nem mostanában. Ha egyszer eljutok oda, az betetőzése lesz az egész pályámnak.
Ki tudnál emelni egy olyan szerepet, amely önismereti szempontból hozzájárult a fejlődésedhez?
Valahogy úgy találtak meg a szerepek, hogy a magánéletemben el tudtam helyezni őket. Amikor bemutattuk Verditől A kalózt, előtte pár hónappal hunyt el az édesanyám. Medora haláltusáját fel tudtam használni arra, hogy hozzásegítsen a veszteség feldolgozásához. A Bohéméletben Rodolfo nem tudja elviselni, hogy Mimi elsorvad mellette, ezért megfutamodik. Akkor pont olyan kapcsolatban éltem, amelyben a páromat frusztrálta a helyzet, hogy én előre haladok, ő meg egy helyben áll, és mivel nem tudott mit kezdeni ezzel, elmenekült. Ezen segített túllépni Mimi szerepe. Ha újra megtalálna, nyilván nem azt szűrném le belőle, amit 2020-ban, hanem a személyiségének egy másik pontja állna hozzám közelebb. Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.
“Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.“
Egy korábbi interjúban a külföldi primadonnák közül Anna Netrebkot emelted ki, ugyanakkor fontos alak számodra Maria Callas is. Mit tanultál tőlük?
Callastól mindenképpen a szenvedélyességet. Netrebkotól a szorgalmat, az alázatosságot, a törekvést nagyon jól meg lehet tanulni. Úgy gondolom, ezekre van szüksége egy művésznek. Nagyszerű, ha valakinek van – mint alapkellék – tehetsége, de csak ezzel nem fog egyről a kettőre jutni.
És Sümegi Esztertől?
Tudatosságot. A tanárnőm nagyon tudatos énekes, ő mondta nekem azt, hogy az éneklés egy versenysport, ugyanaz a fizikai erőnlét szükségeltetik hozzá. Ahogyan a sportban nem lehet csak úgy edzegetni, ezen a pályán sem elég csak énekelgetni. Minden nap énekelni kell. Ha bemelegítés nélkül három métert ugrasz, az a tehetség, de ha gyakorolsz, az öt méter is sikerülhet, sőt nyerhetsz. Egy énekes lehet, hogy ki tud énekelni egy H-t, viszont ha gyakorol, egy C is kijöhet. Minden tudatosság és rendszeresség kérdése. Eszterben egyébként a szenvedélyesség és a tudatosság egyaránt megvan, az életét teljes energiabedobással éli.
A következő évadban Puccini Pillangókisasszonyát hívod majd életre a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Nagyon úgy tűnik, hogy most a helyeden vagy, honnan fogsz meríteni, hogy egy ennyire tragikus szerepet hitelesen megformálj?
Valószínűleg az ő karakterét nem a jelenkori életemből, inkább a múltamból fogom felépíteni. A gyermek- és tinédzserkori naivitásomhoz nyúlok vissza. Amikor azt gondolod, senki nem hazudik, mindenki azt mondja, amit gondol, mindenki ugyanúgy gondolkodik és létezik, mint te. Ha így nézzük, Pinkerton pillanatnyi érzései, fellángolása, meggondolatlansága abszolút szemben áll Cso-Cso-szán naivitásával, emberekbe vetett hitével. Már hallgatom, tanulgatom, viszont még nem nagyon mélyedtem bele, mert lefoglalnak a daldélutánok a Reök-palotában. A nyár második felének viszont biztosan ez lesz a programja.
“Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.”
Mit gondolsz az opera jelenlegi helyzetéről? Népszerűsítésre vagy inkább edukációra volna szükség?
Én azt gondolom, nem ismerik ezt a műfajt. Az országos szintű kereskedelmi csatornákon nem nagyon találkozol klasszikus zenével vagy operával. A TikTok csatornámmal, persze van vicces meg könnyebb tartalom is rajta, az elsődleges célom az edukáció. Közelebb szeretném hozni a következő generációhoz azt, hogy nem ördögtől való a klasszikus zene. Mert, ha meghallják, hogy opera, egyből arra gondolnak, hogy kövér emberek állnak és énekelnek, mivel a filmekben így ábrázolják a művészeket. Ezt a tévhitet szeretném szertefoszlatni, és ha nem is feltétlenül ülnek be egy Wagnerre, megismerik ezt a műfajt, ezt a zenét és talán nyitottabbá válnak. Dinyés Dániel szokta mondani, hogy Puccini zenéje tiszta Tom és Jerry. Meghallgatod a Bohémélet első jelenetét, amikor Mimiék a kulcsot keresik és szaladgálnak, becsukod a szemed, ott pörögnek előtted az események. Ezeket szeretném megismertetni az emberekkel TikTokon. Egyfelől izgalmas, másrészt kihívás, hogyan csináljam úgy, hogy ne unják meg.
NÉVJEGY
Máthé Beáta, drámai szoprán1988-ban született Budapesten. 2019-ben a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán klasszikus operaénekművész mesterdiplomát szerzett. 2017 óta magánénekes a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatában. Mozart, Donizetti és Puccini operáiban láthattuk, de szerepelt Lehár és Strauss operettjeiben is. Szabadidejében masszázzsal, jógával, videóvágással is foglalkozik. Aktív a közösségi médiában:
https://www.tiktok.com/@mathebeata.operaenekes
Portréinterjú Máthé Beáta operaénekessel
Tematikus daldélutánjai, sokszínű színpadi repertoárja révén Szegeden Máthé Beáta mára húzónévnek számít. A Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának fiatal drámai szopránja mély beleérzőképeséggel, alázattal, és nem kevés tudatos munkával építette fel énekművészi karrierjét. A 2024/2025-ös évadban Pillangókisasszonyként láthatjuk viszont.
Prózai színésznek készültél, de már a Főnix Művészeti Műhely Színiiskolájában operett- és musical dalokat énekeltél. Amikor egészségügyi területen dolgoztál, szintén hasznát vetted a hangodnak. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemre sem jutottál be. Nem gondolod, hogy van ebben egyfajta sorsszerűség?
Minden nyílegyenesen ebbe az irányba vezetett. Ha az eddigi életemre visszatekintek, arra az időszakra is, amikor még nem voltam ennyire tudatos, mindig a színházba vágytam. Mivel a családom nem rajongott a zenés műfajért, inkább klasszikus darabokra jártunk, így evidens volt, hogy prózai színész leszek. Tizennégy éves koromig csak ilyen irányú vágyaim voltak. Öt évig – tizenhattól huszonegy éves koromig – jártam a Főnix Műhely művészeti képzésére, énekoktatás közben ott figyeltek fel a hangomra. Belekóstoltam az operettekbe is, de a musical volt a fókuszban. Magántanárnál folytattam, azonban egy idő után úgy éreztem, hogy a musical nem jelent kihívást. Vágytam arra, hogy kicsit küzdeni kelljen a nótákkal. Ekkor került előtérbe az operett. Kármán Emesénél kezdtem a klasszikus énekhangképzést, tőle megkaptam életem első operaáriáját is Puccini Gianni Schicchijéből. Amikor azt megtanultam, elénekeltem, egyből beleszerettem. Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.
Puccini Manon Lescautja kapcsán korábban úgy nyilatkoztál, hogy szemben a főszereplővel nem feltétlenül választanád a pénzt a szerelem ellenében. Művészként is egyetértesz azzal, hogy a tehetségeddel valami magasabb, szellemibb szolgálatában állsz, és nem pusztán a szórakoztatásról, csillogásról szól ez a pálya?
Egyetértek Dr. Till Gézával, aki azt írta, hogy az opera a színpadtörténet legösszetettebb műfaja, a zenei megfogalmazás királya. Ez valóban egy magasabb szellemi szolgálat, mégis egyben szórakoztatás, csillogás is. Mondhatjuk, hogy Verdi és Puccini a maguk idejében közönségkedvencek voltak, azonban ez nem jelenti azt, hogy a zene, amelyet alkottak ne lenne minőségi. A kettő nem zárja ki egymást. Nyilván, azért választottam ezt a pályát, mert imádom az operát, a komolyzenét. Ha akárcsak egy nézőnek gazdagítom az estéjét, arra az időre, amíg a színházban ül, elfeledtetem a hétköznapokat, akkor már sokat tudtam érte tenni. Egyébként, érdekes volt, amikor elkezdtem ezzel a karakterrel dolgozni. Először elutasítottam, aztán ahogyan beleástam magam a személyiségébe, nem azt mondom, hogy egyetértettem vele, de elfogadtam. Gondolj bele, abban az időben, amikor ez a történet játszódik, a nők nem voltak ennyire szabad egyéniségek. Kérdőre vonhatom most, a XXI században Manont, hogy képes a pénzt választani a szerelem helyett, miközben én már megteremthetek magamnak bármit? Kontextusba kell helyezni, mi a fontosabb. Jelenleg, 2024-ben, a szerelem, mert minden mást meg tudunk magunknak adni.
Készülsz most valamilyen megmérettetésre? Énektanárod, Sümegi Eszter tudtommal kifejezetten bátorítja a tanítványait a versenyzésre.
2017-ben indultam a X. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, majd a Marton Éva Énekversenyen 2020-ban. Most is jelentkeztem egyre, rövidesen kiderül, bejutottam-e. Nem vagyok egyébként versenyzős. Nem a versenyhelyzet miatt, hanem, mert viszonylag későn kezdtem. Harmincegy éves voltam, mikor befejeztem az egyetemet, és addigra már – nincs mit szépíteni ezen – kiöregedtem a versenyekből. Mesterkurzusokon viszont szerencsére részt tudtam venni.
A versenyek nem nyitottak meg kapukat jó lehetőségek felé?
Nem, sajnos valamiért nem úgy alakult. Minden okkal történik, ezért nem bánom. Lehet, hogy azért nem sikerült , mert valami jobb vár rám. Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.
“Nagyszerű az operett, a musical, viszont tudtam, hogy nekem az opera lesz az utam. Már látom, azért jó, hogy nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mert akkor musical szakirányon maradok, és nem találom meg azt, amivel jelenleg is foglalkozom és a legnagyobb örömet jelenti az életemben.“
Volt szerencséd olyan művészektől tanulni, mint Sass Sylvia, Rost Andrea, Miklósa Erika vagy éppen Marton Éva. Sümegi Eszterrel – akit mindketten láthatunk ma este az Operaház Aida produkciójában – hogyan találkoztál?
Kolonits Klárán keresztül, akihez nem jártam mesterkurzusra, de a férjével, Dinyés Dániellel együtt támogattak, és támogatnak a mai napig. Amikor szerettem volna ismét énektanárhoz járni, Klári úgy gondolta, Eszter tudna nekem segíteni. És tényleg, hiszen azonos a hangfajunk. Nagyon jól meg tudja tanítani, mit kell kihangsúlyozni, amitől igazán erőteljes egy drámai szoprán.
Mezzoszoprán mellékszereppel debütáltál a Carmenben, később lírai szerepekben is kipróbálhattad magad, például a Bohéméletben . Marton Évához viszont már Turandot drámai szopránhoz illő áriáját vitted. Továbbra is vallod, hogy nehezen beskatulyázható a hangod?
Eléggé széles a hangtartományom, két és fél oktávot fed le. Pont emiatt, az egyetemi éveim alatt nem tudtam, hol lesz a súlypontja. Meg nem volt elég önbizalmam sem, hogy eldöntsem. Dinyés Dániel, a volt zeneigazgatóm meghallotta bennem az egyértelmű szopránt, és tőle kaptam a lehetőséget, hogy bizonyítsak a Bohémélet Mimijében, és a Don Giovanni Zerlinájában. A következő évadban Paminát fogom énekelni a Varázsfuvolában, ami elsőre furcsa lehet, ha a beszédhangomat hallod. Fiatal drámai szopránnak tartom magam, mégis nagyon örülök ennek a szerepnek, ugyanis Mozart zenéjén keresztül lehet a kristálytiszta énektechnikát megtanulni. Alapvetően arra törekszem, hogy olyasmit énekeljek, ami jól esik a torkomnak. Egy tudatos énekesnek az is feladata, hogy megtanulja, mi az, amivel magát és a hangszálait nem kínozza.
Még mindig szerepálmod Turandot?
Abszolút. Bár azóta sem vettem elő azt a szerepet. Még mindig nem vagyok eléggé érett hozzá, nem személyiségben, inkább hangban. Biztosan el fogom egyszer énekelni, de nem mostanában. Ha egyszer eljutok oda, az betetőzése lesz az egész pályámnak.
Ki tudnál emelni egy olyan szerepet, amely önismereti szempontból hozzájárult a fejlődésedhez?
Valahogy úgy találtak meg a szerepek, hogy a magánéletemben el tudtam helyezni őket. Amikor bemutattuk Verditől A kalózt, előtte pár hónappal hunyt el az édesanyám. Medora haláltusáját fel tudtam használni arra, hogy hozzásegítsen a veszteség feldolgozásához. A Bohéméletben Rodolfo nem tudja elviselni, hogy Mimi elsorvad mellette, ezért megfutamodik. Akkor pont olyan kapcsolatban éltem, amelyben a páromat frusztrálta a helyzet, hogy én előre haladok, ő meg egy helyben áll, és mivel nem tudott mit kezdeni ezzel, elmenekült. Ezen segített túllépni Mimi szerepe. Ha újra megtalálna, nyilván nem azt szűrném le belőle, amit 2020-ban, hanem a személyiségének egy másik pontja állna hozzám közelebb. Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.
“Azt mondhatom, hogy mindig is a tenyerén hordozott Isten. Amikor túlságosan elbíztam magam, összelapogatott kicsit, ezzel emlékeztetett arra, hogy az egész életet, a pályámat alázattal kell folytatni. De sosem kerültem le a tenyeréről, ezt határozottan érzem. Nem csak a szakma, hanem a magánélet szempontjából is.“
Egy korábbi interjúban a külföldi primadonnák közül Anna Netrebkot emelted ki, ugyanakkor fontos alak számodra Maria Callas is. Mit tanultál tőlük?
Callastól mindenképpen a szenvedélyességet. Netrebkotól a szorgalmat, az alázatosságot, a törekvést nagyon jól meg lehet tanulni. Úgy gondolom, ezekre van szüksége egy művésznek. Nagyszerű, ha valakinek van – mint alapkellék – tehetsége, de csak ezzel nem fog egyről a kettőre jutni.
És Sümegi Esztertől?
Tudatosságot. A tanárnőm nagyon tudatos énekes, ő mondta nekem azt, hogy az éneklés egy versenysport, ugyanaz a fizikai erőnlét szükségeltetik hozzá. Ahogyan a sportban nem lehet csak úgy edzegetni, ezen a pályán sem elég csak énekelgetni. Minden nap énekelni kell. Ha bemelegítés nélkül három métert ugrasz, az a tehetség, de ha gyakorolsz, az öt méter is sikerülhet, sőt nyerhetsz. Egy énekes lehet, hogy ki tud énekelni egy H-t, viszont ha gyakorol, egy C is kijöhet. Minden tudatosság és rendszeresség kérdése. Eszterben egyébként a szenvedélyesség és a tudatosság egyaránt megvan, az életét teljes energiabedobással éli.
A következő évadban Puccini Pillangókisasszonyát hívod majd életre a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Nagyon úgy tűnik, hogy most a helyeden vagy, honnan fogsz meríteni, hogy egy ennyire tragikus szerepet hitelesen megformálj?
Valószínűleg az ő karakterét nem a jelenkori életemből, inkább a múltamból fogom felépíteni. A gyermek- és tinédzserkori naivitásomhoz nyúlok vissza. Amikor azt gondolod, senki nem hazudik, mindenki azt mondja, amit gondol, mindenki ugyanúgy gondolkodik és létezik, mint te. Ha így nézzük, Pinkerton pillanatnyi érzései, fellángolása, meggondolatlansága abszolút szemben áll Cso-Cso-szán naivitásával, emberekbe vetett hitével. Már hallgatom, tanulgatom, viszont még nem nagyon mélyedtem bele, mert lefoglalnak a daldélutánok a Reök-palotában. A nyár második felének viszont biztosan ez lesz a programja.
“Valójában azért fantasztikus dolog színésznek lenni, mert minden figura ott van bennem, benned is, mindenkiben, de a színpadon én eljátszhatom ezeket, olyan karaktereket is, amelyeket a hétköznapokban nem hoznék elő magamból.”
Mit gondolsz az opera jelenlegi helyzetéről? Népszerűsítésre vagy inkább edukációra volna szükség?
Én azt gondolom, nem ismerik ezt a műfajt. Az országos szintű kereskedelmi csatornákon nem nagyon találkozol klasszikus zenével vagy operával. A TikTok csatornámmal, persze van vicces meg könnyebb tartalom is rajta, az elsődleges célom az edukáció. Közelebb szeretném hozni a következő generációhoz azt, hogy nem ördögtől való a klasszikus zene. Mert, ha meghallják, hogy opera, egyből arra gondolnak, hogy kövér emberek állnak és énekelnek, mivel a filmekben így ábrázolják a művészeket. Ezt a tévhitet szeretném szertefoszlatni, és ha nem is feltétlenül ülnek be egy Wagnerre, megismerik ezt a műfajt, ezt a zenét és talán nyitottabbá válnak. Dinyés Dániel szokta mondani, hogy Puccini zenéje tiszta Tom és Jerry. Meghallgatod a Bohémélet első jelenetét, amikor Mimiék a kulcsot keresik és szaladgálnak, becsukod a szemed, ott pörögnek előtted az események. Ezeket szeretném megismertetni az emberekkel TikTokon. Egyfelől izgalmas, másrészt kihívás, hogyan csináljam úgy, hogy ne unják meg.
NÉVJEGY
Máthé Beáta, drámai szoprán1988-ban született Budapesten. 2019-ben a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán klasszikus operaénekművész mesterdiplomát szerzett. 2017 óta magánénekes a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatában. Mozart, Donizetti és Puccini operáiban láthattuk, de szerepelt Lehár és Strauss operettjeiben is. Szabadidejében masszázzsal, jógával, videóvágással is foglalkozik. Aktív a közösségi médiában:
https://www.tiktok.com/@mathebeata.operaenekes
forrás: https://szintezis0.wordpress.com
