Monodrámák

"Nagyon figyelek arra, hogy a soron következő vállalkozás ne hasonlítson az előzőre. Mindegyik más alapfelvetésből indult ki. A műfajilag legtávolabbival kezdtem, mert a Telefondoktor végül is csak megszorításokkal számít monodrámának. Ott a színészet technikája érdekelt, gyors tempójú, virtuóz dolgot kellett megtanulnom, a magán-humorérzékemet szakmailag is számonkérhető effektusokra cserélnem. A Csemegepultos naplójánál a tárgyanimáció volt az ismeretlen terep, hiszen se Ötvös Andris, se én nem csináltunk ilyesmit korábban. A Fekete-fehérnél vagy a Veránál a súlyos történelmi téma kontextusa érdekelt, ráadásul úgy, hogy a két előadás egymásra se hasonlítson. A személyesség meg… hát én nem görcsölök rajta, úgyis befurakszik, el sem lehet kerülni. Amit csinálok, annak mindig köze lesz ahhoz, ahol éppen tartok, nem kell külön erőltetni is. A Csemegepultos idején még belvárosi fiatalok voltunk, magunkról beszéltünk, a magunk egyébként is végigröhögött kocsmázásait fontuk bele az előadásba. Nem féltünk semmitől. Azóta az alkotótársaim már családapák, én meg saját házamban lakó, negyven körüli, autóval közlekedő, szorongós kis nyomorult lettem, akit a lelke legmélyéig felkavar a világ alakulása. A Fekete-fehér már ezt tartalmazza: a harcot a beletörődés ellen. Tíz évvel ezelőtt nem tudtam volna ezt az előadást megcsinálni. Nem volt tapasztalatom a saját csüggedésemről sem, a hatalom viszonyrendszereiről sem, nem nyomasztott mindaz, amiről Légrádi Gergely szövege szól. Azóta már voltam színházvezető, láttam pályázatokat nyerni és elbukni, rothadó társulatokat belülről és vendégként is, kollégákat és barátokat tönkremenni, debil dilettantizmust őrjöngeni a hierarchia összes szintjein… Máshogy vagyok már mindennel. A Telefondoktor idején még azt hittem, hogy nagy a világ – az a világ egyébként többé-kevésbé a Bárka Színházat jelentette számomra. Ma már, ötven-egynéhány színházzal, hetven-egynéhány premierrel és tíz évvel később az az élményem, hogy a világ szűkös (és a Bárka sincs már sehol). Van egy íve ennek, még ha nem is tudatos."

"A monodráma a színház egyszeregye" c. interjú részlete

https://szinhaz.online/

GÖTTINGER PÁL: SZÉNAKUTYÁK

képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról.

Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett - a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült - és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy "Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. / Tanulj nevetségig szeretni."

Mi azonban azt fogjuk most játszani, hogy hunyorogva gyanakodni kezdünk: mindenki tudja, hogy a macskák nem halnak ennyire könnyen. Korábban itt voltak. Utánunk is itt lesznek. Mindent látnak. Mindent hallanak. 

A kortársak visszaemlékezései ezer oldalakra rúgnak, de a csodagyereket felfedező nagy elődök, a tehetségtől letaglózott kortársak és a mindent skatulyázni akaró utókor sem tudta igazán, hogy mihez kezdjen az utolsó olyan magyar költővel, aki kérdés nélkül mindenkié. Akinek bölcselete alázatra inti a legnagyobbakat is - és akinek a verseit először tanulja meg fejből minden magyar gyerek. Akit meg sem karcolt a kor, amelyben élt, pedig végigélte és végigírta a XX. századot. Hogy ez a zseni most akkor veszedelmes-e, ártalmatlan-e, fogalmatlan-e vagy bölcs-e...? Kívül áll, vagy felette áll? Ma sem tudja senki.

Meg kellett volna kérdezni a macskát. Az is igaz viszont, hogy neki meg nem mindent érdemes elhinni.

SZÉNAKUTYÁK

Előadja: 

KÁLID ARTÚR

A költő műveinek és élete dokumentumainak felhasználásával írta és rendezte: 

GÖTTINGER PÁL

Az írás alapjául szolgáló anyag összeállításában NAGY ANDRÁS PHD működött közre.

• Ezt az előadást a Kőszegi Várszínház megbízásából saját magunk forgalmazzuk.
• Előadásfotók, színlap, technikai leírás ide kattintva.

Légrádi Gergely: Fekete-fehér

Stefan Zweig Sakknovella c. kisregénye alapján.

Egy hajóút – hosszú utazás. Van idő mesélni, van idő játszani. Úgy tűnik, barátaink – a Mesélő, Dr. B., Czentovic a sakkvilágbajnok, és persze a skót bányamérnök, McConnor – pont ezt teszik.

Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztító elnyomását. A végeláthatatlan kihallgatásokat. Hogyan segíthet mindebben a sakk? Hol kezdődik a játékszenvedély és hol válik őrületté? Csak úgy sorjáznak a játszmák, amelyeket le kell játszani, úgy önmagával, mint a másik színnel és a hatalommal.

Tessék beszállni. A hajó hamarosan kifut. Ahogy a gondolkodási idő, amely a következő lépés megtételére rendelkezésre áll. Szóval? Beszáll? Leül? És lép végre-valahára?

Stefan Zweig Sakknovella c. kisregényéből Légrádi Gergely (Nélküled, Nélkülem, Napfénytető) írt színpadi változatot, amelyet Göttinger Pál (Telefondoktor, Momentán, Operabeavató, Susotázs) ad elő Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér, X - a rendszerből törölve, Alvilág) rendezésében.

***

Játssza: GÖTTINGER PÁL

Rendezte: UJJ MÉSZÁROS KÁROLY

Látvány: Fekete Anna

A rendező munkatársa: Kovács Henrietta

Hang: Balázs Krisztián

---

Képek: fotográczia

Grecsó Krisztián: Vera

A Kőszegi Várszínház produkciója.

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben – pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…

Színpadra alkalmazta és előadja: Grisnik Petra

Díszlet: Trifusz Péter
Zene: Táborszky Bence
A rendező munkatársa: Skrabán Judit
Rendező: Göttinger Pál

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA

Színpadra alkalmazta: LŐKÖS ILDIKÓ – GÖTTINGER PÁL

Előadja: ÖTVÖS ANDRÁS

Dramaturg: LŐKÖS ILDIKÓ 

Plakát: CSÁFORDI LÁSZLÓ

Produkciós asszisztens: JÁNOSKA ZSUZSA

A rendező munkatársa: SCHNEIDER JANKÓ

Rendező: GÖTTINGER PÁL

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.” – A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul… 

Gerlóczy Márton regényét Ötvös András eleveníti meg, a kolbászok, a májasok, a kolozsvárik segítségével. 

A FÜGE és az ORLAI PRODUKCIÓS IRODA előadása.

Eddig megjelent kritikák itt.

SZABÓ BORBÁLA: TELEFONDOKTOR

- egyszemélyes bohózat -

Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant - mindvégig bezárva. Vajon képes lesz-e Békés Dénes elrendezni ezt a délutánt (és vele az egész romba dőlni látszó életét), újra egybesodorni a két óvodás gyermeke, egy link barátja, annak naiv barátnője, valamint öko-bio-liberális-waldorfos felesége, szélsőjobboldali érzelmű idős édesanyja és egy paciensének éppen születőfélben lévő kisbabája által darabokra cincált szálakat - vagy kénytelen lesz elkezdeni igazat mondani?

Játssza: Göttinger Pál

Zene: Dinyés Dániel

Látvány: Csík Melinda

Rendezte: Orosz Dénes

A Manna Egyesület produkciója.

Produkciós vezető: Gáspár Anna

Göttinger Pál hamar magához vonzza a közönség figyelmét. Az alaphelyzet meglehetősen egyszerű. A feleségéhez őszintének lenni nem merő doktor beletöri a kulcsot a zárba, ezért órákra a rendelője foglya lesz, miközben telefonon (mindjárt három darabon!) próbálja elrendezni a kellemetlen helyzet okozta, egyre sokasodó problémákat. Partnerei a darabban a (komikus sztereotípiáknak egyébként tökéletesen megfelelő) feleség, a házsártos mama, a legjobb barát, annak szeretője, valamint két kislánya, az éppen riasztott lakatos, és egy mindenórás páciens – mindannyian a vonal másik végén. Doktor Békés a bohózatok klasszikus dramaturgiája szerint – a közönség legnagyobb örömére persze – egyre inkább belebonyolódik a saját helyzetébe. (...) Göttinger energikusan játssza végig a nyolcvan percet. (Revizor Online)

A Telefondoktor egyszemélyes darab, méghozzá az elsősorban rendezőként ismert főszereplő, Göttinger Pál lassú kiborulásának folyamata, amely egy sokak által ismert szituációt forgat ki, miközben humorral és iróniával beszél kortünetekről, groteszk társadalmi jelenségekről és mindazokról, akik veszítették már el az uralmat saját életük felett. Szabó Borbála remek dramaturgiai ívet befutó szövegkönyvét puritán díszletekben és visszafogott gesztusokban keltette életre Göttinger Pál és Orosz Dénes, akinek eddigi filmes pályafutása alapján a túlbeszélés és a párkapcsolati konfliktus sem ismeretlen terep. (magyar.film.hu)

Utoljára Kern Andrással láttam egyszemélyes darabot (A kellékes). A több évtizedes rutin, habitusa, s az általam szeretett manírok kellő biztosítékot jelentettek a játékidő kitöltésére. Ez esetben egy számomra ismeretlen arc érte el ugyanezt, aki szerethetően, szimpatikus kiszolgáltatottsággal hullámvasutazza végig a bő egy órát. Szabó Borbála nekünk és rólunk írt. Intelligens humora méltó arra, hogy Neil Simon és Francis Veber nevét is felemlegessem. Sikerül úgy beszéltetnie egy pasit, hogy az éteri cirkusz összes láthatatlan szereplőjét könnyedén lerajzolnánk, sőt olykor még a hangjukat is hallani véljük. Három tehetséges fiatal profi összmunkája, ami az utolsó percig remek ritmussal bír. A hasonló mókuskerékben taposó nézőt pedig kiadós nevetésre ítélik, mert tudják, egy zűrös nap után pont erre van igénye. Köszönjük szépen! (hetediksor.hu)

Van, aki beül egy monodrámára mindenfajta kétség nélkül? Hiszen egyetlen ember akarja lekötni sokak figyelmét, ami veszélyes vállalkozás, pláne, ha az illető, Göttinger Pál, nem is színész, inkább rendező. Mi keresnivalója van neki a színpadon egyáltalán? Tényleg elvisz másfél órát úgy, hogy ne váljon se ripaccsá, se unalmassá? Igen, be kell látni, el. Méghozzá úgy tűnik, könnyedén. (Népszabadság)

Üresjáratok nincsenek, mindennek megvan a dramaturgiai jelentősége, az író, a rendező és a színész remek együttműködése süt át a darab minden percén. Rendkívül élvezetes produkció, mely után mindenki várni fogja Göttinger újabb színészi alakítását, és Orosz újabb rendezését. (observer.hu)

És épp ez a Telefondoktor nagy erénye: egy pillanatra sem engedi el a nézőt, hihetetlen jó ritmusa van, és a közönség sokszor majdnem lefordul a székről nevettében. Előadás közben teljesen meg lehet feledkezni arról, hogy a fő- (és egyben egyedüli) szereplő valójában három (sőt, négy) süket telefonba beszél, reakciói teljesen spontánnak, véletlenszerűnek hatnak – és pont ebből látszik, mennyire ki van találva az egész, mennyire feszes és pontos koreográfiát követ a darab.(KönyvParadicsom)

Annak ellenére, hogy az egy térben, egy szereplővel operáló darab ötlete hathatna unalmasnak, a verbális humor és ötletesség élvezetessé teszi a Telefondoktort. Békés Dénes karakterében egy kicsit mindenki magára ismerhet, nagyon emberi és esendő, ugyanakkor mulatságos figura, aki nem kis öniróniával képes szemlélni saját életét. A történet emellett az örökérvényűség mellett azért is kifejezetten élvezetes, mert van benne egy jó adag magyar valóság, gondolatok és kritika a világot illetően, amelyben élünk. (kulturpart.hu)

Egy pillanatra sem vagyunk magunkra hagyva, jól vagyunk vezetve, így pedig könnyű szeretni ezt az előadást. (7ora7.hu)

Letölthető előadásfotók: https://flic.kr/s/aHBqjzPyGf