VIDOR Fesztivál - Irodalom
Pont a Nyíregyházán bemutatott Líra és Epika c. darabjával nyerte el a Kritikusok Díját évekkel ezelőtt – vagyis ezer áttételen keresztül, de kicsit innen is indult a pályája. Most Göttinger Pállal, az akkori előadás rendezőjével, a színház mostani főrendezőjével beszélget a pályakezdés éveiről – és hogy a befutásnak mi volt az útja, egyáltalán: van ilyen, hogy valaki szerzőként befutott? Szó esik majd íróságról, dramaturgságról és anyaságról – ezek mentén pedig a Szülői értekezlet c. versenyprogrambéli előadásról is, melynek írója és egyik szereplője is.
Augusztus 26. - szombat 17:00
MŰvész Stúdió
INGYENES
forrás: http://www.vidor.eu
A Rádiószínház bemutatója
Szabó Borbála és Varró Dániel mesejátéka
Szereplők:
Eposz király, Epikum uralkodója -- Mucsi Zoltán
Prozetta királyné, a felesége -- Jelinek Erzsébet
Epika királykisasszony, a leányuk -- Patocskai Katalin
Kroki, prózai udvari bolond -- Zrínyi Gál Vince
Próza márki, epikumi lakos -- Kroó Balázs
Anyakönyvvezető és szolga -- Jaskó Bálint
Tisztelendő atya -- Várkonyi Eszter
Poézis király, Líria uralkodója -- Kálid Artúr
Szinesztézia királyné, a felesége -- Lass Bea
Líra herceg, a fiuk -- Lőrincz Sándor
Pirrikkiusz és Spondeusz, két tréfás líriai apród -- Horváth Sebestyén Sándor és Polgár Péter
Licencia, líriai udvarhölgy -- Guary Szandra
A rendező munkatársa: Kálmán János
Zenéjét szerezte: Rubik Ernő Zoltán
Hangszerelte és vezényel: Dinyés Dániel
Hangmérnök: Kulcsár Péter és Liszkai Károly
Dramaturg: Turai Tamás
Rendezte: Göttinger Pál
(2010)
Alig töltötte be a krisztusi kort, mégis eddig hatvannál több produkció rendezésében vett részt. Jellemzõ sokirányú tehetségére, hogy kicsiny korától kezdve idõnként hangjátékokban, színpadon és filmen szerepelt, a Firkin zenekar (ma már csak tiszteletbeli) alapító tagjaként furulyázik, gitározik, énekel, zenét szerez, ráadásképpen mûvészpalántákat segít a mesterség fortélyainak megismerésében...
Kaposvártól Debrecenig, a pesti Merlintõl a Bárka Színházig, Temesvártól Kolozsvárig sok-sok teátrumban dolgozott már, de gyakornokként betekinthetett kicsit London és Poznan színházi életébe is. Egy ideig a Pesti Magyar Színház fõrendezõjeként tevékenykedett, január elsejétõl pedig a Móricz Zsigmond Színházban tölti be ezt a pozíciót. Thália nyíregyházi kedvelõi olyan kiváló rendezéseit láthatták már a VIDOR Fesztiválon, mint a Bivaly-szuflé Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel, A gyógyír északi szélre Fullajtár Andreával és Õze Áronnal avagy A csemegepultos naplója Ötvös Andrással. A Telefondoktor címû monodrámában nyújtott színészi alakításáért 2014-ben Pulcinella-díjat kapott. Mikor került elõször kapcsolatba a Móricz Zsigmond Színházzal? – kérdeztem tõle egyebek közt.
ÖRÖMTELI NYÍREGYHÁZI ÉLMÉNYEK
– Varró Dániel és Szabó Borbála Líra és Epika címû mesejátékában dolgoztam itt elõször rendezõként 2009-ben. Nyíregyházához más örömteli élmények is fûznek, hiszen a VIDOR-on szép sikereket értünk el az általam színre vitt vagy játszott darabokkal. Nagyon örültem, amikor Kirják Róbert igazgató úr felkért, vállaljam el a fõrendezõi feladatokat. A végsõ döntéseket, ahogyan az a legtöbb teátrumban van, egyszemélyi felelõsként a színházigazgató hozza meg. A fõrendezõ a napi mûvészeti munka koordinálását és felügyeletét végzi. Tartja a kapcsolatot a vendégmûvészekkel, javaslatot tesz egy darabhoz rendezõre, egy rendezõhöz darabra, egy szerephez színészre...
Mint lapunknak elmondta, bár a különbözõ színházakban sok általa rendezett darabot adnak elõ ebben az évben is, az élete most Nyíregyházához köti majd. Jóllehet színészként játszik olykor, de ezt kirándulásnak tekinti, aminek célja, hogy rendezõi munkájához tanuljon meg különbözõ dolgokat. Magát nem tartja igazi színésznek, bár persze örül annak, hogy a Nyíregyházán is játszott Telefondoktor ilyen hosszú szériát megélt: a 127. elõadásnál tart, ráadásul díjat is kapott érte. Korábban tanított is a Pesti Magyar Színiakadémián, de nyíregyházi elfoglaltságai miatt órák tartását már nem vállalja, ám a jó kapcsolata változatlanul megmaradt a diákokkal. Ezekben a napokban izgalommal készül színre vinni a Castel Felice címû Hamvai Kornél drámát, melynek próbái január végén kezdõdnek városunkban.
– Nagyon örülök, hogy sikerült úgy intézni: új minõségemben ez legyen az elsõ munkám itt. Nyolc egyenrangú szerepet kínáló játék ez. Történelmi darab is: az események 1958-ban zajlanak. Kamaradarab is: ahogy a kivándorlók egy óceánjárón távolodnak az óhazától Ausztrália felé, mindinkább kiderül, más-más dolgok elõl menekülnek. Dráma is: van, aki ÁVO-s volt, van, aki üldözött. Krimi is: az óceán közepén az egyikük eltûnik. Ki a tettes? És nagyon szórakoztató is: nagyszerû figurák, szövegek, helyzetek és megkapó líra keveredik benne. A feledésrõl, a megbocsátásról szól – és az új élet lehetõségérõl vagy lehetetlenségérõl.
Sz. Kántor Éva
forrás: http://www.nyiregyhaza.hu
Szabó Borbála író-drámaíró-dramaturggal találkozhattak nyíregyházi gimnazisták a Móricz Zsigmond Színház MŰvész Stúdiójában. „Az író iskolája” című rendezvényt egy sikeres pályázat keretében tartották meg. A program célja az, hogy megismertessék és népszerűsítsék a kortárs irodalmat a középiskolások körében.
Szabó Borbála egyik színművét, a Líra és epika című drámát ismerheti a nyíregyházi közönség a Móricz Zsigmond Színház színpadáról, de azt nem biztos, hogy tudják, hogy a Varró Dániellel közösen írt darab kapta a Magyar Dráma Napján a legjobb új magyar drámának járó Színikritikusok Díját. A Vidor Fesztivál közönsége pedig Göttinger Pál előadásában Szabó Borbála Telefondoktor című bohózatát láthatta, amelyről az viszont nem ismert, hogy annak ötletét a szerző és Karafiáth Orsolya egyik találkozója adta, ahol a költő több mobiltelefonján folyamatosan másokkal beszélt. Ilyen kulisszatitkok is kiderültek „Az író iskolája” című rendezvényen, ahol a Vasvári Pál Gimnázium diákjai Szabó Borbála író-drámaíró-dramaturggal találkozhattak. A középiskolások elolvasták a szerző Nincsenapám, seanyám című darabját, ami nevelési drámának íródott, és Budapesten a Stúdió „K”-ban játsszák, és erről is beszélgethettek a közönségtalálkozón. Szabó Borbála azt mondja: színműveiben a mai magyar valóságról ír, de azt megfűszerezi némi játékossággal és meseszerűséggel, hogy jobban lekösse a fiatalokat. Ezt tartotta szem előtt akkor is, amikor átdolgozta Katona József Bánk Bánját.
Szabó Borbála azt mondja: könnyen szót ért a fiatalokkal, mert a kamaszokra jellemző lázadás, nyitottság máig benne él. Saját gyerekein pedig azt látja, hogy nem érdemes gügyögve beszélni velük, a gyerekeknek írt darabjai sem gügyögősek, sokkal inkább családoknak szóló színdarabok, amelyeket a gyerekek és a felnőttek is élveznek.
Videó és a cikk forrása: http://www.nyiregyhaza.hu
Szabó Borbála sokáig nem tudta eldönteni: színésznő legyen-e, vagy író. A Táncsics Gimnázium amatőr társulatában csupa főszerepet kapott: Rosalindát az Ahogy tetszikben, Celiméne-t A mizantrópban. A besöpört díjak ellenére úgy érezte: ügyesen játszik, talán még szép is, de nem elég tehetséges. Másképp állt – és áll azóta is – a helyzet az írással. SZÉKELY ILONA portréja.
A középiskolás években irodalmi pályázatokon indult, s az egyiken összetalálkozott Varró Danival. Versekben Dániel, novellákban Borbála tűnt sikeresnek. El is határozták, hogy megalapítják a Szabó–Varró-szerzőpárt. A barátságból költemény is született: „Zizzen a szívemen szerelem szőrszála, ha hallom a neved, Borbála, Borbála.” A közös mű azonban még váratott magára.
Matekból és fizikából folyton bukásra állt. Otthon is zűr volt: elvált szülők, alkoholba, depresszióba süllyedt felnőttek. Bori ritkán járt haza, észre sem vették, ha nem aludt a szobájában.
Anyu szociológus volt, apu közgazdász. Tizenkét éves voltam, amikor elváltak. A családi viták elől az irodalomba menekültem. Nem olvastam túl sok könyvet, de amit éppen a kezembe vettem, azt nagyon lassan olvastam, sokáig hordoztam magamban. Olyan volt, mintha lenne egy másik családom. Kosztolányit vagy Katona Józsefet közelebb éreztem magamhoz, mint a saját rokonaimat. Édesanyám pedig támogatott, elkísért az írópályázatokra, hitt bennem. Érettségi előtt már úgy gondoltam: író leszek, vagy öngyilkos.
A magyar szakon lírát, epikát, észt nyelvet és műfordítást tanult, majd hamarosan férjet is talált: Nényei Pál szintén drámaíró.
– Pál hétgyerekes katolikus család sarja, magam sem gondoltam, hogy ennyire egymásba szeretünk. Addig én még nem nagyon láttam templomot belülről. Egyre jobban vonzott világának békéje, rendje, ami az én környezetemből hiányzott. Pál Pannonhalmán kapott világi tanári állást, ezért leköltöztünk. Előtte még jártam egy évig a Színművészeti Egyetemre, színháztudományt, dramaturgiát tanultam, s többek között Upor László, Karsai György és Kárpáti Péter voltak a tanáraim. Pannonhalmán szinte kizárólag anyuka voltam: első két gyerekünk, Zoárd és Klára már ott született.
Bori a bencés gimnáziumban tartotta gyakorlótanításait, színjátszó kört is vezetett a férjével, de az anyaszerep miatt egy időre feledte írói ambícióit. A babakocsi mögött kissé tanácstalannak érezte magát, bűntudat gyötörte, hogy nem egészen boldog. Fent a hegyen pezsgett az élet, híres zongoraművészek adtak koncertet, lent a faluban Bori csak a homokozóig és a zöldségeshez jutott el. Nényei Pál eközben megnyert egy drámaíró-pályázatot.
– Hat év után végül miattam jöttünk vissza Pestre. Eleinte hiányzott Pannonhalma nyugalma, de írhattam, s nekem is elindult valami a pályán. Sosem felejtem el, milyen barátságokat kötöttem ott, és miközben hajat vágtam a szerzeteseknek, a kereszténységről beszélgettünk. Felfedeztem, hogy ez drámai vallás. A lényege, mint a művészetnek: a paradoxon. A leggyengébb egyben a legerősebb, aki akkor győz, amikor elbukik.
Bori elkezdett tárcákat írni egy havonta megjelenő magazinnak – némelyikből később színdarab lett –, majd következtek a színházi munkák. Göttinger Pál rendező még a Színművészeti Egyetemről ismerte Borit, ő vetette fel, hogy írhatna egy mesedarabot. Ekkor Szabónak eszébe jutott Varró. A kamaszkori terv a Líra és Epika című mesedarabban vált valóra. Bori írta a történetet, a drámát, Dani pedig a versbetéteket. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló művet Nyíregyházán Göttinger, a Budapesti Bábszínházban pedig Mácsai Pál rendezésében vitték sikerre. S habár sokan nem tudták, kicsoda Szabó Borbála, a darab 2009-ben elnyerte a színikritikusok díját a legjobb kortárs dráma kategóriában.
A Katonában műfordítóként Gothár Péterrel dolgozott együtt (Schimmelpfennig: Golden Dragon), a Bárka Színházban pedig Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabjának dramaturgja volt.
– A gimnáziumban rajongtam Esterházyért, és most is csodálatos embernek és írónak tartom, de amikor a darabját próbáltuk, már rég tudtam, hogy az ő művészete nem az én utam. A Haydn-évforduló kapcsán sokszor találkoztunk, leveleztünk, időnként javasoltam, hogyan fűzzük tovább a drámát. Udvariasan szemtelenkedtem. Végül jó előadás kerekedett a Bárkában, de ez a munka arra is ráébresztett, hogy nem vagyok igazán jó dramaturg, mert folyton abból indulok ki, én hogyan írnám meg a darabot.
Ősz óta Kecskeméten a Bánk bánra járnak a népek. Még a diákok is állva tapsolják a kötelező opust. Ebben Borinak nem kis érdeme van, ugyanis Katona József nyelvét értő gonddal leporolta. Ilyesmivel utoljára Illyés Gyula próbálkozott.
– Mindig sajnáltam szegény Katonát, hiszen életében sem színészként, sem drámaíróként nem ismerték el. Nem volt negyvenéves, amikor meghalt. Itt van ez a csodálatos darabja, drámailag fantasztikus, nyelvében viszont nagyon nehézkes. Még évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy egyszer segíteni fogok neki. A barátnőm, Hárs Anna dramaturg szólt, hogy Kecskeméten bemutatnák a Bánk bánt Bagó Bertalan rendezésében, volna-e kedvem dolgozni a szövegén. Bújtam a Bánk bán-szótárt, vigyáztam, hogy ne sérüljön a mű. Örültem a felkérésnek, de a legjobb érzés az, hogy most végre hallom a tapsot, amiből a szerzőnek sosem jutott.
Az idei POSZT-on a szakmai zsűri Borinak ítélte a „legjobb dramaturgiai munka” díjat a Bánk bán szövegéért.
Az utóbbi öt évben Szabó Bori több saját darabot írt, s közben világra hozta Balázst, aki már óvodába jár.
forrás: http://m.168ora.hu/
Líria és Epikum három év híján négy és fél évszázada háborúban áll egymással. Poézis király és felesége, Szinesztézia, valamint Eposz és Prozetta, Epikum uralkodói úgy döntenek: véget vetnek a viszálynak - gyermekeiket, Epika királykisasszonyt és Líra herceget egymásnak ajánlják. Hát nem ismerős valahonnan a sztori?
Göttinger Pál rendező rossz lóra tett, ha valami eget rengetőt szeretett volna a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház deszkáin bemutatni. A Líra és Epika című mesejáték ugyanis se nem újszerű, se nem meglepő, de még csak nem is kreatív húzás. Az meg már hab a sártortán, hogy a gyerekek a tizedik perc után elveszítik a történet fonalát, és csupán randomban vihognak fel egy-egy annyira egyértelmű poénon, hogy a felnőtt közönség szánalommal ingatja a fejét, miközben sokadszor is az órájára pillant.
A száznegyven perces előadás alatt volt időm elgondolkodni a rendezés és a dramaturgia hátulütőin. Így azon is, miként lehetne úgy meghúzni a terjengős szöveget, hogy a nézők még megértsék a bonyodalmat, de kialakuljon bennük némi színházi élmény is. Gondolatban sikerült egy órába sűríteni a cselekményt, amit külön nehezített, hogy a teátristák felváltva beszéltek versben és prózában, és a rím kedvéért olyan kifejezéseket használtak, amiket az előttem ülő negyedikesek akkor sem érthettek volna meg, ha belegebednek.
A színészi játék azonban tűrhető volt, mind a hazai, mind pedig a vendégszereplők kitettek magukért. Kiemelném Guary Szandrát, a líriai udvarhölgy, Licencia alakítóját. Szerepe szerinti kedves cserfessége, egyszerű, szókimondó természete magára vonta a néző érdeklődését. Az epikumiak állandó sótlansága kiváló ellentéte volt a líriaiak töretlen jókedvének, ruháik kontrasztja, a szürke- pepita szembenállása könnyedén elhatárolhatóvá tette a két udvarházat. A Líra herceget és Epika királykisasszonyt alakító páros a megszokott Rómeó és Júlia-féle karakterábrázolást követte, ám fölfedeztem egy ritka kincset a hétköznapi jellemek között.
Már az előadás elején volt egy különös sejtésem Krokiról, a prózai udvari bolondról. Szokatlan, de nem rendhagyó a gyermek- és ifjúsági irodalomban, hogy a szerző Jolly Jokert rejteget a karakterek között. Ilyen például J. K. Rowling Harry Potter- sorozatának Dumbledor professzora, akiről egy New York-i könyvbemutatón derült ki, hogy meleg. A nyíregyházi előadás vége felé megbizonyosodhattam, hogy megérzésem helytálló volt, amikor Kroki játék közben megvágta az ujját egy karddal, Líra herceg pedig gyógypuszit adott a sérült kacsóra. Az intim jelenet modern szemléletre vall, annyi szent.
A háttérmunkálatokat dicsérendő a díszletet - praktikus, dobozokból álló rendszert - úgy sikerült felépíteni, hogy magára vonta a tekintetet. A színváltást fekete-fehér és színes rojtfüggönyökkel oldották meg aszerint, hogy melyik királyi udvarban járunk. A jelmezekről első ránézésre az jutott eszembe, hogy valószínűleg ugyanezt az eredményt kapnánk, ha a Pál utcai fiúk és a Woodstock-i fesztiválozók egy tér-időugrás következtében ugyanarra a helyre vetődnének. A zene akkor tűnt fel, amikor néhány szereplő énekelni kezdett. Lehet, hogy ezt a motívumot is ki kellett volna hagyni az előadásból, amit mellesleg szünet nélkül tekinthettünk meg, így a két felvonás közötti átállás is előttünk zajlott.
Hirtelen nem is értettem, hogy miért ülnek át hang nélkül egyik helyről a másikra a színészek. Csak akkor realizálódott bennem az idő múlása, amikor két sorral előttem egy kislány sírós hangon kéredzkedett ki pisilni. Gyanú támadt bennem, hogy esetleg elaludtam. Lagymatagon tapsoltam a záródalnál, amikor a boldog királylány és szerelmes hercege egymáséi lettek, majd szemlesütve somfordáltam ki a színházteremből. Mindent egybevetve a Líra és epika nem olyan szörnyű. Igazi hétköznapi matiné felnőtteknek és hétvégi mesejáték a gyerekeknek.
Csáki Alexandra
forrás: http://www.klubhalo.hu/
László Rita Emőke rajza - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
rés a présen: Hogyan lettél díszlettervező?
Sebő Rózsa: Nem színházban nőttem fel, mégis a családomat tartom felelősnek, hogy végül itt kötöttem ki. Rengeteg izgalmas vitám volt már tizenévesen a testvéreimmel színházról, filmről. Iparművész akartam lenni, aztán színésznő, majd felvételiztem a Műszaki Egyetemre építészmérnöknek - mindenki döbbenetére. Kihívás volt, de valami nagyon hiányzott: a színház. Harmadéves koromban átjelentkeztem a képzőművészetire, díszlettervezőnek.
rap: Mikor végeztél?
SR: Tavaly diplomáztam Frank Wedekind Lulujával. Ebből készült egy performansz a Trafóban, Hód Adrienn rendezésében. Az első önálló díszletem egy kis társulattal, a Ködszurkálók Színházzal valósult meg (Lanford Wilson: Kéretik elégetni). Később megkeresett Göttinger Pál, akivel a Bárka Színházban dolgozhattam együtt.
rap: A Tengeren, a Líra és Epika és a Dogville díszleteit is te készítetted ott, csupa sikeres darab. Nem zavaró, hogy a díszlet háttérbe szorul az értékeléseknél?
SR: A jó díszlet nem önmagáért jó, hanem az előadás részeként. A legjobb, ha észre sem veszik. Számomra a színész jelenléte, energiája fontos benne. Olyan teret próbálok megálmodni, amiben ez az energia a lehető legteljesebben ki tud bontakozni. A legnagyobb dicséret, amit kaphatok, az a színésztől jön.
rap: Hogyan zajlik a munka közös része?
SR: Rengeteg múlik azon, hogy tudjuk-e inspirálni egymást a rendezővel a legelején. A rendezőnek nehezebb, hiszen ő ekkor még nem dolgozott a színészekkel, tehát abszurd helyzetben van velem. "El kell képzelnie", hogy mi lesz a próbafolyamat során. Ez a mi kőszínházi struktúránk átka.
rap:Milyen művészeti stílus áll hozzád közel?
SR: Többféle díszlettervezői hozzáállás létezik, vannak, akik kifejezetten képzőművészként érkeznek a szakmába. Én mindig is bajban voltam a "művész" jelzővel. Amit a színészetből, illetve az építészetből magamévá tettem, az nem erre tanított. Elsősorban alázatra és arra, hogy a legfontosabb a tökéletes részletekből összeálló egész. Lenyűgöznek a festői díszlettervek, de jobban izgat a néző-tér-színész viszony.
rap: A színházon kívül milyen munkáid vannak?
SR: Szeretek filmben dolgozni. Az egyetemi évek alatt alkalmam volt részt venni fiatal filmesek vizsgamunkáiban. A film frissítő dolog. A szakmai alázat itt teljesen egyértelműen kirajzolódik, mindenki egyért dolgozik, nem lehet önzőzni, mert az látszani fog. A kép nem hazudik.
rap: A következő munkád?
SR: Most kezdünk próbálni a Szputnyikban. A színdarab Edward Bond Szűk ösvény a messzi északra című műve; Upor László fordításában, Göttinger Pál rendezi. A másik munka pedig egy kisjátékfilm, az Ünnep, Császi Ádám rendezésében, ami nagy örömünkre bekerült a 41. Filmszemlére.
forrás: http://www.mancs.hu/
Sebő Rózsa: Nem színházban nőttem fel, mégis a családomat tartom felelősnek, hogy végül itt kötöttem ki. Rengeteg izgalmas vitám volt már tizenévesen a testvéreimmel színházról, filmről. Iparművész akartam lenni, aztán színésznő, majd felvételiztem a Műszaki Egyetemre építészmérnöknek - mindenki döbbenetére. Kihívás volt, de valami nagyon hiányzott: a színház. Harmadéves koromban átjelentkeztem a képzőművészetire, díszlettervezőnek.
rap: Mikor végeztél?
SR: Tavaly diplomáztam Frank Wedekind Lulujával. Ebből készült egy performansz a Trafóban, Hód Adrienn rendezésében. Az első önálló díszletem egy kis társulattal, a Ködszurkálók Színházzal valósult meg (Lanford Wilson: Kéretik elégetni). Később megkeresett Göttinger Pál, akivel a Bárka Színházban dolgozhattam együtt.
rap: A Tengeren, a Líra és Epika és a Dogville díszleteit is te készítetted ott, csupa sikeres darab. Nem zavaró, hogy a díszlet háttérbe szorul az értékeléseknél?
SR: A jó díszlet nem önmagáért jó, hanem az előadás részeként. A legjobb, ha észre sem veszik. Számomra a színész jelenléte, energiája fontos benne. Olyan teret próbálok megálmodni, amiben ez az energia a lehető legteljesebben ki tud bontakozni. A legnagyobb dicséret, amit kaphatok, az a színésztől jön.
rap: Hogyan zajlik a munka közös része?
SR: Rengeteg múlik azon, hogy tudjuk-e inspirálni egymást a rendezővel a legelején. A rendezőnek nehezebb, hiszen ő ekkor még nem dolgozott a színészekkel, tehát abszurd helyzetben van velem. "El kell képzelnie", hogy mi lesz a próbafolyamat során. Ez a mi kőszínházi struktúránk átka.
rap:Milyen művészeti stílus áll hozzád közel?
SR: Többféle díszlettervezői hozzáállás létezik, vannak, akik kifejezetten képzőművészként érkeznek a szakmába. Én mindig is bajban voltam a "művész" jelzővel. Amit a színészetből, illetve az építészetből magamévá tettem, az nem erre tanított. Elsősorban alázatra és arra, hogy a legfontosabb a tökéletes részletekből összeálló egész. Lenyűgöznek a festői díszlettervek, de jobban izgat a néző-tér-színész viszony.
rap: A színházon kívül milyen munkáid vannak?
SR: Szeretek filmben dolgozni. Az egyetemi évek alatt alkalmam volt részt venni fiatal filmesek vizsgamunkáiban. A film frissítő dolog. A szakmai alázat itt teljesen egyértelműen kirajzolódik, mindenki egyért dolgozik, nem lehet önzőzni, mert az látszani fog. A kép nem hazudik.
rap: A következő munkád?
SR: Most kezdünk próbálni a Szputnyikban. A színdarab Edward Bond Szűk ösvény a messzi északra című műve; Upor László fordításában, Göttinger Pál rendezi. A másik munka pedig egy kisjátékfilm, az Ünnep, Császi Ádám rendezésében, ami nagy örömünkre bekerült a 41. Filmszemlére.
forrás: http://www.mancs.hu/
2010. február 3. (11h, 15h)
2010. január 4. (11h, 14h)
Poézis király, Líria uralkodója: GYURIS TIBOR
Szinesztézia királyné, a felesége: LASS BEA
Líra herceg, a fiuk: LŐRINCZ SÁNDOR
Spondeusz, tréfás líriai apród: POLGÁR PÉTER
Pirrikkiusz, tréfás líriai apród: HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
Licencia, líriai udvarhölgy: GUARY SZANDRA
Eposz király, Epikum uralkodója: KAMENICZKY LÁSZLÓ
Prozetta királyné, a felesége: JELINEK ERZSÉBET
Epika királykisasszony, a leányuk: PATOCSKAI KATALIN
Kroki, prózai udvari bolond: ZRINYI GÁL VINCE
Próza márki, epikumi lakos: KROÓ BALÁZS
Továbbá:
Jaskó Bálint, Várkonyi Eszter
Díszlet: SEBŐ RÓZSA
Jelmez: KOVALCSIK ANIKÓ
Zene: RUBIK ERNŐ ZOLTÁN
Mozgás: TOPOLÁNSZKY TAMÁS
Súgó: Kovács Katalin
Ügyelő: Kováts István
A rendező munkatársa: Bajzák Anna
Rendező: GÖTTINGER PÁL
A Móricz Zsigmond Színház ajánlója. (Más zene és kisbetű a címben, az igaz.)
forrás: http://www.moriczszinhaz.hu
Szabó Borbála és Varró Dániel
Líra és Epika
című művét választották a legjobb új magyar drámának a Színházi Kritikusok Céhének tagjai.
Színikritikusok Díja 2009
A Színikritikusok Díja
2008/2009
A legjobb új magyar dráma: VARRÓ DÁNIEL-SZABÓ BORBÁLA: LÍRA ÉS EPIKA
A legjobb előadás: ISTENÍTÉLET (Pécs, rendezte: Mohácsi János)
A legjobb rendezés: A VELENCEI KALMÁR (Eger, rendezte: Zsótér Sándor)
A legjobb zenés/szórakoztató előadás: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház- Művészetek Palotája, rendezte Ascher Tamás)
A legjobb független színházi előadás: FÉDRA FITNESS (KoMa Társulat és ALKA.T, rendezte: Tasnádi István)
A legjobb gyerekelőadás: RETTENTŐ GÖRÖG VITÉZ (Stúdió „K", rendezte: Fodor Tamás)
A legjobb női főszereplő: CSÁKÁNYI ESZTER (Fédra Fitness, KoMa Társulat - ALKA.T; A hét asszonya, Nemzeti Színház - Kék Produkciós Iroda - Orlai Produkció - Budapesti Tavaszi Fesztivál)
A legjobb férfi főszereplő: HAJDUK KÁROLY (Éhség, Kamra) és PÁLFI ERVIN (A Gézagyerek, Szabadkai Népszínház)
A legjobb női mellékszereplő: BÖRCSÖK ENIKŐ (Augusztus Oklahomában, Vígszínház)
A legjobb férfi mellékszereplő: SZÉLES LÁSZLÓ (Jógyerekek képeskönyve, Örkény Színház)
A legjobb díszlet: A VELENCEI KALMÁR (Eger, tervezte: Ambrus Mária)
A legjobb jelmez: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház, tervezte: Nagy Fruzsina)
A legígéretesebb pályakezdő: TENKI RÉKA (Barbárok, Katona József Színház)
Különdíj: KOVÁCS MÁRTON (Az Istenítélet zenéjéért)
A Fővárosi Önkormányzat Különdíja: ÖTVÖS ANDRÁS (Homburg herceg Örkény Színház)
-------
Az ASSITEJ Magyar Központjának Fehér Holló Gyermekszínházi Kritikus díját Sándor Istvánnak ítélték oda.
Fotók: Lehotka Judit Zolka/foto.szinhaz.hu
2008/2009
A legjobb új magyar dráma: VARRÓ DÁNIEL-SZABÓ BORBÁLA: LÍRA ÉS EPIKA
A legjobb előadás: ISTENÍTÉLET (Pécs, rendezte: Mohácsi János)
A legjobb rendezés: A VELENCEI KALMÁR (Eger, rendezte: Zsótér Sándor)
A legjobb zenés/szórakoztató előadás: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház- Művészetek Palotája, rendezte Ascher Tamás)
A legjobb független színházi előadás: FÉDRA FITNESS (KoMa Társulat és ALKA.T, rendezte: Tasnádi István)
A legjobb gyerekelőadás: RETTENTŐ GÖRÖG VITÉZ (Stúdió „K", rendezte: Fodor Tamás)
A legjobb női főszereplő: CSÁKÁNYI ESZTER (Fédra Fitness, KoMa Társulat - ALKA.T; A hét asszonya, Nemzeti Színház - Kék Produkciós Iroda - Orlai Produkció - Budapesti Tavaszi Fesztivál)
A legjobb férfi főszereplő: HAJDUK KÁROLY (Éhség, Kamra) és PÁLFI ERVIN (A Gézagyerek, Szabadkai Népszínház)
A legjobb női mellékszereplő: BÖRCSÖK ENIKŐ (Augusztus Oklahomában, Vígszínház)
A legjobb férfi mellékszereplő: SZÉLES LÁSZLÓ (Jógyerekek képeskönyve, Örkény Színház)
A legjobb díszlet: A VELENCEI KALMÁR (Eger, tervezte: Ambrus Mária)
A legjobb jelmez: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház, tervezte: Nagy Fruzsina)
A legígéretesebb pályakezdő: TENKI RÉKA (Barbárok, Katona József Színház)
Különdíj: KOVÁCS MÁRTON (Az Istenítélet zenéjéért)
A Fővárosi Önkormányzat Különdíja: ÖTVÖS ANDRÁS (Homburg herceg Örkény Színház)
-------
Az ASSITEJ Magyar Központjának Fehér Holló Gyermekszínházi Kritikus díját Sándor Istvánnak ítélték oda.
Fotók: Lehotka Judit Zolka/foto.szinhaz.hu
Kritikuscéh 2.0
A Színházi Kritikusok Céhe hosszú múltra visszatekintő szakmai szervezet, mely máig a rendszeres színikritikusi tevékenységet folytató személyek legfőbb és egyetlen hazai érdekvédelmi-képviseleti szerve. A több mint félszáz tagot számláló társadalmi egyesület tagjai között épp úgy megtaláljuk a szakfolyóiratok főszerkesztőit, a vezető napilapok színikritikusait, a jelentős kulturális portálok szerkesztőit, újságíróit, mint a fiatal, pályájuk elején álló tehetséges szakírókat. A céh eddigi vezetése, Szűcs Katalin Ágnes elnök, Stuber Andrea és Urbán Balázs elnökségi tagok az utóbbi években eredményes munkát végzett a Céh és a színházi szakma közötti kapcsolatok megerősítése terén.
A Színikritikusok Céhének tagsága idén szeptemberben új elnökséget választott. A Tompa Andrea elnök, valamint Rádai Andrea és Jászay Tamás elnökségi tagok alkotta vezetőség fő célja a színikritika szakmán belüli és azon kívüli helyzetének hatékony és békés rendezése, valamint fő célja az, hogy a kritika fontos legyen és iránytűként szolgáljon a közönség számára is. Az elnökség többek között fesztiválokkal, szakmai szervezetekkel, színházakkal és színházi szakemberekkel kíván összefogni azért, hogy a nyomtatott és online sajtótermékekben megjelenő minőségi és hiteles színikritika a mostaninál könnyebben utat találjon az érintettekhez, vagyis előadókhoz és nézőkhöz egyaránt.
A Céh új vezetése a szervezet már meglévő nemzetközi kapcsolatait kívánja árnyaltabbá tenni például azzal, hogy fesztiválokhoz kapcsolódva Európa vezető kritikusait „csábítja" Magyarországra: a hazai szakma elemi érdeke, hogy előadásaikat minél több külföldi szakember lássa és bírálja. A Céh hosszabb távú tervei között a kritikusképzés és -utánpótlás lehetőségeinek rendszerezése, a kritikusi életpálya vonzóvá tétele is szerepel.
A Kritikuscéh a kíváncsi és érdeklődő színháznéző felé is nyitni kíván. Az új vezetés ez utóbbit például úgy képzeli el, hogy vitatott vagy nagy érdeklődésre számot tartó előadások apropóján moderált beszélgetéseket, vitaindítókat tart, ahol a közönség kérdéseire, aktív részvételére is számít. A Kritikuscéh mindeközben belső megújuláson megy át: készül a szervezet honlapja, ahol bárki utánanézhet például annak, melyik évben kik vehették át a Színikritikusok Díját, de a sokszor csupán névről ismert céhtagok érdeklődési területével, életrajzával is megismerkedhet.
A Színikritikusok Díját először az 1979/80-as színházi évadban adta ki a Céh. A díj akkor iránytűként szolgált egy zavaros világban, de szerepe ma sem csökkent: az értékek között ma éppolyan nehéz eligazodni. Az idei díjátadó - melyet a Céh sohasem ünnepelhetett ilyen nagy színházban - már azt jelzi, hogy a Céhben változás van. Holott ez a díjátadó még az előző elnökséget dicséri.
A Színikritikusok Díjának részletei a hagyomány szerint a SZINHÁZ folyóirat októberi számában jelennek meg.
Interjú Szabó Borbálával
Tamás Zsuzsa
A Szabó-Varró szerzőpárosról többen hiszik, hogy Varró Dániel és Varró Dániel animája alkotja. Holott Szabó Borbála nem a népszerű költő lelkének másik fele, s még csak nem is gyógypedagógus, ahogyan az a Líra és Epika című darab egyik kritikájában megjelent. Szabó Borbála író, dramaturg.
PRAE.HU: A Varró Dániellel közösen írt darabotok címe Líra és Epika. Máris két formában találkozhat vele a közönség, hiszen játsszák a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban és május közepétől a Budapest Bábszínházban is. Mindenekelőtt hadd kérdezzem meg: nem féltetek attól, hogy túl komolynak tűnik a cím, elriasztja a közönséget?
Szabó Borbála: Nem, nem féltünk tőle, sőt igazából örültünk is neki, hogy van némi kettősség ebben: a darabból ugyanis kiderül, hogy egy királyfi és egy királylány nevét tartalmazza a cím, de persze az illető fogalmak elméleti oldalára is utal. Líra és Epika története egy mese, de az egész darab egy kicsit felnőtteknek is szól. A legtöbben nem számítottak erre, Nyíregyházán is ezt láttam: a szülők arcán megdöbbenés tükröződött, amikor kezdtek rájönni, hogy a darabnak van egy bonyolultabb rétege is.
PRAE.HU: Nem lehet, hogy ez kis túlzással egyszerűen csak azt jelenti, hogy a felnőttek már egyáltalán nem is gondolkoznak olyan fogalmakban, mint „líra” és „epika”?
Lehetséges. A Budapest Bábszínház közönsége talán egy kicsit más réteg, nem tudom. A bábelőadás rendezője Mácsai Pál, és ő kifejezetten örömmel vitt a rendezésbe úgymond felnőtteknek szóló, realisztikusabb elemeket.
PRAE.HU: A darab gyerekeknek szóló része némi tanító szándékot is magába foglal? Vagy inkább csak humor forrása a líra és epika kettőssége?
Nyilván igen, hiszen Dani a versformák rajongója, elméleti ember, és biztosan bennem is van pedagógiai szándék. De egyben született meg az ötlet. Nem úgy volt, hogy „most akkor mire tanítsuk meg a gyerekeket? Na, mondjuk a líra és az epika különbségére!” – hanem felmerült, hogy mi ketten csináljunk valamit. Ő tud verset írni, én meg darabot, akkor ezt rakjuk össze. Mindketten örülünk, ha tanulnak belőle gyerekek-felnőttek, de nem pedagógiai szándékból született a darab, és talán nem is didaktikus.
PRAE.HU: Tehát ki is ez a Líra és Epika nevű két főhős?
Két birodalomról szól a mese. Az egyik Líria, ahol mindenki versben beszél. Itt csapongók az érzelmek, az emberek füllentenek néha, viszont minden szép, amit mondanak: rímel és dallamos. Egy rímért eladnák a lelküket is. Itt Poézis király és Szinesztézia királyné az uralkodó pár, és az ő fiuk Líra királyfi. Ő az a típus, aki mindenbe belezavarodik, amit mond. Folyton magyarázkodik: elkezd valamit, aztán „megvilágítja” másként, még bonyolultabban, de az így már végképp magyarázatra szorul…
A másik birodalom Epikum: egy prózai világ. Lakói a tények, adatok szerelmesei. Büszkék arra, hogy mindig igazat mondanak. Nem álmodoznak. Terjengősen, egyszersmind kopogósan, unalmasan beszélnek. Prozetta királyné tartja a kezében a birodalmat, papucs férje pedig Eposz király, aki, ha csak alkalma adódik, visszavonul a könyvelésre.
Ez a két szomszédos birodalom állandóan harcban áll egymással, természetükből fakadóan. Folyamatosan szidják egymást, négyszáz éve hadakoznak, és a háborúban nagyon elszegényedett mindkét ország. Kisütik, hogy a királyfit és az epikumi királylányt össze kell házasítani: ezzel a dinasztikus esküvővel kezdődik a darab.
De megtörténik a baj: a királyfi nem azt mondja, amit kell, hanem mindig valami sokkal bonyolultabbat. Újabb háború veszi kezdetét, az eddigi legnagyobb, sok cselszövéssel és csatával. No és persze szóviccel. A darab végi csata egy szócsata, ahol mondatokkal dobálóznak.
PRAE.HU: Akkor ezt praktikusan valahogy úgy kell elképzelnünk, hogy Líria összes megszólalóját Dani formálta meg, és minden epikus részt te, vagy azért ennél bonyolultabb, összetettebb volt az együttműködés?
Egyértelmű, hogy a verseket ő írta, a prózai részeket én, de úgy, hogy előtte leültünk, megírtam egy szinopszist, jeleneteztem a darabot, és a karakterekről is sokat gondolkoztunk együtt. Például hogy ki milyen versformában beszéljen. Szinesztézia királyné szinesztéziákban: azok egy részét közösen találtuk ki. Vagy volt úgy, amikor az idővel már elcsúsztunk, hogy én megírtam egy jelenetet prózában, és Dani azt – mintegy műfordításként – verssé „fordította”. Sok mindent meg persze ő talált ki. Ahogy mesélni szoktuk: igazi Szabó-Varró szerzőpárosként legtöbbször én szabtam, ő pedig kivarrta.
PRAE.HU: A két előadásról annyit tudunk, hogy a nyíregyházi egy két órás színházi előadás, a bábszínházi pedig feleakkora, és értelemszerűen bábelőadás.
Dramaturgként több darabbal dolgoztam már, de először aggódtam szerzőként a saját mondataimért, szavaimért. Nehezebb volt húzni a saját szövegemből. A nyíregyházi előadást Göttinger Pál rendezte. Neki nagyon tetszett a szöveg, kicsit talán túlságosan is tiszteletben tartotta: így aztán vannak az előadásban hullámvölgyek, amikor a felnőttek még jól szórakoznak, de a gyerekek figyelme már kezd lankadni.
A bábszínházban sokkal fogyaszthatóbbá tették, egyúttal viszont kevésbé tartották tiszteletben a szöveget. A cselekmény maradt, de az elvontabb tartalom egy része ugrott. Viszont nagyon jók a színészek, ahogy Nyíregyházán is. És gyönyörűek a Bagossy Levente tervezte bábok is! Egészen finom mozgásokra képesek, akár legyinteni vagy vakarózni is.
PRAE.HU: Úgy tudom, dolgozol Karaiáth Orsolya Maffia-klubjának színpadra vitelén is, és készül egy Esterházy-darab is. Hogy állnak ezek a munkák, s mik a további terveid?
Közös munkának indult, de Orsi regényéből végül is egyedül írtam meg a darabot, és valami teljesen új dolog sült ki belőle. Nem az a novellafüzér-szerű, nosztalgikus és vicces hangvétel, amilyen a regény. Inkább abszurd színmű, aminek hangsúlyozottan semmi értelme, de sokat lehet rajta röhögni. Meg is egyeztünk, hogy más lesz a címe: Hét kicsi dívaként játssza jövőre a Budapesti Kamaraszínház, ha minden jól megy. Ezt nagyon várom, a rendező Almási-Tóth András szerintem a legalkalmasabb arra, hogy színpadra állítsa ezt az őrületet. Pikantériája a darabnak, hogy színre lép benne Esterházy Péter is – bár sajnos nem az igazi, csak egy álruhás –, viszont ez már át is vezet a másik kérdésedhez. A valódi Esterházy Pétert ugyanis felkérte a Bárka Színház, hogy a Haydn-év tiszteletére írjon egy darabot a mesterről. Ezt Göttinger Pál rendezi, és ennek leszek én a dramaturgja. Sokkal többet nem tudok még, hiszen nincs kész a mű.
Ezen kívül érdekel mostanában a prózaírás. Nagyon is igazi meséket kezdtem írni a saját gyerekeimről meg a barátaikról, fiúkról és lányokról. Kezdek rákapni erre az élvezetre, hogy amit leírok, az ott van a papíron és úgy is marad. Nem állítja színpadra senki...
forrás: http://prae.hu/
GYEREKSZÍNHÁZAK | Gyerekszínház
Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és epika - KoMa Társulat, Móricz Zsigmond Színház
Sors Vera
2009. március 4-én a debreceni DESZKA Fesztiválon volt a Líra és epika visszaolvasó-próbája, a temérdek fesztiválprogram és előadás közül az egyik legélvezetesebb, ezért joggal lehetett bizakodni a méltó folytatásban: a bemutató április 9-én volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
A DESZKÁ-n - Kiss Csaba Esti próba című visszaolvasó-próbájához hasonlóan - érthetetlen módon semmilyen hivatalos visszhangja nem volt, pedig a Líra és epika nagyon szórakoztató és szerethető produkció volt már abban a fázisban is. Már ekkor kitűntek azok a szerkezeti egységek, melyekről sejteni lehetett, hogy a születő előadásnak alapköveit adják majd.
A Líra és Epika Líria és Epikum népének örök konfliktusát és egy olyan szerelmet mutat be, melyben Líra herceg és Epika királykisasszony (Lőrincz Sándor és Patocskai Katalin), a két család által hangsúlyozott politikai és gazdasági előnyöktől függetlenül is egymásra találnak. A neveknek megfelelően a darab szövegében váltogatja egymást líra és epika, feszültségük dramaturgiai és irodalmi természetű is egyszerre. Szabó Borbála és Varró Dániel rendkívül szellemes, igényes nyelvi játékokkal és színvonalas szóviccekkel dolgozó szövegeit a rendező, Göttinger Pál rendezte össze, melynek eredményeképpen egy nyelvileg izgalmas és pörgős darab született. Műfajának megfelelően (zenés mesejáték) elsősorban gyerekeket céloz meg, nekik mutatja be azt a meseirodalomból és a szépirodalomból ismerős toposzt, amikor két ellenséges család gyermekei egymásba szeretnek. A bonyodalom és a megoldás végül egy másfajta szüzsében teljesedik ki.
Azonban nem biztos, hogy szerencsés a Líra és epika beillesztépse a gyermekszínházi kategóriába. Az április 9-ei bemutató óta szinte folyamatosan játsszák az előadást Nyíregyházán, gyerekbérletben, ahol a célközönség az általános iskola alsó tagozata, ami - bármilyen inkorrektül is hangzik - nem tesz jót a darabnak. A 6-10 évesek ugyanis még túlságosan kicsik ahhoz, hogy ezt a rendkívül szellemesen megírt és jól dramatizált szöveget a maga teljességében meghallják és magukévá tegyék. Életkoruknak megfelelően sokkal érzékenyebben reagálnak az előadás vizualitására, mint az elhangzó szövegre, holott a kettő csak együtt tud teljes pompájában kiteljesedni. Érdekes módon a darabbeli háború, melyet kard helyett szavakkal, pontosabban a líriai és a prózai stílussal vívnak, felcsillantja annak a lehetőségét, hogy a szöveg, a koreográfia, a néha felhangzó zene és a színpad képisége együtt hasson. Az előadás ezen csúcspontja azonban mégsem tud végül kemelkedni a többi jelenet közül.
A jelmezek és a díszlet a darabban szereplő két nép habitusát követi: míg az epikumiakra a szürke és annak árnyalatai jellemző, a líriaiak esetében az élénk (és ezért vidám) színek teljes orgiája jelenik meg. A díszletet nagy, kb. 1,5 m magas, összetolt, egymásra halmozott kockák alkotják. Ezek egyszerre jelentik a két uralkodó család birodalmát. Elől nyitottak, ami lehetővé teszi, hogy a szereplők ezeken keresztül érkezzenek a színre, vagy éppen innen nézzenek kifelé mint egy tömlöcből vagy szobából. A nyílást fedő roló két fele a jelmezekhez hasonlóan kétszínű: aktuális árnyalatukat a jelenetben szereplőkhöz igazítják. Az időnként felbukkanó kellékek is látványosak. Amikor például a hirtelen haragú, hisztériás Prozetta királyné ál-felindulásból le akarja mondani az esküvőt - csak mert leánya, Epika kíváncsi jövendőbelije, Líra herceg küllemére -, és levelet akar írni Poézis királynak és Szinesztézia királynénak, a feltekert pergamen a dühtől az asztal tetejéről (azaz egy fenti kockáról) egészen a földig gurul; Prozetta pedig a kockákon egyre lejjebb haladva teleírja a papirost. Ez, valamint a toll - romantikus lúdtoll formájában -, ahogyan lehull és odaragad merőlegesen a földhöz, hangos csodálkozást és tátott szájakat eredményez a nézőtéren.
A szöveg azonban alig érvényesül, bármennyire is küzdenek a színészek. A természetes gyerekzsivaj elnyomja a nyelvi poénokat, melyek ráadásul legtöbbször azokat a párhuzamosan futó képet egészítik ki, melyek rabul ejtik a gyerekeket. A színészek az előadás előrehaladtával egyre jobban felerősítik hangjukat, és kénytelenek (?) néha belemenni valamiféle ripacskodó játékmódba - igaz, ez néhol kifejezetten jól áll a szerepnek, melyet megformálnak. Gyuris Tibor Poézis király szerepében türelmes férjként támogatja a tündérien buta Szinesztézia királynét alakító Lass Beát, aki bár nagyon igyekszik, nem képes megjegyezni, jövendőbeli menyének nevét. Hasonlóan remek párost alkot a két líriai apród, Spondeusz és Pirrikkiusz, azaz Polgár Péter és Horváth Sebestyén Sándor, akik igaz bohócokként minden lehetőséget kihasználnak a helyzetkomikum érvényesítésére. Rajtuk tényleg lehet nevetni, nem úgy, mint a prózai udvari bolondon, Krokin, aki szerepe szerint csapnivaló mókamester. Bár legfeljebb maflaságán lehet mosolyogni, mégis összességében mulatságosnak kellene lennie, Zrinyi Gál Vince bolondját azonban legfeljebb aranyosnak lehet nevezni, szórakoztatónak semmiképp. Rajta kívül Jelinek Erzsébetről (Prozetta királyné) és Kroó Balázsról (Próza márki) lehet elmondani, hogy nem igazán találják helyüket szerepükben. Ezzel szemben Kameniczky László, mint Eposz király, valamint Guary Szandra, mint a kerítőnő Licencia visszafogottan és nagyszerűen játszanak - Licencia felbukkanása mindig üdítően hat, és ezzel dramaturgiai szerepét is teljesíti.
A Móricz Zsigmond Színház és a KoMa előadásának végén Kroki megpróbálja az épp távozó közönséget véget nem érő aranyhalas viccével ott tartani - kevés sikerrel. Kár, hogy a nézőtéri felügyelők azzal, hogy nem engedik ki a gyerekeket (mondván, hogy még igazából nincs vége), esélyt sem adnak arra, hogy az iskolások és a prózai bolond között valamilyen kapcsolat kialakuljon. Pedig a közös játék emlékezetes pont lehetne számukra.
SZABÓ BORBÁLA-VARRÓ DÁNIEL: LÍRA ÉS EPIKA
KoMa Társulat, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Díszlet: Sebő Rózsa
Jelmez: Kovalcsik Anikó
Zene: Rubik Ernő Zoltán
Koreográfus: Topolánszky Tamás
Rendező: Göttinger Pál
Szereplők: Gyuris Tibor, Lass Bea, Lőrincz Sándor, Guary Alexandra, Horváth Sebestyén Sándor, Polgár Péter, Jaskó Bálint, Kameniczky László, Jelinek Erzsébet, Patocskai Katalin, Kroó Balázs, Zrínyi Gál Vince, Várkonyi Eszter
Helyszín: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
forrás: http://ellenfeny.hu/
"Én szabtam, ő varrt" - Szabó Borbála drámaíró, dramaturg
Előbb, áprilisban a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban (rendező: Göttinger Pál), pár hete pedig a Budapesti Bábszínházban (rendező: Mácsai Pál) mutatták be a Líra és Epika című, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló mesedarabot. A darab két szerzője közül Varró Dániel jól ismert - de kicsoda az alkotótárs?
Karafiáth Orsolya inerjúja.
Magyar Narancs: Még amatőr színjátszó korodból ismerlek, jártátok a fesztiválokat. Hogyan kerültél a másik oldalra?
Szabó Borbála: Akkoriban nem irodalmi irányból közelítettem meg a műveket, a színész szempontjai érdekeltek. Mindig csak a saját szerepemet olvastam el, a darab mint olyan abszolút nem érdekelt. A tanárnőnk persze akkor még hiába próbálta velünk elemeztetni a szövegeket. Most persze már dühös vagyok a színészekre, ha ezt az ostoba hozzáállást látom... Először a próza kezdett érdekelni, mindig írtam, szerettem volna publikálni az akkori egyetemi lapban, a Sárkányfűben, ahonnan sokak indultak, Cserna-Szabó András, Varró Dani, Grecsó Krisztián. Máig sem értem, miért nem sikerült. Mindeközben a magyar szakon rosszul éreztem magam, úgy tűnt, nincsenek ott emberek, nem lehet semmit tanulni. Aki nem volt elégedett, ment a dramaturgokhoz, mentem én is. Nem végeztem el a szakot, mert közben férjhez mentem, és már terhesen vágtam neki az első évnek. Aztán egyszerűen kiszültem magam a szakról. Osztovits Leventéhez jártam pedig, hosszú évek óta ez volt a legjobb dramaturgosztály, de a baráti kapcsolatok megmaradtak. Már a Színművészetin elkezdtem jeleneteket, darabokat írni. Volt egy paranoiám. Éreztem, hiába rosszak mások, nekem mégsem jön be ez az írásosdi. Jött a második, harmadik gyerek, egyre inkább egy tréninggatyás, befőttesgumis hajú anyuka lettem, a meg nem értett író. Így, meg nem értve azért írtam tovább. A Bárkán indítottak egy drámaíró műhelyt, oda jártam Kiss Csabához. Itt éreztem meg először, hogy a drámaírásban talán tehetséges vagyok. Hatan vagy heten voltunk ebben a körben. Egy idő után valami irigykedésféléből mindenki megutált - ez az első sikerem, hogy egyeseknek ilyen fontos lehetek -, végül már csak egyedül jártam, leült kicsit a dolog, nekem mégis önbizalmat adott. Csaba jónak tartott, biztatott.
MN: Biztatásokból még nem lesznek színházi munkák.
SZB: Göttinger Pált teljesen máshonnan ismertem, baráti vonalon, pár napja fel is tettem magamnak a kérdést, ő vajon honnan tudta, hogy én jól írok. Dolgoztunk ugyan együtt a Színművészeti felvételijén, kis jeleneteket kellett írnom, amire a színészek improvizálhattak, de hogy erre is mért engem kért meg, rejtély. Sokat adott nekem a bizalma. A Mágnás Miskát együtt olvastuk el, de nagyon porosnak találtuk. A századfordulós alapverzió gyengécske anyag, a film forgatókönyve pedig nagyon vonalas, elhatároztuk, újat kell írni. Még a szülőágyon is ezzel dolgoztam, szóval nehéz szülés volt. A Debreceni Csokonai Színháznak írtam, tízszer ment csupán, mert a társulati robbanáskor épp az ebben játszó fiatal színészek hagyták el az intézményt. Alapvetően átformáltam a darabot, új szereplők kerültek bele, megváltozott a humora, frissebb lett. Először figyelhettem meg kívülről, hogyan működik egy darab. Lenyűgözött, hogy megy, nevet a közönség, a színészek megbirkóznak a mondataimmal. Aztán egy éjjel, a bemutató után jött Palitól egy vészjósló sms: "Írjatok egy mesejátékot!" Hirtelen nem tudtam, hogy kikre gondol, feltételeztem, az egyik én vagyok. Kiderült, hogy Pali a férjemre gondol (Nényei Pál drámaíró - a szerk.), de ez szóba sem jöhetett. Akkor gondoltam, megkérem Varró Danit, és jött a szikra: a darab szóljon a líra és az epika harcáról. Bár a férjem azt állítja, tőle jött az ötlet. Ki tudja már! Tény, hogy Danival ezer éve vitatkoztunk már arról, melyik műfaj a legjobb. Én próbáltam bizonyítani, hogy jó kis dolog a próza is, lehet hatni azzal is.
MN: Mitől voltál olyan biztos abban, hogy Dani igent mond? Azt tudom, hogy a kamaszok kedvencét, a Borbála című verset hozzád írta.
SZB: Már a térgeometriát is együtt tanultuk az érettségire, egyértelmű volt a válasza, mindig is bízott bennem. A gimnázium idején volt egy írópályázat, én novellában nyertem, övé a vers kategória díja lett. Megszólítottuk egymást, beszélgettünk, jó barátok lettünk. Vicces műfordító versenyeket rendeztünk, ahol Dani anyukája volt a döntőbíró, aki többször az én megoldásaimra szavazott. A Borbála is inkább stílusgyakorlat volt, nem volt köztünk szerelem, vagy ha udvarlós versnek is készült netán, nem vettem észre, vagy elég hamar elsikkadt az érzelem.
MN: Hogy ment a közös munka?
SZB: Dani a lelke mélyén műfordító, amit kap, azt nagyon szépen átformálja, maximálisan hozzáteszi magát. Én viszont tudok darabban gondolkodni. A két országot együtt találtuk ki, állandó telefonkapcsolatban voltunk, ha jött valami vad ötletem, neki csekkolnia kellett, akkor mehettünk csak tovább. A szinopszist én írtam, de hogy a karakterek milyen versformában legyenek, már közös találmány. Szép komótosan - ez Dani stílusa - formálódott a mese. Ám a határidő lejárta előtt katonásabbra kellett vegyük a tempót. Kiszabtam, hová kell vers, ő meg kitöltötte. Én szabtam, ő varrt (nevet). Két ellentétes karakter vagyunk, ez ebben a közös munkában nagyon hasznunkra vált. Jó volt a munka, mert szerencsére nem vagyunk házaspár, így sokat dicsértük egymást. A végén, a próbákon már egymás szövegére is nagyon érzékenyek voltunk, fájt, ha a másiktól valami igazán vicceset kihúztak.
MN: A darab visszhangjaiban többnyire kisebbítik a szerepedet.
SZB: Valaki találkozott Danival, és lelkendezett: "Annyira jó ez a darab, vicces, hogy kitaláltál egy ilyen szerzőtársat, Szabó-Varró! Briliáns, ahogy elkülöníted magadtól a lelked női énjét!" Ezen még nevettem, de a kritikákon már alaposan felhúztam magam. Elkezdtem kommentelgetni a cikkekhez, amit egyébként nem szoktam. Megjelent például egy bombasztikus lózungokkal teli írás Varró Dániel csűrcsavaros drámaírói bravúrjairól, majd a cikk végén állt zárójelben, hogy a kifestőként is szolgáló műsorfüzetben felbukkan egy bizonyos Szabó Borbála neve is. A szerző nem érezte szükségesnek utánajárni, miért bukkan fel az a név. De ő legalább odaírt. Máshol gyógypedagógusként szerepelek. Valóban, a keresők szerint létezik egy azonos nevű gyógypedagógus. Nem gonoszság ez, inkább lustaság és sznobizmus. Nagy lehetőség volt, hogy Danival dolgozzak, tudtam, hogy rejt ez ilyesféle veszélyeket, de hogy a recepció ilyen mértékben elbillen ebbe az irányba, azt nem is álmodtam.
MN: Jövőre többek között Esterházy Péterrel dolgozol. Saját drámával nem mutatkozol be?
SZB: Szeptemberben a Koma Társulat vezetője, Zrinyi Gál Vince adja elő a direkt rá írt tréfás monodrámámat. Utaztatható produkció, hiszen a társulat célja az, hogy a darabok eljuthassanak a fiatalokhoz, így megyünk vele iskolákba, meg ahová csak lehet, és utána vitafórumokat tartunk az előadásról.
Karafiáth Orsolya
DÖMÖTÖR ÁGI
2009. 05. 12., 18:03
Új mesét írt Varró Dániel, akiről Túl a Maszat-hegyen című verses regénye óta tudjuk, hogy nagyobb lélegzetű művekben is könnyedén labdázik a nagyszerűen kitalált rímekkel, jópofa intertextusokkal és vicces utalásokkal, és emellett imádja a gyerekeket és a meséket. Ezúttal nem egyedül dolgozott, Szabó Borbálával közösen írták verses drámájukat, amely azt az évszázados dilemmát dolgozza fel a mese nyelvén, hogy vajon a líra vagy a próza előbbre való-e az irodalomban. A darabban két ellenséges ország, Epikum és Líria régóta tartó viszályukat egy dinasztikus házassággal óhajtják megoldani, Líra herceg és Epika királykisasszony bimbózó szerelmét azonban félreértések és egyéb kalamajkák akadályozzák. Szabó Borbála és Varró Dániel darabja - a Maszat-hegy-hez hasonlóan - többrétegű mű: számtalan olyan vicc és kiszólás van benne, amelyet csak a felnőttek értékelhetnek, de az alaphelyzetet és karaktereket a legkisebbek is érteni fogják. A Líra és Epika című darabot két társulat is feldolgozta ebben az évadban: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a fiatal, fővárosi KOMA társulattal együtt, Göttinger Pál rendezésében vitte színre a történetet, az áprilisi bemutató óta tréfás és színes előadásukat rengeteg kritika dicsérte, reméljük, a nyár folyamán eljutnak vele az ország más tájékaira is.
A másik előadás, teljesen más, már csak azért is, mert itt Mácsai Pál dirigálása alatt furcsa, csupasz fabábok jelenítik meg a birodalmi szereplőket. Az Örkény Színház igazgatója bábszínházba tett kiruccanása alkalmával nem volt rest, és egy csomó furcsának tűnő ötletet valósított meg, például a két országot két, kör alakú, egymás mellett álló asztal jelképezi, ezen topognak a bábok. A színészeket viszont nem védi paraván, a gyerekek így a bábszínészek munkájába is belepillanthatnak. A bábokat az ismert díszlettervező, Bagossy Levente (Ledarálnakeltűntem, Top Dogs, Asztalizene, Finito, Mahagonny) tervezte és készítette. A sok izgalmas ötlet ezt az előadást is érdekessé teheti, azonban félő, a bábok a gyerekek számára egy fokkal távolibbá tehetik az amúgy sem egyszerű történetet az élőszereplős darabhoz képest, erre számítva a Budapest Bábszínház is inkább hatéves kor fölött ajánlja az előadást. A Líra és Epika bábszínházi változatának május 13-án lesz a premierje a Budapest Bábszínházban. Lejjebb összeszedtük még a további előadások időpontjait.
_______________________________________________
A Budapest Bábszínház előadásai:
május 13. szerda 18.00
május 15. péntek 10.00
május 16. szombat 14.30
május 21. csütörtök 15.00
május 26. kedd 15.00
május 27. szerda 15.00
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásai:
május 18. hétfő 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 19. kedd 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 20. szerda 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 26. kedd 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 27. szerda 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 28. csütörtök 10.30 és 14.00, Nyíregyháza
június 2. kedd 10.30, Nyíregyháza
Szabó Borbála – Varró Dániel: Líra és Epika / Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, KoMa Társulat
2009.05.06.
Nyíregyházán nem aprózzák el: néhány csokor helyett egész kazalnyi szóvirágot ömlesztenek a nézőtérre a gyerekeknek szánt, de inkább felnőttek számára élvezetes előadásban, a Líra és Epikában. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ellenállunk a kísértésnek, és nem fogunk hosszan elmélkedni arról, hogy a tapasztalt (és ettől legtöbbször udvarias, azaz fásult) színházba járókkal szemben mennyire más a gyerekközönség, melynek tagjai egyelőre őszinték és romlatlanok. Ha valami nem tetszik nekik, akkor nagyon nem, és ezt kinyilvánítani sem félnek: beszélgetnek, ásítoznak, dobálóznak, csokipapírral zörögnek, szóval csupa olyan dolgot tesznek, amit nekünk már (sajnos?) nem lehet. Ha viszont kényes ízlésüket telibe találja, amit látnak, akkor aztán pedagógus legyen a talpán, aki képes megakadályozni a nézőtér sorait futótűzszerűen ellepő jókedvrohamokat.
A közkézen forgó tézisek most a Móricz Zsigmond Színház és a KoMa Társulat koprodukciójában készült ősbemutató kapcsán jutottak újra eszembe. Merthogy Göttinger Pál rendezése ugyan legjobb pillanataiban valóban leveszi a lábukról a gyermekbérletek tulajdonosait, ám nem egy olyan jelenet akad, amiben mintha éppen róluk feledkezne el. Az általam látott előadáson a közönség 99%-a az úgy-ahogy eltalált célközönségből állt, s bár az előttem ülő felnőtt kísérővel együtt remekül szórakoztam a sziporkázóan szellemes szövegen és a többnyire hasonlóan jó színvonalú rendezői ötleteken, ez kevés ahhoz, hogy teljes sikerről beszéljünk.
Kezdjük a végén: az előadás elhibázott zárlata minden más példánál ékesebben beszél. Az Epikum és Líria lakói közt évszázadok óta dúló konfliktus – erről lejjebb még szót ejtünk – szépen rendeződik a darab végére, csakhogy akkor színre lép a fárasztóan, sőt inkább gyilkosan unalmas poénjairól már kilométerekről felismerhető Kroki. Az Epikumból szalajtott udvari bolond egy korábban félbehagyott, végtelen viccet mesélne tovább, idővel méltatlankodva színpadra szólítva az ügyelőt is (a debreceni DESZKA Fesztiválon tartott felolvasáson még Tasnádi Csaba nyíregyházi színidirektort hívta Kroki). A jelenet kétségkívül vicces, ám a kijárat felé hangoskodva tolongó, az újrakezdéstől elbizonytalanodott kiskorúak nemigen értik és nem is értékelik a gesztust – a ’színház a színházban’ alighanem későbbi tananyag.
Amit viszont már ők is vesznek, az sem kevés. Szabó Borbála és Varró Dániel remek szövege mindjárt két szerethető világot teremt, melynek különös lakói két nyelven beszélnek. A Líria és az Epikum nevű királyságok közötti határok sokáig átjárhatatlannak tűnnek. A líriaiak ugyanis csapongó képzeletű, folyton rémes rímekben szavaló, bohém és kedélyes figurák, míg az epikumiak legalább olyan komolyak, mint egy vakbélgyulladás: nyakatekert, a jogi és a hivatali terminológiából összeeszkábált bikkfanyelven tartják álmosító szónoklataikat a semmiről. Az évszázados ellenségeskedést dinasztikus házasságkötéssel kívánják megszüntetni az ötlettől eleve nem túl vidám örömszülők, de Líra herceg és Epika királykisasszony esküvője balul sül el a királyi ifjú átgondolatlan, ám felettébb szórakoztató lánykérési metódusa miatt. Az el sem temetett csatabárdok tehát újra előkerülnek, hogy aztán a másfél órás előadás végére megnyugtatóan rendeződjön a tarthatatlan helyzet.
Addig azonban sokan elhullanak a vég nélküli szócsatákban. Sebő Rózsa e.h. egyszerű, praktikus díszletet tervezett: a két királyság egylényegűségét, rokonságát is sugallja, hogy minden jelenet egyazon térben játszódik. A vagy fél tucat, egymásra helyezett hosszúkás hasáb szájával a közönség felé néz, ki- és bejáratukat a Keith Haring vonalfiguráit vagy akár a Menő Manó rajzfilmhősét idéző mintájú szalagfüggöny fedi, amely egy mozdulattal változtatható epikumi fekete-fehérről líriai színpompásra. Kovalcsik Anikó jelmezei szintén a kettősségre építenek: prózai tömörséggel fogalmazottak a nyársat nyelt epikumiak ruhái, míg a líriaiaknak csiricsáré, az össze nem illést vezérelvként követő göncök jutnak. Rubik Ernő Zoltán felvételről szóló, sokféle hatást magán viselő zenéje és Topolánszky Tamás beszédes mozgásanyaga jól szolgálja az előadást.
Ahogy a játszók is mindent megtesznek a sikerért. Pirikkiusz (Horváth Sebestyén Sándor) és Spondeusz (Polgár Péter) vígjátéki kettősének találkozása az álmosítóan deklamáló Próza márkival (Kroó Balázs) nagyszerű felütés. Licencia, a líriai udvarhölgy (Guary Szandra) cserfes, tűzről pattant menyecske, a humortalansága okán rettegett bolond, Kroki (Zrinyi Gál Vince) minden szempontból lassú, tudálékos, ám alapvetően jóindulatú clown. Líra herceg (Lőrincz Sándor) izgága, könnyen és gyorsan lelkesülő ifjonc. Választottja, Epika királykisasszony (Patocskai Katalin) erőtlen kísérleteket tesz, hogy kitörjön a szögletes szülői előírások ketrecéből. A lány sokáig nem is érti, vőlegénye miről csacsog, de szerencsére a szerelem a nyelvi akadályokat is legyőzi.
Varró Dániel jól mondható, irodalmi és kultúrhistóriai utalásokkal fűszerezett szövegének is köszönhetően a Líria lakóit megszemélyesítők egyébként behozhatatlan előnyben vannak – már ha a közönség prompt véleménynyilvánítását mérvadónak tekintjük. Nemcsak mókás szövegeik, hanem karakterük miatt is rokonszenvesebbek: Göttinger Pál érzi, hogy meg kell felelnie a nyelvi bravúráriákat még követni nem tudó gyerkőcöknek is, ezért gyakran hajlítja a fül helyett inkább a szemnek vicces burleszkbe a líriaiak jeleneteit. A módszert olyankor is alkalmazza, amikor már a túl sok prózai szóból is megárt a sok: a rendíthetetlen epikumiak mondhatják a magukét, ha közben lírai lelkű szomszédaik kifigurázzák és kinevet(tet)ik őket. Az viszont sajnálatos, hogy a szövegben elhangzó kérdésekre a nézőtérről érkező lelkes és hangos válaszokra nem reagál senki – a gyerekek kétségkívül jobban élveznék a műsort, ha egy csöppet nagyobb bizalommal lennének feléjük, vagyis közelebb engednék őket az előadáshoz.
Szerző: Jászay Tamás
forrás: http://revizoronline.com/