Címke:
soharóza

“NEM ZENEI ÉLMÉNYT SZERETNÉK ADNI, HANEM ZSIGERI ÉRZÉSEKET” – INTERJÚ HALAS DÓRÁVAL

A Soharóza Kísérleti Kórus hosszú évek óta meghatározó szereplője a független előadóművészeti területnek, koncertjeik, catwalk műsoraik különleges színfoltjai a főváros kulturális életének. Október elején Presser Gábor mellett szerepeltek az Arénában, a hónap végén pedig rendhagyó városi sétákat tartanak virradatkor Budapest több pontján. A koncertélményekről Halas Dórát, a Soharóza alapító karnagyát kérdeztük.

Mi volt az első gondolatod, mikor Presser Gábor felhívott, hogy az általad vezetett civil kórust szeretné a következő nagykoncertjéhez felkérni?

A telefonra ébredtem, előtte lévő este catwalk concertünk volt a Trafóban, úgyhogy kábán hallgattam a bemutatkozó mondatát, visszadőlve a párnámra. Az első gondolatom az volt, hogy milyen szép hangja van, brummogó mély basszus. Meg hogy hogy tud valaki egyszerre ennyire udvarias, tiszteletteli lenni és közben végtelen közvetlen és barátságos. Olyan volt vele beszélni, mintha már régóta ismernénk egymást.

Karnagyként és énekesként is részt vettél ebben a projektben, ami még nagyobb kihívás, mint csupán a fellépés több, mint tízezer ember előtt. Hogy élted meg ezt az időszakot ebben a kettős szerepben?

Nagyon élveztem.

Mindig ez van, ha nagy ritkán beállok énekelni valakinek a keze, vezetése alá – újra megélhetem azt az állapotot, amit fiatalkoromban a tanulmányaim alatt nagyon sokszor: átadni magam valaki más elképzelésének, bízni benne és a tőlem telhető lehető legjobbat adni. Pici bánál ez halmozottan nagy élmény volt, mert én azt hiszem, ilyen emberrel még nem találkoztam, akiből ilyen szinten folyik a zene.

Nem volt olyan pillanat, sem szünetben, sem az ezredik gyakorlásnál, amikor ne lehetett volna teljes eksztázisban rákapcsolódni a zenei rezgésére. Ezen kívül azt is nagyon élveztem, hogy nem rajtam volt a teljes produkció súlya és felelőssége – emiatt a kórustagokkal is sokkal közvetlenebbül és felszabadultabban tudtam együtt lenni. Függőséget okozó érzések voltak ezek masszívan.

Sok összművészeti és kísérleti előadást készítetettek már, saját műfajt teremtett a Soharóza a catwalk koncertekkel, de számtalan előadó hív titeket közös zenélésre – a Soharóza eddigi történetében milyen jelentőséggel bír a Presser koncert az Arénában 2023-ban?

Lehetne azt mondani, hogy ez egy szép megkoronázása volt a 15 éves munkánknak, de ez nem lenne igaz. Annyiféle izgalmas dologban vettünk részt és mindegyik más miatt volt feledhetetlen – egy barlang mélyén szlengoperát énekelni, amit közösen írtunk a kórustagokkal, vagy végig ülni a Tabu kollekció premiert, ami az első catwalk concertünk Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, és a kezét szorongatva 60 percen át látni, hogy működik, hogy ragyog a kórus és a közönség nevet és sír, vagy néma járást gyakorolni napokon át egy belga-francia művészpárossal, hogy utána bekötött szemű hallgatók között különleges hangzásokkal lepjük meg őket – nekem ez mind adott annyit, mint 12.000 ember előtt énekelni, csak máshogyan.

A mai napig kérdés bennem, hogy miért minket hívott a Pici bá – pedig többször megkérdeztem tőle és mindig türelmesen elmagyarázta –, amikor minket a kreativitásunk és az egyediségünk miatt szoktak hívni… itt elég egyértelműen nem ez volt a feladatunk. De őszintén szólva: teljesen mindegy, a lényeg, hogy őt is és a fantasztikus zenészeit heteken át közelről láthattuk dolgozni, fejlődtünk, fejlődtünk, fejlődtünk, és mindeközben egy olyan szeretetteli és profi csapat vette körül az egészet, hogy azt az általános iskolában kéne tanítani – nem a szervezést, hanem a szeretetet.

A több mint tízezer embernek szóló fellépés után a kórus következő koncertsorozata egy kis létszámú és vállalkozókedvű közönségnek szól. A Határtalan nap című rendhagyó városi séták pirkadatkor kezdődnek és a napfelkeltébe kísérik a nézőket zenével és mesékkel. Honnan jött az ötlet?

Egy kis alpesi faluban, Alpbachban dolgoztam két nyáron át egy-egy hetet, zenei workshopot tartottam egy tudományos-diplomáciai fórumon – ők is rájöttek, amire már oly sokan, hogy a művészet és a mozgás beiktatása előre lendíti az intellektuális tanulmányokat. Ott volt ilyen lehetőség, hogy hajnali 3-kor indulva, busszal, lanovkával utazva, majd még másfél órát kirándulva egy csapatnyi ismeretlen, különböző országokból érkező fiatallal épp a napfelkelte pillanatára értünk fel a hegycsúcsra.

Elmondhatatlan érzés volt – majdnem olyan, mint 12.000 ember előtt, szűk kis körben állva, a cappella énekelni Presser Gáborral az Angyalokat. Utána még egyszer megcsináltam magamnak ezt az élményt, amikor körbeutaztuk kis családommal egy lakókocsival Szicíliát és a legdélibb ponton sikerült a tengerparton találni vadkemping helyet.

A két fiammal, akik akkor 6 és 9 évesek voltak, megbeszéltük, hogy felkelünk hajnalban és megnézzük a napfelkeltét. A nagyobbiknak sikerült, a kisebbik tovább durmolt. Teljesen más élmény volt, de hasonlóan mellbevágó. Amikor azon gondolkodtunk, hogy mit tudnánk egy kórusperformansz keretein belül megmutatni Budapestből, akkor rögtön beugrottak ezek a nagyon erős emlékek.

Hogyan készültök erre a különleges kihívásra, hogy már hajnalban készen álljatok egy koncertre, ráadásul szabadtéren? Az ismertető szerint mindenféle időjárási körülmények között megtartjátok a sétát…

Külső-belső határátlépésre invitáljuk a közönséget és magunkat is, ami itt kezdődik: fel kell kelni nagyon korán és oda kell menni. Aki ezt átlépi, az már kapott valamit. A 12 fős csapattal úgy kezdtük a folyamatot, hogy órákon keresztül játszottunk azzal a kérdéssel, hogy nekünk személyesen mi a határátlépés – a harmadik óra végére megszületett egy „vérszerződés”, amit mindannyian aláírtunk és amit minden próbán felolvasunk. Szektásnak hangzik, de nem az, inkább terápiás és közösségerősítő. A vérszerződés felolvasása után én személy szerint bátrabban megyek bele kísérletekbe és sokkal jobban elfogadom a többiek ilyen-olyanságát. Szeretek így dolgozni: hogy van egy közösen megállapított, nagyon őszinte értékrendünk. A szabadtéri koncert kérdése mindig nehéz az akusztika miatt – ezért nagyon próbálunk arra odafigyelni, hogy igazán helyszínspecifikus legyen az előadás és a közönség között/mellett/alatt/fölött történjen minden, közvetlen közelről, akár egyesével. Nem zenei élményt szeretnék adni, hanem zsigeri érzéseket, bármi is legyen az – mint ahogy a napfelkelte megélése is valami nagyon erős hatással bír, valahol a mellkas vagy a gyomor mélyén.

Az időjárás pedig tényleg ne legyen akadály, nekem legfőbb elvem az életben: “Nincs olyan, hogy rossz idő, csak rossz ruha és rossz cipő.” Ha nem látjuk az október végi hajnalban a napfelkeltét, akkor elképzeljük. Addigra már túl leszünk közösen egy csomó mindenen: egy találkozáson a sötétben, egy hosszú úton fel a kilátóba, erdőben sétálva és hallgatózva. Egy csapatnyi emberrel, akik ezért jöttek…

Grisnik Petra lesz a Határtalan nap séták idegenvezetője. Hogy találtatok egymásra? Petra vett részt a koncepció megalkotásában is, vagy csak később csatlakozott, mint prózai szereplő?

Petrát már régóta ismerjük, én az Europa Cantat kórusfesztiválon is dolgoztam már vele, de akit még régebben ismerünk, az a Göttinger Pali, aki még Halastós időnkben rendezett minket (a Halastó kórus a Soharóza és a Csíkszerda előkórusa volt 2002-2008 között). Eredetileg együtt szerettük volna a kettőjüket ebben a projektben, aztán mindenféle szervezési okokból végül csak Petra maradt meg, ő viszont nem csak színésznőként van velünk, hanem teljes mértékben részt vett a koncepció kialakításában, amihez először egy dramaturg csapattal brainstormingoltunk többen, majd Petrával és Spilák Zsuzsával, aki a kórus tagja, hárman dolgoztuk ki a végleges tervet. Izgalmas és nem könnyű folyamat volt, mert eléggé különbözőek vagyunk mi hárman, de addig csiszoltuk az ötleteket, amíg le- és kikerekedett a teljes koncepció és mindannyian boldogok voltunk.

Milyen zenei élményre számítsanak a nézők ezen a rendhagyó városi sétán?

Talán nem is annyira zenére, mint hangokra és hangzásokra számítsanak. Persze az is zene, hisz „minden zene”. Az erdő hangja is – ha úgy tekintünk rá. Meg a csend. Főként a csend! Közhelyek ezek, de sajnos végtelenül egyetértek velük.

Október végén három helyszínen valósulnak meg a séták, várható-e hogy esetleg folytatjátok a sort?

Ha működik és szereti a közönség, és mi is szeretjük csinálni, akkor persze, de ez majd akkor és ott fog kiderülni. Az is lehet, hogy egyszeri varázs. Mint 12.000 ember előtt a capella Angyalozni Presser Gáborral és utána egy életre emlékezni rá.

A Határtalan nap városi sétákról bővebb információk itt találhatóak:

Október 21. szombat, Róka-hegy: https://fb.me/e/1ji4LZ1hS
Október 22. vasárnap, Naplás-tó: https://fb.me/e/AG66ofQt
Október 23. hétfő, Hármashatár-hegy: https://fb.me/e/84GqIkrGz

Milyen jó ezeknek együtt - Halas Dóra karnagy, Soharóza

A Zeneakadémia doktora, aki más művészetek felé nyitó, éneklő társulatot vezet. Adtak már gasztrokoncertet, játszottak operát barlangban és részt vettek több színházi előadásban is.

Magyar Narancs: Kezdjük röviden előző kórusoddal, a Halastóval, amely amatőr, énekelni szerető emberekből állt. A neve a te és alapító társad, Tóth Árpád nevéből jött létre. (Vele következő, januári számunkban közlünk beszélgetést – a szerk.) Mi volt a szándékotok? Csak szerettetek énekelni? Vagy az egyébként méltán híres magyar kóruskultúra kritikájaként jött létre?

Halas Dóra: Akkor voltunk másodéves karvezetés szakosok a Zeneakadémián, és kritikusan álltunk a mai magyar karvezetés-oktatáshoz, ami ott tartott, ahol ötven évvel ezelőtt. A Kodály-korszak igazi aranykor volt, és a tanárok, akik abban nevelkedtek, csak ezt adják tovább. A Kodály-módszer mint pedagógiai elv és gyakorlat fantasztikus persze, de a legtöbb magyar kórus ma is elég merev és konzervatív; a zenei ízlés és a kóruséneklés műfaja itthon nem fejlődött tovább, nem nyit a világ történései, változásai felé. Pedig az embereknek ma már sokkal inkább van egyéni gondolata, de a kóruséneklésben ma is csak a karnagy véleménye számít.

MN: Ezután szétváltatok, Soharózára és Csíkszerdára. Miért?

HD: A legfontosabb ok az volt, hogy két különböző zenei irányt képviseltünk. Én kísérletezőbb akartam lenni, olyan fiatal zeneszerzőkkel dolgoztam, akik feszegették a kórus­éneklés határait, mint például Rubik Ernő Zoltán vagy Sztojanov Georgi. Az improvizációban is úgy alakult, hogy ami nekem iszonyú izgalmas volt, például az énekhangon túli effektekkel, torzításokkal, zajokkal való kísérletezés, az Árpi számára sokszor már nem minősült zenének. Én azóta is azt vallom, hogy minden lehet zene, ez csak a hallgató hozzáállásán múlik. A szétválás fájdalmas volt, de szükséges és jó. A Soharóza úgy alakult meg, hogy Bodó Viktor egy kórusimprovizációs workshop-bemutatónk után felkért minket egy színházi együttműködésre, de kisebb csoporttal. Ez hozzám állt közelebb.

MN: Mi az, ami markánsan megkülönböztet titeket? A zenei felfogás, a zene kezelése vagy a megjelenéshez, kifejezésmódhoz való hozzáállás, netán a mondanivaló?

HD: Mi a 25 kórustag aktív beleszólásával folyamatosan új és friss dolgokat keresünk, mind műfajban, mind hangban. Egyre inkább az összművészet-jellegű előadások felé megyünk. Eredeti produkciókat igyekszünk létrehozni, másokkal társulva, például csináltunk Mautner Zsófival gasztrokoncertet, illetve operát barlangban egy szlengblog alapján, Göttinger Pál rendezővel. Vagy most Nagy Fruzsina jelmeztervezővel a Tabu kollekció című előadást (újra látható a Trafóban december 21–22-én – szerk.), amiben az extrém jelmezek, az elektronika és a látvány elegyéből egy minden eddiginél izgalmasabb végeredmény született. A visszajelzések szerint is „szintet léptünk”. Most már sokszor nem is kórusként, hanem társulatként hivatkoznak ránk, és ez talán jobb is.

MN: Kikből áll a Soharóza és mennyire állandó a tagsága? Mik a részvétel/tagság feltételei?

HD: Sokak számára meglepő, de echte civilekből áll: többen dolgoznak például multinak vagy a médiában, akad pszichiáter, ingatlanos és informatikus, és olyanok is vannak páran, akik hivatásszerűen foglalkoznak a zenével. Két feltétel van: az, hogy tisztán és magabiztosan tudjanak énekelni, és hogy a kísérletező működésünkhöz szükséges nyitottsággal, elszántsággal rendelkezzenek. Kottát nem kell feltétlenül tudni olvasni, de a színpadon erős, egyedi jelenlétre van szükség minden egyes tagtól.

MN: Vannak egyrészt rövid, tipikus repertoár-számaitok, másrészt egybefüggő előadásaitok.

HD: A rövidek arra valók, hogy ha felkérnek egy szereplésre, összerakjunk belőlük egy műsort. Az egybefüggő előadásokat pedig mi találjuk ki, valamilyen témára. Ritkábban, de szoktunk workshopot is tartani, ahol a játékos, improvizációs éneklést próbáljuk átadni, mert ilyen nincs a hagyományos énekoktatásban. Számomra a kórusimprovizáció nem esztétikum, hanem a közösségi kísérletezés, az újszerű élményteremtés eszköze.

MN: Miért fontos neked az improvizáció?

HD: Nekem nem is annyira az improvizáció a fontos, hanem az, hogy hogyan lehet bevonni az alkotásba a kórustagokat. Amikor teljesen hagyományos kórust vezettem, akkor sem használtam önmagában zenei instrukciókat – például sosem kérem, hogy ez „halk” vagy „forte” legyen –, inkább hasonlatokat, életszerű képeket, érzelmeket vagy fizikai tapasztalatokat használok, megmozdítom az énekeseket. Szerintem ezért is voltunk sikeresek versenyeken, mert emiatt frissebbnek hangzott az együttes. De az improvizáció már kicsit kihalóban van nálunk, inkább közösen agyalunk: csoportmunka, kutatás, zenegyűjtés folyik – ezért kezdtem már úgy hívni az egészet, hogy kollektív zeneszerzés vagy zeneszerkesztés.

MN: Fontos-e az improvizációhoz a zenei képzettség? Aki zeneileg képzett, annak talán nagyobb az eszköztára, amit felhasználhat az improvizációban. Anélkül nem marad az egész egy – ezúttal rossz értelemben vett – amatőr szinten, ami elsősorban a résztvevőknek élvezetes, de hallgatni nem feltétlenül?

HD: De, megmaradhat annak, ezért én ma már másképp nyúlok az improvizációhoz, inkább előkészítésnek használom vagy játékos bemutatóként. Minden attól függ, milyen játékszabályokat határoz meg az ember. Gunnar Erikssontól (svéd karvezető, a kórusimprovizáció mestere – a szerk.) számos jó alaptechnikát tanultam. De mi aztán elkezdtük jobban szétcincálni a játékokat, és tény, hogy ez tud amatőr hatást is kelteni, nem mindig sikerül jól, de a rizikó része a kísérletezésnek. Az amatőrök szerintem gyakran ötletesebbek, mint a zenészek. A Zeneakadémián képzetteknél én inkább beszűkülést tapasztaltam. Technikailag persze nagyon kiképeztek minket, de gondolkodásban nem. Az egyediségnek, a fantáziánk használatának nem volt helye.

MN: Ha változtatnál valamit a zeneakadémiai képzésen, mi lenne az?

HD: Zeneakadémista korunkban önszorgalomból írtunk egy tizenkét oldalas javaslatot erről… Megtisztítani például a szakot egy csomó fölösleges tárgytól. Nyitni más művészetek felé, kötelezővé tenni a tapasztalatgyűjtést máshonnan.

MN: Mi volt az első olyan siker, amitől kezdve nem ti mentetek fellépőhelyek után, hanem titeket kezdtek hívni?

HD: Az a szerencsénk, hogy az első felkérésünk Bodó Viktortól jött, még a Szputnyik-időszakban – ez volt a Bérháztörténetek nyolc évvel ezelőtt –, és bár csak egy finálét kellett énekelnünk, de az már megalapozta a folytatást. És mivel a színháznak nagyobb a közönsége, mint az eléggé zárt kórusvilágnak, ezért szerintem kellett ez a színházi irány, hogy kinyíljon a világ. A Tabu után Ascher Tamás ezt írta nekünk: „A csapat nagyszerű társaság, olyasféle vonzerővel hat az emberre, mint némelyik színtársulat; így éreztem Brook vagy Strehler színészei iránt, de leginkább Marthaler zseniális, ám habókos alakokból álló társulatai láttán támadt bennem hasonló gyöngéd szeretet, elismerés, meg még valami irigység is: milyen jó ezeknek együtt” – ez nagyon jólesett. Én nem szeretem magunkat elnevezéssel lehatárolni, pont az tetszik, hogy műfajok közt lebegünk.

MN: Ilyen műfaj persze van, csak itthon nincs. Mennyire ismered az európai szcénát?

HD: Azt hiszem, elég jól. Sok külföldi kórusfesztiválon, kórusolimpián dolgoztam, Dél-Koreától kezdve Brémáig, zsűrititkárként – ezeken felvonult a kórusvilág minden létező formája. Az Ohridi Nemzetközi Kórusversenyen zsűritagként voltam jelen, a tavaly Pécsett rendezett Europa Cantat fesztiválon pedig, ami Európa legszélesebb kórusrendezvénye, a zenei iroda vezetője voltam.

MN: És találkoztál olyanokkal, akik téged inspirálnak?

HD: Persze. Például a spanyol karnagy, Josep Vila Jover gyerekkara, ahol a gyerekek maguk találnak ki az énekléshez koreográfiát. Nekem is ez az elvem, hogy az nem jó, ha megmondja valaki, hogy mit csinálj – az a jó, ha te is benne vagy a kitalálásban. A koreografált kóruskoncertek műfajában a leghíresebb Karmina Šilec, aki a Carmina Slovenica nevű teátrális kórusával járja a világot, ő izgalmasan, szépen és roppant magas színvonalon rakja fel az előadásait. De annyiban mások vagyunk, hogy mi beletesszük ezt a bizonyos kollektív zeneszerzést, mi a saját közös koncepcióinkat mutatjuk be. A kórus hetekig, hónapokig ötletel egy témán, és aztán ezekből gyártjuk a zenét, saját dallamokra, effektekre vagy létező zeneműrészletek felhasználásával. A Tabuban, a haláljelenetben például egy Bach-korál, egy brazil temetési zene, egy angol limerick, egy magyar népdal és egy Requiem-részlet került egymásra, az egyes tabu témákat pedig a kórustagok választották, kutatták.

MN: Amikor témát választotok, reagáltok az aktualitásokra?

HD: Egyelőre az volt a tapasztalat, hogy jobb nem konkrétan hozzányúlni aktuális témákhoz: egyrészt a zene absztraktabb közeg, másrészt sokan vagyunk a kórusban, szerte­ágazó véleményekkel. Arról készítünk előadást, ami mindannyiunkat izgat. Vannak persze az előadásokban pici utalások, amik éppen aktuálisnak hangzanak – mindenki mást lát beléjük. A társa­da­lom­kritika nem cél, de azért a rengeteg háttérmunkában benne van, és van, hogy ez átsüt.

MN: Egy hagyományos értelemben vett kórusmű megél a látvány nélkül. Ti mennyire?

HD: Engem a hagyományos „kórus” műfaj már nem érdekel. Néhány előadásunk valóban nem élne meg a látvány nélkül, de nem mindig a vizuális művészetekkel társulunk. Volt olyan kísérletünk is a Király fürdőben, hogy szagokat próbáltunk a zenéhez társítani, csukott szemű közönségnek. Azért van egy improvizációs lemezünk is, azt elég csak hallgatni.

MN: A Tabu valójában kinek a műve?

HD: A Tabuban 50-50 százalékban fontos a látvány és a zene. A látványért Nagy Fruzsina felelt, a zenéért pedig én, és maximálisan együtt rendeztük az előadást. De a kreatív háttérben ott van a kórustagok fél éven át tartó kutatómunkája, a zene pedig nem lenne olyan, amilyen Bartha Márk elektronikája nélkül, akivel szintén hónapokon keresztül csiszolgattuk a hangzást.

MN: Mik a terveitek?

HD: Fruzsival már ötletelünk a következő közös projekten, de azt még nem árulom el. Februárban készülünk egy előadásra a Zeneakadémián, ahol Kassák feleségének, Simon Jolánnak a szavalókórusa a kiindulópont. Májusban Rubik Ernő Zoltán zeneszerzői diplomakoncertjén lépünk fel, illetve jön egy belga művész, akivel a Trafó rendezésében fogunk együtt dolgozni. Emellett tervben van, hogy külföldön is előadjuk a Tabut, de ez nagyban függ az anyagiaktól és a lehetőségektől.
szerző

Rácz Judit

1% a Halastónak



Kedves Barátunk, zenekedvelő, netán zeneőrült ismerősünk,

igen, ez egy felhívás, kérés, bátorítás arra, hogy adj 1%-ot a HEKK-nek.

Ha nem akarod tovább olvasni, mert úgyis nekünk akarod adni az 1%-odat, akkor csak másold ki a legfontosabb adatokat:

Nevünk: Halastó Közhasznú Egyesület
Adószámunk: 18126185-1-41
...vagy töltsd le a hivatalos nyilatkozatot.

Szóval azért fordulunk hozzád, mert...


  • ha már láttál hetven csíkos pólóst énekelni, hogy Szerelem, szerelem,
  • ha megszédített már a Városminor Kamarakórus semmivel nem összetéveszthető hangzása,
  • ha elcsodálkoztál már azon, hogy egy olyan elképesztő akció, mint a Kórusok Éjszakája, hogyan valósulhat meg csupán önkéntes munkából,
  • ha üldögéltél már egy késő nyári este egy párnán, fröccsel a kezedben hallgatva a kórusimprovizációt vagy bármi mást, ami a Kultúrfürdőben épp műsoron volt,
  • ha már tavaly eldöntötted, hogy idén a te gyermeked is menjen egy jót nyaralni,
  • ha volt alkalmad csukott szemmel hagyni, hogy körbemossanak a Hangfürdő hullámai,
  • ha mindenki azt kérdezi tőled, nem tudod, mikor lesz Soharóza koncert?
  • és ha még nem döntötted el, kinek adod az adód 1%-át,

akkor itt a lehetőség! Add nekünk!

A Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület, amely 2006 óta biztosítja a hátteret azok számára, akik eredeti, vicces, improvizatív, hibrid, kóruséneklésen alapuló művészetet csinálnak szabadidejükben.

A legfontosabb adatok még egyszer:
Nevünk: Halastó Közhasznú Egyesület
Adószámunk: 18126185-1-41

Támogatásodat előre is köszönjük!

p.s. Ha követni szeretnéd a Halastó Egyesület eseményeit, koncertjeit, programjait, figyeld mindig a HEKK naptárat! Vagy iratkozz fel a hírlevelünkre akár!

Kultúrfürdő Rap a Momentán Társulattal – segíts szöveget írni!

Szerinted melyik (volt vagy lesz) a Kultúrfürdő legjobb pillanata? És a legrosszabb?
Szombaton a Momentán tagjai egy rap-számot írnak a programjainkra adott visszajelzésekből.
Ha van egy-egy mondatod az idei Kultúrfürdő legjobb és legrosszabb pillanatairól, kérjük írd meg kommentben (vagy küldd el a kulturf2013@gmail.com címre), aztán gyere el az előadásra és hallgasd meg a végeredményt.

Snoblesse Special: Soharóza kontra Momentán

Mi történik, ha az improvizáló színházcsinálókat összeeresztik a hangokkal machináló kórusosokkal? A Kultúrfürdő programjaként megvalósuló imprókavalkádról a Soharóza kórus vezetőjét, Halas Dórát kérdeztük.

HD: "Csináltunk már valami hasonlót az Ördögkatlan Fesztiválon. A Momentán Társulat egy színházi imprócsapat, mi meg, a Soharóza, kórusimprót is szoktunk csinálni. Göttinger Pali vezetésével zajlik az össznépi impró, ő lesz az, aki a közönségtől ötleteket, hívószavakat kér, olyasmiket például, hogy mi legyen a helyszíne a következő jelenetnek, s a közönségtől kapott instrukciók alapján hol a Momentán, hol a Soharóza imprózik, hol meg közösen a két társulat. Mindezt persze zenei aláfestéssel.”

Momentán Társulat + Soharóza a Kultúrfürdőben

A színházat improvizáló Momentán társulatot és a zenével-zajokkal-hangokkal machináló Soharóza énekegyüttest idén összeeresztették az Ördögkatlanban. Ez fog újra megtörténni most a Kultúrfürdőben - csak éppen egészen máshogy. Új közönség, továbbgondolt együttműködés a színészek és a kórus között, de reméljük, ugyanannyi meglepetés és móka-kacagás. Momentán-Soharóza kísérlet 2.0 - legyetek ti az egerek. A narrátor régi jó barátunk: a Göttinger Pali.

This performance is the result of the collabortaion between the improvisation-based Momentán Theatre Company and the music-noise-sound-production based Soharóza choir. The narrator is our good old friend, Pál Göttinger.

Belépőjegy nincs, adományt köszönettel elfogadunk / No tickets available, we kindly accept donations, though.

Ez más tészta

Momentán + Soharóza

Az improvizációs formákra mint egy massza gyúrására gondolok. Lehet ez a tészta hang vagy szó, azt mindig megduzzasztják, elvékonyítják-kinyújtják és végül gombócokba vagy más formába gyúrva tálalják. Mindezt persze mulattatóan. Vagy a hangok szituációba nem illősége, az elvárásaink megszegése miatt nevetünk, vagy pont az ellenkezője okán: mert annyira távoli a dolog, de mégis annyira passzol a helyzetbe. Nyilván, a sokat hallott szófordulatok kiforgatása is vigadalmat okoz.

A Katlanon vagyunk, így közös kincsként (úgymond lisztként) adódik Palkonya, Kisharsány, Nagyharsááány, (♪ötszázért eladó négy sorszááám♪), valamint a katlanbuszozás élményei és egyéb közismert fesztiválozós epizódok. Mivel minden az interakciókra épül, Göttinger Pali vezényletével felváltva vetjük vigyázó szemeinket a Soharóza improvizációs kórusra, a Momentán improvizációs társulat tagjaira, a két csoport összjátékára, továbbá ötleteléskor a közönségben ülő társainkra.

Jelenetről jelenetre sziporkáznak egysorosokkal, amiket nehéz krónikába foglalni, mert kiragadva már nem ugyanazt jelentik azoknak, akik nem voltak ott. Inkább azt mesélem el, hogy próbáltam figyelni előadás közben, mégis miben különböznek a profik a többi Katlanlakótól. Pl. Momentánékból mintha „folyékonyabban dőlne a hülyeség”. Elképesztő gyorsasággal gyúrják a szavakat, hozzák a helyzeteket, s állnak elő szórakoztató fordulatokkal. A „rozik” szintén fantasztikusan figyelnek egymásra, jó érzékkel illesztik össze a különböző hangokat, s így kellemes harmóniákat, a szöveget hűen aláfestő neszeket és a szituációt feldobó hanghatásokat csalnak elő torkukból. Egy nyári élményekből álló kórussal melegítünk be, amit aztán nemzeti dohányboltos, párterapeutás és katlanbuszos „megtörténhetett volna” helyzetek követnek.

Gyors és pörgős az esemény (előadás? workshop? vagy mi is ez?), nagy élvezettel fogyasztunk minden újabb ötletet. Jó nézni, ami a színpadon történik, többen szívesen be is ugranának. Na majd otthon, a spontaneitás máskor is gyönyörködtet.

Pétervári Judit

forrás: http://www.ordogkatlan.hu/

Momentán + Soharóza a Katlanban!

A kórusmuzsikát improvizáló Soharóza és a színházat improvizáló Momentán is ott lesz idén a Katlanban - szombat este pedig egy előadás erejéig összeeresztjük őket! Történetmesélés, jelenetek, játékok, gyors helyzetfelismerés és zene - a közönség ötletei alapján, rögtönítélő módon!

25 közreműködő improvizál egy egész előadást, beleadva mindent, amivel két nap workshopolás és a saját koncert illetve előadás során a katlanozók is megismerkedhetnek addigra... és még többet is!

Harsányi Bence, Nemes Takách Kata, Kiskovács Attila és Göttinger Pál, valamint Halas Dóra és a Soharóza Kórus egy színpadon, csak erre az egy estére!

'PROGRAMSZÁMBA MEGY A LELKESEDÉS' - GÖTTINGER PÁL AZ ÖRDÖGKATLANRÓL

A 6. Ördögkatlan Fesztiválon a Momentán Társulattal lép fel a BuszSzínház egykori utaskísérője, Göttinger Pál. Erről mesélt Barta Zitának.

Ötödik alkalommal térsz vissza a Katlanba...
Merem azt mondani, hogy a szövetségese vagyok Bérczes Lászlónak, és ha valamibe belevág - legyen az akár egy kis dolog, mondjuk a buszmenetrend kiragasztásának megszervezése a Katlanban -, valahogy közel találom magam a vállalkozásához. A fesztiválon mindig annak kell megfelelni, amiben éppen benne találom magam, kis megoldandó problémáknak. Ezt nagyon élvezem.

Idén a Momentán Társulattal tartotok közös előadást. Hogy kezdődött az együttműködés?
A Momentánosokat régóta ismerem. Váradi Zsuzsival dolgoztam rendezőként, Bódy Gergővel együtt voltunk gyerekszínészek, Molnár Leventéékkel együtt szinkronizáltunk. Hosszú évek óta nagy rajongója vagyok az ő közös elfoglaltságuknak. Amikor Bódy Gergő tévés munkája miatt beugróra volt szükségük, rám gondoltak. Nagyon örvendeztem, rohantam segíteni, és nagyon jól érzem magam, ha hívnak.

Az improvizáció válhat rutinná?
Megvan ennek a veszélye. A Momentánnak pont az az erőssége, hogy nem csal, a szereplők valóban jelenet közben találják ki, merre menjen tovább a produkció. Minden alkalomért megküzdenek, ami nagyon jó, mert frissen tartja őket. Rémisztő, amikor az ember elkezdi magán érezni, hogy nem megy jól a dolog. Ilyenkor a rutin sem segít. Persze a felkészültség és a technikák ismerete nagyon fontos. Az improvizáció alázatot követel. Nagyon rajta kell lenni, nagyon figyelni kell közben, termékeny állapotba kell kerülni. A közönség pillanatok alatt fog ítélni, rögtön látja, ha egy jelenetben nincs invenció.

Az idei Ördögkatlan kínálatában rengeteg a workshop. A Momentán is készül műhellyel. Milyen közösségre, milyen közönségre számítotok?
A Katlan vonzerejéhez tartozik, hogy a fellépők a katlanozóktól szinte semmilyen módon nem különülnek el egymástól. Ezt mutatja, hogy ugyanazon a helyszínen várakoznak a nézők az előadásra, ahol a színészek cigiznek. A közönség látja, hogy pakolnak be az alkotók, milyen nehézségekkel küzdenek. Az egész fesztivál nagyon közvetlen és barátságos. Ha vége lesz a Buszszínháznak Palkonyán, mindenki leszáll és együtt iszunk egy bort. Azt tapasztaltuk, hogy szinte programszámba megy a lelkesedés, az eszmecsere, a beszélgetés, a vita, a röhögés.

Nagyon sok bekapcsolódni vágyó, játékos kedvű ember meg szokott itt fordulni. A Momentánosok és a Soharóza kórus is azt vallja, hogy ha odajön hozzájuk valaki, aki akar játszani, vagy énekelni, jó alapanyagot szolgáltat egy jó produktumhoz. Az amatőrség engem is nagyon vonz. A profizmusban is azt az állapotot keresi az ember, amelyben a munkavégzés és a közösségi szellem nem válik ketté. A Katlanon ez az állapot sokszor válik átélhetővé.

Van egy ilyen ócska, százéves mondás, nagyon vacak mondás, de mégis ide kívánkozik: a profi olyankor is csinálja, amikor nincs kedve, az amatőrnek meg mindig van kedve. Ebben az értelemben a Momentánosok és a Soharózások valóban azt csinálják, amihez kedvük van. Egyfajta világlátást képviselnek, ami nélkülözi a számítást, a marketing-stratégiát.

Volt olyan, hogy rendezőként nem az előadást, hanem a kísérletezést tűzted ki célul?
Aránylag kevésszer adatik olyan helyzet, ami a szabad kísérletezést lehetővé teszi, pedig hatalmas szükségem lenne rá. A pályám legelején dolgoztam Erdélyben egy Nézőpont Színház nevű társasággal, akikkel bámulatosan sok időt töltöttünk együtt: két hónapot, de együttlakós két hónapot! A nagyon alapos ismerkedés után komoly workshop következett, aminek az eredménye nemcsak az előadásban hasznosítható rengeteg ötlet, hanem mély és empatikus emberismeret. A kőszínházi struktúra keretei ezt kevésbé teszik lehetővé. Utoljára a Szputnyikban dolgoztam így. De a Katlanon is mindig van alkalmam arra, hogy impulzusokat gyűjtsek.

Van kedvenc történeted, emléked a Katlanból? 
Alapélményem az alvás teljes hiánya. Este, amikor a nagykoncertnek már vége van, még időt töltünk az emberekkel, de reggel nagyon korán kell kelni, mert a kánikula előtti pár óra igazán hasznos a munkavégzés szempontjából, no meg a fesztivál már reggel produkál zűröket, amiket estig muszáj elhárítani.
Csomószor előfordul, hogy a közeg hirtelen megoldást kínál nekünk. A Buszszínház például egy kockázatos vállalkozás, mert kitalálunk száz dolgot egy napra, de nem lehet tudni, hogy meg fogjuk-e őket valósítani, mert az attól függ, hányan szállnak fel a buszra. Ha az ember mereven áll a játékhoz, vagy a saját megmutatkozása érdekli, akkor könnyen élheti meg kudarcnak a Buszszínházat... Még mindig a fejemben van az, amikor egy távolsági buszra préseltünk föl nagyjából százötven embert, és kitaláltuk, hogy moldvai táncházat tartunk. Nagyon kicsit mozogtak az emberek, de lelkesen mozogtak. Eltökélték, hogy szabadon és jókedvvel fognak megélni egy közösségi eseményt, és ez sikerült is. Hát persze, mert mindenki azt akarta azon a buszon, hogy sikerüljön...

Az interjút készítette: Barta Zita

Hatodszor is mezítláb, csíkosban, az ördögszántotta hegy alatt

Megszámlálatlan program, ezer fellépő, színház, zene, irodalom, film, kiállítások, művészeti műhelyek, pince- és falutúrák, gyerekprogramok, sport – és már négy falu – várja a fesztiválozókat Baranyában, a villányi dombok között. Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya mellé idén Beremend is betársult.

Filmvetítéssel és borkóstolóval kezdődött a 6. Ördögkatlan Fesztivál sajtótájékoztatója az Akvárum borbárjában. A borokat a legfestőibb programhelyszín, a kisharsányi Vylyan pincészet kínálta, a filmeket a budapesti Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola diákjai készítették.

Az animációst érdemes feszülten figyelni és többször megnézni, ugyanis a szereplők hasonlósága valós személyekkel nem a véletlen műve, nekem még az ördög is gyanús… A klipen pedig a közönség is főszereplő: lehet, hogy Te is rajta vagy!

A két főszervezőn – Bérczes Lászlón és Kiss Mónikán – kívül jelen van Dinyés Dániel zeneszerző és karmester, Göttinger Pál rendező, Kolonits Klára operaénekes, Hartyándi Jenő fesztiváligazgató (a Mediawave-é) és nincs jelen Nagy József rendező-koreográfus-színész-díszvendég (pedig úgy volt, hogy itt lesz: no nem baj, majd a Katlanban jól és sokszor megtekintjük, mert rendez, játszik, fest, performerkedik és még számtalan dolgot csinál).

Bérczes felvezetője után Kolonits méltatja kedvesen az Ördögkatlan érdemeit, Bérczes pirul, és közbeveti "Mindenki azért ül itt, hogy dicsérjen minket!", mire Hartyándi, az örök ellenzék meg ingatja a fejét, hogy ő bezzeg úgyse dicsér.

Dinyés és Kolonits a komolyzenei programokhoz csinál kedvet: Beremenden lesz Mozart Requiem a csillagos ég alatt, egy alkalomra megvalósul, ami nincs, az "Ördögkatlan Szimfónikusok". A másik projekt – kaposvári ötlet és aki a Katlanba nem jut el, a Katonában még szerencséje lehet hozzá – a rendhagyó operamagyarázatok.

Verdi két operáját, a Traviátát és a Rigolettót ismerhetjük meg női és férfi szemszögből, szöveg és zene összefüggésében. ("Javaslom, hogy a közönség is legyen kettéosztva, nőkre és férfiakra" – veti közbe Hartyándi Jenő.)

Göttinger Pál a kaposvári Csiky Gergely Színház (ahova Bérczes is átigazolt a Bárkából művészeti vezetőnek) rendezője, aBuszszínház és a Faluturisták programok lelke, a Momentán Társulat és a Soharóza Kórus aktivistája. (A Kórus épp felvételt hirdet, de tényleg "A Soharóza kísérleti énekegyüttes augusztustól új tagokat keres minden szólamába. Kottaolvasás vagy képzett hang nem feltétel, csak a magabiztos éneklés, nyitottság a hülyeségek iránt (a minden zene közhellyel élve) és a lelki-testi elkötelezettség.")

A felsorolt "teátrumságok" lényege a spontaneitás, az invenció, a reflektáltság, esernyő és varrógép véletlen találkozása a boncasztalon - Lautréamont és szerény személyem legnagyobb örömére.

Idén az egyik díszvendég Jiří Menzel, a kisharsányi templomkertben üzemelő kertmoziban megnézhetjük aHóvirágünnepet ("B. L. kedvenc Menzel-filmje, ha ez számít" – áll a programfüzetben), a Pacsirták cérnaszálont, a Sörgyári capricciót és a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, ez utóbbi előtt maga a mester tart bevezetőt, s kapcsolódik hozzá még valami!

A Hatok képzőművészeti csoport (akik heten vannak), a palkonyai vasútállomást foglalják el és csomagolják be 5 napra, augusztus harmadikán, délután 4 órakor leplezik le, mit csináltak a "Láthatatlan állomás"-on. Tényleg senki sem tudja még mit, de egy dolog biztos, kapcsolódik a Menzel-film leghíresebb jelenetéhez, s köze van a pecséthez és egy női testrészhez, és ki is lehet próbálni…

Hartyándi Jenőtől megtudjuk, hogy amit évek óta megpróbál keresztülvinni, az most megvalósul, jelesül, hogy a Mediawave-csapat hadiszállása, a kisharsányi kovácsműhely-udvar nem programhelyszínként, hanem művészeti műhelyként fog működni. Lesz idejük és alkalmuk alkotni, s az eredményt meg lehet majd tekinteni, és nem lesznek hírességek, csak alkotó ifjak és mestereik.

Bérczes finoman érdeklődik, hogyha egy híresség be szeretne menni és jegye, azaz karszalagja is van, azért bemehet-e? Jenő szakállát simogatva láthatóan elgondolkodik a problémán, mert hírességek lesznek bőven, ha nem is "celeb" értelemben.

Mélyen együtt lehet érezni Kiss Móni dilemmájával, hogy a számolatlan programból (tényleg számolatlan, nemcsak számtalan, "már megint nem volt időnk összeszámolni, mennyi" – mondja), mit emeljen még ki a sajtótájékoztatón? Lesz sok új és sok régi, valami máshonnan kapott és új felfedezés (mint egy szerencsét hozó menyasszonyi öltözék).

Nagyon sok színházi előadás lesz, a fentiekben említetteken túl a kaposváriak, a debreceniek és a szabadkaiak, a Jel és a K2 Színház, a Forte, a Káva, a Medve és a Pintér Béla Társulat, a Nézőművészi Kft, a szentesi drámatagozatos gimnazisták, a Manna Produkció, a Watta Cirkusz (a budapesti és a torinói artistaképző növendékei), a diákszínjátszó találkozó fődíjas előadása, a Bóbita és a Vojtina Bábszínház és a hagyományos Bárka Mulatság, abból is a 300-adik!

Rengeteg koncert lesz mindenféle műfajban: alternatív, reggae, funky, ska, jazz, népzene, komolyzene, még a műfajok felsorolása sem fér ide, nemhogy a fellépőké. Az Erik Satie Maratonon, az Európa Kiadón és a különféle Wombo- és Grencsó-formációkon (Grencsó István is díszvendég) biztosan fellelhető leszek, s nem tudom mi az a Peter Problem, de érdekel…

Az irodalom leginkább a Vylyan-teraszon virágzik majd, zenével házasodva a Rájátszásban (Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Beck Zoli, Kollár-Klemencz László, Sárközy Zoltán, Szűcs Krisztián, Szálinger Balázs, Beck Zoli), slamelve (Pion István, Simon Márton, Fata Dani, Kövér András "Kövi", Tengler Gergely), beszélgetve (Szálinger Balázs, Háy János, Erdős Virág), dzsesszelve (Shakespeare újraértelmezve MC Sena, Márkos Albert, Bata István, G. Szabó Hunor által) és végnapjaink Víg Mihállyal és Keresztury Tiborral, i tak dalse…
Kiállítások, film, családi, esélykikötő, ördögtánc!

De hát már minden ott van a honlapon, nézzétek és szomorkodjatok, mert képtelenség lesz mindenen ott lenni, ami érdekel.

forrás: http://prae.hu/

JIŘÍ MENZEL IS AZ ÖRDÖGKATLANRA KÉSZÜL - BEREMEND CSATLAKOZOTT A FESZTIVÁLHOZ

Új helyszínként Beremend is része lesz Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya mellett az Ördögkatlan Fesztiválnak, amely július 30. és augusztus 3. között művészeti programok százaival várja a látogatókat.

A hatodik fesztivál díszvendégei idén különböző művészeti ágak világhírű képviselői: Nagy József rendező-koreográfus Nagyharsányban színészként, festőként, fotósként és beszélgetőpartnerként is megmutatkozik.Bukta Imre Munkácsy-díjas festőművész kiállítás mellett performansszal és installációval is készül. Jiří Menzelcseh filmrendező egy beszélgetésen vesz részt a kertmoziban, ahol filmjeit minden este vetítik. Grencsó István, a magyar avantgárd dzsessz kiemelkedő alakja nemcsak zenél, hanem fotózik, kiállít és workshopot is vezet - hangzott el a fesztivált beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiss Mónika szervező kiemelte: idén nagy álmuk valósul meg azzal, hogy a beremendi Megbékélés Kápolna előtti réten nagyzenekar, négy operaénekes és egy kórus közreműködésével felhangzik Wolfgang Amadeus Mozart Requiemje. A négy énekes - Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Horváth István és Cseh Antal - működik közre a Verdi Operakalauz című, rendhagyó operaértelmező programokon is, amelyek keretében Verdi két híres operája, a Traviata és a Rigoletto kerül terítékre Dinyés Dániel karmester vezényletével.

A könnyűzenei koncertek sorát a Quimby nyitja és a Kiscsillag zárja. Fellép rajtuk kívül a Punnany Massif, Péterfy Bori és a Love Band, az Európa Kiadó, Rutkai Bori és a Specko Jedno, a Kistehén Melankólikusok és a Psycho Mutants, a londoni The Urban Voodoo Machine és a francia Wombo Orchestra.

A klasszikus dzsesszt képviseli Alexander Balanescu és Ada Milea, a Kiss Erzsi Panchan, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. Templomi koncertet ad Érdi Tamás zongoraművész, de a zenekedvelők a Soharóza kórus mellett a Csángállótól a Söndörgőig vagy a Roma Hungaricumig igen széles palettáról válogathatnak.

A fesztiválon idén is lesznek színházi és táncelőadások, a látogatók többek között Pintér Béla és Társulata, a Jel Színház, a Forte Társulat, a debreceni és a szabadkai társulat, a k2 Színház, a Watta Cirkusz és a Momentán Társulat előadását is megtekinthetik.

A Rájátszás című sorozatban kortárs zenészek és költők inspirálják egymást: az előadásokban közreműködik többek mellett Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián és Szálinger Balázs is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a gyermekeket is számos program szórakoztatja, lesznek kézműves foglalkozások, színházi előadások és játékok.

Bérczes László, a fesztivál szervezője elmondta, hogy idén mintegy hatvanmillió forintból valósul meg az összművészeti programsorozat. Ennek nagy része a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) különböző pályázataiból és a jegybevételekből származik, de emellett a résztvevő falvak is igyekeznek pénzzel, valamint munkával támogatni a fesztivált. Bérczes László kiemelte: a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma az Ördögkatlan Fesztivált is felvette a kiemelt programsorozatok közé, így 2014-től 2016-ig évente több mint húszmillió forint áll rendelkezésükre.

A fesztivál részletes programja megtalálható a www.ordogkatlan.hu oldalon.

Forrás: MTI/http://szinhaz.hu

KÓRUSOK ÉJSZAKÁJA


2013. május 11. 
Budapest, Józsefváros


Misszió

Az emberi énekhang elsöprő erejét Budapest szívének izgalmasabbnál izgalmasabb helyszínein tapasztalhatjuk meg: egy éjszakára kórusok koncerttermeivé válnak a közterek, udvarok, padlások és pincék. A Kórusok Éjszakáján 10-15 a cappella együttes rövid és szokatlan zenei performanszának lehetünk szem- és fültanúi, megmutatva, hogy a kóruszenének üzenete van a 21. század embere számára is. A Kórusok Éjszakája a Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület önkéntesei szervezésében valósul meg, ezzel is képviselve azt a közösségi erőt, amely majd száz éve jellemzi a magyar énekkarok sikertörténetét.



Koncepció

A Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület – eddigi tapasztalataira építve – újszerű megvilágításban kívánja bemutatni az amatőr kóruszenét. Emellett szeretné ráirányítani a figyelmet Budapest nyüzsgő és pezsgő városrészeinek építészeti érdekességeire, csemegéire, megbúvó vagy feledésbe merült kincseire, és élettel, muzsikával megtölteni e tereket, építményeket, zugokat. A Kórusok Éjszakáját műfaji sokszínűség (népzene, komolyzene, világzene, régi zene, jazz és kísérleti együttesek) és az előadó formációk változatossága (szóló énekesek, énekegyüttesek, kamarakórusok, nagy létszámú énekkarok) jellemzi. Az estét különböző flashmob kórus-akciók színesítik majd bel- és kültéren egyaránt, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy minél több néző és hallgató csatlakozzon a közös énekléshez. Az este folyamán az egyik helyszínen sor kerül egy közös éneklésre is, melyen a kórusok és a közönség együtt énekli el a Kórusok Éjszakájára írt dalt.


Lehetséges fellépők
  • Aula Kamarakórus 
  • Csíkszerda
  • Eötvös Gimnázium kórusa/Tutti Cantabile
  • Forgó Együttes 
  • HEKK Kamarakórus
  • Jazzation
  • Kodály Intézet kamaraegyüttese
  • Soharóza
  • Szalóki Ági
  • Trés Fort
  • Városminor Kamarakórus

Helyszínek

Amikor a rendezvény helyszínein gondolkodtunk, az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy Budapest egyébként fiatalok által is frekventált városrészei egészen új és szokatlan szerepet kapjanak. Választásunk ezért esett a nyolcadik kerületi Lőrinc pap tér és Kálvin tér környékének jó akusztikai adottságokkal rendelkező közösségi területeire, illetve épületeinek belső tereire. 


Lehetséges helyszínek 
  • Ari Kupsus Galéria műtermei
  • Bródy Sándor utca
  • Corvinus, Rajk László Szakkollégium
  • Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének udvara és épülete
  • Jézus Szíve templom
  • Lőrinc pap tér
  • Magánlakások, udvarok
  • Magyar Építész Kamara udvara 
  • Mikszáth tér
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara
  • The Forum

Megvalósítás

A Kórusok Éjszakája koncertjei egymáshoz közeli helyszíneken zajlanak, időben egymással párhuzamosan. A felkérés alapján a kórusok egy vagy két 20 perces műsort állítanak össze, amelyet az este folyamán több helyszínen is előadnak. Az előadások sorrendjéről és helyszíneiről a közönség egy programfüzet és egy térkép alapján tájékozódik. Így mód van arra, hogy egy adott helyszín összes előadását végig lehessen hallgatni, vagy esetleg egy-egy kórussal több helyszínt is bejárva az adott együttes többféle műsorát figyelemmel kísérni, illetve természetesen ezek ötvözete is izgalmas programot ígér. Mindeközben a környező utcákban zajló flashmobokat is élvezheti a közönség.


A Kórusok Éjszakáját a Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület (www.halasto.com) önkéntesei szervezik, akik már igen nagy tapasztalattal rendelkeznek kulturális programok előkészítése és lebonyolítása terén, hiszen az ő nevükhöz fűződik az öt éve sikeresen működő és egyre nagyobb közönséget megmozgató Kultúrfürdő (www.kulturfurdo.hu) programsorozat is. 


A Kórusok Éjszakája kommunikációja és közönségszervezése a márciustól működő saját honlapján (http://korusokejszakaja.hu) és facebook oldalán (www.facebook.com/ KorusokEjszakaja), az egyesülethez tartozó szervezetek további honlapjain (http://www.halasto.com/, http://soharoza.hu/, http://csikszerda.hu/), illetve különböző – nyomtatott és webalapú – médián keresztül történik 2013 februárjától. A Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület és a program fellépőinek ismertsége, továbbá a sajtóban való megjelenések garantálják, hogy a programok megfelelő létszámú közönséget vonzzanak be, és hogy a turisták, különleges kulturális csemegét keresvén betérjenek Budapest e frekventált városrészébe.



Halas Dóra: "A kórustagok alkotók is egyben"

A Soharóza kórus legfőbb ismérvei a közösségi zeneszerzés mellett a felszabadultságon alapuló énektechnika és a kimeríthetetlen alkotókészség. Műsoraik többsége nem is kottába, sokkal inkább terekre, nem hangjegyekkel, hanem a közönség bevonásával íródik. Az amatőr énekegyüttes tavaly jelentette meg első lemezét, idén májusban pedig lemezbemutató koncertet adott. Ennek kapcsán a kórus alapítójával, Halas Dórával beszélgettünk, akit többek között a kórusimprovizáció hazai helyzetéről, a zene és tér kapcsolatáról és a rögtönzés filozófiájáról is kérdezgettük.

- Hogyan ismerkedtél meg a kórusimprovizáció műfajával és milyen eszközökkel képezted magad?

- Még zeneakadémista koromban Hollerung Gáborral látogattunk ki az első kórusolimpiára Linzbe, ennek keretében részt vehettünk Gunnar Eriksson többnapos kurzusán is. A svéd karnagy mindenféle bevezetés nélkül körbeállította a workshop résztvevőit, mintegy százötven embert, ő maga pedig csoportonként különböző hangokat adott az énekeseknek, majd hallás után újabb dallamfoszlányokat tanított meg nekünk. A folyamatosan változó zenei anyagból már vagy egy órája születtek újra a színesebbnél színesebb zenei fordulatok, amikor a karnagy egyszer csak odasétált a litván leánykarhoz: rövid beszélgetésbe kezdtek, aminek a végén felragyogott a lányok arca és közös éneklésbe fogtak. Eriksson sorra kiintette a szólamokat és a szűnni nem akaró többszólamúságból a végén már csak egy litván népdal dallama hallatszott, majd az is elhalt a levegőben. Ez volt az a pillanat, amikor beleszerelmesedtem a kórusimprovizációba, és innentől kezdve tudtam, hogy később én is valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Mivel azonban itthon nem találtam lehetőségeket a kórusimprovizációban való elmélyülésre, elkezdtem magam autodidakta módon képezni. Az egyetem mellett koncertekre és színházi előadásokra látogattam el, ahonnan sok impulzust gyűjtöttem össze. Bármilyen művészeti produkcióra is mentem, azt kerestem, miként tudom a látott technikákat a közös improvizálásokon felhasználni. A műfaj elsajátítására a legjobb terep természetesen az volt számomra, amikor ezeket a játékokat a kórusaimmal is kipróbálhattam. A kórusimprovizációval kapcsolatos kérdésfelvetések ugyanakkor a mai napig szerves részét képezik az életemet. A téma számos aspektusa érdekel, doktori disszertációmat is ebből készítem, amiben többek között a kórusimprovizáció pozitív hatásait és a rögtönzés filozófiai hátterét is érintem.

- Mondanál néhány példát kórusimprovizációs gyakorlatokra?

- Azok, akik még nem improvizáltak életükben, hajlamosak azt gondolni, hogy a közös rögtönzésekkor mindenki azt csinálhat, amit akar. De ez, ahogy egyetlen improvizatív műfajon belül sem, a kórusimprovizációban sincs így. A közös énekgyakorlatok során a kórustagoknak tudatosítaniuk kell magukban azt, hogy az improvizáció elsősorban egy olyan játékszabály, amiben lehet, hogy csak egy egészen piciny játszóteret kapnak majd, és persze, az is előfordulhat, hogy teljesen felszabadulhat benne a fantáziájuk, de a legfontosabb szempontot az egymásra való odafigyelés adja. Ez a kórusimprovizációs gyakorlatok esetében fokozottan érvényes: minél többen vagyunk, annál nehezebb improvizálni, és annál jobban kell odafigyelnünk egymás rezdüléseire. A nagyon kötött és kötetlenebb játékszabályt követő gyakorlatok között természetesen végtelen sok lehetőség van. Az egyik kedvencünk például a Kristály nevű játék, amit mi magunk találtuk ki. Ez úgy néz ki, hogy három zenei vezető áll középen egy körben, mindegyikőjük mögött két ágban egy-egy csoport van. A középen állók elindítanak egy motívumot, amikből a többiek csak annyit vesznek át, amennyit a közvetlenül előtte állótól érzékelnek. Az origóból indított motívum így kristályszerűen terjed hátrafelé, miközben az eredeti dallam enyhén átalakul. Ebben a játékban tehát azok improvizálhatnak szabadabban, akik a kristálymagban állnak, a többieknek viszont kötöttebb szabályokat követnek. Az egyik első kórusimprovizációs technikát, amivel megismerkedtem, Kóruspedálnak hívják. Ez úgy áll össze, hogy a kórus egy mindenki által ismert dallamot énekel, mondjuk az A csitári hegyek alatt című népdalt, majd a tagok megállnak a dallam egyik hangján. A zenei sor végére így egy klaszter alakul ki, amit a következő sorral újra elkezdenek. Ennek a játéknak is megvannak tehát a maga kötöttségei, de mégis folyamatosan változik, mert sosem lehet tudni, ki milyen hangon fog megállni. Az improvizációs gyakorlatokat általában a beéneklés részeként építem be a próbákba, mert ezek a játékok amellett, hogy egymásra hangolják a kórust, arra is kiválóan alkalmasak, hogy tovább keresgéljük az emberi hang lehetőségeit és csiszoljunk a közös hangzáson. Jól sikerült, inspiráló beéneklési gyakorlatokból ugyanakkor saját számok is könnyen kialakulhatnak.

- Egy blogbejegyzésben hosszan írsz arról, hogy ez a technika képes feloldani a görcsös, feszült figyelmet, és bátorságra és függetlenségre ösztönzi az énekeseket. Ha ilyen felszabadító ereje van ennek a módszernek, szerinted mi lehet az oka annak, hogy hazánkban nem terjedt el a hagyományos felállást követő amatőr és a professzionális kórusok körében?

- Ez leginkább annak lehet a következménye, hogy beragadtunk egy olyan kórusmetódusnál, ami egy időben ugyan nagyon eredményes volt, de mára már teljes mértékben megváltoztak a módszer sikerét biztosító oktatáspolitikai körülmények. A Kodály-módszer híveinek az az egyik legnagyobb hibája, hogy nem ismerték fel: ezt a technikát képtelenség heti egy énekórával megtanítani. Én is ezen nevelkedtem - heti öt énekórával és két kórussal. A jelenleg heti egyre lecsökkentett óraszámmal azonban nem tartom ésszerűnek egy olyan módszer elsajátítását, ami körülbelül annyi energiát és időt igényelne, mint az írás és olvasás elsajátítása. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorolóiskolájában egy 70 fős diákkórussal alkalmaztam a kórusimprovizáció és a közös zeneszerzés, illetve előadáskészítés metódusát, meglátásom nagy sikerrel és élvezttel. Persze egyszerűbb gyakorlatokat csináltunk, de olyanokat, amelyekben a diákoknak lehetőségül nyílt felszabadulnia és részesülnie a közös zenélés örömében. Heti egy énekóra mellett úgy gondolom, nem lehet ennél nagyobb sikert elérni. Ahhoz, hogy ez a módszer a hazai énekzene-oktatásban is gyökeret verjen, elsősorban olyan zenészekre és zenepedagógusokra lenne szükség, akik amellett, hogy zeneileg magas fokon állnak, kreatívak és nyitottak a változásokra. Ilyen hozzáállással sajnos eddig még csak ritkán találkoztam. Persze nem tartom szükségszerűnek, hogy mindenki feltétlenül ezt a módszert alkalmazza. A kórusimprovizáció egy alternatív tanulási forma, valószínűleg nem is tenne jót neki, ha széles körben elterjedne. Vannak dolgok ugyanis, amik csak kicsiben működnek.

- A Soharóza kórust amatőr kísérleti énekegyüttesként definiáljátok. Miben tértek és miben hasonlítatok egy mezei kórushoz képest?

- Bár nálunk is van zenei vezető, aki a folyamat végén felveszi a döntéshozó szerepét, karnagyként mindig arra törekedtem, hogy a kórustagok ne csak instrukciókat teljesítsenek - mint sajnos a legtöbb helyen -, hanem mindenki alkotóként is jelen legyen a próbafolyamatban. A Soharózában azáltal próbálunk az átlagosnál mélyebbre menni, hogy a saját zenénket találjuk ki, a kórustagok így magukénak érzik a zenét és minden sejtjükkel nyitva állnak rá. A próbákra bárki hozhat ötleteket. A múlt félévünk például kizárólag a műhelymunkáról szólt. Ekkor az egyik kórustag azt ajánlotta, próbáljuk ki a kontakt táncot, és elhívtunk egy kontakttánc-tanárt a próbára. Egy másik tagunkat a kifejezetten halk hangok érdekelték. Így olyan gyakorlatokat csináltunk, amely során megnéztük, milyen hanghatással jár, ha közösen megsuhintjuk a levegőt, vagy épp mekkora hangja van annak a pillanatnak, amikor húsz ember teljesen egyszerre húzza mosolyra a száját. Én beintettem, a kórus pedig elmosolyogta magát. A Soharóza másik lételemét az éneklés szabadsága adja. Mint a Szamosi Lajos által kifejlesztett Libero Canto énektechnika követői is, mi is a hangképzés természetes és szabad útját keressük. A énekhang elősegítéseképp gyakran szoktam mozgást is kérni a próbákon, ezeket pedig van, hogy később beépítjük a koncert műsorába is.

- Egyes karnagyok azt a véleményt képviselik, hogy a lépegetés, a táncolgatás és minden egyéb mozgás csak elvonják az énekes figyelmét és rontanak a hangminőségen.

- Ha a hangminőségre mint a klasszikus zenei hangképzés legmagasabb fokára tekintünk - ahol tökéletes az intonáció, ahol nincs helye a gikszernek -, akkor egyet kell értenem ezzel az állásponttal. A hang magasságán és minőségén nincs is nagyon mit vitatkozni, azonban a hangideál már ízlés kérdése. Egy időben az afroamerikai zenéről olvasgattam. Az egyik könyvben az állt, hogy az a különbség egy fekete és fehér jazzszaxofonos között, hogy az európai ember a lehető legtisztábban és legtökéletesebb próbálja megformálni a hangokat, míg az afroamerikai zenész játéka tele van egyéni „szőrökkel", sokszor behanyatlik és beérdesedik a hangja. Utóbbi azért is szimpatikusabb számomra, mert úgy gondolom, akkor jó egy zene, amikor egyéni szinten őszintén jut kifejezésre. Amikor viszont a technika már nem eszköz, hanem cél, a ló másik oldalán találjuk magunkat. A kórusunk által produkált hangminőség talán soha nem is lesz olyan magas szintű, mint ahogy azt egy klasszikus zenei ízlésű ember elvárná. S bár törekszünk efelé, nem ez a fő célunk, hanem az, hogy a kórusimprovizációba mindenki a saját egyéniségét és kreativitását belerakhassa.

- Koncertjeitek során énekeltetek már bérház udvarán, cseppkőbarlangban, gyógyfürdőben papucsban és fürdőköntösben, legutóbb pedig egy Verne-regénybe illő hőerőmű üvegburás vezénylőtermében. A tér határozza meg azt, hogyan, milyen zene csendül fel benne, vagy már meglévő zenei elképzeléshez keresitek a megfelelő helyszínt?

- Először elkezdünk dolgozni a zenei anyagon, majd a koncert előtt kis idővel helyszínt keresünk hozzá. A választásnál az a fontos, hogy valamilyen izgalmat jelentsen számunkra a helyszín, nincs mögötte különösebb filozófia. Amikor viszont már megtaláltuk, elkezdjük arra, oda adoptálni a műsort. Kipróbáljuk akusztikailag, amennyire tudjuk, megpróbáljuk kiaknázni a térelrendezésben rejlő lehetőségeket, így végproduktumként gyakran jutunk színháziasabb megközelítésű produkciókhoz. A koncertekre épp ezért nem is hagyományos hangversenyként tekintünk, hanem sokkal inkább összművészeti alkotásként, ahol az egyik művészeti ág, ha úgy tetszik, az építészet.

- A koncerteken a közönséget is gyakran bevonjátok. Milyen reakciók érkeznek a hallgatóság soraiból, amikor kimozdítjátok őket a passzív figyelő szerepéből?

- Nagyon figyelünk arra, hogy véletlenül se csináljunk olyat, amitől kellemetlenül éreznék magukat. Az agresszív bevonástól mi is ódzkodunk. Igyekszünk finom játékokat kitalálni, kizárólag olyanokat, amikben a közönség eldöntheti, hogy részt szeretne-e venni vagy sem. Nem mintha lett volna negatív élményünk, épp ellenkezőleg! A bevonós játékokkal mindössze lehetőséget szeretnénk biztosítani számukra és mindenki annyira próbálja majd ki, amennyire akarja. A Momentán Társulat márciusi IMPROfesztjén például felajánlottuk a közönségnek, hogy a már szóba került Kristály nevű improvizációs kísérletünk közben belesétáljanak a szerkezetbe. Természetesen voltak, akik ülve maradtak, de többen még az éneklésbe is beszálltak, két lány pedig extatikus örömtáncot járt a kristályszerkezet közepében. Tévhitnek tartom, hogy a zenehallgatás passzív tevékenység lenne (erről Rubik Ernő Zoltán zeneszerző, jazz zongorista barátom előadást is tartott a TedX sorozaton ) Zenét hallgatni is meg kell tanulni, és sokat kell dolgozni ahhoz, hogy az ember jó zeneértővé váljon. Azokkal a játékokkal, amikkel mi is próbálkozunk a koncerten, azt próbáljuk elérni, hogy közönség soraiban ülők is hozzátegyék magukat a folyamathoz. Ahhoz ugyanis, hogy az éneklés mindenki számára koncertélményt nyújtson, szükség van a másik félre. Ezért is fontos, hogy a közönség aktív félként is jelen legyen.

- Első lemezetek borítóját kinyitva az az érzésem támadt, mintha szakácskönyvet tartanék a kezemben, ahol a számok hangfestő címei (Ládodé, Nyihát) adják a hangzásvilág domináns ízeit, a hozzájuk tartozó leírások pedig receptek, a trackek keletkezéstörténetére vonatkozóan szolgálnak elkészítési útmutatóul. A számok címei voltak meg előbb vagy a dallamok?

- A címek azok, amik később születtek. Igazából csak azért találtuk ki őket, hogy tudjunk rájuk valahogyan hivatkozni. (Nevet.) A lemezen található hanganyagokat különben sem nevezném a számainknak - a szó hagyományosan vett értelmében -, azok egyszerűen az improvizációs eszköztárunk és rögtönzési képességeink pillanatnyi kisülései. Az első szám, Az atmoszférák például egy olyan Monteverdi-darabból született, amit ugyan nem sikerült a maga teljességében megtanulnunk, mert évek gyakorlása mire egy amatőr kórus el tud énekelni egy ilyet, de nagyon megszerettük a megzenésített Petrarca-verset. Ezért hát fogtuk a költemény különböző motívumait, mint például szél, madarak, ég, csillag, és megcsináltunk erre a mi magunk kis improvizációit. Az éneklés során külön figyelmet fordítottunk az atmoszférában elhelyezett toposzok térbeli érzékeltetésére. A forte és piano részekkel, valamint crescendókkal azt az érzetet szerettük volna kiváltani a hallgatóban, mintha a megzenésített vers hallgatása közben térben is közelebb kerülne a motívumokhoz. A már sokszor említett kristálytechnikával három számot is felénekeltünk a lemezre, a kérdésedben is szereplő haikura és reggiebeat alapra íródott Nyihát pedig a lemezfelvétel napján született a konyhában (Rubik Ernő vezetése alatt), amíg én a kórus egy másik részével egy másik hangfelvételen dolgoztam épp. A lemezre tehát nem készültünk specifikusan, mindössze két hét leforgása, konkrétabban egy vidéken töltött hétvége és egy próbanap ideje alatt hoztuk össze. Igaz, utólag én még egy hónapot dolgoztam vele a hangmérnökkel.

- Ha az improvizációnak egyszer pont az a lényege, hogy nincsen előre rögzítve, akkor ti miért tartottátok fontosnak, hogy utólag mégis hanglemezre rögzítsétek?

- Az improvizációk során sokszor érezzük azt, kipróbálunk valamit, elsőre működik, de amikor megpróbáljuk megismételni, már nem sül el ugyanúgy. Nem tartom jó útnak azt, amikor valami olyat szeretnénk leutánozni, amit ha mindenünkkel akarnánk, sem tudnánk abban a formában visszaadni. Ezért is jutottunk arra az elhatározásra, hogy a kelenföldi lemezbemutató koncert csak nyomaiban követi majd a lemez vázát. A kettő között mindössze az volt a kapocs, hogy bár ugyanaz az eszközöket használtuk, de más tartalommal töltöttük fel őket. A koncertet követően Göttinger Pál rendező barátom kritikusan még meg is fogalmazta nekem, hogy bár nagyon jók voltunk, de nem voltak művek a koncerten, hanem az egész egy eszköztár-bemutató volt. Ezt bóknak vettem, hiszen éppen ez volt a koncert célja.

- Volt-e már közös ötletelés arról, hogy milyen lesz a következő Soharóza-produkció?

- Most, hogy már széles repertoárja van az eszközkészletünknek, már merünk saját művekben is gondolkodni. Valószínűleg egy 12. századi Hildegard von Binden-operát fogunk majd a magunk módján feldolgozni. A polihisztor apáca zenéje és élete, illetve személyisége lesz az apropója annak, hogy kapcsolatot teremtsünk a 900 évvel ezelőtti és a mai világ között. A feldolgozást egy olyan nagyobb lélegzetvételű műnek tervezzük, amibe a kórustagok beletehetik majd a saját szakmájukat, ugyanis van köztünk dramaturg, fordító, díszlettervező és képzőművész. Jóformán minden lehetőség adott tehát az opera színreviteléhez, amit, ha minden jól megy, majd jövő nyáron fogunk bemutatni.

MÁRCIUS 24 – HALASTÓ VIZES KULTÚRA NAP A SZÉCHENYI FÜRDŐBEN A VÍZ VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL

Ha van flashmob – márpedig YouTube videók bizonyítják, hogyan estek le a hamburgerrel telt szájak egy amerikai gyorsétteremben, amikor kiszolgáló hölgyek-urak zendítettek rá musical betétdalokra, avagy mi történik, ha egy adott jelre hosszú percekre lefagy egy több száz fős tömeg egy nyugat-európai pályaudvaron – szóval, ha létezik flashmob, akkor ezt hogyan másképp is importálhatnánk Budapestre, a fürdők városába, mint SPLASHMOB-ok formájában. Nem mondhatunk hát többet, mint azt, hogy ha március 24-én délután 3 és este 10 között a Széchenyi fürdőben tetszik tartózkodni, akkor bizony bármi megeshet. Már amolyan kulturális értelemben. Tessék felkötni a fürdőgatyót, le ne essen meglepetésében. Mert itt aztán bombát ugranak az operaénekesek és színészek szavalnak a szaunában.

A splashmob tagjai ez alkalommal: Palya Bea, Herczku Ági, Göttinger Pál, a K.V. Társulat képviseletében Lajkó Bence, a TetraÉter kontakt tánccsoport, a Four Bones Harsonakvartett, Pátkai Rozina és Tóth Mátyás, a Fantomég Társulat, a Városminor kamarakórus, a Csíkszerda tagjai, a Soharóza, a Halastó kórus, és még sokan mások.

Közben fáradjanak ki néha-néha egy kis üdítő élményre a mesebeli Kultúrterembe és a freskókkal díszített Előcsarnokba, ahol legalább már jó előre tudni lehet, kivel is áll szemben az ember közönségként. Nem úgy, mint a medencékben.

A Kultúrterem programja (további részletek később):

TRES FORT: Torockói Farsang – zenés performansz 50 fővel 40 percben (a diákok saját alkotása)
PALYA BEA: Egyszálének 30 percben
MEZÍTLÁBAS ZENÉSZEK: Párizs – Rio de Janeiro – Buenos Aires (világutazó előadás énekhangon, klarinéton és gitáron)
CHILI&VANÍLIA: Kalács&Szörp Parti (a kóstoló kupont előre meg kell vásárolni, a regisztrációról infók később!)
SZABÓ BORBÁLA: TELEFONDOKTOR – felolvasóest Göttinger Pál és Dinyés Dániel előadásában
TAI CHI TEACHER: Aquapark akusztik – magyar nyelvű dalok gitárral, nagybőgővel, egyéb kütyükkel kísérve
DOROTA BAND – kísérleti jazz együttes
Az Előcsarnok fogadóbizottságának tagjai:
Juhász Andrea (oboa) és Gárdos Éva (zongora); Nagy Bernadett, Dezső Sára (ének) és Selmeczi Borbála (zongora), Nényei Pál (kuplék), Pátkai Rozina (ének) és Tóth Mátyás (gitár) – bossa nova, MeloDisztiK (ének, gitár) – francia sanzonok, Pécsi Berci és barátai

Zárás után Disc Bobby, a talpalávaló gazember kever hajnalig Tom & Zsével!
A napi fürdőbelépő 3500 Ft, ez tartalmazza az összes fenti programot. Aki viszont szárazon szeretné megúszni, az a Kultúrtermes és az Előcsarnokos előadásokra ingyen betévedhet kintről. (Ez alól kivételt képez a Chili&Vanília kóstoló programja, amire majd előzetesen kupont kell váltani. Részletek később.)

üdv,
a HEKK (Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület)