Akár bérletet is vehetsz az előadásokból, megéri, sok minőségi produkciót kínálnak online.
Bár a pandémia alatt eleget néztünk otthonról színházi előadást, azért ez egy elég kényelmes lehetőség, és ma is sokan választják a nézőtéri szék helyett a kényelmes fotelt/kanapét. Ezek a minőségi produkciók azonban már nincsenek repertoáron, és ha lemaradtunk róluk, vagy pont, hogy láttuk, és újra megnéznénk, van hova nyúlni. Annak is jó ötlet, aki meglepetésnek szánja a jegyet, de nem tudja, épp azon a napon ráér-e az ajándékozott. Ezek az előadások ugyanis több napig láthatóak, vagy állandóan fent vannak az eSzínház kínálatában. Válogattunk néhány produkciót, amelyet az ünnepek környékén megnézhettek, sőt, bérletként is ajándékba adhatjátok.
Az első blokkban azok közül emelünk ki párat, amelyek bármikor megnézhetőek.
1. Operabeavató: Bánk bán 1-10. – Delta Produkció
Kihagyhatatlan az Operabeavató, Dinyés Dániel zeneszerző és karmester, valamint Göttinger Pál rendező sorozata. Azoknak is ajánlom, sőt nekik különösen, akik eddig nem szerették, nem ismerték az operát, sőt idegenkedtek tőle. Tapasztalat, hogy Dinyéssel és Göttingerrel, valamint a neves operaénekesekkel előadott rendkívül szórakoztató produkció után az is kicsit átértékeli magában a műfajt, aki azt hitte, lehetetlen ezt megszeretni, hiszen még az is hosszú perceken át énekel, akit már leszúrtak. Jelenleg Erkel Bánk bánjából 10 rész látható az eSzínházon.
2. József és testvérei – Örkény István Színház
Az Örkény Színház egyik igen fontos előadása volt a József és testvérei. Thomas Mann művéből Gáspár Ildikó készített színpadi adaptációt, amit mindenki lehetetlen vállalkozásnak tartott. De az élet a dramaturg-rendezőt igazolta: kultikus produkcióvá vált a József és testvérei, még úgy is, hogy három felvonásos. Három színészgeneráció látható a Gáspár Ildikó és Ascher Tamás rendezte József főszerepeiben: a legfiatalabb (az akkor 1 éve diplomás) Patkós Márton az ifjú Józsefként, Polgár Csaba a fiatal Jákobként és az érett Józsefként, valamint Gálffi László az idős Jákobként és Potifár apjaként. Gyakorlatilag az Örkény majdnem egész társulata szerepelt benne. Mácsai Pál alapító igazgató egy interjúban elmesélte: egy nagyregény adaptációját akarták bemutatni, első körben a Bűn és bűnhődésre gondoltak Polgár Csabával a főszerepben, amelyet szintén Ascher rendezett volna és Ildikó lett volna a dramaturg. Hazafelé taxizott a Körúton egy beszélgetés után 2016 májusában, és látta a Vígszínházon a következő évad műsorát, amely a Dosztojevszkij-művel kezdődött. „Éppen elvették előlünk a darabot” – gondolta Mácsai, és júniusig el kellett dönteniük, mit fognak játszani helyette. Gáspár Ildikó előállt azzal két héttel később, hogy a József és testvéreit színpadra alkalmazná. „Utolsó utáni pillanatban sem jutott volna ez eszembe”, tette hozzá Mácsai, „mivel csak elolvasni a regényt egy komplett nyár”. Szeptemberben viszont letett egy példányt a dramaturg-rendező, annyira őrült gondolat volt, csak igent lehetett mondani rá.
3. A nagy füzet – Forte Színház
Ikonikus fizikai színházi előadás a Horváth Csaba vezette Forte Társulattól sok-sok valódi zöldség- és tésztakellékkel (sütőtökök, krumplik, káposztalevelek, póréhagymák). A magyar származású, Svájcban élő Agota Kristof (Kristóf Ágota) kisregényéből készült színdarab Horváth Csaba rendezésében egy hónappal előbb került a Szkéné Színház színpadára, mint a mozikba a Szász János által rendezett film. Míg utóbbiban a bántalmazó nagymamát Molnár Piroska játszotta (meg is kapta érte a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál díját), a színdarabban Andrássy Máté kopaszon, szoknyában alakította ezt a szerepet.
Az ikerpár gyerekeket a háború elől a szülők a nagymamához menekítik, aki nem bánik a gyerekekkel kesztyűs kézzel, sőt. Mindenért meg kell dolgozniuk, és meg kell edzeniük magukat, ha túl akarják élni ezt a gyötrelmet. Megtartják azonban apjuknak tett ígéretüket: napjaikról naplót vezetnek.
4. A talizmán – Katona József Színház
2000-ben mutatta be a Katona Nestroy művét Máté Gábor rendezésében. 150 előadást ért meg, 9 évig tartották repertoáron. Élete egyik legnagyobb bukásából élete egyik legnagyobb sikere lett – nyilatkozta a 3 felvonásos bohózatról a főszereplő Nagy Ervin. Szentendrén mutatták be A talizmánt, ami igazi formáját a kőszínházban kapta meg, amikor papírdíszletet terveztek hozzá, ez sok játéklehetőséget adott a színészeknek. Ha nem is volt akkora sikere, mint a Portugálnak és a Top Dogsnak – mindkettő több mint 400 előadást ért meg –, imádta a közönség. Pedig nemcsak egyszerű vígjáték volt, hanem társadalomkritika is a kirekesztett vörös hajúakról (burkolt antiszemitizmus). Sok remek alakítás született az előadásban, de Fullajtár Andreáé egészen kiemelkedő volt az özvegy Von Cypressenburgnéként.
5. Mennyekbe vágtató prolibusz. – Weöres Sándor versei, Sufni
Újabb Katonás produkció, de teljesen más műfaj: Fekete Ernő 2010-től hét éven át, 101 alkalommal, hatalmas sikerrel játszotta a Sufniban a Weöres Sándor-versekből összeállított produkcióját. Molnár Gál Péter kritikus a NOL-on írt a produkcióról: „Fekete Ernő nem szaval. Nem verset mond. Nem színészi eszközeivel színezi ki a verseket. Elmond. Közvetít. Érti a költőt. Minek következtében hallgatói is értik. Szereti a költőt. Miért is mindnyájan a zsúfolt sufniban szorongók szeretjük Weörest. Nem áll a színész a költő elé, ezért azután mindkettejüket egyszerre szerethetjük.”
Az eSzínházon látható felvételt 2021 tavaszán vették fel egy külső helyszínen, Tarnóczi Jakab és Török Marcell rendezésében.
6. Kalucsni, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
„Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás” – írta második drámájáról Dragomán György. A Kalucsni látlelet a mindenkori diktatúráról, a hazugsággal és megfélemlítéssel tönkretett emberi életekről. A történetet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Szikszai Rémusz színész-rendező állította színpadra. A darabot Dragomán 2005-ben írta, Cseicsner Otilia rendezett belőle hangjátékot 2011-ben, majd Visky András vitte színre Kolozsváron 2016-ban. Később Máté Gábor csinált belőle vizsgaelőadást az Ódry Színpadon. 2019-ben jött Szikszai Rémusz nyíregyházi rendezése, és legutóbb tavaly, a tatabányai Jászai Mari Színházban Göttinger Pál állította színpadra.
A Kalucsni a kommunista Romániában zajlik, nem sokkal a rendszerváltozás előtt, a nyolcvanas évek végén. Egy család történetét látjuk, amely megpróbál kitelepülni. Fojtogató légkör, amiben azt érzi mindenki, hogy képtelenség élni. Hiszen az életükbe beköltözött a hatalom, és kisajátította azt.
Vannak olyan előadások, amelyek időszakosak, csak pár hétig láthatóak. Lehet, hogy később visszatérnek újra az eSzínház repertoárjára, de az is lehet, hogy nem.
7. ’84 – Örkény István Színház (Látható: 2025. december 19.-2026. január 31.)
Orwell 1948-ban írt disztópiája, az 1984 – a 36 évvel későbbi jövőben játszódik. 2020 szeptemberében, a darab bemutatójakor pont 36 évvel voltunk a regény fiktív kora után. A színdarabot Mikó Csaba írta és Widder Kristóf rendezte, hárman játszották: Bajomi Nagy György, Zsigmond Emőke és Mácsai Pál. Szinte egy időben készült a Szegedi Nemzeti Színházban egy másik színpadi verzió Orwell művéből, amelyet Horgas Ádám készített és rendezett. (A bemutató 2020. október 9-én volt.) Egyik előadás alkotói sem voltak túl boldogok, hogy a pandémia kiszámíthatatlanná tette az előadás játszását. Az Örkény produkciója Bajomi Nagy György súlyos betegsége miatt többször elmaradt, jó, hogy készült belőle felvétel, amely újra megnézhető.
8. Mária országa – Szegedi Nemzeti Színház (Látható: 2025. december 19.-2026. január 31.)
Ha már a Szegedi Nemzetit említjük, íme egy díjnyertes előadás, amely megtekinthető az eSzínházon: Székely Csaba történelmi bohózata, a Mária országa. Az ősbemutatót 2022 áprilisában tartották, a szerző megkapta érte a Kortárs Magyar Dráma díját. A 2023-as eSzínházi Fesztiválon közönségdíjat vehetett át a produkció, és a legjobb női főszereplőnek járó díjat pedig Botos Éva.
A királydrámában a középkori Magyarország egyik kevéssé ismert története elevenedik meg – árulásokkal, intrikákkal és váratlan szerelmi viszonyokkal. Elképzelhető, hogy az országot egy nő vegye át? – kiderül, ha megnézitek Alföldi Róbert rendezését.
9. A csemegepultos naplója – Orlai Produkciós Iroda, Füge Produkció (2025. december 25.-2026. január 01.)
2014-ben mutatták be a Gerlóczy Márton művéből a Lőkös Ildikó által dramatizált darabot, amelyet Göttinger Pál állított színpadra. Ötvös András parádés alakítása 10 éven át bejárta az országot, de budapesti otthona a Jurányiban volt. Gerlóczy A csemegepultos naplója megírása előtt bő fél évet dolgozott a pesti Nagyvásárcsarnokban, egy piaci árus ismerőse csemegepultjában. Szabad idejében pedig tudatosan csajozott, hogy az élmények regénnyé sűrűsödjenek benne.
A történetben az írói ambíciókkal nem sokra jutott Márczy Lajos elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe. A két csemegeboltot működtető piaci kofa, Joli megtanítja neki a szakmai alapokat, majd beállítja a lóhús-termékeket árusító üzlet pultjába. Lajos élete innentől a vásárlók, a lakótársai és a szabadidejében felszedett nők között zajlik. Egy idő után azonban már maga sem tudja, hogy a húst keresi a nőben, vagy a nőt a húsban.
Bérlet: Hatféle ünnepi bérletet árul az eSzínház. Ünnepi klasszikusokat, színházi előadásokat és koncerteket rakott egybe karácsonyra. A legolcsóbb bérlet 5900 forint (2 előadással), a legdrágább 12.990 forint négy előadással és két koncerttel.
Bár a pandémia alatt eleget néztünk otthonról színházi előadást, azért ez egy elég kényelmes lehetőség, és ma is sokan választják a nézőtéri szék helyett a kényelmes fotelt/kanapét. Ezek a minőségi produkciók azonban már nincsenek repertoáron, és ha lemaradtunk róluk, vagy pont, hogy láttuk, és újra megnéznénk, van hova nyúlni. Annak is jó ötlet, aki meglepetésnek szánja a jegyet, de nem tudja, épp azon a napon ráér-e az ajándékozott. Ezek az előadások ugyanis több napig láthatóak, vagy állandóan fent vannak az eSzínház kínálatában. Válogattunk néhány produkciót, amelyet az ünnepek környékén megnézhettek, sőt, bérletként is ajándékba adhatjátok.
Az első blokkban azok közül emelünk ki párat, amelyek bármikor megnézhetőek.
1. Operabeavató: Bánk bán 1-10. – Delta Produkció
Kihagyhatatlan az Operabeavató, Dinyés Dániel zeneszerző és karmester, valamint Göttinger Pál rendező sorozata. Azoknak is ajánlom, sőt nekik különösen, akik eddig nem szerették, nem ismerték az operát, sőt idegenkedtek tőle. Tapasztalat, hogy Dinyéssel és Göttingerrel, valamint a neves operaénekesekkel előadott rendkívül szórakoztató produkció után az is kicsit átértékeli magában a műfajt, aki azt hitte, lehetetlen ezt megszeretni, hiszen még az is hosszú perceken át énekel, akit már leszúrtak. Jelenleg Erkel Bánk bánjából 10 rész látható az eSzínházon.
2. József és testvérei – Örkény István Színház
Az Örkény Színház egyik igen fontos előadása volt a József és testvérei. Thomas Mann művéből Gáspár Ildikó készített színpadi adaptációt, amit mindenki lehetetlen vállalkozásnak tartott. De az élet a dramaturg-rendezőt igazolta: kultikus produkcióvá vált a József és testvérei, még úgy is, hogy három felvonásos. Három színészgeneráció látható a Gáspár Ildikó és Ascher Tamás rendezte József főszerepeiben: a legfiatalabb (az akkor 1 éve diplomás) Patkós Márton az ifjú Józsefként, Polgár Csaba a fiatal Jákobként és az érett Józsefként, valamint Gálffi László az idős Jákobként és Potifár apjaként. Gyakorlatilag az Örkény majdnem egész társulata szerepelt benne. Mácsai Pál alapító igazgató egy interjúban elmesélte: egy nagyregény adaptációját akarták bemutatni, első körben a Bűn és bűnhődésre gondoltak Polgár Csabával a főszerepben, amelyet szintén Ascher rendezett volna és Ildikó lett volna a dramaturg. Hazafelé taxizott a Körúton egy beszélgetés után 2016 májusában, és látta a Vígszínházon a következő évad műsorát, amely a Dosztojevszkij-művel kezdődött. „Éppen elvették előlünk a darabot” – gondolta Mácsai, és júniusig el kellett dönteniük, mit fognak játszani helyette. Gáspár Ildikó előállt azzal két héttel később, hogy a József és testvéreit színpadra alkalmazná. „Utolsó utáni pillanatban sem jutott volna ez eszembe”, tette hozzá Mácsai, „mivel csak elolvasni a regényt egy komplett nyár”. Szeptemberben viszont letett egy példányt a dramaturg-rendező, annyira őrült gondolat volt, csak igent lehetett mondani rá.
3. A nagy füzet – Forte Színház
Ikonikus fizikai színházi előadás a Horváth Csaba vezette Forte Társulattól sok-sok valódi zöldség- és tésztakellékkel (sütőtökök, krumplik, káposztalevelek, póréhagymák). A magyar származású, Svájcban élő Agota Kristof (Kristóf Ágota) kisregényéből készült színdarab Horváth Csaba rendezésében egy hónappal előbb került a Szkéné Színház színpadára, mint a mozikba a Szász János által rendezett film. Míg utóbbiban a bántalmazó nagymamát Molnár Piroska játszotta (meg is kapta érte a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál díját), a színdarabban Andrássy Máté kopaszon, szoknyában alakította ezt a szerepet.
Az ikerpár gyerekeket a háború elől a szülők a nagymamához menekítik, aki nem bánik a gyerekekkel kesztyűs kézzel, sőt. Mindenért meg kell dolgozniuk, és meg kell edzeniük magukat, ha túl akarják élni ezt a gyötrelmet. Megtartják azonban apjuknak tett ígéretüket: napjaikról naplót vezetnek.
4. A talizmán – Katona József Színház
2000-ben mutatta be a Katona Nestroy művét Máté Gábor rendezésében. 150 előadást ért meg, 9 évig tartották repertoáron. Élete egyik legnagyobb bukásából élete egyik legnagyobb sikere lett – nyilatkozta a 3 felvonásos bohózatról a főszereplő Nagy Ervin. Szentendrén mutatták be A talizmánt, ami igazi formáját a kőszínházban kapta meg, amikor papírdíszletet terveztek hozzá, ez sok játéklehetőséget adott a színészeknek. Ha nem is volt akkora sikere, mint a Portugálnak és a Top Dogsnak – mindkettő több mint 400 előadást ért meg –, imádta a közönség. Pedig nemcsak egyszerű vígjáték volt, hanem társadalomkritika is a kirekesztett vörös hajúakról (burkolt antiszemitizmus). Sok remek alakítás született az előadásban, de Fullajtár Andreáé egészen kiemelkedő volt az özvegy Von Cypressenburgnéként.
5. Mennyekbe vágtató prolibusz. – Weöres Sándor versei, Sufni
Újabb Katonás produkció, de teljesen más műfaj: Fekete Ernő 2010-től hét éven át, 101 alkalommal, hatalmas sikerrel játszotta a Sufniban a Weöres Sándor-versekből összeállított produkcióját. Molnár Gál Péter kritikus a NOL-on írt a produkcióról: „Fekete Ernő nem szaval. Nem verset mond. Nem színészi eszközeivel színezi ki a verseket. Elmond. Közvetít. Érti a költőt. Minek következtében hallgatói is értik. Szereti a költőt. Miért is mindnyájan a zsúfolt sufniban szorongók szeretjük Weörest. Nem áll a színész a költő elé, ezért azután mindkettejüket egyszerre szerethetjük.”
Az eSzínházon látható felvételt 2021 tavaszán vették fel egy külső helyszínen, Tarnóczi Jakab és Török Marcell rendezésében.
6. Kalucsni, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
„Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás” – írta második drámájáról Dragomán György. A Kalucsni látlelet a mindenkori diktatúráról, a hazugsággal és megfélemlítéssel tönkretett emberi életekről. A történetet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Szikszai Rémusz színész-rendező állította színpadra. A darabot Dragomán 2005-ben írta, Cseicsner Otilia rendezett belőle hangjátékot 2011-ben, majd Visky András vitte színre Kolozsváron 2016-ban. Később Máté Gábor csinált belőle vizsgaelőadást az Ódry Színpadon. 2019-ben jött Szikszai Rémusz nyíregyházi rendezése, és legutóbb tavaly, a tatabányai Jászai Mari Színházban Göttinger Pál állította színpadra.
A Kalucsni a kommunista Romániában zajlik, nem sokkal a rendszerváltozás előtt, a nyolcvanas évek végén. Egy család történetét látjuk, amely megpróbál kitelepülni. Fojtogató légkör, amiben azt érzi mindenki, hogy képtelenség élni. Hiszen az életükbe beköltözött a hatalom, és kisajátította azt.
Vannak olyan előadások, amelyek időszakosak, csak pár hétig láthatóak. Lehet, hogy később visszatérnek újra az eSzínház repertoárjára, de az is lehet, hogy nem.
7. ’84 – Örkény István Színház (Látható: 2025. december 19.-2026. január 31.)
Orwell 1948-ban írt disztópiája, az 1984 – a 36 évvel későbbi jövőben játszódik. 2020 szeptemberében, a darab bemutatójakor pont 36 évvel voltunk a regény fiktív kora után. A színdarabot Mikó Csaba írta és Widder Kristóf rendezte, hárman játszották: Bajomi Nagy György, Zsigmond Emőke és Mácsai Pál. Szinte egy időben készült a Szegedi Nemzeti Színházban egy másik színpadi verzió Orwell művéből, amelyet Horgas Ádám készített és rendezett. (A bemutató 2020. október 9-én volt.) Egyik előadás alkotói sem voltak túl boldogok, hogy a pandémia kiszámíthatatlanná tette az előadás játszását. Az Örkény produkciója Bajomi Nagy György súlyos betegsége miatt többször elmaradt, jó, hogy készült belőle felvétel, amely újra megnézhető.
8. Mária országa – Szegedi Nemzeti Színház (Látható: 2025. december 19.-2026. január 31.)
Ha már a Szegedi Nemzetit említjük, íme egy díjnyertes előadás, amely megtekinthető az eSzínházon: Székely Csaba történelmi bohózata, a Mária országa. Az ősbemutatót 2022 áprilisában tartották, a szerző megkapta érte a Kortárs Magyar Dráma díját. A 2023-as eSzínházi Fesztiválon közönségdíjat vehetett át a produkció, és a legjobb női főszereplőnek járó díjat pedig Botos Éva.
A királydrámában a középkori Magyarország egyik kevéssé ismert története elevenedik meg – árulásokkal, intrikákkal és váratlan szerelmi viszonyokkal. Elképzelhető, hogy az országot egy nő vegye át? – kiderül, ha megnézitek Alföldi Róbert rendezését.
9. A csemegepultos naplója – Orlai Produkciós Iroda, Füge Produkció (2025. december 25.-2026. január 01.)
2014-ben mutatták be a Gerlóczy Márton művéből a Lőkös Ildikó által dramatizált darabot, amelyet Göttinger Pál állított színpadra. Ötvös András parádés alakítása 10 éven át bejárta az országot, de budapesti otthona a Jurányiban volt. Gerlóczy A csemegepultos naplója megírása előtt bő fél évet dolgozott a pesti Nagyvásárcsarnokban, egy piaci árus ismerőse csemegepultjában. Szabad idejében pedig tudatosan csajozott, hogy az élmények regénnyé sűrűsödjenek benne.
A történetben az írói ambíciókkal nem sokra jutott Márczy Lajos elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe. A két csemegeboltot működtető piaci kofa, Joli megtanítja neki a szakmai alapokat, majd beállítja a lóhús-termékeket árusító üzlet pultjába. Lajos élete innentől a vásárlók, a lakótársai és a szabadidejében felszedett nők között zajlik. Egy idő után azonban már maga sem tudja, hogy a húst keresi a nőben, vagy a nőt a húsban.
Bérlet: Hatféle ünnepi bérletet árul az eSzínház. Ünnepi klasszikusokat, színházi előadásokat és koncerteket rakott egybe karácsonyra. A legolcsóbb bérlet 5900 forint (2 előadással), a legdrágább 12.990 forint négy előadással és két koncerttel.
forrás: https://port.hu/
A Bán Ber Deep Heart Deep Soul Irodalmi Társaság, a Békés Megyei Könyvtár és a DIG-BUILD Kft. együttműködésének köszönhetően a budapesti DANTE Közösségi Alkotótér vendégjátéka érkezik Békéscsabára.
2025. december 20-án, szombaton 19 órás kezdéssel Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor szereplésével A Színészet Képes Nagykönyve – avagy hogyan építsük fel alakításunkat tíz egyszerű lépésben című színházi előadás látható. Rendező: Göttinger Pál.
A színházi előadás helyszíne: Békés Megyei Könyvtár – Urszinyi-ház, előadóterem.
Az előadás hossza 90 perc. 16 éven felülieknek ajánlott.
A részvétel díjtalan, de előzetes jelentkezéshez kötött. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet. A program a Könyvtári Kihívás keretében valósul meg.
A rendezvény fő támogatója a DIG-BUILD Kft. További támogatók: Marzek Kner Packaging, SMAX Kft., Lieferant Kft., Pallér Imre EV., valamint a kilétük szerepeltetésétől eltekintő nagylelkű hozzájárulók.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.
Egy tetszőleges színdarab nyílt próbája.
Gondolkozott ön már azon, hogy hogyan készül egy színi alakítás? Hogy mi történik egy elemző- vagy rendelkezőpróbán? Hogy hogyan vezetgeti a rendező a magukat teljesen átadó színészeket lépésről lépésre – vagy éppen hogyan üget csillogó-cikázó kreativitásuk vagy egójuk nyomában, végtelenül lemaradva? Hogy min szoktak őrjöngve veszekedni, hogy miért fordulhat egy próba végtelen, személyeskedő, agresszív tusakodásba – vagy épp ellenkezőleg, szabad és inspiráló száguldásba? Hogy miért tekintünk a színművészetre valami megmagyarázhatatlan, titokzatos varázslatként?
Mert az.
Na most ettől viszont túlgondolni sem szabad. Olyan foglalkozás ez, amihez egy ötéves gyerek is pazarul ért, ha mondjuk tűzoltósat játszik – vagy bármelyikünk, ha elmesél egy történetet a másiknak. Lehetnek szakmai fogásai, tippek-trükkök, receptek, játszók és nézők szokásai... de a varázslata minden egyes emberrel egyidős. Az emberiséggel is.
Ebben a sorozatban a drámairodalom remekművein fogunk dolgozni, nézők előtt. Kipróbálunk majd mindent és az ellenkezőjét is, végre azzal foglalkozunk, aminek a színháznak eleve lennie kellene: minőségi időtöltéssel.
Fontos tudnivalók:
• A jelentkezésről megerősítő üzenetet nem küldünk. A rendszer automatikus visszajelzést generál, továbbá a kitöltött űrlapról másolat kérhető a saját e-mail-címre.
• Kapunyitás, vendégvárás: 18:30-tól.
• Kapuzárás, kezdés: 19:00.
• Kapuzárás után – a produkció zavartalan menetének érdekében – már nincs lehetőség bekapcsolódni az előadásba!
• Az első 120 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Amennyiben az űrlapot lezártuk, további jelentkezést nem fogadunk.
• A részvétel térítésmentes.
Találkozzon a színművészekkel!
A DANTE Közösségi Alkotótér vendégjátéka után szeretettel várjuk egy kötetlen hangulatú, állófogadással egybekötött találkozóra a színházi előadás színművészeivel.
forrás: https://konyvtar.bmk.hu/
2025. december 20-án, szombaton 19 órás kezdéssel Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor szereplésével A Színészet Képes Nagykönyve – avagy hogyan építsük fel alakításunkat tíz egyszerű lépésben című színházi előadás látható. Rendező: Göttinger Pál.
A színházi előadás helyszíne: Békés Megyei Könyvtár – Urszinyi-ház, előadóterem.
Az előadás hossza 90 perc. 16 éven felülieknek ajánlott.
A részvétel díjtalan, de előzetes jelentkezéshez kötött. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet. A program a Könyvtári Kihívás keretében valósul meg.
A rendezvény fő támogatója a DIG-BUILD Kft. További támogatók: Marzek Kner Packaging, SMAX Kft., Lieferant Kft., Pallér Imre EV., valamint a kilétük szerepeltetésétől eltekintő nagylelkű hozzájárulók.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.
Egy tetszőleges színdarab nyílt próbája.
Gondolkozott ön már azon, hogy hogyan készül egy színi alakítás? Hogy mi történik egy elemző- vagy rendelkezőpróbán? Hogy hogyan vezetgeti a rendező a magukat teljesen átadó színészeket lépésről lépésre – vagy éppen hogyan üget csillogó-cikázó kreativitásuk vagy egójuk nyomában, végtelenül lemaradva? Hogy min szoktak őrjöngve veszekedni, hogy miért fordulhat egy próba végtelen, személyeskedő, agresszív tusakodásba – vagy épp ellenkezőleg, szabad és inspiráló száguldásba? Hogy miért tekintünk a színművészetre valami megmagyarázhatatlan, titokzatos varázslatként?
Mert az.
Na most ettől viszont túlgondolni sem szabad. Olyan foglalkozás ez, amihez egy ötéves gyerek is pazarul ért, ha mondjuk tűzoltósat játszik – vagy bármelyikünk, ha elmesél egy történetet a másiknak. Lehetnek szakmai fogásai, tippek-trükkök, receptek, játszók és nézők szokásai... de a varázslata minden egyes emberrel egyidős. Az emberiséggel is.
Ebben a sorozatban a drámairodalom remekművein fogunk dolgozni, nézők előtt. Kipróbálunk majd mindent és az ellenkezőjét is, végre azzal foglalkozunk, aminek a színháznak eleve lennie kellene: minőségi időtöltéssel.
Fontos tudnivalók:
• A jelentkezésről megerősítő üzenetet nem küldünk. A rendszer automatikus visszajelzést generál, továbbá a kitöltött űrlapról másolat kérhető a saját e-mail-címre.
• Kapunyitás, vendégvárás: 18:30-tól.
• Kapuzárás, kezdés: 19:00.
• Kapuzárás után – a produkció zavartalan menetének érdekében – már nincs lehetőség bekapcsolódni az előadásba!
• Az első 120 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Amennyiben az űrlapot lezártuk, további jelentkezést nem fogadunk.
• A részvétel térítésmentes.
Találkozzon a színművészekkel!
A DANTE Közösségi Alkotótér vendégjátéka után szeretettel várjuk egy kötetlen hangulatú, állófogadással egybekötött találkozóra a színházi előadás színművészeivel.
forrás: https://konyvtar.bmk.hu/
Ha kell, akár délelőtt, délután és este is dolgozik, Rómában pedig besöpörhette a közönség elismerését. Unatkozni pedig sohasem ér rá Sóvágó Csaba.
Színházban dolgozni sajátos életforma, és valószínű, hogy nem való mindenkinek. Kívülről nézve nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember délelőtt meg délután próbáljon, aztán este ott legyen az előadáson. Mikor van ideje másra, bármire? Ez is átfut rajtam, amikor összetalálkozunk késő este a Csokonai Fórum közeli parkolóban előadás után.Szép elismerést vehetett át Rómában
- Csak a végére néztem be, és már sietek is haza – mondja nevetve Sóvágó Csaba, aki rendezőasszisztensként szerepel A kripli színlapján.
Aki ismeri, tudja, hogy a színház az élete. 1990-ben kezdett el játszani az Alföld Színpadnál, 1994-től erősíti a Csokonai társulatát, de nem lett hűtlen az Alföldhöz sem, melynek 2004 őszétől a vezetője.
A tavalyi év vége hatalmas sikert hozott számukra: Federico García Lorca drámájával, a Bernarda Alba háza című előadással elnyerték a World Wide Mecenate - Piero Papale 2024 verseny fődíját, melyet Rómában vehettek át.
Az Alföld Színpad spanyol, monacoi, grúz és litván társulatokkal versenyzett a legjobb öt között,
és a rangos nemzetközi elismerés része volt az is, hogy egy évvel később, azaz most novemberben ismét Rómába utazhattak, és bemutathatták a produkciót, amit addig a zsűri videón láthatott.
- Ez volt az igazi jutalom – jegyzi meg Sovi, akit mindenki így ismer, így emleget. – Nagyon élvezte a közönség, még a díjazottak is gratuláltak és beszéltek az előadásról, hogy mennyire megérintette őket érzelmileg.
Ez azért is nagy szó, mert magyarul játszottak a debreceniek, és feliratozás sem volt, mindössze egy kétoldalas olasz nyelvű szinopszist kaptak a nézők, akik többségükben szakmabeliek voltak, az amatőr színjátszás világából érkeztek. De ellátogatott az eseményre Berényi László is, a Római Magyar Akadémia igazgatója, és gratulált a csapatnak. A Magyar Szín-Játékos Szövetség részéről pedig Lakó Zsigmond és Regős János kísérte a társulatot.
A gyönyörű Itáliából és a fesztiválról visszakanyarodunk a debreceni Csokonai Színházhoz, ahol az idén az Üvegcipőnek nem csak rendezőasszisztense volt Sóvágó Csaba, hanem még színpadra is lépett az előadásban. Amikor arról faggatom, hogy van ez, akkor most mi a helyzet a színészettel, úgy fogalmaz, nagyon szereti a játékot, de van benne egyfajta visszafogottság, vagy ha úgy tetszik, furcsa szemérmesség.
A színháziak időbeosztása nyilván hat az egész családra, de ez olyan, amit összességében megszoktak a gyerekek és a felesége is, aki egyébként magyartanár, illetve olaszt és latint is tanít.
- Azért amikor még régen a lányom kapott egy német képeskönyvet, amiben az volt, hogy az apuka fürdött a gyerekekkel, kicsit kiakadt, és azt mondta, bezzeg nálunk ilyen nincs, mert amikor este fürdés van, akkor apa nincs otthon…
Ugyanakkor a színház számára nagy szerelem, komoly szenvedély. Ha rálesünk a műsorra, láthatjuk: karácsony előtt és után, valamint még szilveszterkor is lesz előadás.
- A Függöny fel! az enyém (én vagyok a rendezőasszisztense), ilyenkor bent vagyok a próbákon meg az előadásokon is. Bár mindenki tudja és teszi a dolgát, azért bármikor bármilyen probléma lehet, amit meg kell oldani.
Felvetem, ha már ennyi mindennel is foglalkozik, tud-e főzni.
- Tudok, de ritkán főzök, és akkor is inkább kinti bográcsos ételeket, állítólag slambucot egész jól készítek.
Azt még nem tudom, mi lesz nálunk a karácsonyi menü, de valójában az a legfontosabb, hogy együtt lesz a család. 26-án este pedig Alföldes karácsony lesz.
S hogy mit hoz a jövő év?
A cselédekben fog majd dolgozni a Csokonai Nemzeti Színházban, az Alföld Színpaddal pedig egy nagy vállalkozásra készülnek, amiről még nem akar beszélni, de mint elárulja, ez nagyjából
arról szól, hogyan és mire vágyakoznak, hogyan morzsolódnak, hogyan próbálják megtalálni a személyiségüket az emberek a digitális világban.
Zárásul felvetem, aki ennyire elfoglalt, annak van-e bármiféle hobbija. Sovi elárulja, szeret futni, olvasni, a természetet járni, de érdekli az építészet világa is. Oda jutunk, hogy nagyon kíváncsi ember, és mindez nála a legjobban a színházcsinálásban tud kiteljesedni. Ez a munkája, az élete is.
- Fura helyzet ez, mert szeretem csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy ne éljen vissza a világ vele...
Színházban dolgozni sajátos életforma, és valószínű, hogy nem való mindenkinek. Kívülről nézve nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember délelőtt meg délután próbáljon, aztán este ott legyen az előadáson. Mikor van ideje másra, bármire? Ez is átfut rajtam, amikor összetalálkozunk késő este a Csokonai Fórum közeli parkolóban előadás után.Szép elismerést vehetett át Rómában
- Csak a végére néztem be, és már sietek is haza – mondja nevetve Sóvágó Csaba, aki rendezőasszisztensként szerepel A kripli színlapján.
Aki ismeri, tudja, hogy a színház az élete. 1990-ben kezdett el játszani az Alföld Színpadnál, 1994-től erősíti a Csokonai társulatát, de nem lett hűtlen az Alföldhöz sem, melynek 2004 őszétől a vezetője.
A tavalyi év vége hatalmas sikert hozott számukra: Federico García Lorca drámájával, a Bernarda Alba háza című előadással elnyerték a World Wide Mecenate - Piero Papale 2024 verseny fődíját, melyet Rómában vehettek át.
Az Alföld Színpad spanyol, monacoi, grúz és litván társulatokkal versenyzett a legjobb öt között,
és a rangos nemzetközi elismerés része volt az is, hogy egy évvel később, azaz most novemberben ismét Rómába utazhattak, és bemutathatták a produkciót, amit addig a zsűri videón láthatott.
- Ez volt az igazi jutalom – jegyzi meg Sovi, akit mindenki így ismer, így emleget. – Nagyon élvezte a közönség, még a díjazottak is gratuláltak és beszéltek az előadásról, hogy mennyire megérintette őket érzelmileg.
Ez azért is nagy szó, mert magyarul játszottak a debreceniek, és feliratozás sem volt, mindössze egy kétoldalas olasz nyelvű szinopszist kaptak a nézők, akik többségükben szakmabeliek voltak, az amatőr színjátszás világából érkeztek. De ellátogatott az eseményre Berényi László is, a Római Magyar Akadémia igazgatója, és gratulált a csapatnak. A Magyar Szín-Játékos Szövetség részéről pedig Lakó Zsigmond és Regős János kísérte a társulatot.
A gyönyörű Itáliából és a fesztiválról visszakanyarodunk a debreceni Csokonai Színházhoz, ahol az idén az Üvegcipőnek nem csak rendezőasszisztense volt Sóvágó Csaba, hanem még színpadra is lépett az előadásban. Amikor arról faggatom, hogy van ez, akkor most mi a helyzet a színészettel, úgy fogalmaz, nagyon szereti a játékot, de van benne egyfajta visszafogottság, vagy ha úgy tetszik, furcsa szemérmesség.
Emiatt például a közösségi oldalára is viszonylag keveset és ritkán posztol.
Nevetve idézi fel, milyen frappánsan fogalmazta meg a fia, amikor még kicsi volt, és az iskolában a szülők munkája volt a téma.
- Azt mondta, apa állandóan telefonál, folyamatosan idegeskedik, le-fel szaladgál a csigalépcsőn és mindenkivel beszél…
Felvetem, hogy vannak így mondjuk közös vacsorák, vagy mire jut idő a hétköznapokban. A válasz, hogy nyilvánvalóan ritkán tudnak együtt lenni, de azt az időt nagyon megbecsülik. Egyébként pedig a Csokonai meg az Alföld mellett Sovinak ott a Kabai Nyári Színház is.
- Az idényjellegű, és persze, az előadások nyáron lesznek, de a tervezést, a szervezést már január-február környékén el kell kezdeni. De ha már itt tartunk: amit sokan nem tudnak rólam, hogy földműves is vagyok. Így legalább nem csak művészeti javakban vagyok közreműködő, hanem élelmet is termelek!
Ez utóbbi sokaknak valóban meglepő lehet, de mint ez az ízig-vérig színházi ember elárulja, néhány éve örökölt némi földet, ami feladatot és lehetőséget is hozott az életébe.
Nevetve idézi fel, milyen frappánsan fogalmazta meg a fia, amikor még kicsi volt, és az iskolában a szülők munkája volt a téma.
- Azt mondta, apa állandóan telefonál, folyamatosan idegeskedik, le-fel szaladgál a csigalépcsőn és mindenkivel beszél…
Felvetem, hogy vannak így mondjuk közös vacsorák, vagy mire jut idő a hétköznapokban. A válasz, hogy nyilvánvalóan ritkán tudnak együtt lenni, de azt az időt nagyon megbecsülik. Egyébként pedig a Csokonai meg az Alföld mellett Sovinak ott a Kabai Nyári Színház is.
- Az idényjellegű, és persze, az előadások nyáron lesznek, de a tervezést, a szervezést már január-február környékén el kell kezdeni. De ha már itt tartunk: amit sokan nem tudnak rólam, hogy földműves is vagyok. Így legalább nem csak művészeti javakban vagyok közreműködő, hanem élelmet is termelek!
Ez utóbbi sokaknak valóban meglepő lehet, de mint ez az ízig-vérig színházi ember elárulja, néhány éve örökölt némi földet, ami feladatot és lehetőséget is hozott az életébe.
A színháziak időbeosztása nyilván hat az egész családra, de ez olyan, amit összességében megszoktak a gyerekek és a felesége is, aki egyébként magyartanár, illetve olaszt és latint is tanít.
- Azért amikor még régen a lányom kapott egy német képeskönyvet, amiben az volt, hogy az apuka fürdött a gyerekekkel, kicsit kiakadt, és azt mondta, bezzeg nálunk ilyen nincs, mert amikor este fürdés van, akkor apa nincs otthon…
Ugyanakkor a színház számára nagy szerelem, komoly szenvedély. Ha rálesünk a műsorra, láthatjuk: karácsony előtt és után, valamint még szilveszterkor is lesz előadás.
- A Függöny fel! az enyém (én vagyok a rendezőasszisztense), ilyenkor bent vagyok a próbákon meg az előadásokon is. Bár mindenki tudja és teszi a dolgát, azért bármikor bármilyen probléma lehet, amit meg kell oldani.
Felvetem, ha már ennyi mindennel is foglalkozik, tud-e főzni.
- Tudok, de ritkán főzök, és akkor is inkább kinti bográcsos ételeket, állítólag slambucot egész jól készítek.
Azt még nem tudom, mi lesz nálunk a karácsonyi menü, de valójában az a legfontosabb, hogy együtt lesz a család. 26-án este pedig Alföldes karácsony lesz.
S hogy mit hoz a jövő év?
A cselédekben fog majd dolgozni a Csokonai Nemzeti Színházban, az Alföld Színpaddal pedig egy nagy vállalkozásra készülnek, amiről még nem akar beszélni, de mint elárulja, ez nagyjából
arról szól, hogyan és mire vágyakoznak, hogyan morzsolódnak, hogyan próbálják megtalálni a személyiségüket az emberek a digitális világban.
Zárásul felvetem, aki ennyire elfoglalt, annak van-e bármiféle hobbija. Sovi elárulja, szeret futni, olvasni, a természetet járni, de érdekli az építészet világa is. Oda jutunk, hogy nagyon kíváncsi ember, és mindez nála a legjobban a színházcsinálásban tud kiteljesedni. Ez a munkája, az élete is.
- Fura helyzet ez, mert szeretem csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy ne éljen vissza a világ vele...
forrás: https://dehir.hu/
Szeretem, ha ajánlanak nekem darabokat, persze ez nem minidig közvetlenül történik, többnyire interjú, nyilatkozta vagy beszélgetés közben kerülnek elő ilyen témák. A Thália Színházban dolgozik az egyik kedvenc fiatal színésznőm, aki az Arizona Stúdiójában látható Madám Bizsuról mondott nagyon jókat. Ezzel kedvet csinált nekem ehhez a darabhoz, egy duplázós vasárnap levezetéseként kötött ki az októberi listámon. Göttinger Pál írása és rendezése kellemes misztikumot hozott az életembe.
Egy fiatal fiú, (Hevesi László – Nyakamon a nászmenet, A szajré, Oscar, Gyilkosság az Orient Expresszen) egykor az Arizona mulatóhelyen találkozott egy fura időse asszonnyal, aki érdekesebbnél csodálatosabb történetekkel traktálta őt. Madám Bizsu (Molnár Piroska – Oscar, A koponya – Thália színház; A két pápa – Rózsavölgyi Szalon) a pesti éjszakák közösmert fantomja volt, akiről rengeteg sztori keringett, de sosem lehetett tudni, melyiket ki találta ki, melyik is valóságos. Annyi bizonyos, hogy már az ezernyolcszázas évek közepe táján megjelent egy alak az alvilágban, aki aztán kurtizánok, mutatványosok, revütáncosok és lokálok sokaságában is otthonosan mozgott. Mint egy bútordarab, úgy olvadt bele a homályba és olykor emelkedett ki a sötétségből, a tivornyákból, valamint mulatságokból. Legendák övezték a jelenlétét, találgatva honnan érkezett és miként ismert annyi embert a múltból és jelenből. Annyi bizonyos, hogy a teste nehéz volt a sok bizsutól, a feje tele a sok emléktől, bárkinek elintézett bármit, de sosem lehetett tudni, hogyan.
A Madám Buizsu nem más, mint egy utazás a múltba, Pest történelmébe, abba az időszakba, amikor a táncosok, a mutatványosok és a hölgyek szórakoztatták a polgárokat. Ekkor tették le az alapokat, hogy ma színházak, szórakozóhelyek, kávézók és éttermek is lehessenek ebben a városban. A kultúra folyamatosan változott, egyrészt az igényekkel, másrészt a kínálat növekedésével párhuzamosan. Miközben a nincstelenektől egy idő múltán inkább a tehetősek kiváltságává vált, hogy ilyen élményben lehessen részük. Nézhetjük PC oldalról és a cancel culture martalékává is tehetnénk ezeket az emlékeket, de kiemelkedően fontosak a jelen és a jövő számára is. Hiszen akkoriban másfajta kikapcsolódási szokások voltak, a szórakoztatóipar inkább a vándorcirkuszosokból és a -cigányokból állt.
A letelepedés, és egy új kultúra megteremtése viszont virágzást hozott el a fővárosba, ahol komoly társadalmi élet fejlődött ki az ezernyolcszázas évek közepétől. A történetekből kiváltképp színes képet kapunk a különböző korszakokról, a törvényekről, de nem csak politikai, hanem szociális oldalról is. Hiszen megannyi híresség fordult meg a pesti lokálokban, vagy éppen merült el az alvilág barlangjai és egyéb szórakozóhelyei mélyén. A helyszín, az Arizona Stúdió valamennyire őrzi is ennek emlékét, ami még jobban közel hozza az egykori pesti világot a nézők felé. A két színésznő, Mórocz Adrienn és Bordás Barbara megelevenítik a táncos-dalos játékukkal, hogy miként is szórakoztak egykor a férfiak, és bizony a nők is. Ugyan ez is korszakról korszakra változott, de talán egyik legfontosabb érdeme az volt, hogy közel hozhatta a különböző nemzeteket, vallásokat, politikai feleket és a nemeket is. Ami egy ilyen helyen megtörténhetett, az bizony nem maradt el, a jótékony homályról pedig a vezetőség gondoskodott, akkor is, ha kisebb botrány kerekedett belőle. Az alvilág tehát működött ebben az időben is, sőt, a korrupcióval virágkorát élhette, egészen a háborúk kitöréséig.
Több fáma is szól arról, hogy a politikai, a háborúk miként változtatták meg az életet Budapesten, de a társaság összetételébe bizony erősen beleszóltak a huszadik század első felében. Mondhatnám, hogy érzelmi hullámvasútra ülünk fel az előadás alatt, de inkább nosztalgikus mindez. A korkép, amellyel találkozunk szemléletes, Hevesi László és a két lány is segítségünkre sietnek ebben, miközben Molnár Piroska szavai is elkísérnek a hosszú életúton. Van benne kíváncsiság, megvetés, remény és bánat, nélkülözés és csupa-csupa szeretet, naivitás, ártatlanság. A misztikum és a varázslat tökéletes, nem tudni, abból, amit leírtam és hallunk, mennyi az álom, a fantázia és mennyi a valóság, a történelem. Ezt az előadást pont ezért tudom ajánlani, mert egyszerre könnyed és játékos, szórakoztató és hangulatos.
Egy fiatal fiú, (Hevesi László – Nyakamon a nászmenet, A szajré, Oscar, Gyilkosság az Orient Expresszen) egykor az Arizona mulatóhelyen találkozott egy fura időse asszonnyal, aki érdekesebbnél csodálatosabb történetekkel traktálta őt. Madám Bizsu (Molnár Piroska – Oscar, A koponya – Thália színház; A két pápa – Rózsavölgyi Szalon) a pesti éjszakák közösmert fantomja volt, akiről rengeteg sztori keringett, de sosem lehetett tudni, melyiket ki találta ki, melyik is valóságos. Annyi bizonyos, hogy már az ezernyolcszázas évek közepe táján megjelent egy alak az alvilágban, aki aztán kurtizánok, mutatványosok, revütáncosok és lokálok sokaságában is otthonosan mozgott. Mint egy bútordarab, úgy olvadt bele a homályba és olykor emelkedett ki a sötétségből, a tivornyákból, valamint mulatságokból. Legendák övezték a jelenlétét, találgatva honnan érkezett és miként ismert annyi embert a múltból és jelenből. Annyi bizonyos, hogy a teste nehéz volt a sok bizsutól, a feje tele a sok emléktől, bárkinek elintézett bármit, de sosem lehetett tudni, hogyan.
A Madám Buizsu nem más, mint egy utazás a múltba, Pest történelmébe, abba az időszakba, amikor a táncosok, a mutatványosok és a hölgyek szórakoztatták a polgárokat. Ekkor tették le az alapokat, hogy ma színházak, szórakozóhelyek, kávézók és éttermek is lehessenek ebben a városban. A kultúra folyamatosan változott, egyrészt az igényekkel, másrészt a kínálat növekedésével párhuzamosan. Miközben a nincstelenektől egy idő múltán inkább a tehetősek kiváltságává vált, hogy ilyen élményben lehessen részük. Nézhetjük PC oldalról és a cancel culture martalékává is tehetnénk ezeket az emlékeket, de kiemelkedően fontosak a jelen és a jövő számára is. Hiszen akkoriban másfajta kikapcsolódási szokások voltak, a szórakoztatóipar inkább a vándorcirkuszosokból és a -cigányokból állt.
A letelepedés, és egy új kultúra megteremtése viszont virágzást hozott el a fővárosba, ahol komoly társadalmi élet fejlődött ki az ezernyolcszázas évek közepétől. A történetekből kiváltképp színes képet kapunk a különböző korszakokról, a törvényekről, de nem csak politikai, hanem szociális oldalról is. Hiszen megannyi híresség fordult meg a pesti lokálokban, vagy éppen merült el az alvilág barlangjai és egyéb szórakozóhelyei mélyén. A helyszín, az Arizona Stúdió valamennyire őrzi is ennek emlékét, ami még jobban közel hozza az egykori pesti világot a nézők felé. A két színésznő, Mórocz Adrienn és Bordás Barbara megelevenítik a táncos-dalos játékukkal, hogy miként is szórakoztak egykor a férfiak, és bizony a nők is. Ugyan ez is korszakról korszakra változott, de talán egyik legfontosabb érdeme az volt, hogy közel hozhatta a különböző nemzeteket, vallásokat, politikai feleket és a nemeket is. Ami egy ilyen helyen megtörténhetett, az bizony nem maradt el, a jótékony homályról pedig a vezetőség gondoskodott, akkor is, ha kisebb botrány kerekedett belőle. Az alvilág tehát működött ebben az időben is, sőt, a korrupcióval virágkorát élhette, egészen a háborúk kitöréséig.
Több fáma is szól arról, hogy a politikai, a háborúk miként változtatták meg az életet Budapesten, de a társaság összetételébe bizony erősen beleszóltak a huszadik század első felében. Mondhatnám, hogy érzelmi hullámvasútra ülünk fel az előadás alatt, de inkább nosztalgikus mindez. A korkép, amellyel találkozunk szemléletes, Hevesi László és a két lány is segítségünkre sietnek ebben, miközben Molnár Piroska szavai is elkísérnek a hosszú életúton. Van benne kíváncsiság, megvetés, remény és bánat, nélkülözés és csupa-csupa szeretet, naivitás, ártatlanság. A misztikum és a varázslat tökéletes, nem tudni, abból, amit leírtam és hallunk, mennyi az álom, a fantázia és mennyi a valóság, a történelem. Ezt az előadást pont ezért tudom ajánlani, mert egyszerre könnyed és játékos, szórakoztató és hangulatos.
Jászberényi Gábor, a Sárkányok Kabul felett főszereplője két kulturális világ, két véglet között mozog: az emberközeli színházi előadások és a grandiózus filmes produkciók között. Az általa alapított Dante Közösségi Alkotótér két év alatt valódi kulturális menedékké nőtte ki magát – olyan hellyé, amelyet 210 önkéntes kétkezi munkája és egy makacs, „reményteli flow” hozott össze. Vele beszélgettünk az emberléptékű színház felértékelődéséről az AI-zajjal terhelt világunkban, és arról, miért vagyunk egyre éhesebbek a valóságra, a jelenlétre, a figyelemre. Elmesélte, hogyan „élte túl” a Sárkányok Kabul felett megterhelő forgatását, miközben induló színházában esténként intim, szertartásszerű előadásokat hozott létre.
„A valóságra éhezünk” – Közösségi csoda Budán: a Dante születése
A Dante Közösségi Alkotótér története első hallásra meseszerű: egy színházi társulat, szinte teljes anyagi forrás nélkül, kétkezi munkával, több mint kétszáz önkéntessel hozott létre egy kulturális teret Budán. De amikor Jászberényi Gábor mesél róla, rögtön kiderül: ez nem mese, hanem közösségi akarat, hit és szeretet eredménye.
„A Dantét a szeretet hozta létre. Az hívta össze az energiákat. Egy olyan hely lett, ami valami mellett van, és végre nem valami ellen jött létre.”
– mondja. Hihetetlen volt az az összefogás, ami kialakult a Dante állandó játszóhelyének létrehozása körül: „9 hónapon keresztül együtt törtük a falat, fiatal lányok cipeltek sittet, idős nénik főztek a brigádra, matematika professzorok villanyt szereltek.
„Az egészben volt valami reményteli flow. Amikor ez létrejött, azt éreztem, hogy olyan jó hely ez az ország, mert tele van jó szándékú emberekkel – csak tér kell hozzá, ahol összeérnek. Mi pedig épp egy ilyen teret akartunk létrehozni”
Monumentális forgatás és emberi végletek: Sárkányok Kabul felett
Miközben a Dante a maga intim közegével napról napra építette a közösségét, egy másik, egészen más világ is megnyílt Jászberényi előtt. A közelmúltban mutatták be a Sárkányok Kabul felett című filmet, amely hatalmas közönségsikert aratott, és nemcsak a témája, hanem a léptéke miatt is mérföldkő lett a magyar filmgyártásban. Látványában és komplexitásában ritka gigaprodukció, amelyben Jászberényi az egyik főszereplő – ez pedig már önmagában is komoly feladatot jelentett volna.
Csakhogy nála mindez egy olyan időszakba csúszott, amikor egyszerre két fronton is helyt kellett állnia: a Dante nyitóévadának szervezési terhei és az esti előadások mellett naponta forgott, ráadásul egy lelkileg is megterhelő katonaszerepben.
„Nem is tudom, hogy én azt az időszakot hogyan éltem túl”
– mondja kissé nevetve. Hajnalban indult forgatásra, este pedig előadást játszott, ami után éjjel díszletet bontott.
„Ez így elmondva panaszkodásnak tűnhet, pedig nem így van. A sok nehézség ellenére minden percét élveztem.”
A megpróbáltatások sűrűsége nem elvett, inkább hozzáadott az alakításaihoz:
„Az élethelyzet feszültségét, a túlterheltséget, az űzöttséget – mindent megpróbáltam hasznosítani a szerepben. A körülmények valójában segítettek.”
A valódi fizikai kifáradás, a lelki terhelés és a szerep, amelyben egy olyan katonát formál meg, akinek Afganisztánban életek múlnak minden döntésén, egészen sajátos mélységet adott az alakításának. A filmben egy olyan férfit játszik, akinek embereket kell kimenekítenie egy összeomló világ kellős közepén, és közben azzal a morális tapasztalattal kell együtt élnie, hogy nem mindenkit tud megmenteni.
A forgatás valós fizikai terhelése – a katonai kiképzésre hajazó tréningek, a megerőltető terepmozgások, a poros, hőségben zajló akciójelenetek mellett a lelki rész: a tehetetlenség érzése, a megúszhatatlan döntések súlya, a háborúban megélt űzöttség és állandó készenlét adta a szerep igazi nehézségét.
A film világának brutális tempója, az érzelmi terhelés és a saját életének túlzsúfoltsága együtt teremtették meg azt a feszültséget, amit végül eszközként tudott beépíteni a játékába.
„Az a fajta kimerültség és állandó éberség, amelyet akkor éltem, nagyon közel volt ahhoz, amit ez az ember is érez. Furcsa módon minden egyben dolgozott bennem.”
A hatalmas díszletek, a több száz fős stáb, a robbanások és a hajszolt tempó éles ellentétben álltak a Dante intim, 70 fős estjeivel. Talán épp ez a kontraszt tette olyan különlegessé számára, hogy esténként a szavak és a jelenlét újra egyensúlyt teremtettek a nap káosza után.
Az emberléptékű színház – Lelki GDP és kulturális felelősség
A Dante ma már jóval több, mint egy alternatív játszóhely: a kezdeti lelkesedés mellett most már a professzionális működés is látszódik. A közösségteremtés itt nem melléktermék, hanem maga a lényeg. Az első évadban közel 400 eseményt tartottak, amiből nagyjából 100 ingyenes rendezvény volt. És bár színházvezetőként gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, mégis úgy gondolja:
„Vannak ügyek, amelyek mögé egyszerűen be kell állni, és mindenki számára elérhetővé kell tenni. Ezeket nem gazdasági szemmel, hanem lelki GDP-ben mérjük, ami legalább olyan fontos.”
A színház piaci működése mellett a legfontosabb programok továbbra is szabadon látogathatók. A Dante kultúraalapú felelősségvállalása egyre több embert vonz be – nem egyszerűen nézőként, hanem közösségi tagként. A Dante alapélménye ugyanakkor továbbra is a személyesség.
„Én ebben az emberléptékű színházban hiszek. Megmaradt benne az az eredendő szertartásszerűség, amikor körbeülték a tüzet, és egymásnak meséltek történeteket. Kicsit nekem is olyan minden előadás, mintha beengedném a nézőket a nappalimba, és azt mondanám, hogy Gyertek, üljetek le, szeretnék nektek mesélni valamit”
– mondja. Az intimitás, a közelség, a közös figyelem számára a színház lényege.
„Az AI (szerk.: mesterséges intelligencia) gyakorlatilag megfertőzte a valóságérzékelésünket. Az emberek éhesebbek lettek a valóságra, ezért tudott felértékelődni az ilyen, emberléptékű színház.”
József Attila mint belső iránytű
József Attila versei évek óta belső iránytűként működnek számára, olyan mondatokként, amelyekhez naponta vissza lehet nyúlni.
„Nincs olyan napom, hogy ne idézzek tőle”
– mondja. Nem műveltségi gesztus ez, inkább reflex: vannak sorok, amelyek már a gondolkodásának részévé váltak, mint a „Mindenséggel mérd magad” vagy
„Boruljatok csak össze bennem,
Bús Ember, bús Magyar
Mert Egy vagytok ti mind a ketten”
– kezdi szavalni az interjú közben. Ezek nem idézetek a számára, hanem kapaszkodók, amelyek újra és újra irányba állítják.
József Attila halálának 88. évfordulója alkalmából újra elővették a Suttogók című előadást. A produkció távol áll a klasszikus színházi formáktól: Gábor „antiszínháznak” nevezi.
„Nincs hagyományos történet, nincsenek szerepek – inkább egyfajta közös átengedése a verseknek, közös hangos gondolkodás arról, hogyan vagyunk a világban. „Olyan ez, mintha együtt engednénk át magunkon József Attilát”
A Suttogók így egyszerre személyes vallomás és közös élmény: egy ritka alkalom arra, hogy a mesterséges zaj, a napi túlterheltség és az információs rohanás után valami valódi, emberléptékű csendben találjuk meg magunkat – együtt. A Suttogók szintén ingyen, regisztrációval látogatható előadás.
A Dante mint híd – és mint otthon
A Dante nem csupán egy alternatív játszóhely: szellemi menedék, közösségi tér, híd olyan emberek között, akikben közös a vágy, hogy valami valódit éljenek át.
„A Dantét a szeretet hozta létre, az hívta össze az energiákat. Nekünk kötelességünk úgy vezetni, hogy ezt a hitelességet képviselje tovább”
– mondja.
Ez a hitelesség nem elvont elv, hanem nagyon is konkrét: jelenlétben, figyelemben, személyes felelősségben mérhető. A 70 fős estéken érezni lehet azt a fajta közös csendet, amelyben valóban történik valami – nem harsány, nem látványos, hanem bensőséges. Ahol a színpad és a nézőtér közötti határ tulajdonképpen eltűnik, és a színház otthonná válik: helyszínné, ahol jó megérkezni, ahol jó együtt lenni.
A Dante működését az a belső meggyőződés tartja életben, hogy a kultúra akkor ér valamit, ha teret nyit – és mindenkit beenged, aki kapcsolódni szeretne.
Számára a színház nem csupán előadás, hanem visszatérés a valósághoz: ahhoz a fajta emberi jelenléthez, amelyben újra lehet mérni magunkat – egymáshoz, a világhoz vagy a mindenséghez.
„A valóságra éhezünk” – Közösségi csoda Budán: a Dante születése
A Dante Közösségi Alkotótér története első hallásra meseszerű: egy színházi társulat, szinte teljes anyagi forrás nélkül, kétkezi munkával, több mint kétszáz önkéntessel hozott létre egy kulturális teret Budán. De amikor Jászberényi Gábor mesél róla, rögtön kiderül: ez nem mese, hanem közösségi akarat, hit és szeretet eredménye.
„A Dantét a szeretet hozta létre. Az hívta össze az energiákat. Egy olyan hely lett, ami valami mellett van, és végre nem valami ellen jött létre.”
– mondja. Hihetetlen volt az az összefogás, ami kialakult a Dante állandó játszóhelyének létrehozása körül: „9 hónapon keresztül együtt törtük a falat, fiatal lányok cipeltek sittet, idős nénik főztek a brigádra, matematika professzorok villanyt szereltek.
„Az egészben volt valami reményteli flow. Amikor ez létrejött, azt éreztem, hogy olyan jó hely ez az ország, mert tele van jó szándékú emberekkel – csak tér kell hozzá, ahol összeérnek. Mi pedig épp egy ilyen teret akartunk létrehozni”
Monumentális forgatás és emberi végletek: Sárkányok Kabul felett
Miközben a Dante a maga intim közegével napról napra építette a közösségét, egy másik, egészen más világ is megnyílt Jászberényi előtt. A közelmúltban mutatták be a Sárkányok Kabul felett című filmet, amely hatalmas közönségsikert aratott, és nemcsak a témája, hanem a léptéke miatt is mérföldkő lett a magyar filmgyártásban. Látványában és komplexitásában ritka gigaprodukció, amelyben Jászberényi az egyik főszereplő – ez pedig már önmagában is komoly feladatot jelentett volna.
Csakhogy nála mindez egy olyan időszakba csúszott, amikor egyszerre két fronton is helyt kellett állnia: a Dante nyitóévadának szervezési terhei és az esti előadások mellett naponta forgott, ráadásul egy lelkileg is megterhelő katonaszerepben.
„Nem is tudom, hogy én azt az időszakot hogyan éltem túl”
– mondja kissé nevetve. Hajnalban indult forgatásra, este pedig előadást játszott, ami után éjjel díszletet bontott.
„Ez így elmondva panaszkodásnak tűnhet, pedig nem így van. A sok nehézség ellenére minden percét élveztem.”
A megpróbáltatások sűrűsége nem elvett, inkább hozzáadott az alakításaihoz:
„Az élethelyzet feszültségét, a túlterheltséget, az űzöttséget – mindent megpróbáltam hasznosítani a szerepben. A körülmények valójában segítettek.”
A valódi fizikai kifáradás, a lelki terhelés és a szerep, amelyben egy olyan katonát formál meg, akinek Afganisztánban életek múlnak minden döntésén, egészen sajátos mélységet adott az alakításának. A filmben egy olyan férfit játszik, akinek embereket kell kimenekítenie egy összeomló világ kellős közepén, és közben azzal a morális tapasztalattal kell együtt élnie, hogy nem mindenkit tud megmenteni.
A forgatás valós fizikai terhelése – a katonai kiképzésre hajazó tréningek, a megerőltető terepmozgások, a poros, hőségben zajló akciójelenetek mellett a lelki rész: a tehetetlenség érzése, a megúszhatatlan döntések súlya, a háborúban megélt űzöttség és állandó készenlét adta a szerep igazi nehézségét.
A film világának brutális tempója, az érzelmi terhelés és a saját életének túlzsúfoltsága együtt teremtették meg azt a feszültséget, amit végül eszközként tudott beépíteni a játékába.
„Az a fajta kimerültség és állandó éberség, amelyet akkor éltem, nagyon közel volt ahhoz, amit ez az ember is érez. Furcsa módon minden egyben dolgozott bennem.”
A hatalmas díszletek, a több száz fős stáb, a robbanások és a hajszolt tempó éles ellentétben álltak a Dante intim, 70 fős estjeivel. Talán épp ez a kontraszt tette olyan különlegessé számára, hogy esténként a szavak és a jelenlét újra egyensúlyt teremtettek a nap káosza után.
Az emberléptékű színház – Lelki GDP és kulturális felelősség
A Dante ma már jóval több, mint egy alternatív játszóhely: a kezdeti lelkesedés mellett most már a professzionális működés is látszódik. A közösségteremtés itt nem melléktermék, hanem maga a lényeg. Az első évadban közel 400 eseményt tartottak, amiből nagyjából 100 ingyenes rendezvény volt. És bár színházvezetőként gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, mégis úgy gondolja:
„Vannak ügyek, amelyek mögé egyszerűen be kell állni, és mindenki számára elérhetővé kell tenni. Ezeket nem gazdasági szemmel, hanem lelki GDP-ben mérjük, ami legalább olyan fontos.”
A színház piaci működése mellett a legfontosabb programok továbbra is szabadon látogathatók. A Dante kultúraalapú felelősségvállalása egyre több embert vonz be – nem egyszerűen nézőként, hanem közösségi tagként. A Dante alapélménye ugyanakkor továbbra is a személyesség.
„Én ebben az emberléptékű színházban hiszek. Megmaradt benne az az eredendő szertartásszerűség, amikor körbeülték a tüzet, és egymásnak meséltek történeteket. Kicsit nekem is olyan minden előadás, mintha beengedném a nézőket a nappalimba, és azt mondanám, hogy Gyertek, üljetek le, szeretnék nektek mesélni valamit”
– mondja. Az intimitás, a közelség, a közös figyelem számára a színház lényege.
„Az AI (szerk.: mesterséges intelligencia) gyakorlatilag megfertőzte a valóságérzékelésünket. Az emberek éhesebbek lettek a valóságra, ezért tudott felértékelődni az ilyen, emberléptékű színház.”
József Attila mint belső iránytű
József Attila versei évek óta belső iránytűként működnek számára, olyan mondatokként, amelyekhez naponta vissza lehet nyúlni.
„Nincs olyan napom, hogy ne idézzek tőle”
– mondja. Nem műveltségi gesztus ez, inkább reflex: vannak sorok, amelyek már a gondolkodásának részévé váltak, mint a „Mindenséggel mérd magad” vagy
„Boruljatok csak össze bennem,
Bús Ember, bús Magyar
Mert Egy vagytok ti mind a ketten”
– kezdi szavalni az interjú közben. Ezek nem idézetek a számára, hanem kapaszkodók, amelyek újra és újra irányba állítják.
József Attila halálának 88. évfordulója alkalmából újra elővették a Suttogók című előadást. A produkció távol áll a klasszikus színházi formáktól: Gábor „antiszínháznak” nevezi.
„Nincs hagyományos történet, nincsenek szerepek – inkább egyfajta közös átengedése a verseknek, közös hangos gondolkodás arról, hogyan vagyunk a világban. „Olyan ez, mintha együtt engednénk át magunkon József Attilát”
A Suttogók így egyszerre személyes vallomás és közös élmény: egy ritka alkalom arra, hogy a mesterséges zaj, a napi túlterheltség és az információs rohanás után valami valódi, emberléptékű csendben találjuk meg magunkat – együtt. A Suttogók szintén ingyen, regisztrációval látogatható előadás.
A Dante mint híd – és mint otthon
A Dante nem csupán egy alternatív játszóhely: szellemi menedék, közösségi tér, híd olyan emberek között, akikben közös a vágy, hogy valami valódit éljenek át.
„A Dantét a szeretet hozta létre, az hívta össze az energiákat. Nekünk kötelességünk úgy vezetni, hogy ezt a hitelességet képviselje tovább”
– mondja.
Ez a hitelesség nem elvont elv, hanem nagyon is konkrét: jelenlétben, figyelemben, személyes felelősségben mérhető. A 70 fős estéken érezni lehet azt a fajta közös csendet, amelyben valóban történik valami – nem harsány, nem látványos, hanem bensőséges. Ahol a színpad és a nézőtér közötti határ tulajdonképpen eltűnik, és a színház otthonná válik: helyszínné, ahol jó megérkezni, ahol jó együtt lenni.
A Dante működését az a belső meggyőződés tartja életben, hogy a kultúra akkor ér valamit, ha teret nyit – és mindenkit beenged, aki kapcsolódni szeretne.
Számára a színház nem csupán előadás, hanem visszatérés a valósághoz: ahhoz a fajta emberi jelenléthez, amelyben újra lehet mérni magunkat – egymáshoz, a világhoz vagy a mindenséghez.
forrás: https://ridikul.hu/
A Rejtélyek évada részeként új bemutatóval jelentkezett a Thália Színház. A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című kétfelvonásos előadást Göttinger Pál rendezte, akinek kezei alatt egy mindössze ötfős szereplőgárda játssza el a darab húsznál is több alakját. De olyan szórakoztatóan ám, hogy azt már szinte bűn lenne kihagyni.
Az Arthur Conan Doyle által megteremtett Sherlock Holmes alakja mindig is lázban tartotta a filmkészítő szakmát. Az elmúlt években láthattuk ahogy a mozikban és televíziós sorozatokban is megkísérlik a sokak által szeretett és ismert magándetektív történetét feldolgozni. Ezekben az alkotásokban nem kisebb színészek, mint Robert Downey Jr. vagy Benedict Cumberbatch kelti éltre a zseniális figurát. Sőt Millie Bobby Brown és Henry Cavill főszereplésével még Enola Holmes, azaz Sherlock kishúgának történetét is megéneklik.
Ezekben a filmekben az a közös, hogy nem elégszenek meg a történetmeséléssel, hanem – ahogy ez manapság már szinte megszokott – mindig rá szeretnének tenni egy lapáttal az előző alkotásra. Így vagy a képvágások gyorsaságával vagy a történet már szinte követhetetlen kuszaságával, esetleg a soha véget nem érő akciójelenetekkel emelik a tétet. Néző legyen a talpán, aki felhőtlenül tudja élvezni ezeknek az alkotásoknak minden percét. A trendeket elnézve kicsit félve léptem be a Thália Színház ajtaján, de azért reméltem, hogy ezúttal nem egy túlbonyolított művet, hanem egy valódi szórakozást nyújtó, jó darabot fogok látni, ami legalább morzsáiban megidézi a könyvek hangulatát. Nos, az eredmény felülmúlta a várakozásaimat.
A Thália Színházban látható Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című előadás ötletességében és látványában is pazar, miközben hozza azt a régi érzést, ami árad a detektív történeteiből: a viktoriánus kori London miliőjét, a nyomozás örömét és az emberi kapcsolatok valódiságát. És akkor még nem ejtettünk szót a darab humoráról, ami még a szőrös szívűeket is képes lenne hangos hahotára bírni. Mindezt azonban olyan kedvességgel teszi, hogy – pár sikamlósabb poéntól eltekintve – az egész családot képes elszórakoztatni.
A darab története érdekes, de nem ez a legnagyobb erőssége, hanem a színészi játék. Bármennyire meglepő, de mindössze öt tehetséges művész játssza az előadás összes szerepét, mind a huszonötöt.
Ez pedig elképesztő precizitást igényel a hátteret adóktól is, akiknek az átmaszkírozáson túl, a maximálisan kihasznált forgószínpad állandóan változó tereire és látványára is figyelniük kell. Így történhetett meg az, hogy darab végén őket is megtapsolhattuk a premieren, és háromszor-négyszer többen voltak mint a színészek.
Sherlock Holmest Zayzon Zsolt, míg Dr. Watsont Mózes András alakítja, akik „csak” egy szerepet játszanak az előadásban, de ezzel adnak is egy stabil keretet a történetnek. A másik három színész, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint alakítja a megmaradt 23 karaktert.
Jaskó esetében külön szembeötlő a szinte percről percre bekövetkező változás, hiszen ő női és férfi karaktereket is eljátszik. Valamint az este talán leginkább humoros „karakterei” is hozzá kötődnek, hiszen ő mozgatja meglehetősen élethűen és tetőtől talpig feketébe öltözve a bábumacskát és a pulit, amelyek kedves színfoltjai az előadásnak. A fehér puli sokat segít a kis csapatnak (Forrás: Thália Színház)
A darabban fellelhető humor általában verbális, de helyzetből adódóan is kibontakozik, sőt a színészek gyakran kikacsintanak a nézőkre, bennfentessé téve őket. Ez az a momentum, ami különösképpen dicséretes a rendezésben.
Göttinger Pál nemcsak rendezte, de fordította is a Ken Ludwig, illetve Arthur Conan Doyle-féle alkotást, vélhetően ennek is köszönhető, hogy érezhetően együtt létezett a darabbal. Így végeredményben minden poén, lépés, mondat a helyén van, de ettől még nem válik a darab merevvé, sőt játszi könnyedség sugárzik belőle.
Azonban nemcsak a színészek és a rendező, hanem a forgószínpad mindig változó látványvilágáért felelő Ondraschek Péter díszlettervező és az átváltozásokhoz jelmezeket tervező Cselényi Nóra is kiváló munkát végzett. Összességében azt tudjuk mondani, hogy a történet ugyan nem annyira kacifántos, de az alkotók közös munkájának köszönhetően egy olyan előadás született, ami a szó legnemesebb értelmében jó, így pedig az egész család számára felhőtlen szórakozást tud nyújtani.
Az Arthur Conan Doyle által megteremtett Sherlock Holmes alakja mindig is lázban tartotta a filmkészítő szakmát. Az elmúlt években láthattuk ahogy a mozikban és televíziós sorozatokban is megkísérlik a sokak által szeretett és ismert magándetektív történetét feldolgozni. Ezekben az alkotásokban nem kisebb színészek, mint Robert Downey Jr. vagy Benedict Cumberbatch kelti éltre a zseniális figurát. Sőt Millie Bobby Brown és Henry Cavill főszereplésével még Enola Holmes, azaz Sherlock kishúgának történetét is megéneklik.
Ezekben a filmekben az a közös, hogy nem elégszenek meg a történetmeséléssel, hanem – ahogy ez manapság már szinte megszokott – mindig rá szeretnének tenni egy lapáttal az előző alkotásra. Így vagy a képvágások gyorsaságával vagy a történet már szinte követhetetlen kuszaságával, esetleg a soha véget nem érő akciójelenetekkel emelik a tétet. Néző legyen a talpán, aki felhőtlenül tudja élvezni ezeknek az alkotásoknak minden percét. A trendeket elnézve kicsit félve léptem be a Thália Színház ajtaján, de azért reméltem, hogy ezúttal nem egy túlbonyolított művet, hanem egy valódi szórakozást nyújtó, jó darabot fogok látni, ami legalább morzsáiban megidézi a könyvek hangulatát. Nos, az eredmény felülmúlta a várakozásaimat.
A Thália Színházban látható Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című előadás ötletességében és látványában is pazar, miközben hozza azt a régi érzést, ami árad a detektív történeteiből: a viktoriánus kori London miliőjét, a nyomozás örömét és az emberi kapcsolatok valódiságát. És akkor még nem ejtettünk szót a darab humoráról, ami még a szőrös szívűeket is képes lenne hangos hahotára bírni. Mindezt azonban olyan kedvességgel teszi, hogy – pár sikamlósabb poéntól eltekintve – az egész családot képes elszórakoztatni.
A darab története érdekes, de nem ez a legnagyobb erőssége, hanem a színészi játék. Bármennyire meglepő, de mindössze öt tehetséges művész játssza az előadás összes szerepét, mind a huszonötöt.
Ez pedig elképesztő precizitást igényel a hátteret adóktól is, akiknek az átmaszkírozáson túl, a maximálisan kihasznált forgószínpad állandóan változó tereire és látványára is figyelniük kell. Így történhetett meg az, hogy darab végén őket is megtapsolhattuk a premieren, és háromszor-négyszer többen voltak mint a színészek.
Sherlock Holmest Zayzon Zsolt, míg Dr. Watsont Mózes András alakítja, akik „csak” egy szerepet játszanak az előadásban, de ezzel adnak is egy stabil keretet a történetnek. A másik három színész, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint alakítja a megmaradt 23 karaktert.
Jaskó esetében külön szembeötlő a szinte percről percre bekövetkező változás, hiszen ő női és férfi karaktereket is eljátszik. Valamint az este talán leginkább humoros „karakterei” is hozzá kötődnek, hiszen ő mozgatja meglehetősen élethűen és tetőtől talpig feketébe öltözve a bábumacskát és a pulit, amelyek kedves színfoltjai az előadásnak. A fehér puli sokat segít a kis csapatnak (Forrás: Thália Színház)
A darabban fellelhető humor általában verbális, de helyzetből adódóan is kibontakozik, sőt a színészek gyakran kikacsintanak a nézőkre, bennfentessé téve őket. Ez az a momentum, ami különösképpen dicséretes a rendezésben.
Göttinger Pál nemcsak rendezte, de fordította is a Ken Ludwig, illetve Arthur Conan Doyle-féle alkotást, vélhetően ennek is köszönhető, hogy érezhetően együtt létezett a darabbal. Így végeredményben minden poén, lépés, mondat a helyén van, de ettől még nem válik a darab merevvé, sőt játszi könnyedség sugárzik belőle.
Azonban nemcsak a színészek és a rendező, hanem a forgószínpad mindig változó látványvilágáért felelő Ondraschek Péter díszlettervező és az átváltozásokhoz jelmezeket tervező Cselényi Nóra is kiváló munkát végzett. Összességében azt tudjuk mondani, hogy a történet ugyan nem annyira kacifántos, de az alkotók közös munkájának köszönhetően egy olyan előadás született, ami a szó legnemesebb értelmében jó, így pedig az egész család számára felhőtlen szórakozást tud nyújtani.
forrás: https://magyarnemzet.hu
Egy este, amikor Sherlock Holmes nyomoz, Watson mesél, mi pedig együtt nevetünk és izgulunk.
Van egy este, amikor nem kell választanod a gyermeked szóló, a saját és a nagyszülők programja között: mindenki ugyanoda vágyik. December 6-án érkezett a Thália Színház Nagyszínpadára Ken Ludwig és Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című krimivígjátéka, amely már a premier előtt komoly várakozást kelt. Ez a könnyed, mégis izgalmas családi előadás tipikusan az a ritka színházi élmény, amelyben 12 éves kortól felfelé minden korosztály megtalálja a maga szórakozását – a fiatalokat elvarázsolja a gyors ritmus és a játékosság, a felnőttek a krimi elegáns logikájában és a humor finom rétegeiben gyönyörködhetnek, a nagyszülők pedig a klasszikus színházi varázst és a történetmesélés örömét élvezhetik.
A történet ismerős és mégis új. Sherlock Holmes – Zayzon Zsolt elegáns, szellemes alakításában – ismét szembekerül örök ellenfelével, az ördögi Moriarty professzorral. Ezúttal Csehország királyát zsarolják meg egy nemzetközi kémügyben, és a tét nem kevesebb, mint a világbéke. Holmesnak egymás után kell megfejtenie a válogatott bűneseteket, miközben a színen megjelenik Irene, az amerikai színésznő is – akiben nemcsak új rejtély, hanem a szerelem lehetősége is felbukkan.
A nézőt végig Dr. Watson vezeti kézen fogva. Mózes András nemcsak Holmes hű társa, hanem a történet mesélője is: időről időre kilép a jelenetekből, kikacsint feléd, elmeséli, mi jár a fejében, majd visszacsöppen a viktoriánus Londonba. Így egyszerre érzed magad benn a krimiben és biztonságos távolságban, egy jóízű történet hallgatójaként.
Ha szeretsz nyomozni a kanapén olvasott krimik lapjain, viszont a gyerekek inkább a vígjátékokra vevők, ez az előadás békét teremt köztetek. A felnőttek élvezhetik a műfaj összes ismerős fordulatát, a gyerekek pedig a gyors váltásokat, a mesteri karaktereket, a játékos gesztusokat. Nem véletlen, hogy a Thália Színház korábbi krimije, a Gyilkosság az Orient Expresszen évek óta telt házzal megy – most pedig egy új, könnyedebb, mesésebb nyomozásra hívnak.
A darab egyik legnagyobb trükkje, hogy miközben a színpadon rengeteg szereplő váltja egymást, valójában mindössze öt színész játszik. A két főhős mellett Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint keltenek életre közel negyven figurát: királyt, inast, titkos ügynököt, házvezetőnőt, tiszteletest és még ki tudja, hány meglepetést. Néha elég egy kalap, egy jelmezrészlet vagy egy hangsúly, és máris más ember áll előtted – ez az a fajta színházi varázslat, amit a gyerek és a felnőtt néző egyformán élvez.
Göttinger Pál fordítása és rendezése igazi „mesedarabként” bánik a krimivel. Nem akar véresen komoly lenni, inkább játékosan idézőjelbe teszi a műfajt. A feszültség ott lüktet a háttérben, de a humor folyamatosan oldja – nem harsány poénokkal, hanem pontos ritmusokkal, finom gegekkel, a szereplők közti szerethető civódásokkal. Miközben Holmes és Watson a világot próbálják megmenteni, te közben azon kapod magad, hogy elsősorban a kettőjük közti barátságért szorítasz.
Az előadást Ondraschek Péter díszletei repítik vissza a viktoriánus Angliába: ködös utcák, gázlámpák, a Baker Street hangulata sejlik fel a színpadon. Cselényi Nóra jelmezei pedig éppen annyira játékosak, mint maga az előadás: egyszerre idézik fel a kor eleganciáját és segítik a színészek villámgyors átváltozásait.
Ha olyan színházi estére vágysz, ahol együtt nevethettek, izgulhattok, és a függöny legördülése után még hazafelé is találgathattok, ki, mikor és miért csapta be Holmest, akkor ezt az előadást neked találták ki. Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély nemcsak a krimirajongóknak szól – mindenkinek, aki szereti, ha egy „egyszer volt, hol nem volt” történetben a logika, a humor és egy csipetnyi szerelem fog össze a jó ügy érdekében.
forrás: https://story.hu
Az 1852-ben az Egyesült Királyságban született és ugyanott 1930-ban elhunyt Sir Arthur Conan Doyle angol orvos színdarabokat, fantasykat és sci-fiket, humoros és történelmi regényeket, katonanótákat is írt, de világhírűvé az 1887-től folyamatosan közreadott bűnügyi regényei tették. Ezt a hallatlan népszerűséget érdekfeszítő és lebilincselő történetvezetésének, de legfőképpen főhősének, a zseniális detektívnek, Sherlock Holmesnak köszönheti. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni, hogy napjainkig mennyi filmes és színházi variáció született ezekből a művekből. Az olvasók falták a regényeit, habár Doyle pár év múlva meg akart szabadulni Holmestól, de az író próbálkozásai rendre megfeneklettek a kiadók és a közönség masszív ellenállásán, hiába küldte a halálba, visszakövetelték. Doyle egy idő után már haragudott rá, mert berakta őt a krimiíró skatulyájába, amiből sehogyan sem tudott kitörni.
A most 75 esztendős amerikai drámaíró, színházi rendező, Ken Ludwig nem csupán Conan Doyle bűnügyi történeteit, hanem más neves szerzők prózai alkotásait is átírta színdarabokká. Olyan sikeresek ezek a változatok, hogy húsz nyelvre fordították le és több, mint két tucat ország színháza is műsorára tűzte. A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtélynek (eredeti címe: Moriarty) az USA-ban, Clevelandben, 2023 áprilisában volt a premierje, aminek hazai ősbemutatóját a Thália Színház Nagyszínpadán 2025. december 6-án tartották. Ez, a most nálunk színre vitt krimivígjáték annyiban különbözik a többi adaptációtól, hogy az eddig ismert konfliktushelyzetek felhasználásával a szerző továbbgondolja a főszereplő sorsát és a sztori a világbékét veszélyeztető nemzetközi színezetet is kap.
A nyomozók ősatyja, Sherlock Holmes esendő, de szerethető, néha tunya, néha idegesítő csodabogár, aki a jelek, nyomok pontos megfigyeléséből és az ezekből adódó logikus következtetésekkel oldja meg a szövevényesebbnél szövevényesebb ügyeket. Segítője, Watson doktor más egyéniség: kicsit korlátolt, a végtelenségig lojális, igen jóindulatú férfiember. Ő az unalmas aprómunkák elvégzésében jeleskedik. Kettejük ellentétes jelleme is adja a Doyle-krimik sava-borsát. Tökéletesen kiegészítik egymást.
És ez bizony most, ebben a Ken Ludwig-átdogozásban sincs másképp. Holmes ugyanaz a rigolyás különc, Watson doktornak lassan forog az agya, és az ősellenség, Moriarty professzor sem változott semmit, okos, lelkiismeretlen moral insanity. Bohémia, a történelmi Csehország királya, dinasztikus házasságkötésre készül, megbízza Holmest, szerezze vissza azokat a kompromittáló leveleket, amiket szerelmi lángolásának delejes hevületében vetett papírra és küldött a csodaszép amerikai színésznőnek, Irene-nak. Csakhogy Moriarty megkaparintotta azokat, és zsarolja velük az uralkodót. Ha nem sikerül a leveleket előkeríteni, meghiúsul az esküvő, és akkor bizony kényes nemzetközi helyzet alakulhat ki. Holmes először vonakodik elvállalni az esetet, de amikor megtudja, kivel áll szemben, azonnal rábólint. És megindul a küzdelem Moriarty és közte. Ami szokatlan, hogy gyengéd érzelmeket táplál a mutatós Irene iránt. Holmes ugyan nem nőgyűlölő, csupán a szerelem, mint afféle emberi gyarlóság, távol áll tőle.
A színészek különleges szereposztásban lépnek fel, Sherlockot Zayzon Zsolt és Watsont Mózes András alakítja. Zayzon Zsolt azt a főhőst viszi fel a színre, akit a nézők a mozi meg tv filmekből, sorozatokból megszokhattak, de nem szolgai módon adja vissza a holmes-i sajátosságokat, hanem mimikával, testtartással és hanghordozással színesíti is a figurát. Mózes András Watson doktora is a tipikus jegyeket viseli, tettrekész de azért aggályoskodik és hűségesen követi barátját. A többiek: Jaskó Bálint, Kövesi Csenge és Hevesi László elismerésre méltóan formál meg több, mint 20 karaktert. Le a kalappal előttük! Bravúros és megsüvegelendő teljesítményt nyújtanak, van amikor szinte percenként kell hol idős vagy fiatal nőt meg férfit eljátszani. Ez olyan összehangolt és precíz munkát követel, ami óriási koncentrációt igényel, és bizony nem csupán tőlük, hanem a sminkesektől kezdve az öltöztetőkön át díszletmunkásokig!
Ondraschek Péter sötétbarna tónusú, füstös díszletei visszaadják az 1900-as évek Angliájának miliőjét. A forgószínpad berendezési tárgyai és háttérképei alkalmasak a legváltozatosabb külső helyszínek, például a svájci hegyek és a kisebb terek, azaz szobabelsők vagy színházi páholy bemutatására. Szinte pillanatonként máshol vannak a szereplők, és ezeket a díszlet hűen tudja követni. Cselényi Nóra jelmezei is igazodnak a múlt századforduló divatjához, Holmes most is abban a kifogástalan öltözetben jelenik meg, amiben a leggyakrabban ábrázolják: az angol gentlemanek háromrészes öltönyét, ujj nélküli köpönyegét és simlis sapkáját hordja, kezében pedig ott van az elmaradhatatlan pipa. Watson doktor is hasonló ruházatban jár-kel. A nők is társadalmi helyzetüknek megfelelő összeállításokban láthatók, Irene nagyestélyiben, de egyszerű, hétköznapi viseletben is feltűnik.
Göttinger Pál fordította a Sherlock Holmes és Moriarty-rejtélyt. Választékos a nyelvhasználata, nincsenek benne szlenges vagy alpári kifejezések. És ő is rendezi a darabot, amiben a gyors színtér váltások miatt csaknem filmszerűen peregnek az események. Élvezetes, üdítő és nézhető előadást tesz fel a színre, amiben minden klappol és a helyén van.
forrás: https://petovariagnesszinikritika.wordpress.com/2025/12/12/ken-ludwig-arthur-conan-doyle-sherlock-holmes-es-a-moriarty-rejtely/
A most 75 esztendős amerikai drámaíró, színházi rendező, Ken Ludwig nem csupán Conan Doyle bűnügyi történeteit, hanem más neves szerzők prózai alkotásait is átírta színdarabokká. Olyan sikeresek ezek a változatok, hogy húsz nyelvre fordították le és több, mint két tucat ország színháza is műsorára tűzte. A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtélynek (eredeti címe: Moriarty) az USA-ban, Clevelandben, 2023 áprilisában volt a premierje, aminek hazai ősbemutatóját a Thália Színház Nagyszínpadán 2025. december 6-án tartották. Ez, a most nálunk színre vitt krimivígjáték annyiban különbözik a többi adaptációtól, hogy az eddig ismert konfliktushelyzetek felhasználásával a szerző továbbgondolja a főszereplő sorsát és a sztori a világbékét veszélyeztető nemzetközi színezetet is kap.
A nyomozók ősatyja, Sherlock Holmes esendő, de szerethető, néha tunya, néha idegesítő csodabogár, aki a jelek, nyomok pontos megfigyeléséből és az ezekből adódó logikus következtetésekkel oldja meg a szövevényesebbnél szövevényesebb ügyeket. Segítője, Watson doktor más egyéniség: kicsit korlátolt, a végtelenségig lojális, igen jóindulatú férfiember. Ő az unalmas aprómunkák elvégzésében jeleskedik. Kettejük ellentétes jelleme is adja a Doyle-krimik sava-borsát. Tökéletesen kiegészítik egymást.
És ez bizony most, ebben a Ken Ludwig-átdogozásban sincs másképp. Holmes ugyanaz a rigolyás különc, Watson doktornak lassan forog az agya, és az ősellenség, Moriarty professzor sem változott semmit, okos, lelkiismeretlen moral insanity. Bohémia, a történelmi Csehország királya, dinasztikus házasságkötésre készül, megbízza Holmest, szerezze vissza azokat a kompromittáló leveleket, amiket szerelmi lángolásának delejes hevületében vetett papírra és küldött a csodaszép amerikai színésznőnek, Irene-nak. Csakhogy Moriarty megkaparintotta azokat, és zsarolja velük az uralkodót. Ha nem sikerül a leveleket előkeríteni, meghiúsul az esküvő, és akkor bizony kényes nemzetközi helyzet alakulhat ki. Holmes először vonakodik elvállalni az esetet, de amikor megtudja, kivel áll szemben, azonnal rábólint. És megindul a küzdelem Moriarty és közte. Ami szokatlan, hogy gyengéd érzelmeket táplál a mutatós Irene iránt. Holmes ugyan nem nőgyűlölő, csupán a szerelem, mint afféle emberi gyarlóság, távol áll tőle.
A színészek különleges szereposztásban lépnek fel, Sherlockot Zayzon Zsolt és Watsont Mózes András alakítja. Zayzon Zsolt azt a főhőst viszi fel a színre, akit a nézők a mozi meg tv filmekből, sorozatokból megszokhattak, de nem szolgai módon adja vissza a holmes-i sajátosságokat, hanem mimikával, testtartással és hanghordozással színesíti is a figurát. Mózes András Watson doktora is a tipikus jegyeket viseli, tettrekész de azért aggályoskodik és hűségesen követi barátját. A többiek: Jaskó Bálint, Kövesi Csenge és Hevesi László elismerésre méltóan formál meg több, mint 20 karaktert. Le a kalappal előttük! Bravúros és megsüvegelendő teljesítményt nyújtanak, van amikor szinte percenként kell hol idős vagy fiatal nőt meg férfit eljátszani. Ez olyan összehangolt és precíz munkát követel, ami óriási koncentrációt igényel, és bizony nem csupán tőlük, hanem a sminkesektől kezdve az öltöztetőkön át díszletmunkásokig!
Ondraschek Péter sötétbarna tónusú, füstös díszletei visszaadják az 1900-as évek Angliájának miliőjét. A forgószínpad berendezési tárgyai és háttérképei alkalmasak a legváltozatosabb külső helyszínek, például a svájci hegyek és a kisebb terek, azaz szobabelsők vagy színházi páholy bemutatására. Szinte pillanatonként máshol vannak a szereplők, és ezeket a díszlet hűen tudja követni. Cselényi Nóra jelmezei is igazodnak a múlt századforduló divatjához, Holmes most is abban a kifogástalan öltözetben jelenik meg, amiben a leggyakrabban ábrázolják: az angol gentlemanek háromrészes öltönyét, ujj nélküli köpönyegét és simlis sapkáját hordja, kezében pedig ott van az elmaradhatatlan pipa. Watson doktor is hasonló ruházatban jár-kel. A nők is társadalmi helyzetüknek megfelelő összeállításokban láthatók, Irene nagyestélyiben, de egyszerű, hétköznapi viseletben is feltűnik.
Göttinger Pál fordította a Sherlock Holmes és Moriarty-rejtélyt. Választékos a nyelvhasználata, nincsenek benne szlenges vagy alpári kifejezések. És ő is rendezi a darabot, amiben a gyors színtér váltások miatt csaknem filmszerűen peregnek az események. Élvezetes, üdítő és nézhető előadást tesz fel a színre, amiben minden klappol és a helyén van.
forrás: https://petovariagnesszinikritika.wordpress.com/2025/12/12/ken-ludwig-arthur-conan-doyle-sherlock-holmes-es-a-moriarty-rejtely/
Nagyszabású családi előadás a Thália Színházban | 2025. december 6-án kiemelkedő premierrel várta közönségét a Thália Színház: bemutatásra került a Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély a teátrum Nagyszínpadán, amely a világhírű detektív univerzumának Magyarországon eddig soha nem látott fejezetét tárja a nézők elé. A produkció, amit Göttinger Pál friss, irodalmi igényességű fordításában és rendezésében láthat a közönség, látványban gazdag és a klasszikus krimiirodalom atmoszféráját idéző előadásként lép be a hazai kulturális térbe. A darab olyan kiegészítése a Sherlock Holmes történeteknek, ami egyszerre tiszteleg a hagyomány előtt és hoz teljesen új színpadi élményt, méghozzá a krimi kedvelőinek és az izgalmas, romantikával átszőtt színházi mesék rajongóinak egyaránt.
A történetben Holmes újfent szembekerül nemezisével, az ördögi Moriarty professzorral, miközben Csehország királyát nemzetközi kémjátszma keretei között zsarolják meg. A detektív válogatott bűnesetek láncolatán át jut közelebb az igazsághoz, miközben a világ békéje forog kockán. A történet azonban nemcsak izgalmas fordulatokkal, hanem érzelmi meglepetésekkel is szolgál: Irene, az amerikai színésznő megjelenése új színt visz Holmes rideg, intellektuális világába, és finom romantikus tónusokat hoz a cselekménybe.
A nagyszínpadi produkció impozáns látványvilága Ondraschek Péter díszleteinek és Cselényi Nóra jelmezeinek köszönhető, a próbafolyamatot pedig Vári János rendezőasszisztens és Fitos Réka súgó támogatta. A szereplők – Zayzon Zsolt, Mózes András, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint – pergő alakítással idézték meg a Sherlock Holmes-univerzum ikonikus és újonnan megalkotott figuráit. Fáradhatatlan munkájukat az is mutatja, hogy az öt művész közel harminc különböző szerepet kelt életre az előadás során, ami jelentős koncentrációt és állandó gyorsöltözéseket igényel estéről estére.
A bemutatót követő fogadáson a közönség bepillantást kaphatott a kulisszák mögötti több hónapos munkába is. Horváth Illés, a Thália Színház stratégiai igazgatója kiemelte, mennyire fontosnak tartja az előadás megszületését a színház életének szempontjából. Beszédében hangsúlyozta, hogy a produkció különleges ereje abban rejlik, hogy visszahozza azt a játékos, illúzióteremtő színházi nyelvet, ami képes kiragadni a nézőt a hétköznapok monotonitásából. Ahogy fogalmazott: „A játékosság és az illúziókeltés, a klasszikus krimi otthonos világa, a mindenki által ismert és kedvelt ikonikus hősök és antihősök küzdelme olyan élmény, amire szükségünk van. Szükségünk van az illúzióra, ami pár óra erejéig messzire repít minket, és szükségünk van a játékosságra is, hogy ebben a zűrzavaros világban igenis könnyű lehessen létezni.” Hozzátette, hogy a nézők „szép számmal fejezték ki érdeklődésüket a darab iránt”, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik emberfeletti munkával hozzájárultak annak létrejöttéhez. Külön kiemelte Göttinger Pált: „Egy irodalmi igényességű magyar fordítást adott a kezünkbe, magára vállalva egy ilyen grandiózus produkció létrehozásának minden lelki, fizikai és szellemi terhét.”
A rendező, Göttinger Pál meghatottan és humorral átszőve reflektált a munkafolyamatra. Elárulta, hogy számára a színház legfontosabb tere nem a színpad, hanem a próbaterem, ahol az alkotás igazi minősége megszületik. A színházi munkáról így beszélt: „Nem tartom magam különösebben vizionárius rendezőnek; én a próbatermi munkát szeretem. Ha ott jó lenni, akkor lesz jó a színpadon, és akkor lesz jó nézni is, hiszen a színház elsősorban minőségi időtöltés.” Azt is hangsúlyozta, hogy a társulat és a színház teljes háttércsapata példaértékű együttműködést teremtett: „Ezzel a háttérországgal bármit meg lehet csinálni.”
Ahogy mind Horváth Illés, mind Göttinger Pál kiemelte, a produkció megvalósítása logisztikailag és fizikailag is komoly kihívás volt. A nagyszabású díszlet, a folyamatos térváltások és a magasfokú precizitást igénylő színpadi megoldások csak úgy jöhettek létre, hogy a Thália Színház minden munkatársa – háttérdolgozók és szereplők egyaránt – összhangban és kitartó szakmai igényességgel dolgozott hónapokon át.
A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély nemcsak új színt hoz a magyarországi Sherlock Holmes-interpretációk közé, hanem olyan maradandó színházi élményt kínál, ami a krimi atmoszférájának rajongóit és a fordulatos, romantikus mesék kedvelőit egyaránt képes megszólítani. A Thália Színház új bemutatója tisztelgés a klasszikus detektívtörténetek előtt, és egyben elismerése annak az alkotóközösségnek, amely egy ilyen nagyszabású vállalkozást meg tudott álmodni és estéről estére életre hívni.
Bodnár Bianka
A történetben Holmes újfent szembekerül nemezisével, az ördögi Moriarty professzorral, miközben Csehország királyát nemzetközi kémjátszma keretei között zsarolják meg. A detektív válogatott bűnesetek láncolatán át jut közelebb az igazsághoz, miközben a világ békéje forog kockán. A történet azonban nemcsak izgalmas fordulatokkal, hanem érzelmi meglepetésekkel is szolgál: Irene, az amerikai színésznő megjelenése új színt visz Holmes rideg, intellektuális világába, és finom romantikus tónusokat hoz a cselekménybe.
A nagyszínpadi produkció impozáns látványvilága Ondraschek Péter díszleteinek és Cselényi Nóra jelmezeinek köszönhető, a próbafolyamatot pedig Vári János rendezőasszisztens és Fitos Réka súgó támogatta. A szereplők – Zayzon Zsolt, Mózes András, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint – pergő alakítással idézték meg a Sherlock Holmes-univerzum ikonikus és újonnan megalkotott figuráit. Fáradhatatlan munkájukat az is mutatja, hogy az öt művész közel harminc különböző szerepet kelt életre az előadás során, ami jelentős koncentrációt és állandó gyorsöltözéseket igényel estéről estére.
A bemutatót követő fogadáson a közönség bepillantást kaphatott a kulisszák mögötti több hónapos munkába is. Horváth Illés, a Thália Színház stratégiai igazgatója kiemelte, mennyire fontosnak tartja az előadás megszületését a színház életének szempontjából. Beszédében hangsúlyozta, hogy a produkció különleges ereje abban rejlik, hogy visszahozza azt a játékos, illúzióteremtő színházi nyelvet, ami képes kiragadni a nézőt a hétköznapok monotonitásából. Ahogy fogalmazott: „A játékosság és az illúziókeltés, a klasszikus krimi otthonos világa, a mindenki által ismert és kedvelt ikonikus hősök és antihősök küzdelme olyan élmény, amire szükségünk van. Szükségünk van az illúzióra, ami pár óra erejéig messzire repít minket, és szükségünk van a játékosságra is, hogy ebben a zűrzavaros világban igenis könnyű lehessen létezni.” Hozzátette, hogy a nézők „szép számmal fejezték ki érdeklődésüket a darab iránt”, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik emberfeletti munkával hozzájárultak annak létrejöttéhez. Külön kiemelte Göttinger Pált: „Egy irodalmi igényességű magyar fordítást adott a kezünkbe, magára vállalva egy ilyen grandiózus produkció létrehozásának minden lelki, fizikai és szellemi terhét.”
A rendező, Göttinger Pál meghatottan és humorral átszőve reflektált a munkafolyamatra. Elárulta, hogy számára a színház legfontosabb tere nem a színpad, hanem a próbaterem, ahol az alkotás igazi minősége megszületik. A színházi munkáról így beszélt: „Nem tartom magam különösebben vizionárius rendezőnek; én a próbatermi munkát szeretem. Ha ott jó lenni, akkor lesz jó a színpadon, és akkor lesz jó nézni is, hiszen a színház elsősorban minőségi időtöltés.” Azt is hangsúlyozta, hogy a társulat és a színház teljes háttércsapata példaértékű együttműködést teremtett: „Ezzel a háttérországgal bármit meg lehet csinálni.”
Ahogy mind Horváth Illés, mind Göttinger Pál kiemelte, a produkció megvalósítása logisztikailag és fizikailag is komoly kihívás volt. A nagyszabású díszlet, a folyamatos térváltások és a magasfokú precizitást igénylő színpadi megoldások csak úgy jöhettek létre, hogy a Thália Színház minden munkatársa – háttérdolgozók és szereplők egyaránt – összhangban és kitartó szakmai igényességgel dolgozott hónapokon át.
A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély nemcsak új színt hoz a magyarországi Sherlock Holmes-interpretációk közé, hanem olyan maradandó színházi élményt kínál, ami a krimi atmoszférájának rajongóit és a fordulatos, romantikus mesék kedvelőit egyaránt képes megszólítani. A Thália Színház új bemutatója tisztelgés a klasszikus detektívtörténetek előtt, és egyben elismerése annak az alkotóközösségnek, amely egy ilyen nagyszabású vállalkozást meg tudott álmodni és estéről estére életre hívni.
Bodnár Bianka
Kolonits Klára Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas drámai koloratúrszoprán, akit a bel canto repertoár kiemelkedő képviselőjeként tartanak számon itthon és a nemzetközi zenei életben egyaránt. A Magyar Állami Operaház egyik vezető művésze és kétszeres Kamaraénekese, szerepeiben különösen a nehéz, nagy technikai felkészültséget igénylő olasz operák hősnőit alakítja. 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja lett. 2025-ben szerezte meg sport mentáltréneri diplomáját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, de egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy diplomázhat, mert 2024 őszén, egy rutinvizsgálat révén kiderült, hogy sürgős, életmentő műtétre van szüksége. Most újra a rivaldafényben áll, próbál és második életét éli.
A honlapodon látható, hol hallhat legközelebb a közönség. Megdöbbenve láttam, hogy egy Wagner-operában, a Lohengrinben is énekelni fogsz. Hogy érkeztél ide a bel cantóból?
Az Operaháztól érkezett egy felkérés, hogy a művészeti igazgató Almási-Tóth András rendezése alatt színpadra kerülő új produkcióban énekeljek. Bár korábban már csábítgattak egy Strauss-szereppel, azt, akkor még nagyon korainak találtam. Azt mondtam, hogy a Strauss előtt mindenféleképpen szeretném magam egy német szerepben kipróbálni, mert még sosem énekeltem ezt a repertoárt. Ugyan egyszer, 2008-ban énekeltem egy Trisztán második felvonást zenekarral, ami hatalmas élmény volt, de pont utána váltottam bel canto fach irányba. A Lohengrinnel kapcsolatban megkérdeztem pár embert, akiknek adok a szavára, az volt a válaszuk, hogy hogyne, vágjak bele. Ezzel a küszöbátlépéssel elérhetővé válna az álmom, nagyon szeretnék Marschallint énekelni a Rózsalovagból, mert azok a szerepek izgatnak igazán, amik közel állnak hozzám korban, alkatban, problémában.
Egyébként a Stuart Mária is ilyen volt, de ilyenek lesznek a jövő évi új szerepeim, mert nem csak a Lohengrin lesz új. Éneklek Ulmban egy Roberto Devereux-t, ami a Stuardának a párdarabja, és az idősödő Erzsébet királynőről szól, és a Nabucco Abigéljét, ami szintén egy kilépés az eddigi repertoáromból. Ez a Verdi-hősnő a drámai koloratúrának az egyik szélső értéke, a Wagner pedig egy nyitás a lírai, de mégiscsak sokkal masszívabb zenekari hangzás fölötti éneklés felé.
Miben más ez? Nézzünk be egy kicsit a kulisszák mögé.
Hát nézd… most leszek 56 éves. A koloratúr repertoárt jó tíz évvel később kezdtem, mint szokás. Az Éjkirálynőket is a negyvenes éveim elején énekeltem, ami ritka. És bár nagyon sokat köszönhetek ennek a bravúr-koloratúrás korszaknak, de vannak az embernek fizikai határai. Van, ami egy idő után izomzatilag nem kényelmes és van, ami már a lehetetlen határát súrolja. Ezek a nagyon bravúr-koloratúr szerepek fiatal szerepek, és én is azt gondolom, hogy
fontos, hogy az énekesnő színpadi megjelenése illúziót keltsen. Azonban számomra már nem a színpadi illúzió a legfontosabb, hanem a lelki tartalom.
Így, hogyha én valamin már nagyon túl vagyok lélekben, akkor azt, ha lehet, kerülöm. Nagyon sok mindent el tudok játszani, de kell hogy legyen kapcsolódási pontom. Most azt érzem például, hogy Elzával (Brabanti Elza – a Lohengrinben) nagyon tudok menni, pedig fiatal és ártatlan, ugyanakkor nagyon komplex szerep. Őt onnan tudom megfogni, ahogy elbukja ezt a próbatételt. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok tisztaságot is sugározni, nem erről van szó. De életkoromból fakadóan, nálam ez teheti hitelessé a szerepet. Nagyon nehéz megfogalmazni azt, amikor az ember az életproblémái által túl van egy szerepkörön. Ugyanakkor érdekes, hogy vannak olyan szerepeim is, amik visszajöttek. Nincsenek már karrierelvárásaim.
Volt nemrég is egy sanyarú esztendő, sőt, több is, amikor alig énekeltem. És az, hogy az ember lelkileg-fizikailag flexibilisen tartsa magát egy-egy reménybeli spicc-szerepre nagyon sok energiát vesz el, pláne ha közben nem játszik. A szűkös időkben a játék az általában az Operabeavatókra koncentrálódott. Ott derült ki többeknek is, hogy „Jé, neked humorod is van?” Minden abszurd, angolos humor vagy groteszk dolog rendkívül érdekel. És most főleg ezután a túlélés után azt érzem, hogy miért ne próbálhatnék ki bármit, amiben látok potenciált?
Ez alatt a szűkös esztendő alatt gondolom a 2023–2024 tavaszai közti időszakra gondolsz. Hogy vészelted át? Honnan vettél energiát és motivációt?
Akkor történt velem egy olyan dolog, amit nem tapasztaltam azelőtt még soha: megérintett a kiégés. Ez nagyon-nagyon fura volt. Semmiféle ilyen tapasztalatom nem volt, addig mindig azt éreztem, hogy az éneklésért mindent kibírok. Nagyon sok, különböző, krónikus ilyen-olyan egészségügyi problémám volt, de minden háttérbe szorult ahhoz képest, hogy énekelhetek. Engem csak ez érdekelt, maga a zene, és a zene síkjában való létezés. Ez nem okvetlenül a szereplés, mert egy próba is meg tudja ezt adni. És ezt elvesztettem. Ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor dr. Lénárt Ágotával workshopot, előadásokat szerveztünk énekeseknek. Azt éreztem, hogy abból ki tudok annyi életenergiát venni, ami segít nekem. Illetve az itthoni szűk esztendő alatt volt egy külföldi munka, ami fordulópontot jelentett. Egy firenzei rendező, Francesco Torrigiani, aki nagyon sokat foglalkozott fiatalokkal, Normát rendezett velem Szicíliában.
Vele úgy dolgoztunk, hogy prózában volt az első három nap, minden éneklés nélkül. Fölolvastatta velünk a darabot. Az olaszokkal is, nem csak velem, és nagyon leszidta az olaszokat, hogy sokszor jobban értelmezem, mint ők. Ő a prózai tartalomból indult ki. Ezután a színpadi próbákon szinte minden szituáció magától értetődővé vált, mert már az asztalnál is működött. Én az ilyen munkára voltam iszonyatosan kiéhezve. Ez visszatáplálta az itthon ebben már elvesztett hitemet. És pont akkor kezdtem el az egyetemet is, azt éreztem, hogy az is vissza fog tudni építeni. Ez egy nagyon-nagyon komoly önismereti útnak ígérkezett.
Aztán lehullott a nyaktiló és kiderült, hogy egy életveszélyes állapot is van a kiégésem mögött. Szóval egy pillanat alatt szembe kellett néznem azzal, hogy akkor én most mit várok az énekléstől, amikor az életem a tét.
Mi mindent értem el, és mi az, amit lehet, hogy nem fogok elérni? Mi az, amire nem vagyok alkalmas, mi az, amire már nem vagyok képes, és mi az amire, ha életben maradok, akkor nagyon is képes lehetnék. Mindennél keményebb és nem elkerülhető válaszúthoz értem, hogy vagy megteremtek magamnak egy olyan lelkiállapotot, hogy rugalmas tudok maradni, (értsd: ha életben maradok és ha jön egy lehetőség, akkor készen álljak), vagy pedig menthetetlenül ki fogok égni, bárhogy is alakul az életben maradás témakör. De akkor biztosan nem tudom magamat és az energiáimat megmenteni.
Ebben a kiégésben talán az is szerepet kap, hogy 2010 óta mentorálsz is, tehát fiataloknak segítesz, az Építsünk énekest!-re gondolok. Nem lehet az, hogy pont azokból a tartalékaidból fogytál el, amihez ilyenkor nyúlni lehet?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, és lehet, hogy igazad van, de a mentorálásnak csak egy részét csináltam. Például nem tanítottam énektechnikát. Kapacitáltak és kurzusokon néha tanítottam, de pont Baráth Emőke pályatársammal és barátnőmmel nagyon vitatkoztunk ezen. Ugyanis ő azt mondta, hogy kutya kötelességem lenne tanítani, hiába mondtam neki, hogy nem érzek elhivatottságot. Van bennem egy lelki gátlás, ami miatt nem tudom azt mondani a fiataloknak, hogy ha ezt és ezt csinálod, akkor sikeres leszel, vagy befutsz. Hiszen nekem is bajaim voltak ezzel. Az „Építsünk énekest!” sem személyre szabtam, hanem csak annyit csináltam, hogy beszéltem a pálya és az éneklés nehézségeiről.
Nagyon-nagyon sok a tabu a szakmánkkal kapcsolatban. Mindenkinek más a megélése, és nagyon sok kolléganőm hisz az eleve elrendeltetésben, hogy művésznek születtünk, ami egy isteni adomány, és hogy keveset lehet változtatni azon, hogy ki, hova jut, minden meg van írva a sors könyvében. Én nem voltam fiatalon se kiugró, se olyan, akire azt mondták, hogy keresnivalója van ezen a pályán.
Sokan és sokféleképpen akartak lebeszélni a pályáról. Meg is értem a fiatalkori felvételeimet hallgatva. De ők a személyiségnek arra a részére nem láttak rá, hogy ez a belső energia, intelligenciával párosulva, mikre képes. Volt bennem valami zsigeri vágy, hogy az éneklés által a rezgés bennem legyen.
Ez a legközelebbi impakt egy szervezetre, amikor a zene bennem, a hangadás pillanatában megrezeg, majd körülvesz. Ez az az élmény, amitől én sosem tudnék megválni.
Az „Építsünk énekest!” azért csináltam, hogy mindenki érezze, hogy van olyan szegmens, amire ráhatásunk van. A tehetség adottság, isteni csoda. Az, hogy ki mit lát belénk, arra nincs ráhatásunk. Amire van ráhatásunk, az az, amit magunkért és a pályánkért meg tudunk tenni. És ez a zenén kívüli másik dolog, ami nagyon érdekel. Hogy mit tehetek meg azért, hogy jobban érezzem magam. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy szakmailag is jobb leszek. De egy nagyon jó cél, hogy egy pici megnyugvásra leljen az ember. És ezért beszéltem a saját nehézségeimről, ezért kérdeztem erről híres, nagy karrierrel rendelkező befutott pályatársaimat is.
Mikor találtál rá a sportpszichológiára?
Még éppen a Covid előtt ismerhettem meg dr. Lénárt Ágotát is, (sportpszichológus, pszichoterapeuta, sportlövőedző, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője) és egy csodálatos láncolata volt az eseményeknek, hogy eljutottam a sportpszichológiáig.
Így utólag azt gondolom, hogy a betegségemnek egyik indikátora volt az a szituáció, mikor azt éreztem, hogy nincs kontrollom az életem fölött. Nagyon sok olyan dolog történt velem a Covid alatt és után, a szüleim ápolása, édesapám elkísérése a halálig, a gyermekem felnőtté válásának nehézségei, a pálya érthetetlen nehézségei, az anyagi kiszolgáltatottság, amikre nekem semmi ráhatásom nem volt. Ebbe a helyzetbe belefeszülve töltöttem éveket. Mígnem jött ez a csodálatos felfedezés, a sportpszichológia kicsinek tűnő eszközei. Nem bonyolult terápiára kell itt gondolkodni, hanem kis eszközökre, amiket, ha jól alkalmazol, akkor bizonyos helyzetekben sokkal jobban érezheted magad. Én nem sportpszichológiát végeztem, mert nem volt pszichológiai alapképzésem, hanem mentáltrénerit, de így is baromi sok pszichót kellett bepótolnom, és pont a sport mentáltréneri eszköztár a tökéletes arra, hogy egy koromban levő énekesnő, aki úgy érzi, hogy tehetetlen, föloldódjon.
Aztán persze jött az a belső kényszer, hogy másokon is segítsek, ez nálam egy neveltetésbeli, pszichológiai attitűd. Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy csak nekem jó, állandóan azt akarom, hogy másnak is jó legyen. És végső soron badarság lenne tagadni, hogy művészként vagy mentáltrénerként ugyanaz az életcél: hatni. Engem ez a zsigeri hatás nyűgöz le, hogy én általam a zene, vagy az a színházi mondanivaló mit kelt a másik emberben. Na a pszichó ugyanilyen. A közönség jobb lesz a zenétől, persze, de a pszichóban azonnali a személyes visszacsatolás.
Például kitaláltam egy módszert, ami főleg koncertszituációban használható. Ugyanis ezek a miniatűr, mikroeszközök, például a speciális légzéstechnikák, arra hivatottak, hogy a fellépési stressz alatt fellépő adrenalint és kortizolt le lehessen csökkenteni.
Összefoglalva tehát megtanultad felismerni a problémáid, amit pedig a TF-en tanultál hozzá, az egy pici szerszámkészlet, hogy ezeket meg is tudd oldani.
Úgy mentem be a TF-re, hogy vacakul vagyok, nagyon sok mindent unok, de azt gondoltam, hogy hátha ez érdekes. Megkaptam ezt az elképesztő bizalmat Ágotától, hogy outsiderként a sportolók között lehetek és nagyon élveztem, hogy sporttal kapcsolatos dolgokat tanulhattam, kipróbálhattam, de nem tudtam, hogy mitől vagyok vackul. Nem kaptam válaszokat a gyomorszorító rossz érzésekre. Ugyanis a mai napig nagyon sok mindennel kapcsolatban nem tudom megfogalmazni, hogy miért sikerült, és miért nem. Valakinek miért tetszettem vagy miért nem. Miért soroltak egy sikerszéria után hátrébb, vagy miért váltam láthatatlanná bizonyos emberek számára. Ezekre nem kaptam válaszokat, és
én egy olyan típus vagyok, hogy rögtön magamban keresem a hibát. Nem vagyok elég jó; öreg vagyok, kövér vagyok, nem vagyok divatos típus, satöbbi, satöbbi.
De ez még így sem érte el azt a pontot, amit úgy hívunk, hogy szenvedésnyomás. Magyarán: amíg nem szenvedsz eléggé, addig nem fogod meghallani ha esetleg valaki mondja neked: „Nem kéne valami mást is kipróbálnod, az éneklésen kívül? Tényleg csak ez az életed?”. Szóval még nem nyomódott ez a rugó annyira össze. Amikor a sportolói problémákról tanultam, azt láttam, hogy ez is érint, az is érint és érzékeltem, hogy milyen iszonyatos feszültségben vagyok. Aztán ez a tapasztalat, majd a tudás és az eszközök kiengedték a rugót. Maga a felismerés, hogy mi bánt, mi fáj. Nagyon szeretnék egy olyan munkahelyen dolgozni, vagy olyan közegben dolgozni, ahol ezeket a problémákat meg lehet nevezni.
Ahol meg tudja mondani egy főnök/karmester/rendező, hogy neki mi a baja veled.
Szerinted képesek lennének erre?
Szerintem igen. De a művészi szférában ez nem általános, nem vesszük a művészeket felnőttnek. És nem is mindegyik művész az. Persze nem mindenki bírja az őszinteséget sem elviselni, de meg kell próbálni. Nem szabad általánosítani, hogy senkivel nem beszélünk meg semmit. Azt gondolom, hogy a munkaadóinknak nagyon nagyfokú pszichológiai tudással kell rendelkezni és nyilvánvaló, hogy ez nehéz, de itt életekről van szó! Azt senki sem tudja soha, hogy kinek mennyire nehezítette meg, vagy rövidítette meg az életét az a tény, hogy nem tudta, hogy mi a baj vele. Nem kérek senki számára kivételezést, én csak kommunikációt kérnék. Ez éppen úgy érvényes az összes szakmára és területre, csak nekem éppen a művészetire van rálátásom. Ez egy több ezer darabos puzzle, amit operaéletnek hívunk, és mindenkire szükség lenne. Látjuk, hogy nagyon fogynak a már pályán lévő énekesek, ugyanakkor egyre kevesebb az utánpótlás is, és nem vagyok benne biztos, hogy a fiatalok tudják, hogy ez a pálya milyen kiszolgáltatottsággal jár. Nincsen fix állás, semmi sem biztos, sokszor látjuk, hogy valaki a csúcson hullik ki a rendszerből.
Számomra nagyon fájdalmas, hogy a korosztályomban sok kolléganőm, férfi pályátársam nincs már a pályán, esetleg már nem is él. Hangsúlyozni szeretném, hogy mi sem vagyunk angyalok. Az énekesek sokszor szélsőséges egóval rendelkeznek, de ahogy a színészeknek, úgy nekünk is ez a munkaeszközünk: a pszichénk. Ezért rajonganak, ha rajonganak és ezt utálják bennünk, ha utálják. De ez a szakmánk velejárója, a hangunk az eszköz, de a pszichénk tesz minket azzá, akivé. Jelenleg azt látom, hogy mindenkire, aki kihullott a rendszerből szükség lenne. A hiányát pótolják egy tíz-húsz évvel fiatalabbal, akivel ez viszont idő előtt történik, így neki megint tovább rövidülhet a pályája, mert túl fiatalon kap túlságosan nagy terhelést. Ez most talán úgy hangzik, mint egy vádbeszéd, amit semmiképpen nem szeretnék, de ez egy jelenleg létező jelenség leírása. De ez talán orvosolható lenne, ha a kommunikációhoz némi pszichológiai tudás is társulna.
Én részben azért nem akartam tanítani éneket, mert én csak azt tudtam volna mondani, hogy „figyi, el ne kezdd ezt! Mert szenvedni fogsz, mint a kutya. Többet fogsz szenvedni, mint repülni a boldogságtól.” Ez most annyiban változott bennem, hogy lett egy erős elhivatottságom, hogy azokon az énektechnikai problémákon segítsek, aminek a gyökere nyilvánvalóan egy rossz élmény.
Beszélnünk kell a betegségedről is. Amikor szembesültél vele és egyértelművé vált az egész a súlya, akkor miből merítettél erőt? Sokakon segítettél addig, te kikre számíthattál?
A legérdekesebb, hogy szakaszosan jött ez az egész és teljesen a derült égből. Nem voltak fizikai tüneteim. Egy kifáradásos tünetem volt ősszel, egy operaházi bemutatóm és egy Müpa-koncertbemutató után. Akkor le kellett mondani a következő operaházi beállásomat az Otellóban. Ezt az elfáradást annak tudtam be, hogy évekig ápoltam apukámat, most az anyukámat, ami azért egy nagyon komoly leterhelés, és azt gondoltam, hogy csak ez van. Aztán kaptam egy gyomorinfluenzát februárban és olyan fura hasi diszkomfort érzésem volt, hogy elmentem ultrahangra. Egy évvel azelőtt csináltattam már egy hasi ultrahangot, mi baj lehet? És ott látták ezeket a hatalmas cisztákat a petefészkeimen, azt mondta az ultrahangos, hogy azonnal keressek egy nőgyógyászt. Az ember aztán éjszaka elolvassa az interneten, hogy ebből mi lehet, és akkor jön egy ilyen baltacsapásszerű felismerés, hogy akkor ez lehet, hogy ennyi volt. Még akkor is, hogy ha ezt én egyszer már 26 évesen átéltem, de akkor is és most is az volt, hogy „én annyira szeretek élni, nem létezik, hogy ez ennyi legyen!”
A felfedezésekor még nem volt világos, hogy ez a betegség tulajdonképpen mi is pontosan. Nem lövöm le a poént, ha azt mondom, hogy a túlélésem egy teammunka volt. És ezért érzem kutya kötelességemnek, hogy megosszam és felhívjam a veszélyekre a figyelmet, mert én egy olyan segítséget kaptam, amit nem mindenki kap meg. Semmit nem tudtam arról, hogy a petefészek ugyanolyan problémát tud okozni, mint a mell, sőt, sokkal durvábbat is, sokkal agresszívebb típusú rákkal. Van egy petefészekcentrum, rögtön mondták, hogy ezt azonnal ki kell venni, nem szurkálják, hogy ez most jóindulatú, vagy nem, a tumormarkerek magasak voltak.
Milyen volt maga a műtét?
A sebészek, mert kettő volt, fölkészítettek arra, hogy ez akár négy-öt órás műtét is lehet, mert hogyha áttét van, akkor egy speciális technikával, már ott az első kemót felmelegítve a hasűrbe megkapom. Ezt a módszert ők vezették be. Aztán snitt. Alszom.
Az őrzőben tértem magamhoz és marha jól éreztem magam, semmi nem fájt és tulajdonképpen repültem. Persze utólag tudtam meg, hogy ez az epidurál volt, amire úgy beszélt rá a kedves altatóorvos, aki hatalmas operarajongó. A Bánk bán Tisza-parti jelenetéről diskuráltunk, míg tolt be a műtőbe. Jön a sebész, és ragyog, hogy „csak egy óra volt, ágytól ágyig. Mert nem találtunk semmi szóródást!”
Erre jött egy erős érzés, hogy akkor már nem csak én hiszem azt, hogy mindenképpen élni fogok, hanem ez az első lépés. Innen viszont még négy hét volt, mire megjött a szövettan.
Még a műtét előtt elhatároztuk a férjemmel, hogy kitűzzük azt, hogy az ötvennégy nap múlva lévő Stuart Mária-bemutatón visszatérek a színpadra.
Nem azért mert ez reális volt, hanem azért, hogy legyen miért küzdeni. De ha csak négy hét múlva derül ki, hogy mi a további terápia akkor hogy a francba leszek kész addig? Eldöntöttem, hogy innentől nekem „csak” az a dolgom, hogy egy hathetes lábadozást levigyek két hétre, hogy el tudjak kezdeni gyakorolni, és akkor meglesz. Minden mentáltréneri gyakorlatot, és sportolói tapasztalatot, amit a lábadozási idő csökkentéséről tudni lehetett, bevetettem. Majd megjött a szövettan, azzal az eredménnyel, hogy ez rosszindulatú volt.
Tehát a műtét után még várt rád egy terápia, amiről még nem lehetett tudni, hogy mi lesz és mikor kezded el egyáltalán.
Ezután még mindig hetekig tartott, hogy összeüljön az onko-team. Bodoky professzorhoz jutottam be, négy kombinált kemoterápiát javasolt. Elmondta, hogy nem lesz könnyű, mert nyitott hasűri műtét volt, és hiába nem volt áttét, vagy nem láttak, de ezt sejtszinten nem mondhatjuk ki. Menjünk biztosra. Ott állok, a vállig érő, hatalmas hajammal és azt mondom, hogy jó, akkor ez a feladat, négy kemó.
Elővettük a naptárat és professzor úr úgy időzítette a kezelést, hogy elvben, nagyon elvben, megcsinálhatom a Stuart Mária-premiert. Megkaptam az elsőt, már az operaházi próbákat is úgy kellett végigcsinálnom. És itt jön be megint, amit fennen hirdetek, hogy a felépülés mennyire teammunka. A nagyon szeretett sógornőm, aki szintén egy ilyen genetikai indíttatású, nagyon komplikált, rosszindulatú betegséggel küzdött meg egy fél évvel előttem, neki az összes létező pszichológiai eszközt felkutattam. Aztán ő egy másik utat választott, más megküzdéssel, de így találtam meg Bányai Éva professzor asszonyt, a hipnóziskutatót.
Érezted, hogy neked viszont szükséged van egy mentális segítőre?
Amikor február végén kiderült, hogy itt küzdelem lesz, akkor elkezdtem keresni a lehetőséget, hogy hogy tudok Éva nénihez bekerülni. Ő huszonhárom éve túlélő egy négyes stádiumú áttétes rákból, és pont akkor lett egy páciense gyógyultnak nyilvánítva, amikor kerestem. Ő csak egy nap „rendel”, de akkor kilenc-tíz páciense is van. Még tanít, kutat, pedig nyolcvanhárom éves lesz most. Csodálatos, hogy bejutottam hozzá, ugyanis a hipnózis segített a legtöbbet a kemoterápia mellékhatásainak kivédésében. Bodoky prof támogatta ezt, miként azt is, hogy nyugodtan szedjek CBD-olajat (amiből itthon nem lehet olyan koncentrátumút kapni természetesen, ami szükséges, Bécsből szereztük be mindig), nyugodtan sportoljak, ahogy tudok, táplálkozzak úgy, ahogy én jónak látom, csak fogadjam el a kezelést. Egyébként a táplálkozást nagyon szigorúan építettem fel, részben tanácsadótól, részben utánaolvasva. Én azt a hipnoterápiát kaptam a kemoterápia hat órája alatt, amit Éva néniék egy hatalmas, az Onkológiai Intézetben folytatott kutatáshoz csináltak. Ez a kutatás tudományosan igazolta a hipnózis szerepét a kezelésen átesett rákbetegek hosszú távú túlélésben.
Miből állt ez a hipnoterápia?
A lényege az, hogy sokféle agyi működési szint van, ugye ezt mindenki tudja, hogy alszom, nem alszom, félálomban vagyok, stb. Az agykontroll óta az alfa is megvan sokaknak, de van théta is, ami a legközelebb van az alváshoz. A hipnózis ebben a tartományban működik, és egy olyan tudati állapot (az aktív, éber hipnózis is) amikor az ember sokkal jobban tud kapcsolódni saját testéhez. Tehát, az ebben a mentális helyzetben hallott gondolatok, vagy az instruktor által elősegített önbeszéd, a saját gondolatok, sokkal aktívabban tudják mobilizálni a test saját, öngyógyító törekvéseit. Ez olyasmi, mint a közismert self-talk. A sportban, akárcsak az életben, ez abszolút megy negatívan is, hogy „jaj, én béna vagyok, nem fog sikerülni”. És akkor nem is fog. Na, ennek a másik oldala az, hogy „sikerülni fog”. Ennek egy magasabb foka, a vezetett hipnózis, amikor egy gyakorlott hipnoterapeuta, a te visszajelzéseid, illetve a saját történeted alapján instrukciókkal vezet téged a hipnózisban. Ebből létezik rögzített, felvételről, és van élő is.
Értem, de épp, hogy csak elkezd gyógyulni a tested, kombinált kemoterápiát kapsz, nem gondolod, hogy ezekhez képest sokat vártál ettől a terápiától?
Elképesztő dolgokat tudok felmutatni a saját példámon. Éva nénivel föl tudtam állni egy nagyon durva műtét után, amikor mindent kiszednek belőled. És nem csak föl tudtam állni, hanem gyakorlatilag két hét után mozogni kezdtem, és tényleg úgy tudtam megcsinálni a Stuart Máriát, hogy fizikailag abszolút ura voltam a testemnek, és a képességeimnek. Éva néni nem hitte el, könnyezett az előadásomon, amikor látta, hogy én ott ugrabugrálok a színpadon, pedig tudta, hogy ez húsz nappal van a kemó, és ötvennégy nappal a nyitott hasi műtét után. A Stuart Mária premier másnapján mentem a következő kemóra, immár kopaszon, és Bodoky professzor úr azzal fogadott:
„Hallom, hogy mekkora sikere volt tegnap. Nézze, én tudom, hogy amit maga csinált, az lehetetlen. Én tudom, mert ezzel foglalkozom negyven éve. Csak magának elfelejtettek szólni.”
Éva nénivel meg tudtuk csinálni azt, hogy szinte semmilyen mellékhatása nem volt a kemóknak. Amikor Bodoky professzor úr nézegette a vérképemet, ami lényegesen jobb volt a vártnál, megkérdezte: „magának adtunk csontvelő stimulációt?” Ezt mindenkinek elmesélem, aki a hipnoterápia hallatán vuduzásra, és amerikai filmekben látható szemfényvesztésekre gondol. A vérkép, az vérkép. Nem hit kérdése.
Természetesen ez nem csak a hipnózis. Kajában, táplálékkiegészítőben saját programot állítottam össze magamnak és kapok vitamininfúziót is, de a hipnózis az az akcelerátor, ami mindennek a pozitív hatását összehangolja és kiteljesíti.Ez azért egy képesség, hogy bizonyos távolságból látod önmagad és egy ilyen rendszerben a gyógyulásod.
Azt érzem, hogy a fundamentuma az egésznek az, hogy teljesen világossá vált számomra, hogy mit szeretnék csinálni. Mitől érzem jól magam. Jöhetnek az új szerepek, de senki sem adhat biztosítékot, hogy ebben ugyanolyan sikeres leszek, mint a másikban. Lehet, hogy ez csak egy lépcsőfok, egy másik szerepkörhöz. De az is lehet, hogy nem. Nekem ebből kell most kivennem az örömet. Most két hónapja csak Wagnerrel foglalkozom, és ez nekem egy eksztatikus öröm. Olyan ismeretlennek a felfedezése, mint amikor az ember bemegy egy másik dzsungelbe és ott egy totálisan más állatvilág és növényvilág várja. Olyan énektechnikai és zenei problémákkal, kihívásokkal szembesülök, amire eddig nem volt példa és ez baromi izgalmas. Nem önismétlés van, folytatni ott, ahol a baj ért, hanem egy fantasztikus kihívás 0-24 órában.
Nincs már velem az, mint ami régen volt. Hogy kombináltam magamban, hogy ha ezt és ezt eléneklem így meg úgy, akkor az lehet, hogy oda visz majd és ezzel vagy azzal fogok énekelni, itt meg ott… és akkor majd attól leszek boldog, hogy én azon a helyen éneklek. Most már tudom, hogy ez nem így van. Napi boldogság. Pont. Napi boldogság. Egy mindfullnessgyakorlat tulajdonképpen, azt jelenti, hogy az aznapi jóérzésedért vállalhatsz felelősséget, aznap kell kiszedned a boldogságodat, amivel majd holnap dolgozni fogsz. Nem más fogja neked megadni, csak te, saját magadnak. És ez egy őrületes megkönnyebbülés. A saját elvárásaimat teljesen átalakította, hogy mit várok, mit várhatok el magamtól. Lehet, hogy most ez nagyon ronda dolog, de azt mondom, hogyha valami közbejön, akár az egészségemmel, vagy történik valami azokkal az emberekkel, akik az én gondozásomra vannak bízva, ha ez a szuperszonikus művészi út megszakad, és én nem fogom tudni ezt a sok-sok új szerepet elénekelni, hát akkor az úgy lesz. Akkor ott van a mentáltréning és ott van a pszichológiai vonal, amit most csak korlátozottan tudok csinálni, mert egyszerűen nem elég a nap huszonnégy órája.
Pedig a hajlamod megmaradt, hogy huszonötöt, huszonhatot csinálj belőle, nem? Meg tudod majd állni, hogy mégse tedd?
Az egészségem menedzselése az egy főállás, az édesanyám ápolása, az énekesi szakma pluszban, olyan mintha három főállásom lenne. Pihennem is kell, és ha úgy érzem, hogy ez sok, akkor hátra fogok lépni. De elmondhatom majd magamnak, hogy én megpróbáltam. Megpróbáltam élni az összes szuper lehetőséggel, ami jött ebben az elképesztően gyönyörű és rettenetes elmúlt háromnegyed évben. De mostanra én szabad vagyok, ha akarok, kiszállhatok. És hogyha el fog fogyni a pénzem, mert a tartalékaimat nagyon felélte ez a betegség, akkor tudok váltani. Legfeljebb nem a csodálatos arborétumomban fogok élni, hanem egy kisebb házban, vagy máshol, vagy egészen más körülmények között, de az akkor is az én választásom lesz. Nem fogok belegebedni, hogy fenntartsak egy olyan életet, ami csak nagyobb anyagi bevétellel finanszírozható. A rózsát ki lehet ásni, át lehet ültetni, nincs korlát. Ne az legyen, ami mindig volt, hogy „Úristen, ha ezt nem csinálom meg, akkor majd összeomlik a világ!”. Nem fog semmi összeomlani. Én már baromira arra vagyok csak beállítva, hogy élvezzem az életet.
forrás: https://telex.hu
2025. december 6-án kiemelkedő premierrel várta közönségét a Thália Színház: bemutatásra került a Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély a teátrum Nagyszínpadán, amely a világhírű detektív univerzumának Magyarországon eddig soha nem látott fejezetét tárja a nézők elé. A produkció, amit Göttinger Pál friss, irodalmi igényességű fordításában és rendezésében láthat a közönség, látványban gazdag és a klasszikus krimiirodalom atmoszféráját idéző előadásként lép be a hazai kulturális térbe. A darab olyan kiegészítése a Sherlock Holmes-történeteknek, ami egyszerre tiszteleg a hagyomány előtt és hoz teljesen új színpadi élményt, méghozzá a krimi kedvelőinek és az izgalmas, romantikával átszőtt színházi mesék rajongóinak egyaránt.
A történetben Holmes újfent szembekerül nemezisével, az ördögi Moriarty professzorral, miközben Csehország királyát nemzetközi kémjátszma keretei között zsarolják meg. A detektív válogatott bűnesetek láncolatán át jut közelebb az igazsághoz, miközben a világ békéje forog kockán. A történet azonban nemcsak izgalmas fordulatokkal, hanem érzelmi meglepetésekkel is szolgál: Irene, az amerikai színésznő megjelenése új színt visz Holmes rideg, intellektuális világába, és finom romantikus tónusokat hoz a cselekménybe.
A nagyszínpadi produkció impozáns látványvilága Ondraschek Péter díszleteinek és Cselényi Nóra jelmezeinek köszönhető, a próbafolyamatot pedig Vári János rendezőasszisztens és Fitos Réka súgó támogatta. A szereplők – Zayzon Zsolt, Mózes András, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint – pergő alakítással idézték meg a Sherlock Holmes-univerzum ikonikus és újonnan megalkotott figuráit. Fáradhatatlan munkájukat az is mutatja, hogy az öt művész közel harminc különböző szerepet kelt életre az előadás során, ami jelentős koncentrációt és állandó gyorsöltözéseket igényel estéről estére.
A bemutatót követő fogadáson a közönség bepillantást kaphatott a kulisszák mögötti több hónapos munkába is. Horváth Illés, a Thália Színház stratégiai igazgatója kiemelte, mennyire fontosnak tartja az előadás megszületését a színház életének szempontjából. Beszédében hangsúlyozta, hogy a produkció különleges ereje abban rejlik, hogy visszahozza azt a játékos, illúzióteremtő színházi nyelvet, ami képes kiragadni a nézőt a hétköznapok monotonitásából. Ahogy fogalmazott: „A játékosság és az illúziókeltés, a klasszikus krimi otthonos világa, a mindenki által ismert és kedvelt ikonikus hősök és antihősök küzdelme olyan élmény, amire szükségünk van. Szükségünk van az illúzióra, ami pár óra erejéig messzire repít minket, és szükségünk van a játékosságra is, hogy ebben a zűrzavaros világban igenis könnyű lehessen létezni.” Hozzátette, hogy a nézők „szép számmal fejezték ki érdeklődésüket a darab iránt”, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik emberfeletti munkával hozzájárultak annak létrejöttéhez. Külön kiemelte Göttinger Pált: „Egy irodalmi igényességű magyar fordítást adott a kezünkbe, magára vállalva egy ilyen grandiózus produkció létrehozásának minden lelki, fizikai és szellemi terhét.”
A rendező, Göttinger Pál meghatottan és humorral átszőve reflektált a munkafolyamatra. Elárulta, hogy számára a színház legfontosabb tere nem a színpad, hanem a próbaterem, ahol az alkotás igazi minősége megszületik. A színházi munkáról így beszélt: „Nem tartom magam különösebben vizionárius rendezőnek; én a próbatermi munkát szeretem. Ha ott jó lenni, akkor lesz jó a színpadon, és akkor lesz jó nézni is, hiszen a színház elsősorban minőségi időtöltés.” Azt is hangsúlyozta, hogy a társulat és a színház teljes háttércsapata példaértékű együttműködést teremtett: „Ezzel a háttérországgal bármit meg lehet csinálni.”
Ahogy mind Horváth Illés, mind Göttinger Pál kiemelte, a produkció megvalósítása logisztikailag és fizikailag is komoly kihívás volt. A nagyszabású díszlet, a folyamatos térváltások és a magasfokú precizitást igénylő színpadi megoldások csak úgy jöhettek létre, hogy a Thália Színház minden munkatársa – háttérdolgozók és szereplők egyaránt – összhangban és kitartó szakmai igényességgel dolgozott hónapokon át.
A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély nemcsak új színt hoz a magyarországi Sherlock Holmes-interpretációk közé, hanem olyan maradandó színházi élményt kínál, ami a krimi atmoszférájának rajongóit és a fordulatos, romantikus mesék kedvelőit egyaránt képes megszólítani. A Thália Színház új bemutatója tisztelgés a klasszikus detektívtörténetek előtt, és egyben elismerése annak az alkotóközösségnek, amely egy ilyen nagyszabású vállalkozást meg tudott álmodni és estéről estére életre hívni.
A történetben Holmes újfent szembekerül nemezisével, az ördögi Moriarty professzorral, miközben Csehország királyát nemzetközi kémjátszma keretei között zsarolják meg. A detektív válogatott bűnesetek láncolatán át jut közelebb az igazsághoz, miközben a világ békéje forog kockán. A történet azonban nemcsak izgalmas fordulatokkal, hanem érzelmi meglepetésekkel is szolgál: Irene, az amerikai színésznő megjelenése új színt visz Holmes rideg, intellektuális világába, és finom romantikus tónusokat hoz a cselekménybe.
A nagyszínpadi produkció impozáns látványvilága Ondraschek Péter díszleteinek és Cselényi Nóra jelmezeinek köszönhető, a próbafolyamatot pedig Vári János rendezőasszisztens és Fitos Réka súgó támogatta. A szereplők – Zayzon Zsolt, Mózes András, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint – pergő alakítással idézték meg a Sherlock Holmes-univerzum ikonikus és újonnan megalkotott figuráit. Fáradhatatlan munkájukat az is mutatja, hogy az öt művész közel harminc különböző szerepet kelt életre az előadás során, ami jelentős koncentrációt és állandó gyorsöltözéseket igényel estéről estére.
A bemutatót követő fogadáson a közönség bepillantást kaphatott a kulisszák mögötti több hónapos munkába is. Horváth Illés, a Thália Színház stratégiai igazgatója kiemelte, mennyire fontosnak tartja az előadás megszületését a színház életének szempontjából. Beszédében hangsúlyozta, hogy a produkció különleges ereje abban rejlik, hogy visszahozza azt a játékos, illúzióteremtő színházi nyelvet, ami képes kiragadni a nézőt a hétköznapok monotonitásából. Ahogy fogalmazott: „A játékosság és az illúziókeltés, a klasszikus krimi otthonos világa, a mindenki által ismert és kedvelt ikonikus hősök és antihősök küzdelme olyan élmény, amire szükségünk van. Szükségünk van az illúzióra, ami pár óra erejéig messzire repít minket, és szükségünk van a játékosságra is, hogy ebben a zűrzavaros világban igenis könnyű lehessen létezni.” Hozzátette, hogy a nézők „szép számmal fejezték ki érdeklődésüket a darab iránt”, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik emberfeletti munkával hozzájárultak annak létrejöttéhez. Külön kiemelte Göttinger Pált: „Egy irodalmi igényességű magyar fordítást adott a kezünkbe, magára vállalva egy ilyen grandiózus produkció létrehozásának minden lelki, fizikai és szellemi terhét.”
A rendező, Göttinger Pál meghatottan és humorral átszőve reflektált a munkafolyamatra. Elárulta, hogy számára a színház legfontosabb tere nem a színpad, hanem a próbaterem, ahol az alkotás igazi minősége megszületik. A színházi munkáról így beszélt: „Nem tartom magam különösebben vizionárius rendezőnek; én a próbatermi munkát szeretem. Ha ott jó lenni, akkor lesz jó a színpadon, és akkor lesz jó nézni is, hiszen a színház elsősorban minőségi időtöltés.” Azt is hangsúlyozta, hogy a társulat és a színház teljes háttércsapata példaértékű együttműködést teremtett: „Ezzel a háttérországgal bármit meg lehet csinálni.”
Ahogy mind Horváth Illés, mind Göttinger Pál kiemelte, a produkció megvalósítása logisztikailag és fizikailag is komoly kihívás volt. A nagyszabású díszlet, a folyamatos térváltások és a magasfokú precizitást igénylő színpadi megoldások csak úgy jöhettek létre, hogy a Thália Színház minden munkatársa – háttérdolgozók és szereplők egyaránt – összhangban és kitartó szakmai igényességgel dolgozott hónapokon át.
A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély nemcsak új színt hoz a magyarországi Sherlock Holmes-interpretációk közé, hanem olyan maradandó színházi élményt kínál, ami a krimi atmoszférájának rajongóit és a fordulatos, romantikus mesék kedvelőit egyaránt képes megszólítani. A Thália Színház új bemutatója tisztelgés a klasszikus detektívtörténetek előtt, és egyben elismerése annak az alkotóközösségnek, amely egy ilyen nagyszabású vállalkozást meg tudott álmodni és estéről estére életre hívni.
