Merülés Budapest és a Thália múltjába – Madám Bizsu
Szeretem, ha ajánlanak nekem darabokat, persze ez nem minidig közvetlenül történik, többnyire interjú, nyilatkozta vagy beszélgetés közben kerülnek elő ilyen témák. A Thália Színházban dolgozik az egyik kedvenc fiatal színésznőm, aki az Arizona Stúdiójában látható Madám Bizsuról mondott nagyon jókat. Ezzel kedvet csinált nekem ehhez a darabhoz, egy duplázós vasárnap levezetéseként kötött ki az októberi listámon. Göttinger Pál írása és rendezése kellemes misztikumot hozott az életembe.
Egy fiatal fiú, (Hevesi László – Nyakamon a nászmenet, A szajré, Oscar, Gyilkosság az Orient Expresszen) egykor az Arizona mulatóhelyen találkozott egy fura időse asszonnyal, aki érdekesebbnél csodálatosabb történetekkel traktálta őt. Madám Bizsu (Molnár Piroska – Oscar, A koponya – Thália színház; A két pápa – Rózsavölgyi Szalon) a pesti éjszakák közösmert fantomja volt, akiről rengeteg sztori keringett, de sosem lehetett tudni, melyiket ki találta ki, melyik is valóságos. Annyi bizonyos, hogy már az ezernyolcszázas évek közepe táján megjelent egy alak az alvilágban, aki aztán kurtizánok, mutatványosok, revütáncosok és lokálok sokaságában is otthonosan mozgott. Mint egy bútordarab, úgy olvadt bele a homályba és olykor emelkedett ki a sötétségből, a tivornyákból, valamint mulatságokból. Legendák övezték a jelenlétét, találgatva honnan érkezett és miként ismert annyi embert a múltból és jelenből. Annyi bizonyos, hogy a teste nehéz volt a sok bizsutól, a feje tele a sok emléktől, bárkinek elintézett bármit, de sosem lehetett tudni, hogyan.
A Madám Buizsu nem más, mint egy utazás a múltba, Pest történelmébe, abba az időszakba, amikor a táncosok, a mutatványosok és a hölgyek szórakoztatták a polgárokat. Ekkor tették le az alapokat, hogy ma színházak, szórakozóhelyek, kávézók és éttermek is lehessenek ebben a városban. A kultúra folyamatosan változott, egyrészt az igényekkel, másrészt a kínálat növekedésével párhuzamosan. Miközben a nincstelenektől egy idő múltán inkább a tehetősek kiváltságává vált, hogy ilyen élményben lehessen részük. Nézhetjük PC oldalról és a cancel culture martalékává is tehetnénk ezeket az emlékeket, de kiemelkedően fontosak a jelen és a jövő számára is. Hiszen akkoriban másfajta kikapcsolódási szokások voltak, a szórakoztatóipar inkább a vándorcirkuszosokból és a -cigányokból állt.
A letelepedés, és egy új kultúra megteremtése viszont virágzást hozott el a fővárosba, ahol komoly társadalmi élet fejlődött ki az ezernyolcszázas évek közepétől. A történetekből kiváltképp színes képet kapunk a különböző korszakokról, a törvényekről, de nem csak politikai, hanem szociális oldalról is. Hiszen megannyi híresség fordult meg a pesti lokálokban, vagy éppen merült el az alvilág barlangjai és egyéb szórakozóhelyei mélyén. A helyszín, az Arizona Stúdió valamennyire őrzi is ennek emlékét, ami még jobban közel hozza az egykori pesti világot a nézők felé. A két színésznő, Mórocz Adrienn és Bordás Barbara megelevenítik a táncos-dalos játékukkal, hogy miként is szórakoztak egykor a férfiak, és bizony a nők is. Ugyan ez is korszakról korszakra változott, de talán egyik legfontosabb érdeme az volt, hogy közel hozhatta a különböző nemzeteket, vallásokat, politikai feleket és a nemeket is. Ami egy ilyen helyen megtörténhetett, az bizony nem maradt el, a jótékony homályról pedig a vezetőség gondoskodott, akkor is, ha kisebb botrány kerekedett belőle. Az alvilág tehát működött ebben az időben is, sőt, a korrupcióval virágkorát élhette, egészen a háborúk kitöréséig.
Több fáma is szól arról, hogy a politikai, a háborúk miként változtatták meg az életet Budapesten, de a társaság összetételébe bizony erősen beleszóltak a huszadik század első felében. Mondhatnám, hogy érzelmi hullámvasútra ülünk fel az előadás alatt, de inkább nosztalgikus mindez. A korkép, amellyel találkozunk szemléletes, Hevesi László és a két lány is segítségünkre sietnek ebben, miközben Molnár Piroska szavai is elkísérnek a hosszú életúton. Van benne kíváncsiság, megvetés, remény és bánat, nélkülözés és csupa-csupa szeretet, naivitás, ártatlanság. A misztikum és a varázslat tökéletes, nem tudni, abból, amit leírtam és hallunk, mennyi az álom, a fantázia és mennyi a valóság, a történelem. Ezt az előadást pont ezért tudom ajánlani, mert egyszerre könnyed és játékos, szórakoztató és hangulatos.
Egy fiatal fiú, (Hevesi László – Nyakamon a nászmenet, A szajré, Oscar, Gyilkosság az Orient Expresszen) egykor az Arizona mulatóhelyen találkozott egy fura időse asszonnyal, aki érdekesebbnél csodálatosabb történetekkel traktálta őt. Madám Bizsu (Molnár Piroska – Oscar, A koponya – Thália színház; A két pápa – Rózsavölgyi Szalon) a pesti éjszakák közösmert fantomja volt, akiről rengeteg sztori keringett, de sosem lehetett tudni, melyiket ki találta ki, melyik is valóságos. Annyi bizonyos, hogy már az ezernyolcszázas évek közepe táján megjelent egy alak az alvilágban, aki aztán kurtizánok, mutatványosok, revütáncosok és lokálok sokaságában is otthonosan mozgott. Mint egy bútordarab, úgy olvadt bele a homályba és olykor emelkedett ki a sötétségből, a tivornyákból, valamint mulatságokból. Legendák övezték a jelenlétét, találgatva honnan érkezett és miként ismert annyi embert a múltból és jelenből. Annyi bizonyos, hogy a teste nehéz volt a sok bizsutól, a feje tele a sok emléktől, bárkinek elintézett bármit, de sosem lehetett tudni, hogyan.
A Madám Buizsu nem más, mint egy utazás a múltba, Pest történelmébe, abba az időszakba, amikor a táncosok, a mutatványosok és a hölgyek szórakoztatták a polgárokat. Ekkor tették le az alapokat, hogy ma színházak, szórakozóhelyek, kávézók és éttermek is lehessenek ebben a városban. A kultúra folyamatosan változott, egyrészt az igényekkel, másrészt a kínálat növekedésével párhuzamosan. Miközben a nincstelenektől egy idő múltán inkább a tehetősek kiváltságává vált, hogy ilyen élményben lehessen részük. Nézhetjük PC oldalról és a cancel culture martalékává is tehetnénk ezeket az emlékeket, de kiemelkedően fontosak a jelen és a jövő számára is. Hiszen akkoriban másfajta kikapcsolódási szokások voltak, a szórakoztatóipar inkább a vándorcirkuszosokból és a -cigányokból állt.
A letelepedés, és egy új kultúra megteremtése viszont virágzást hozott el a fővárosba, ahol komoly társadalmi élet fejlődött ki az ezernyolcszázas évek közepétől. A történetekből kiváltképp színes képet kapunk a különböző korszakokról, a törvényekről, de nem csak politikai, hanem szociális oldalról is. Hiszen megannyi híresség fordult meg a pesti lokálokban, vagy éppen merült el az alvilág barlangjai és egyéb szórakozóhelyei mélyén. A helyszín, az Arizona Stúdió valamennyire őrzi is ennek emlékét, ami még jobban közel hozza az egykori pesti világot a nézők felé. A két színésznő, Mórocz Adrienn és Bordás Barbara megelevenítik a táncos-dalos játékukkal, hogy miként is szórakoztak egykor a férfiak, és bizony a nők is. Ugyan ez is korszakról korszakra változott, de talán egyik legfontosabb érdeme az volt, hogy közel hozhatta a különböző nemzeteket, vallásokat, politikai feleket és a nemeket is. Ami egy ilyen helyen megtörténhetett, az bizony nem maradt el, a jótékony homályról pedig a vezetőség gondoskodott, akkor is, ha kisebb botrány kerekedett belőle. Az alvilág tehát működött ebben az időben is, sőt, a korrupcióval virágkorát élhette, egészen a háborúk kitöréséig.
Több fáma is szól arról, hogy a politikai, a háborúk miként változtatták meg az életet Budapesten, de a társaság összetételébe bizony erősen beleszóltak a huszadik század első felében. Mondhatnám, hogy érzelmi hullámvasútra ülünk fel az előadás alatt, de inkább nosztalgikus mindez. A korkép, amellyel találkozunk szemléletes, Hevesi László és a két lány is segítségünkre sietnek ebben, miközben Molnár Piroska szavai is elkísérnek a hosszú életúton. Van benne kíváncsiság, megvetés, remény és bánat, nélkülözés és csupa-csupa szeretet, naivitás, ártatlanság. A misztikum és a varázslat tökéletes, nem tudni, abból, amit leírtam és hallunk, mennyi az álom, a fantázia és mennyi a valóság, a történelem. Ezt az előadást pont ezért tudom ajánlani, mert egyszerre könnyed és játékos, szórakoztató és hangulatos.