GÖTTINGER PÁL: az üvegcipő

Arcok Debrecenből: szeret futni, főzni, olvasni és még földje is van – de a színház élete

Ha kell, akár délelőtt, délután és este is dolgozik, Rómában pedig besöpörhette a közönség elismerését. Unatkozni pedig sohasem ér rá Sóvágó Csaba.

Színházban dolgozni sajátos életforma, és valószínű, hogy nem való mindenkinek. Kívülről nézve nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember délelőtt meg délután próbáljon, aztán este ott legyen az előadáson. Mikor van ideje másra, bármire? Ez is átfut rajtam, amikor összetalálkozunk késő este a Csokonai Fórum közeli parkolóban előadás után.Szép elismerést vehetett át Rómában

- Csak a végére néztem be, és már sietek is haza – mondja nevetve Sóvágó Csaba, aki rendezőasszisztensként szerepel A kripli színlapján.

Aki ismeri, tudja, hogy a színház az élete. 1990-ben kezdett el játszani az Alföld Színpadnál, 1994-től erősíti a Csokonai társulatát, de nem lett hűtlen az Alföldhöz sem, melynek 2004 őszétől a vezetője.

A tavalyi év vége hatalmas sikert hozott számukra: Federico García Lorca drámájával, a Bernarda Alba háza című előadással elnyerték a World Wide Mecenate - Piero Papale 2024 verseny fődíját, melyet Rómában vehettek át.

Az Alföld Színpad spanyol, monacoi, grúz és litván társulatokkal versenyzett a legjobb öt között,

és a rangos nemzetközi elismerés része volt az is, hogy egy évvel később, azaz most novemberben ismét Rómába utazhattak, és bemutathatták a produkciót, amit addig a zsűri videón láthatott.

- Ez volt az igazi jutalom – jegyzi meg Sovi, akit mindenki így ismer, így emleget. – Nagyon élvezte a közönség, még a díjazottak is gratuláltak és beszéltek az előadásról, hogy mennyire megérintette őket érzelmileg.

Ez azért is nagy szó, mert magyarul játszottak a debreceniek, és feliratozás sem volt, mindössze egy kétoldalas olasz nyelvű szinopszist kaptak a nézők, akik többségükben szakmabeliek voltak, az amatőr színjátszás világából érkeztek. De ellátogatott az eseményre Berényi László is, a Római Magyar Akadémia igazgatója, és gratulált a csapatnak. A Magyar Szín-Játékos Szövetség részéről pedig Lakó Zsigmond és Regős János kísérte a társulatot.

A gyönyörű Itáliából és a fesztiválról visszakanyarodunk a debreceni Csokonai Színházhoz, ahol az idén az Üvegcipőnek nem csak rendezőasszisztense volt Sóvágó Csaba, hanem még színpadra is lépett az előadásban. Amikor arról faggatom, hogy van ez, akkor most mi a helyzet a színészettel, úgy fogalmaz, nagyon szereti a játékot, de van benne egyfajta visszafogottság, vagy ha úgy tetszik, furcsa szemérmesség.

Emiatt például a közösségi oldalára is viszonylag keveset és ritkán posztol.

Nevetve idézi fel, milyen frappánsan fogalmazta meg a fia, amikor még kicsi volt, és az iskolában a szülők munkája volt a téma.

- Azt mondta, apa állandóan telefonál, folyamatosan idegeskedik, le-fel szaladgál a csigalépcsőn és mindenkivel beszél…

Felvetem, hogy vannak így mondjuk közös vacsorák, vagy mire jut idő a hétköznapokban. A válasz, hogy nyilvánvalóan ritkán tudnak együtt lenni, de azt az időt nagyon megbecsülik. Egyébként pedig a Csokonai meg az Alföld mellett Sovinak ott a Kabai Nyári Színház is.

- Az idényjellegű, és persze, az előadások nyáron lesznek, de a tervezést, a szervezést már január-február környékén el kell kezdeni. De ha már itt tartunk: amit sokan nem tudnak rólam, hogy földműves is vagyok. Így legalább nem csak művészeti javakban vagyok közreműködő, hanem élelmet is termelek!

Ez utóbbi sokaknak valóban meglepő lehet, de mint ez az ízig-vérig színházi ember elárulja, néhány éve örökölt némi földet, ami feladatot és lehetőséget is hozott az életébe.

A színháziak időbeosztása nyilván hat az egész családra, de ez olyan, amit összességében megszoktak a gyerekek és a felesége is, aki egyébként magyartanár, illetve olaszt és latint is tanít.

- Azért amikor még régen a lányom kapott egy német képeskönyvet, amiben az volt, hogy az apuka fürdött a gyerekekkel, kicsit kiakadt, és azt mondta, bezzeg nálunk ilyen nincs, mert amikor este fürdés van, akkor apa nincs otthon…

Ugyanakkor a színház számára nagy szerelem, komoly szenvedély. Ha rálesünk a műsorra, láthatjuk: karácsony előtt és után, valamint még szilveszterkor is lesz előadás.

- A Függöny fel! az enyém (én vagyok a rendezőasszisztense), ilyenkor bent vagyok a próbákon meg az előadásokon is. Bár mindenki tudja és teszi a dolgát, azért bármikor bármilyen probléma lehet, amit meg kell oldani.

Felvetem, ha már ennyi mindennel is foglalkozik, tud-e főzni.

- Tudok, de ritkán főzök, és akkor is inkább kinti bográcsos ételeket, állítólag slambucot egész jól készítek.

Azt még nem tudom, mi lesz nálunk a karácsonyi menü, de valójában az a legfontosabb, hogy együtt lesz a család. 26-án este pedig Alföldes karácsony lesz.

S hogy mit hoz a jövő év?

A cselédekben fog majd dolgozni a Csokonai Nemzeti Színházban, az Alföld Színpaddal pedig egy nagy vállalkozásra készülnek, amiről még nem akar beszélni, de mint elárulja, ez nagyjából

arról szól, hogyan és mire vágyakoznak, hogyan morzsolódnak, hogyan próbálják megtalálni a személyiségüket az emberek a digitális világban.

Zárásul felvetem, aki ennyire elfoglalt, annak van-e bármiféle hobbija. Sovi elárulja, szeret futni, olvasni, a természetet járni, de érdekli az építészet világa is. Oda jutunk, hogy nagyon kíváncsi ember, és mindez nála a legjobban a színházcsinálásban tud kiteljesedni. Ez a munkája, az élete is.

- Fura helyzet ez, mert szeretem csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy ne éljen vissza a világ vele...

forrás: https://dehir.hu/

Az Üvegcipőről a Lábjegyzet c. műsorban

Bazi kis magyar lagzi: erről mesélt Molnár Ferenc Debrecenben

Szerző: Szénási Miklós

Kell, hogy üzenjen valamit egy előadás? Vagy elég, ha csak jól érezzük magunkat a színházban? Az üvegcipővel az emberi kapcsolatok világában sétáltunk.

Molnár Ferenc nem véletlenül volt a huszadik század első évtizedeinek egyik legünnepeltebb színpadi szerzője. Ha a neve ott ragyog a színlapon, akkor szinte biztos a siker ma is. Tudott valamit, ami miatt száz évvel később sem tartjuk porosnak a darabjait, nem érezzük azt, hogy a világa unalmas, vagy tét nélküli lenne.

Bár nekem kicsit erőltetettnek tűnik az a megközelítés, hogy Az üvegcipő valójában egy fordított Hamupipőke-történet, de ha valaki ezt gondolja, legyen. Szerintem sokkal egyszerűbb megfejtés az, hogy

az üvegcipő hősei nők és férfiak, akik szeretnének boldogulni és boldogok lenni, szeretnének szeretni, de valahogy az élet nem annyira egyszerű.

Göttinger Pál rendezése úgy mesél egy hajdani, mára letűnt világ kapcsolatairól, hogy nem erőlködik azon, milyen lenne, ha maivá változtatná a figurákat, a sztorit. Mégis azt érezzük, mintha egy kortárs szerző darabja peregne előttünk, amiben teljes mértékig otthon érezzük magunkat. Lényeges, hogy van mit elmesélni, hogy jók a párbeszédek, sodornak, visznek előre a mondatok. Kíváncsiak vagyunk a szereplőkre, érdekel, mit miért tesznek vagy nem tesznek, mi motiválja őket, mi fékezi, mi miatt kerülnek lehetetlen helyzetekbe.

Három felvonás, három szín fest elénk egy olyan történetet, melyben szinte minden a nők körül forog. (Ahogy általában Molnár Ferenc darabjaiban.)

Adél (Újhelyi Kinga), a penziótulajdonos végtelenül csalódott, kiégett, nem akar már szerelmes lenni. Az érzelmi viharok ellen azzal biztosítaná be magát, hogy feleségül menne valakihez – akibe nem szerelmes. Miközben éveken át szeretőt tartott az ékszerész, Császár Péter (Kránicz Richárd) személyében. Aki ugyan bolondul érte, ám csak egy súlytalan mellékszereplő Adél életében, ahogy szinte mindenki más. Adélnak ugyanis senki nem számít, csak az „én”, azaz ő maga. A határozott, arrogáns (és mindehhez nem tévedhetetlen), és az idővel egyre inkább versenyt futó nő úgy dönt, Sipos Lajos (Bakota Árpád) műbútorasztalos felesége lesz. Nem számít, mit gondol róla, akarja-e ezt a férfi, a döntés megszületett.

Adél cselédje viszont, az alig húszéves Irma (Balázs-Bécsi Eszter), akinek semmije és senkije nincs az egész világon, csak hatalmas lelke és repdeső álmai, jó ideje végletesen szerelmes a nála húsz (még inkább harminc-harmincöt) évvel idősebb Sipos Lajosba. Irma (majdnem) olyan, mint egy mai tinilány: szeles, bolondos, kiszámíthatatlan.

Mi lesz ebből? Mi lenne: esküvő. Ahol a házmestertől és a feleségétől kezdve (Garay Nagy Tamás és Vékony Anna), Adél anyjáig (Sőreghy Ágnes) mindenki azt teszi, amit elvár tőle Adél. Kivéve Irmát. Irma nem ilyen. Irma sértett, megbántott csitri. Szerelmes. Nincs vesztenivalója, és mivel egymás után issza a pálinkákat, egyre nő a bátorsága...

Az üvegcipő első nekifutásra egy humorral átszőtt, temperamentumos vígjáték néha visszafogottabb, olykor harsány poénokkal, meglepetésekkel és váratlan fordulatokkal. Ám ennél jóval több is, mert Molnár Ferenc jól ismerte az embereket, a saját életéből is bőven volt példa arra, milyenek vagyunk, mennyire esendőek és milyen lehetetlen helyzetekbe tudunk sodródni.

Az előadás nem marad meg a felszínen. Van esküvő, ünneplés, de van dráma, és meglepetés is.

Hogyan jutunk a harmadik felvonásban a hatóságok elé, ahol mindenkinek színt kell vallania? Ki az a Roticsné (Majzik Edit), és mit keres ebben a társaságban? Léteznek tündérmesék, létezik az, hogy egy ilyen viharos történet végén minden jóra fordul? Ha igen, ahhoz éppen az olyan karakterekre van szükség, mint Bakota Árpád asztalosa, aki ha kell, képes meghozni a maga lehető legjobb döntését.

Határozottan leköti a figyelmünket az előadás, azt érezzük, repül velünk az idő. A szereplők nem kiállnak és szavalnak, hanem játszanak, szinte megállás nélkül mozgásban vannak.

A párbeszédek mellett látványos jelenetek zajlanak a háttérben az esküvőn is, a hivatali váróban is. Utóbbi helyszínen Bolla Bence Józsefnek köszönhetően, aki mintha a Svejk, a derék katona világból keveredett volna ide, és jó párost alkot a joviális rendőrtanácsossal (Dánielfy Zsolt).

A díszletek látványosak, nagyvonalúak, jó nézni őket. Érdekes megoldás, ahogy a léptékek ütköznek. Az első felvonásban például a lent, a hétköznapi élet szintjén nagyjából korhű környezetben mozgó emberek fölött hatalmas virágok virulnak. A másodikban ez a kettősség horizontálisan jelenik meg: a forgó színpad egyik oldalán az aprólékos részletek, a lagzi az asztallal, a násznéppel, a pappal (Sóvágó Csaba), Adél kicsit demens, kicsit hisztis édesanyjával (Sőreghy Ágnes), az oda-vissza tologatott babakocsival, Irma pálinkaízű kétségbeesésével, míg a másik oldalon szinte maga a másvilág, egy hatalmas, omladozó fal képében, ami szinte eltemeti az embert, a jelenét, jövőjét.

Miről mesél ma Molnár Ferenc? A nőkről? A nők sorsáról,hétköznapi küzdelmeiről? Arról, hogy kié lesz a férfi? A gazdag nőé, aki nem szerelmes bele, vagy a nincstelen senkié, aki meg fülig? Egyébként kell, hogy üzenjen valamit, vagy elég, ha csak jól érezzük magunkat a színházban? Az utóbbi sem kevés (mögöttem nagyon lelkes és nagyon fiatal nézők ültek!), de talán valami olyasmit kapunk ettől az előadástól, hogy az ember nehezen tud mit kezdeni magával. Régen mintha a boldogtalanságot keresték volna az emberek, ma meg mintha mindenki azt szeretné mutatni, hogy annyira, de annyira boldog.

Még több fotót, teljes szereposztást és információt arról, mikor látható az előadás itt találnak.

forrás: https://dehir.hu/

A mezei néző írja az Üvegcipőről

Nagyon ritkán jutok el vidéki színházba, így mindig öröm, amikor esélyem van számomra ismeretlen színészeket felfedezni, illetve olyanokat újra látni, akikhez egy-egy régi jó emlékem kötődik. Debrecenben igazán ritkán jártam, a városhoz kötődő blogbejegyzéseim jellemzően vendégjátékokról szólnak és két emlékezetes koncertről. Ha Debrecen és színház, elsőként három dolog jut eszembe: az Országos Színházi Találkozó 1996-ban, amikor sikerült három napot a városban tölteni, majd 2016-ban Kolonits Klára felejthetetlen Traviáta-előadása, és egy legendás Ember tragédiája még 1997-ből, amelyben Bertók Lajos volt Ádám, Csikos Sándor Lucifer és Majzik Edit Éva.

Ez az utolsó emlék már csak azért is eszembe jutott, mert ebben Az üvegcipő-ben Majzik Editet ismét láthattam, ezúttal egy kisebb szerepben: Roticsné volt és így csak a harmadik felvonásban tűnt fel.

Az előadást Göttinger Pál rendezte, akinek a pályáját régóta követem (ez a vele kapcsolatos 50. bejegyzés), így kifejezetten érdekelt, hogy mit kezd ezzel a Molnár-vígjátékkal :

Zömében középiskolások töltötték meg a Csokonai nézőterét a Borbély Szilárd bérlet estéjén. Diákközönséggel mindig kockázatos az előadás, hiszen még ez a korosztály is őszintén reagál, képesek nagyon látványosan/hangosan unatkozni.

Ami bizonyos: ezen az estén közönség nagyon fegyelmezetten nézett, nem használta ki menekülésre egyik szünetet sem, lekötötte őket Molnár világa.

A 13. sorban ülve azt is megállapíthattam, hogy a színészek közül itt már nem mindenki hallható jól, és mivel ezt a benyomásomat többen is megerősítették, mindenkinek csak javasolhatom, hogy amennyiben az előadás mellett dönt, inkább a színpadhoz közelebbi helyre szerezzen jegyet.

Göttinger Pál rendező az előadás túlnyomó hányadában tiszteletben tartotta Molnár darabját, nem változtatott sokat. Nem választotta azt az utat, amelyet Mohácsi János nemrég a Vígben, nem dúsította fel az előadást szövegek beírásával vagy hosszabb zenei betétekkel. Az üvegcipő van olyan jó alapanyag, hogy nem átalakítást igényel, hanem rendezői alázatot: önmegvalósítás helyett a szerzői utasítások követése a legcélravezetőbb.

Ezt a már korábban kialakult véleményemet az előadás a legmesszebbmenőkig alátámasztotta. Nézés közben kevéssé működő ötletnek éreztem, hogy Roticsné társalkodónője vak (Kártik Hanna), bár emögött ott lehetett az a gondolat, hogy „Pest legjobb hírű rosszhírű házába” csak egy vak lány szegődne el angolt tanítani…

Hasonlóképpen apróságnak tűnik, mégis gyengítette az előadást, hogy úgy tűnik nem sikerült találni egy helyes kisfiút "Lilike" szerepére, bár meglehet, hogy nem is akartak óvodást bevonni hosszú színpadi szereplésre. (Akármi van a háttérben, hiányoltam a gyerek jelenlétét, mivel nagyon sokat árnyal Irma karakterén, ha egy megfelelő korú fiúcskával látjuk együtt játszani.)

Fogalmam sincs, hogy akik korábban nem ismerték a darabot, mennyire fogadták el a kisgyerek helyett a babakocsit partnernek (ehhez azért néhány mondatot csak meg kellett volna változtatni a szövegben), engem ez a pótmegoldás nem győzött meg.

Tizennyolc színész lépett fel, a rendező nem spórolt az epizodistákkal (mindössze öt szereplőt húztak ki az előírt szereposztásból), és a látvány is elgondolkodtató volt. Ondraschek Péter díszlete egyszerre mutatott szürreális és korhű elemeket, az első felvonás pipacsai és a második felvonásban a hatalmas fal vélhetően Irma lelkiállapotára utalt (az én megfejtésem szerint), a harmadikban a „hivatal” jelképei domináltak. (Az előadásfotókon ez remélhetőleg látható is.) Ezt a díszletet lehetett szeretni vagy nem szeretni, az előadás lebonyolítására alkalmas volt, Cselényi Nóra jelmezei pedig megtámogatták, hogy az 1920-as évek Józsefvárosába képzeljük el magunkat. Dinyés Dániel zenéi az esküvői jelenethez természetesen illeszkedtek.

Valójában nem ez számít, és még az sem, hogy egyes epizodisták mennyire voltak meggyőzőek külön-külön. Mindenkit nem emlegetnék, egyedül a legkisebb - egymondatos - szerepben feltűnő Mispál Annamáriát, a szódáért elküldött másik szobalányt. Néhány színpadon töltött perce alapján őt is elképzeltem egy, az Irmáéhoz hasonló szerelmi regény hősnőjeként. (Kisebb csoportos szerepeket már játszott a debreceni színházban, emellett a DVSC labdarúgója - ennyit lehet róla tudni.)

Az, hogy az előadás mennyire érinti meg a nézőt, mégsem az epizodistákon vagy akár díszlet látványosságán múlik. A fő hangsúly úgyis arra a négy színészre esik, akik a szerelmi négyszöget játsszák.

Bakota Árpád rokonszenves Sipos Lajos bútorrajzoló szerepében, nem is igazán mogorva, mégis szerencsésebb lett volna, ha a szerep korábban találja meg. Számítana az életkor, és Sipos úr szerepére egy olyan negyvenes színész lenne ideális, akiről tudjuk, hogy az apja lehetne a 19 éves Irmának, de akiről jobban elhihetjük, hogy a lány egészen belebolondul. Balázs-Bécsi Eszter láthatóan szenvedélyesen játssza a lányt, de azt, hogy mindenáron meg akarja szerezni magának a férfit, azért mégsem hihetjük el neki.

A végzetes vonzerőt nem érezni a másik páros esetén sem, sőt Kránicz Richárd Császár Pálként nem tűnik olyan csapodár világfinak sem, akiben Újhelyi Kinga Adélja ne bízhatna meg. Ennek az Adélnak viszont érezhetően van köze Irmához, nem szeretet nélküli - most is eszembe jutott a lehetőség, hogy mi van, ha a saját lánya... (Ezt rendre minden előadás közben felvetem, majd elhessegetem, hiszen a szövegből kiderül, hogy Adél a saját gyermekét vidéken nevelteti, de izgalmas csavar lehetne egy ilyen fordulat.)

Az egyetlen baj, hogy ebben a szereposztásban nem érezzük igazán nagynak a tétet, hogy ki kivel marad. Ugyanakkor bárhányszor is jó látni-hallani ezt a józsefvárosi történetet, a bemutató után közel 101 évvel is - akár Debrecenben.

Ps. Ez egy pesti történet, itt Debrecenben nem ültek a Nemzeti Színházra vonatkozó poénok, ezeken senki nem nevetett. (1924-ben a rivális Vígszínházban egészen biztosan szerethették ezeket a mondatokat.) Talán ki lehetett volna próbálni, hogy miként reagál a közönség, ha a saját színházát hallja emlegetni.

forrás: https://mezeinezo.blog.hu

Az üvegcipő - trailer

Heti műsor Debrecenben

Hamupipőke is megkérheti a királyfi kezét?

Nem csak a gyerekek szeretik a meséket, hanem a legtöbb felnőtt is. Néha szeretnénk elhinni, hogy tényleg olyan szép és egyszerű minden, hogy váratlanul eljön a királyfi és az a bizonyos cipő pont a mi lábunkra fog passzolni. Az élet sokszor bebizonyította, hogy ennek sajnos az ellenkezője igaz. Molnár Ferenc fordított Hamupipőke-története is erről tanúskodik. Az üvegcipő című darabot Göttinger Pál rendezésében mutatta be a Csokonai Nemzeti Színház.

Rögtön az előadás elején egy nem mindennapi szerelmi négyszög tárul elénk és ez biztosít arról, hogy nem fogunk unatkozni. Sipos Lajos, a panzió mindig mérges vendége egy középkorú bútorrajzoló, aki hosszú évek óta él itt Irmával, a kis cselédlánnyal. Még gyerekkorában vette magához a kislányt és igyekszik mindent megtanítani neki, hogy jó szolgáló váljék belőle. A lány azóta felnőtt, és halálosan beleszeretett pártfogójába. Irma mindent bevall ennek az édes-mérges embernek és könyörög neki, hogy ne vegye feleségül Adélt, a panzió tulajdonosnőjét. Nem titok, hogy a leendő asszony ragaszkodik az esküvőhöz, aki ezzel szeretné leplezni, hogy a fiatal ékszerészsegédért, Császár Pálért rajong.

Mire a kedves néző kibogozza ezeket a kusza szerelmi szálakat, véget is ér az első felvonás. A szünetben érdemes kicsit hangolódni az évszázad legnagyobb botrányára, mert Irmát nem olyan fából faragták, aki szó nélkül hagyja, hogy megnősült a szerelme. Persze a harmadik felvonásban minden kiegyenesedik, de addig nagyon sok izgalmat élnek át a szereplők, és mi is velük együtt.

Az üvegcipő című vígjáték amellett, hogy remek szórakozást nyújt, számos tanulságot is tartogat számunkra. Örök igazság, hogy egy szerelmes nő mindenre képes, soha nem szabad lebecsülni őt még akkor se, ha éppen csak most lett nagykorú. Ez a darab arra is megtanít, hogy a nagy korkülönbség csak addig sok, amíg legalább az egyik fél fiatal. Lehet az bármennyi, hetven év múlva csak két öregemberként fogják őket emlegetni. Mutat példát arra, amikor egy nagyon fiatal lány szeret bele egy idősödő úrba, valamint láthatjuk egy fiatalember és egy érettebb hölgy románcát is. Megbotránkoztatóan hangozhat, de Molnár Ferenc műve a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tolmácsolásában inkább egy kedves, megmosolyogtató történet.

Balázs-Bécsi Eszter számára nem ismeretlen a komika szerepkör. Számos alkalommal láthattuk már Irmához hasonló cserfes, bátor, szókimondó cselédlány bőrébe bújni. Egytől egyik nagyszerű alakítások voltak, és bármennyire is hasonló karakterekről van szó, mindegyik egy kicsit más. Irmát nem kell félteni. Nem jön zavarba, ha Sipos úr felhívja a figyelmét egy-egy hibájára, vagy hiányosságára, és nem fél vallani az érzéseiről sem. Ennek a szeleburdi lánynak hatalmas szíve van, amit nem szabad összetörni. Elhatározta, hogy senki nem foszthatja meg a boldogságtól, ezért végső elkeseredettségében őrült dolgokra is képes.

Sipos első ránézésre nem éppen egy szimpatikus úr, de ennek csak a folytonos mogorvasága az oka. Bakota Árpád megmutatta, hogy még egy ilyen zsémbes emberben is érző szív dobog. Rövid vonakodás után hajlandó eleget tenni állandó szeretője, Adél kérésének és elveszi őt feleségül. Hogy mennyire lesz valóban hosszú és boldog ez a házasság, az már más kérdés. Na de mi a helyzet Irmával? Vajon iránta is megenyhülnek az idősödő úr érzései? Három teljes felvonáson keresztül szurkolhatunk, hogy mindenki megtalálja a szerelmét.

A boldog ara, Adél mindent megtesz, hogy tisztességes asszonynak tűnjék. Sürög-forog a vendégek körül az esküvőn, a férjének viszont rögtön a boldogító igen után világossá tette, hogy mostantól ő parancsol. Újhelyi Kinga roppant finom játékában szépen kidomborította Adél valódi érzéseit és jellemét. Személyében egy igazán sokszínű karaktert ismerhetünk meg, akinek ahogy telik az idő, talán az indítékai is megváltoznak. Szigorú panziótulajdonosként mutatkozik be, aki minden esetben megköveteli a fegyelmet. Felszínre kerül a gyenge, szerelmes nő, aki hamar házisárkánnyá változik. Később elfogadja a sorsát és bár ő egy határozott személyiség, egész simulékonnyá válik az előadás végére.

Ebben persze szerepe van a fiatal szerelmének, Császár Pálnak is. Kránicz Richárd alakításában ő eleinte egy léhűtő alaknak tűnik, de ezt a szemtelen fiatalembert nem lehet nem szeretni. Irmához hasonlóan ő sem akar belenyugodni, hogy mással kötött házasságot szíve választottja, de ezt csak négyszemközt vallja be neki.

Ondraschek Péter forgószínpadra tervezett díszlete a második felvonásban tud igazán érvényesülni. Időről időre bepillantást nyerhetünk egy, a násznéptől elkülönített helyiségbe, ahol mindenki titkára és igazi érzéseire fény derül. Egy ilyen forgószínpad az életünk is. Társaságban néha egész más arcunkat mutatjuk, mint a négy fal között.

A virágmotívumokkal díszített panzió és a retró rendőrkapitányság Cselényi Nóra jelmezeivel kiegészítve visszaröpítenek minket Molnár Ferenc korába. Ahogy akkoriban messziről látszott mindenkinek a társadalomban betöltött szerepe pusztán az öltözködése alapján, úgy ebben az előadásban is definiálják viselőjüket a ruhadarabok. Például Adél elegáns, hosszú, lila ruhája sejteti, hogy jómódban él. Ehhez párosul határozott megjelenése, amely tekintélyt parancsoló, ugyanakkor némi gőgöt és büszkeséget is sugall.

Az üvegcipő című színdarab akár egy tündérmese is lehetne, ám vad viharait még a szappanoperák is megirigyelhetik. Az előadás elején kirajzolódott szerelmi négyszögből még bármi lehet, sőt kérdés, hogy egyáltalán van-e belőle kiút. Vajon boldog lesz Hamupipőke? Ha igen, kinek az oldalán? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ Göttinger Pál rendezésében.

Molnár Ferenc vígjátéka kitűnő szórakozást nyújt mindenkinek, aki a színvonalas kikapcsolódást kedveli. Jó választás, ha nevetéssel szeretnénk tölteni az estét, de hosszabb, elmélyültebb gondolkodásra is lehetőséget ad. Szeretettel ajánlom a Csokonai Teátrum Nagyszínpadán bemutatott előadást. Legalább egyszer mindenkinek érdemes jegyet váltani rá.

Hreskó Anita

forrás: https://www.diszpolgar.hu/

Balázs-Bécsi Eszter írja

Az üvegcipő - előadásfotók

Az üvegcipő - képek a premierről

MOLNÁR FERENC: AZ ÜVEGCIPŐ

1924-ben járunk. Molnár Ferenc „túl van” legfrissebb, nem mással, mint a korszak színésznő dívájával, Fedák Sárival való viharos szerelmi kapcsolatán. Ez ad ihletet számára, hogy egy „fordított” Hamupipőke-történetben – ahol nem a királyfi, hanem a szegény leány keresi azt, akire a „cipője illik” – ossza meg a kálváriája tanulságait. A cselédlány, Szabó Irma a nála húsz évvel idősebb Sipos Lajos műbútorasztalosba szerelmes, egyelőre reménytelenül és halálosan, aki viszont épp egy másik nőt kíván feleségül venni… Kiszemeltje, a penziótulajdonos Adél viszont nem érte, hanem Császár Pál ékszerészsegédért rajong. Hogy hogyan lesz ebből a szerelmi négyszögből kiút? Lesz-e egyáltalán, s ha igen, „Hamupipőke” javára-e, azt Göttinger Pál rendezése elárulja.