Mucsi Zoltán és Scherer Péter: A mi életünkben ez a találkozás sorsfordító volt

Sok fiatal már azt sem tudja, hogy a Kapa–Pepe-jelenetek honnan származnak, de őket ez nem zavarja. Mucsi Zoltán és Scherer Péter már huszonöt éve dolgozik együtt, társulatuk, a Nézőművészeti Kft. a tizedik születésnapját ünnepli. És még mindig tudják inspirálni egymást. Interjú.

hvg.hu: Arcul csapta önöket a kerek évforduló?

Mucsi Zoltán: Sok ez a huszonöt év, hát még Pepével! Nyilván mindannyiunk fejében ott van ez, én örülök, hogy ezt a tíz évet megértük. Amikor a Krétakör szétment, elgondolkodtunk Péterrel, hogy tudunk-e valamit csinálni. Sokakat felkerestünk, néhányan csatlakoztak hozzánk, néhányan visszautasítottak minket, de úgy voltunk vele, hogy nézzük meg, mi lesz belőle. Akkor még nem gondoltunk volna, hogy tíz évvel később ennyi felnőtt- és ifjúsági darabunk lesz. Utóbbiakat Péter rendezi, és úgy vagyok az ő sikerével, hogy amikor hallok róla, mindig meghal bennem egy darabka, és mély undort érzek vele szemben.

Scherer Péter: Ez egy angol színházi mondás – csodálatos!

M. Z.: Ebben a tíz évben azért volt két elég komoly buktánk, de ezeken kívül erős előadásokat csináltunk, és szerencsére úgy érezzük, szeretik is őket a nézők.

hvg.hu: Melyik volt a két bukta?

M. Z.: Halottról vagy jót, vagy semmit!

S. P.: Zoli miatt volt mindegyik bukás, azért nem akar róla beszélni. Tíz évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy annyi mindenkinek toltuk már a szekerét, próbáljuk meg most a miénket. Csináljuk a dolgunkat, és jó, hogy van dolgunk. Azt nagy sikernek tartom, hogy azok a kollégák, akiket mi is nagyra tartunk, szeretnek velünk dolgozni.

Kialakult körülöttünk egy kis holdudvar, 8-10 színésszel, zenésszel, íróval, még rockzenészek is megfordultak nálunk. A másik, aminek örülök, az természetesen a közönség. Ez a vállalkozás nem tud menni, ha hosszú távon szponzorálni kell egy előadást. A Bivaly-szuflé című darabunkat – ami egyébként nem volt bukta – le kellett venni, mert túl sokan voltunk benne, fegyverek dördültek az előadásban, és ha csak harminc ember hiányzott a nézőtérről, már nem volt rentábilis. De itt is nagyjából hatvan előadás után mondtuk azt, hogy engedjük el a kezét.

hvg.hu: Minifesztivállal ünnepeltek a Szkénében, egyes előadásaik után beszélgetéseket is tartottak. A Scherer Péterről szóló beszélgetés „Egyedül nem megy – egy életen át Mucsi Zoltán árnyékában” címmel indul, de Katona László és Kovács Krisztián, a társulat másik két tagja is reflektorfénybe került.

M. Z.: Önmagában az a nagy szám, hogy ennyit kibírtam Pepével. Már ebből is lehetne egy fesztivált csinálni. Nem tudunk objektíven tekinteni magunkra, de ha úgy érezzük, hogy egy bizonyos színvonalat megütünk, és érvényes előadásokat hozunk létre, amelyek érdeklődést váltanak ki, akkor beteljesítettük a célunkat. Nyilván, amikor megalakultunk, az volt az első terv, hogy a világszínház történetének a könyvébe aranybetűkkel legyünk beírva. Elég hamar beláttuk, hogy ez nem fog megtörténni.

S. P.: Azért, mert nincs meg a könyv.

A Zoli eltökítette. Én az arany filctollat megvettem!

Az a szerencsénk, hogy több lábon áll ez a minitársulat. Van, hogy kortárs írók kortárs darabokat kifejezetten nekünk ajánlanak vagy írnak, így remek dolgokat tudunk csinálni Háy János, Tasnádi István, vagy akár Parti Nagy Lajos nevével fémjelezve. De vannak úgynevezett saját fejlesztésű történetek, ahol mi választjuk meg a témát, a stílust, a modort, a zenei világot, meg ugye az ifjúsági előadások. Ha valaki végignézi a teljes repertoárt, akkor fel lehet fedezni kéz-és stílusjegyeket ezeken a darabokon, de ez mégiscsak három különböző szál.

hvg.hu: Tudják még inspirálni egymást, vagy huszonöt év után már nincsenek meglepetések?

M. Z.: Nekem Péter mindig meglepetést okoz…

S. P.: Most például azért vettem fel ezt az inget, hogy meglepetést okozzak Zolinak.

M. Z.: ’60 óta nem vett fel ember ilyet, feltételezem, hogy leértékelés volt…

S. P.: Nem zavar, hogy Hugo Boss?

M. Z.: Ha ez Boss, akkor vagy loptad, vagy kaptad. De térjünk vissza a kérdésre! Ha valaki ennyi ideje együtt van – és mi nagyon sokat voltunk és vagyunk is együtt –, és ott nincs veszekedés, akkor az a két ember vagy hazudik, vagy elmebeteg. Az a barátság fokmérője, hogy mit bír el. Hogy úgy ugratjuk egymást, hogy a vicceknek lehet igazsága, de sosem ütünk a gyenge pontokra. A veszekedést soha nem rosszindulat szülte. Mondjuk, kellett az én lojalitásom is…

S. P.: Persze, Zoli nagyon könnyű ember.

Az is volt a beceneve, hogy a Citromarcú Abonyi Rém. Így hívták már Szolnokon, annyira szerethető.

M. Z: Van, hogy másképp látunk valamit. Péter is eléggé ragaszkodik ahhoz, amit kigondol…

S. P.: Tehát egy makacs f*sz.

M. Z.: Nagyon sok ilyen helyzet volt, de muszáj igazodni egymáshoz. Volt, amikor kegyetlenül haragudtam rá, és azt gondoltam, miért ver engem a Jóisten egy ilyen szerencsétlen, fafejű ökörrel… (nevet), de olyan nem volt, hogy de kár, megint a Pepével kell dolgoznom. Vitatkozunk, makacskodunk, de amikor jó passzban vagyunk, nagyon jól működünk együtt – a színpadon is.

S. P.: Nekem az jut eszembe az inspirációról, hogy A piszkosak című előadásban Zoli egy kis „és még”-szerepet játszik…

M. Z.: Hát mert ilyet adtál…

S. P.: Mert ennyire volt időd! Szóval ott megjelenik a Zoli Rejtő Jenőként, és egy teljesen más arcát lehet látni, mint amit megszoktunk. Nagyon szép, ahogy játszik. Lehet, hogy most romantikus kedvemben vagyok, és most nem osztom, de hogy tud-e engem inspirálni? Tud!

M. Z.: Jó, hogy erről van hangfelvétel, mert ezt holnap már letagadja.

hvg.hu: A mára védjeggyé vált Kapa–Pepe-párosuk Csányi János legendás rendezésében, a Szentivánéji álomban tűnt fel először, majd végigvonult a Jancsó-filmeken. Most is ezerféle dolgot csinálnak, tévéfilmekben, sorozatokban játszanak, az ország mégis leginkább Kapa–Pepeként ismeri önöket. Nem bánják?

M. Z.: Szerintem elég sok kolléga örülne annak a bánatnak, hogy – ha lehet ilyet mondanom – emblematikus lesz, még ha párban is. A mi életünkben ez a találkozás sorsfordító volt. Mint ahogy kellett szerencse is, és kellett Grunwalsky Ferenc, Szomjas György és Jancsó Miklós is, de nem szeretem sorolni, mert nagyon sok embert kihagyok, akik formáltak minket, és sokat köszönhetünk nekik.

S. P.: Ezt sokszor kérdezik tőlünk. Egyszer már mondtam, is, hogy csodálatos, ha egy színész pótolhatatlanná tudja tenni saját magát, hiszen valahol mindannyiunknak célja, hogy eljusson erre a szintre, bármilyen szakmában. Mind a kettőnknek van egy önálló élete is, Zoli játssza a Tóth Jánost, a Munkaügyeket, a Nehéz című darabot, ami szinte monodráma, és nekem is megvannak ezek: a Klamm háborúja, a Mario és a varázsló, amelyekben nélküle vagyok. Erre szokta mondani Zoli, hogy jó, jó, de azokban szar is vagy! Lehet! De akkor legalább ketten kiteszünk egyet – az is valami, nem?

M. Z.: Egyszer készült arról egy felvétel, hogy Miki bácsiról beszélgetünk a főiskolán, és nem tudom, lehet, hogy Péter valami cucc hatása alatt volt, de azt mondta, hogy neki az édesapja mellett Miki bácsi is egy apuka volt, „meg hát Zoli”. És akkor azt gondolom, hogy egy apának… van kötelezettsége…

S. P.: Igen, úgyhogy most adj egy kis pénzt. Indul az iskola. Kell még egy ing.

M. Z.: Ez egy jó teher mindkettőnk számára. Jót tesz a kapcsolatnak, hogy mindkettőnknek jelentős külön útja van. Lehet, hogy ha 25 évig ugyanolyan tempóban dolgoztunk volna egymás mellett, akkor valamelyikünk megöli a másikat.

hvg.hu: Pedig sokan a fiatalok közül már nem is tudják, hogy a jeleneteik honnan származnak. Csak rákapnak a Kapa–Pepe-humorra.

S. P.: Múltkor mondta nekem egy kislány, hogy az anyukája imádja a Ne fütyülj!-t. Kérdeztem, hogy tudod, hogy az miből van? Persze – vágta rá –, hát a netről!

M. Z.: Amire mi törekedtünk, és törekszünk is mindig, hogy bemutassuk ezt a csetlő-botló, nagyon emberi humort. A figurák is hatnak egymásra: kiborulok a másiktól, de ha nincs ott, megőrülök.

S. P.: Ez a két karakter keresi magát a világban. Miki bácsi nagyon tudta, hogy mit akar kezdeni velük. Az egyik rokonom mondta, hogy „Peti, néztük valamelyik filmedet, hát ne haragudj, egy negyedóra után elkapcsoltuk”: ez is egy érvényes gondolkodásmód, de ha megnézed ezt a hat filmet, akkor rájössz, hogy ez mégiscsak a ’90-es évek végének, 2000-es évek elejének egy nagyszerű lenyomata.

hvg.hu: Van, aki a pénzénél maradt, és van, aki egy fillért sem kapott a színházi tao-pénzek megszüntetése után. Önöket hogy érintette a jelenlegi rendszer?

M. Z.: Abban a formában, ahogy a tao korábban működött, nem volt jó. Sokan kihasználták a joghézagokat. De ahogy elintézték, és ahol most vagyunk, az sem jó, és nem igazságos. Én úgy látnám jónak, hogy van egy adott összeg – ezt megkapja az egész színházi szakma – és amennyi a taód hároméves átlaga volt, arra kijön egy összeg, amit igényelhetsz. Mindenki annak függvényében kapná a pénzt, ahogy teljesített. Ez igazságos lenne. A mostani rendszerben aránytalan eltolódások vannak, és pontosan tudjuk, hogy jó néhány színházat úgy érintett, hogy most az életben maradásért küzd.

S. P.: A független szféra mindig picit mostohagyerek volt: szellemi szempontból nem biztos, hogy baj, mert gondolkodni mindig jobban lehet, ha nincs olyan sok pénz. Nyilván, ha éhen kell halni, az is szar. Ahhoz tudnám hasonlítani a teljes magyar független szféra állami finanszírozását, mintha átadnák az M7-es autópályájának egy 200 km-es szakaszát, de lehagynák róla a fényvisszaverő rudakat. Azt már ne, az már drága. A repkedő milliárdokhoz képest ez körülbelül ilyen tétel. Ez a finanszírozási helyzet a művészi gondolkodást is behatárolja. Bizonyos darabokat nem tudunk megcsinálni, mert nem tudjuk rentábilisan értékesíteni. Ha a limiten belül tudsz kreatív és látványos lenni, akkor tudsz működni. Én tíz éve játszom egy darabot, most megkértek, hogy vállaljam olcsóbban. Mi is érezzük ennek a hatását, természetesen.

M. Z.: Nálunk a hatszereplős előadás már megaprodukció. Nyilván más darabok is előkerülnének, ha az éves támogatásunk több lenne. Pintér Béláék eszméletlen dolgokat csinálnak, ott rengeteg költség van, sokszereplős darabok, élőzene stb. Őket jóval erőteljesebben sújtja a mostani helyzet, de ha végignézünk az eredményeiken, a nemzetközi kritikákon, akkor egyértelmű, hogy annak a társulatnak nem vergődni, hanem hasítani kellene.

hvg.hu: A társulatok rákényszerültek, hogy emeljenek a jegyárakon, de meddig lehet menni ezen az úton?

M. Z.: Ha én kiírnám, hogy 15 ezer forint a jegy a Nehézre, akkor 19.30-kor ülhetnék itt egyedül, és nézhetném, hogy milyen szépen folyik a Duna. Senki nem jönne be. Vidnyánszky Attila elmondta, hogy sok ember nem jut el színházba, de a Nemzetibe majd ingyen is elmehetnek. Egyrészt azt gondolom, hogy ez egy nemes gondolat, másrészt pedig azt, hogy ha a mi költségvetésünket felemelik 60 millió forintra, akkor 500 és 1000 forint között fogjuk árulni a jegyeket. De ahhoz kell, hogy legyen bevételünk. Sajnos, ha van rá szándék, akkor sem engedhetjük meg magunknak, hogy nehéz helyzetben lévő embereket hozzunk be – kivétel ez alól az ifjúsági program.

S. P.: Azokat az előadásokat rengeteg suliba visszük, van, hogy mi pályázunk, van, hogy cégek fizetik ki nekik, vagy szülők, mert tetszik nekik és összedobják. Ezek eleve olcsó jegyek, és lent is tartjuk az árakat.

hvg.hu: Péter, több interjúban is elmondta, hogy nem szeret politizálni – az előadásaik viszont erősen társadalomkritikusak, tabukról akkor is beszélnek, ha az ellene megy a mostani rendszernek. Zoltán ezzel szemben időnként aktívabban fogalmazza meg a véleményét politikai kérdésekben.

M. Z.: Én sem szeretek politizálni, de mivel a politika bejön az életembe, bejön a színházba, a lakásba, kikerülhetetlen. Az fontos, hogy reagáljunk a dolgokra, ha más a véleményünk, vagy akkor, ha valamit egyenesen helytelennek, butának tartunk. Nyilván nagyon fontos lenne a régebbi egyiptomi mezőgazdasági szokásokról előadást csinálni, de arra reflektálunk, amiben vagyunk – vagy drámai formátumban, vagy görbe tükörben. Nem szeretem, amikor egy színház direkt politizál, olyanban nem szeretnék részt venni.

S. P.: Én attól vagyok a legszomorúbb, hogy harminc évvel az új magyar demokrácia születése után újra aktuális lett a politikai színház. Hiszen ez demokrácia, kinek kell beszólni? Az iskolai bántalmazás, a függőség, vagy akár a családon belüli erőszak megjelennek nálunk, és erőteljes véleményünk van arról, hogy hogyan érdemes ezekről a témákról párbeszédet kezdeményezni. A darabok hol súrolják, hol teljesen ellene mennek a politika véleményének, de az, hogy tabutémáról beszélsz, sokkal inkább társadalmi tett, mint politikai. És ez dolga a színháznak.

hvg.hu: Gondolkodtak már azon, hogy mennyi ideig csinálják még a Nézőművészeti Kft.-t?

M. Z.: Azt beszéltük meg Péterrel, hogy ha százéves lesz a Nézőművészeti, akkor abbahagyjuk. Ha a többiek folytatják, mi akkor is kiszállunk belőle.

forrás: https://hvg.hu

Kapától Tóth Jánosig egyetlen mosoly nélkül – Mucsi Zoltán 60 éves

Legtöbben filmjeiből ismerjük, setleg káromkodós videókból, miközben több mint százhúsz színházi előadásban szerepelt. Nem is akárhogyan. 

Kapaként ismerhettük meg 1999-ben, amikor Jancsó Miklós Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című filmjében Scherer Péterrel szerepelt. Kapa és Pepe kettősét a két színész közösen alakította ki. „A két kis szerencsétlen, aki megőrjíti egymást, mégsem tud egymástól elszakadni; akit megaláznak a munkahelyén; aki agybajt kap a feleségétől; aki nem mer beolvasni az iskolaigazgatónak – ez mindannyiunk életében jelen van. Azokból az alapvető emberi érzésekből építkezünk, amelyek valamilyen módon mindenkit jellemeznek. Mindenki volt már megalázott helyzetben, mindenki érzi úgy néha, hogy az élet igazságtalan vele. A humor akkor jó, ha már fáj. Ha olyan, mint a való élet, csak elviszed a széléig, hogy muszáj legyen nevetni rajta” – meséli a két figura jelentéséről Mucsi Zoltán egy interjúban.

„Kapa figurájával tükröt tartok magunk elé, igyekszem minden szituációban a legszéléig elmenni, de sohasem a bántó szándék vezérel. Az indulattól elborul az agy, beszűkül a látómező, de amint meglátjuk magunkat így kívülről, azonnal nevetni kezdünk. A humor hozzásegít az önismerethez” – mondja egy másik helyen az idegbajos, savanyú alak igazságáról.

Pedig 1999-ben Mucsi Zoltán már túl volt tizenöt szolnoki színházi évadon segédszínészként, három szabadúszó éven és harmadik éve alapítóként tagja volt a Bárka Színháznak. A nagy lökést a pályáján az 1995-ös legendás Szentivánéji álom adta, amelyet Csányi János rendezett, és amelyre nyolc különböző színházból válogatott színészeket. Ennek az előadásnak az eufórikus lendületéből jött létre a Bárka Színház. Utána következett számára a Roncsfilm, a Gengszterfilm és aztán a Jancsó-filmek.

Azonban minden Abonyban kezdődött a tervvel, hogy futballista lesz. Ezt követte a budapesti szakiskola. „Amíg Pesten szakmunkásképzőbe jártam, évi 300 előadást néztem meg. Annyira utáltam az iskolát, hogy ma már nem is tudok magyarázatot adni arra, miért nem hagytam abba. Csak úgy tudtam átvészelni, hogy heti hat napon színházba és koncertekre jártam” – emlékezik. 

A szakmunkásiskola után visszament a szülővárosába, aztán Szolnokra költözött. „Elkezdtem dolgozni géplakatosként, majd hírlapkézbesítőként, aztán leérettségiztem, és szólt egy barátom, hogy egy színjátszókörbe jár, tartsak vele. Egy évig voltam ott, és nagyon biztattak, ezért amikor a Szolnoki Szigligeti Színház meghirdette, hogy segédszínészeket keres – ami a statiszta úri neve -, akkor jelentkeztem. Felvettek, és szép lassan elkezdtem araszolni előre” – így indult hát ez a pálya. Közben a Színműre többször is sikertelenül próbálkozott bekerülni.

És így folytatódott: „Közben végig úgy éreztem, hogy ugyan a mennyországban vagyok, de nekem kénszagom van és kopog a patám. Sem kulturálisan, sem műveltségben nem éreztem magam oda valónak. Ennek ellenére értek apró sikerélmények: az egymondatos szerepből lett kettő, majd három mondat, aztán már rendes szerep”.

„Tizenöt évet töltöttem el ott, az amatőr színjátszásból érkezve, és ez nagyon fontos időszak volt az életemben. Lassú ember vagyok, diófatípus, lassabban terebélyesedem, és még mindig iskola nekem a színház. Hogy miért jöttem el, arról röviden annyit, hogy alapvetően mehetnékem volt, meg hívtak is, de egészen addig nem mertem lépni, amíg nem jött egy jó apropó, nevezetesen az, hogy a Spiró Gyurival (a Szolnoki Szigligeti Színház akkori igazgatója – a szerk.) akkor nem találtunk hangot” – meséli az akkori váltásról.

A Szentivánéji álom után és abból létrejött Bárka Színház 1997 és 2002 között azután már jelentősebb szerepekkel kínálta meg. Köztük a Mulatság egyik főszerepével, amely produkció az időközben elsüllyedt Bárkából kimentve több mint 350 előadást ért meg. Mondani sem kell, hogy az egyik partnere ott is Scherer Péter. „Magunk is túl nagyot álmodtunk akkor, és nem láttuk pontosan a Bárka helyzetét, ekkor a Csányi Jancsival (a Bárka akkori igazgatója – a szerk.) nem sikerült hangot találni, és többen úgy gondoltuk ezért, hogy elmegyünk. Szerencsémre jött egy másik remek csapat, a Krétakör” – emlékezik az időszak végére.

Ami pedig a több évtizedes Kapa-Pepe, Mucsi-Scherer párost illeti, ő maga sem tudja, meddig működhet ez a dolog. „Én is rohadt kíváncsi vagyok, meddig lehetünk még érdekesek önmagunknak, egymásnak és a közönségnek. A próbafolyamatok alatt karcoljuk egymást, küzdünk, mint minden normális színész. Folyamatosan megújulni nehéz. Közel negyven éve a pályán pedig egyre nehezebb” – mondja erről egy helyen. „A magánéletben persze nem az van, hogy ha nincsen semmi dolgunk, akkor felhívjuk egymást, de nem is kerüljük. Ez a barátság nagyon próbára lett téve, és azt gondolom, most már egyikünk rá fogja dobni a másikra a göröngyöket. Papírforma szerint ez a Pepe lesz”- fogalmaz egy másikon.

És 2002-ben jött a Krétakör. A Krétakör a magyar színháztörténet egyik nagy szakasza, vagy ha történelmi léptékekben gondolkodunk, nagy pillanata volt. Több korszakos előadás került ki ebből a független műhelyből: Wojzeck (W - Munkáscirkusz), Siráj, Feketeország. Utóbbi híres-hírhedt villanyszerelős-káromkodós jelenetében Mucsi Zoltán remekelt. „Az teljesen improvizáció. Mi, akik csináljuk, írtuk-találtuk ki, mint ahogy a Feketeország összes jelenete improvizáció. Ki volt osztva, hogy ez a jelenet szakikról szóljon, és erről elkezdtünk beszélgetni” – meséli az eredetről, hozzátéve – „Azt találtuk ki, hogy amikor dolgoznak, abban ne legyen köszönet és káromkodjanak folyamatosan. Hogy úgy beszéljenek, hogy abban ne legyen más, csak faszom, geci, pina, szopd ki, hogy úgy állítsunk össze mondatokat, hogy csak szükség esetén tegyünk bele melléknevet vagy igenevet, vagy azt, hogy „ajtó”, a többi négyszáz káromkodás legyen. Szerintem az már egy káromkodásária lett a végén. A valósághoz már nincs köze, mégis ráismersz ezekre a figurákra”.

Ez a remeklés később önállósította magát, pontosabban Mucsi Zoltán önállósította. Erről bárki meggyőződhet, ha beüti a google-ba, hogy „Mucsi káromkodós”. „Nem úriember módjára kommunikálunk egymással, ritkán hallani olyat, hogy a kakas csípje meg, tessék már egy picikét arrébb menni. Az én káromkodásom ennek a hangnemnek a sűrítménye. Hogy tudunk nevetni rajta, azt mutatja, közben rádöbbenünk, milyen ordenárék és nevetségesek vagyunk” – meséli a színész ezzel kapcsolatban.

2004-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

A Krétakör akkori társulatát Schilling Árpád a társulat vezetője 2008-ban feloszlatta, és egy másfajta, elsősorban színházi nevelési irányba indult el. „A Krétakör a legjobb utazás volt, jó lenne folytatni, és lehet sok mindent mondani a Schillingre, de amikor létrehozta a társulatot, akkor sem kérdezte meg senki, hogy miért pont őt választotta, úgyhogy most is el kellett fogadni a döntését. Az együtt töltött idő boldogságát, az előadásokat már nem tudja elvenni az sem, hogy megszűnt a társulat. Szerencsésen alakult a sorsom, ezért amikor nagyon jó kedvem van, elhitetem magammal, hogy ebben nekem is van részem” – mondta Mucsi nem sokkal a „szakítás” után.

Ekkor újra visszament az akkor már tagságában és igazgatásában is átalakult Bárkába. Ennek az időszaknak köszönheti legnagyobb szakmai sikereit. A De sade pennája előadás címszerepéért és a Tengeren Richard Harkinjáért is elnyerte a legjobb férfialakítás díját, ahogy Háy János Nehéz című darabjának főszerepéért is méltatta őt a kritika.

Időközben, 2009-ben – ugyan, ki mással, mint Scherer Péterrel (valamint Katona László színésszel és Gyulay Eszter dramaturggal) – létrehoztak egy független társulatot, a Nézőművészeti Kft-t. A legismertebb előadásuk a 2003-ban, még nem önálló társulatként bemutatott Nézőművészeti Főiskola, amelyik immár a 275. előadás felé tart rendületlenül. „Négyen vagyunk színészek, így nem tervezünk a közeljövőben Spartacus-előadást csinálni. Nálunk a hat fős előadás a megaprodukció, ezért a felkért szerzőknek ezt a számot kell figyelembe vennie. Minden évad előtt összeülünk, és megbeszéljük, miről lenne érdemes pofázni – persze összetettebb problémákat vetünk fel, mint az esztergapadgyártás küzdelmei” - meséli egy helyen a kis társulat évadtervezéséről. 

Rendezőként még a szolnoki évek alatt kipróbálta magát iskolai előadásokban, ám utána elbátortalanodott, és sokáig nem volt folytatása ennek az ambíciónak. Első komoly rendezése Vaszilij Szigarjev Guppi című darabja volt a temesvári Csiky Gergely Színházban 2015-ben. Ezt követte Slawomir Mrozek Emigránsok című darabja, amit a Terminal Workhouse társulatával állított színpadra másfél éve.

Hasonlóan Karinthy Frigyeshez, a humorban ő sem ismer tréfát: „Színész vagyok. Amit a közönség lát, az egy szerep. De amíg az elkészül, fegyelem, koncentráció, alázat szükségeltetik. A hülyéskedés és a humor két külön dolog. Megírni, megcsinálni egy jelenetet úgy, hogy igazán emberi legyen, megtalálni a színét és a fonákját, az nem megy elmélyült munka nélkül. Abban nem lehet hülyéskedni. Ugyanolyan fegyelem kell hozzá, mint a drámához” – vallja.

És ha már vallomás, akkor a cikk végén álljon egy rövidke ars poetica: „Az ember, ha olyan idealista, mint én, elhiteti magával a borús időkben is, hogy semmi nem érdekli, a kritika sem, csak az, hogy átformálja a világot. Ötven fölött persze már tudja, hogy egy előadás nem fog megváltoztatni egy társadalmat, egy népcsoportot, csak reméli, hogy fontos dolgokról beszél, és az megérint valakit”.

(Forrás: http://szinhaz.hu, Magyar Narancs, Magyar Nemzet, Origo, Playboy, 7óra7)

A NEMZETIBE KÖLTÖZIK A MULATSÁG - INTERJÚ SCHERER, MUCSI ÉS KATONA LEGÉNYEKKEL

Novembertől a Nemzeti Színházban lesz látható a tizenöt éve sikerrel futó Mulatság. A Bárka Színház rendezetlen helyzete miatt nem tudja műsorra tűzni. Az új helyszínen Katona László veszi át B legény szerepét. Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal. Vele beszélgettünk. 

Hogy lehet egy régóta futó, szép szériát megélt előadásba beállni?

Katona László: Nem könnyű. A Nézőművészeti Főiskolát tíz éve játsszuk így hárman. Nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy milyen lenne, ha beugrásra kerülne a sor. Mivel Szikszai Rémusz elment külföldre, a Mulatságnál tizenöt év után megtörténik a beugrás. Egy évig én játszom B legényt. Igazából tíz-tizenöt előadás után tudnék majd válaszolni, hogy milyen beállni. Kézdivásárhelyen már lement háromszor az előadás, volt, amelyik jobban sikerült, volt, amelyik kevésbé.

Másféle alkat vagy, mint Rémusz. Ettől más lesz az előadás?

K. L.: Egy picit igen. Ő keményebb tűzgolyó. Valahogy erőszakosabbra, idegesebbre csinálta a figurát annak idején. Ha nekem van két hónapom, nyilván csak magamból építeném fel a szerepet. Most az van, hogy kicsit utánzok dolgokat, amiket a Rémusz csinált, de próbálom magamra is húzni a figurát. Természetesen vannak olyan dolgok, amikről azt gondolom, hogy nem áll jól nekem.

Van-e arra időtök, energiátok, hogy próbáljátok?

K.L.: Igazából ez nem is próbán, hanem az előadások játszása közben fog kialakulni.

Mucsi Zoltán:(nevet) Nekünk a Péterrel rengeteg energiánk lenne rá, de az eddigi tapasztalat az, hogy minden próba kidobott pénz, kidobott idő, mert nem mozdul semerre a Laci. Nagyon furcsa színészalkattal van dolgunk, ami számunkra izgalmassá és érdekessé teszi ezt az előadást, ilyennel én a 35 év alatt még nem találkoztam, hogy semerre nem mozdul, minden lepereg róla. Igazából nem a Laci próbál alkatrésze lenni az előadásnak, hanem mi igyekszünk menni arra, amerre ő megy, de az most ámokfutásnak tűnik. De a Laci jól érzi magát, és ez nekünk mindennél fontosabb.

Scherer Péter: Komolyra fordítva, eddig is több próbánk volt és lesz is. Talán fontosabbak a nézői reakciók, mint a próba. Jó volt, hogy Kézdivásárhelyen tudtunk már belőle hármat játszani. Mert ez egy erős dózis, jó löket-terápia volt a Lacinak. Már most mutatja magát az a pár gesztus és őrület, ami nagyon az övé. Ahogy ő dobja el az agyát, az egész más, az fog erősödni, amihez nekünk is máshogy kell majd viszonyulnunk. Laci kétszer akkora csávó, mint a Rémusz. Mikor ő felrobban, ott robban a színpad, szilánkos lesz minden.

Nagyon sikeres előadás a Mulatság, több mint háromszáztízszer játszottátok, rengeteg helyszínen – gondolkoztatok-e azon, hogy mi a siker titka?

M.Z.: Ha erre lenne konkrét válasz, akkor csak sikeres előadások születnének. Van ebben egy titok. Bérczes Lacitól az jó húzás volt, hogy behozta a bohóc vonalat. Van a három csete-bota legény, akik az életben a mulatságot, a boldogságot, az élet értelmét keresik, ahogy azt mi is tesszük. Épp ilyen csete-bota módon. Ezáltal vagyunk szerethetőek. Ahogy ezek a figurák is szerethetőek a maguk esetlenségükkel. És reményeink szerint nagyon viccesek.

Most, hogy ebbe belekerül Katona Laci, egy radikálisan más előadás fog születni. Az anyag tizenöt év alatt is rengeteget változott. Nem csak azzal, hogy megváltozott a tér, hogy kimaradtak részek, új poénok kerültek be, más lett a vége. Hanem azzal is, hogy tizenöt évvel idősebbek vagyunk, mint amikor összeraktuk. Három jóképű, rendkívül sármos fiú játszotta, most meg két öreg faszi és bekerült egy középkorú.

S.P.: Zoli tizenöt év alatt huszonötöt öregedett, valóban így van, most ahogy nézem, döbbenet. (nevet) Annyira még hadd térjek vissza a sikerességhez, hogy ebben az előadásban brutálisan sok meló van. Azóta is gyúrjuk és karbantartjuk. Nem mondom, hogy minden előadás sikeres lesz, amibe sok munkát, szeretetet és karbantartást tesznek, de ártani nem árt.

M.Z.: Péterrel nyúzzuk egymást már egy ideje, sokat dolgozunk együtt, sokat tesz ő azért, hogy ezek a ráncok elmélyüljenek. Azokban az előadásokban, amik Péter és az én életemben fontos szerepet töltenek be, mindig volt nagyon sok kétely. Nagyon reménykedtünk mindig, hogy fontos dologról pofázunk és ezt talán szeretni fogják.

Több előadásban dolgoztok így együtt hárman, ez a felállás milyen újdonságokat hozott?

K.L.: Nagy segítség, hogy Kapával és Pepével már évek óta több előadásban dolgozunk együtt. Nem egy teljesen idegen környezetbe léptem be. De maga a szerep és az előadásba való beállás az nehéz. Volt egyszer, hogy Bárkán átvettem egy nagy szerepet a De Sade-ban, de arra volt hét vagy nyolc nap. Ott egy kicsit újra is csináltuk az előadást. Itt erre nem volt lehetőség, de azért volt több próba, amin ott volt a Bérczes is. B legény egy olyan figura, aki a motorja az egésznek. Ő az, aki hajtja az előadást. Ehhez jó ritmust kell fogni, olyan ritmust, amivel mindhárman együtt tudunk menni. Ha valamit lassabban vagy más tempóban csinálok, ahol nekik ez zavaró, akkor úgy érezhetik, hogy egy űrlény van a színpadon, ami nem lehet kellemes élmény.

M.Z.: Lacit annyi ideje ismerjük, amióta az előadás megy, ez véletlen – de nagy segítség. Dolgoztunk más darabokban is együtt, az utóbbi öt évben pedig még erősebben egymáshoz kötődünk. Péter folyamatosan tantermi előadásokat készít vele, csináljuk a Nézőművészetit, és a Krétakörben is voltunk pár előadásban mindhárman.

A Nemzeti Színházban lesz látható a Mulatság novembertől. Sokfelé, sokféle közönség előtt játszottátok már az országban, a Kárpát-medencében. Jelent-e valamit, hogy most a Nemzetibe kerül?

M.Z.: Az előadást játszottuk hajléktalan szállón, játszottuk zsinagógában, börtönben. Nyilván nem az akusztikai adottságaira gondolva egy teremnek, máshogy szólnak ezek a mondatok egy börtönben, ahol fegyőr áll az ajtóban, másképp szólnak egy hajléktalanszállón, miközben kint fagy. Mi magunk is kíváncsiak vagyunk, hogy 2014-ben a Nemzeti színpadán szól-e ez valamiről. Fognak rá jönni olyanok, akik a Bárka Színházba is eljöttek, és a Nemzeti Színház új közönsége is megnézi talán, akik lehet, hogy a Bárkába nem jöttek volna el.

Van egy előadás, amit érvényesnek gondolunk és játszani szeretnénk. A Nemzetiben ehhez jók a körülmények. Abból, amit a magyar politikai élet az utóbbi tíz évben okozott ezen a területen, mi szeretnénk kimaradni.

S.P.: Szokták mondani, hogy idős fákat már nem szabad átültetni, mert nehezen eresztenek újra gyökeret. Mi már vittünk át előadást a Nemzetibe, a Jég címűt, még Alföldi vezetése alatt. Rettegtünk tőle, hogy a Nemzetiben ez nem üti-e szét a falakat, mert egy nagyon frivol, nagyon botrányosan fogalmazó, egyébként nagyon minőségi színház volt – és nemhogy nem kellett félni, hanem sokkal többet játszhattuk, alig lehetett rá jegyet kapni. Most itt a következő előadás, amit átviszünk. Kérdés, hogy vajon ez fog-e működni. Nem frivol, nem botrány szagú, viszont abszurd módon fogalmaz. Mrozek abszurd szerző és azt gondolom, hogy az abszurd fogalmazás nem áll távol azoktól az alkotóktól, akik most a Nemzetiben dolgoznak. Állati kíváncsi vagyok, hogy lesz-e rá néző, az emberek megtalálják-e. Tényleg egy komoly botanikai beavatkozás lesz.

Voltak-e barátok, ismerősök, rosszakarók, akik véleményezték, akár támogatóan, akár ironikusan, hogy a Nemzetibe kerül az előadás, vagy ez nem fontos?

K.L.: Eddig ezzel még nem találkoztunk, ez majd ezután fog jönni, ha elkezdjük tényleg játszani. Biztos lesznek pro és kontra vélemények. Részünkről az van, hogy van egy hely, és örülünk, hogy lehet ott játszani. 

M.Z.: Az, hogy a kérdés felmerül, sokkal abszurdabb, mint maga a darab. Abszurd helyzet 2014-ben Magyarországon. Nyilván lesz, aki haragudni fog, nekem fontosabb, hogy ez az előadás menjen. Majd egy félév múlva fogjuk látni, hogy ki lesz az, aki hátba vereget és ki lesz az, aki köpni fog az utcán köszönés helyett.

S.P.: Van egy ötfős mini-társulatunk a Nézőművészeti Kft. Mi hárman kiegészülve Kovács Krisztiánnal és Gyulay Eszterrel létrehozunk előadásokat, amiket befogadó helyeken játszunk. Nincs állandó épületünk, ha úgy tetszik szabadúszók vagyunk, akik a kezünkbe vettük a sorsunkat. Nem várjuk, hogy csörögjön a telefon, hanem kitalálunk közösen projekteket, létrehozunk előadásokat. Ehhez keresünk színházakat, partnereket. Ha valahol nyitottan fogadnak minket, ahol kíváncsiak a majdan készülő vagy a már meglévő előadásainkra, akkor oda örömmel megyünk. Rendszeres koprodukciós partnerünk a Szkéné, a Centrál Színház, a Thália Színház, de például a Bivalyszuflé előadásban a tatabányai Jászai Mari Színházzal dolgoztunk együtt. Hogy ezeket politikailag kell-e besorolni vagy lehet-e, nem tudom. Az biztos, hogy mi ezeken a helyeken örömmel játszunk, egy picit mindenhol otthon tudjuk magunkat érezni. Azt reméljük, így lesz ez a Nemzetiben is.

forrás: http://szinhaz.hu/

Szuflé, bivalyból

Parti Nagy Lajos komédiája a Bartókban

szerző: Szabó Szabolcs

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy sikerdarab érkezik jövő hét végén a Bartók színpadára. Parti Nagy Lajos Bivaly-Szufléja a Nézőművészeti Kft., a SZKÉNÉ és a Tatabányai Jászai Mari Színház előadásában.

Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című drámájában amely Anders Thomas Jensen dán rendező forgatókönyvének (Gengszterek fogadója) színpadra és némileg a honi közegre történő szabad átirata eltűnik a Balkán és a Nyugat-Európa közötti átmenet, az ukrán határ közvetlenül az osztrák határral válik szomszédossá, a kettő szorításában ejtve foglyul a történet helyszínéül szolgáló bivalybergeci kastélyszállót. A fiktív, azonban szellemi és kulturális értelemben pontos térképen az alig létező sáv, keskeny senkiföldje, bizonytalan tulajdonosi háttérrel rendelkező épület, mondani sem kell, Magyarországra utal; bár ha azt nézzük, ami benne történik, inkább azonos vele írja a Parti Nagy darabjáról a bárkaonline.

A 7óra7 színházi lap így értékelte a Bartók színpadán november 7-én este hét órakor bemutatkozó előadást: Ami a réven elmegy, bejön a vámon: Parti Nagy a színészekre írta a szöveget, ezért sem ér bennünket olyasmi meglepetés, mint A gondnok előadásban Scherer alakítása esetében, ellentételezésképpen az elhangzó mondatok mindegyike tökéletesen a helyén van az azt elmondó szájakon. És ez szórakoztató estét nem csupán ígér, hanem be is tart. Ráadásul ugyan ez a kissé elvont, abszurdba hajló világ a végére valahogy zsigerien ismerőssé válik az eltervezett menekülés kudarca, a nagyívű tervek hamuba halása, az újrakezdés lehetetlensége, a mindent átszövő kapcsolati háló, amely megfojt Hiába krimikomédia, amit nézünk, zsánermű, ha tetszik: a végén furcsa látni, hogy picit mi is ott vagyunk, pedig mi nem volnánk gengszterek, nem vittük el az egymilliót, nem kell menekülni, és mégis.

A Bivaly-Szuflé szereplői: Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László, Kovács Krisztián, Horváth Lajos Ottó, a darab rendezője Göttinger Pál.

forrás: http://duol.hu/

Centrál Színházban a Bivaly-szuflé

Centrál Színház – Öt bemutatót tervez a teátrum

Megtartotta évadnyitóját a Centrál Színház, amely egy nagyszínpadi és négy kisszínpadi bemutatót tervez a 2014/2015-ös szezonban.

A hétfői évadnyitó társulati ülést olvasópróba követte: elindultak a Broadway felett az ég című új magyar musical próbái. Kiss Márton és Baráthy György új darabját november 7-én mutatja be a színház a Kisszínpadon – olvasható a teátrum MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A Broadway felett az ég című darab zenéjét Darvas Ferenc szerezte, a produkcióban Botos Éva, Cserna Antal, Szilágyi Csenge, Papp János, Borbás Gabi és Rada Bálint szerepel.

A közlemény szerint Puskás Tamás a társulati ülésen ismertette az évad terveit. Tájékoztatása szerint szeptemberben a Kisszínpadon a Nézőművészeti Kft. előadását láthatja a közönség: Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című krimi-komédiáját szeptember 23-án tűzik műsorra először a Centrál Színházban. A főszerepekben Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Kovács Krisztián és Katona László látható.

A Nézőművészeti Kft. első premierjét az évadban a CAFe Budapest művészeti fesztivál keretében október 4-én tartják. Emmanuel Robert-Espalieu A hal nem hal bele című groteszk játékát mutatja be Scherer Péter és Katona László a színház Kisszínpadán.

Az évad első nagyszínpadi bemutatója, november 28-án lesz: egy Broadway- és West End-siker érkezik a Centrál színpadára. David Lindsay-Abaire Jó emberek (Good people) című keserű komédiájának főszerepét Básti Juli alakítja. A további szerepekben Szervét Tibor, Parti Nóra, Pokorny Lia, Rada Bálint és Szabó Éva látható. Az előadást Puskás Tamás rendezi.

A Kisszínpadon 2015. január 16-án Martin McDonagh Leenane szépe című színdarabját mutatják be. Az előadás főszerepeiben Pogány Judit, Pokorny Lia, Schmied Zoltán és Rada Bálint látható, a darabot Gigor Attila állítja színpadra.

Szintén a Kisszínpadon láthatja a közönség John Fowles A lepkegyűjtő című thrillerét 2015. márciusának végén. A produkciót Horgas Ádám rendezi, Ágoston Katalin és Bereczki Zoltán szereplésével.

A közlemény Puskás Tamás igazgatót idézi, aki az évadnyitón kitért arra is, hogy bár eddig még nem írták ki a Centrál Színház Nonprofit Kft. privatizációs pályázatát, a Fővárosi Közgyűlés június 30-án megszavazta azt és amint kiírják, biztosan beadja a pályázatát.

A Fővárosi Közgyűlés júniusi döntése szerint a Centrál Színházat működtető kft. önkormányzati tulajdonú üzletrészének értékesítésére és a használatában lévő ingatlanok hasznosítására pályázatot írnak ki. A pályázati felhívás megjelentetésének határideje augusztus 31. volt. Eredményes pályázati eljárás esetén a nyertes pályázóval megkötendő szerződéseket november 30-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni. A hasznosítás kezdete legkorábban 2015. január 1. lehet.

A pályázat kiírásának lehetősége azért merült fel, mert a Centrál Színházat vezető Puskás Tamás – akinek igazgatói mandátuma 2016. január 31-ig szól – ajánlatot tett a színházat működtető kft. megvételére és a társaság által használt ingatlanok bérbevételére.

Az előterjesztés szerint az önkormányzat megvizsgálta annak a lehetőségét, hogy egyes színházak esetében az üzletrész értékesítésével és bérleti konstrukció kialakításával létrejöjjön egy önálló, a fővárosi költségvetést nem terhelő működési struktúra, amely új modellként szolgálhat a fővárosi színház-finanszírozás és -működtetés során.

MTI

forrás: http://7ora7.hu/

Négy Napos Néző Képző - minifesztivál

A Szkénében ünnepel az 5 éves Nézőművészeti Kft. A Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Kovács Krisztián alkotta kvartett szinte az összes előadását bemutatja a 4 nap alatt a legkülönbözőbb műfajban: lesz osztályterem-színházi előadás, felolvasószínház, színházi előadás és persze kísérő programok is – Eugenia koncert és közönségtalálkozó. 

Az előadások közül nem hiányzozhat majd a már klasszikussá vált Nézőművészeti Főiskola sem, ahonnan a Kft. a nevét is kapta. S hogy emeljük a fesztivál hangulatát, a büfében megkóstolhatod Pepe kedvenc italát, Kapa kedvenc szendvicsét, nyerhetsz dedikált plakátot, de azt is megtudhatod, hogy kerül a kakas a színpadra.

A részletes program:

április 5., szombat
16.30 Esther Gerritsen: És reggel ugyanúgy... – felolvasószínház
Fordította: Varga Orsolya
Olvassák: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián
19.00 Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé
22.00 Eugénia koncert

április 6., vasárnap
14.00 A gyáva – osztályterem-színházi előadás
16.30 Emmanuel Robert-Espalieu: A halak nem halnak bele a szabad merülésbe – felolvasószínház
Fordította: Gáldi Éva
Olvassák: Scherer Péter, Katona László
19.00 A zsidó
21.00 közönségtalálkozó

április 7., hétfő
16.00 Ady/Petőfi – osztályterem-színházi előadás
vendég: Parti Nagy Lajos
19.00 A gondnok


április 8., kedd
17.00 A fajok eredete
20.00 Nézőművészeti Főiskola

„NAGYON LEHET VELEM CSAPATBAN DOLGOZNI”

Beszélgetés Mucsi Zoltánnal

Artur Palyga kortárs lengyel író A zsidó című darabjával ősbemutatóra készül a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. A mű szembenézés a múlttal. Milyen felelősségünk van a múltunkkal, erről beszélgettünk az előadás kapcsán Mucsi Zoltánnal, a darab egyik szereplőjével. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Artur Palyga A zsidó című művének előadása nem előzmény nélküli. A múlt évben a Gólem Fesztiválon már felolvastátok a fiatal kortárs lengyel szerző művét. Palyga darabja egy iskola néhány tanárán keresztül néz, nézet szembe a múlttal.

Mucsi Zoltán: A Gólem Színház kért fel bennünket, aNézőművészeti Kft-t, hogy olvassuk fel a darabot. Ezután döntöttük el, színre visszük a művet. Súlyos anyag arról, mit kell kezdenünk a múltunkkal, hogyan kell tisztába rakni. Ha a feldolgozás nem történik meg, nagyon sok zűrzavart okoz. A darabban éppen ez a zűrzavar sokszor humoros helyzeteket teremt. Az alapkonfliktus az, szabad-e a város egykori szülöttéről, a „zsidóról” elnevezni az iskolát, hogy megmentsék az intézményt az anyagi csődtől. És eközben rémes mondatok hangoznak el. Ha egy társadalom nincs rendben a múltjával, az nincs rendben a jelenével, és a jövőjével sem lesz.

R: A színdarab egy iskola tanári szobájában játszódik. Ez már önmagában szimbolikus helyszín. Rajtuk keresztül lehet bemutatni az értelmiséget, annak társadalmi, gondolkodásbeli különböző színeit?

MZ: Reményeim szerint sokszor fognak nevetni az előadáson. Mert nincs más menekülési útvonal. Vagy feljajdulunk, vagy marad a röhögés. És a röhögés kényelmesebb. Az iskola azért is fontos, mert ez az iskola rohad, esik szét éppen, küzdenek a fenntartásáért. Egyre inkább alkalmatlan ellátni oktatási feladatát. És amikor valami rohad, ott előbb-utóbb kétségbeesett, rossz megoldások születnek. Az előadás tanári kara kétségbeesetten próbál jó megoldást találni, miközben egyre mélyebben tárul fel a múlt, a szereplők saját múltja, amely éles vitákat provokál.

R: A tanári karban ott van az idős kolléganő, a „régi motoros”, a bunkó testnevelő tanár, a fiatal, csinos, ám nem túl okos angoltanárnő és az általad alakított igazgató. Mindenki hurcolja a maga titkait. Milyen az igazgató karaktere? Kiderül, hogy a háború után fiatalon került valakinek a helyére. Ő a mindig mindent túlélő?

MZ: Itt, Közép-kelet Európában sok minden nem lett kimondva. Így sem a háború utáni időszak, sem pedig a rendszerváltás története. Hogy kik voltak hatalmon az előző rendszerben, kik maradhattak? Kik kerültek a régiek helyére? A darab csak utal arra, hogy az igazgató sem korrekt módon került a pozícióba. És a generációs különbségek is feszítik a darabot. A tornatanár és az angoltanárnő fiatalok, gyerekként élték meg az előző rendszert. Érintetlenek maradhattak. Egészen máshogy gondolkodnak a korról, mint idősebb kollégáik, akik vagy tevőlegesen vagy szenvedőként élték át az elmúlt évtizedeket. Az igazgató sosem mer ellentmondani, mert fél a következményektől. A darab ennek kapcsán még egy színt beemel, a személyes és társadalmi felelősség kérdését. Erre mondja a darabban az igazgató, hogy „Ne várjunk az egyszerű emberektől hőstetteket!” És valóban, ne hozza a társadalom olyan helyzetbe a tagjait, hogy hazuggá, megalkuvókká váljanak, vagy egyszerűen csak féljenek.

R: Az iskola megmentését a külföldre szakadt gazdag zsidóember pénzéből remélik. Ám ez sok, szőnyeg alá sepert múltbéli ügyet felszínre hoz és robbant. Lengyelországban is kényes kérdés, hogyan pusztították el szinte a teljes zsidóságot. Ott is jelen van az antiszemitizmus. Hogyan fogadták a lengyel nézők a darabot?

MZ: Azt tudom, hogy nagyon erős volt a fogadtatása. Azt csak feltételezem, hogy vitákat is generált. Az nagyon jó, ha egy előadás körül elkezd forrni a levegő, mert az akkor annyira elevenbe vág, amiről beszélni kell. Mert nem lehet kikerülni. Jó lenne ilyen előadást csinálnunk.

R: Itthon éppen a német megszállás emlékműve kavar hatalmas indulatokat, vitákat. Túl sok a „kényes ügy”. Ez is szerepet játszott abban, hogy most vegyétek elő a darabot?

MZ: Minél később göngyölítik fel ezeket az ügyeket, annál kényesebb lesz. Annyiféleképpen magyarázzák a történteket. Előfordul az ember életében, hogy olyasmit tesz, amit később nem szeretne megtenni. De ha ezzel nem néz szembe, még nagyon sokszor meg fogja tenni ugyanazt. A szembenézés esélyt adhat arra, hogy ne történjen meg újra. A társadalomnak ezért kell a fekete foltjaival foglalkoznia; hogy felkiáltójelként álljon ott. Hogy soha többé ne fordulhasson elő! Ez sokkal fontosabb, mint maszatolni a felelősség kérdését. Bármilyen fájdalmas, a társadalomnak részt kell vállalnia a felelősségben. Az egyetlen út a megtisztuláshoz, hogy szembenézzünk vele.

R: Néhány éve hoztátok létre a Nézőművészeti Kft-t. Úgy tűnik, ahogy fogy a levegő a színházak körül, több társulat, a tiétek is, egyre élesebb, karcosabb előadásokat visz színre. Feladatotok felkiáltójelnek lenni?

MZ: Öt éve Gyulay Eszterrel, Katona Lászlóval és Scherer Péterrel alapítottuk a társulatot. Most csatlakozott hozzánkKovács Krisztián. Mindig érkeznek újak. A mostani előadásunk a nyolcadik bemutatónk. Scherer Péter eddig négy iskolaszínházat rendezett, amit a jövőben is folytat. Számára, számunkra is nagyon fontos, hogy találkozzon a tizenévesekkel, akik később talán színházszerető emberek lesznek. Nagyon nagy szerencsénk, hogy tudunk működni, annak ellenére, hogy a támogatottságunk igen csekély.

R: Miből működtök?

MZ: Mindig találunk partnereket. Együttműködésekkel tudunk fennmaradni. Így például tavaly Parti Nagy Lajos darabját, aBivaly-szuflét a tatabányai színházzal és a Szkénével közösen hoztuk létre. Nagyon szép nézőszámunk és előadásszámunk van, főleg a költségvetésünkhöz képest. A mostani előadásunkat is aSzkénével közösen mutatjuk be, ez lesz a harmadik koprodukciós előadásunk.

R: Voltak olyan periódusai az életednek, amikor a szabadúszást választottad. Jellemzően a kisebb, családias társulatokhoz szerződsz. Éveket töltöttél a Bárka Színházban, a Krétakörnél. A függetlenségedet, a szabadságodat próbálod így megtartani?

MZ: Szolnokon tizenöt évet töltöttem. Az nem pici színház. De eljön az a pillanat, amikor az ember azt mondja, elég. Ott ez történt. Sok oka lehet; mert már mást akar, vagy az adott művészeti koncepcióval nem ért egyet. Jön egy új szerelem.

R: Ez volt a Bárka?

MZ: A Szentivánéji álom előadásából nőtt ki a színház. Fontos és izgalmas volt. Színházat alapítani mindig nagyon izgalmas. Évek múlva már sok mindent nem egyformán gondoltunk. Már nem akartam folytatni. Már nem az történt, amire az alapító tagokkal szövetséget kötöttünk. Úgy éreztem, el kell jönnöm.

R: Hol van az a határ, amikor felállsz?

MZ: A Krétakörből egy évvel az átalakulása előtt jöttem el. Azután lettem szabadúszó. Jó valahová tartozni, de nem a kényelmi helyzet határozza meg a döntéseimet. Bár a kényelemmel nincs baj. Az elkényelmesedés veszélyes.

R: Milyen az a színház, ahol gömbölyűnek érzed a világot?

MZ: Én akkor szoktam eljönni, amikor az adott színház az én színházi elképzeléseimtől távol kerül. A színház sokemberes csapatmunka. Nagyon sok helyen kerülhet porszem a gépezetbe. Amikor az elkezd csikorogni, akkor már nem érzem jól magam és továbbállok. A mostani társulatban szeretem, hogy sokat vitatkozunk, nem feltétlenül értünk mindenben egyet. De a társulat ezeket a vitákat kibírja, túl tudunk lépni rajtuk, mert mindenki tudja, hogy közös ügyért harcolunk. Ha okozunk is egymásnak sérülést, az azért történik, hogy még pontosabb, még jobb legyen az előadás. Ebben sokszor a kíméletlenségig elmentünk. Ma már talán ezt is tanuljuk, megtanultuk, hogy lehet minél kevesebb sérüléssel megúszni. És reménykedünk a jövőben, hogy tudunk jó előadásokat csinálni. Azokat a problémákat dolgozzuk fel, ami minket feszít. Ilyen A zsidó című előadás is.

R: Nehéz ember vagy?

MZ: Ezek címkék. Olykor könnyű vagyok, mint a hattyú. Máskor, mint az orangután vagy a gepárd. Van, amikor dühös, máskor nagyon kedves. Akarnok vagyok, de nagyon lehet velem csapatban dolgozni.

R: Néhány hete halt meg Jancsó Miklós. Ő alkotta meg párosotokat, Kapát és Pepét. Mester volt? Atya? Barát?

MZ: Nagyon nagy találkozás. A Lámpást adott kezembe az Úr… film volt az első. Nagy megtiszteltetés volt, hogy felkért. És nagyon nagy öröm, hogy elégedett volt a munkával. Még hat közös film készült. Öröm, hogy barátjának fogadott. Ritka fickó volt. Nagyszerű és bölcs ember. Szabad, a szó minden értelmében. Nem volt benne megfelelési vágy. Nemes anyagból gyúrták. Tudjuk, nem vagyunk halhatatlanok. Én úgy gondolom, ő az. Hiányozni fog. Űr marad utána, de nagyon sok mindent hagyott itt.

Szerző: Marton Éva

forrás: http://www.revizoronline.com

Parti Nagy szufléja

Aki gengszterek közé keveredik, azt megeszik a bivalyok. Parti Nagy Lajos gengszterdarabja a Szkénében.

Még hogy a kortárs magyar írók nem járnak moziba. Olyannyira járnak, hogy a darabíráshoz szükséges ihletet is olykor onnan szerzik: ez történt például Parti Nagy Lajossal, akinek olyannyira kedvére volt a dánok mindenhez értő forgatókönyvíró zsenije, Anders Thomas Jensen legelső rendezése, a Gengszterek fogadója, hogy azonmód elkezdett benne motoszkálni egy gengszteres színdarab gondolata. Vagy ha nem is azonnal, hát nem sokkal utána. Az elkészült mű csak nyomokban vagy még annyiban sem tartalmaz dán elemeket, viszont van benne emberszeretet és négy gengszter – utóbbiak közül kettő a megtévesztésig hasonlít Mucsi Zoltánra és Scherer Péterre, a másik kettő pedig Kovács Krisztiánra és Katona Lászlóra.

forrás: http://magyarnarancs.hu/

VIDOR Fesztivál: díj a Bivaly-szuflénak

BRIGHELLA-díj a legjobb férfi epizódszereplőnek:
HORVÁTH LAJOS OTTÓ

A 42. HÉT LETT A LEGJOBB ELŐADÁS A VIDOR FESZTIVÁLON

A Centrál Színház Illatszertár című produkciója lett a VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléjének "legvidorabb" előadása, A 42. hét című Pintér Béla-darab pedig a legjobb előadás díját kapja a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.

A zsűri döntése alapján így a Centrál Színház a Pulcinella-, míg Pintér Béla és Társulata a Dottore-díjat veheti majd át. A Vidor Fesztivál elismeréseit ezúttal is a díjazott színházakban, az évad első előadásán adják át az érintetteknek.

A legjobb rendezőnek járó Capitano-díjat Gothár Péternek ítélte oda a zsűri a Vaknyugat című darab színpadra állításáért. Az előadás a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös produkciója volt a fesztiválon.

A legjobb női és férfi alakítás Colombina- és Arlecchino-díját Csákányi Eszter, illetve Rátfalvi Tamás és Ficza István kapja. Csákányi Eszter A 42. hét című darabban, míg Rétfalvi Tamás és Ficza István a Vaknyugatban nyújtott kiváló művészi teljesítményt.

A legjobb női epizódalakítás Smeraldina-díját Jordán Adél és Pálos Hanna veheti át, mindketten a Katona József Színház által bemutatott A nyaralás című darabban játszottak. A Brighella-díjat, amely a legjobb férfi epizódszerepért jár, megosztva Horváth Lajos Ottónak és Szemenyei Jánosnak ítélték. Horváth Lajos Ottó a tatabányai Jászai Mari Színház, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös produkciójában, a Bivaly-szuflé című darabban nyújtott alakításáért, míg Szemenyei János az Illatszertár-beli szerepéért kapja az elismerést.

A legjobb díszletért a Pantalone-díjat Taksás Mihály veheti majd át, aki a budapesti MaNNa Produkció Szentivánéj című előadásának dekorációit, kellékeit "álmodta" színpadra.

A Vidor Fesztivál zsűrije a legjobb utcaszínházi előadásért járó Pierrot-díjat az egri Fekete Dávid Törökvész vitéz, avagy Vitéz László és a törökök című produkciójának ítélte oda.

A zsűri egybehangzó véleménye alapján a legbátrabb csapatjátékért járó különdíjat a Picaro Társulat kapja a Sárkánytivornya című darabban nyújtott művészi teljesítményért. Az Életműdíjat Benedek Miklós színész, rendező veheti majd át. A port.hu különdíját Pintér Béla és Társulata kapja.

A szombaton befejeződött nyíregyházi Vidor Fesztivál kilenc napján hatvan helyszínen csaknem négyszáz produkciót láthatott a közönség. A pontos nézőszámot még ezután összesítik a szervezők, de az első számítások szerint mintegy 120 ezren láthatták a színházi, utcaszínházi, zenei és filmes rendezvényeket, illetve képzőművészeti kiállításokat.

forrás: http://szinhaz.hu/

Bivaly-szuflé a VIDORon - képek

Jön a tizenkettedik VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

2013. augusztus 30. és szeptember 7. között immár tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál.

A VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett: 9 nap alatt 60 helyszínen mintegy 400 program zajlik majd, az idén várhatóan közel 120 ezer néző előtt.

Zenei kínálata rendkívül kimagasló, hiszen ez Magyarország legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol külföldi világsztárokkal is találkozhat a közönség, olyanokkal, mint a világhírű brazil énekesnő, Flavia Coelho, az angolai születésű Bonga és a Sebestyén Mártával, valamint Balogh Gusztival kiegészülő Deep Forest, akik csak erre az egyetlen koncertre érkeznek hazánkba.

A Fesztiválon igen rangos színházi versengés is folyik. A legkiválóbb hazai teátrumok játsszák az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, az öttagú zsűri Makk Károly vezetésével kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek.

A város főtere a Fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként mintegy 3-4 ezren nevethetik végig az idén 65 éves Kern András filmes életművéből összeállított válogatást.

A Fesztiválon gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket. Idén négy kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók: Ámos Imre Szól a kakas… című tárlatát, amelyen az Antal-Lusztig Gyűjteményben található alkotások kerülnek a látogatók elé.

Ebben az évben emlékkiállítással idézik fel a nagyszerű színházi fotós, Koncz Zsuzsa és a VIDOR Fesztivál oszlopos karikaturistája, Lehoczki Károly alakját. Emellett a nyíregyházi képző- és iparművészekből álló Eleven Művészeti Csoport minden érzékszervre ható tárlatát is megtekintheti a nagyérdemű.

A VIDOR Fesztivál nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis a programok 90 %-a teljesen ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye 29 kistelepülésén is. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi, szívből jövő nevetés.

Koncertek

augusztus 30., péntek: Herczku Ágnes-Nikola Parov és a Banda, Flavia Coelho (Brazília)

augusztus 31., szombat: Djabe

szeptember 1., vasárnap: Pál István Szalonna és Bandája

szeptember 2., hétfő: Fanfara Complexa

szeptember 3., kedd: Szalóki Ági és Zenekara

szeptember 4., szerda: Magyarvista Social Club

szeptember 5., csütörtök: Fabula Rasa Orchestra

szeptember 6., péntek: Makám

szeptember 7., szombat: Bíró Eszter és Zenekara, Deep Forest (Franciaország) Vendég: Sebestyén Márta és Balogh Guszti

Fellép még: Tartros Zenekar és Tintér Gabriella, Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Etnofaun, Parapács Zenekar és Kubinyi Júlia, Sajtkukacz, Kolo Együttes

Színházi versenyprogram

Nagyszínpad

Carlo Goldoni - Mohácsi testvérek: A nyaralás (Katona József Színház, Budapest Rend.: Mohácsi János Fősz.: Fullajtár Andrea, Fekete Ernő)

Pintér Béla: A 42. hét (Pintér Béla és Társulata Rend.: Pintér Béla Fősz.: Csákányi Eszter, Thuróczy Szabolcs)

Szigligeti Ede - Mohácsi testvérek: Liliomfi (Örkény Színház Rend.: Mohácsi János Fősz.: Gálffi László, Für Anikó)

Martin McDonagh: Vaknyugat (Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös produkciója Rend.: Gothár Péter Fősz.: Alföldi Róbert, Rétfalvi Tamás)

Neil Simon: A Napsugár fiúk (Madách Színház Rend.: Szirtes Tamás Fősz.: Gálvölgyi János, Benedek Miklós)

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Jászai Mari Színház, Tatabánya; Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása Rend.: Göttinger Pál Fősz.: Scherer Péter, Mucsi Zoltán)

László Miklós: Illatszertár (Centrál Színház Rend.: Puskás Tamás Fősz.: Kern András, Pokorny Lia)

Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes (Játékszín Rend.:Szirtes Tamás Fősz.: Hajdu Steve, Hernádi Judit)

Ray Cooney: Páratlan páros (Katona József Színház, Kecskemét Rend.:Cseke Péter Fősz.: Cseke Péter, Szerednyey Béla)

Kamara

Peter Quilter: Mr. és Mrs. (Életfa Program Produkció Rend.: Herendi Gábor, Fonyó Gergely, Dolmány Attila, Megyeri Zoltán, Nagy Viktor Fősz.: Pindroch Csaba, Verebes Linda)

Deák Tamás: Sárkánytivornya (Picaro Társulat Rend.: Deák Tamás Fősz.: Felhőfi Kiss László, Deák Tamás)

Roadmovie (Th&L) (Baróthy Angyalai Rend.: Máthé Zsolt Fősz.: Murányi Márti, Szathmáry Judit)

Davin Greig - Gordon McIntyre: Szentivánéj (MaNNa Produkció Rend.: Erdeős Anna Fősz.: Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely)

Székely Csaba: Bányavakság (Szkéné Színház és a FÜGE Produkció közös előadása Rend.: Csizmadia Tibor Fősz.: Kaszás Gergő, Széles László)

P. Szabó István: Panelninja (Fregoli Társulat Fősz.: Magyar Attila)

Rohan(d)ó élet (Corvin Dumaszínház Rend.: Mogács Dániel Fősz.: Mogács Dániel)

Filmes program

Idén ünnepli 65. születésnapját a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész, a VIDOR Fesztivál életműdíjasa, Kern András. E jeles alkalomból köszönti Őt a Fesztivál filmes programja, melynek keretében egy héten át minden este egy-egy filmet vetítenek életművéből a Kossuth téren.

Ripacsok Rendező: Sándor Pál

Csak semmi pánik Rendező: Szőnyi G. Sándor, Bujtor István

Sztracsatella Rendező: Kern András

6:3 avagy, játszd újra Tutti Rendező: Tímár Péter

Apám beájulna Rendező: Sas Tamás

Csudafilm Rendező: Ragályi Elemér

Meseautó Rendező: Kabay Barna

A 2012-es VIDOR Fesztivál számokban:

Időtartam: 9 nap

Helyszínek: 60 helyszín, ebből 30 vidéki

Látogatók: kb. 120 ezer fő

Honlap: kb. 60 ezer látogató, 4 millió oldalletöltés, 6 hét alatt

Programok: közel 400 program

Koncertek: 17 koncert 3 helyszínen

Színházi előadások: 37 előadás 10 helyszínen

Filmvetítések: 17 vetítés 2 helyszínen

Kiállítások: 3 kiállítás 3 helyszínen

Bábszínház: 30 előadás 21 helyszínen

Közreműködők: kb. 1500 közreműködő, közülük kb. 1100 művész

forrás: http://www.nyirseghir.hu

Varga Anikó: Habkönnyű bivaly-szuflé

Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című drámájában – amely Anders Thomas Jensen dán rendező forgatókönyvének (Gengszterek fogadója) színpadra és némileg a honi közegre történő szabad átirata – eltűnik a Balkán és a Nyugat-Európa közötti átmenet, az ukrán határ közvetlenül az osztrák határral válik szomszédossá, a kettő szorításában ejtve foglyul a történet helyszínéül szolgáló bivalybergeci kastélyszállót. A fiktív, azonban szellemi és kulturális értelemben pontos térképen az alig létező sáv, keskeny senkiföldje, bizonytalan tulajdonosi háttérrel rendelkező épület, mondani sem kell, Magyarországra utal; bár ha azt nézzük, ami benne történik, inkább azonos vele.

Hosszan kitartott sötétben kezdődik a Göttinger Pál által rendezett előadás, a fülsüketítő dörrenések, pisztolylövések, botladozások és csörömpölések közepette zajló hangjáték a négy karakter (kissé hosszúra nyúló) antréjaként szolgál, rögvest felvázolódik egy viszonyháló, de valamennyit a történet előzményeiből is megtudunk. Annyit mindenképpen, hogy a fegyverekkel ellátott alakok menekülőben vannak, egy közülük súlyos sebet kapott, vérzik és miegymás (hogy visszapillantó tükör vagy lőfegyver okozta-e a sérülést, arról megoszlanak a vélemények), valamint hogy a lakatlan ház, ahova betértek vagy betörtek, egy méretes konyha. Mindezt fényben is lesz alkalmunk megpillantani, a díszlet az ipari jelleget ötvözi a klasszikus-giccses belsőépítészeti elemekkel, inox elszívók, sütők és mikrók között oszlopos kandallót látunk, a falakat hevenyészett elrendezésben agancsok borítják, jobbra lengőajtó, balra poros ablakú, verandás kijáró nyílik (látvány: Keszei Borbála és Pallós Nelli). Ebben a térben látja meg a nyugalmas otthon és vendéglő lehetőségét az üldözéses életmódba belefáradt Pepets (Scherer Péter), s mivel egymillió euróval léptek meg a nagyfőnök elől, ezt akár valóra lehetne váltani. Miközben Kapauer (Mucsi Zoltán) gyógyulására várakoznak, hogy továbbálljanak „spanyolba”, Pepets a többiek háta mögött szép lassan elkezd tenni az ügyért, a helyi potentátok lefizetésével, a lepapírozatlan adásvételi ígéretekre alapozott felújítással elindul a magánvállalkozás rögös útján. Ám a település, ahol három ember uralja az adminisztrációs és infrastrukturális hatalmat (polgármesteri széket, tüzép-telepet), s ráadásul ebből kettő ikertestvér – ennek ellenére a kétharmados többségi koalíció állandó mozgásban van –, ott a lefizetés kútja feneketlen. Az előadás egyik legszellemesebb ötlete, hogy a bivalybergeciek minden tagját Horváth Lajos Ottó alakítja. Először az ikrek anyjaként, özvegy Tapaczkynéként libben be a színre, kifogástalanul elegáns sminkben és prémgalléros kosztümben, majd a helyi, alkoholista orvosként műti meg – sok szesz felhasználásával – a szenvedő Kapauert, de saját fiait, a rendőrfőnököt és a lovaglóruhába öltözött polgármestert is ő alakítja, hogy végül Poldiként, a rettegett főgengszterként libbenjen be a lengőajtón. S ezzel a korrupció önmagát szülő és újratermelő köre hiánytalanul, légmentesen zárul össze Pepetsék körül.

Parti Nagy színészekre formált szövege mintha – a különc, szociálisan marginális karakterek ellenére – a mindannyiunkban ott lakozó kisember alakjára fókuszálna, annak reményeit mutatná fel, de főként reménytelenségét, hiszen a vállalkozás több szempontból is kudarcba fullad. Nem megszűnik, pusztán a mindent látó istenként felbukkanó Poldi, ha már ellopott pénzét nem tudja behajtani, biztos részesedést kér az üzletből. Pepets örökre adós marad, s ezt a terhet meg sem oszthatja infantilis társaival, akik vélhetően a szabadság illúziójában dolgoznak majd tovább a vendéglő beindulása után.

Szellemes komédia a Bivaly-szuflé, és a színészek habitusával könnyedén simulnak össze a különböző karakterek. Úgy tűnik, mintha Göttingernek alig kéne mozdítania kezét, annyira jól viszi az előadást Kapa és Pepe összeszokott párosa, Katona László, Kovács Krisztián és Horváth Lajos Ottó remek játéka. Minden remekség ellenére mégis hiányérzet marad a nézőben, s ez ellentmondásos módon pont abból fakad, ami elvileg az előadás erőssége – a karaktereken keresztül elmesélt történet – lenne. Parti Nagy szövege ugyanis a karakterfestés és állapotrajzolás csapdájába fut bele; a filmhez képest nem talál igazán erős színházi eszközt arra, hogy megválaszolja, mi végre kerül össze ez a négy ember, miről szól valójában a Bivaly-szuflé története. A filmhez hasonlóan az előadásban is felvillan a szereplők (többnyire sivár, szeretetlen, erőszakos családi) háttere. Azonban míg a film kifinomult vizuális eszközökkel és motívumokkal, hangsúlyosan abszurd történetekkel oldja ezt meg, ráadásul a gyerekkori sztorik álomként, illetve flash-back-ként jelennek meg, hogy majd összeérjenek egy mind a négyüket tartalmazó tablóban, addig az előadásban, valahányszor egy szereplő visszarévedő mesélésbe bonyolódik, a nézőnek az az érzése támad – az egyébként vicces sztorik ellenére –, mintha egy karakter bemutatkozásának kényszeredett gyakorlatát látná. A jellembéli túlzások (az alkoholizmus, agresszivitás, homoszexualitás) itt mintha az érzelmileg és fizikailag is bántalmazó közeg egyenes következményeivé válnának – a szociális determináció elgondolását a film árnyaltabban kezeli.

Mi újat mond a Bivaly-szuflé? – azon túl, hogy a kisember sorsát többféle korrupciós viszonylatban is elhelyezi: a legális közegben, az alvilági-illegális közegben, amelyet egy óvatos utalással, az Istenként megjelenő Poldival túlvilágivá is tesz, mintegy metafizikai horizontot nyitva a kishalak és nagyhalak ismert kimenetelű akváriumi küzdelmének. Az újdonságot nem tárgyszerűen értem – nem a korrupcióról készült tanulmányt, a hatalmi működés komplex rendszerelemzését igényli a néző –, inkább a színházi megformáláson keresztül megmutatható, elmondható, eljátszható többletre gondolok, a médiumon keresztül formált stílusra, mint lehetőségre, amely átrendezheti konszenzuális (klisészerű) tudásunkat. Az író és rendező e tekintetben inkább hajlanak a kitaposott filmes dramaturgia követésére, a biztos kézzel, mesterien uralt – de színházi értelemben sokszor terméketlenül maradó – szellemes dialogizálásra, ahelyett hogy a színházi játékteret bővítenék. Pedig mennyire jól járnának vele: az előadás egyik csúcspontja Mucsi bohócjelenete, amelyben a rozzant, alkoholista gengszter hosszan ügyetlenkedik, míg egy görgős szék segítségével fel-, majd lemászik egy hűtőszekrényről; pár perc leforgása alatt többet megtudunk a karakteréről, mint fél óra szövegelésből.

A három színház, illetve társulat (Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház valamint a tatabányai Jászai Mari Színház) közös produkciójaként létrehozott Bivaly-szuflé mindezeken túl élvezetes színházi élményt nyújt, nem utolsósorban az alkotók szakmai formátuma miatt. Katona László Macilája élő kézigránátként jár-kel a konyhában, mintha bármelyik pillanatban szétvethetné a feszültség, amely a vendéglői tervek felvirágzásával a vadászatban kanalizálódik: egyre másra hordja majd a konyhába az elejtett vadakat. Barátja és szerelme, a kisfiúsan törékeny, érzékeny, csodálatos hisztérikus rohamokat produkáló Kiscián (Kovács Krisztián) is megtalálja a helyét a konyhában. Mucsi Zoltán Kapauerként a betegség alibije mögé rejtőzve heveri végig kéjesen a fél előadást, miközben szüntelenül vedeli az alkoholt. Scherer Péter Pepetse az ész a négyes fogatban, aki a kis család felelősségteljes tagjaként próbál gondoskodni mindannyiukról: leveszi a jövő tervezésének súlyát a társairól, ellenben a többiek tudta és beleegyezése nélkül költekezik a zsákmányolt pénzből. Horváth Lajos Ottó öt szereplő bőrébe bújva sziporkázik rendületlenül, viszont a gengszterekéhez képest sokkal merészebben elrajzolt karakterek, amelyeket megelevenít, nem csak önmagukban való megformáltságuk miatt működnek ennyire jól. Horváth közbeavatkozásai mentén alakul, mozdul előre, majd reked meg a cselekmény, s ez a külső dramaturgiai (a végén deus ex machina-szerű) erő gazdag színházi idézőjelbe teszi a teljes színpadi történetet. 

forrás: http://www.barkaonline.hu

Kóstolja meg a Bivaly-szuflét!

szerző: Szijjártó Gabriella

Belátom, a címbeli étel elég bizarr! Kíváncsi a receptre? „Egy szuflénál minden a sütőn múlik, hogy hova teszed a sütőben, hogy 160 fokon legyen előmelegítve. Hogy mennyire apró a hagyma, de azt vágni kell ám, a hagymát csak ezek a bergeci gyökerek turmixolják. A fácánt, meg, mondjuk a bivalyhúst szabad turmixolni, nem elegáns, de szabad, főleg a bivalybélszínt, mer’ az nagyon kötött… és aztán apránként bele a besamelbe, ahogy a felvert fehérjét is… mint a kis Túr anyja kebelébe… nem egyszerű!”

Ám ha színdarabként nézzük a közelmúltban bemutatott Bivaly-szuflét, akkor így sorjáznak a hozzávalók: Vegyünk négy összeszokott, ezúttal szökésben lévő gengsztert alakító színészt Nézőművészeti Kft. márkanévvel (gondosan ügyelve a Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László, Kovács Krisztián összetételre), majd kivételesen keverjük hozzájuk vendégművészként Horváth Lajos Ottót. Adagoljuk a cselekményt az osztrák–ukrán (nincs tévedés!) határra, egy félig leégett kastélyszálló konyhájába. Bőségesen fűszerezzük az író Parti Nagy Lajossal, ő adja csak vissza igazán a játékos magyar nyelv sava-borsát! Kell még bele csipetnyi vér, alkohol, maffia, fegyverarzenál, bürokrácia, korrupció, lehetőleg kortárs kivitelben és kétharmados többségben. A hab a szuflén: az abszurd, abszurd, abszurd, minden mennyiségben!

Hogy milyen ízt kapunk a darab végén? Garantáltan keserédeset! Kóstolni a fővárosi Szkéné Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban lehet. Sőt érdemes! Élvezze annyira, kedves olvasó, ahogy jómagam.

forrás: http://www.szabadfold.hu

„Eljön a pillanat, amikor már nevetni tudunk a problémákon”

Segédszínészként kezdte, mára az egyik legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott magyar színész. Munkásságát többek között Kaszás Attila díjjal ismerték el, egyedi humora és Scherer Péterrel alkotott párosa pedig időközben fogalommá vált. A Kultúra.hu-nak Mucsi Zoltán mesélt. Interjú.

A Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. koprodukciójában kerül színpadra Artur Palyga A zsidó című drámája. Mikorra várható a bemutató és miről szól a darab?

A zsidót már idén áprilisban a Nézőművészeti Kft. felolvasásában meghallgathatta a közönség a Jurányi Inkubátorház Kamaratermében a Gólem Fesztivál programjának részeként. Az ebből készülő előadás próbafolyamatai januárban kezdődnek, a darabot pedig március elején mutatjuk be. Csakúgy, mint A gondnok és a Bivaly – szuflé esetében, A zsidó is koprodukció eredménye lesz. A darab egy olyan iskolában játszódik, amely rossz anyagi helyzetben van, nehézségekkel küszködik. Egy történelemtanár, egy angoltanár, egy pap és egy igazgató, utóbbit alakítom én, közösen próbálják megtalálni a módját annak, hogyan lehetne a meglehetősen nehéz helyzetben lévő oktatási intézmény anyagi problémáit megoldani. Az igazgatóban merül fel az ötlet, hogy segítséget kérjenek attól az embertől, aki valaha az iskolába járt, és aki történetesen jómódú zsidó ember. A zsidó és a tantestület találkozásával kezdetét veszi a múlttal való fájdalmas, keserű szembenézés.

A zsidósággal kapcsolatos diskurzusban még mindig érezhető az óvatosság. Mit gondol, képes a darab elérni, hogy kizökkentse a közönséget a negatív sztereotípiákból, valamint enyhítse a témáról való diskurzus értékterheltségét?

Hosszan lehetne sorolni a tévhiteket és előítéleteket, melyek a zsidósággal kapcsolatban beépültek a köztudatba. Azt gondolom, hogy a történelemben lezajlott tragédiákat és múltbéli fájdalmakat, az ebből hátramaradt sebeket a színház nem képes megszüntetni. Az előadás a múltunkkal való szembenézésre sarkall. Tényekkel és kérdésekkel szembesíti a nézőt. Bármennyire is fájdalmas a szembesítés, ezáltal nyílhat lehetőség arra, hogy ne lépjünk bele többé hasonló gödrökbe. A darab célja, hogy kérdéseket és gondolatokat indítson el a nézőben.

A Nézőművészeti Kft. szintén az egyéni befogadásra és a gondolatébresztésre épít.

Az előadásaink problémákat vetnek fel, illetve reagálnak a környező világra. A Nézőművészeti Kft estében a humor is kulcsszerepet játszik. Mindig akadnak kérdések, amelyek foglalkoztatnak minket, jóllehet, ezekre a kérdésekre gyakran mi magunk sem tudjuk a választ, viszont azt mindenképpen érezzük, hogy muszáj boncolgatni őket. Egész egyszerűen léteznek témák, amelyekről, ha úgy érezzük, előadás formájában sikítani kell, akkor mi sikítunk, abban a reményben, hogy mindez a néző számára is érdekes, izgalmas kérdéseket vethet fel. A próbafolyamatokat pedig minden esetben alapos anyaggyűjtés előzi meg.

Mit gondol, lehet a humor és az önirónia olyan csodafegyver, amely által a sértettségek, a sztereotípiák és az ellenséges attitűdök pozitív irányba mozdulhatnak el?

Amennyiben a csodafegyver titka a humorban és az öniróniában rejlene, biztos, hogy már nem is lenne szükség színészekre. Táltosoknak, istennek vagy legalábbis félistennek kelleni lenni ahhoz, hogy a sok szörnyűséget és fájdalmat, amely hatással van ránk, egy csapásra képesek legyünk megszüntetni. Az ember csetlő-botló lény, gyakran követ el hibákat, hol tragikus, hol pedig nevetséges figura. Korántsem tökéletes teremtmény, de jól is van ez így. A botlásokra, múltbéli ostoba döntésekre a későbbi negatív következmények világítanak rá igazán. Habár a színház, mint kulturális intézmény sem a humor, sem más eszköz által nem képes lebontani a sztereotípiák falait, eloszlatni a megkövült előítéleteket, mégis segíthet egy optimistább attitűd kialakításában, ami pedig talán odáig is vezethet, hogy segít a problémákat, nehézségeket kevésbé terhelő perspektívából láttatni. Lehet komédia vagy tragédia, a lényeg, hogy felrázzon, szembesítsen és hasson az emberekre. Woody Allen, Hofi Géza, Monty Python – úgy gondolom – remek példák erre. Az én meglátásom színészként, és magánemberként is az, hogy egy krízis megoldásához és feldolgozásához idő szükséges. Hagyni kell érlelődni. Majd pedig el kell jönnie a pillanatnak, amikor már nevetni tudunk egyéni és közösségi problémákon. A nevetésre való képesség lehetővé teszi, hogy kellő távolságból, éretten tekinthessünk a krízishelyzetre.

A Nézőművészeti Kft. Nonprofit alapon működik. Miért tartja fontosnak, hogy létezzenek olyan kulturális befogadóterek a városban, amelyek függetlenek az állami elvárásoktól?

Amikor Scherer Péterrel, Gyulai Esztetrel, Katona Lászlóval megalapítottuk a Nézőművészeti Kft. – t elsősorban a kíváncsiság vezérelt minket, vagyis, hogy képesek vagyunk – e olyan volumenű előadásokat színpadra állítani, amelyek működőképesek. Nem valakinek a felkérésére, hanem pusztán a magunk örömére és bánatára szerettünk volna alkotni. Úgy tűnik, nem vallottunk kudarcot. Nyilvánvaló, hogy egy nonprofit kft. esetében is vannak szabályok, amelyek megkívánják az alkalmazkodást.

A tavalyi EFOTT-on Scherer Péterrel arról faggatta a fiatalokat, szoktak-e színházba járni. Volt, hogy meglehetősen lesújtó válaszokat kaptak. A Tasnádi István által írt Nézőművészeti Főiskola című darab épp egy olyan jövőt idéz meg, amikor az emberek elveszítik érdeklődésüket a színházak iránt, a megfigyelés aktusa pedig elenyészik. Hogy látja, elindultak már ezen a lejtőn a 21. századi fiatalok?

A Szkéné Színház nézettsége a múlt évhez képest 40 százalékkal növekedett. Nyilván nem tudok a közönség összetételéről pontos adatokat, de azt tudom, hogy Horváth Csaba, Pintér Béla társulatának előadásaira meglehetősen sok fiatal is jár. A Nézőművészeti Kft. sem panaszkodhat, ráadásul a Scherer Péter rendezte Ady/Petőfi előadásokra is nagy igény van. Ez utóbbi rendhagyó irodalom óra keretein belül szeretné megszólítani a diákokat. Bármilyen műfajú darab legyen repertoáron – komédia vagy tragédia – a lényeg, hogy hasson a fiatalokra is, és, ha kell, taglózza le őket néhány percre. A cél tehát az, hogy a társadalom és saját magunk kritikus-ironikus megfigyelései alapján, kortárs, a mai magyar társadalmat érintő, egyszerre megrázó és szórakoztató színpadi műveket hozzunk létre.

Scherer Péterrel amolyan ásó, Kapa, nagyharang – féle elválaszthatatlan párost alkotnak, legalábbis, így maradtak meg a köztudatban. Mikor, milyen apropóból találkoztak először?

Péterrel közel húsz éves kapcsolat köt össze minket. Már az első közös darab, a Bárka Színházban előadott Szentivánéji álom előtt is ismertem őt, de tény, hogy a szakmai kapcsolat – egyébként a barátság is – ezt követően erősödött fel közöttünk. Kívülálló szemével nézve persze nem biztos, hogy barátoknak, sokkal inkább két vadállatnak tűnhetünk. Megbeszéltük Péterrel, hogy, amennyiben Kapa­ – Pepe páros szakmai különválására kerülne a sor, sajtótájékoztatón jelentjük majd be az eseményt.

Abban az időszakban lett színész, amikor bizony még meg kellett járni a szamárlétra fokait statiszta szerepektől egészen a Jászai Mari – és a 2011 – es Kaszás Attila – díjig. Nem bosszankodik, amikor azt látja, hogy a mai fiatalok sokszor inkább kikerülik ezt a bizonyos létrát?

Annyi más dolog van az életben, ami bosszant, és amivel foglalkozni kellene, hogy ez aztán igazán nem tud felbosszantani.

Kik voltak hatással Önre szakmailag akár Szolnokon, akár másutt?

Rengeteg emberrel ismerkedtem meg pályafutásom során. Nyilván sokat változtam én is, mint ahogy körülöttem a világ is. Harmincöt évvel ezelőtt mást jelentett egy találkozás, mint most. Ha mindenáron mondanom kell neveket, akkor Fodor Tamást, Csizmadia Tibort, Grünvalszky Ferencet emelném ki, de lehetne még sorolni Törőcsik Maritól kezdve egészen Udvaros Dorottyáig. Sok embertől kaptam sok hasznosat úgy szakmailag, mint emberileg. Ezek a találkozások más-más okból ugyan, de mindenképpen meghatározták az életemet.A külföldön több díjjal jutalmazott David Harrower Blackbird című darabját Kováts Adél állította színpadra a Szkéné Színházban. A darab főszereplőjeként akkor ezt nyilatkozta: „eddig egyetlen szerepénél sem fordult elő, hogy azt éreztem volna a próbafolyamat közepén, hogy nem akarom eljátszani, csak mert annyira szörnyűséges a figura. Két napig arra is nehezen vettem rá magam, hogy a kezembe vegyem a szövegkönyvet" .

Hogyan volt képes átlendülni a karakterrel kapcsolatos krízisen?

A Blackbird kétségkívül izgalmas darab. A pedofília problematikáját pedzegeti. Két ember fatális találkozásáról szól, akik között hosszú, nehéz beszélgetés kezdődik tizenöt év után, amelynek során felidézik a közösen átélt múltat. Egy régi bűn, egy tizenkét éves lány iránt érzett vágy végérvényesen egymáshoz láncolja a szereplőket. A próbák során azon kaptam magam, hogy meglehetősen távolinak éreztem magamtól a figurát. Nehéz volt a bőrébe bújnom. Szerencsére, ahogy jött a krízis, úgy el is múlt.

Rowan Atkinson egyik újságnak adott nyilatkozata jutott eszembe: „szeretem az esőt, ilyenkor senki sem látja a könnyeimet.” Milyen Mucsi Zoltánt kapunk akkor, ha nem a színpadon látjuk?

Értem, mire irányul a kérdés, de azt kell, mondjam, nem tartom magam szomorú embernek. Nincs is okom szomorkodni, hiszen van négy egészséges gyermekem és munkám is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak dolgok, amelyek szomorúvá tesznek, olykor pedig keserűséggel töltenek el. Szerintem tévhit az, hogy, ha valaki humorral foglalkozik, magánemberként feltétlenül szomorúnak vagy éppen vidámnak kell lennie. Vannak jobb, vannak rosszabb napjaim, és én is – éppúgy, mint mások – hozok rossz vagy éppen jobb döntéseket. Emberből vagyok. Természetesen szeretem, ha a dolgaim úgy alakulnak, ahogyan azt én szeretném, ahogyan elterveztem, ahogyan le lett fixálva.

Ez a gondolkodás nagyon jellemző a szeptemberi születésűekre. Egy asztrológus hozzátenné még a maximalizmust és a kritikusságot is. Utóbbival hogy áll?

Kicsit kritikus vagyok. Mondom ezt én. Viszont, ha azokat kérdezi, akik velem élnek, vagy akikkel együtt dolgozom, ők rávágnák, hogy borzasztóan, elviselhetetlenül kritikus vagyok.

A 2013/2014-es évadban milyen produkciókban láthatja majd Önt a közönség?

Litkai Gergely humorista felkérésére Vinnai András ír nekünk egy darabot, amelyet szeptember végén kezdünk el próbálni, októberben pedig már bemutatója lesz. Ezután következnek a januári A zsidó darab próbafolyamatai, valamint Márai Sándor Szegények iskolája című művén alapuló darabban játszom majd.

Milyennek képzeli el szakmai – és magánéletét tíz – tizenöt év múlva?

Ami biztos, hogy jóval ráncosabb leszek, mint most. Elképzelhető, hogy több idő alatt futom majd le a száz métert, elképzelhető, hogy őszülni fogok, már, ha lesz még hajam. Szeretném tíz év múlva rövidebb idő alatt teljesíteni a száz métert, valamint jó volna megkapni Cannes –ban és Berlinben a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, na és mindezt Moszkvában is remek lenne elnyerni. Az Oscar-díjhoz is hozzá kell még jutnom valahogy, de viccet félre téve csupán a következőkre vágyom: egészséges legyek, észnél legyek, és legalább annyi energiával és olyan átéléssel legyek képes dolgozni, mint amennyivel mindezt jelenleg teszem.

Jónás Ágnes

forrás: http://www.kultura.hu/