Hiba esetén kattints ide.
Bordás Barbara
Erdős Attila
Göttinger Pál
Budapesti Vonósok Kamarazenekar
Koncertmester: Pilz János
Művészeti vezető: Botvay Károly
Az úrhatnám szolgáló cselekménye egy agyafúrt szobalány és egy idősödő úr között bontakozik ki. Igazi kamaradarabról van szó, összesen három szereplő lép színre: Uberto, az idős úr; Serpina, a szobalány; valamint Vespone, a szolga – ez utóbbi egy néma szerep. A két rövid felvonás – zenei szempontból – két–három áriából, és egy-egy záróduettből épül fel, nyitány nincs.
Az idei Haydn Fesztiválon Göttinger Pál rendezi Pergolesi vidám zenés színpadi darabját; az 1983-as születésű színházi szakember főleg kortárs szerzők drámáit állítja színpadra, de már többször rendezett operát is. A furfangos szobalányt alakító Bordás Barbara – klasszikus zenei iskolázottsággal – főleg operett- és musical-szerepeket énekel, jelentős tapasztalatot szerezve a zenés színpad világában. Az idős urat egy fiatal operista, Erdős Attila játssza ezen az estén.
Egy csodálatos zenekar, három nap, négy koncert, több zenés kastélytúra, családi délután és kulisszatitkokat feltáró beszélgetések – mindez az Esterházy-kastély termeiben és udvarán – röviden így foglalhatnánk össze az előttünk álló hétvége nagyszabású zenei rendezvénye, a XXV. Haydn Fesztivál programjait. A részletekről Horváth Dorinát, a Jókai Mór Művelődési Központ szakmai vezetőjét kérdeztük.
– Aki az elmúlt évben itt volt a fesztiválon, az biztosan felkapta már a fejét a hír hallatán és már készülődik a programokra. Én biztosan így tennék, ha nem a szervezői oldalon állnék, hiszen ez Pápa város kulturális életében egy egyedülálló komolyzenei fesztivál, melyre korábban nem nagyon volt példa – mondta Horváth Dorina, akitől azt is megtudtuk, a fesztivál nyitó programja pénteken este egy komolyzenei koncert lesz, melyen Pálfalvi Tamás trombitaművészt és a Budapesti Vonósokat hallhatja a közönség. Szombaton 18 órakor Pápa Város Fúvószenekara ad koncertet, majd 20 órától a Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok komoly- és könnyűzene találkozását hozó közös koncertjét hallhatják a zenekedvelők a kastély udvarán. A szervezők vasárnap estére Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című vígoperáját kínálják a közönségnek kellemes nyáresti kikapcsolódásul.
A JMK szakmai vezetője arról is szólt, hogy szombaton és vasárnap több alkalommal is lesz lehetőség zenés kastélytúrán részt venni, melynek során a tárlatvezetéseken a Budapesti Vonósokból alakult kis kamarazenekarok közreműködnek, ezzel még egyedibbé varázsolva az Élő kastély tárlatvezetést. Emellett a fesztivál programkínálatában szombaton szerepel egy beszélgetés Bényei Tamással, a Hot Jazz Band alapító tagjával, Botvay Károllyal, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar alapító tagjával, valamint Pilz Jánossal, a Budapesti Vonósok koncertmesterével. – Vasárnap egy exkluzív programot kínálunk, melyre támogatói jeggyel lehet belépni. Ennek keretében egy kulisszak mögötti beszélgetésen Göttinger Pál, a vasárnap esti operaelőadás rendezője beszél a hallgatóságnak az előadással kapcsolatos kulisszatitkokról.
Horváth Dorinától megtudtuk, szombaton és vasárnap rossz idő esetén a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében tartják meg a koncerteket.
forrás: https://papaesvideke.hu
Már zajlanak az összpróbák a vasárnapi előadásra.
Barokk kamaraopera a barokk Esterházy-kastélyban, Pápán!
Az úrhatnám szolgáló cselekménye egy agyafúrt szobalány és egy idősödő úr között bontakozik ki. Igazi kamaradarabról van szó, összesen három szereplő lép színre: Uberto, az idős úr; Serpina, a szobalány; valamint Vespone, a szolga – ez utóbbi egy néma szerep. A két rövid felvonás – zenei szempontból – két–három áriából, és egy-egy záróduettből épül fel.
G. B. Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló – vígopera két felvonásban
Időpont: 2022. július 17., vasárnap, 19:30
Helyszín: Pápai Esterházy-kastély
Közreműködnek:
Bordás Barbara
Erdős Attila
Göttinger Pál m.v.
Budapesti Vonósok/Budapest Strings
Koncertmester: Pilz János
Művészeti vezető: Botvay Károly
Jegyvásárlás és további információ:
https://jegymester.hu/.../kulisszak-moegoett-az.../70019558
https://budapestivonosok.hu/.../az-urhatnam-szolgalo.../
A koncert ingyenesen is megtekinthető!
Barokk kamaraopera a barokk Esterházy-kastélyban, Pápán!
Az úrhatnám szolgáló cselekménye egy agyafúrt szobalány és egy idősödő úr között bontakozik ki. Igazi kamaradarabról van szó, összesen három szereplő lép színre: Uberto, az idős úr; Serpina, a szobalány; valamint Vespone, a szolga – ez utóbbi egy néma szerep. A két rövid felvonás – zenei szempontból – két–három áriából, és egy-egy záróduettből épül fel.
G. B. Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló – vígopera két felvonásban
Időpont: 2022. július 17., vasárnap, 19:30
Helyszín: Pápai Esterházy-kastély
Közreműködnek:
Bordás Barbara
Erdős Attila
Göttinger Pál m.v.
Budapesti Vonósok/Budapest Strings
Koncertmester: Pilz János
Művészeti vezető: Botvay Károly
Jegyvásárlás és további információ:
https://jegymester.hu/.../kulisszak-moegoett-az.../70019558
https://budapestivonosok.hu/.../az-urhatnam-szolgalo.../
A koncert ingyenesen is megtekinthető!
(képek: Bekker Films)
XXV. Haydn Fesztivál Pápa 2022
2022. július 15-17.
Zenés kastélytúrával, koncertekkel és opera-előadással várja Önt Pápán az idei Haydn Fesztivál. Töltsön el egynéhány estét a közelmúltban felújított pápai Esterházy-kastélyban, fedezze fel Pápa barokk kincseit július harmadik hétvégéjén a Budapesti Vonósok társaságában!
Július 15. péntek
19:30 MEGNYITÓ KONCERT – Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
Helyszín: Pápai Esterházy-kastély udvara
Közreműködik: Pálfalvi Tamás – trombitaművész
J. Haydn: C-dúr szimfónia Hob. I:25
W. A. Mozart: D-dúr kürtverseny (Kv412)
–
A. Honegger: Szimfónia Nr. 2 H. 153
Július 16. szombat
11 – 13 – 15 óra:
Zenés kastélytúrák a Budapesti Vonósokkal
17.00: Ötórai Tea – Beszélgetős műsor (Bényei Tamás, Pilz János, Botvay Károly)
18 óra: Pápa Város Fúvószenekara – koncert
20 óra: A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
Helyszín: Pápai Esterházy-kastély udvara
Esőhelyszín: Jókai Mór Művelődési Központ
Július 17. vasárnap
13 – 15 – 17 óra:
Zenés kastélytúrák a Budapesti Vonósokkal
17 óra: Udvari mulatságok
zenés/táncos gasztronómiával egybekötött interaktív program családosok számára:
Táncoktatás
Legyezőnyelv
Barakk álarc készítés
Gasztro programok
Több helyszínen a Kastély területén.
18 óra: Kulisszák mögött
Exkluzív beszélgetés az opera előadás rendezőjével, betekintés a kulisszák mögé. VIP vendégek fogadása a kastélyban
19 óra: G. B. Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló
vígopera 2 felvonásban
Helyszín: Pápai Esterházy-kastély udvara
Esőhelyszín: Jókai Mór Művelődési Központ
Rendező: Göttinger Pál
Közreműködik:
Bordás Barbara – szoprán
Erdős Attila – basszus
Pilz János – koncertmester
Botvay Károly – művészeti vezető
BUDAPESTI VONÓSOK KAMARAZENEKAR
forrás: https://retromuzsika.hu/
Zenés kastélytúrával, koncertekkel és opera-előadással várja Önt Pápán az idei Haydn Fesztivál. Töltsön el egynéhány estét a közelmúltban felújított pápai Esterházy-kastélyban, fedezze fel Pápa barokk kincseit július harmadik hétvégéjén a Budapesti Vonósok társaságában!
- Július 15. péntek
- 19:30 MEGNYITÓ KONCERT – Pálfalvi Tamás és a Budapesti Vonósok
- Helyszín: Pápai Esterházy-kastély udvara
- Közreműködik: Pálfalvi Tamás – trombitaművész
- J. Haydn: C-dúr szimfónia Hob. I:25
- W. A. Mozart: D-dúr kürtverseny (Kv412)
- A. Honegger: Szimfónia Nr. 2 H. 153
- Július 16. szombat
- 11 – 13 – 15 óra:
- 17.00: Ötórai Tea – Beszélgetős műsor (Bényei Tamás, Pilz János, Botvay Károly)
- 18 óra: Pápa Város Fúvószenekara – koncert
- 20 óra: A Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertje
- Helyszín: Pápai Esterházy-kastély udvara
- Esőhelyszín: Jókai Mór Művelődési Központ
- Július 17. vasárnap
- 13 – 15 – 17 óra:
- 17 óra: Udvari mulatságok
- zenés/táncos gasztronómiával egybekötött interaktív program családosok számára:
- Táncoktatás
- Legyezőnyelv
- Barakk álarc készítés
- Gasztro programok
- Több helyszínen a Kastély területén.
- 18 óra: Kulisszák mögött
- Exkluzív beszélgetés az opera előadás rendezőjével, betekintés a kulisszák mögé. VIP vendégek fogadása a kastélyban
- 19 óra: G. B. Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló
- vígopera 2 felvonásban
- Helyszín: Pápai Esterházy-kastély udvara
- Esőhelyszín: Jókai Mór Művelődési Központ
- Rendező: Göttinger Pál
- Közreműködik:
- Bordás Barbara – szoprán
- Erdős Attila – basszus
- Pilz János – koncertmester
- Botvay Károly – művészeti vezető
- BUDAPESTI VONÓSOK KAMARAZENEKAR
forrás: https://budapestivonosok.hu
A megvásárolt jegyek visszaváltjuk vagy becseréljük egy választott előadásunra.
Az Operajátszóház további időpontjai és témái:
- 2022. február 19. - Purcell: Dido és Aeneas
- 2022. április 23. - Mozart: Don Giovanni
További információt a jegy@budapestivonosok.hu email címen kaphatnak.
forrás: Facebook
Mozart: Don Giovanni
Vezényel: Dinyés Dániel
Koncertmester: Pilz János
Alkotók:
művészeti vezető
Botvay Károly
játékmester
Göttinger Pál
Az Operajátszóház olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját próbálja megvilágítani közérthetően.
Az előadások állandó szereplője, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar az operák egyik fontos részét, a kíséretet szolgáltatja. A kíséret által válhat még inkább élővé az áriák, duettek zenei megvalósítása. A koncerteken mindig két énekes szerepel, együtt játszva a gyerekekkel, akik nemcsak a közönség szerepét töltik be, hanem megtanulhatnak együttműködni, fellépni az operaénekesekkel. A 2019/2020-as évadban három alkalommal három különböző opera kerül terítékre.
Rendező: Budapesti Vonósok Kamarazenekar
forrás: https://www.mupa.hu/
A komolyzene „sztárpárjaként” is említhető az operaénekesnő Kolonits Klára és Dinyés Dániel zeneszerző, karmester, zenetanár. Többek között az ő nevükhöz kötődik az Operabeavató sorozat, mely az első Ördögkatlan Fesztiválon indult el hódító útjára 2007-ben. A színészek és operaénekesek koprodukciójával fémjelzett, magyarázó betétekkel, zenei elemzésekkel telített „operarendezési folyamat” igazi hidat teremtett a sokak által talán kevésbé rajongott műfaj és a 21. századi befogadó között. A sorozat kapcsán a házaspárral a színház és az opera viszonyáról, a befogadói hozzáállásról és az opera szerethetőségéről beszélgettem.
Feltételezem, hogy a Zeneakadémián találtak egymásra. Van ennek valamilyen különlegesebb története?
D. D.: Nem, nem a Zeneakadémián ismerkedtünk össze, hanem egy operaprodukció kapcsán, amit én tanítottam be. 2002-ben a Színművészetin egy vizsgaelőadásnál voltam a zenei vezető, Klári pedig a főszereplő, így ismerkedtünk meg. Ennél különlegesebbet erről nem tudok mesélni (nevet).
Hogyan született meg az Operabeavató ötlete, kinek a fejéből pattant ki ez a sorozat? Egyáltalán, hogyan jutott eszükbe, hogy kellene ez a forma a közönségnek?
K. K.: 2003–2004-ben a Gárdos Péter vezette Pinceszínházban, teljesen kísérleti jelleggel, Dani elkezdett egy beszélgetős műsort, ami akkor még csak egy-egy áriáról vagy dalról, dalciklusokról, duettekről szólt, és nem is volt nagyon meghirdetve. Gyerekek, szülők és nagyszülők rendszeresen visszajártak, és egyszer, amikor lehetőség volt rá, megkérdeztük tőlük, hogy mi fogta meg őket. Mindenki mást mondott. Fölmerült bennünk, hogy ez korban különböző embereket is érdekelhet. Aztán ebből nem lett semmi, Dani elkerült onnan, és nagyon sokáig nem is került elő újra ez a téma.
D. D.: A Bárka Színháznak is voltam a zenei vezetője, ahol Bérczes László volt a művészeti vezető, amíg sóval be nem hintették még a színház helyét is. Ő keresett meg az Ördögkatlan Fesztivál kapcsán azzal, hogy nem tudnék-e valamilyen operához kapcsolódó dolgot csinálni – szűk kereteken belül, ami azt jelentette, hogy egy templomot tudott fölajánlani, hogy ott koncertezzek – azzal a céllal, hogy minél színesebb legyen a fesztivál. És akkor eszembe jutott a beszélgetős dolog, amit csináltunk a Pinceszínházban. Gyerekkoromban nagyon sok mesélő muzsika koncerten voltunk (gyerekbarát komolyzenei koncert – a szerk.), és egyiket jobban untam, mint a másikat, mert mindig valami olyasmit akartak nekem elmondani kisgyerekként, ami az előadónak fontos lehetett, de nekem gyerekként teljesen átélhetetlen volt. Valaminek az esszenciájára törekedtek, nem pedig arra, hogy felkeltsék a „játék ösztönömet” a zene iránt. Ugyanakkor gyerekkoromtól kezdve érdekelt a zene, ám a zongora mellett eltöltött csodálatosan repülő órák otthon, még csak nem is hasonlítottak arra az ólomlábú percekre, amik egy ilyen előadás alatt teltek. Emiatt határoztam el annak idején, hogy nem egy esszenciális dolgot akarunk minden áron belesűríteni az előadásokba, hanem csak kis dolgokat vállalunk föl. Ám azt a játszás (az otthoni legózás) legelemibb örömével. Szétszedjük az alapokig a zenét, úgy, hogy mindenkinek érthető legyen, hogyan dolgozik a zeneszerző. Fogalmam sem volt, hogy ez fog-e működni vagy sem. Ez meghirdettük és elindítottuk az Ördögkatlan Fesztiválon. Az elsőn voltak körülbelül nyolcvanan, a következőn már kétszer annyian, az ezt követőn pedig már nem fértek be az emberek.
VALAMIT ELTALÁLTUNK. TALÁN A FORMÁT, A BESZÉDSTÍLUST ÉS A KÖZLEKEDÉST AZ EMBEREK KÖZÖTT.
A műsort aztán szintén Bérczes László meghívta Kaposvárra. Az Ördögkatlanon pedig a Katona József Színház akkori programmenedzsere látott bennünket, és a produkciót meghívta a színházba. Az az igazság, hogy az egész Operabeavatónak sokkal több köze van a zeneiskolai tanításomhoz, mint a küldetéstudatomhoz, merthogy az nincs (nevet). Egyszerűen le kell kötni az emberekben rejlő gyereket.
Szóval az egésznek inkább a pedagógiai vonalhoz van köze?
D. D.: Abszolút. Ki kellett dolgozni egy olyasfajta beszédstílust, amivel le lehet kötni a gyerekeket. Azt kellett megtanulni, hogy mit mennyi ideig lehet szálazni, és hogy azoknak az embereknek mi az izgalmas, akik szeretik ugyan a zenét, de nem aktív zenészek.
Hogyan találtak rá az Operabeavatók rendezőjére, Göttinger Pálra?
D.D.: Göttinger Palival a Bárkában találkoztunk, és a Bárkán belül az első közös munkánk Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabja volt. Az első pillanatban kiderült, hogy mi a szokásosnál lényegesen jobban tudunk együtt dolgozni és azonnal megértjük egymást. Sokszor testvéreknek néznek minket, mert mindketten szakállasok vagyunk és korpulensek.
És viccesek.
D. D.: És viccesek. Úgy tűnik, hogy ez eléggé jól működik, mert lassan tíz éve együtt dolgozunk.
Klára, Ön talán már az Operettszínházban vagy a debreceni Csokonai Színházban is barátkozott a színházzal…
K. K.: Ennek az egésznek a gyökere talán ott lelhető fel, amikor végzős koromban beajánlottak Selmeczi Györgynek, mint „nyitottabb” énekest. Én nem opera szakot végeztem, hanem ének szakot a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében. Gyurinak is egyik állandó vágya volt a magyarázás, a zenei és színházi köznevelés, ezért 1999-ben operatörténeti sorozatot forgatott a Duna TV-n, ez volt a Kolozsvári operamesék. Részekből közeledett ő is az egész felé, operastílusokból indult ki, és komolyzenei klipeket forgatott. Ezekben vettem részt – filmrendezőkkel dolgoztunk együtt, és ez eredményezte, hogy teljesen ki tudtam lépni a megszokott játékstílusból. Hiszen itt lényegében rövid instrukciókra bármit, akármilyen absztrakt dolgot meg kellett tudni csinálni. Volt ehhez affinitásom, ráadásul ezt a fajta színházházi hozzáállást Gyurin kívül sehol sem tapasztaltam. Az Operettszínházban is az akkor klasszikus, hagyományos, primadonnai attitűdöt várták el, ami tőlem azért elég távol állt, de ezt is meg kellett tanulni. Megvolt bennem a nyitottság, de még nem pontosan tudtam, hogy konkrétan mire.
SZERETTEM UGYAN SZÉP JELMEZEKBEN LENNI ÉS HAGYOMÁNYOS RENDEZÉSEKBEN RÉSZT VENNI, DE SOKKAL JOBBAN VONZOTT A „SZELLEMI KALAND”.
D. D.: És a „szellemi kaland” általában nagyobb tud lenni egy olyan rendezésben, ahol a rendezőt nem a külsőségek érdeklik elsősorban, hanem a belső tartalom.
K. K.: A színház tehát mindig jelen volt az életemben, erre számtalan példát tudnék mondani. Végül úgy kerültem be a Göttinger Pali által rendezett Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabba, hogy kellett egy abszurd jelenet, ahol egy igazi operaénekes „berobban” a színpadra.
D. D.: Bocsánat, de ez sokkal viccesebben kezdődött: volt egy jelenet, amit Esterházy Péter megírt, és amiben előéneklő énekesnők várnak az előszobában Haydnre. Göttinger Pál rendező és Katona Gábor koreográfus teljesen tanácstalan volt, hogy is zajlik egy ilyen szituáció, ezért azt mondtam nekik, hogy jöjjenek el hozzánk. Feljöttek, és megkértem Klárit, hogy mutassa meg a beéneklő gyakorlatokat és az úgynevezett énekes mozdulatokat, ami a bemelegítés része. Klári az Éj királynőjének áriáján keresztül megmutatta a gyakorlatokat, és a koreográfus jól szórakozott a mozdulatokon. Jókat röhögtünk az egészen, aztán két nap múlva megkérdezték, hogy nem lehetne-e megcsinálni, hogy Klári így „berobbanjon” az előéneklési jelentbe? Magának Esterházynak is nagyon tetszett ez az ötlet, hogy bejön egy ilyen kemény énekesnő, és leordítja a többiek fejét, majd utána kimegy. Írt az áriára egy kis szöveget „Giccs, giccs, giccs” kezdettel. Így került be végül Klári az előadásba.
K. K.: Éreztem, hogy ez megint egy olyanfajta színházcsinálás, ami számomra nagyon kedves lenne, de nem jutok hozzá. Végiggondolva az egész operaházi pályafutásomat, nem nagyon dolgoztam együtt rendezőkkel, hanem mindig egy klasszikus, már évek óta létező rendezésbe kellett beállnom. Megnézve például a Bohéméletszereplistáját látszik, hogy Nádasdy Kálmán 1936-os rendezéséről van szó…
KOLONITS KLÁRA
Drámai koloratúrszoprán operaénekesnő. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének magánének szakán szerzett diplomát, majd a debreceni Csokonai Színház tagja lett. Számos nemzetközi énekversenyen nyert díjat, 2002-ben a Magyar Állami Operaház magánénekesnője lett. 2009-ben megjelent Dinyés Dániel kíséretével Liszt-dalokból álló kompakt lemeze, amelyet Fonogram-díjra jelöltek. 2010-ben Liszt-díjat kapott. Bel Canto Reloaded című szóló árialemeze 2014 decemberében jelent meg, melyen a Hungarian Studio Orchestra működött közre, Dinyés Dániel vezényletével. Kolonits Klára hangverseny-repertoárja Händeltől Verdi Requiemjén és az eredeti nyelveken énekelt dalkoncerteken át egészen a kortárs zenéig ível.
Ezeket a rendezéseket nem újítják föl időről időre?
K. K.: Nem, ugyanaz marad. Tehát ott van a példány, és amikor 1936-ban Nádasdy azt mondta, hogy Mimi bejön jobbról, és hozza a kulcsot, akkor ott nem csinálhatsz mást. Amikor felújítják, akkor a régi rendezést leveszik, tehát azt nevezik felújításnak, amikor egy másik rendező jön és újragondol. Egyszer volt, hogy egy ilyen klasszikus rendezésbe valaki belenyúlt, áthelyezett egy öntöttvas kályhát, és akkor az operajáró közönség fölhördült, mert hetven évig nem ott látta a kályhát, és ezt a „modernizálást” nem fogadta el.
Ugyanakkor sokan azt mondják a klasszikus rendezésekről, hogy sótlanok, az operajátszásban pedig a túlzott teatralitást és a modorosságot látják. Kortársabb szemlélettel, megközelítéssel változhat ez az előítélet?
D. D.: Az az igazság, hogy nem ez a probléma gyökere.
TELJESEN MINDEGY, HOGY KLASSZIKUS VAGY MODERN A RENDEZÉS, MINDIG AZ EMBERI TARTALMAT KELL MEGTALÁLNI. AZT A DOLGOT, AMI TORKON RAGAD, AMI AZONNAL HAT.
A Nádasdy-rendezéssel semmi baj nincsen, egészen odáig, amíg nem üresen éneklik vagy játszák. Egy modern rendezéssel egészen addig nem tudunk mit kezdeni, amíg a szereplők nem értik, csak végrehajtják az instrukciókat. Abban a pillanatban, hogy a kórus úgy megy fel a színpadra, hogy érti, hogy mi a feladat és azt el is tudja játszani, akkor a néző be van vonva a dologba.
Tehát minden inkább a hiten múlik.
D. D.: A hiten és a hitelen. Az énekeseknek hitelesnek kell lenniük a közönség előtt, de ehhez az segíti hozzá a legjobban, ha a rendezőnek meg a karmesternek hitele van az énekes előtt. Mert így az instrukciókat is, amiket kérnek az énekestől nagy kedvvel és örömmel magáévá teszi. Ez egy nagyon összetett dolog, és nagyon sok mindennek kell együtt állnia ahhoz, hogy egy produkció jó legyen. Nagyon jó rendezők tudnak nagyon rossz darabokat csinálni, mert egyszerűen nem találják a közös hangot az énekesekkel. A befogadón is nagyon sok múlik. El vagyunk butítva a tévé által, amit, ha bekapcsolok, szórakoztat, és pont. A színházat, ezzel szemben, pedig hihetetlenül aktívan kell nézni, mert csak akkor hat igazán, ha a néző is aktívan megy a dologgal, gondolkozik rajta közben és a színház által generált érzelmeket át meri élni. Ekkor jöhet létre az a dolog, ami után az ember úgy megy haza, hogy vagy nem tud aludni reggel hatig, vagy azt érzi, hogy „jézusom, ez remek volt”, és megoldódott valami az életében. Én nem kárhoztatnám a Magyar Állami Operaházat, mert pontosan ugyanannyi lehetőség van benne jót is, rosszat is csinálni, mint a világ bármelyik operaházában. Ez sosem korszakfüggő, ez mindig emberfüggő. Tökmindegy, hogy az 1700-as években vagy most csinálnak operát, a lényeg, hogy hogyan énekli el az illető.
K. K.: Ugyanaz az előadás hétfőn teljesen hidegen hagyhatja, kedden viszont megszállottá teheti a közönséget. Lehet, hogy más volt a szereposztás, más volt a karmester, vagy csak rossz nap volt.
AZ OPERÁBAN MANAPSÁG KEVESEN HISZNEK, DE HA SIKERÜL MEGTALÁLNI AZOKAT A RENDEZŐKET, KARMESTEREKET, AKIK IGEN, AKKOR GEJZÍRSZERŰ ENERGIÁK TUDNAK FÖLTÖRNI.
Akkor nem érdemes azt állítani, hogy mi le vagyunk maradva, mondjuk az európai operaházakhoz képest?
D. D.: Nem. Rengeteg helyen dolgoztunk már Európában, és mindenhol ezt tapasztaltuk. Amiben le vagyunk maradva, az legfeljebb annyi, hogy Budapestnek nincs négy-öt operaháza.
DINYÉS DÁNIEL
Karmester, zeneszerző. 2006-ban végzett a Zeneakadémia zeneszerzés szakán. 1998-ban a MOL zenei ösztöndíjat, 2007-ben Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjat nyert. Számtalan színpadi kísérőzenét írt, betanító korrepetitorként rengeteg operaprodukcióban közreműködött. A Bárka Színház, majd a Kaposvári Csiky Gergely színház zenei vezetője volt, de számos színház produkciójában közreműködött zenei vezetőként, többek között a Nemzeti Színházban, a Radnóti Színházban, a Vígszínházban, a Thália Színházban, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Jelenleg a Budapesti Operettszínház első karmestere. Az Operabeavató sorozat az ő nevéhez fűződik, az operát részleteire bontó, zenei szándékokat boncolgató műfaj először az Ördögkatlan Fesztiválon, majd a Katona József Színházban vált ismertté.
Miért érdemes ma egyáltalán operába járni, mi mindent adhat ez a műfaj, amit a többi nem?
K. K.: Nem sok olyan műfaj van, ami ennyi érzéket birizgál. Maga a zene is egy absztrakt, egyszerre értelemre és érzelmekre ható dolog, és akkor még nem beszéltünk a történetről.
AZ EMBERI HANG PEDIG EGY BEHELYETTESÍTHETETLEN KÖZVETÍTŐ ERŐ, ENNEK VARÁZSA MINDENKINEK AD VALAMIT.
Nem véletlen, hogy a prózai színházak előadásaiba is egyre több énekes betéteket raknak. A zenével, szárazon mondva, egyszerűen minden jobban eladható. Évekig volt egy vécépapírreklám, ami alatt a Traviata Flóra bál-jelenetének a zenéje szólt – ez is azt mutatja, hogy még a klozettpapírt is velünk adják el (nevetnek). A saját példámból kiindulva:
KILENCÉVES KOROMBAN KITILTOTTAK AZ OPERÁBÓL, MERT EGY SZÁMOMRA UNALMAS ELŐADÁSON A LAKKCIPŐMET LEDOBTAM AZ EMELETRŐL, A Mesélő Muzsika NEVŰ PROGRAMRÓL PEDIG KIVEZETTEK, MERT UNATKOZTAM.
Az egész műfaj rendkívül idegen volt számomra egészen addig a pontig, amíg egy gimnáziumi osztálytársam el nem ráncigált egy énekórára. Abban a pillanatban függővé váltam, és attól kezdve ellenállhatatlanul beszippantott az egész. Tehát én nem aggódom, mert vannak operafogyasztók, és vannak olyanok, akik még nem fogyasztanak operát, de eljön majd az életükben az az idő.
Az operák esetében mekkora hangsúlyt kap a képzés?
D. D.: Ez Kodály országa, minden a képzésen múlik (nevetnek).
Feltételezem, hogy egy operaénekesnek jó színésznek is kell lennie, Magyarországon erre figyelnek a képzésben is?
K. K.: A háború óta folyamatosan figyeltek erre, Kovalik Balázsnak indult egy saját iskolája a Zeneakadémián, amit Almási-Tóth András vett át és ahol ezt tanítják.
D. D.: A képzés nagy előnye, hogy rengeteg általánosságot meg tud tanítani – így kell bejönni, így kell nézni, így kell átélni, így kell megérteni… – ugyanakkor a hátránya, hogy emiatt az ott-tanuló ember bele is tud ragadni az általánosságokba. A képzés az operaénekeseknél az énekhangban perdöntő, ugyan jó színésznek is kell lenni, de elsősorban – és ezt felejtik el mostanában – énekelni kell tudni. Hiába mondják, hogy az énekes milyen jó színész, engem pont nem érdekel, mert akkor elmegyek a Katonába és megnézem, hogy ott milyen jó színészek vannak. Egy operaénekesnél elsődlegesen az érdekel, hogy hogyan énekel.
Az Operabeavatóban a két dolog összeér, hiszen operaénekesek és színészek is játszanak az előadásokban.
D. D.: Az volt az elképzelésem, hogy direkt olyan produkciót csináljunk, ahol azok a szereplők, akik irányítják a történéseket, azok színészek legyenek. Akikkel pedig minden megtörténik, azok legyenek az énekesek. És a kettő hihetetlenül jól működött egymással.
Akkor hiába volt meg ez a különbség, a próbák jó hangulatban teltek. De eleinte hogyan viszonyultak a kezdeményezéshez a Katona József Színház színészei?
D. D.: Tudni kell, hogy annak idején, amikor az opera elindult hódító útjára, az 1600-as évek közepéig, a színészek és az énekesek között nem volt átjárhatatlan a határ. Schodelné vagy Blaha Lujza operaénekesnek is számítottak, de attól függetlenül fantasztikus színésznők voltak. A szétválás akkor következett be, amikor a zenekar nagyobbodása okán, a hangerőt is növelni kellett, de nem mindenkinek volt már olyan erős és terhelhető a hangja, hogy áténekelje a zenekart. Az eredeti kérdésre visszatérve: azt kell tudni, hogy mi Göttinger Palival
NAGY HÍVEI VAGYUNK A JÓKEDVVEL VALÓ, ÁM NAGYON MÉLYRE HATÓ MUNKÁNAK.
Az énekeseknek Kulka János vagy Pálmai Anna jelenléte vérfrissítésként hatott, mert a reakcióik színészreakciók, amik sokkal gyorsabbak, mint az énekesreakció, hiszen reális szituációkat játszanak reális időben, egy prózai színházban. Ez fölpörgeti az énekesek reakcióidejét is, és meglátnak rengeteg apró színészi dolgot, amit egyébként maguktól nem látnának. De ez fordítva is igaz: emlékszem egy próbára, amikor Kálid Artúr (aki Kulka szerepét vette át) egyfolytában hallgatta, hogy ki hogy énekel, majd egyszer csak megcsinálta a „fedést” (a magas hangot befedő éneklési technika). Ekkor megállt az egész próba, és mind a négy énekes üdvrivalgásban tört ki: „Ez az, Artúr! Megcsináltad!” Pálmai Anna számára pedig a Mozart-éneklés egy fantasztikus, fizikailag jóleső érzés lett. Az éneklés hatására egyébként endorfin termelődik, az éneklés örömet okoz.
K. K.: Az egész Operabeavatót átszövi egy nagyon mély irónia, ami sokszor lehet önirónia is. De senki nem tetszeleg a világmegváltó „megmondóember” szerepében. Azt látjuk, hogy a színház és az opera műfaja megint össze fog érni. Főleg a film hozott egy olyan igényt, hogy az emberek mindent reálszituációban akarnak látni, és hogy a kérdésre visszautaljak, hogy mik lehetnek a színházi megújítás folyamatai, tulajdonképpen elég sok olyan kezdeményezés van, amivel a filmes esztétikát ebbe a műfajba is be lehet hozni. Énekeltem már úgy, hogy a kétdimenziós kukucskáló színpad egy háromdimenziós, filmszerű élménnyé alakult át.
D. D.: Én azt gondolom, hogy teljesen mindegy, mik az eszközök.
AZ ÚJDONSÁG MINDIG A MONDANIVALÓ ÉS AZ EMBER LESZ.
Egy korábbi számunkban Peller Mariann, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató tévéműsor producere beszélt arról, hogy igenis meg lehet érteni a komolyzenét, ha például nem a legnehezebb Liszt-művel kezdjük a befogadást, hanem fokozatosan, lépcsőről lépcsőre haladunk. Hisznek ebben?
D. D.: Ez egy általánosan elfogadott nézet, de mindig ingoványosnak éreztem, mert kinek mi a „nehéz” mű? Tíz körül lehettem még, amikor már nem tudtam betelni Penderecki Passiójával, olyan izgalmasnak találtam. A bátyám tizenkét éves korában csak Bach kantátákat és Wagnert hallgatott. Más meg negyven évesen a Don Giovannin horkol (személyes élmény a nézőtérről…). Mindenesetre az Operabeavatóban biztos, hogy nincs ilyen szándék. Ha valamit lebutítok, akkor az ember pontosan azt az unalmat fogja érezni, amit én éreztem annak idején, amikor hülyének néztek engem gyerekként. Egyébként azért lepett meg ennek az egésznek a sikere, mert én semmi egyebet nem csinálok, mint amit otthon egyébként csinálnék. Tehát, amikor Mozarttal foglalkozom, akkor így foglalkozom vele. Ezért lep meg mind a mai napig, amikor felmerül a népnevelői ambícióm kérdése. Nekem nincs ilyen, én ezt csinálom otthon, és ha tudnak velem gondolkodni, annak én nagyon örülök, és megtisztelő, hogy nagy sikere van. De bennem nem él a vágy, hogy ezt minél több ember felfogja, és majd ettől egy boldogabb, szebb, Mozart alapú társadalom épül. Ennyire nem lehetek naiv.
K. K.: Daninak valóban nincsen népnevelői küldetéstudata. Egyszerűen azt szeretnénk az emberekkel megosztani, amit számunkra a zene jelent. Nekünk egy létező élethelyzet, hogy hazamegyünk és zenélünk a magunk örömére. Ennek az örömnek a kiterjesztése, az emberek bevonása az egyik célunk. Az viszont nem, hogy ez egy ipar vagy műfaj legyen, amit majd felvirágoztatunk.
Tehát a műfaj megszeretése és megértése nem az Operabeavató módszerein múlik, hanem a befogadó hozzáállásán.
D. D.: Szuper kérdés, de ez nem tálalható ennyire fekete-fehér állításként. De tény, hogy hatalmas része van a befogadó félnek abban, hogy megszereti-e a műfajt. De ugyanúgy gátoló erő tudok lenni előadóként is, ha tehetségtelenül, vagy szimplán rossz svádával csinálom az előadást.
K. K.: De az Operabeavató miatt nagyon sokan váltak nyitottabbá a műfaj iránt, és nagyobb kanállal kezdték el enni ezt a kultúrát.
D. D.: Ez igaz, koncertek után én is találkoztam emberekkel, akik odajöttek hozzám, hogy elkezdtek komolyzenei koncertekre járni, mert voltak egy Operabeavatón. Természetesen nem egészen úgy van, hogyha valaki bemegy az Operába, de nem érti, akkor hülye, de hogyha eljön az Operabeavatóra, akkor okos és mindent meg fog érteni. Én semmi egyebet nem szeretnék, csak nyitottságra tanítani. Hogy ez a nyitottság fül, gondolkodás vagy szív formájában történik-e meg, az már szinte mindegy. Szinte.
És mik a kulcsok az általad közvetített nyitottsághoz?
D. D.: Passz. Klári?
K. K.: Akkor erre én leszek hivatott válaszolni. Nagyon hasonlóan zajlik a nekünk való magyarázat is egy szerep betanításánál. Dani mindig azt mondja, hogy ezt el lehet így is énekelni, de mi lenne, hogyha meghallgatnánk, hogy mit játszik alattunk a zenekar. Mi, énekesek általában arra fókuszálunk, hogy „kipasszírozzuk” magunkból, amit a szerző elvárt, de nem helyezzük magunkat a zeneszerző kontextusába. Minden paramétert tudni kell, ami körülöttünk van, azért, hogy meg tudjuk indokolni, hogy abban a pillanatban miért azt a hangot adjuk ki. Mik azok az információk, amik elhangzanak a zenekarban? Mi ennek az együttes jelentése? Fantasztikus ez, és ez a siker titka is: hogy nincsenek erre „külön” eszközök. Az Operabeavatók első két évadában mindössze egy négyszögletű fa emelvény, a „Kubus” volt a díszlet, mégis a fél zeneirodalmat meg tudjuk oldani. Tulajdonképpen ezzel azt látják az emberek, hogy valami elemit kapnak, és nem azt, hogy manipulálni akarják őket a díszlettel, a jelmezzel. Ez a fajta eszköztelenség rendkívül szimpatikus több korosztálynak is. Azt látom, hogy mindenki, aki az Operabeavatóban részt vett, mint előadó, gazdagodott, és már soha többet nem énekli úgy azt a Mozart-darabot, mint annak előtte, hanem feltett magának olyan kérdéseket, amikre utána kutakodva, a zongora mellett próbálta megtalálni a választ.
D. D.: Talán a kontextusteremtés a kulcsszó. Hogy ne csak egy dimenzióban járkáljunk, hanem ahányban csak lehet. Ennek semmi egyéb alapja nincs, minthogy én zeneszerzőként végeztem, és zeneszerző is lennék, és emiatt egy kicsit máshogy látom a dolgokat, ha úgy tetszik, beljebbről, a zeneírás szemszögéből. És azt gondolom, hogyha valaki egy olyan rendezővel vagy karmesterrel dolgozik együtt, aki segít a kontextusteremtésben, és arra sarkallja az énekeseit, hogy nézzenek utána a dolgoknak, akkor hosszú távon ez működik bármilyen színházban.
Milyen projektek vannak készülőben erre az évadra? Lesz Operabeavató?
D. D.: Igen, folytatódik, méghozzá a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Művészetek Palotájában, Operamacera címmel. Vagyis mostantól nagyzenekarral lesz megtartva, és nem én fogok zongorán kísérni, hanem tényleg ott lesznek a hangszerek, és meg lehet mutogatni, hogy mi hogy szól, úgyhogy ebben mi is fejlődünk szépen tovább. Göttinger Palival egy nagyon kicsi gyerekeknek szóló beavatónk is van, szintén a Művészetek Palotájában, ez az Operajátszóház. Az Operettszínházban első karmesterként csinálom a dolgaim, ott lesz egy Offenbach-bemutatóm, a Kékszakáll.
K. K.: Az Operában van egy októbervégi bemutató, Meyerbeer: A hugenották, ami egy francia opera, és utoljára 1931-ben játszották Magyarországon, és ez nem lesz könnyed feladat a társulatnak,mert a nettó játékideje körülbelül három és háromnegyed óra. A reformáció évfordulója miatt ez egy aktuális téma lesz. Ezen kívül, az én kérésemre a debreceni Csokonai Színház előveszi nekem Bellini Norma című operáját, amiben mindig is nagy vágyam volt énekelni. Az évad végén pedig bemutatjuk Szegeden Verdi Ernaniját, amit Göttinger Pali rendez. Mindeközben oszlopos tagként részt veszek az Operabeavatókon, amit rendkívüli módon várok.
forrás: http://bcmagazin.hu
A bérletek és az egyedi koncertsorozatok összeállítása során a legfontosabb szempont a sokszínűség és a fiatal tehetségek megmutatása.
Akadémiai Bérletek
A zenekar 1983 óta rendez bérletes koncertsorozatokat a Zeneakadémia Nagytermében. A január 30-án induló Akadémiai Bérlet műsorában olyan művekkel frissítik a repertoárt, amelyek eredetileg kibővített vonósnégyes koncertek népszerű darabjai, de mostanában kamarazenekari hangversenyeken is egyre többet szerepelnek.
„Schubert Vonósötöse és Csajkovszkij Firenzei Emlék vonóshatosa igazi kihívást jelent a kamarazenekarok számára!” – mondta el Pilz János, koncertmester.
A repertoár része továbbá Scsedrin Carmen szvitje, mely a számtalan Carmen feldolgozás közül talán az egyik legjobban sikerült darab. Ezt a művet a kiváló Amadinda ütőegyüttessel mutatják majd be.
Az új évad sorozatára neves szólistákkal dolgozik együtt a zenekar: Giovanni Guzzo és Várjon Dénes a keveset játszott Mendelssohn Kettősversenyt, Baráti Kristóf és Várdai István pedig többek között Mozart hegedűre és brácsára írt Sinfonia Concertantéját adják elő, amelynek érdekessége, hogy a brácsaszólam Várdai István csellóján hangzik el.
BV-sorozatok
Bach közelében - a reformáció 500. évfordulója alkalmából a reformáció emlékbizottság programjába is bevett J. S. Bach sorozat sikerét látva, a zenekar idén a János passiót adja elő. A koncerten a kamarazenekar a Lutheránia Énekkarral és világhírű énekes szólistákkal lép egy színpadra. A művet a Kossuth-díjas Kamp Salamon karnagy dirigálja, és elemzi a közönség számára. Az első koncertre november 18-án kerül sor a Budapest Music Centerben.
Operajátszóház - az előző évadban óriási sikerrel indult el a gyermek és ifjúsági bérlet. Az előadások keretében híres operarészletekkel ismertetik meg a gyermekeket, Dinyés Dániel karmester és játékmester, valamint Göttinger Pál rendező együttműködésében. Idén Mozart Figaro házassága és Don Giovanni valamint Donizetti Szerelmi bájital című darabjába nyerhetnek belepillantást a kicsik.
Klasszikusok tükrében – a zenekar elhozza a kortárs zene különlegességeit, és segítenek azok megértésében. A november 25-i koncerten meglepetéssel is készülnek a közönség számára: a koncert díszvendége Kurtág György, a kortárs mesterek világszinten egyik legnagyobbika.
BV40 - Jubileumi Koncert
A 40 éves évforduló ünneplésének az Óbudai Társaskör ad otthont november 27-én. A születésnapi koncerten újra elhangzik az a Haydn hegedűverseny, amely a zenekar által alapított Nemzetközi Haydn Fesztiválon Ágoston András előadásában kimagasló sikert ért el. Ugyanakkor a kortárs zene is fontos szerepet tölt be az ünneplés során, felcsendül majd Kovács Zoltán Adagiettoja is, amelyet a zeneszerző a Budapesti Vonósok felkérésére írt 1995-ben.
forrás: https://www.orientpress.hu/
Ez feltétlenül egy jó hét jó hétvégéjének első előadása volt számomra – a keddi Bűvös szekrény után most egy Bűvös vadász, a csütörtöki operabeavató (felnőtteknek) után most egy másik operabeavatón voltam, amely leginkább alsósoknak, esetleg érettebb óvodásoknak készült és különlegesség volt a javából: operajátszóház a Müpában.
A Budapesti Vonósok által szervezett programot az a Dinyés Dániel és Göttinger Pál kettős hozta létre, akik évek óta a Kamrában tartanak nyílt próbára hasonlító beavatókat. A tavalyi év szenzációs előadássorozatáról, a Cosí fan tutte-ről tíz+ alkalommal írtam, emiatt is kíváncsi voltam erre az új kezdeményezésre, amelynek első alkalma (a Carmenről) szerencsétlen módon ráesett januárban a nyolcadikosok felvételijének szombatjára, így arra esélyem sem volt menni, most viszont bónuszként vihettem a fiamon kívül még a férjem is. Így most le tudtam mérni az előadás hatását egy felnőtt mezei nézőn, aki nem elvakult operarajongó (ámde a Bűvös vadászt Zsótér rendezésében kifejezetten kedvelte, kétszer is látta), és még valakin, aki a program igazi célközönsége. A fiam nyolc és fél éves, másodikos, aki szintén túl van ezen-azon, a Xerxészt és a Cosi fan tuttét hallgatja néha zenejátszón, négy napja éppen a Varázsfuvola kellett neki, engem is rávett az újrahallgatására, nagyon kedvelte az idei Pomádét is, sőt nemrég látott 24 órán belül két Hunyadi László előadást, így elmondható, hogy annyira nem taszítja a műfaj.
Most nagy energiákkal nem az ő, hanem a 14 éves lányom beszoktatásával foglalkozom, akit viszont igen, bár várakozáson felül bírt egy nem igazán jó Bánk bán előadást csütörtökön, így ma egy Elektrával is szembesült, amelyről külön bejegyzés következik. Az ő példája mutatja, hogy ez a 8-10 éves kor a legjobb az opera megszeretésére, akinek ilyenkor bekattan, az talán sok rossz előadásélményt is ki fog bírni, akinek meg nem, hát azzal sokkal több tennivaló adódik a későbbiekben. Teljesen egyet értek azzal, hogy éppen ezt a kisiskolás korosztályt kell valahogy megfogni.
A zenekar előtti játszószőnyegen hasonló korú és még kisebb gyerekek üldögéltek, két oldalt pedig az őket kísérők. Talán két gyerek volt csak látványosan kisebb, akik nem is igazán tudtak figyelni a történtekre, így feltételezem, hogy a szülőket érdekelte a program, vagy hallgatnak Kodályra, és a "nem lehet elég korán kezdeni" jeligével bevállalták ezt is. Mindkét műsorvezető jól kezelte a helyzetet, mert az összes többi gyerek, akinek készítették a programot, folyamatosan figyelt, és nem kellett őket fegyelmezni. Ugyan elhangzott az elején egy-két rendszabály – mikor kell csendben lenni -, de ezekre nem volt szükség. Igen, ha a gyerekek érdeklődését fel tudja valaki kelteni, akkor figyelnek és nem beszélgetnek. Ha nem, akkor viszont nincs kegyelem. A gyerekközönség képtelen arra, hogy udvariasan unatkozzon. (Este, egy másik előadáson erre visszagondoltam - a felnőttek viszont már igen...)
Göttinger Pálról a röpke egy óra alatt az is kiderült, hogy a kisbabák vonzódnak hozzá, és mintha ő sem nagyon bánta volna, hogy az egyik programot a megközelítőleg egy-másfél éves gyermekkel a kezében kell levezényelnie. Ez is ment neki, jól állt neki a gyerek, érzéssel nyúlt hozzá.Még jól jöhet ez a képessége a privát szférájában is. Dinyés Dániel ennyire éles tesztnek nem volt kitéve, senki nem mászott fel a zenekari emelvényre, hozzávetőlegesen zavartalanul mehetett le a beavatás, a tervek szerint.
Lehet, hogy a hasonlóan éles helyzetek, nagy kihívások vonzották az alkotópárost ennek az új kezdeményezésnek a kifejlesztésében, de sikerrel kommunikáltak a gyerekekkel, nagyszerű az, ahogy a program szinte minden részébe bevonták őket.
Miközben a karmester a darabról magyarázott és felhívta az egyes zenei motívumokra a figyelmet, a lehető legtöbb és a gyerekek nyelvére leegyszerűsített kérdést fogalmazta meg, ők pedig jelentkeztek és válaszolgattak.
A legtöbb gyerek hajlamos volt bevonódni, kevesen húzódtak félre, de akik igen, azokat senki sem rángatta, így például az én fiam is időről időre kedvet kapott, míg egy-egy játékból közben kimaradt.
A program kezdetén szinte deus ex machina jellegű fordulattal az egyik gyerekről kiderült, hogy frappánsan össze tudta foglalni a történetet, csakis a lényegi elemek hangzottak el az összegzésében, és innen gyorsan meg is kezdődhetett (a Kamrában megszokott operabeavatókhoz hasonlóan) egy-egy fontos részlet kiemelése.
Először a rendelkezésre álló basszbaritont, Cseh Antalt hasznosították, aki nagyon régi játszótársa az alkotóknak, sokat láttam, ahogy egészen béketűrően szakít félbe rendre áriákat, énekel megrendelésre 2-4 sorokat. Derűs egyéniség, bizalmat keltő, csak rá kell nézni. Most megint egy rosszfiút játszik, Gáspárt (Kaspart), aki az ördögnek a saját lelke helyett kollégájáét, Maxét akarja átjátszani. Gyanús pasas, a szeme sem állna jól, de most egy kicsit kevésbé gonosz, alsósokra alkalmazott verzióban látjuk. A gyerekek nem félnek tőle. A bordalt énekli először és ennek kapcsán hirtelen „jókedvű és rosszkedvű kocsmatöltelékek” lesznek a gyerekekből, akik ezt a játékos feladatot kifejezetten szerették. Az énekes pedig játszik velük, keringenek egymás körül, nem érezni az elfogódottságot egyik oldalon sem.
Ezek után még nagyobb szabású átalakulás zajlik, a Budapesti Vonósok szellemekké válnak és hegedülés-csellózás közben mindenki énekel is. Dinyés Dániel nagy találmányát lehet, hogy több intézmény is el fogja tanulni, esetleg be lehetne az Operettszínházban is vezetni, ahol éppen ő most az első karmester, hogy mindenki, aki nem fúvós hangszeren játszik, egyben a kórust is pótolja. A költségeket le lehetne így faragni. Jól szólnak a vonósok, szellemként is beválnak. A gyerekek eközben pedig baglyoknak tanulnak be, és határozottan és nagy kedvvel huhognak. Ezen a ponton egy „áldozatkész” szülőre is szüksége lett a rendezőnek, és mivel nem akadt más vállalkozó, a koncepció megvalósulásának érdekében bevetettem magam. A szóló-szereplés egészen távol áll tőlem, nagyon nehezen jöttem bele abba is, hogy Hábetler András Figaro-előadásában vállalkozó nézőként színpadra lépje és négy-öt percet táncoljak a lakodalmi nép részeként, és csak a harmadik alkalommal múlt el a lámpalázam, de most nagy lendületet vettem és beültem a szőnyeg közepére készített székre, áldozatnak. A gyerekek előbb lápként megelevenedtek, majd huhogtak, és egyre közelebb jöttek, a fiam is beszállt, bár a kocsmatöltelékséget nem vállalta korábban.
Zárójelben: mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, még ez sem egyszerű, leülni egy székre és látványosan félni. Ha erre valaki rájön, még többre fogja azokat a színészeket értékelni, akiknek ez valóban megy. Az én csodálatom már nemigen tud fokozódni azok iránt, akik ráadásul még énekelni is tudnak, miközben színészként is hitelesek, de mindig jól jön egy ilyen saját próba. (Az esti előadáson viszont már nem vállaltam a nyilvános versfelolvasást, egy nap kétszer azért nincs szükségem arra, hogy rádöbbenjek a gyenge pontjaimra...)
Ezek után Göttinger Pál Samiel, az ördög szerepébe helyezkedett, vele folytatott párbeszédet Gáspár, de aztán a gyerekek leváltották ebben a szerepben is. Nagyon jó megoldás, hogy minden feladatra sok gyerek vállalkozhatott, nem merült ki az interaktivitás abban, hogy 2-3 gyerek szerepelt, a többi nézte.
Miután Cseh Antal jelenlétét egészen kihasználták, ő pedig mehetett Bolygó hollandit énekelni Miskolcra, következhetett a másik vadászlegény, Max, akit Varga Donát tenor játszhatott. Megérkezett ő is a Farkas szurdokba és elénekelte a vízióját. Ez esetben két önállóan szereplő kislányra is szükség volt: egy talán ötéves forma gyerek játszhatta Max szigorú anyját, aki hosszan és lassan, fenyegetően kellett, hogy elvonuljon, egy másik pedig a menyasszonyát, aki a gyerekek által létrehozott folyóba veti magát, ahova később a tenor is követte, mindkettőjüket párnák borították el. Nagyon üde jelenet volt, mintha egészen fel is oldódott volna a határ a nézők és a játszók között.
Ezek után nem csoda, hogy a két műsorvezetőnél hosszabb sorok kígyóztak az előadás után, mindenki aláírást akart tőlük beszerezni. Tessék, megkapták, ez a népszerűség ára, lehet a program után még egy kicsit keveredni a civilekkel…
A Budapesti Vonósok már hirdettek műsort a jövő évadra, és így megvan a többi operajátszóház időpont is. Hamar betelik, nagyon kell igyekezni. Mindig más operákról lesz szó.
2018. február 24-én 15h – Figaro házassága
március 24-én 15h – Szerelmi bájital
május 5-én 15h – Don Giovanni
Bérlet: 4000 Ft, koncertenkénti jegyár: 1800 Ft
Hogy visszatérjek az általam vitt nézők benyomásaira, a férjem „hibátlannak” illetve „tökéletesnek” minősítette az egész programot – ő, akitől ezt nemigen hallottam más előadás kapcsán, mert nálam kevésbé kompromisszum kész, míg János részben szerette, részben nem, bár az ő esetében az igazi mérce az lesz, hogy később fog-e róla beszélni. Majd elválik. Nekem mindenesetre nagyon jó élmény volt, és nem is kérdéses, hogy már fixre beírtam a jövő évi három időpontot is a naptáramba.
forrás: http://mezeinezo.blog.hu
2017. május 13. 15:00, Művészetek Palotája - Üvegterem
Operajátszóház
1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.
C. M. von Weber: A bűvös vadász
Közreműködik: Varga Donát - tenor, Cseh Antal - basszus
Játékmesterek:
Dinyés Dániel
Göttinger Pál
Bérlet árak: 3.000 Ft
Koncertenkénti jegyár: 1.800 Ft
Operajátszóház
1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.
C. M. von Weber: A bűvös vadász
Közreműködik: Varga Donát - tenor, Cseh Antal - basszus
Játékmesterek:
Dinyés Dániel
Göttinger Pál
Bérlet árak: 3.000 Ft
Koncertenkénti jegyár: 1.800 Ft