Színház
Kodály Központ (Breuer Marcell sétány 4.): Zsolnay Színház* Göttinger Pál: A nulladik perc. Az Orlai Produkciós Iroda előadása. Az előadás a századfordulós Párizsba invitálja a nézőt. Szereplők: Udvaros Dorottya, Grisnik Petra, László Lili, Pataki Ferenc, Rohonyi Barnabás, Ficzere Béla (19.00).
Koncert
Művészetek és Irodalom Háza (Széchenyi tér 7-8.): Simply English – Andy Rouse, Horváth Zsombor, Császár Róbert. Válogatás további dorseti dalokból a Hammond gyűjteményből (19.00).
Turmix
Civil Közösségek Háza (Szent István tér 17.): Computeria – informatikai tanfolyam időseknek (14.00), Asszonancia Kórus próbája (14.00), Szenior örömtánc „60-as…70-es…80-as…”! (17.00), Pécsi Tájak-Korok-Múzeumok Klub – Hauszmann Alajos tervei a budai várban című előadás. Előadó: Tillai Gábor történész, főmuzeológus (17.00), Vocapella Kórus próbái (17.30), a Pécsi Kamarakórus próbája (19.00).
PKK Apáczai Művelődési Ház (Apáczai körtér 1/D.): Laufer László fotós archívuma, valamint magánfényképek: „Az eltűnt helyőrség” című fotókiállítás. A kiállítás megtekinthető 2023. december 5-ig (10.00).
PKK Patacsi Művelődési Ház (Fő u. 20.): Kerekítő Mondókázó 0-3 éveseknek. Kerekítő manó bábjeleneteivel, hangszerjátékkal, dalokkal, népi mondókákkal (10.00).
Kodály Központ (Breuer Marcell sétány 4.): Zsolnay Színház* Göttinger Pál: A nulladik perc. Az Orlai Produkciós Iroda előadása. Az előadás a századfordulós Párizsba invitálja a nézőt. Szereplők: Udvaros Dorottya, Grisnik Petra, László Lili, Pataki Ferenc, Rohonyi Barnabás, Ficzere Béla (19.00).
Koncert
Művészetek és Irodalom Háza (Széchenyi tér 7-8.): Simply English – Andy Rouse, Horváth Zsombor, Császár Róbert. Válogatás további dorseti dalokból a Hammond gyűjteményből (19.00).
Turmix
Civil Közösségek Háza (Szent István tér 17.): Computeria – informatikai tanfolyam időseknek (14.00), Asszonancia Kórus próbája (14.00), Szenior örömtánc „60-as…70-es…80-as…”! (17.00), Pécsi Tájak-Korok-Múzeumok Klub – Hauszmann Alajos tervei a budai várban című előadás. Előadó: Tillai Gábor történész, főmuzeológus (17.00), Vocapella Kórus próbái (17.30), a Pécsi Kamarakórus próbája (19.00).
PKK Apáczai Művelődési Ház (Apáczai körtér 1/D.): Laufer László fotós archívuma, valamint magánfényképek: „Az eltűnt helyőrség” című fotókiállítás. A kiállítás megtekinthető 2023. december 5-ig (10.00).
PKK Patacsi Művelődési Ház (Fő u. 20.): Kerekítő Mondókázó 0-3 éveseknek. Kerekítő manó bábjeleneteivel, hangszerjátékkal, dalokkal, népi mondókákkal (10.00).
By Klász Bettina / 2023.11.09.
A hideg időjárás beköszöntével egyre szívesebben szervezünk beltéri programokat, esténként szívesebben ülünk be egy jó filmre a moziba, megyünk el egy színházi előadásra vagy eszünk valami finomat egy étteremben. Ha azonban ezek a programok helyett egy kis változatosságra vágyunk, remek opció lehet a Kodály Központ, amely számos érdekes előadással, koncerttel várja az érdeklődőket. Cikkemben a Kodály Központ rendezvényei közül hoztam néhány ajánlót.
Margaret Island – Szabadon szép a tánc
Kimondhatjuk, hogy a Margaret Island az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb hazai zenekarává vált. A zenekar ezúttal a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével egy nyolc állomásból álló országjáró turnén vesz részt, melynek egyik állomása Pécs. Különös élményt kínálnak a nézőnek, melyben a popzene, a vers, valamint a kortástánc egybefonódik, a dalok szövege, a bennük rejlő üzenet, a dallam által keltett hangulat életre kel és láthatóvá válik a színpadon. A műsor zeneileg is újra lett gondolva, egyes helyeken át lett hangszerelve. A Szegedi Kortárs Balett által megálmodott koreográfia egyedi díszlettel és vizuális megoldásokkal egészül ki, az est fénypontjaként pedig a zenekar énekesnője, Lábas Viki is részt vesz a táncban.
Az előadás időpontja: 2023. november 16. 19:00 óra
Budapest Bár – All Stars
A Budapest Bár 2007-ben az elmúlt évek egyik legeredetibb és egyben legérdekesebb vállalkozásába fogott, mikor Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. A csapat eredetileg egyetlen lemez erejéig állt volna össze, azonban azóta is sikerrel koncerteznek színházakban, fesztiválokon, illetve rendezvényeken is. Novemberben a pécsi Kodály Központba látogatnak el, az est különlegessége, hogy a pécsi koncerten valamennyi Budapest Bár énekes fellép, többek között Tóth Verát, Mező Misit, Lovasi Andrást, illetve Szűcs Krisztiánt is hallhatjuk majd énekelni. A zenekar filmslágereket, táncdalokat, kuplékat, illetve egyéb híres dalokat dolgoz fel cigányzene kíséretében, újrahangolva az ismert dallamokat.
A koncert időpontja: 2023. november 18. 15:00 óra és 19:00 óra
Zsolnay Színház* Göttinger Pál: A nulladik perc
A történet a századfordulós Párizsban játszódik, ahol csillognak a kávéházak, muzsika szól és az egyébként is gyönyörű város most még nagyobb ragyogással ünnepli az 1900-ban megrendezésre kerülő világkiállítást. A kiállításra a Föld minden tájáról özönlenek az érdeklődők, hogy megcsodálhassák a lenyűgöző új találmányokat. Az utcákon azelőtt elképzelhetetlen járművek suhannak, minden villanyfénnyel pompázik, hatalmas pavilonokban hirdeti az emberiség a szellem, a tudomány és a művészetek diadalát. A párizsi rakparton kis teherszállító bárkák sorakoznak, szedett-vedett, de jólelkű, szerethető lakóik alulnézetből csodálják a felfordulást, ami a városban van. Ezen az éjszakán egytől egyig mindegyikük elhatározza, hogy mától minden másképp lesz. Rájönnek, hogy „aki egyedül viszi a zsákot, az csak a földet tudja nézni”, úgyhogy összefognak és úgy döntenek: mától kezdve véget ér a szenvedés, a nélkülözés, nem lesz több háború és végre kezdődhet a kor, amelyben mindenki külön-külön és együtt is végre boldog lehet: a XX. század.
Az előadás időpontja: 2023. november 20. 19:00 óra
Gospel Karácsony
Decemberben Amerika egyik legaktívabb és leghíresebb gospel kórusa, a Virginia State Gospel Chorale Pécsre látogat. A csapat 2013-ban döntős volt az America’s Got Talentben és rendszeresen szerepelt az élő showban. A kórus európai turnéja egyik állomásaként először látogat hazánkba, Magyarország után többek között még Svájcban, Olaszországban, illetve Vatikánban a pápa előtt is fellépnek. A 25 fős csapatot élő zenekar kíséri, illetve a világhírű szólista, David Bratton is velük énekel. David több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listáját. A világhírű Gospel kórus várva-várt fellépése előtt pedig a Pécsi Gospel Kórus áll a színpadon Advent ezüst vasárnapján.
A koncert időpontja: 2023. december 10. 18:00 óra
Pannon Filharmonikusok: A diótörő – karácsonyi varázslat
A Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház hagyományteremtő céllal állította színpadra a nagy klasszikust, amely immáron 2021 óta közkedvelt karácsony előtti programja a pécsieknek. A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje, egyben utolsó színpadi műve. A történet szerint karácsony éjszakáján kezdődik a jó Diótörő és a gonosz Egérkirály háborúja, és Marika váratlanul a csata kellős közepébe pottyan. Diótörő – akinek valódi kilétét a mese végéig homály fedi – bátorságának és jó szívének köszönhetően legyőzi a gonosz Egérkirályt és ezzel önmagáról is elhárítja a rontást. Marikát csodálatos utazásra viszi a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.
Az előadás időpontja: 2023. december 22. 15:00 óra és 19:00 óra, illetve 2023. december 23. 15:00 óra és 19:00 óra
forrás: https://mediaiuris.hu
Az ősz közel sem a begubózás időszaka. A kültéri programokat felváltják a beltéri koncertek, előadások és egyéb szórakozási lehetőségek. Ez igaz Pécsre is, ahol a szürke napok sem szürkék többé a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. jóvoltából.
Először is meg kell említeni azt a kiállítást, amely szeptember 28-án nyílt meg a Pécsi Galériában, és még november 5-ig látogatható. A tárlat keretében a pécsi művészekből álló Bázis Szobrász Egyesület munkái csodálhatók meg.
November második napján egy szobazene hangulatú koncertre várják az érdeklődőket a Zsolnay Negyed E78-as koncerttermébe, ahol Kiss Tibi a Quimby nélkül érkezik, de nem lesz egyedül, hiszen társául szegődik Vastag Gábor, és egy szál gitár.
A zene igen fontos szerepet tölt be ebben a hónapban, hiszen Kiss Tibi Aranyakkord című koncertje után egy világhírű virtuóz is Pécsre érkezik. A Kodály Központban november 6-án lép fel Tommy Emanuel CGP, aki a country, a blues és a dzsessz etalonja, a tízujjas gitártechnika mestere, aki egyszerre három szólamot tud játszani.
Két nappal rá, november 8-án a Cseh Tamás 80 - Füst a szemében című előadás keretében Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs Cseh Tamás történetét és dalait tárják a nézők elé. Másnap, azaz november 9-én pedig a Metronóm Jazz Klub folytatódik az E78-as koncertteremben, ahol a Bacsó Kristóf Tripad lép fel.
Itt azonban még nincs vége a programkavalkádnak, hiszen november 13-án Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI vonós kvintett közös koncerttel érkezik a Kodály Központba.
És a november még két színházi előadással is színesíti a pécsi napokat, hiszen újra jelentkezik a Zsolnay Színház, és rögtön két előadással. November 20-án Udvaros Dorottya főszereplésével a Nulladik perc című komédia érkezik a Kodály Központ pódiumára, majd november 29-én, az Apertúra előadásában lesz látható a Rebellisek – az ellenállás történetei című darab, amelyben a társulat tagjai a náci rezsim ellenállóit és napjaink rebelliseit is bemutatja egy zenés zendülés keretében.
Részletekért keressék fel a www.pecsiprogram.hu weboldalt.
forrás: https://www.bama.hu/
A következő hónap igazi programcunamit hoz Pécsre! Koncert, kiállítás, színház, táncház – mindez olyan sztárokkal, mint Kiss Tibi, Vecsei H. Miklós, Breuer Marcell, Kamarás Iván, Lajkó Félix és Udvaros Dorottya! Mutatunk 10 kihagyhatatlan novemberi programot!
Aranyakkord koncert
november 2. 20.00
Zsolnay Negyed – E78 koncertterem
Kiss Tibor és Vastag Gábor, a két jóbarát és kolléga 10 éve ír közösen dalokat filmzenéhez és egyéb projektekhez. Állandó vendégként csatlakozott a duóhoz Gábor Andor „UFO”, aki mágikus ütőhangszeres játékával színesíti a produkciót.
november 2. 20.00
Zsolnay Negyed – E78 koncertterem
Kiss Tibor és Vastag Gábor, a két jóbarát és kolléga 10 éve ír közösen dalokat filmzenéhez és egyéb projektekhez. Állandó vendégként csatlakozott a duóhoz Gábor Andor „UFO”, aki mágikus ütőhangszeres játékával színesíti a produkciót.
Tommy Emmanuel, CGP
november 6. 19.00
Kodály Központ
Tommy Emmanuel igazi virtuóz, a tízujjas gitártechnika mestere, aki egyszerre három szólamot tud játszani. A country, a blues és a dzsessz műfajokban egyaránt otthonosan mozgó zenész minden fellépése igazi örömünnep.
Előzenekar: Richard Smith
november 6. 19.00
Kodály Központ
Tommy Emmanuel igazi virtuóz, a tízujjas gitártechnika mestere, aki egyszerre három szólamot tud játszani. A country, a blues és a dzsessz műfajokban egyaránt otthonosan mozgó zenész minden fellépése igazi örömünnep.
Előzenekar: Richard Smith
Cseh Tamás 80 – Füst a szemében / Cseh Tamás története és dalai
november 8. 19.00
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
„Cseh Tamás élettörténetét meséljük el Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán, a születésétől a haláláig több mint 20 dal kíséretében.” Játsszák: Vecsei H. Miklós (QJÚB), Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) és Ratkóczi Huba (QJÚB).
Metronóm Jazz Klub: Bacsó Kristóf Triad
november 9. 20.00
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
november 8. 19.00
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
„Cseh Tamás élettörténetét meséljük el Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán, a születésétől a haláláig több mint 20 dal kíséretében.” Játsszák: Vecsei H. Miklós (QJÚB), Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) és Ratkóczi Huba (QJÚB).
Metronóm Jazz Klub: Bacsó Kristóf Triad
november 9. 20.00
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
A Bacsó Kristóf szaxofonos alapította formáció zenéjében a jazz és a kortárs zene elemei keverednek a kelet-európai életérzéssel
Hiány és emlékezet – Breuer Marcell emlékkiállítás
november 9. – 2024. január
Zsolnay Negyed – m21 Galéria
Breuer Marcel világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja. Pécsi emlékkiállítása olyan ikonikus tárgyakat is bemutat, mint a művész New York-i gránitasztala vagy a Vaszilij-szék.
„Találkozások” – Kamarás Iván & Kéméndi Tamás közös estje
november 10. 19.00
Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem
„A zene, a próza és a vers mellett ezen az esten a párbeszéd is fontos szerepet kap. Zenélünk, beszélgetünk, ismerkedünk – egymással és Önökkel.”
Hiány és emlékezet – Breuer Marcell emlékkiállítás
november 9. – 2024. január
Zsolnay Negyed – m21 Galéria
Breuer Marcel világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja. Pécsi emlékkiállítása olyan ikonikus tárgyakat is bemutat, mint a művész New York-i gránitasztala vagy a Vaszilij-szék.
„Találkozások” – Kamarás Iván & Kéméndi Tamás közös estje
november 10. 19.00
Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem
„A zene, a próza és a vers mellett ezen az esten a párbeszéd is fontos szerepet kap. Zenélünk, beszélgetünk, ismerkedünk – egymással és Önökkel.”
Lajkó Félix & Vołosi (PL)
november 13. 19.00
Kodály Központ
A globálzenei színtér egyik legsikeresebb projektje volt az elmúlt években Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI vonós kvintett összeállása, amely 2019-es lemezével (Lajkó Félix és VOŁOSI) megszámlálhatatlan díjat nyert, és végigkoncertezte a világ híres színpadjait.
november 13. 19.00
Kodály Központ
A globálzenei színtér egyik legsikeresebb projektje volt az elmúlt években Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI vonós kvintett összeállása, amely 2019-es lemezével (Lajkó Félix és VOŁOSI) megszámlálhatatlan díjat nyert, és végigkoncertezte a világ híres színpadjait.
Zsolnay táncházak – Keptár trió, moldvai táncház
november 16. 19.00
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
A Keptár trióban négy pécsi jóbarát muzsikál, akiket a moldvai tánczene szeretete hozott össze. Az adatközlőktől tanult autentikus dallamokat a tájegységre jellemző hangszereken (furulya, koboz, dob) szólaltatják meg.
november 16. 19.00
Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem
A Keptár trióban négy pécsi jóbarát muzsikál, akiket a moldvai tánczene szeretete hozott össze. Az adatközlőktől tanult autentikus dallamokat a tájegységre jellemző hangszereken (furulya, koboz, dob) szólaltatják meg.
Zsolnay Színház * Göttinger Pál: A nulladik perc – ősbemutató
november 20. 19.00
Kodály Központ
Az Orlai Produkció ősbemutatója az 1900-as évek Párizsába kalauzolja a nézőt sok humorral, sugárzó bölcsességgel és életszeretettel. Főszerepben: Udvaros Dorottya
november 20. 19.00
Kodály Központ
Az Orlai Produkció ősbemutatója az 1900-as évek Párizsába kalauzolja a nézőt sok humorral, sugárzó bölcsességgel és életszeretettel. Főszerepben: Udvaros Dorottya
Zsolnay Színház* Apertúra: Rebellisek – az ellenállás történetei (zenés zendülés egy részben)
november 29. 19.00
Zsolnay Negyed – E78
A Fehér Rózsa a náci rezsimmel szembeni német ellenállási mozgalom volt a II. világháború alatt. Az Apertúra csapata a Fehér Rózsa történetét kiindulópontként használva azt kutatja, hogy a ma Magyarországán mi közünk van e nyolcvan évvel ezelőtti eseményekhez.
november 29. 19.00
Zsolnay Negyed – E78
A Fehér Rózsa a náci rezsimmel szembeni német ellenállási mozgalom volt a II. világháború alatt. Az Apertúra csapata a Fehér Rózsa történetét kiindulópontként használva azt kutatja, hogy a ma Magyarországán mi közünk van e nyolcvan évvel ezelőtti eseményekhez.
forrás: https://www.pecsma.hu/
Az ősz korántsem a begubózás idejét jelenti, hiszen a fesztiválokat, kültéri programokat Pécsen felváltják a legnagyobb hazai és külföldi sztárok koncertjei. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. kiemelt október-novemberi programjait osztotta meg.
A pécsi művészekből álló Bázis Szobrász Egyesületnek nyílik kiállítása a Pécsi Galériában szeptember 28-án, ami november 5-ig látogatható.
Ramazuri: Látványos, élőzenés, akrobatikus tánc-cirkuszi kavalkád, derűs és szellemes koreográfiák, igazi karneváli hangulat érkezik a Kodály Központba. A Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója október 8-án varázsolja el a közönséget.
Kispál és a Lovasi újra együtt, október 21-én a Kodály Központban. Kispál és a Borz-számok, felhőtlen örömzenélés, valamint egy legendás életmű emblematikus dalai várják a közönséget.
Folytatódik a Metronóm Jazz Klub az E78-as koncertteremben. Október 5-én a Pintér Zoltán Trio & Fekete-Kovács Kornél, november 9-én a Bacsó Kristóf Triad lép fel.
Kiss Tibi ezúttal a Quimby nélkül, csupán Vastag Gáborral és egy szál gitárral érkezik Pécsre. Az Aranyakkord egy dalkeltető, a pillanat szülte számok otthona. Szobazene hangulatú koncert november 2-án a Zsolnay Negyed E78-as koncerttermében.
Tommy Emanuel CGP, a világhírű gitárvirtuóz november 6-án érkezik a Kodály Központba. A művész a country, a blues és a dzsessz etalonja, a tízujjas gitártechnika mestere, aki egyszerre három szólamot tud játszani.
Cseh Tamás történetét és dalait tárja a nézők elé Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs november 8-án a Cseh Tamás 80 – Füst a szemében című előadáson.
Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI vonós kvintett összeállása páratlan sikert hozott. Nemzetközi toplisták, díjak és a világ legnagyobb színpadai után újra a Kodály Központban hallhatjuk a hegedű virtuózát november 13-án.
Novemberben újra jelentkezik a Zsolnay Színház, ráadásul két előadással! Udvaros Dorottya főszereplésével érkezik 20-án a Kodály Központba a Nulladik perc című komédia. Az Orlai Produkció ősbemutatója az 1900-as évek Párizsába kalauzolja a nézőt sok humorral, kiváló karakterábrázolással, sugárzó bölcsességgel és életszeretettel. November 29-én az Apertúra előadásában látható a Rebellisek – az ellenállás történetei című darab a Zsolnay Negyedben. A k2 Színházból létrejött Apertúra előadása a náci rezsim ellenállóit (köztük Sophie Schollt) és napjaink rebelliseit is bemutatja egy zenés zendülés keretében.
forrás: https://www.pecsma.hu
Fábián Péter és Benkó Bence 12 év közös munka után külön utakon folytatják, társulatuk, a k2 Színház pedig az Ördögkatlan Fesztivál Fidelio-színpadán köszönt el a közönségtől. Fábián Péterrel az írásról, a búcsúról és az újrakezdésről, valamint a jövőbeli tervekről beszélgettünk.
Mozgalmas nyári szezon van mögötted, hamarosan pedig kezdődik az új színházi évad.
A nyár második fele leginkább az alkotásról és az ihletforrások kereséséről szól. Ilyenkor beülök egy kávézóba, és néha azonnal nekiállok írni, de van, amikor csak ülök, nézek magam elé, és azon gondolkodom, melyik darab miről szóljon. Minden attól függ, hogy a munka melyik fázisában vagyok épp: már az írás folyamata zajlik, vagy csak egy jegyzetfüzet fölött gyűjtöm az ötleteket, kutatok és olvasok.
Ezek szerint azok közé tartozol, akik nappal alkotnak?
Változó, ha este támad egy jó gondolatom, akkor éjjel is írok, illetve attól is függ, hogy mennyire szorít a határidő.
Nagyon hiányzik már egy olyan munka, aminél nincs megszabva, hogy mikorra kell elkészülnöm.
Bár az az igazságság, hogy nem is igazán tudok felidézni olyan időszakot, amikor megtehettem, hogy időkorlát nélkül alkotok. Talán az egyetemen volt ilyen, amikor még tényleg csak a magunk szórakoztatására csináltuk a darabokat, de már akkor is kitűztünk magunk elé egy célt, hogy valamikorra elkészüljünk.
Segítséget jelent a határidő?
Ha nincs előttem egy dátum, úgy könnyebb szétfolyni, ugyanakkor nagyon inspiráló is tud lenni az, amikor érzem, hogy van időm elmélyedni az anyagban, és rendesen ki tudom kutatni a témát.
A k2-ben viszont egymást érték a bemutatók.
Ott arra a tempóra voltam trenírozva. Közben pedig azt is éreztem, hogy felemészt, és rengeteg energiát vesz el, hogy gyorsan meg kell csinálni a darabokat, illetve az idő múlásával egyre nagyobb igényem lett rá, hogy legyen időm rendesen kidolgozni, amit írok. Persze az, hogy milyen gyorsan készülök el, rengeteg tényezőtől függ. Hogy két szélsőséges esetet említsek: a Katona József Színházban csináltunk egy hírszínházi sorozatot, aminek az volt a lényege, hogy egy aznap olvasott hírből másnap reggel tíz órára egy egyfelvonásosnak kellett születnie. Ennél a kezdeményezésnél nagyon gyorsan kellett megtalálni a megfelelő cikket, leszűrni a lényeget és összerakni a cselekményt. De akadt olyan is, amikor az előkészítéssel együtt egy több mint féléves munkafolyamat eredményeként jött létre az előadás. Ez volt a Hamvas Béla hétkötetes művéből készített Karnevál, amit 2019-ben mutattunk be. A dramatizálás is hosszú időt vett igénybe, pedig akkor már évek óta olvastam a regényfolyamot.
Egy hétkötetes alkotást színpadra alkalmazni nem kevés munka.
Szerencsére itt feldolgozásról és dramatizálásról volt szó, ellentétben Szerb Antal A Pendragon legendájával. Eddigi pályám során talán ez utóbbin dolgoztam a legtöbbet, majdnem egy évig készült, és hálás vagyok érte, amiért volt rá időm. A Budapest Bábszínházban mutattuk be A Szerb Antal-kód címmel, az összetettsége pedig abban állt, hogy nemcsak azt a történetet kellett kitalálnom, ami végül színpadra került, hanem ezzel párhuzamosan a bábos részeket is be kellett illeszteni.
Ez az előadás a fiatalabb korosztályt is megszólítja.
Félig ifjúsági, félig felnőtt produkcióról van szó, tehát végső soron nem az volt a fő szempont, hogy a gyerekek nyelvén meséljünk. A kamaszokat a visszajelzések alapján a krimi műfajával lehet megfogni, és egy-egy komolyabb fordulatnál akár még hangosan is kommentálják a színpadi eseményeket, míg a felnőttek inkább az intellektuális, önironikus vonallal tudnak azonosulni.
Nem ez volt az egyetlen, fiatalabbaknak szóló kezdeményezésetek. A tantermi előadások is hasonló szempontok mentén működnek?
A projekt a k2 történetének egyik legfontosabb és leghasznosabb vállalása volt, amit 2017-ben kezdtünk el.
Ezzel párhuzamosan színjátszótábort is szerveztünk a Balatonnál, és úgy éreztük, hogy ennek a korosztálynak érdemes színházat csinálni. Látjuk a visszajelzéseket, hogy egy-egy előadás milyen hatással van rájuk, illetve el is mondják a véleményüket. A kamaszok a legnyitottabbak, és egyben a legzárkózottabbak. Ha őszintén megkérdezzük a középiskolás korosztályt, hogy mit gondolnak, szinte azonnal megnyílnak olyan csatornák, amikre nem is gondoltunk volna. Imádnak vitatkozni és filozofálni, sokszor pedig észre sem veszik, de saját magukról beszélnek egy darabon keresztül. Pillanatok alatt lehet így közösséget teremteni, és a tantermi előadások által pedig mi is sok emberhez elérünk. Ráadásul ez a forma színházilag is nagyon izgalmas, nem véletlen, hogy a k2 tizenkét éve alatt hét előadás is készült, és a legtöbb még most is műsoron van.
Ha visszatekintesz erre a kicsit több mint egy évtizedre, mire vagy a legbüszkébb?
A Karneválra mindenképpen, mert azon túl, hogy a kedvenc regényemből készült, nagyon sok munkám van abban, hogy bemutathattuk. Ősbemutató volt, és tudtommal senki nem rugaszkodott neki azóta sem. Az előbb említett tantermi előadásainkra is büszke vagyok, mert izgalmas vállalkozás volt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. De ugyanúgy kiemelhetném a kőszínházi koprodukciókat is, például a Miskolci Nemzeti Színházzal való együttműködést, melynek keretében három egymást követő évadban csináltunk egy-egy előadást. Illetve ott volt az Ördögkatlannal közös projektünk, ami arról szólt, hogy minden évben egy-egy faluban, a helyiek történeteiből készítettünk darabot. Az öt egyfelvonásos népszínműből négy meg is jelent könyv formájában, A nagyharsányi menyasszony címmel. Viszont a legbüszkébb nem egy konkrét produkcióra vagyok, hanem arra, hogy akkora kompromisszumot sosem vállaltunk, ami az előadás rovására ment volna. Nem írtam vagy rendeztem meg valamit pusztán azért, mert éppen akkor pályázni lehetett rá, pedig ilyenkor mindig nagy a kísértés, és a színészeken sem vettem észre, hogy ne teljes odaadással, hittel vetnék bele magukat egy-egy próbafolyamatba.
Úgy tudok visszatekinteni erre a tizenkét évre, hogy végig önazonos tudott maradni a társulat.
A k2 Színházas időszak az idei Ördögkatlanon lezárult. Hogyan élted meg a búcsút?
Összesen öt k2-s előadást játszottunk el a fesztiválon, az utolsó napon a csapat egyik legelső bemutatóját, a Züfec című szerelemgyerekünket adtuk elő két alkalommal. Úgy érkeztünk meg, hogy a Züfec körülbelül hat éve nem volt színpadon, az utolsó estére újítottuk fel. A régi színészek szerepeinek egy részét átvették azok, akik azóta érkeztek a társulathoz, illetve technikai bonyodalmak is adódtak – évek során elkeveredett jelmezek, díszletek és kellékek –, de közben mégis emelkedett volt a hangulat. Ez volt anno az első budapesti előadásunk, úgyhogy emblematikus produkciónak számít a társulat életében, ha úgy vesszük, ezzel indultunk. Bár most az első ördögkatlanos előadáson még mindenki kereste a helyét, az esti előadást már nem is előadásnak, inkább eseménynek nevezném. Bulgakov története egy pályakezdő drámaíróról szól, aki be szeretne lépni a színházi világba, ez, illetve a valóság – hogy mi kilépünk – pedig valamiképpen összeforrt. Az este túlmutatott a hagyományos színházi kereteken, és úgy gondolom, hogy méltó lezárása volt ennek az időszaknak, úgy pedig különösen szép volt, hogy anno az első előadásunkat is az Ördögkatlanon mutattuk be.
A nézők mennyire vettek részt a búcsúban?
Úgy láttam, hogy a nézőtéren többségében olyan emberek ültek, akik végigkövették a k2 munkásságát, de szép számmal akadtak olyanok is, akik csak kíváncsiságból jöttek el. A végén hosszas állótapssal köszönték meg nekünk az elmúlt bő tíz évet, igazán felemelő pillanat volt.
A nézőkkel együtt te is elbúcsúztál a k2-től. Hogyan fogadta a társulat a döntést?
Nehéz erről beszélni, mert nagyon összetett dologról van szó, és még mindig nem tisztult le minden. Úgy gondolom, hogy a megszűnés folyamatának én voltam a katalizátora. Tavaly novemberben mondtam ki, hogy nem tudom tovább csinálni, utána megindult a párbeszéd arról, hogyan tovább. A csapat nagy része úgy döntött, hogy folytatják. Nekem az volt a kérésem, hogy ezt új néven tegyék, a k2 történetét pedig ezzel az évaddal méltón zárjuk le. A társulati ülésen többekben felmerült olyan verzió is, hogy a kilépésem után maradjon meg a társulat neve, amit én megvétóztam:
azt gondolom, ha valamelyikünk kiszáll, ott a k2 megszűnik létezni.
Megszűnésről beszélgetünk, de ezek szerint inkább átalakulásról van szó.
Persze, ez játék a szavakkal, lényegében viszont mégis arról van szó, hogy véget ért valami. Amikor ők majd újjáalakulnak ősszel, újra kell definiálniuk saját magukat. Ennek én már nem leszek a része, nem látok bele a folyamatba, így azt sem tudom, hogy ők milyen mértékben tekintik az új névvel megalakuló társulatot a k2-vel megfeleltethetőnek, és mennyiben szeretnének tiszta lappal kezdeni – bízom az utóbbiban, és nagyon drukkolok nekik, hogy sikerüljön új lendületet venni, és jól jöjjenek ki ebből a történetből.
Az előadásaidnak mi lesz a sorsa?
Amikor világossá vált, hogy távozom, úgy egyeztünk meg, hogy azok a darabok, amiket én írtam vagy rendeztem, repertoáron maradhatnak, és szívesen felújítom őket évad elején. Úgy tudom, hogy ez meg is valósul, és továbbmennek azok, amik eddig is műsoron voltak.
A társulaton belül nem okoz konfliktust, ha a távozás után visszatérsz?
Dolgoztam már velük a bejelentés óta, és nem éreztem, hogy ebből feszültség lenne. Úgy gondolom, hogy szakmai szinten vagyunk annyira érettek, hogy tudjunk egymással dolgozni. Próbán kívül már kicsit más a helyzet, nagyobb a távolságtartás, de ez is enyhült valamelyest, amikor az Ördögkatlanon voltunk. Bízom benne, hogy az is segít tisztán látni a társulatnak és a külvilágnak egyaránt, hogy az egész helyzetet próbáltam diplomatikusan kezelni, és transzparens lenni a dolgokban, hogy mindenki értse, mit miért csináltam.
Egy nemrég készült interjúban arról beszéltél, hogy a távozásodban a belső konfliktusok mellett szerepet játszott az is, hogy nem érezted a fejlődést. Milyen értelemben láttad a megtorpanást?
Szakmailag és emberileg is úgy éreztem, hogy egyhelyben toporgunk.
Ez összefügg azzal is, hogy beszűkültek a lehetőségeink, én pedig egyszer csak ott találtam magam, hogy az energiáim nagy részét arra kell fordítanom, hogy próba- és játszóhelyet keressek, vagy a máshol is dolgozó színészekkel időpontot egyeztessek. Eközben ott volt bennem és Bencében (Benkó Bence, a k2 Színház alapítótársa – a Szerk.) is a szándék – ami kívülről elvárás is volt felénk –, hogy minél innovatívabb színházat csináljunk, erre viszont egyre kevesebb időnk maradt. Végül annyira messzire kerültünk a realitástól, hogy én például azt is csodaként éltem meg, ha mindenki ott tudott lenni a próbákon. Ez már nem fejlődés, hanem a túlélésért való küzdelem, amiből elegem lett. Nem inspirált, sőt görcsössé tett, mert azt láttam, hogy éppen az kopik ki az egészből, amiért anno elkezdtük.
Segített volna, ha megkapjátok valamelyik színházat, aminek a vezetésére pályáztatok?
Bíztam benne, hogy segít, mert egyrészt kaptunk volna egy olyan infrastrukturális hátteret, ami a terhek egy részét levette volna a vállunkról, másrészt reméltem tőle egy bizonyos fokú autonómiát. Szerettem volna valamelyest függetleníteni magam Bencétől, egyrészt a köztünk elmélyülni kezdő feszültségek miatt, másrészt szerettem volna önálló alkotóként is megjelenni, nem csak úgy, mint a „k2-es fiúk egyike”, akiről valójában azt sem tudják, hogy melyik.
Közben pedig nagyon tudatosan építettétek azt a brandet, ami arról szólt, hogy ti együtt és egy irányba haladtok.
Igen, és ez egy ideig nagyon jól is működött, ráadásul egyedülálló dolog volt. Amikor viszont a háttérben már látszott, hogy nem működik az a forma, amiben azt mutattuk, hogy mi vagyunk a kikezdhetetlen páros, nekem hirtelen nagyon terhes lett az egész. Be kell látnom, hogy valójában rettenetesen máshogy viszonyulunk a dolgokhoz mind színházilag, mind emberileg, ami kezdetben jól jött, mert kiegészítettük egymást, és egy nagyon jóféle szimbiózisként éltük meg, később viszont sok ellentétet szült bennem. A munkamegosztás aránytalanná vált, úgy éreztem, hogy sokkal többet teszek azért, hogy létrejöjjön egy-egy előadás, és ezt egy ponton már nem hagyhattam szó nélkül. Közben pedig
érzem a saját felelősségem is a dologban: ha vezetőként Bencével sokkal nyíltabb kommunikációt folytattunk volna, biztosan hatással lett volna a csapatra is, és nem marad annyi minden kibeszéletlenül.
Hamarosan kezdődik az évad, hogyan indulsz neki a következő szezonnak?
Egy dologban biztos vagyok: nem szeretném elhagyni a pályát. Nagyon szeretek írni és rendezni, ezt semmiképpen nem szeretném feladni. Dacára annak, hogy elég szabadnak éreztem magam a k2-s évek alatt, a társulat vezetése és életben tartása mellett kevés időm maradt arra, hogy kalandozzak, kipróbáljam magam más színházaknál. Most úgy gondolom, hogy ennek van itt az ideje. Tele vagyok kíváncsisággal és érdeklődéssel a különböző társulatok, műfajok iránt. Illetve bejött az életembe a sorozatkészítés és -írás, amiből szintén rengeteget lehet tanulni, ráadásul sok emberhez eljut. Ugyancsak izgatottan várom, hogy taníthassak, több helyre is hívtak – színészmesterséget, illetve színpadi szövegírást fogok tanítani –, amit nagyon megtisztelő és fontos felkérésnek tartok. Közben pedig a társulathoz hasonlóan nekem is ki kell találnom magamat.
Elmész még egy zarándokútra, mint korábban, amikor úgy érezted, hogy a kiégés szélén vagy?
Gondoltam rá, hogy azt a pár kilométert, ami még hátravan, be kellene fejezni. Az előző alkalom ugyanis életem egyik legszebb 17 napja volt: felszabadító és csodálatos.
forrás: https://fidelio.hu
Álló vastapssal ért véget az idei Ördögkatlan fesztiválon a Züfec című előadás. Ez volt a magyar alternatív színházi közeg egyik legfontosabb társulata, a k2 Színház legutolsó előadása. Közel tízéves működés után úgy döntöttek, a jelenlegi formában nem folytatják tovább.
„Ennek a színháznak a története plasztikusan mutatja az elmúlt tizenkét év kulturális háborúját, a színházi megmondók végtelen cinizmusát és dilettantizmusát, miközben ők, a színház nem háborúzott – csak előadásokat csinált” – írta a társulatról Csáki Judit a Revizorban.
A k2 2010 nyarán alakult, a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hozták létre, két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. 2014-ben végeztek az egyetemen, azóta működtek társulatként. Benkó és Fábián irányították a csapatot, az előadások nagy részét együtt írták és rendezték.
Az egyetem után megpróbáltak repertoárt építeni különböző budapesti színházakban, leginkább a Szkénében, a Stúdió K-ban és a Trafóban. „Mellénk álltak többen, többek között a Szkéné, aztán az Ördögkatlan, és Orlai Tibor is, aki évekig fizette egy-egy bemutatónkat, először a Platonovot. A Bakfitty a Stúdió K-val koprodukció volt” – mondta Benkó a Revizornak még januárban.
Később a Fábián–Benkó páros kőszínházban is rendezett, Miskolcon 2017 és 2019 között egy trilógiát (Elza, vagy a világ vége, Emberek alkonya, Eklektikon 2048), de Pécsen, Kecskeméten, Szegeden és Celldömölkön is volt előadásuk. Ezekben az előadásokban a helyi színészek mellett a k2 társulatának tagjai is szerepeltek. Az elmúlt években a MU Színházban volt viszonylag állandó játszóhelyük, de a Katona József Színházzal is volt együttműködésük.
Pályáztak két színház vezetésére is. Két éve a Pécsi Nemzeti Színházéra, tavaly a Pinceszínházéra. Egyiket sem kapták meg, a társulat sosem juthatott saját játszó- és próbahelyhez.
„Az, hogy elkezdtünk pályázgatni, fontos része a történetnek. Menekülő utat láttunk abban, hogy valahogy betagozódni egy kőszínházba, vagy egy befogadó helyet elfoglalni. Ez volt a Pécsi Nemzeti Színház, aztán később a Pinceszínház; nyilván mindkettő elég nagy ütés volt a jövőbeli terveinkre nézvést. Akkor kimondtam, hogy ha nem lesz hely januárig, akkor én bedobom a törölközőt” – mondta Fábián szintén januárban.
A tantermi előadásokkal nyertek ugyan pályázati pénzeket – a járvány alatt is tudtak játszani iskolákban –, de ez elenyészőnek számított. Míg egyes színházak százmilliókat kaptak a taopótló keretből, a k2 maximum ötmillió forintos működési támogatásból gazdálkodott. A pénz hiánya és a hektikus támogatási módok tervezhetetlenné tették a jövőt.
„Még Vidnyánszky Attilát is fölhívtam, hogy Attila, kérlek, segíts nekem ebben, mindjárt megszűnik a társulat, mert már több mint négy hónapja nem kaptunk pénzt” – mondta Fábián.Fábián végül novemberben jelentette be, hogy a következő évadtól befejezi a közös munkát a társulattal. Benkó Bence azonban továbbra is a társulattal marad, a tervek szerint új néven folytatják. A megszűnés okairól a társulat két vezetője azt mondta, leginkább belső feszültségek miatt döntöttek így, de ehhez hozzájárultak a független színházak számára szinte lehetetlen működési feltételek is.
„A dolgok elkenése lenne azt mondani, hogy kettőnkkel minden rendben volt, de a gonosz kormány nem adott pénzt a társulatunknak. Nekem a Bencével való együttműködésben a legnagyobb nehézséget a munkamegosztás aránytalansága okozta, és ezt nem sikerült időben kommunikálnom" – nyilatkozta Fábián a Színház folyóiratnak.
Fiatalos, frappáns, fasza
A társulat tagjai egytől egyig kiváló színészek: Piti Emőke és Borsányi Dániel a kezdetek óta a csapat tagja, Gyöngy Zsuzsa és Király Dániel 2019-ben, Bán Bálint és Formán Bálint 2020-ban szerződött a k2-höz. Korábban játszottak vagy játszanak még egy-egy darabban: Boros Anna, Viktor Balázs, Horváth Szabolcs, Rózsa Krisztián, Domokos Zsolt és Urbán Richárd.
A k2 munkamódszere főleg az improvizációra alapult, a színészek valamilyen irodalmi mű vagy téma alapján rögtönöztek a rendezők vezetésével. A már említett Züfec alapja Bulgakov Színházi regénye volt, de foglalkoztak például az Anyeginnel, Hamvas Béla Karneváljával, és „felháborítóan megbolygatták" Babits Mihály Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényét. Az előadás mindig csapatmunka eredménye volt, a rögtönzött jelenetekből kiindulva a rendezők a próbafolyamat végére összeállították az előadás alapjául szolgáló szövegkönyvet.
„Az Anyegin.hu-t úgy próbáltuk másfél hónapig, hogy Petya (Fábián Péter) nem árulta el, hogy mi az a darab, amivel foglalkozni fogunk. Nem tudtuk, hogy milyen irodalmi mű mentén improvizálunk. Heti három alkalommal napi két órát chateltünk egy olyan megadott szerep alapján, aminek nem tudtuk a nevét, csak azt, hogy milyen” – mondta Bán Bálint.
Műfajilag is igen változatos előadásokat készítettek. Volt operett (Röpülj, lelkem!), sci-fi (Kozmikus magány), sok tantermi előadás (Anyegin.hu, Az apostol, Hamlet), romantikus rémdráma (A Cenci-ház), kabaré (Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban), a pályakezdőkről szóló „színház a színházban” előadás (Züfec), és voltak népszínművek (ördögkatlanos előadások) is. De volt Londonban díjat nyerő Requiem-adaptáció (Búcsúkoncert) és egy nap alatt az aznapi hírekből íródó hírszínház is (Cucli-sorozat).
A k2 előadásai frissek, izgalmasok, keserű humorban gazdagok és innovatívok voltak. Állandó játékkedv és felszabadultság jellemezte őket, bátran nyúltak közéleti, akár aktuálpolitikai témákhoz is.
„Vagy azon vesztek össze, hogy melyik az érvényesebb színészképzés: a budapesti álkeresztény, konzervatív robotgyár, vagy a kaposvári álkeresztény, konzervatív robotgyár? Vagy azon vesztek össze, hogy nem tudtak megállapodni abban, hogy érdemes-e a jövő színházi embereit arra nevelni, hogy legyenek jobboldaliak. Vagy jobboldaliak. Vagy jobboldaliak”– mondja a Züfec egyik szereplője, utalva az SZFE szétverésére.
Az előadásokat követően hosszan lehetett a tagokkal beszélgetni, időt tölteni. Erre a nyitottságra jó példa, hogy az ördögkatlanos Züfec után közös búcsúzó rituáléra hívták a nézőket. Kézen fogva álltunk egy óriási körben, és háromra, közösen a levegőbe kiáltottuk: Egy fecske nem, de mi van, ha igen. (Ez a mondat szerepel az előadásban, a rituálét minden Züfec-előadás előtt megcsinálták a takarásban.)
Fábián kiválása (és a k2 név elhagyása) után biztosan nem lesz ugyanaz a társulat, de én izgatottan várom az új produkciókat. Aki pedig szeretne nosztalgiázni, vagy esetleg most hallott a k2-ről először, a YouTube-on fent van néhány régebbi előadás felvétele.
forrás: https://444.hu
Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban próbál Fábián Péter, a k2 Színház egyik alapítója és vezetője. Kőszínházi és független munkastílusról, elvárásokról és a közönség igényeiről, meg az általa elképzelt repertoárszínházról is beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Revizor: Kaposváron te is, Benkó Bence is színésznek tanultatok, de ma a k2 Színház íróiként, rendezőiként, társulatvezetőiként ismernek titeket. A váltás pillanatnyi elhatározás vagy hosszabb folyamat eredménye volt?
Fábián Péter: Amikor másodéves korunkban Magyar monoszkóp címmel elkészült az első előadásunk, nem gondolkodtunk még társulatban. Nem is rendezőként, inkább játékmesterként viselkedtünk. Ráadásul az első előadásainkban játszottunk is, ezért sem beszélnék radikális váltásról. Évekbe telt kimondani, hogy egyre jobban éreztük magunkat a „másik oldalon”. Rájöttem, hogy nem leszek kimondottan jó színész, mert túlagyalom a dolgokat, miközben az írói és rendezői szárnypróbálgatások pozitív visszajelzéseket kaptak, meg jól is éreztem magam bennük. Az egyetem végére tudtam, hogy abban jobban tudok teljesíteni. Nem jelentett traumát, hogy nem leszek színész: az fűtött, hogy előadásokat készítsünk. Hogy ebben mi a szerepem, fokozatosan derült csak ki.
R: Amikor elkezdtetek rendezni az egyetemen, milyen modellek voltak előttetek?
FP: Mivel nem volt semmilyen szakmai tapasztalatunk, meg a kortársainkkal dolgoztunk, nem motivált, hogy olyan státuszban jelenjünk meg, mint a nekünk kurzust tartó tanárok. Az egyetemen gyakori volt, hogy magunkban dolgoztunk, és megmutattuk, hova jutottunk. Bencét is, engem is egyre többször kértek meg, hogy nézzük kívülről a jeleneteket, a tanárainktól pedig igyekeztünk a hasznos fogásokat ellesni.
R: A struktúra kérdései, vagyis az, hogy kikkel, milyen keretek között hoztok létre színházat, mennyire foglalkoztattak ekkor?
FP: A forma eleinte nem érdekelt, csak az, hogy mit szeretnénk csinálni. Szóba sem jött, hogy kőszínházban rendezzünk, de ez nem is igen izgatott minket akkoriban. A független színházi forma korán elkezdett érdekelni, egyrészt Kaposvárra is jutottak el hírek ezekről, másrészt tanultunk is róluk, például a te óráidon a Krétakör Színházról, ami óriási hatással volt ránk. Szerettünk volna olyanok lenni, mint a nagy független csapatok. Aztán jött a valóság, és mi rádöbbentünk, milyen időigényes és kemény munka ez.
R: De nem volt meg bennetek az, hogy most mindenkinek megmondjátok a tutit?
FP: Biztosan volt ilyen is, a második előadásunk, a Sziszüphosz konkrétan öndefiníciós kísérlet volt: hol vagyunk mi, hogy lehet nem intézményi keretek között dolgozni? A kőszínházból látott addigi élmények a hierarchiáról szóltak, mi viszont csapatban akartunk dolgozni.
R: 2014-ben végeztetek, és elég korán megjelentetek kőszínházakban. Igaz, közülük több speciális képződmény, gondolok a befogadó Szkéné Színházra vagy az ősfüggetlen, saját társulattal rendelkező Stúdió K-ra.
FP: A Szkénében korán, 2013-ban megjelentünk a Viharokkal. Úgy kerültünk oda, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozón benne voltunk Schermann Márta egy helyspecifikus előadásában, ahol megismerkedtünk Csóka Timivel. Elérhetőségeket adott, így tudtunk aztán „házalni”. Komoly gesztus volt a Szkéné részéről, hogy bólintottak, holott senki sem ismert minket, nem volt semmilyen nevünk. A Stúdió K-nak is örökké hálásak leszünk, hogy befogadták az egész csapatot úgy, hogy az ő teljes társulatuk is benne volt a Bakfittyben. Orlai Tibort is nevesíteni kell, aki az első igazi évadunkban, és azóta is minden szezonban egyedül finanszíroz egy előadást. Kellettek a nagyvonalú gesztusok, hogy beinduljon valami, amire építeni tudunk. A Züfec, a Bakfitty és a Platonov jó felütés lett a támogatóinknak köszönhetően.
R: Majd bevettétek az ország több nemzeti színházát: Miskolcot, Pécset, Kecskemétet és Szegedet.
FP: Miskolc léptékváltást hozott: Béres Attila látta a Szkénében a Röpülj, lelkem!-et, és meghívott minket rendezni. Azt mondta, ha jól sikerül az előadás, lehet folytatása, sőt vihetjük magunkkal a csapatot is. Több szempontból előnyös volt az együttműködés: újabb terep a k2 számára, meg kíváncsiak is voltunk, hogyan tudunk kőszínházi közegben működni. Gondolkodás nélkül igent mondtuk és nem is bántuk meg: nagyon jó volt Miskolcon dolgozni. Miközben az Elza, vagy a világ végén dolgoztunk, megszületett a trilógia ötlete. Az Elza nagyon népszerű lett a városban, sokan nézték, adta magát, hogy a hűséges nézőket támogassuk a történet továbbírásával.
R: Mennyire más a kőszínházi munka ahhoz képest, amikor a k2-ben dolgoztok?
FP: Volt bennem félelem, hogy túl kötött lesz, hogy nem hat kedvezően a kreativitásunkra. Tartottam attól, hogy mindent megmondanak előre, hogy a kőszínházi színészek lenéznek minket. Szerencsére tévedtem: mindenütt sikerült olyan légkört létrehoznunk a színészekkel, ami emlékeztetett a saját csapattal folytatott munkáinkra. A fő különbség talán az, hogy egy-egy új társulatnak több idő kell ráhangolódni a nyelvünkre és stílusunkra, míg a k2-sökkel már félszavakból se értjük egymást. A kőszínház ajándéka, hogy rendezőként definiál még mielőtt beléptem volna az ajtón. Ez plusz felelősséget rak ránk, de tiszták a játékszabályok is. Korán meg kell hozni döntéseket, míg a k2 esetében akár még a látványt érintő kérdések is sokszor hosszan és demokratikusan dőlnek el. A kőszínházban két hónappal a próbakezdés előtt tervelfogadás van, miközben mi a próbák alatt írjuk a darabot, tehát erre nekünk íróként-rendezőként muszáj reagálni. Függetlenként napokat elvacakolunk azzal, hogy ki ugrik haza egy állólámpáért, egy kőszínházban viszont csak azzal foglalkozunk, amiért ott vagyunk. Vannak kötöttségek, de ezek érthetőek és elfogadhatóak: míg a k2-vel „simán” csinálhatunk egy kilencórás előadást Hamvas Béla Karneváljából, egy repertoárszínházban kötöttebb röppályán szárnyalunk. Kőszínháza válogatja, hol mennyire lehet felépíteni ugyanazt a hangulatot és tempót, mintha a saját terepünkön dolgoznánk: Miskolc nyitott volt, Kecskeméten a vezetéssel megromlott kapcsolat, emiatt nehéz volt haladni.
R: Nyilván attól is más a helyzetetek itt és ott, ha saját darabot visztek, mint Miskolcra, illetve ha olyan, erős elvárásokat támasztó műfajokkal találkoztok, mint Kecskeméten az Állami áruház, vagy Szegeden a Lúdas Matyi nyomán született Matyi elszabadul, illetve most a Black Comedy esetében.
FP: Amikor azt kérik, hogy mi írjunk darabot, akkor mi leszünk a kortárs magyar bemutató. Nem titok, hogy Miskolcon a Játékszín a legkevésbé kockázatos játszóhely, ahol jól kommunikálható egy-egy új ősbemutató. Az általad említett operett vagy gyerekelőadás esetében érthető módon ki kell szolgálnunk bizonyos igényeket, de a kötöttségek sokszor a műfajból fakadnak. A felkérésből sejthető, mennyire szállhat el az agyunk, de mi mindig abból indulunk ki, hogy mi a probléma, és ha ez megvan, akkor a szereposztástól a látványig szinte minden könnyebben megy.
R: A kőszínházban készen kapjátok a szereposztást?
FP: Volt már kérés, hogy hozzunk helyzetbe egy-egy színészt, hogy valaki játszhasson egy nagyot, akkor úgy alakítottuk a darabot. Volt, hogy próbáltunk innovatívabb szereposztást kialkudni, de bizonyos játékszabályokat be kellett tartani, így újraterveztünk, és addig rágcsáltuk a mondatokat, míg igazán passzoltak az adott színészhez. A Black Comedy teljesen új terep, hiszen itt minden adott volt, még a szöveghez sem lehet hozzányúlni.
R: Megfordítom egy korábbi kérdésemet: a kőszínházi gépezet mennyire tud a ti szabadságigényetekhez alkalmazkodni?
FP: Ez megint helyszínfüggő: ha valaki tudatosan minket hív dolgozni, arra is kíváncsi, hogy ő igazgatóként mekkora kockázatot képes vállalni. Nemsokára megyünk a Budapest Bábszínházba dolgozni, ahol a bábok miatt jóval korábban ki kell találni rengeteg dolgot: érzékeny és izgalmas párbeszéd kezdődött arról, hogyan tudunk igazodni egymás igényeihez úgy, hogy közben egyik fél szabadsága se sérüljön.
R: Nagyon mások a vidéki kőszínházi közönség reakciói, mint amihez szokva vagytok?
FP: A pesti belvárosi nézőkhöz képest egészen más nézőrétegek is megjelennek. Láttuk, hogy milyen az, amikor vidéken nevetnek egy poénon és Pesten nem, vagy épp fordítva. Érdekes látni, hogy melyik városban tud fontos lenni egy-egy új bemutató: Miskolcon az Elzának olyan sikere volt, hogy külön facebook-csoportok alakultak miatta. Budapesten sokkal nagyobb a zaj, nehezebb kitűnni, de jóval összetettebb az elvárásrendszer is.
R: Annyira megtetszett a kőszínházi levegő, hogy nekiláttatok igazgatói pályázatokat írni?
FP: Két út áll előttünk az életben maradásra: szerzünk egy saját játszóhelyet, vagy pedig betagozódunk egy kőszínházba. Egy befogadó színházban lassan építgethetnénk valamit, de ott is csak vendégek vagyunk: lassan tíz éve élünk ebben az átmeneti létben, és egyre nehezebb ezzel mit kezdeni. Izgalmas lenne megszerezni egy kőszínházat, és idővel akár feláldozni azt, hogy szűk társulat legyünk, helyette inkább a k2 szellemiségét kiterjeszteni az egész intézményre. Amikor az Új Színházat megpályáztuk pár éve, kalandvágy volt bennünk, a Pécsi Nemzeti Színház esetében viszont elhittük, hogy lehet esélyünk. Nagyon naivak voltunk, belátom. Jelenleg az igazgatóválasztás nem több színjátéknál: ha nem a megfelelő oldalhoz tartozunk, esélyünk sincs.
R: Milyen lenne az a vidéki kőszínház, ahol ti vagytok a főnökök?
FP: A mostaniaknál sokkal nyitottabb színházban gondolkodnánk: az épületet is kinyitnánk, ne legyen csak héttől tízig működő, misztikus hely a színház. Lényeges volna becsatornázni a helyet a város életébe, ahol kiállítások, találkozók, estek zajlanak. Nagy hangsúlyt fektetnénk arra, hogy a következő generáció már úgy nőjön fel, hogy színházi ízlése van: azt akarjuk, hogy elvárásokkal érkezzen a színházba. Tudom, hogy vannak műfajok és elvárások, amiket meg kell tartani, de az ízlés terén igenis lehet előre lépni.
Szerző: Jászay Tamás
forrás: https://revizoronline.com
A Csináljunk színházat! sorozatban, a Magyar Színházi Társaság „színházvezetési szabadegyetemén” – amely az NKA támogatásával valósul meg – eddig mindig tapasztalattal rendelkező, egykori vagy jelenlegi színházi vezetők voltak Csizmadia Tibor beszélgetőtársai. A 2020-as év utolsó alkalmának meghívottjai, Komáromi György, aki a pályázat előtt és után is Radnóti Színház gazdasági igazgatója, illetve Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője pályáztak, de nem kerül(het)tek ilyen pozícióba Pécsen, illetve Egerben. A beszélgetésből kiderült, mi ambicionálta őket, miért pályáztak a jelenlegi politikai-kultúrpolitikai helyzetben, vannak-e szakmai szempontok az értékelésben, hogyan érintette őket az, ami történt, és pályáznának-e a jövőben.
„Itt ül velem szemben két olyan ember, akik mind a ketten nagyon sok mindent elértek már ezen a pályán, és akiknek tulajdonképpen nem is kellett volna pályázni. De mégis pályáztak, mert azt gondolták, hogy a művészeti, illetve a szakmai ambíciójukat sikerül valamilyen politikai hitellé is változtatni” – mutatta be vendégeit Csizmadia Tibor, aki bevezetőjében úgy fogalmazott: a színházigazgató-választás a politikától nem független.
Véleménye és saját tapasztalata szerint Balázs Péter szolnoki megválasztásával indult az a sorozat, amelyben a Törőcsik Mariét és Iglódi Istvánt is felvonultató szakmai bizottság véleménye ellenére az önkormányzat politikai jelöltje került vezetői pozícióba, és lett jó néhány színháznak olyan igazgatója, aki a politikai állásnak megfelelően vélekedett az esztétikumról is.
Csizmadia szerint a 2008-as előadó-művészeti törvény sok sebből vérzett, de óriási fegyvertény volt, mert szakmai faktorok mentén működött a finanszírozás és a vezetőválasztás is, az utóbbi években azonban a szakmai grémiumba négy főt delegáló Előadó-művészeti Bizottság homogénné vált, és ettől az igazgatóválasztás is egyirányú lett. Ugyanakkor, tette hozzá, ebben a beszélgetésben próbáljunk meg még mindig hinni abban, hogy vannak szakmai szempontok a színházvezetői kinevezéseknél.
Komáromi György leszögezte, hogy úgy gondolja, egy intézményvezető kinevezése a fenntartó felelőssége és fenntartó feladata, tehát a kulcskérdés nem az, hogy egy politikus dönt, hanem az, hogy a szakma milyen szinten tud hatni a döntésre. „Az, hogy egy politikus kifejti a markáns véleményét, ami a szakmával ellentétes, teljesen legitim. Az a kérdés, hogy a szakma hitelesen tud-e hatni, illetve a pályázati rendszer segíti-e azt – és azt gondolom, ez egy közös érdek –, hogy valódi szakmai kritériumok mentén szülessen meg a döntés” – fogalmazott, felsorolva a néhány szempontot (a bizottság összeállítása, transzparencia, átláthatóság, számonkérhetőség, értékelés stb.). Megjegyezte, hogy az utóbbi néhány pályázatnál nagyon szembetűnő volt, hogy nem vehető komolyan a pályázati rendszer.
Komáromi a motivációiban fontosnak tartotta a csapatot, amelyet Bérczes László, Benkó Bence, Fábián Péter és Göttinger Pál alkottak. Elemezte a csapat összetételét, elmondta, hogyan alakult ki organikusan, és kiemelte, hogy bár az ő neve állt a pályázaton – mint egy intézményvezetői tapasztalattal bíró, menedzseri képességekkel rendelkező személy, aki összefogja a művészi törekvéseket és az álmokat –, de a beadott anyag közös munka eredménye. Beszélt arról is, hogy mielőtt ennek nekifogtak, találkoztak a helyi politikusokkal azért, hogy meggyőződjenek, nyílt a pályázat, a meghirdetett kritériumok mentén dől el, ki lesz a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója.
Szőcs Artur elmondta, igyekezett politikától független maradni, de művészileg zsákbamacskát nem akart árulni, ezért az egri városvezetőket meghívta a miskolci rendezéseire. Nem naivan és nem ötletszerűen, hanem a miskolci színház egri bérleteseinek és jegyvásárlóinak a számát figyelembe véve indult a Gárdonyi Géza Színházért, arra viszont nem gondolt, hogy „ilyen harmadik felvonás lesz”. Beszélt arról, hogy színházcsinálónak tartja magát, nem pályázatírónak, így az idegen terep sikertelensége egyáltalán vett vissza a szakmai motivációjából, és alapos átgondolás után akár újra pályázna. Arra a kérdésre, hogy ki a pályázat címzettje, Szőcs úgy válaszolt, az ember magának írja, egyfajta gondolatösszegzésként, és írja a fenntartónak, ugyanakkor – tette hozzá – egy pályázatból, még akkor sem derül ki, hogy az illető tehetséges-e, ha azt megnyeri. Ha pedig nem nyeri meg, a bizonyításra nem kap lehetőséget.
Bár Komáromi György szerint nagyon kicsi az önkormányzat kompetenciája abban a tekintetben, hogy milyen színházat szeretne, és „nagyjából rendben levőnek” tartotta a kiírásokat, mindketten úgy vélték, az lenne az ideális, ha van egy pályázati standard, amihez az adott önkormányzat hozzáadja a saját elvárásait, és azt is kívánatosnak gondolták, hogy valódi visszajelzést és értékelést kapjanak a pályázók. Komáromi elégtelennek tartva a szakmai diskurzust, a szakmával szemben is kritikát fogalmazott meg: az igazgatói pályázatok tartalmáról kellően mély, komoly elemzések sem a szakmai bizottságok, sem a helyi testületek részéről, sem a szaklapokban sem készültek, és ezzel Szőcs Artur egyetértett. Komáromi szerint jelenleg a legfontosabb pályázatírói kvalitás a bukástűrés, de leginkább az okoz neki keserűséget, hogy „színvonaltalan az, ahogyan egy bekezdésben összefoglalják, hogy a bizottság mit gondol a pályázatokról. Egyszerűen kikerüli magát a problémát, nem elemez, és semmi nem derül ki belőle – fogalmazott. – Az a mai pályáztatási rendszernek, az egész szisztémának a rákfenéje, hogy kikerülik a felelősséget, és nem értékelik a pályázatot.” Komáromi úgy gondolta, sokkal fairebb vagy szakmaibb lenne a döntés, ha arról születne a döntés, a pályázó alkalmas vagy sem, a végső döntést pedig politikusok hoznák meg. Esett szó arról is, hogy létkérdés elnyerni a társulat szavazatát, de külső és a belső pályázók között jelentős helyzeti egyenlőtlenségek is kialakulnak.
Bár abban Komáromi György nem értett egyet Csizmadia Tiborral, hogy adminisztratív eszközökkel két ciklusra kellene korlátozni az igazgatói mandátumok maximális idejét egy intézményben, abban mindhárman egy platformon voltak, hogy hogy egy ideális világban egy pályázat megteremti a változás, a megújulás és a szakmailag gyümölcsöző találkozások lehetőségét. A mandátum lejárta előtt egy-két évvel már kompetens szakemberek értékelik az igazgatói teljesítményt a pályázathoz képest. Abban megegyeztek, hogy a magyar színházi mobilitás igen alacsony földrajzi értelemben, az egzisztenciális függés pedig jelentős. Abban is azonos véleményen voltak, hogy nincs előrelépési, fejlődési lehetőség színházméret és az azzal járó felelősség tekintetében, egy kis színház igazgatói székéből nem lehet az életkor előrehaladtával, megfelelő tapasztalatokkal fokozatosan eljutni egy többtagozatú színház vezetéséig. A jelenlegi harmincas, negyvenes generációnak a színházigazgatás nem jelent karrierlehetőséget, sőt a rendszerben messze kerül attól, hogy felelős pozíciókban ezeket a vezetői készségeket és képességeket megszerezze.
A Csináljunk színházat! következő alkalmával is a pályázatokról beszélget Csizmadia Tibor. Az NKA támogatásával létrejövő beszélgetésre 2021. január 11-én 17 órai kezdettel kerül sor, a vendégek a csapatával a Pécsi Nemzeti Színház vezetésére pályázó Bodor Johanna, valamint a szombathelyi Weöres Sándor Színházra szintén egy teammel pályázó Harsányi Sulyom László lesznek. Az eseményt, amelyet az aktuális járványügyi előírások betartásával, közönség jelenléte nélkül szervezünk, ezúttal is élőben közvetítjük.
forrás: https://papageno.hu/
A Magyar Színházi Társaság sorozatának vendégei Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója, illetve Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője volt. A beszélgetésből kiderült, mi ambicionálta őket, miért pályáztak a jelenlegi politikai-kultúrpolitikai helyzetben, vannak-e szakmai szempontok az értékelésben, hogyan érintette őket az, ami történt, és pályáznának-e a jövőben. Papp Tímea beszámolója.
„Itt ül velem szemben két olyan ember, akik mind a ketten nagyon sok mindent elértek már ezen a pályán, és akiknek tulajdonképpen nem is kellett volna pályázni. De mégis pályáztak, mert azt gondolták, hogy a művészeti, illetve a szakmai ambíciójukat sikerül valamilyen politikai hitellé is változtatni” – mutatta be vendégeit Csizmadia Tibor, aki bevezetőjében úgy fogalmazott: a színházigazgató-választás a politikától nem független.
Véleménye és saját tapasztalata szerint Balázs Péter szolnoki megválasztásával indult az a sorozat, amelyben a Törőcsik Mariét és Iglódi Istvánt is felvonultató szakmai bizottság véleménye ellenére az önkormányzat politikai jelöltje került vezetői pozícióba, és lett jó néhány színháznak olyan igazgatója, aki a politikai állásnak megfelelően vélekedett az esztétikumról is.
Csizmadia Tibor szerint a 2008-as előadó-művészeti törvény sok sebből vérzett, de óriási fegyvertény volt, mert szakmai faktorok mentén működött a finanszírozás és a vezetőválasztás is, az utóbbi években azonban a szakmai grémiumba négy főt delegáló Előadó-művészeti Bizottság homogénné vált, és ettől az igazgatóválasztás is egyirányú lett.
Ugyanakkor, tette hozzá, ebben a beszélgetésben próbáljunk meg még mindig hinni abban, hogy vannak szakmai szempontok a színházvezetői kinevezéseknél.
Komáromi György leszögezte, hogy úgy gondolja, egy intézményvezető kinevezése a fenntartó felelőssége és fenntartó feladata, tehát a kulcskérdés nem az, hogy egy politikus dönt, hanem az, hogy a szakma milyen szinten tud hatni a döntésre.
„Az, hogy egy politikus kifejti a markáns véleményét, ami a szakmával ellentétes, teljesen legitim. Az a kérdés, hogy a szakma hitelesen tud-e hatni, illetve a pályázati rendszer segíti-e azt – és azt gondolom, ez egy közös érdek –, hogy valódi szakmai kritériumok mentén szülessen meg a döntés” – fogalmazott, felsorolva a néhány szempontot (a bizottság összeállítása, transzparencia, átláthatóság, számonkérhetőség, értékelés stb.). Megjegyezte, hogy az utóbbi néhány pályázatnál nagyon szembetűnő volt, hogy nem vehető komolyan a pályázati rendszer.
Komáromi a motivációiban fontosnak tartotta a csapatot, amelyet Bérczes László, Benkó Bence, Fábián Péter és Göttinger Pál alkottak.
Elemezte a csapat összetételét, elmondta, hogyan alakult ki organikusan, és kiemelte, hogy bár az ő neve állt a pályázaton – mint egy intézményvezetői tapasztalattal bíró, menedzseri képességekkel rendelkező személy, aki összefogja a művészi törekvéseket és az álmokat –, de a beadott anyag közös munka eredménye.
Beszélt arról is, hogy mielőtt ennek nekifogtak, találkoztak a helyi politikusokkal azért, hogy meggyőződjenek, nyílt a pályázat, a meghirdetett kritériumok mentén dől el, ki lesz a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója.
Szőcs Artur elmondta, igyekezett politikától független maradni, de művészileg zsákbamacskát nem akart árulni, ezért az egri városvezetőket meghívta a miskolci rendezéseire. Nem naivan és nem ötletszerűen, hanem a miskolci színház egri bérleteseinek és jegyvásárlóinak a számát figyelembe véve indult a Gárdonyi Géza Színházért, arra viszont nem gondolt, hogy „ilyen harmadik felvonás lesz”.
Beszélt arról, hogy színházcsinálónak tartja magát, nem pályázatírónak, így az idegen terep sikertelensége egyáltalán vett vissza a szakmai motivációjából, és alapos átgondolás után akár újra pályázna.
A kérdésre, ki a pályázat címzettje, Szőcs úgy válaszolt, az ember magának írja, egyfajta gondolatösszegzésként, és írja a fenntartónak, ugyanakkor – tette hozzá – egy pályázatból, még akkor sem derül ki, hogy az illető tehetséges-e, ha azt megnyeri. Ha pedig nem nyeri meg, a bizonyításra nem kap lehetőséget.
Bár Komáromi György szerint nagyon kicsi az önkormányzat kompetenciája abban a tekintetben, hogy milyen színházat szeretne, és „nagyjából rendben levőnek” tartotta a kiírásokat, mindketten úgy vélték, az lenne az ideális, ha van egy pályázati standard, amihez az adott önkormányzat hozzáadja a saját elvárásait, és azt is kívánatosnak gondolták, hogy valódi visszajelzést és értékelést kapjanak a pályázók.
Komáromi elégtelennek tartva a szakmai diskurzust, a szakmával szemben is kritikát fogalmazott meg: az igazgatói pályázatok tartalmáról kellően mély, komoly elemzések sem a szakmai bizottságok, sem a helyi testületek részéről, sem a szaklapokban sem készültek, és ezzel Szőcs Artur egyetértett.
Komáromi szerint jelenleg a legfontosabb pályázatírói kvalitás a bukástűrés, de leginkább az okoz neki keserűséget, hogy „színvonaltalan az, ahogyan egy bekezdésben összefoglalják, hogy a bizottság mit gondol a pályázatokról.
Egyszerűen kikerüli magát a problémát, nem elemez, és semmi nem derül ki belőle – fogalmazott. – Az a mai pályáztatási rendszernek, az egész szisztémának a rákfenéje, hogy kikerülik a felelősséget, és nem értékelik a pályázatot.”
Komáromi úgy gondolta, sokkal fairebb vagy szakmaibb lenne a döntés, ha arról születne a döntés, a pályázó alkalmas vagy sem, a végső döntést pedig politikusok hoznák meg. Esett szó arról is, hogy létkérdés elnyerni a társulat szavazatát, de külső és a belső pályázók között jelentős helyzeti egyenlőtlenségek is kialakulnak.
Bár abban Komáromi György nem értett egyet Csizmadia Tiborral, hogy adminisztratív eszközökkel két ciklusra kellene korlátozni az igazgatói mandátumok maximális idejét egy intézményben, abban mindhárman egy platformon voltak, hogy hogy egy ideális világban egy pályázat megteremti a változás, a megújulás és a szakmailag gyümölcsöző találkozások lehetőségét.
A mandátum lejárta előtt egy-két évvel már kompetens szakemberek értékelik az igazgatói teljesítményt a pályázathoz képest. Abban megegyeztek, hogy a magyar színházi mobilitás igen alacsony földrajzi értelemben, az egzisztenciális függés pedig jelentős.
Abban is azonos véleményen voltak, hogy nincs előrelépési, fejlődési lehetőség színházméret és az azzal járó felelősség tekintetében, egy kis színház igazgatói székéből nem lehet az életkor előrehaladtával, megfelelő tapasztalatokkal fokozatosan eljutni egy többtagozatú színház vezetéséig. A jelenlegi harmincas, negyvenes generációnak a színházigazgatás nem jelent karrierlehetőséget, sőt a rendszerben messze kerül attól, hogy felelős pozíciókban ezeket a vezetői készségeket és képességeket megszerezze.
A Csináljunk színházat! következő alkalmával is a pályázatokról beszélget Csizmadia Tibor. Az NKA támogatásával létrejövő beszélgetésre 2021. január 11-én 17 órai kezdettel kerül sor, a vendégek a csapatával a Pécsi Nemzeti Színház vezetésére pályázó Bodor Johanna, valamint a szombathelyi Weöres Sándor Színházra szintén egy teammel pályázó Harsányi Sulyom László lesznek.
Az eseményt, amelyet az aktuális járványügyi előírások betartásával, közönség jelenléte nélkül szerveznek, ezúttal is élőben közvetítik.
forrás: https://szinhaz.online/
Máté Gábor Kossuth-díjas színész, rendező, a Katona József Színház igazgatója reméli, hogy a fiatalok elsöprik azt a hallatlan ostobaságot, ahová sikerült belavírozni a magyar színházi szakmát. Nem érzi meghátrálásnak, hogy felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Amikor felhívtalak, hogy gratuláljak az igazgatói mandátumod meghosszabbításához, és megbeszéljem veled ezt az interjút, nem éreztem nagy boldogságot, hogy újabb öt évig direktor lehetsz.
Sose könnyű színházigazgatónak lenni, de ez most nem olyan időszak, amikor valaki azt gondolhatja, hogy komoly gondok nélkül, és csak a színházzal lehet foglalkozni. Inkább a járványügyi felelős munkakörét érzem most magaménak, és nem tudom, hogy meddig.
Nyilván a politikai környezet is nehezíti a helyzetet.
A járványüggyel karöltve nehezíti. A politikai helyzet is rettenetes. Én erről eddig úgy gondolkodtam, hogy például a Nemzeti Színházat vezetni politikai kérdés. Az soha nem lehet független a politikától. Most minden színházpályázat politikai üggyé silányult. Nézetem szerint kizárólag kulturális ügyként kellene kezelni a színházvezetést.
Most, hogy a Katona József Színház fővárosi fenntartású lett, ahol ellenzéki többségű önkormányzat van, különösebben nem kellett izgulnod, hogy igazgató maradhatsz-e?
Egyedül én pályáztam, ezért olyan fajta izgatottság, mint amilyen akár esélyesként is elfoghat egy világbajnok futót, nem volt bennem.
Azért láttuk Bán Teodóra esetét, egyedül pályázott a Szabad Tér Színház vezetésének újabb ciklusára, mégis érvénytelenítették a pályázatát.
Kétségtelen, hogy ilyen is előfordulhat. De én azt szűrhettem le, hogy az új városvezetés megbízik bennem.
Nyilván ezért is vették át a színházat, ami anyagi áldozatot jelent Budapestnek. Többen abszurdumnak tartottuk, hogy a teátrumok jelentős része viszont elkerült a fővárostól, és állami fenntartásúvá vált. Sejthető volt, hogy ezért majd hamarosan kérnek valamit. Ahogy a mostani vidéki igazgatói pályázatoknál is látható, hogy a közös fenntartás sem fenékig tejfel. Hiába szavazta meg például a helyi önkormányzat Egerben, hogy Szőcs Artúrt akarja direktornak, fölül közölték, ha nem az ő jelöltjük a befutó, akkor vissza kell fizetni az idei támogatást, jövőre pedig semmit nem adnak. A kivérzett önkormányzat pedig úgy gondolta, nincs erre a célra elbukni való hatszázmilliója.
Ennyit arról, hogy kérjenek bocsánatot azok, akik a decemberi tüntetést szervezték. Többször elhangzott bizonyos kulturális vezetők szájából, tollából, hogy azok, akik az új színházi törvénnyel kapcsolatos tüntetést szervezték, kérjenek bocsánatot, mert semmi probléma nincs a törvénnyel.
Azon a tüntetésen nem voltál ott…
Nem beszéltem, de ott voltam. Szerepel a nevem azon a rendőrségi papíron, amelyen a tüntetés engedélyeztetését kérjük. Három színház és a függetlenek indították ezt el.
Miért tartottad fontosnak a tüntetést?
Azért, mert átverték a szakmát. Minden egyeztetés nélkül, azt hazudva, hogy történt egyeztetés, ötleteltek egy teljesen új színházi törvényt. Tíz évig az Emmi-ben összehívott Nemzeti Érdekegyeztető Tanács tagja voltam, ebben ott ülnek a különböző művészeti ágak képviselői. A miniszternek elküldhetik a véleményüket, amit ő aztán mérlegel. Az elnök jelezte, hogy összehívná a tanácsot, mert tudomására jutott, készül egy új színházi törvény. A NEÉT szabályzatában szerepel, hogy minden ülés előtt öt nappal meg kell kapnunk a törvénytervezetet. A tüntetés napjának délutánján ültünk össze, és egy államtitkár ledorongolt pár embert, többek között engem, hogy hogyan képzeljük, hogy tüntetést szervezünk. Ez az új törvény semmi rosszat nem tartalmaz. Eközben osztották ki a törvény szövegét. Így hogyan véleményezhettük volna?
A vélhetően a tüntetés hatására módosult színházi törvényt milyennek tartod?
Ez most kiderült a vidéki igazgatóválasztásokkor. Feltételezhetjük persze, hogy az újonnan megválasztott igazgatók jól végzik majd a munkájukat, de nem véletlen, hogy bizonyítottan színházteremtő képességűek nem kapták meg azokat a színházakat, amelyeket megpályáztak. Már a szakmai bizottságokat úgy állították össze, hogy előre kódolható legyen a végeredmény. A pécsi győztessel, Lipics Zsolttal például semmi bajom, anno itt volt a Katonában gyakorlaton, nagyon kedveltem. De akár Bodor Johanna, akár a K2 Színház pályázatát nézem, mindkettő újfajta progresszivitást ígér. A szombathelyi győztest, Szabó Tibort is kedvelem, de ott pedig Mohácsi János nem kapott meg egy olyan lehetőséget, amire az eddigi pályája alapján bőven rászolgált volna. Egerről ne is beszéljünk, Szőcs Artúr pályázata abszolút ígéretes volt. Nyilvánvaló, hogy egyfajta bebetonozása történik valaminek a színház területén is. Ott Blaskó Balázs, az addigi igazgató, még néhány hónappal ezelőtt azt közölte, hogy nem is indul. Most viszont megint ő lett az igazgató.
Ez azt jelentheti, hogy minden új pályázat esetén, kivéve azt a négy színházat, amelynek a főváros a tulajdonosa, elfoglalnak egy-egy színházat?
Nem elfoglalnak, hanem nem adják oda az újító szándékúaknak. Ha azok ültek volna a szakmai bizottságban, akik az egri, a pécsi, a szombathelyi teátrum sorsát eldöntötték, akkor könnyen lehet, hogy az én pályázatom is másként alakul.
Feltehetően a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsával kapcsolatban sem az objektivitás a döntő. Abból, ami ott történt, és még történik, sikerült talpra állnod?
Ha film lennék, akkor azt válaszolnám, hogy még tart az „utómunka”.
A nyár közepén még azt nyilatkoztad, nem adod fel.
Így van. Nem is hátráltam meg. Nézőpont kérdése, hogy mit nevezünk meghátrálásnak. Úgy is lehet értelmezni azt, hogy felálltam, hogy meghátráltam, de úgy is, mint egy gesztust: ez annyira nincs rendben, hogy így nem tudom vállalni.
Többen dühösek azokra, akik felálltak, azt gondolják, hogy ez taktikai szempontból nem volt szerencsés. Ha még mindig állásban lennétek, sokkal nehezebb lenne oda vonalas embereket betenni, és az ellenállás is még erősebb lehetett volna.
Ha maradunk, akkor is mindent be lehet darálni, ahogy ez már részben sikerült is. Nem arról volt szó, hogy elismerik azok munkáját, akik maradnak, hiszen kígyót-békát kiabáltak ránk. Miért akarnék maradni egy olyan helyen, ahol a kuratórium tagjai azt állítják, hogy ami az egyetemen folyt, az szakmai szempontból „alacsony színvonalú”. Ezzel azt üzenték, hogy ezt nem tartják jó iránynak.
Te meg ezzel szemben üzenhetted volna azt, hogy teszel a kuratóriumra.
De ha maradok, azzal azt üzentem volna, hogy elfogadom a kuratóriumot. Persze ez nem azt jelenti, hogy megkérdőjelezem azokat, akik maradtak. Jól teszik. Felelősséget vállalnak a diákjaikért. Én ilyen szempontból könnyű helyzetben voltam, hiszen a tanítványaimnak már csak másfél évük van hátra. Remélem, sikerül elfogadtatni ezt a félévüket, ha nem, az újabb arcátlan disznóság. Ilyenkor már a fő hangsúly a színházi gyakorlaton van. Olyanfajta tanítást ebben a szituációban nem tudnék végezni, aminek valódi értelme lenne. Járványban, online már tanítottam eleget tavasszal.
Gondolom, azért tartjátok a kapcsolatot.
Persze. Hetente, tíznaponta vannak a Zoomon keresztül ülések, megbeszéljük, mi történik velük, és hogy szakmai szempontból mit kellene éppen csinálni. Székely Kriszta pedig vállalta, hogy elviszi az osztályt a tanulmányaik végéig. Az osztályvezető feladata ebben a periódusban konzultálni, megnézni, hogy mit dolgoznak. Ha nem lenne járvány, most az időm egy részét azzal tölteném, hogy nézném az éppen készülő vizsgákat. Járnám az országot és a várost, hogy lássam a diákjaimat azokon a helyeken, ahol éppen fellépnek. Ezt így is meg tudom tenni, csak nem kapok érte fizetést.
A Katona József Színházban időnként konkrét aktualitásokhoz is hozzászóltok a produkcióitokkal. Általában ezekből lesznek a balhék, miközben többek szerint már túl kevés nálatok az ilyen ütős aktualitás. De Elfriede Jelinek A királyi úton című műve abszolút ilyen. Ebben a populizmus természetrajzát adjátok, Elek Ferenc pedig Donald Trumpot alakítja erősen karikírozva.
Általában nem azt nézzük, hogy mi az aktuális, hanem társadalmi folyamatokat figyelünk, és azt, hogy mi az, ami ezekből színpadon jól jeleníthető meg. Természetesen szükség van a jelenre reflektáló darabokra. Ha valaki elolvassa Bulgakovnak a Molière úr élete című remekét, akkor megérti, hogy Molière is így dolgozott. Volt egy időszak, amikor elment borbélyhoz munkafelvevőnek. Ma is vannak olyanok, akik a fodrászoknál beírják, ki hányra megy, és fogadják a vendégeket. Molière ebben a minőségében leginkább fülelt. Figyelte, hogy miről beszélnek, mi foglalkoztatja az embereket, sztorikat lesett el. Ezeket később beépítette a darabjaiba. A nézők pontosan tudták, hogy mire akar reflektálni. Ez a színháznak mindig is életszagú feladata volt. Mindig figyelni kell a környezetünket, ebből merítünk.
Egy korábbi interjúban mondtad, ha idáig jut a helyzet, hogy bármit el lehet hitetni az emberekkel, azért a társadalom is felelős, az értelmiség pedig különösen, hogy hagyta ezt. Mennyiben felelős az értelmiség?
Hú, de nehéz kérdés ez! Talán nem volt elegendő szava, és talán nem voltak eléggé érvényesek azok az értelmiségi figurák, akik megpróbálták a problémákat megfogalmazni, vagy sok esetben rosszul ítélték meg, hogy mi lehet a helyes cselekvési irány.
Azt is érzed, hogy bizonyos helyzetekben te sem szólaltál meg, amikor kellett volna? Színházigazgatóként, a társulat érdekeit is szem előtt tartva, óvatosabbnak kell lenned, mint amikor nem feleltél másokért.
Ez kétségtelen. Hibás felfogásnak tartom, ha valaki egyfajta politikai térbe tereli a saját színházát. Alkotó művészekről vagy őket kiszolgáló emberekről van szó, akiknek a világról való gondolkodását nem uniformizálhatom. Hadd gondoljon mindenki mást. Lényeges az is, hogy a nézők nyitottan gondolkodó művészi közeggel találkozhassanak, ne szekértáborral. A produkcióink is különféle súrlódások, konfliktusok, művészi eszmények és igazságok összecsapásaiból jönnek létre. Akkor lesz az előadás élő, ha abba mindenkinek a gondolata, a világról való elképzelése belekerül.
Mégis vádoltak titeket azzal, hogy az SZFE-n nagyon egyféle ideológiát képviseltek, nevezetesen liberális nevelés zajlik. A Katona és környékéről pedig túl sokan tanítanak. Ebben semmi igazság nincs?
Az utóbbiban nyilván van igazság, mert ez tényszerű. A Katonából biztos, hogy többen tanítanak, mint más színházakból. De mondjál nekem olyan színházat, ahol szerződtetett rendezők vannak! Ha nem lennének szerződtetett rendezőink, akkor ez már nem is igen lenne igaz. Kétségtelen, hogy látható egy műhely, amely főleg az egykori kaposvári és szolnoki színházból eredeztethető. Ez a színházi ízlés, amely leginkább befolyásolta a magyar színházat. Ennek meghatározója a Katona volt, vagy valamilyen értelemben talán még mindig az. Ez az ízlés, játékmód, gondolkodásmód, ami erőteljesebben van jelen. De az nem igaz, hogy kizárólagosan. Mondjuk, egy Horváth Csaba- vagy egy Zsótér Sándor- osztály közel sem fedi le a Katona gondolkodásmódját. Novák Eszter és Selmeczi György sem köthető hozzánk. A most éppen osztályt indított Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila színházeszménye megint csak más. Arról, amivel megvádolták a színművészetit, hogy liberális képzés zajlik benne, szó sincs. Erre idő sem lenne. Hogy az ember hogyan gondolkodik, mi történik a világban, arról természetesen színdarabokon keresztül beszélünk. Leginkább a gondolkodás sokszínűségét igyekeztem megértetni a különböző darabokból, szerepekből. Mindenkinek a szerepe igazságát kell képviselnie, nem pedig valamelyik politikai oldalnak a túlzott elfogadását. Ezzel együtt az SZFE nem csupán a színházi intézetből áll, sokféle képzés folyik, amihez a Katonának és úgymond a „körének” végképp semmi köze nincs.
Szerinted mi lesz most az egyetemen és a színházi életben?
Nagyon rossz előérzetem van. Annyi reményem van, hogy esetleg a fiatalok elsöprik azt a hallatlan ostobaságot, ahová sikerült belavírozni a magyar színházi szakmát. Remélem, hogy ezt úgy, ahogy van, fölül fogják tudni írni. Mire ez bekövetkezik, megjósolható, hogy én már nem leszek aktív.
forrás: https://168ora.hu/