A szakadó eső dacára is rengetegen voltak kíváncsiak a 7. Ördögkatlan Fesztivál öt napon keresztül négyszáznál több programjára. A színházi mezőny rendkívül erős volt, a koncertek helyett néha a népzenészek hajnalig tartó mulatozására esett a választás. Szubjektív összegző az idei Ördögkatlanról.
Száz éve született Bohumil Hrabal - rá felolvasásoktól kezdve vurstlin át falfestménnyel emlékeztek. Öt éve hunyt el Cseh Tamás, a fesztivál örökös fővédnöke - őt idézték szinte minden koncerten, szállt érte dal és lufi.
A hetedik Ördögkatlan öt napján 40-45 ezren szórakoztak, őket még az első napok alatt állandóan érkező felhőszakadás sem tudta elkedvteleníteni a négyszáznál is több programot kínáló fesztiváltól a látogatókat. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Beremend és a Vylyan terasz öt napig újfent "nem normális" emberekkel volt tele. Szubjektív élménymorzsák a Pécsi STOP tudósítójától.
Csöndjeid voltunk, szevasz Tamás!
Öt éve már, hogy elment Cseh Tamás - emlékszem, mikor jöttek a hírek, épp otthon rostokoltam Szegeden, se nyári munka, se pénz, se Ördögkatlan. Barátaim persze lenn, én hívtam őket a rossz hírrel. Nem örültek, nagyon nem.
Most, öt évvel később körülbelül másfél órával a tervezett megemlékezés előtt irdatlan nagy felhőszakadás esett a Szársomlyótól délre, mindenkit bőrig áztatva. Lesz így műsor? - kérdem a sajtóirodán, mire megnyugtatnak: ha szakad, akkor is megtartják, esőhelyszín nincs. Kabátot fel, irány a focipálya, kedélyes cuppogással kísérve. Ott már százak állnak, tanulják kórusműként az évtizedes dalokat: Budapest (kicsit kurtítva, Éva most nem áll a bizottság előtt), Ten Years After és a Csönded vagyok. A felső és alsó szólamok rendbetétele után kihozzuk a héliumos lufikat, mindenki megmarkol jó párat, az időközben szelíd csepegéssé vált felhőszakadás ellen esernyőként védenek.
Várjuk, hogy augusztus 7-én négy percet késsenek a harangok, és 17:04-kor kezdjenek zúgni, emlékezve az öt évvel ezelőtt elment dalnokra - utána kezdjük az éneket, lantkísérettel. A vidám színű lufik ellenére komoly ünnepélyesség ereszkedik a pár száz emberre, a mosókonyhában kitalált nagy világmegváltások reménytelensége eléggé fojtogat. Jön a
Csönded vagyok utolsó versszaka, és mikor elhangzik a "Most elmondtam" rész, lassan elengedjük a lufikat. Szállnak némán, a tömeg is egyre elcsuklóbb hangon fejezi be a dalt, és dúdolja a dallamot, párásodnak a szemek, feltűnnek az ég felé emelt laposüvegek, meg a zsebkendők. Szevasz, Tamás! - a lufik pedig szállnak.
Szállnak Horváthországba.
A nagyharsányi Rómeó és Júlia és a velünk élő államszocializmus
Minden Ördögkatlan legnagyobb csemegéi a Baranyában nem igen látható színházi előadások, és egyben ez is a fesztivál rákfenéje: túl sok ember akar bejutni a darabokra, a túl kevés helyre - a sorszámokért folytatott harc már hajnalban el szokott kezdődni. A palkonyai faluház sajnos nem éppen alkalmas az előadások befogadására, a nagyharsányi és kisharsányi tornatermek hamar befulladnak a párába és melegbe. De ez van, nincs mit tenni ellene, mindenki így készül: legyezőnek való műsorfüzet és minimum fél liter hideg víz. Mert megéri.
Tikkadt szöcskék, füstölthús-szagú élet és az elhallgatott félmúlt
A fizikai színházi rendező-koreográfus osztály Toldi című előadása (rendező: Horváth Csaba) Arany János veretes, iskolai órákon halálba unt balladáját szabadítja ki a könyvből, és tölti meg élettel. A fizikai színházasok pár kellékkel (ablaktábla, festőhenger, vödör, tatami) vázolják fel a szikár pusztán tikkadó béreslegényeken át Toldi küzdelmét a nádi farkassal, vagy a cseh vitézzel. Az osztály minden tagja rendkívül jól képzetten viszi végig az amúgy egy kis kurtítást igénylő 19. századi szöveget, és bár az előadás néhol pusztán a látvány miatt dolgozik, a csapat tökéletesen kimunkált beszéd- és énekhangja nem csuklik a kétórás előadás végére sem.
És ha már csemege, az egyik legjobb idei darab Gerlóczy Márton azonos című regényéből készült A csemegepultos naplója (Göttinger Pál rendezésében), melyben Ötvös András bábszínházat játszott sonkákból, plüss-libákból, lópárizsiból, csomagolópapírból. Ötvös lubickolt a kiélt író-csemegepultos szerepében, a közel kétórás darabot egyenletesen magas fokon játszotta végig, miközben egy-egy kellékből alakított ki komplett szereplőket, akik Márczy Lali füstölthús-illatú életét színesítik a kétezres évek eleji Budapest romkocsmás világában.
A nagy röhögések mellett a komolyabb dolgok is előkerültek az idei színházi palettán. Pintér Béláék a táncházmozgalom örvén mutattak be egy nehéz tabukkal terhelt történetet az ember bűnös vágyairól Titkaink címen, melyben vastagon benne van az ügynökmúlt, a mindenki megfigyelt érzés, és a velünk élő államszocializmus is. Pintér Béla és társulata pontosan meséli el a kibeszéletlen félmúlt történéseit, a darab jó pár pillanata okozott a hatvanfokos hőség és őserdei páratartalom ellenére jeges verítéket, a szocializmusból kinövő nemzetiek mostani ténykedéséről mutatott tabló pedig nyílt színi tapsot eredményezett.
"Szegény ember Koloniból ne basszon kulákkal!"
A múlt került terítékre a k2 Színház ősbemutatóján, A nagyharsányi menyasszonyban is. A fiatal kaposvári színművészekből álló társulat Ördögkatlan előtt már leköltözött Nagyharsányba, és az ott élők történeteiből állították össze darabjukat, melyben a helyi színkör nagy gondba kerül: a menyasszonyt az apja eltiltotta a társulattól, hogy ne találkozzon az ördöggel (illetve az őt alakító kolonibeli szegény bányásszal), a macskát játszó Kálmánkát pedig előző éjjel a Hortobágyra deportálták. Az eke sem megy jól az őt alakító színjátszónak, és a magánéleti feszültségek is agyonvágják a próbát. És különben is, a kulák menyasszony a párttitkárnak lett ígérve, hogy megmaradjon a bánya, a színkört meg úgy is betiltják, mint előző héten a reformátusokat. (Koloni pedig a nagyharsányi hegy oldalán fekvő, mára elnéptelenedett településrész volt, ahol jobbára napszámosok és szegény bányászok éltek, eredetileg Kolónia volt a neve -a szerk.)
A társulat (Piti Emőke, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Rózsa Krisztián, Viktor Balázs; dramaturg: Kautzky-Dallos Máté, rendezte: Benkó Bence, Fábián Péter, rendezőasszisztens: Erdélyi Adrienn) bő humorral oldotta a tragikus végkifejlet felé robogó történetet, rendkívül jól használták fel a pajta előtti teret, a rajta álló rozsdás gépeket, a település fölötti hegyet, hogy bemutathassák a Rákosi-korban játszódó nagyharsányi Rómeó és Júlia történetét, mely nem így, de hasonló formában a való életben is megesett.
Tabuk és az igazságosság
Kisharsányban is zajlott a színház, a lengyel előadásokon és a Faluturistákinteraktív répaszedős szájtszíingjén túl is. A településre az F. A. Q. Társulat költözött le, hogy a Kovács Udvarházban az egykori istállóban hozzák létreTabu című darabjukat, mely az elhallgatott titkokra helyezte a hangsúlyt - és még a nézők titkai is szerepeltek az előadásban. A kissé lazán kapcsolódó etűdökben láthattunk első randiról késő férfi miatt idegeskedő nők gondolatait, zseniális, szakításig eljutó randevút csak instrukciókból álló párbeszéddel, legjobb barát-választást és még sok más sztorit.
A másik "állandó" társulat Kisharsányban a szentesi drámatagozat volt, a három osztály öt nappal a fesztivál előtt költözött le, hogy közös munkával hozzanak létre produkciókat, a rendező tanárok mellett egy-két volt diák segítségével. Az elsősök a fiatalkori testkép, a szerelem, az első csók-szex-kétségbeesés témakörben dolgoztak, a másodikosok Amélie történetén keresztül mutatták be az életet csodákkal és azok nélkül. A harmadévesek a miltoni alapgondolat, az igazságosság, az erő és hatalom relációin gondolkodtak el abszurd módon, így került a darabba a favágók dala, Ninive pusztulása, és egy chaplini némajáték a kekeckedő BKV-ellenőrről többek közt. Az elballagott drámaisokból álló exek pedig a szegedi Thealter fesztiválon létrehozott Gyűlölni nem... címmel mutatták be darabjukat, melyben az események után huszonöt évvel a város vezetői úgy vélik, Antigoné és Kreón puszipajtások voltak, így a szobornak is ilyennek kell lennie, mert hát ki emlékszik már a régi eseményekre.
Kisharsányi mulatozás, nagyharsányi fesztiválköztársaság
Idén, dacára a nagyharsányi koncertdömpingnek, az igazi mulatság Kisharsányban tartott lakodalmat. A Kovács Udvarházban a Médiawawe csapatának jóvoltából minden este népzenészek álltak neki, hogy pitymallatig tartó vigadalomba kergessék a fesztiválozókat, több órás zenéléssel. Első este a szentesi Ballabox profi bölcsészrockja (amelyről Both Miklós hirtelen azt hitte, hogy Sziámit hall) után a Babra zenekar és a Csángálló húzta a nótákat, majd a két csapat hajnalban közös zenélésbe is belevágott, amit csak a felhőszakadás tudott széjjelkergetni. Az öt napban legtöbbször a Csángálló nyomta a mulatozás zenei részét, bár volt olyan, hogy kidőlésük után spontán álltak össze bandák játszani, jobbára egy-egy tájegység népdalait.
Nagyharsányban a Quimby hozta a szokásos formáját, a Kiscsillag feszes koncerttel zárta a fesztivált, Lovasi András egyszerre volt a rocksztárság parafrázisaként vicces és nevetnivaló. A francia Wombo Orchestráról bebizonyosodott újfent, hogy egyként jól áll nekik a nagyszínpad, vagy egy tenyérnyi hely, és nagyon jól szólt tőlük a Meggyújtom a pipám kezdetű dal, amit legtöbben a Besh O Dromtól ismerhetnek. Az Árokpart Bárnál a Svjata Vatra varázsolta el a közönséget, a Junkie Jack Flash embertelen bulit teremtett, a Tablespoon zenekar pedig - miután a csütörtöki felhőszakadás elmosta a koncertjüket - Lenthár Balázs kocsmablues-os fellépésén a szünetekben nyomta a grunge-ot.
Az öt napban arra is rá lehetett jönni, hogy zenész és író közt lassan már nincs sok határvonal, a Rájátszásban szereplő Grecsó Krisztián, Háy János, Erdős Virág (kinek a koncerten elég népes rajongótábora volt) versei, dalai nagyon jól tudtak megszólalni a zenészek (Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Egyedi Péter, Sárközy Zoltán, Jancsovics Máté, Kollár-Klemencz László) hangszerelésében, de vice-versa is működött a dolog. Rengeteg élmény jött az öt napban össze, és még így is rengeteg mindenről sikerült lemaradni, néha az egyszerre két helyen való előfordulásnál is valami harmadik programért fájt volna a szív.
Fárasztó öt nap volt, az elejét elkedvtelenítette az állandósulónak tűnő esőzés, de senkivel nem cserélnénk el - a beázott sátron és ruhákon kívül - az élményt, mikor pitymallatkor kutyagol "haza" jó barátokkal, vagy koncerten csápol; a hatvan fok dacára veri le a jeges veríték egy-egy színdarab erősebb jelenete láttán; csillagos ég alatt elmélkedik, vagy ezer éve nem látott barátokkal összefut, és az "igyunk meg egy fröccsöt" felkiáltásból egy délután kettőtől hajnal ötig tartó beszélgetés lesz - esetleg zene nélkül tangózik-keringőzik egy szép színészlánnyal a kultikus kisharsányi büfében.
Így, nem-normálisan jó lenni, mert ez lenne a normális.
Szevasz Tamás! 