„Végiggondoltam: nem tudok és nem is akarok többet mondani a döntésemről” – hárította el interjúkérésünket Rátóti Zoltán, aki múlt hétfőn, a Csiky Gergely Színház évadnyitó társulati ülésén mondott le az igazgatói posztról családi okokra – második gyermeke születésére – hivatkozva. Felvetésünkre, hogy nemcsak távozásáról, hanem teljes direktori ciklusáról szeretnénk vele beszélgetni, az igazgató – akinek lemondásra már a kaposvári közgyűlés is rábólintott – csak annyit válaszolt: „Ez még korai lenne”.
Rátóti Zoltán szinte napra pontosan kinevezése hatodik évfordulóján jelentette be távozási szándékát: a közgyűlés 2010. augusztus 21-én döntött úgy, a Csiky társulatában a kilencvenes évek elején megfordult színészt ülteti a Schwajda György halálát követően megüresedett igazgatói székbe – állítólag az elhunyt direktor utolsó javaslatai egyikeként. A posztra amúgy a győztes mellett négyen pályáztak: a kaposvári kötődésű rendező, Keszég László mellett a Csiky csúcskorszakának egyik ikonikus művésze, Lukáts Andor, Téri Sándor, a tatabányai színház szakmai igazgatóhelyettese és Borbás János színész-jogász aspirált a vezetői állásra. A döntéshozókat – és a szakmai ítészeket – többek között Rátóti pályamunkájának az a része győzte meg, melyben a jelölt részletes és pontos ütemtervet dolgozott ki a színház épületének mintegy 7 milliárd forintra taksált rekonstrukciójára.
„A bizalom és a nyugalom fontos a sok vihart megélt kaposvári társulat számára, erre ad reményt a szakmai bizottság egyöntetű támogatása” – mondta lapunknak kinevezése után az újdonat direktor. Aki azt is hozzátette, fő célja, hogy „a kaposvári színház visszanyerje régi fényét, ez azonban nem jelenti azt, hogy támogatná a visszahozhatatlan Kaposvár-jelenség nosztalgikus ábrándjainak kergetését.”
Utóbb kiderült, tervei közül csak utóbbit sikerült megvalósítania, teljesen más művészi irányt szabva a teátrumnak, mint az a somogyi megyeszékhelyen évtizedekig megszokott volt, s felvállalta a népszínház-jelleget, s nyílt napokat szervezve a színház kapuit is a korábbiaknál szélesebbre tárta a nagyközönség előtt. A várt nyugalom viszont elmaradt, a társulatban a korábbi években kialakult törések megmaradtak, sőt, rendre újabb konfliktusok adódtak, melynek folyományaként népszerű és sikeres művészek távoztak saját, vagy éppen igazgatói akaratból. A színház gazdasági vezetésében is folyamatosak voltak a személycserék, s úgy tudjuk, komoly tartozásokat is felhalmozott a teátrum. Szintén csak pályázatában létezett a KOSZT, vagyis a Kaposvári Országos Színházi Találkozó ötlete.
„Az alapelvem, hogy a tehetség nem lehet politikafüggő. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy gondolkodik. Nem akarom senkinek a vérét vagy a fejét venni, ha másképp gondolkodik, de másoktól is elvárom e tiszteletet” – állította a Somogyi Hírlapnak bemutatkozó interjújában, ám az évek múltával egyre kevésbé sikerült megfelelnie ezen elveknek. Pedig a társulat, mely a Babarczy-érát követő zaklatott esztendők után tényleg ki volt éhezve a nyugalomra, az elején bizakodva várta a megbékélést, s hogy tényleg csak a szakmai szempontok számítanak majd. Aztán a szakmát megmérgezték az ilyen-olyan egyéni sérelmek, s nem véletlen, hogy a társulatban hatalmas volt a fluktuáció: 2010 óta – a teljesség igénye nélkül – elhagyta KaposvártCsapó Virág, Göttinger Pál, Grisnik Petra, Kaszás Gergő, Kocsis Pál, Kőrösi András,Lestyán Luca, Némedi Árpád, Sárközy-Nagy Ilona, Takács Géza, Takács Kati, pedig közülük többen a most távozó igazgató idején érkeztek. Az első Rátóti instruálta évadtól – a 2010-11-est még Schwajdától „örökölte” – nem láthatott a kaposvári nagyérdemű Mohácsi János-darabot sem, jelentősen háttérbe kerültek az amúgy is igencsak kiszolgáltatott helyzetben lévő veteránok, akiknek alig jutott szerep, de kurtán-furcsán, s meglehetősen méltatlanul ért véget Kamarell Márta művészeti titkár 1960-tól datálódó, 55 éves csikys pályafutása is.
Első saját évadában az akkor megroggyanó Bárka Színházból Kaposvárra hívta Bérczes Lászlót, s jött Göttinger Pál is, de lehetőséget kapott Tim Carroll, Dömötör Tamás, Valló Péter, Balikó Tamás és Rusznyák Gábor. Friss szelet ígért Háy János és Lovasi Andráskoprodukciója is. Sikerült darabra visszacsábítani régi kaposvári kedvenceket, Molnár Piroskátés Koltai Róbertet, sikeresen elindult a felolvasószínház – úgy tűnt, valóban megfelelő útra sikerült irányítani a színház szekerét, méghozzá egészen kiváló tempóban. Aztán fogyni látszott a kezdeti lendület, eltűnt a kísérletezés, a Kaposváron megszokott, más színházaktól eltérő feldolgozás, hang, egyre több középszerű rendezést láthatott a közönség, s megannyi filmadaptációt.
„Megható tapasztalni, a kaposvári közönség mennyire szereti a színházat, a színházát” – nyilatkozta 2011 júniusában látható örömmel az igazgató is, aki hasonló folytatást ígért. Még akkor is, ha „közel százötvenmillió forinttal csökkent az önkormányzati támogatás”.
Ez volt az első jele, hogy az anyagiakat nézve nem áll túl fényesen a színház, s az elkövetkező években folyamatosan komoly szerep jutott a pénzhiánynak: maga az igazgató is gyakran megemlítette, hogy Schwajda György időszakához képest nagyjából 65-70 százalékból kell kihozniuk egy-egy évadot. Szintén nem könnyítette a dolgát, hogy folyamatosan lebegtették a színházépület rekonstrukcióját, s noha a társulat maga módján a megpróbálta felhívni a döntéshozók figyelmét – téglajegyet bocsátottak ki, kerékpáros tekerést, kilométerfalást hirdettek –, a várt bejelentés nem történt meg. A téglajegyekből befolyt pénzt viszont így beforgatták a nézőtér többtízmilliós felújításába.
A sokszor nem túl szerencsés, meglehetősen nagy jogdíjakkal járó darabválasztás is apasztotta az amúgy is vékony büdzsét, ahogyan a megannyi, s színházi berkekből származó információink szerint a helyi művészekhez képest extra gázsiért érkező vendégművész is. Utóbbiak ráadásul nem csak anyagi szempontból jelentettek nehézséget, de a hangulatnak sem tettek jót, hiszen sok szerepet a társulati tagok legalább olyan szinten hoztak volna, mint a nagy pénzekért szerződtetettek. Vélhetően anyagi okok miatt szűnt meg – a közönség szempontjából igencsak népszerű – az újszerű, jellemzően független társulatokat – például Pintér Béláékat – Kaposvárra hívó Vendéghétfő, vagy éppen az Operabeavató, de a felolvasószínház is visszaszorult.
Ennek ellenére az igazgató 2013-tól sikeresnek ítélt meg minden egyes évadot, noha elismerte, csökkent az érdeklődés az előadások iránt, s a visszaesést nem lehetett csak a gazdasági válságra fogni. Való igaz, a nem a nevéhez köthető utolsó teljes – vagyis felnőtt, ifjúsági és gyerekbérletes – évad 19 600-as bérletszámának nagyjából hetven százalékát sikerült elérni még úgy is, hogy első saját évéhez képest ezerrel nőtt az eladott éves tikettek száma. Reálisan nézve viszont a kevesebb néző egyfajta lábbal szavazást is jelentett, emellett a kritika is gyakran kevéssé méltatón írt a darabokról. Mindezek ellensúlyozására a direktor minden egyes apró sikert komoly marketinggel támogatott meg, így egy-egy évadnyitó vagy -záró hovatovább dicsőségtábla-felolvasásnak tetszett. Degradálva valamelyest a valódi elismeréseket, hiszen egészen komoly szakmai díjak is elérték a társulatot: több évnyi böjt után például az elmúlt esztendőkben folyamatos meghívottjai voltak a Pécsi Országos Színházi Találkozónak – rendreBérczes László aktuális stúdiórendezését választottákák ki a döntnökök –, melyen díjakkal is elismerték az adott előadást. Megint más kérdés, nagyszínpadi opusz miért nem érte el az ingerküszöböt?
„Természetesen szeretném folytatni a megkezdett munkát” – mondta két esztendővel ezelőtt, első ciklusa lejártakor Rátóti Zoltán. Másodjára, mint utóbb kiderült, egyedül pályázott a Csiky igazgatói posztjára, ami persze annak tükrében nem meglepő, hogy Szita Károly polgármester már jóval korábban jelezte, a város szívesen folytatná a közös munkát. Második pályázatában a direktor a színházfelújítás mellett a társulatépítést tette központi elemmé, s a dolgozat el is nyerte a szakmai zsűri, valamint a közgyűlés tetszését – utóbbi teljes egységben bólintott rá az újrázásra.
„Voltak konfliktusaim” – ismerte el ismételt megválasztása után, míg a 2015-ös Érdemes művész kitüntetése utáni interjúban arról is beszélt, „túl kell lépni az empátián. Egy darabig működik, de nekem nemcsak az egyén, hanem az intézmény sorsáért is felelnem kell.” S ennek megfelelően újabb, többek által kifogásolt személyi döntéseket hozott, így a tavalyi évadzáró hangulata már a megérkezése előtti időket idézte. Ráadásul az elbocsátásokkal járó költségeket anyagilag is megérezte a teátrum, mely tavaly nyáron plusztámogatást kért a fenntartó önkormányzattól. Egyes hírek szerint a város pénztárcája nehezen, erős konfliktusok után nyílt csak meg – több mint húszmillió forintról volt szó –, s ettől kezdve már messze nem volt olyan felhőtlen a viszony az igazgató és a korifeusok között, mint négy-öt, de akár egy évvel korábban is.
Információink szerint ekkor – egészen pontosan, amikor nem sokkal az évadkezdés előtt kiderült, pénzügyi problémák miatt le kell venni egy darabot a bejelentett repertoárról: A két Lotti lett az áldozat – merült fel másodszor, hogy Rátóti Zoltán távozik Kaposvárról. Ám ahogyan az első esetben – amikor Vidnyánszky Attila lett a Nemzeti Színház főigazgatója, felröppent, hogy a kaposvári direktor visszatér a budapesti társulathoz, ám a hír falsnak bizonyult –, úgy ezúttal sem bizonyultak igaznak a pletykák.
Melyek mostanság, bő egy héttel a hirtelen bejelentett lemondás után éppenséggel arról szólnak, hogy a Csiky igazgatója nem feltétlenül önszántából távozott, sokkal inkább a döntéshozók mással képzelik el a – legalábbis Lázár János miniszter 9 milliárdos bejelentése után úgy tűnik – belátható időn belül megvalósuló színház-rekonstrukciót, s a családi okok mindkét fél számára kapóra jöttek.
Egyelőre annyi a biztos, szeptember elsejétől az eddigi gazdasági igazgató, Fülöp Pétermegbízott ügyvezetőként irányítja a színházat üzemeltető kft.-t, a korábbi direktor pedig december 31-ig havi öt napot tanácsadóként segédkezik. Utódát időközi pályázaton kell megtalálnia a városnak.
forrás: http://www.sonline.hu