Csíkszeredán született, ott volt középiskolás, majd Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem színészetet tanult, a Csokonai Nemzeti Színház társulatát pedig 2022 óta erősíti. Ha a rövid életrajzát nézzük a teátrum honlapján, abból nagyjából ennyi derül ki, és persze az, hogy nagyon fiatal.
Az viszont ebből a pár sorból nem látszik, valójában mennyire színes egyéniség Balázs-Bécsi Eszter. Például bármennyire is meglepő, egy időben matematikát és informatikát tanult. Négy éven át zongorázott, a fekete-fehér billentyűk mellett pedig a kézilabda is érdekelte. De néptáncolt, és népdalénekléssel is foglalkozott, valamint feltűnt több zenei formációban is. Nem véletlen, hogy Debrecenben nem csak színészként tette le a névjegyét, hanem zenét is írt darabokhoz – a Cselédekhez és az Az a szép, fényes nap című előadáshoz.
Két próba között beszélgettünk Eszterrel, éppen a születésnapja (április 10.) és a pénteki premier között.
Elég hosszú az út, akár 6-7 óra is lehet Csíkszereda és Debrecen között. Mi hozott, mi vonzott ilyen messzire, a Csokonai Színházba 2022-ben?
Azt szoktam mondani, hogy egy színész nem választja azt a várost, ahol színész lesz, hanem ott lesz színész, ahová elhívja egy színház. Engem Gemza Péter tanított az egyetemen, Kolozsváron és másodéves voltam, amikor elhívott ide játszani az Óz, a csodák csodája musicalbe, a Dorothy másodszereposztására. Harmadéven még játszottam Csíkszeredában a Csíki Játékszínnél két előadásban, talán lett volna választási lehetőségem Csíkszereda és Debrecen között, de azt éreztem, hogy szeretnék világot látni és nem egyből hazaköltözni az egyetem után.
(Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem szeretnék hazaszerződni, igazából azóta is játszottam már otthon, bármikor szívesen megyek ahhoz a társulathoz, amelynek a színházán felnőttem és amelyik miatt színész lettem, de most már inkább ide húz a szívem, Magyarországra.) Romániában osztott képzés van, ami azt jelenti, hogy három év alapképzés után már diplomáztam, ezért tudtam már 2022-ben ideszerződni. A mesteris két évet már úgy végeztem el, hogy itt társulati tag voltam.
Csík környékén gyönyörű hegyek vannak, ahhoz képest Debrecen egészen más vidék. Mennyire ismerted meg a várost, és az itteni embereket?
Négy éve élek itt, és most már otthonomként tudok tekinteni Debrecenre, nagyjából ismerem a várost is, de a hétköznapokban könnyen elveszek a Teátrum, a Csokonai Fórum és a színészház „Bermuda-háromszögében”. A hegyek és a friss levegő nagyon hiányoznak, a feszített évadok közben viszont sajnos nehezen tudok hazamenni (főleg ünnepekkor és nyáron), nagyon sok idő az út, inkább a családom szokott ideutazni,mert megnéznek minden előadásban.
A társulat nagyon hamar befogadott az első pillanattól, amiért nagyon hálás vagyok, emellett pedig nagyon sok barátot kaptam itt.
Csodálatos bemenni úgy a munkahelyre, hogy az ember olyanokkal dolgozik együtt, akik nagyon közel állnak a szívéhez és ugyanazt gondolják a színházcsinálásról és a világról, amit én.
Úgy is kérdezhetném, milyen az itteni közönség?
A debreceniekről azt mondhatom, hogy az a fajta összetartás meg pozitív értelemben vett büszkeség, ami bennük van, nagyon hasonlít arra, amiben én a székelyek között felnőttem. Emellett van egyfajta zártság is talán, ami szintén nagyon hasonló ahhoz, amiben én otthon szocializálódtam. Emiatt az itteni színházcsinálás nagyon kettős tud lenni. Mi a legnagyobb tisztelettel vagyunk a nézők iránt, nagyon fontos nekünk az, hogy szeressenek színházba járni és azt gondolom, hogy minden műfajból kínálunk előadásokat itt, a Csokonaiban. Mindenki a maga ízlése szerint válogathat az előadások közül. Személy szerint nagyon hálás tudok lenni, ha valaki elrugaszkodik kicsit az ízlésétől és esetleg eljön egy olyan előadásra, amilyen stílusút addig nem szeretett, nem látott. Általában nem szokták megbánni az emberek.
Mi mindenesetre nagyon szeretjük ezt a műfaji sokszínűséget, mert nagyon sok lehetőséget ad a szakmai fejlődésre.
Nagyon sok szerepben láthattunk eddig: melyekre emlékszel vissza a legszívesebben?
A szívemnek a legkedvesebb most az Az a szép fényes nap című produkciónk. Ez egy picit gerilla-akcióként jött létre itt a színházban, a fiatal kollégákkal összeálltunk és a nagyon feszített tempó mellett, konkrétan a szabadidőnkben, éjszakánként és próbák között alkottuk meg ezt az előadást. Ez képviseli legjobban azt, amit mi jelenleg a színházról gondolunk. Kukovecz Ákos rendező (aki nagyon jó barátom) olyan lehetőséget adott, amilyenben még nem próbálhattam ki magam soha.
Férfiszerepet játszom, a Nürnbergi Hermannt, aki egy német diplomata és egy az egyben a hanyatló nyugatot képviseli, de azt hatalmas önbizalommal.
Emellett nagyon fontos szerepem Irma Az üvegcipőben. Szívből kívánom minden fiatal színésznőnek, hogy egyszer a pályája során találkozhasson ezzel a szereppel, én mindenesetre nagyon hálás vagyok érte a színháznak és Göttinger Pál rendezőnek.
Ezek frissebbek, amit ezek mellett kiemelnék szívesen az a Marcsa (Mágnás Miska), Liza Nyikolajevna (Ördögök), Alice (Alice Csodaországban), Marie (Woyzeck), Tuna (Dzsungel könyve) és nagyon megszerettem az Abigailt a most készülő Miller-darabból.
Az idei évadban sem tétlenkedsz: hogy lehet ennyiféle szerepet, szöveget fejben tartani?
Most pénteken, április 17-én lesz a hetedik bemutatóm, ez most egy nagyon kemény évad. Szerencsére a szövegtanulással nincs problémám és azt is kifejezetten szeretem, hogy minden este más bőrbe kell bújni, minden este más világba kell belecsöppenni. Azt mondhatnám, hogy ilyenkor az embernek talán a lelke fárad picit a sok érzelemkavalkádban. Tényleg a lelkünkkel dolgozunk, mindennap ezer darabra szaggatjuk és mindennap újra össze kell raknunk.
Én általában 1500 fokon próbálok, ami sokszor jó, de most tanulom azt, hogy hogyan kell okosan spórolni és csoportosítani az energiákat. Szeretek dolgozni, szeretek lefoglalva lenni, és ha éppen nincs próbafolyamat vagy munka, már pörgök a következő projekten, olvasok, agyalok, mit lehetne csinálni...
Időnként zeneszerzőként, zenészként is hozzá tud tenni a produkciókhoz. Hogy derült ki, hogy ehhez is van érzéked?
Nagyon pici koromtól foglalkozom népdalénekléssel, az általános iskolában pedig négy évig tanultam zongorázni (suli mellett, heti egy alkalommal), de aztán egyszer csak jobban kezdett érdekelni a kézilabdázás, így abbahagytam. Viszont gimiben elkezdtem egy feldolgozásokat játszó zenekarban énekelni és újra visszamentem zongorát tanulni, de jazz-blues zongora szakra. Ekkor tanultam meg tulajdonképpen a zeneszerzés alapjait, és ekkor alakult meg az első saját dalokat játszó zenekarom is, a Kvab. Ott már nemcsak énekeltem, hanem billentyűztem is és zenét szereztem.
Eleinte inkább a dalszövegeket írtam én és a hangszerelésben tettem hozzá a magamét, aztán később már a dalírásokba is becsatlakoztam.
Az egyetem alatt volt lehetőségem vizsgaelőadásokhoz zenét szerezni, és ezt tudta rólam Kukovecz Ákos. Ő volt az első, aki mellett már ilyen félhivatalos kereteken belül zeneszerzőként dolgoztam az AZ a szép, fényes nap című előadásban. Emellett voltak produkciók, ahol hangszeren kellett játszanom, sőt olyan, ahol új hangszeren kellett megtanulni. Ezért kezdtem el harmonikázni is, a legújabb merényletem pedig az, hogy valamelyik előadáshoz kérek egy hárfát vagy egy harsonát, hátha azokon is megtanulok játszani.
A salemi boszorkányokban a lelkipásztor unokahúgát fogod játszani. Milyen szerep ez? Hogyan készülsz rá?
Kicsit később csatlakoztam a próbafolyamathoz, az egyik kolléganő helyett kellett átvennem a szerepet. Nagyon hirtelen jött ez, de azt hiszem, sikerült beérni a többieket. Nagyon megszerettem Abigail szerepét, jó ívet írt neki Arthur Miller, Horváth Illéssel pedig nagyon jó dolgozni. Nagyon jól vezet és motivál minket, tudja, hogy mit szeretne, emellett a kreativitásunkat is engedi kibontakozni. Abigail amúgy nagyon céltudatos lány és hatalmas botrányt csinál Salemben, de arra jutottunk, fontos, hogy az ő célja is valami érthető és tiszta szándék alapján legyen megközelítve, ez pedig a szerelem. Izgalmas keresgélni őt, mindeközben pedig jó a hangulat a próbákon. Szerintem jó kis előadás lesz, várunk mindenkit!
Mindig izgalmas, hogyan telik meg élettel egy-egy klasszikus darab. Bár a történet több száz évvel ezelőtt játszódik, Arthur Miller 1953-ban írta ezt a darabot. Mennyire aktuális ma?
Nyilván a konkrét boszorkányégetés és -keresés problémájával ma kevésbé találkozunk már. Ezzel szemben a számunkra ismeretlen, idegen dolgokat gyakran nehezen tudjuk értelmezni, megfogalmazni és emiatt hajlamosak vagyunk bűnbakot keresni, szóval emiatt abszolút aktuálisnak tartom.
Nem beszélve a hatalommal való visszaélésről, megfélemlítésről, ártatlan és naiv emberek megvezetéséről...
Mit ajánlasz a nézőknek, hogyan üljenek be a premierre?
Így, a főpróbahét derekán még mindig nagyon nagy hatással vannak rám bizonyos jelenetek, főként a megőrülős, ördögűzős pillanatok, emellett a kollégáim mindig meg tudnak lepni valami új színnel, ötlettel. Nem beszélve arról, hogy milyen jól játszanak!... Emellett meg gyönyörű díszletben (Mátravölgyi Ákos) és jelmezekben (Gálvölgyi Anett és Miovác Márton) fogunk színpadra állni, nagyon izgalmas zenével (Zságer-Varga Ákos) és koreográfiákkal (Hevesi Fanni) megfűszerezve. Szóval várunk mindenkit szeretettel, aki meg esetleg végigolvasta az interjút, annak visszakacsintok egy előzőleg adott válaszomra: legyenek nyitottak és kíváncsiak, mi mindenesetre azok leszünk!
forrás: https://dehir.hu