Április 23. és 26. között minifesztivállal ünnepli 2. születésnapját a Dante Közösségi Alkotótér: a szervezők izgalmas koncertekkel, kiállításokkal, workshopokkal és más művészeti projektekkel várják a közönséget a széles színházi repertoár mellett.
A fesztivá április 23-án ALL STARS kiállításmegnyitóval veszi kezdetét, az elmúlt két év DANTE-ban megjelent képzőművészei készülnek közös tárlattal. A Visualize Yourself névre keresztelt megnyitó kiállítói: Tarján Zsófi, Yossef Sayed, Lafferton Zsolt, Galambos Zsófi, Sallak Dóri, Amina Al Hassan, Zelei Diana, Bartos Letícia, Tóth József, Sárosi Dani, Freund Zsuzsa, Szabó Gergő, Farseers valamint a Szellemkép Szabadiskola másodéves hallgatói. Ezt követően Gyulay Samu második szóló koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, aki rögtön egy DJ szettel is készül a fesztivál közönségnek ASHA MUFURA néven.
Április 24-én 15 órától gyerekprogram várja a legkisebb: Csufi mamánál ez alkalommal marionett-bábok készítésével lehet majd foglalatoskodni, ezzel az egészen különleges bábtechnikával, amelynél a figura a bicebóca tántorgástól a kifinomult táncig növekszik fel a szemünk láttára. Este a DANTE zászlóshajója, Az Óceánjáró című előadás különleges formában, élőzenével szólal majd meg. A két zeneszerző Tempfli Erik és Koós-Hutás Áron közreműködésével.
Április 25-én 19 órától színpadra kerül a tavalyi szülinapi fesztiválon debütált előadássorozat egy különleges darabja, a Színészet Képes Nagykönyve (avagy hogyan építsük fel alakításunkat tíz egyszerű lépésben) amelyben Göttinger Pál a szabadegyetem, a standup és az elmélyült elemzés határán egyensúlyozva, önfeledt nevetéssel körülölelve vezeti be a nézőt a próbatermi munka világába. Az esten színinövendékek és öreg rókák is kés alá kerülnek. Ugyanezen a napon 22 órától pedig hivatalos TIVORNYÁZÁS veszi kezdetét. A színháztermi vigadás után egy kis klubbéli sírvavigadással.
Április 26-án pedig a tudomány veszi birtokba a DANTE-t. 17 órától Vizkelety Márton BELSŐ TÉR című dokumentumfilmjét láthatják a fesztiválozók ingyenesen, amit egy beszélgetés követ az alkotókkal, majd a NYELVI PIKNIK SPECIÁL-on diskurálhatnak a fesztiválozók a közös írás témakörében Szabó Gergely vezetésével.
A DANTE Közösségi Alkotótér Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor kezdeményezése (és két kezének munkája), ahol egy havi huszonegynéhány előadást játszó színház és egy barátságos klub-kocsma működik, könyvespolccal, zongorával, csapolt sörökkel, irodalmi és tudományos programokkal, még a pult mögött is szín– és táncművészekkel.

forrás: https://deszkavizio.hu/
Mintha csak tegnap lett volna… de most van, és mindjárt lesz: kétéves a DANTE Közösségi Alkotótér, és másodszor lesz DANTE szülinapi fesztivál április 23–26. között.
Bár a Margit-negyed mélyén megbúvó klub és színház év közben is izgalmas koncertekkel, kiállításokkal, workshopokkal és más művészeti projektekkel várja közönségét a páratlanul széles színházi repertoárja mellett, a fesztivál mégis tud olyan újdonságokat kínálni, amelyekhez év közben nem lehet hozzáférni. A DANTE körül gyülekező művészek adják a kilincset egymásnak ezen a három napon is – és inspirálják egymást új kalandokra.
A DANTE Közösségi Alkotótér Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor kezdeményezése (és két kezének munkája), ahol egy havi huszonegynéhány előadást játszó színház és egy barátságos klub-kocsma működik, könyvespolccal, zongorával, csapolt sörökkel, irodalmi és tudományos programokkal, még a pult mögött is szín- és táncművészekkel.
Idén is megünneplik születésnapjukat, már szinte hagyományosan egy összművészeti fesztivállal.
A fesztivált április 23-án 18.00-tól egy ALL STARS kiállításmegnyitó nyitja, az elmúlt két év DANTE-ban megjelent képzőművészei egy közös tárlattal készülnek. A Visualize Yourself névre keresztelt megnyitó kiállítói: Tarján Zsófi, Yossef Sayed, Lafferton Zsolt, Galambos Zsófi, Sallak Dóri, Amina Al Hassan, Zelei Diana, Bartos Letícia, Tóth József, Sárosi Dani, Freund Zsuzsa, Szabó Gergő, Farseers, valamint a Szellemkép Szabadiskola másodéves hallgatói.
Ezután a színházteremben 20.00 órától Gyulay Samu második szólókoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A fiatal művész szerves része a DANTE-nak, az elmúlt két évben több közös projektben is részt vett, zenei világa a jazz és az elektronika határmezsgyéjén kísérletezik. A koncertje után rögtön egy DJ szettel is készül a fesztiválközönségnek Asha Mufura néven.
Április 24-én 15.00-tól gyerekprogram várja a legkisebb vendégeket – ez is már hagyomány a DANTE-ban, de most ez is speciális lesz: Csufi mamánál ez alkalommal marionettbábok készítésével lehet majd foglalatoskodni, ezzel az
egészen különleges bábtechnikával, amelynél a figura a bicebóca tántorgástól a kifinomult táncig növekszik fel a szemünk láttára,
pont abban a tempóban, ahogy a kezelője megtanulják őket használni. És már jöhet is a mese. Ha minden jól megy, ez a program már a teraszon lesz, a DANTE előtti térségen, a Török utcában.
Este 19.00-től a DANTE zászlóshajója, Az Óceánjáró című előadás különleges formában, élőzenével szólal majd meg, a két zeneszerző, Tempfli Erik és Koós-Hutás Áron közreműködésével.
Április 25-én 19.00-tól színpadra kerül majd a tavalyi szülinapi fesztiválon debütált előadássorozat egy különleges darabja, a Színészet Képes Nagykönyve (avagy hogyan építsük fel alakításunkat tíz egyszerű lépésben), amelyben
Göttinger Pál a szabadegyetem, a standup és az elmélyült elemzés határán egyensúlyozva, önfeledt nevetéssel körülölelve vezeti be a nézőt a próbatermi munka világába.
Ezen az alkalmon generációk találkoznak egymással, és a megszokott kétszereplős történet helyett egy sokszereplős színdarab kerül terítékre. Az esten színinövendékek és öreg rókák is kés alá kerülnek.
Szereplők:
„Kicsik”: Király Rozi – Pesti Magyar Színiakadémia, Maróti Lili – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Márkus Csenge – Pesti Magyar Színiakadémia, Nagyidai Lili – Kaposvári Egyetem, Stern Hanna – Budapesti Színészképző.
„Nagyok”: Sipos Ilka – Nemzeti Színház, Ténai Petra – Trojka Színházi Társulás, Jászberényi Gábor – DANTE, Göttinger Pál – DANTE. Zongorán közreműködik Wagner-Puskás Péter.
Ugyanezen a napon este 22.00-től pedig hivatalos TIVORNYÁZÁS veszi kezdetét. A színháztermi vigadás után egy kis klubbéli sírvavigadással. Ahogy a szervezők fogalmaznak: „Színészek, zenészek, kocsmatöltelékek fognak dalolni együtt ezen az estén, és persze ti, legkedvesebb vendégeink. Nem muszáj bekapcsolódni, de úgysem lehet megúszni, mert helyből felharsan a houseoftherisingsun, és kész is. Lesz dalszöveg nálunk.
Jöjjünk elő a tábortüzek és nyári táborok száműzetéséből, irány a város!
Foglaljuk vissza a Spotifytól a kocsmakuckókat.”
Április 26-án pedig a tudomány veszi birtokba a DANTE-t. 17.00-től Vizkelety Márton Belső tér című dokumentumfilmjét láthatják a fesztiválozók ingyenesen, amit egy beszélgetés követ az alkotókkal, majd a Nyelvi piknik speciálon diskurálhatnak a fesztiválozók a közös írás témakörében Szabó Gergely vezetésével.
Ahogy a DANTE-sok fogalmaznak: „Nagyon sok izgalmas programmal készülünk, de a legfontosabb persze: az ünnep. Hogy létezhet ilyen hely Magyarországon.
Ahol azonnal tudja mindenki, aki bebújik az ajtón, hogy itt jó helyen lesz, hogy maradhat és visszatérhet, és már lesznek ott barátai, akik örülni fognak neki.
Hogy biztonságban van.”
Minden további információ megtalálható a www.dantefesztival.hu oldalon.

forrás: https://fidelio.hu