VARGA ANIKÓ: INTERFERÁL, REFLEXRE KÉRDEZ, TESZTEL

Az elmúlt években jelentős fesztiválkultúra alakult ki Erdélyben. Legyen szó kisebb vagy nagyobb, tematikus vagy szemleszerű, hazai vagy nemzetközi, állandó helyszínhez kötött vagy vándorfesztiválról, az erdélyi magyar színházak többsége hangsúlyt fektet arra, hogy kialakítson és fenntartson olyan rendezvényeket, amelyek révén az érdeklődő és a szakmai közönség számára egyaránt kontextualizálni tudja saját munkásságát, színházi elképzeléseit. Ezeknek a fesztiváloknak a céljai és motivációi nagyon hasonlók, és épp annyira komplexek, amennyire maga a fesztivál jelensége is összetett. Mégis, ha képletszerűen szeretnénk leírni a fesztiválok szakmai hozadékait, akkor azönreprezentáció – közönségformálás – társulatépítés egymással szorosan összefüggő tényezői megkerülhetetlenek.

Az önreprezentációt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy mit közvetít, és miként jelenik meg egy intézmény a kulturális nyilvánosság terében. Mivel egy fesztivál kommunikációs aktusok sorozata, természetesen a rendezvény összes, a művészeti és szervezői szegmensét érintő megnyilvánulás ide tartozik. Bár ezek közül a legkisebb gesztus is igen fontos, elsőként mégis az adott színház szellemiségét, hagyományait – és történeti tudatát, hiszen sok fesztivál jeles intézményi évfordulóval kapcsolódik össze –, színházi szimpátiáit (alkotókat, akikkel szívesen dolgozik együtt), valamint saját produkcióinak szerepeltetését említhetjük. Egy fesztivál programja értékorientáló a tekintetben, hogy a szervezők mit tartanak fontosnak a megmutatásra, az intézményük szellemiségéhez közel állónak (amely nem a produkciók esztétikai rokonságával azonos: lehet egy előadás a színházi nyelvet/jelenséget másféle módon problematizáló volta miatt is fi gyelemre méltó); ugyanakkor arról is beszél, hogy egy intézmény milyen művészeti és szakmai környezetben helyezi el – illetve látja szívesen – magát (pl. milyen szervezetek tagja; milyen partnerszínházi kapcsolatai vannak; a nagy kredittel bíró társulatok jelenléte a saját szakmai kredit jelzéseként is működik stb.). Az önreprezentációhoz tartozik az is, hogy egy színház miként van jelen a saját nézői közegében, az előadások mellett milyen off-programokat (pl. kiállításokat, koncerteket) ajánl a tágabb közönségnek, milyen refl exiós közeget teremt a rendezvénynek (a sajtókapcsolatoktól a szakmai beszélgetéseken és fesztiválújságokon át a különféle workshopokig) és természetesen az arculati elemek (design, reklám, fi gyelemfelhívó performanszok stb.).

A „sűrű”, intenzív közegnek közönségvonzó és -formáló ereje van. A fesztiválok kulturális mozgást valósítanak meg, amelyek eltérő színházi látásmódokat hoznak közel, de nemcsak a konkrét előadások, hanem a melléjük szervezett közönségtalálkozók is szélesítik a befogadói horizontot, alakítják a differenciáltabb nézést. Ha a fesztiválprogram koncentrikusan szerveződik, akkor a szórakoztató off-programok a legkülső sávban helyezkednek el, miközben kiemelt fontossággal bírnak a közönségformálás szempontjából. Ezekre a szervezők a lehetséges nézők előszobájaként tekin­tenek, aki ugyanis részt vesz egy koncerten, bulin, hajlamosabb beszippantódni a fesztivál egyéb rendezvényeire.

Ami a közönségformálásra igaz, hatványozottan érvényes a szervező intézmény társulatára, bár alighanem ezeket a hatásokat a legnehezebb szám- és törvényszerűen megragadni. Erdélyben – a budapesti színházi élethez képest, ahol ezt befogadóhelyként működő intézmények segítik – leve­gősebb a fesztiváltól független (külföldi, de akár országon belüli) vendégelőadások gyakorlata, s így, természetesen az egyéni érdeklődésből fakadó utazások mellett, főként a fesztiválok jelentik azokat az alkalmakat, amikor a különböző társulatok egymás munkáival, valamint kiemelkedő külföldi pro­dukciókkal találkozhatnak. Szakmai impulzusok persze nem csak az olyan szervezett események felől jöhetnek, mint egy előadás, konferencia, szakmai beszélgetés. Egy fesztiválnak, ahogyan a való életnek is, sokféle rétege van, amelyek közül nem mindig a legjobban látható hordozza a legmélyebb nyomokat. Bár szokás pejoratívan emlegetni a büfébeszélgetéseket – anélkül, hogy a nyilvános beszélgetések műfaját és szakmaiságát megkérdőjelezném –, itt olykor élesebben, személyesebben kerülnek terítékre a látott előadások.

Sokféle színházi fesztivál van Erdélyben, amelyek közül három nemzetközi jellegű: a kolozsvári Interferenciák Fesztivál, a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Biennálé és a Temesvári Eurorégiós Színházi Fesztivál (TESZT). Ebben a három fesztiválban közös az a szemléletmód, hogy megtörik a kulturális centrum–periféria egyirányú közlekedési elvét, gazdagon bontva le az ezek közti hierarchikus viszonyt (és ennek konceptjét), de az is, hogy nem a semmiből bukkantak elő. Mindhárom fesztivál története szorosan kötődik a színházak történetéhez.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Romániában és nemzetközi szinten az egyik leg(el)ismertebb magyar színház. Tompa Gábor, a színház igazgatója és főrendezője kezdettől fogva kiemelt hangsúlyt fektetett a román színház neves alkotóival való közreműködés­re és a nemzetközi színházi jelenlétre. Így a két Harag György Emléknapokat (2000; 2006) követően, 2007-ben első alkalommal megrendezett Interferenci­ák Nemzetközi Színházi Fesztivál, ame­lyet a színház fennállásának 215 éves évfordulójára időzítettek, már kiforrott színházi szellemiségre épült; a színház olyan közönségbázist és szakmai fi­gyelmet tudhatott magáénak, amely könnyedén megbírt egy nemzetközi rendezvényt. Ezt követte az Európai Színházi Unió (UTE) 17-ik, a bukaresti Bulandra Színházzal közösen megren­dezett fesztiválja 2008-ban, a kolozsvári színház taggá válásának évében. Az UTE fesztiválján, amelyre az épület új stúdiótermét is beüzemelték, többek között Roger Planchon, Matthias Langhoff, Andrei Şerban, Silviu Purcărete, Tompa Gábor rendezései voltak láthatók – a kolozsvári társulat a Három nővér, a III. Richárd, a Ványa bácsi és a Gianni Schicchi című előadásaival vett részt.

Az Interferenciák programja valamilyen módon mindig helyet adott az UTE tagszínházainak, aho­gyan a saját előadások megmutatása mellett a színházhoz közel álló alkotók munkáinak is, de ezeket a szempontokat a szervezők megpróbálták tematikusan összefogni. Az Interferenciák második ki­adása 2010-ben a színházi nyelvek és terek átjárhatóságának témája köré szerveződött – az előadá­sok belakták nemcsak a színház, hanem a Tranzit Ház, az Ecsetgyár és a Bánffy-palota udvarának tereit is. A tematikus megközelítés valójában a harmadik fesztiválra (2012) érett be, amely zene és színház kapcsolódását helyezte előtérbe, s erre az előadások tematikus/műfaji vonatkozásain túl a kortárs színházi előadások leginkább zenei fogalmakkal leírható szerkesztési módjai, nem-narratív esztétikai elgondolásai is reflektáltak. A második Interferenciák programja jóval egységesebbnek mutatkozott a színvonal tekintetében is. Márton Dávid Volksbühne-s Wozzeckje Büchner szövegét és Alban Berg operáját különböző zenei (jazz, elektronikus zene) és színházi műfajokkal (varieté, kon­cert) szőtte össze sűrű – mondhatni látomásos – színházi anyaggá, míg a Heiner Goebbels rendezteMax Blackben filozófia, irodalom, zene, tudomány, képzőművészeti installáció és technika összeé­réséből született performatív és igen szellemes előadás. De nagy sikernek örvendtek Yeung Faï, kí­nai marionett-művész Hand Stories (Kéz-történetek) című bábelőadása, Silviu Purcărete rendezései (Gianni Schicchi; Gulliver utazásai) valamint a dél-koreai Jaram Lee Ukcsuk-ga című előadása, amely Brecht Kurázsi mamáját dolgozta fel a phansori (koreai népi opera) műfajára alkalmazva.

Az Interferenciák szakmai programjai sokoldalúan igényesek: az előadásokat menetrendszerűen közönségtalálkozók kísérik, a fesztivál elméleti és gyakorlati workshopjait neves szakemberek vezetik (Patrice Pavis színházteoretikus, Almási-Tóth András rendező, Iosif Herţea zeneszerző), bemutatásra kerülnek a kolozsvári székhelyű Koinónia Kiadó színházi sorozatának aktuális kiadványai, és ezek mellett bőven válogathatunk előadásvetítésekből, koncertekből. Sok más fesztiválhoz hasonlóan a rendezvény saját, nyomtatott/online kiadvánnyal rendelkezik.

Azt, hogy az erdélyi nemzetközi fesztiválok a szakmai építkezés terepei (amit növekvő nézőszám, a program egészét és a szervezést illető részletezőbb figyelem is jelez), s hogy hosszú távú kultu­rális beruházások, nem csak képletesen kell értenünk. A kolozsvári színház új, korszerűen felszerelt stúdióterme 2008-ra készült el, pont az UTE fesztivál alkalmára, a színházi büfé átalakulása pedig a harmadik Interferenciák hozadéka. Ugyanezek a lépések Sepsiszentgyörgyön is megvalósultak: a színház frissen elkészült stúdiótermét a második Reflex Fesztiválon látható Hedda Gabler avatta fel, és ugyanekkorra alakult át hangulatosan a színházi büfé. A temesvári színház pedig most tervezi a belső terek átalakítását. (De a kisebb hazai fesztiválok is az építkező hozzáállást vonzzák, nyilván a büdzsének megfelelő léptékekben: van, ahol egy frissen felújított épületbe fesztivál költözik, ahogyan a nagyváradi színházba az átadás utáni évben a hatodik Interetnikai Fesztivál – van, ahol csak egy bejárati ajtó cseréjére futja.)

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház esetében nem említhetünk a Kolozsváréhoz hason­ló, látványos fesztiválelőéletet – bár a román színházi tagozat által szervezett TAMper fesztivál két, magyar–román alkotókat bemutató kiadását (2007; 2008) bizonyos értelemben annak tekinthetjük. Amiről viszont biztos állításokat fogalmazhatunk, az ekkorra beérett, és a Bocsárdi László vezeté­sével folyó, egyre nagyobb szakmai figyelmet követelő társulati munka. Bocsárdi nem csupán a színházat reformálta meg, de kitartó és következetes munkával közönséget is édesgetett (igencsak kísérletező kedvű) színházához – s erre a valós igényre alapozva lehetett megrendezni az első Reflex Nemzetközi Színházi Biennálét 2009-ben, annak a feltételén túl, hogy Kolozsvárhoz és Temesvárhoz hasonlóan Sepsiszentgyörgy is régiós kulturális központ.

A Reflex koncepciója a közép-európai színházi kultúra kiemelkedő, díjakkal elismert előadásainak a szemlézésére épül, különös tekintettel a német színházi esztétikára, amelyhez Bocsárdi elgondo­lásai oly közel állnak. Ahogyan az Interferenciák esetében, itt is a program részét képezik jelentős román és magyarországi produkciók, amelyekhez szervesen illeszkednek a saját előadások, illetve a város más színházi formációinak (M Stúdió Mozgásszínház, Andrei Mureşanu Színház, Osonó Színházműhely, Háromszék Táncegyüttes) az előadásai is. A fesztivál kísérőprogramjai hasonló elv alapján szerveződnek: a fesztivál ideje alatt színházi vonatkozású kiállítások láthatók, napi rendsze­rességgel diákoknak szóló szakmai műhelymunka folyik, közvetlenül az előadások után pedig román és magyar kritikusok-esztéták által moderált közönségtalálkozók kapnak helyet, amelyek végeztével esténként megnyílik a zenés-táncos klubélet. A Reflex programja élhetően emberléptékű, minőségi szempontból pedig kifogástalan: ennél nézőbarátabb arányt aligha lehet kívánni.

Ha az önreprezentáció leghangsúlyosabb elemeként a saját előadások bemutatását, valamint a fesztivál többi előadásainak a minőségét értettem, akkor ezt mindenképpen ki kell egészíteni a saját munkák kontextualizálásának gesztusaival, amelyek az intézményhez kapcsolódó hagyomány felmutatásától (az első Reflex a színház 60. évfordulójával esett egybe) a kortárs színházcsinálásra vonatkozó kérdésfelvetésekig terjednek, ha tetszik így, a múltat és jövőt egyként befogó tekinteten keresztül. Ez utóbbira a Reflex eltérő színházi esztétikákat felvonultató programjai igencsak alkalma­sak. Legyen szó a színház társadalomkritikai potenciáljáról vagy a színházi fenomenon a hagyomá­nyostól eltérő elgondolásairól (s hadd ne értsük ez alatt pusztán az intézményi működési formát, de az előadások esztétikai-filozófiai javaslatait is, amelyek a színészi szerep és a színészi játék fogalmait írják újra), a Rimini Protokoll, a Teatrul Act, a HOPPart Társulat előadásai, valamint Oskaras Koršu­novas, Krystian Lupa, Bocsárdi László és Andrei Şerban rendezései kérdésekben gazdag mezőt teremtenek. Míg a HOPPart Korijolánuszának és az Örkény Színház János királyának egyértelmű a magyarországi aktuálpolitikára konkrétan is irányuló társadalomkritikai igénye, addig az Alexandru Dabija által rendezett Absolutban Ion Creangă egy Krisztus-legendát feldolgozó meséje kerül a romániai társadalmi valóság közegébe: Marcel Iureş hajléktalanként, a társadalmi periféria lakosaként narrál és játssza el ezerarcúan égi és földi élet találkozásait. A Rimini Protokoll Radio Muezzinje az önprezentáció és élettörténet színházi viszonyát firtatta, Krystian Lupa Persona.Marilyn című rendezése az ikonikus alak és a valós személy közti törésekben a szerepfelvétel, a szerepben eltűnő, feloldódó színész – végső soron az én szóródásának – problémájára írt bonyolult, csodaszép esszét. Oskaras Koršunovas két rendezése (Hamlet, Éjjeli menedékhely) a színházi effektek intenzitásával nyűgözi le a nézőt, Koršunovas gondolkodása mégsem formai, előadásainak – az egyszerű pszichologizálástól mentesen – az emberi létezés kérdéseihez van közük.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) nemzetközi karaktere a szervező intézmény helyzetéből és a fesztivál által szemlézett régió sajátosságaiból adódik. Temesvár multikulturális jel­legét mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar, román és német színházak egy épületben mű­ködnek – ehhez a TESZT a szerb színházi, a vajdasági magyar, a független magyar színházi és táncszínházi kontextusokat is hozzáteszi. Bár a Temesvári Csiky Gergely Színház a többi erdélyi színházhoz hasonlóan állami fenntartású, szellemiségét tekintve közelebb áll a műhelyszerű színházi működéshez; s ez mind a bevállalós, kísérleti előadások, de a mobilis szervezés, a koprodukcióra való hajlandóság képében is megmutatkozik. Fesztiváljuk nagyságrendekkel kisebb költségvetéssel gazdálkodik az Interferenciákhoz és a Reflexhez képest (a több százezer eurós költségvetésekkel szemben mintegy húszezer euró állt a 2013-as TESZT megrendezésére), és szerényebb a fesztivál minden tekintetben vett méretezése, a rendezvény jelentőségét tekintve azonban elöl van az erdélyi fesztiválok sorában. Ez az intézményvezetők – Balázs Attila igazgató és Gálovits Zoltán művészeti igazgató – jó stratégiai döntéseinek köszönhető. Röpke öt év alatt gyors fejlődésen ment keresztül a színház, izgalmas, fiatal alkotókat vonzottak magukhoz (pl. Horváth Csaba rendező-koreográfust, Hajdú Szabolcs filmrendezőt, Göttinger Pál és Koltai M. Gábor rendezőket), és igyekeztek kreatívan oldani a repertoárszínházi rendszerből és a konzervatívabb közönség ízléséből fakadó elvárásokon (pl. a Békeidő munkafolyamatára több hónapot szántak, zenés előadásként meg Pintér Béla Pa­rasztoperáját vették elő).

A TESZT programjának a régiós szemléből adódóan állandó résztvevői a Szabadkai Népszínház, a Kosztolányi Dezső Színház/Urbán András Társulata, az Újvidéki Színház, a szervezők mellett a temesvári román és német színházak illetve az Aradi Kamaraszínház – de szerb és magyarországi (jellemzően független színházi és táncszínházi) társulatok is megjelennek a fesztiválon. A temesvári színház nyitott a műfaji átjárások tekintetében, amit a saját előadások (pl. a Horváth Csaba rendezte Peer Gynt vagy a Hajdú Szabolcs által rendezett Békeidő) és fesztivál programja is tükröz.

A legutóbbi TESZT programja igen színvonalasra sikeredett. A Jugoszláv Nemzeti Színház hat és fél órás Sirálya, amely a fesztiválon nyolc és fél órásra bővült, nemcsak időtartama, de gondolatisága miatt is impozáns alkotás; a Horváth Csaba rendezte A nagy füzet az idei magyarországi évad egyik legfontosabb előadása, ezt a színvonalat tartotta Pintér Béla és Társulata Kaisers TV-je és az újvidé­kiek Opera Ultimája – ebbe a sorozatba könnyedén illeszkedtek a temesvári produkciók, a Békeidő és a Parasztopera(r.: Szikszai Rémusz) mellett a Gardénia (r.: Koltai M. Gábor).

A TESZT kísérőprogramjai a fesztivál családias mérete és közvetlen, laza hangulata miatt kevés­bé formálisak a másik két fesztiválhoz képest. Az előadások utáni közönségtalálkozók Upor László állandó moderálásával folynak, a fesztiválélet továbbpörgéséhez csak egy lépcsőfordulót kell eresz­kednünk az otthonos büféig, és a járkálások közben szabadon olvashatjuk a TESZT teatrológus hallgatók falra montírozott fesztiválújságját.

Sok mindenről beszél az, hogy Erdélyben mely színházak engedhetnek meg maguknak egy nemzetközi rendezvényt, amely számos feltétel együttállását igényli, s így nem véletlen, hogy pont Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Temesvár szervez szélesebb kitekintésű fesztiválokat. Mindez ko­rántsem jelenti a kisebb fesztiválok „leértékelését”. Ellenkezőleg, ha valamiről árulkodik ez a minden színházat érintő fesztiválszervezői tendencia, akkor arról, hogy ezek az intézmények a gyakorlatban is számot vetettek azzal, hogy a zártság, az önmagát kizárólagos referenciának tekintő alkotói ma­gatartás nem élhető opció. Opció az, ha egy színházi kultúra hálózatosan és dinamikusan gondolja el magát, nyitottan önmaga és mások nyelvi, kulturális és művészi sokféleségére.

forrás: http://www.jatekter.ro/

Előkerült egy Furnitur-videó

Parasztoperával zárta az évadot a temesvári magyar színház

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera című előadásával zárta a 2012–2013-as színházi évadot. 

Nem véletlenül, hiszen a Szikszai Rémusz rendezte előadás a TESZT-en is átütő sikert aratott, a temesvári közönség pedig az évad előadásának választotta a produkciót. A fergeteges zenés előadást megköszönő vastaps után Balázs Attila direktor bejelentette: a közönség szavazatai alapján a Parasztopera lett az évad legjobb előadása, megelőzve a Gardénia és a Peer Gynt című, szintén nagy sikert aratott előadásokat.

Az évad színésze/színésznője megválasztása során, idén első alkalommal, a közönség szavazatait is figyelembe vették. A közönség Tokai Andreát, Borbély B. Emiliát és Lőrincz Ritát jelölte az év színésznője címre, míg a szakma Tokai Andreát, Lőrincz Ritát és Tasnády-Sáhy Noémit. Az év színésznőjének a közönség és a szakma is egyaránt Tokai Andreát választotta!

Az év férfi színésze kategóriában a közönség jelöltjei Balázs Attila, Bandi András Zsolt és Molnos András Csaba voltak, a szakma Balázs Attilát, Bandi András Zsoltot és Kiss Attilát jelölte a díjra. A közönség szavazatai alapján végül Balázs Attila lett az évad legjobb férfi színésze, a szakma Bandi András Zsoltra voksolt, így két győztese lett a kategóriának.

A temesvári magyar színház elismeréseinek kiosztása során a társulat legjobb sportolóit is díjazták. Az ünnepélyes díjkiosztás után a friss „Oszkár díjasok” nyilatkoztak a Nyugati Jelennek.

Tokai Andrea, az évad színésznője: – „Ez a kettős győzelem nagyon sokat jelent a számomra, bár őszintén nem számítottam rá! Ebben az évadban három olyan lehetőséget kaptam a színháztól, ami nem akármi: a Gardéniában, a Parasztoperában és az Ó, azok a szép napok című produkcióban. Úgy érzem, hogy ez a három szereplehetőség volt igazából az ajándék, ez a díj csak ráadás! Mind a három szerepnek megvolt a maga varázsa, ugyanakkor a nehézségi pontja. Három teljesen különböző embert kellett eljátszani, a korosztály nem volt nagyon eltérő, de nagy kihívás volt mind a három, színészként és emberként egyaránt!”

Balázs Attila a közönségszavazatok alapján lett az évad férfi színésze: „Nagyon köszönöm a közönségnek, hogy nem felejtettek el! Nekem nagy öröm, hogy a közönség azt mondja: még mindig ott vagyok, még mindig nekik vagyok, talán szeretnek is színészként! Köszönöm a közönségnek, hogy különbséget tudnak tenni a színész és az intézményvezető között, mert utóbbi sose arról híres, hogy mindenki befogadja. Az idei szerepeim közül a Peer Gynt volt a legnagyobb kihívás a számomra. A sors ajándéka, hogy ezt a nagy lehetőséget a kellő időben megkaptam, amikor már nem annyira fiatal az ember, de még nem öreg. A többi szerep is nagy kihívás volt: ne gondolják, hogy gorillának lenni olyan egyszerű a színpadon, de a Parasztoperában vidáman végigjátszani ezt a tragédiát, az sem egyszerű dolog!”

Bandi András Zsolt, akit a szakma az évad legjobb férfi színészének választott: „Ez a harmadik alkalom, amikor megkapom az évad legjobb színésze díjat a férfi kategóriában, de megvallom, hogy erre a díjra most nem számítottam! Négy szerepet fogalmaztam meg ezen az évadon belül: a Rendőrség rendőrkapitányát, az Özönvízben a férfi főszerepet és folytathatnám. Mindegyik szerep hozzám nőtt, de igazából egyiket sem emelném ki. Egyik alakítás sem volt átütő, az én meglátásom szerint, mint mondjuk a tavaly a Furnitur vagy a Kant a maga abszurd jellegével együtt.”

Pataki Zoltán

forrás: http://www.erdely.ma/

BIRÓ RÉKA: TESZT 2 – FESZTIVÁLBESZÁMOLÓ

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóról

A szerb Sirály után bármelyik előadásnak nehéz lett volna elnyerni a nézők figyelmét, így nagy kételyek közt mentem be másnap az aradiak Vodkapolka, avagy hogyan ettem kutyát című előadására. A kételyeim hamar elszálltak, mivel az Aradi Kamaraszínház annyira gyengén reprezentálta magát, hogy képtelenség volt nem odafigyelni. Nem tudom eldönteni, hogy a hatalmas kontraszt miatt, vagy anélkül is ennyire meghökkentő lett volna az a másfél óra, amit a Stúdió termében eltöltöttünk. Mindenképp felejthetetlen élmény marad. A történet egy ember viszontagságait dolgozza fel, amíg pár évig a csendes-óceáni orosz flottánál szolgált. A főszereplő elbeszélését zenével kíséri végig egy tangóharmonikás. A szöveg alapjában véve feszültségekkel teli, nem rossz szöveg, viszont a színészi játék szétbombázza az összes erényét. Ezt a felejthetetlen háborút segíti pár rendezői bomba is, ilyen például a szövegbe beékelt Székelylendtől ismert Aranka szeretlek című nótája, illetve a háttérben megjelenő videók, képek, amelyek sejtetnek egy gondolati vonalat, viszont ez a vonal teljesen kidolgozatlan, igénytelen marad. Nem bántam volna, és azt hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, ha nincs szöveg, nincs elbeszélés, nincs színpadi játék, hanem az egész történetet csak Szerjózsa szólaltatja meg a tangóharmonikáján.

Igazán sajnáltam a belgrádi Atelje 212 előadását a feliratozás nehézségei miatt, hiszen olyan problémát dolgoz fel, ami nálunk is nagyon életbevágó. A téma a munkanélküliséget, a munkahely elvesztését járja körül, és közben folyamatosan összehasonlítja a mai lehetőségeket a múltbeliekkel, illetve megfogalmaz egy erős vágyat a biztonság után. A drámai szöveg dokumentarista módszerrel készült, valós személyekkel való beszélgetések adaptációja. A színpad egyszerű, pár szék, és egy vízautomata, pont olyan, mint a mindenki által jól ismert várótermek. Így sokkal inkább előtérbe kerül a problémafelvetés, a fókuszpont nem a látványra, hanem a szövegre, és a benne rejlő kérdésekre összpontosul. A színészek hétköznapi emberként jelennek meg a színpadon, nincs távolság köztünk, így megteremtődhet a kommunikáció a néző és a színpadon elhangzott között. A Váróteremben unottan, türelmetlenül, izgágán, ellustultan ülő emberek jelennek meg, akik a várakozás közben elmesélik történeteiket, az utat eddig a helyig, ahol most ülnek. A különböző személyiség típusoktól függetlenül mindannyian ugyanaz a probléma felé haladnak történetük elmesélése alatt: a társadalmi helyzet kilátástalan, és a folyamatos várakozás életünk várótermeiben mindent megfojt.

Ha a piacon így zsonglőrködnének a zöldségekkel, biztos vagyok benne, hogy a zöldségtermesztők anyagi helyzete fellendülne. Tökökből épített utak, krumpliszsák teher- és gát metaforái, káposztalapiból libbenő tütü, spagetti a kócos haj, kenyértészta maszk és figurák. Ez a felsorolás kevés ahhoz a sokszínű felhasználási módhoz, amellyel A Nagy füzet a zöldségekkel játszik. A színészi játék és a mozgássorozatok ötvözése sokkal tisztábban mutatkozik meg a magos, nyers, ruganyos, poros, leveles eszközök között. Megfoghatóvá és érzékelhetővé válik a végtagok, az izmok mozgása a materiális dolgok mellett. De nemcsak a látvány lenyűgöző, hanem az előadás íve, felépítettsége is. Mennyire erősebben és hitelesebben mutatkoznak meg a kegyetlenségből fakadó szavak, ha teljes erőből krumplival célozzuk közben az ellenfelet. Mennyivel finomabbnak, emberibbnek tűnik a mozgás, ha közben önkéntelenül lehull rólunk a káposztalapiból készült balerina szoknya. A Nagy füzetbe jegyződik szülő és gyerek közti viszony (az anya nagyanyjukhoz vidékre menekíti az ikerpárt, de mint kiderül, a döntések nem olyan egyszerűek), a megismerés folyamata (a látszólag kegyetlen nagyanya és a gyerekek kapcsolatának megerősödése), a tanulás és fejlődés (az ikerpár felírja tapasztalatait, gyakorlatokkal erősödnek a világ gonoszságaival szemben). Majd végül az elszakadás szüksége is felíródik, a túlélés csak akkor lehetséges, ha képesek vagyunk elszakadni kötelékeinktől. Az előadás érzékenyen és finoman kezeli a történet szörnyűségeit, melyek észrevétlenül, de a krumpliszsákok súlyával érintik a nézőt.

A Temesvári Állami Német Színházra mindig kíváncsi vagyok, eddig egyszer sem csalódtam. A Geschlaechter – Fúriák & A Nagy Háború is ilyen. Nem csalódós előadás, hanem zsenge és fiatal. Bár a nem konvenciális térben játszott történetek kiválasztása kissé esetlegesnek tűnik, ha az egészet nézzük, mégis végig szórakoztató marad, leköti a figyelmet. A három történetben – a sorozatgyilkos és a kalandokra vágyó lány, a szerelmespár kibékülését manipuláló testvérlány, és a váláshelyzetbe került házaspár – mégis van egy közös szál. Ez pedig a magánszférák, az egyén személyes territóriumának a korlátai. A személyes terület határait próbálják fenntartani a szereplők, míg mások ezeket feszegetik, legtöbbször tiszteletlenül. Ilyen helyzetbe kerül a néző is, ha nem vigyáz, hogy hova áll a térben. Senki sincs biztonságban, akármikor eléd tarthatnak egy mikrofont, hogy nyilatkozz, énekelj nyilvánosan. Nem vagyunk hozzászokva, nem is nagyon szeretjük. Még akkor sem, ha ehhez pontos színészi játék vezet.

A Bivaly-szuflé szereplőit játszó színészek már többször szerepeltek a TESZTen, ahogy elnézem a tolongó tömeget az előcsarnokban, jókora közönséget csináltak maguknak az évek során. A „Mucsi-Scherer páros plusz Katona Laci egyenlő hármas” karakterei, poénjai megbízhatóak, kissé talán túlságosan is biztonságos talajra építettek. A történet látszólag egyszerű, négy bűnöző, egy nagy fogás, és menekülés a gengszterfőnök elől. Valójában arról van szó, hogy hogyan lehet kiszállni egy erős hatalom által manipulált környezetből. Az újrakezdés lehetősége úgy tűnik csakis a hatalom eszközeivel lehetséges. A négy bűnöző kénytelen megszállni egy elhagyott romos házban, amibe majd beleképzelik jövőjüket, és bele is fektetik a nagy fogást egy új élet reményében. A történet során viszont kiderül, hogy nemcsak a gengsztervilágban működnek mocskosan a dolgok, hanem egészen a kis polgárig, mindenki korrupt. A jó karakter lehetőségek ellenére az előadás mintha túlságosan támaszkodna a már előző előadásokból ismert, és eddig jól bevált párosok, hármasok sikerére, ezért hiányzik a frissesség, az új lendület a színészi játékból. ABivaly-szuflén néha nevetünk, néha nem, de nem azért mert csak néha vannak poénok. Az előadás a végén adna egy gondolatot, kipróbál egy csavart, de ehhez a gondolathoz a néző nem jut el.

A Zentai Magyar Kamaraszínház alig pár éve alakult, tudjuk meg a közönségbeszélgetésen. Hamarosan bővülni is fog a társulat az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős színészosztályával. Remélhetőleg ez majd jó hatással lesz erre a fiatal színházra, hiszen a TESZTen látott Simon hét napjá-ból úgy tűnik, szüksége van rá. Az előadás érdekes problémafelvetésekkel dolgozik, ha a néző túl tud lépni a színészi játékon, az előadás módján, akkor ezt észre is veszi. A főszereplő egy munkanélküli fiatal, aki hatalmas kreativitása ellenére sem tud érvényesülni. Talán a kudarcsorozatoknak köszönhetően válik megszállottá, egészen addig, amíg elhiteti magával, hogy kapcsolata van egy olyan lánnyal, aki valójában nem is ismeri őt. Ha a jelen fiataljainak helyzetét nézzük, ez a forgatókönyv, bármennyire is ijesztő, nem is annyira elképzelhetetlen. Sajnos az előadás ezt a témát nem képes jól kidolgozni, hiába dolgoznak a színészek hatalmas energiákkal, játékuk gyenge. Így a néző könnyedén elsiklik a probléma fölött, hiszen a színpadon történtek nem tudja lekötni figyelmét.

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatát nem volt szerencsém sokszor látni, de amikor igen, akkor igazán izgalmasnak tűnt, és sok kérdést felvetett bennem az, amit látok. Ilyen gondolat például, hogy én bennük véltem leginkább felfedezni azt, hogy teljesen más a színészi jelenlétük, máshogy nyilvánul meg a színészi játékuk, mint amit ebben a térségben láthatunk. A halál nem bicikli előadásban is ugyanezt figyeltem, mivel a többi előadásaikkal ellentétben, most úgy tűnt, hogy nincs más, amire lehet. A dráma az Apát és annak legfőképpen hiányát teszi a középpontba, illetve mindezt bevonja az elmúlás hangulata. A szöveg nem egy lineáris történet, hanem kapcsolatok töredékei egymás mellé illesztve. Ezek a fragmentumok mind az apa képét járják körül úgy, hogy közben az sosem jelenik meg. Az előadásban úgy tűnik, hogy mindegyik színész karakterén keresztül megtalálta saját kapcsolódási pontját a témához, viszont összességében erősen küzd azért, hogy túléljen egy makacs rendezői koncepciót. Így az előadás vontatottá válik, folyamatosan érződik egy hiányosság, ami nem egy apa hiánya. Talán a rendezőé.

A Démonok városát mi is ismerjük, nekünk is vannak démon városaink. Az Urbán Balázs rendezte város a multikulturalizmusról, többnyelvűségről, nemzeti identitásról beszél. Az ezekből származó konfliktusok itt is részei mindennapjainknak, így egyáltalán nem tűnnek túlzásnak az előadásban használt jelképek. Mert azok erősek, konkrétak, és kíméletlenek. Az előadás pontosan fogalmaz különböző nemzetiségek együttélési problémáiról. Nincsenek simítások, nincsenek árnyalatok, csak kimondott szó van – legyen az bármilyen nyelven – és kitett szimbólumok vannak, a maguk csupaszságában. Ezek a mérhetetlenül telített jelképek – föld, víz, hús, búza, kalapács, homok, kő – mégis úgy jelennek meg a színpadon, hogy képesek irányítani az asszociációt olyan válogatásra, amelyek túllépik a hatásvadászat korlátait, és maguk egyszerűségében megérintenek. Egyszerre lesz szimbolikus és végtelenül konkrét az, amit látunk. Behoznak egy hentes kampóra akasztott marhanyelvet, de nemcsak a húst látod, hanem a különböző nyelveket beszélő népek konfliktusait, az ebből származó nehézségeket, de ugyanakkor a hallgatást is. Népszámlálás szerint akarnak felosztani egy hatalmas pizzát, beleszarnak, vizelnek, hánynak a színpadra szórt földbe – a saját terület – aminek keverékét majd extázissal kenik magukra a turisták. És mindez egy kifutón történik előttünk. Azon a kifutón, ahol gyönyörű nők, gyönyörű fekete ruhájukban keservesen óbégató bárányokká törpülnek. A látvány felkavaró, de nem feltétlenül a durva képektől. Az előadás hordoz magában egy rettentően emberi szálat. Ilyen jelenet, amikor minden szereplő a saját népviseletében lép be a térbe, és mindegyik hoz magával egy deszkát, melyet hosszú percekig teljes erőből üt egy kalapáccsal. Az is elvarázsol, amikor egy szerb lány törve a magyar nyelvet arról beszél, hogy milyenek a magyar férfiak. A Démonok városa nem a kisebbségi frusztrációkat hozza ki a nézőből, hanem az indulatot, ami a multikulturalizmus szó alatt mindennap megetetett ellen irányul. Mert ez a közös.

Végre megint a vendéglátó társulat előadása következik: a Gardénia, s bár lassan fárad a fesztivál közönsége a sűrű program alatt, még mindig elbír egy kis finomságot, érzékenységet, nőiességet. Annak ellenére, hogy négy nőt látunk a színpadon, illetve hogy a közönségbeszélgetésen is felmerül egy felületes kérdés a feminizmusról, az előadás témája túllépi a négy női történetet. Valójában az egész mondanivaló a harmadik női karaktertől kezd működni igazán. Négy női generációt látunk, mindegyiknek külön élettörténete van, de mindegyik függ az előzőtől, és az utána következőtől. Az előadás eleinte zötyögve építkezik, később egyre inkább belelendül, míg végül egy gyönyörű ívben érkezik egy groteszk végponthoz. Lassan, és türelemmel lehet rákapcsolódni erre az ívre, ahogy folyamatosan ismerjük meg a dédnagymamát, a nagymamát, az anyát, és végül az utolsó generációt, a lányt is. Nemcsak négy karaktert látunk, hanem mindegyik karakter ugyanúgy magában hordozza a nagyanyát, az anyaságot, valakinek a lányát, és nem utolsó sorban a nőt, aki igyekszik mindezt egyben tartani, kezelni, megemészteni. A harmadik nő megjelenésével, Lőrincz Rita lendületével kezdünk el saját önkéntelenül átörökölt tulajdonságainkra reflektálni, de már nemcsak az anyai ágat figyelve, hanem az apait is. A gyermekkorból átvett példaképek, a generációról generációra öröklődő tulajdonságok felismerése, a beivódott mondatot, történetek elleni tehetetlenség – amit Koltai M. Gábor pontosan és érzékenyen kezel – nehezedik rá az egész előadásra. A díszletben használt kis házak (néha székként, néha előkerül belőle egy emlékkép) kezdetleges babajáték kedvessége mintha átalakulna az előadás során, szürke, hatalmas falakká.

Ugyan a Pintér Béla és Társulata Kaisers TV, Ungarn című előadása után elhangzott, hogy nem volt érzékelhető az a nyomasztó szomorúság, amit a társulattól megszoktak a nézők, mégis mindenki határtalanul hálás volt, hogy végre nagyokat nevethetett az előadás teljes ideje alatt. Az irónia és az önirónia rendesen megremegtette a kacagó izmokat, ugyanakkor mégsem maradtunk üresen, gondolatok nélkül. A Kaisers TV, Ungarn valóban egy utazás – ahogy arra fel is hívja a figyelmünket az előadás elején és végén az egyik színésznő –, amely kifordítja, és egy fiktív szemszögből mutatja meg a történelmi eseményeket. Megjelennek előttünk a tankönyvekből ismert nagy nemzeti karakterek, mint Petőfi Sándor, vagy Kossuth Lajos, csak sokkal emberibb megközelítésben. Ugyanolyan hétköznapian mutatkoznak, mint a Kaisers Tv alkalmazottai, s ezáltal sokkal szimpatikusabbak is. Az előadás lehámozza a történelmi alakok merevségét, és rámutat arra, hogy valójában ezeknek az embereknek a döntései csak utólag felruházottak mindenféle áhítattal, az adott szituációban igazából végtelenül emberi körülmények befolyásolták nekik is az életük végbemenetelét.

Az Accent Grave: Somniare Somnia úgy kezdődik, hogy a helyfoglalás alatt Varga Heni szavakat sorol egy mikrofonba, ezt Antal Attila zenével követi. Ez azért fontos, mert számomra ez jelentette a kulcsot az előadáshoz. Ahogy lassan mindenki elhelyezkedik, figyelni kezdek a szavakra, és rájövök, hogy sorrendjük nem véletlenszerű, hanem asszociációról asszociációba fut át. Így tűnik megfejthetőnek az előadás egész működése. Hogyan kerülnek kiválasztásra, és egymás mellé nagy drámák női monológjai, ezt miként követi le a tánc, vagy miért szövődik hozzá a zene. Minden körkörös, csak újraíródik, átértelmeződik, ahogy egy asszociáció lánc is utoléri önmagát, csak addigra már sokkal telítettebb. A közönségbeszélgetés alatt a körbe helyezett székek közepébe terített ruha is ezt igazolja vissza.

Izgalmas felvetésnek tűnt, hogy két nap leforgása alatt két Pintér Béla előadást láthatunk, az egyik egy teljesen saját, a másik pedig egy különböző társulat előadásában látható Pintér Béla szöveg. Már előre felvetődnek a kérdések: milyen is lesz ez, miben lesz más, miben lesz ugyanolyan, képes újat hozni, hogyan célszerű viszonyulni ehhez, egyáltalán honnan nézzük ezt az előadást? Ha leválasztom a fennálló szituációról, és egy eddig ismeretlen előadásként nézem, akkor talán azt lehet mondani, hogy viszonylag jól működő, van egy íve, vannak benne maradandó élmények. De vajon nem a szöveg komplexitása teremti meg ezt a látszatot? Mindenképp nehéz helyzetnek bizonyul úgy néző, mint alkotó számára ez a szokatlan esemény. Az előadás mégis tartalmaz, szövegtől függetlenül, megkérdőjelezhető elemeket. Ilyen például a Karmester jelenléte, aki a jeleneteket tekintve teljesen szükségtelenné, és érthetetlenné válik. Úgy tűnik, hogy a közönség sem reagál a megszokottan, erre akkor döbbenek rá, amikor az egyik humoros jelenet célba ér a nézőtéren is, mire válaszként a színészi jelenlét is javul. Az előadás alatt úgy tűnik, hogy a rendezői szándék nem vette figyelembe a helyzet finomságát, s ezért az egész előadás gondolatisága, működőképessége elbicsaklik. De az is lehet, hogy az elvárások komplikáltabbá teszik a befogadást.

A TESZT a temesvári társulat előadásával zárul, illetve a kissé hosszúra nyúlt gálaműsorral, amire ha visszaemlékezünk, amúgy is összezsugorodik és megszépül. Az idei TESZT olyan kellemes meglepetésnek bizonyult, amit legszívesebben nem osztanék meg senkivel, csak hogy minél több maradjon belőle nekem, de ugyanakkor megosztanék mindenkivel, hogy folytatódjon a körkörösség, a felülírás, bővüljön a történet, amiről a fesztiválra – úgy tűnik nem meggondolatlanul – beválogatott néhány előadás is beszél.

forrás: http://www.jatekter.ro/

A színész dicsérete a TESZT-en

Rendkívül pontosan elemzett szövegek és érzékeny, apró részleteikben is kimunkált színészi alakítások örvendeztetik meg a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) közönségét a Bánság fővárosában a hét végéig tartó fesztiválon.

A rendezvény a 60 éves temesvári magyar színjátszást ünneplő gálaműsorral zárul pénteken este. Többek között szerb, német és magyar nyelvű előadásokat láthatott a találkozó keretében a nagyérdemű.

Csehov Sirálya nyolc órás előadásban

A TESZT műsorának összeállításakor a korábbi években különféle témákat próbáltak meghatározni a szervezők, például tánc- és mozgásszínházi előadásokat hívtak meg. Soknyelvű környezetben ez igencsak szerencsésen áthidalt olyan befogadási problémákat, amit a színpadon elhangzó replikák meg nem értése okozhatott. Az idei válogatás, úgy tűnik, nem számolt azzal, hogy elakadhat a román, magyar, német vagy szerb előadások feliratozása vagy tolmácsolása.

Multikulturalitás és multilingvisztika ide vagy oda, a technikai malőrök sajnos nem váltak például a belgrádi Atelje 212 színházi műhely javára, amely a munkanélküliséget tematizáló dokumentum-drámát mutatott be a fesztiválon.

A minimalista színészi játék, a kevés kellék felhasználása és az akadozó, foghíjas fordítás sok néző számára okozott gondot. Ezzel szemben a másik szerb nyelven játszott fesztiválelőadás, Csehov Sirálya az Újvidéki Nemzeti Színház előadásában – bár hossza miatt a legnagyobb megpróbáltatásnak számított – a rendezvény egyik legnagyobb közönségsikerének mondható. A közel nyolc órás produkció improvizált szöveget is tartalmazott, a tolmács hangja a fülhallgatóban szinte érthetetlen volt a tőlünk karnyújtásnyira zajló színpadi események miatt, de a nyelvi akadályok mégsem befolyásolták a megértést.

Tény, hogy ez a produkció, Tomi Janežič rendezése megosztotta a közönséget. Az első (két órás) felvonás szünetében néhányan távoztak, de akik maradtak, azok között sem volt mindenki egyformán lelkes. A fesztivál a legmélyebb és legtartalmasabb pillanatait, gyönyörű színészi alakítások emlékét fogom őrizni sokáig ennek a Sirálynak köszönhetően.

Háborús történet és kocsmaszínházi produkció

A budapesti Forte Társulat és a Szkéné Színház koprodukciójában bemutatott A nagy füzet Kristóf Ágota magyar származású svájci írónő háborús regényének színházi adaptációja élő zenével, sok táncszínházi elemmel és újabb remekbe szabott színészi alakításokkal.

A torokszorító történetet Horváth Csaba rendezésében láthattuk, és kiderült, hogy azok is, akik korábban nem ismerték az írónő alkotását, és akik fülesben hallgatták a magyar szöveg fordítását, lelkes rajongói lettek ennek a gazdag produkciónak. A legapróbb részletekig átgondolt és kigondolt kocsmaszínházi előadást mutatott be a Temesvári Német Színház Neil LaBute három egyfelvonásosára építve, Radu-Alexandru Nica rendezésében.

A párkapcsolatok alkímiája az előadás értelmezésében soha nem sarkítható jó vagy rossz, igaz vagy hazug, jogos vagy elítélendő pólusokra. Lehet, hogy mindenkinek igaza van, de az is lehet, hogy mindannyian tévedünk.

Parti Nagy Lajos-darab a fesztivál színpadán

A temesvári közönség tetszésére maradéktalanul számító előadás évről évre a Nézőművészeti Kft. vendégelőadása, azaz Kapa és Pepe. A Mucsi Zoltán–Scherer Péter páros idén egy Parti Nagy Lajos darabban, a Bivaly-szufléban hozta megszokott, harsány nevetést kiváltó formáját.

A fesztiválkörképhez az előadások és a koncertek mellett hozzátartoznak a beszélgetések is, legyenek azok közönségtalálkozók vagy tematikus beszélgetések.

A látottakkal-hallottakkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket vitatták meg szűkebb körben, vagy az előadások után oldott hangulatban a résztvevők az alkotókkal.

Hegyi Réka

forrás: http://kronika.ro/

Bivaly-szuflé a TESZTen

Pénteken kezdődik Temesváron a TESZT színházi fesztivál

Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), amely péntektől egy héten át zajlik Temesváron. 

A helyi Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett fesztivál programjából kiderül, hogy az idén húsz színházi előadást hívtak meg a szervezők, de kiegészítő programként a közönség koncerteken is részt vehet. 

Erős a szerbiai színházak jelenléte, hiszen meghívást kapott az Újvidéki Színház, amely az Opera ultima című előadást játssza Kokan Mladenovic rendezésében, de Temesvárra jön a Szerb Nemzeti Színház, amely Csehov Sirály című drámáját adja elő Tomi Janezic rendezésében. Meghívást kapott még a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, valamint a belgrádi Atelje212 és a kelebiai Nyári Mozi Színházi Közösség. 

Magyarországról részt vesz a Forte Társulat és a Szkéné Színház, amelyek Agota Kristof A nagy füzet című művét adják elő Horváth Csaba rendezésében. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Prokofjev Péter és a farkas című darabját viszi színre Krámer György rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház Hermann Broch Zerline, a szobalány története című művét játssza Sándor János rendezésében. A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című művét adja elő Göttinger Pál rendezésében, Pintér Béla és Társulata a Kaisers Tv, Ungarn című produkcióval vesz részt a fesztiválon. 

A programot a házigazda temesvári színház román, magyar és német társulatának, valamint az Aradi Kamaraszínháznak a produkciói egészítik ki. A közönség a Dóm téren Lajkó Félix és zenekarát, valamint Harry Tavitian és Cserey Csaba dzsesszkoncertjét is meghallgathatja. 

Gálovits Zoltán, a szervező színház művészeti aligazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy a TESZT-nek évfordulós jellege van, hiszen Temesváron hatvan éve alakult állandó hivatásos magyar színtársulat. (mti)

forrás: http://multikult.transindex.ro/

TESZT-kisfilm

TESZT 2013

A 6. TESZT-tel ünnepli 60. születésnapját a temesvári magyar színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2013-ban is megszervezi a már hagyományossá vált fesztiválját, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót, melyen ezúttal is jelen lesznek a régió színházai egy-egy kiemelkedő előadással. Az idei TESZT, amely május 24–31. között zajlik, azért lesz más az előző évekhez képest, mert a színház ez évben ünnepli alapításának 60. évfordulóját. Ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós esemény is lesz, köztük egy ünnepi gála, amelyet a volt és jelenlegi kollégák részvételével szervez meg a színház, de tervben van egy kiállítás-megnyitó, sőt egy könyvet is kiad az intézmény az esemény alkalmából. A színvonalas előadások, jubileumi rendezvények mellett az idei találkozó is bővelkedni fog off-programokban, így az érdeklődők már a nyitó napon részt vehetnek azon a koncerten, amelyen Lajkó Félix és zenekara játszik, de a fesztivál keretén belül mások is zenélni fognak, többek között a Boris Kovač és a La Campanella formáció is fellép, illetve Harry Tavitian és Cserey Csaba is koncertezik.

Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban. Hajdu SzabolcsBékeidője, Elżbieta Chowaniec Gardéniája és Pintér Béla–Darvas Benedek Parasztoperája, ugyanakkor a találkozó szemléje a régió színházi előadásainak is, így az idei évben is látható a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai, aradi magyar színházakat. Újdonságnak számít viszont, hogy az idei évben a Szegedi Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház is jelen lesz a találkozón egy-egy kisebb produkcióval.

Az idén a már említett újdonságok mellett két szerb nyelvű előadás is lesz: mindkettőt a régió kiemelkedő előadásai között tartják számon. Budapesti partnerszínházak előadásai is láthatók majd. Az idei TESZT programjában többnyire olyan előadások vannak, amelyek érzékenyen reagálnak egy-egy aktuális társadalmi helyzetre, vagy a színház szerepére kérdeznek rá, és sok az olyan előadás, amelynek rendezője szerzője is egy személyben az előadásnak, sőt, az is előfordul több esetben, hogy a rendező is játszik a produkcióban.

A fesztiválos hangulat, a családias légkör és az évforduló ünnepélyessége kitűnő alkalom lesz arra, hogy a régi tagok, kollégák, barátok, partnerek meg tudjuk osztani a múltban elért sikereiket, eredményeiket, kudarcaikat és megvalósulatlan álmaikat, ugyanakkor beszéljenek a jövőről is, amelynek alakulásában mindenkinek felelősséget kell vállalnia. Ezt a célt szolgálja a fesztivál záró napján tartandó konferencia, amelyre a régió színházainak képviselőit várják a szervezők, illetve egy gálaműsor is lesz, amelyen a régi tagok közül is fellépnek néhányan.

A fesztivál teljes programja alábbolvasható. A jegyek árusítása április végén kezdődik, amikor az off-programok listája is véglegesül.

PÉNTEK — 2013. május 24.

17 óra, Nagyterem

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó hivatalos megnyitója

17 és 20 óra, Nagyterem

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO)

Hajdu Szabolcs: Békeidő

R.: Hajdu Szabolcs

22 óra 30 perc, Dóm tér

Lajkó Félix és zenekara koncert

SZOMBAT — 2013. május 25.

16 óra, Sala 2

Mihai Eminescu Nemzeti Színház, Temesvár (RO)

Calderón: Az élet álom

R.: Mihai Măniuțiu

18 óra, Nagyterem

Újvidéki Színház (SRB)

Beumarchais/Mladenović/Gyarmati: Opera ultima

R.: Kokan Mladenović

22 óra, Nagyterem

Nyári Mozi Színházi Közösség, Szabadka (SRB)

Lit és Mix könyve

R.: Döbrei Dénes és Lajkó Félix

VASÁRNAP — 2013. május 26.

12 óra, Stúdió Terem

Szegedi Nemzeti Színház (HU)

Hermann Broch: Zerline, a szobalány története

R.: Sándor János

17 óra, Temesvári Nemzeti Színház (Színpadi Stúdió)

Szerb Nemzeti Színház, Újvidék(SRB)

A. P. Csehov: Sirály

R.: Tomi Janežič

HÉTFŐ — 2013. május 27.

16 óra, Stúdió Terem

Aradi Kamaraszínház (RO)

Visky András: Megöltem az anyámat

R.: Visky András

18 óra, Nagyterem

Atelje212, Belgrád (SRB)

Boris Luješević – Branko Dimitrijević: Váróterem

R.: Boris Liješević

21 óra, Nagyterem

Szkéné Színház / Forte Társulat, Budapest (HU)

Agota Kristof: A nagy füzet

R.: Horváth Csaba

KEDD — 2012. május 28.

16 óra, Cuib d’Arte

Temesvári Állami Német Színház (RO)

Neil LaBute: CUPLUtoniu – Furiile & Marele război

R.: Radu Alexandru Nica

19 óra, Nagyterem

Nézőművészeti Kft. / Szkéné Színház, Budapest (HU)

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Gengszterek)

R.: Göttinger Pál

22 óra 30 perc, Dóm tér

Boris Kovač & La Campanella koncert

SZERDA — 2013. május 29.

17 óra, Stúdió Terem

Zentai Magyar Kamaraszínház (SRB)

Carole Fréchette: Simon hét napja

R.: Vukosavljev Iván

17 óra és 22 óra, Nagyterem

Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, (SRB)

A démonok városa PASS-PORT Subotica/Szabadka

R.: Urbán András

19 óra, Nagyterem

Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat, (SRB)

Biljana Srbljanović: A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled)

R.: Tanja Miletić-Oručević

CSÜTÖRTÖK — 2013. május 30.

17 óra, Stúdió

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO)

Elżbieta Chowaniec: Gardénia

R.: Koltai M. Gábor

20 óra, Nagyterem

Pintér Béla és Társulata, Budapest (HU)

Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn

R.: Pintér Béla

22 óra 30 perc, Dóm tér

Harry Tavitian és Cserey Csaba koncert

PÉNTEK — 2013. május 31.

12:00, Nagyterem

TESZT Konferencia

17 óra, Stúdió Terem

Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, (SRB)

Accent Grave: Somniare Somnia

R.: Varga Heni

19 óra, Nagyterem

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO)

Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera

R.: Szikszai Rémusz

21 óra, Nagyterem

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (RO)

Ünnepélyes gálaműsor a színház fennállásának 60. évfordulója alkalmából

R.: A társulat

forrás: http://www.aradihirek.ro

Cári Tibor UNITER-különdíjat kapott

A székelyudvarhelyi származású zeneszerzőt munkásságáért díjazza a Romániai Színházi Szövetség, az UNITER.

A Romániai Színházi Szövetség által március 4-én hozott döntés értelmében Cári Tibor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház állandó munkatársa Románia legrangosabb színházi kitüntetésének különdíjában részesül. A főleg színházi zene terén dolgozó művész május 13-án veheti át kitüntetését a Iași-ban megrendezett UNITER Gálán.

Névjegy:

Cári Tibor zeneszerző 1979-ben született Székelyudvarhelyen. Színházi pályafutását a temesvári magyar színházban, zongoristaként kezdte. A temesvári zeneakadémia elvégzése után több mint hetven alkalommal zeneszerzőként dolgozott, olyan rendezőkkel, mint Victor Ioan Frunză, Alexander Hausvater, Bozsik Yvette, Balázs Zoltán, Göttinger Pál, Horváth Csaba. A Színház zenéje nevű projekttel gyakran zenél országszerte. Jelenleg William Shakespeare A két veronai nemes című darabján dolgozik, melyet március 9-én, Kolozsváron mutat be a Kolozsvári Nemzeti Színház, Ada Lupu rendezésében.

Cári Tibor a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház állandó munkatársa. Az intézményhez szoros kapcsolat fűzi, az elmúlt évtizedben számos előadás zenéjét írta. Olyan címek fűződnek a nevéhez, mint a jelenleg is műsoron tartott Furnitur, Peer Gynt, Vagabondó, Borsszem Jankó, Rendőrség, Özönvíz előtt, vagy éppen a Parasztopera, melyben zenei vezetőként tevékenykedett.

A Cári Tiborral tavaly novemberben készült interjút ide kattintva lehet elolvasni. 

uh.ro/tm-t.ro

forrás: http://uh.ro/kultura/

Temesvári színházműsor - február

Bemutatóval és vendégelőadással indítja a februárt a Csiky Gergely színház

Február 4-én, 19 órakor újabb bemutatója lesz a temesvári magyar színháznak. A tavalyi évad ősbemutatójaként színre vitt Furnitur után ismét egy kortárs magyar szerző művét mutatja be a temesvári társulat. 

A Pintér Béla által írt Parasztopera az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legsajátosabb színpadi műve, melynek zenéjét Darvas Benedek szerezte. Szikszai Rémusz rendező szerint a szöveg lényege nagyon is ősi, hisz a sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi A bemutatót követően a zenés produkciót február 9-én, szombaton láthatja a közönség. 

Február 6-án, szerdán 19 órától a Közép-Európa Táncszínház Pyramidon című produkciója látható a temesvári nézők számára jól ismert koreográfus, Katona Gábor rendezésében. "Az izgalmas táncprodukcióban alá-fölé rendelt viszonyok, érzelmi szintkülönbségek, energiák jelennek meg, melyek ellentétes irányokba ható szándékokat generálnak. E két energiasík vertikális kommunikációjának alapja egyfajta rítus lehet. Ebben a rendszerben keressük helyünket." - nyilatkozza az előadásról Katona Gábor. 

Hétfőn, 11-én a színház Nagytermében a Furnitur látható. A Vinnai András által írt és ősbemutatóként bemutatott zenés vígjátékot Göttinger Pál rendezte. Február 12-én a Karel Čapek nyomán készült Vagabondó, Peter Pashov és Zheni Pashova rendezésében a fiatalabb közönséget szórakoztatja a színház Stúdió Termében 10, valamint 12 órától. 

Németh Ákos előadása, a Deviancia február 13-án, szerdán 18 órától lesz látható. A Presznyakov testvérek által írt Özönvíz előtt című vígjáték a színház Nagytermében 15-én tekinthető meg, 24-én pedig a kortárs lengyel dráma, a Gardénia látható a színház Stúdiójában, 19 órától. A hónap 27-én zárul a Rendőrséggel, amelyet Hernyák György rendezett Mrożek klasszikusa alapján. 

A temesvári magyar színház és a budapesti Forte Társulat közös produkciója, a Peer Gynt Horváth Csaba rendezésében február 19-én és 20-án vendégszerepel Budapesten a Trafóban. (közlemény)

forrás: http://multikult.transindex.ro/

60. születésnapját ünnepli a temesvári magyar színház

Balázs Attilával, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatójával a 2012-es év beteljesüléseiről és csalódásairól, a gazdasági válságnak a művészetre és a közhangulatra gyakorolt hatásáról, újévi tervekről beszélgettünk az év elején. 

Az idei évad a megszokottnál nagyobb formátumú TESZT-fesztivállal zárul, hiszen létrehozásának 60. évfordulóját ünnepli idén temesvári magyar színház!

– Az év elejétől kezdődően erőltetett menet volt a 2012-es, de úgy érzem, hogy egy sikeres évet zártunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Balázs Attila direktor. – 2012-öt az eddigi legnagyobb turnésorozattal kezdtük, amit Csongrád megyében és Budapesten folytattunk le, ahová több előadást vittünk és nagy közönsége volt az előadásainknak. Következtek a további bemutatók és a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó), ami az eddigi egyik legsikeresebb fesztiválunk volt. Úgy tűnik, hogy már beépült a köztudatba és ez a közönség érdeklődésében is tükröződött, de azt hiszem hogy az előadások színvonala is jobb volt. A fesztivál keretében volt a Peer Gynt előadásunk előbemutatója, ami a budapesti Forte társulattal létrehozott valódi koprodukció. A Peer Gynt bemutatóját ősszel Temesváron és Budapesten is megtartottuk, a Thália színház őszi fesztiválja keretében. Utána sorozatban jöttek az új évad bemutatói: a Rendőrség, az Özönvíz előtt, a Gardénia. Elég gazdag az évad és a repertoárunkon van még vagy 10 előadásunk, amelyeknek keressük a helyet, hogy hova tudnánk beszúrni.

– Kiváló előadásokat mutatott be 2012-ben a temesvári magyar színház, de igazi átütő siker 2009-ben az UNITER nagydíjas Rosencrantz és Guildenstern halott című előadás volt, amelynek szeptemberi bemutatója egybeesett a gazdasági válság romániai kezdetével.

– A gazdasági válság nagyon beleszólt az életünkbe, soha ennyi anyagi jellegű problémával nem kellett megküzdeni, mint most. Érezhető a munkánkon, hogy egyik napról a másikra élünk, vagy inkább a túlélésért küszködünk. Örülök annak, hogy a partnereink, akikkel dolgozunk, megértik a helyzetet és a nehézségek ellenére vállalják a velünk való munkát. Ennek ellenére úgy látom, hogy ez nem látszik a produkcióinkon, legalábbis nagyon remélem, hogy nem látszik! Az hogy éppen a Rosencrantz és Guildenstern halott előadásunknak volt átütő sikere, az egy kicsit a véletlenen is múlott, az is sokat számít, hogy milyen „csillagzat” alatt jön létre egy előadás. Nem csak a visszhangos sikerek a fontosak, hanem az is, hogy a társulat épül, a társulattal szívesen dolgoznak, sokat tanultunk, megerősödtünk, mert jó szakemberekkel tudtunk együttműködni. Remélem, hogy a továbbiakban is lesznek még visszhangos sikerek, de úgy vélem, hogy mi végig magasan tartottuk a mércét.

– A színház nehéz gazdasági helyzete miatt halasztódik a februárra tervezett Martin McDonagh: Leenane szépe című produkció bemutatója is?

– Ott próbáltunk kivágni a húsunkból, ahol a legkevésbé fáj, egyfajta átmenetet biztosítani. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz meg a budapesti Upor László rendezésében a Leenane szépe bemutatója, az idei évad végére megcsináljuk az előadást.

– A 2012-es év „világvége hangulatban” ért véget, láthattunk néhány kifejezetten pesszimista hangvételű előadást, de még a vígjátéknak nevezett Özönvíz előtt című darabon vagy a Furnitur-on sem szórakozhatott felhőtlenül a közönség.

– Ha már lejárt a világvége, kezdjük optimistán az új évet, hiszen egy új világ kezdete van! Ami az alkotókat foglalkoztatja, az benne van a közhangulatban is. Valóban nem játszunk „felhőtlen” vígjátékokat, ez azért van, mert a vígjáték egy kicsit átalakult, de átalakult a színházi ízlés is, a humor is alakulóban van, erre próbálunk mi is reagálni.

– Milyen tervei vannak az új évre, direktor úr?

– Az új évben tele vagyunk ötletekkel, gondolatokkal. Az első bemutatónk Pintér Béla–Darvas Benedek Parasztopera című zenés darabja lesz, amit február elejére terveztünk. Utána egy különleges produkció, egyedi kísérlet következik. Hajdu Szabolcs filmrendező rendez nekünk egy előadást, „Royal” Bar címen, ami az ő vízióját mutatja be. Remélem, elég sokan ismerik az ő filmjeit. Amit filmeken látunk tőle, azt az ő segítségével megpróbáljuk lefordítani színházi nyelvre. Ezt Temesváron, az itteni hangulatból meg a közhangulatból is ihletődve teremtjük meg közösen, természetesen Hajdu Szabolcs vezetésével. A forgatókönyv Szabolcs munkája lesz, azokból az anyagokból, amelyeket közösen hozunk, illetve hoztunk létre, már tartottunk két egyhetes workshopot erről a témáról az évad elején és az év végén. Ez egy nagyon érdekes folyamat, ami a társulatnak is nagyon jó, és reméljük, hogy a temesvári közönségnek is újszerű lesz.

Idén ünnepeljük az 1953-ban létrehozott temesvári magyar színház 60. születésnapját. Az idei TESZT a 60. évforduló égisze alatt fog zajlani. Nagyobb formátumú előadásokat hívunk meg a fesztiválra, elsősorban a DKMT Eurorégióból, illetve igyekszünk összegyűjteni mindenkit, akik itt voltak a társulatnál, részt vettek a sikerekben és a mindennapi munkában. Nagy ünnepségre készülünk! A következő évadra is tele vagyunk elképzelésekkel, ha a Jóisten és a gazdasági helyzet is úgy akarja, akkor ezeket is meg fogjuk valósítani!

Pataki Zoltán

nyugatijelen.com

forrás: http://www.erdely.ma

ÖSSZEADATOTT - 2012 legjei a leghitelesebb forrásból

Kié az év meztelenkedése, kik az év dívái, mi az év élménye, és mi lett 2012 zuhanórepülése? A Transindex ismét összeadta legjeit.

Bíró Réka: Ahol a keresés van. Temesvári tendenciák

Játéktér | előadás-elemzés | Deviancia | Furnitur | Immanuel Kant

Temesváron alig öt éve még a Nemzet csalogánya című előadás volt látható. A múlt évadban Immanuel Kant, Deviancia és Furnitur. Az ötévnyi munka alapjában véve keresést, mozgolódást, határfeszegetést mutat. Nem nagy dobbantó a mélységekből, hanem kigondolt építkezés.

Arról, hogy mit keres magában egy társulat, keveset tudhatunk addig, amíg meg nem találja azt. Addig marad nekünk a keresés folyamatának követése. Így az igazán fontos kérdés a 2011–2012-es évad előadásaival kapcsolatban nem is az, hogy miért lettek olyanok, amilyenek, hanem hogy miért pont ezek a témák, miért ezekre a darabokra esett a választás, mit jelentenek ezek a téglák az építkezésben. Első ránézésre nem kiváló előadásokról van szó, és ez nem is változik második ránézésre sem. Viszont ha megfelelőképpen tesszük fel a kérdést, akkor túl kell lépnünk a lemondás könnyelműségéről és izgalmas kérdésfelvetések folyamatába sodródhatunk. A három előadás különböző célt és célközönséget jelöl ki magának. A feldolgozott témák és az általuk felvetett kérdések változékonyak, más-más réteget szólítnak meg. Az előadásokon keresztül megfigyelhető a társulat keresési folyamata. Különböző próbálkozások és kihívások teszik egységessé ezt a folyamatot. Az egyik az intellektuális réteghez szól, háttértudást és magasabb szintű figyelmet, koncentrációt a megértéshez. A másik társadalmi problémákat feszeget, történéstöredékek felsorakoztatásával időt ad a gondolkodásra. A harmadik pedig szórakoztatói magatartás mögé bújva égetően fontos egyéni, de ugyanakkor mára már szociális hatósugarú problémákkal szembesít. A három út, a három minőség egy közös kihívást, határfeszegetést mutat, amelynek nem az eredménye, a végproduktuma válik érdekessé, hanem az egységes képről leolvasható szándék és fejlődés. Az elmúlt évad előadásai a nézőközönség típusaira is odafigyelnek, különböző nézői attitűddel közelíthető meg a Kant, a Deviancia és a Furnitur.

Az intellektuális kihívás

Mivel a történet egyáltalán nem a valóságot kívánja szolgálni, ezért a Thomas Bernhard-darab karakterei szélsőségesen maszkírozott személyiségek lehetnek. A darab már alapszituációjában sem támaszkodik a történelmi valóságra, hiszen Kantról az egyik köztudottan elterjedt tény az, hogy nem hagyta el Königsberget, most mégis Amerika felé hajózik. A fiktív szituáció így megengedi a valótlan tények elfogadását, mint Kant feleségének, Kant asszonynak a jelenlétét, a filozófus szemfényvesztését, a papagáj fontosságának megjelenítését, emberként való ábrázolását. A drámaszöveg alaphelyzetének fikciója, úgy tűnik, nemcsak a valóságos helyzet kicserélésére szolgál, hanem Kant életének és gondolkodásának kifordítását mutatja fel. De mi alapozhatja meg ennek a kifordításnak az érvényességét? Kant egyik legnagyobb felfedezése a kopernikuszi fordulat, amelyet Kopernikusz elméletére alapozva a metafizikában használt. Kopernikusz az akkori feltételezést, miszerint a csillagok forognak körülöttünk, megfordította, azt feltételezve, hogy a megfigyelő kering, míg a csillagok nyugalomban vannak. Kant a tárgyak szemlélete kapcsán végezte el ugyanezt a kísérletet, arra a következtetésre jutva, hogy nem a szemlélet igazodik a tárgyhoz, hanem a tárgy igazodik a szemléletalkotó képesség tulajdonságaihoz. A darabban többször elhangzó mondat: „Kopernikusz felfedezte Amerikát, Amerika felfedezte Kantot” a megfordítás elméletét juttatja eszünkbe és világossá válik, hogy a Thomas Bernhard szövege duplacsavar által értelmezhető. Ehhez a komplexitáshoz képest a színpadra festett, sokszor kimerevítettnek tűnő kép vázlatszerűvé válik.

A temesvári Kant szereplőinek az arcán fehér maszk bővíti ki a játékmód töredezettségét. Ennek a gesztusnak egyik értelmezése lehetne a már majdnem kirakatbábukká forrott karakterek hangsúlyozása. Viszont az elsődleges értelmezésen túl a smink segédeszközzé válik, ami pótolni, eltakarni szeretné a karakterábrázolások nem elég mélyre menő kidolgozását. A karakterek éles mozdulatai a szöveg éles gondolatait kívánják megalapozni, ám a szaggatottság a szövegértésben is töredezettséget okoz. A szöveg a hangerősség fel- és lefokozásán túl elvész a hajófedélzeten végigdübörgő szereplők lábai alatt. A darabban rejlő tömény szöveg mögötti gondolatok csak sejtésként jutnak el a nézőtérig. Az egyetlen játék, ami marad és segíthet a megértésben, a szereplők által átvett, a papagájra jellemző ismétléses beszédstílusban elhangzó mondatok játéka. Kant gondolatok között ugráló monológjai mindig egy lényeges következtetésbe torkollnak, de a színpadon nekilendülő mondatáradat végső gondolata kimerül egy kinagyított gesztusban, vagy a hajófedélzet hosszanti átjárásában. Ugyanakkor a géniuszokra és környezetükre jellemző közhelyes gesztusokban is leleplezhető az előadás pontos átgondolásának hiánya. Kant elkezdi teleírni a hajó fedélzetét gondolataival, a környezete pedig vagy tátott szájjal áll, vagy próbálja elsimítani a helyzetet. Az előadás nem vonultatja fel a darab összes szereplőit, de még így is kevésnek tűnik a vágás. A színpadon olyan szereplők is megjelennek, akik nem tesznek hozzá az értelmezéshez, nemhogy nem segítenek a befogadáson, de megzavarják azt. Ilyen elhagyott szereplővé válik a hússütő szakács jelenléte, akivel Kant pár perc erejéig a köménymag használatáról vitatkozik. Az előadásban más szereplők is elhagyatottá válnak a színpadon, segédeszköz nélkül maradnak bent jelenetekben. A steward időközönként jegyzetel, vagy Kant utasítására a hajó irányát kiáltja fel, de az ideiglenes elfoglaltságon kívül nem marad más számára, mint a hajófedélzeten való ácsorgás. Ezeket az üresjáratokat Kant asszony kibővíti jelenlétével, még ha végig is követi a színpadon történő összes mozgást, reccsenést.

A szövegben és az előadásban felvetett kérdések többsége válasz nélkül marad. A darabban kifordított helyzetet az előadás egyértelműnek kezeli, a kiinduló szituáció miértjének megértésére nem kapunk lehetőséget. Kezeletlenül marad a szereplőkön megjelenő rettegés a hajókürt felhangzásakor, az előadás végére megöregedő steward, Amerika pozicionálása. A Kant gondolatait őrző papagáj nemének kiválasztása is kérdés, hacsak nem azért nőnemű, hogy biztosan egyértelmű legyen, Kant egyetlen felesége a munkája volt. Ez által viszont már érvénytelenné válik, hogy az előadás a darab fiktív szituációját kiindulópontnak veszi. A megválaszolatlan kérdések között az előadás alatt viszont kitűnik egy lehetséges megoldás. Ez a szövegből kirajzolódó, egymástól pontosan elválasztható, kiforrott karakterek közti viszony megtalálása. Ennek sikerében főként a Kant és a Friedrich papagáj figurák kapcsolata, Kant asszony és Ernst Ludwig inas közti kommunikáció, a Milliomosnő és a Bíboros rövid találkozásai osztozhatnak. Az egyetlen kérdést, amelyre az előadás választ ad egy kedves pillanattal, azt a Milliomosnő teszi fel a jelenlévőknek: „Ki volt tulajdonképpen ez a Leibniz, akiről olyan gyakran beszél?”. A valóságban Immanuel Kant gondolkodását Gottfried Wilhelm Leibniz filozófiája segítette, hatására fordult a metafizika irányába. Az alaposan megformált inas karaktere, Ernst Ludwig, egy alig észrevehető pillanatban arcán végigsimítja kezét és Leibnizként mutatkozik be. Az előadás végén a madáridomárok gesztusával Kant felé nyújtja karját, leveszi hátán a filozófust a kalitkáról, mire ő ugyanazzal a gesztussal simítja végig Ernst Ludwig arcát, amivel az Leibnizként bemutatkozott.

Társadalmi kérdések kutatása

A legutóbbi népszámlálás szerint Románia lakosságának száma valamivel 19 millió fölött van, ebből 687 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, ez 3 százaléka az országnak. Ebből az összegből Temes megyében 23 415 személyt tartanak nyilván, amely a megyék közötti mennyiségi ranglistán valahol az élen szerepel. A Németh Ákos által írt és egyben rendezett darab valószínűleg nem ezekből az adatokból ihletődött, viszont ahhoz, hogy az évad egyik darabválasztása legyen, lehetett valami köze. A dráma egy autista lány és környezete helyzetét mutatja be, szerkezete rövid, egymást váltó jelenetekből épül. Az előadás felépítése a szövegéhez hasonul, a jeleneteket teljes sötét és könnyűzenei töredékek választják el egymástól. A lépcsőzetes műgyep játéktér színe és „műanyagsága” visszaadja azt a Zsanett környezete számára megnyugtató, de szintetikus gondolatot, hogy a lány világa is ilyen egyszerű. A Deviancia tömérdek jelenetsorozata alatt kiderül, hogy a címadó szó nem a főszereplőre vonatkozik, inkább a körülötte élő emberekre jellemző. A kifejezés eredetileg az útról való letérést jelenti, a drámában pedig egymás után sorakoznak aletért magatartású szereplők. Amíg a szöveg szerint egyre fontosabbá válik a környezet egyéneinek sorsa, addig az előadás alatt Zsanett karaktere kezd csak egyre inkább kialakulni. Pontosan viszi végig szereplőjét a jeleneteken, míg végül a hátán is az előadást. A drámaszövegben rejlő humor elvész, így nincs mihez képest megteremtődjön komolysága. A nyelvi játékok nem hallatszanak ki, nem történik hullámzás, ezért a nyomasztó alaphangulat nem okoz feszültséget, hanem semlegességbe torkollik.

Az előadás hossza időt ad a gondolkodásra. Miután a néző túljut az alapvető kérdéseken, hogy milyen lehet fogyatékossággal élni, milyen lehetőségei vannak egy ilyen személynek, hogyan láthatja a világot stb., akkor kezdi feltenni azokat a kérdéseket, amelyekkel a dráma valójában foglalkozni akar. Egy ember egyéni sorsa mellett hogyan tud viszonyulni fogyatékkal élő, illetve ezen is túl, valamilyen betegségben szenvedő emberhez? Zsanett figurája megadja a kellő lehetőséget a színpadon jelen levők számára, hogy építkezni, viszonyulni tudjanak hozzá. Sajnos egyikük sem lép át a sztereotípiákon, holott a szöveg okot ad arra, hogy a felvetülő kérdések ne a beteg körül forogjanak, hanem a betegséghez való viszonyulás aurájában keringjenek. Mintha a temesvári előadás Zsanettje találkozott volna autistákkal, de a többiek nem találkoztak a valóságban velük. Mindez eltávolítóan hat, s ezt csak erősítik az időnként felhangzó összeválogatott zeneszámok. Az előadás nincs térségbe helyezve, nem pozicionálja magát, így érvényét veszti a nézőközönséghez kiszólaló gesztus. Akkor sem kerül közelebb a nézőkhöz, mikor kettőt belőlük székestől a színpadra vitet szereplőivel. Az előadás erőssége pontosan a hiányosságában rejlik, hiszen rákényszeríti a nézőt a keresésre, és arra, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzon, melyeket az előadás nem mutat fel. Így találhatunk rá arra a pillanatra, amely egyszer csak felüti fejét a jelenetek között olyan feszültséggel és hitelességgel, amelyre lehetőséget hordoz az egész produkció. A három lány hozzánk közel ül, Zsanetten csodálkoznak és dicsérik, hogy milyen gyönyörű koszorút csinált. A középen ülő Zsanett fejére helyezik a koszorút, elkezdik csiklandozni, nevetnek. Zsanett is nevetni próbál, miközben teste, az autizmusból adódóan, ellenáll az érintésnek.

Rafinált szórakoztatás

A Furnitur becsapós. Körmönfont módon engedi magát megismerni, ritmusosan beleringat musicales dalaiba, eltereli a figyelmet mozgalmas terével, elhiteti a nézővel, hogy a szórakoztatására van itt. Ha már teljessé válik a kényelem, elköveti azt a szélhámosságot, hogy olyan kérdéseket kezd feltenni, amelyektől a színházi kanapé kezd kényelmetlenné válni. A musical-paródia nem marad meg a musical sajátosságainak kifigurázásánál, túllép ezen, a szerelmes musical daloktól kezdve és a rockoperán keresztül még egy némafilmes komédia-jelenetet is képes belegyúrni úgy, hogy az belepasszoljon. Az érzelmes műfajok parodizálása nemcsak az elnagyolt gesztusokban, hanem a szövegben is fellelhető. A humor abban rejlik, hogy a szereplők teljes komolysággal adják át magukat a szentimentális műfajok sajátosságainak. Ennek egyik kulcsfontosságú tényezője, hogy jó zenei kvalitásokkal rendelkeznek a színészek, így az előadás egyszer sem billen át szórakoztatóból nevetségesbe.

Egy előszobát látunk, amelyhez egymást váltva frappánsan csatlakozik a háló-, konyha-, dolgozó-, fürdőszobadoboz. A játéktér felett még egy szint található, ide csak egy áttetsző tükrön keresztül lehet belátni. Shivak Shurman nézelődni megy a Furniturbútoráruházba, de ott nem hétköznapi problémákkal szembesül. A moderátor végigvezeti a férfit az élet fontosabbnak tartott stációin, sajnos ő az egyedüli, akinek sokszor elvész a hangja a színpadon és érthetetlenné válik. Az anyós és após megjelenése üdítő, egyszerre nevettetnek és hangsúlyozzák játékukkal az élet abszurd helyzeteit. A páros karikatúrává növekszik, minden kifogásolnivalót lesöpör az előadásról. A humoros jelenetek akkor fordulnak át, amikor a három technikus a felső szintre kerül. Az áttetsző tükör mögött egy szappanopera-részletet szinkronizálnak. A hatalmas tükör, ahonnan időközönként leereszkedik az ipari porszívó, hogy felszívja a Shurman által hirtelen felindulásból betört tükreit, még egyet fordít a paródián, s már nem a szappanopera szinkronizálása, hanem az életből jól ismert túldramatizált helyzetek a tét. A jelenet után az eddig esetlennek tűnő Shivak Shurman karakter egy szerethető hétköznapi emberré válik, aki a bútoráruházban fejti meg a magával hordott kérdéseket. Az előadás kezdetben biztonságba helyezi a nézőt, majd lassan adagolja kérdésfelvetéseit a családalapításról, az apa és a gyerek közötti viszonyról, az élet fordulópontjairól, már a kezdet kezdetén pusztulásra ítélt kapcsolatokról és főként az otthonról. A Furnitur humora szétfeszíti a komikum kereteit, és a kertben egymással szemben lipinkázó férfiak látványa átesik a banalitáson, megteremtve a kellően kitartott pillanatot.

forrás: http://www.jatekter.ro/

A KultúrHon blog a Furniturról

Zenés, vígjátéknak látszó színmű. Vinnai András (1977) egyike azon fiatal szerzőknek, akiket leggyakrabban játszanak ma Magyarországon és a határon inneni színházakban. A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színházzal való együttműködése során át is írta ezt a darabot, vagy legalábbis adaptálta a helyi körülményekhez. A főhős – Shivak Shurman (Kiss Attila) – bolyongásait követhetjük végig. A fiatalember felkészült az apaságra, kilenc izgalmas hónap van előtte, amely alatt fel kell átállnia, és a Furnitur cég segítségével át kell szabnia a lakását, újra be kell(ene) rendeznie, de immár úgy, hogy az megfeleljen a változó körülményeknek. Vagy mégsem sikerül neki megejtenie a szükséges átalakításokat? Sok zene, sok tánc, sok hisztéria jelentkezik a darabban. Ez az, ami biztos, és ráadásul könnyeden szórakoztat, bár ebben néha kesernyés mellékzöngék és az irónia is jelen van. Teljesen más humor, más hangulat uralkodik a darabban, mint a – például – a marosvásárhelyiek által színre vitt Bányavirágban.

Itt érdemes odafigyelni a fiatal stábra! Göttinger Pál (1983) mindössze huszonkilenc éves, 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2011-ben Junior Prima-díjat kapott. Rendezett Lengyelországban, Budapesten, Kaposváron. Cári Tibor (1979), aki a Furnitur zeneszerzője már többször dolgozott Göttingerrel, és rendszeres visszatérő a temesvári társulathoz is. Hasonló Albert Alpár (1977) díszlettervező és Katona Gábor koreográfus időnként felbukkanása is a Bega-partján. És emlékezetes. Nem volt lehetőség megnézni a Deviancia című darabot, amelyet részben ugyanez a csapat adott elő, de biztosak lehetünk abban, hogy az is egy rendkívüli és különleges hangvételű darab. A díszletet és a jelmezt mindkettőben Albert Alpár készítette.

Itt érdemes szót ejteni arról a jelenségről, amely minden bizonnyal fontos momentumot jelez az erdélyi színjátszásban. A rendszerváltás és a felsőoktatás reformja óta eltelt évtizedek során telítődtek a színházaink. Ma már nem kihelyezik a színészt, hanem versenyvizsgával pályáztatják az állásokat. Kialakult egy létszámfölösleg, aminek az a következménye, hogy amennyiben egy-egy évfolyam együtt kíván maradni, akkor ennek életre hív egy-egy alternatív társulatot, amely nem kőszínházi körülmények közepette, hanem kisebb klubokban, pinceszínházakban működve teljesen más közönségréteget talál magának, mint a klasszikus társulatok. „Vándorszínészi” állapot ez, ideiglenes, de igencsak alkalmas a fejlődésre. Másik lehetőség a pályakezdők számára, ha Magyarországon keresnek maguknak lehetőségeket. Több sikeres pályakezdés történt már anyaországi színpadon erdélyi részről, de Göttinger esetében fordított előjelű az érdeklődés, hiszen ő odaátról jön. Egyébként nem egyetlen. Nemcsak rendezők érkeznek Erdélybe, nemcsak egy-két produkció erejéig jönnek, hanem színészek is, akik több évadon át, akár huzamosan itt tartózkodva játszanak színpadjainkon. Ezek a kölcsönhatások mind a munka javát, a perspektíva szélesedését szolgálják. Odajutunk, hogy egy idő után majd elmondható lesz, hogy egyetlen magyar színművészet van a Kárpát-medencében, s a korábban megvont határok elveszítik a jelentőségüket.

http://kulturhon.szhblog.ro/

Sűrű novemberi program a magyar színházban

Izgalmas program várja novemberben a temesvári közönséget a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. A hónap folyamán gyerekelőadások, meghívott produkció és egy bemutató is színesíti a színház műsorát.

Sławomir Mrożek Rendőrsége Hernyák György rendezésében november 3-án, szombaton 19 órától látható a színház Nagytermében. A totalitárius rendszerek abszurditásán nevető rendőrmusicalt októberben mutatta be a színház. A rendőrség megteremtette az ideális államot. Mindenki megjavult. Az utolsó ellenszegülő is kész feladni a harcot a rendszer ellen. De ha az országban rend uralkodik, mi szükség van rendőrségre?

November 5-én, hétfőn 19 órától meghívott előadás lesz műsoron, a Telefondoktor, a budapesti Manna Produkció előadása. Szabó Borbála kortárs szerző fergeteges vígjátékát Orosz Dénes vitte színre. Az előadás szereplője Göttinger Pál, a temesvári közönség által jól ismert Furnitur előadás rendezője.

November 6-án Horváth Csaba rendezésében kerül színpadra a Peer Gynt. Henrik Ibsen darabját 18 órától láthatja a közönség a temesvári színház Nagytermében. A zene, tánc és szöveg egységére épülő előadás igazi látvány-kalandot ígér.

A hétköznapok poéziséből táplálkozó Deviancia november 9-én, 18 órától a Stúdió Teremben szembesít bennünket a gyakran drámai valósággal. Széteső családok, sérült kapcsolatok és a világ fájdalmas forgatagában már-már normálisnak tűnő autista lány szívszorongató története tárul elénk. 

November 18-án a színház Nagytermében a Furnitur várja a szórakozni vágyókat, 18 órától. A zenés vígjáték, melyet Göttinger Pál rendezett Vinnai András szövege alapján, jelenleg a színház egyik legsikeresebb előadása.

A Timişoara Hotel parkolójából indul a kisbusz, amelyben november 19-én 14:30-tól játszódik a mady-baby, Borbély B. Emília előadásában. Gianina Cărbunariu szövegét B. Fülöp Erzsébet rendezte és adaptálta.

Mi történik, ha két végtelenül egyszerű, szegénységben vergődő ember megüti a lottó főnyereményét? November 21-én, 19 órától látható a Prah c. előadás, mely alatt erre a kérdésre keserű könnyekkel nevetve keressük a választ.

A fiatalabb közönség számára a színház műsorra tűzte a Zián & Kopik, valamint a Vagabondó című előadásokat is. Az első november 11-én, 16 órától, a temesvári Merlin Bábszínház termében, az utóbbi november 16-án, 11, valamint 15 órától látható a színház Stúdió Termében.

November 30-án kerül bemutatásra az Özönvíz előttcímű nagyszínpadi produkció. A Presznyakov testvérek darabja Szabó Máté rendezésében Romániában ősbemutatónak számít. Oleg és Vladimir Presznyakov a kortárs orosz drámairodalom legnagyobbjai közé tartoznak. Drámáikat Helsinkiben, Melbourne-ben, New Yorkban, Aachenben, Madridban, Rejkjavikban, Lisszabonban és Budapesten egyaránt játsszák. A bemutató 19 órától lesz látható a színház Nagytermében.

A jegyiroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 16–19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450-606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro.

forrás: http://www.nyugatijelen.com/

Telefondoktor a temesvári színházban

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdió Termében látható november 5-én 19 órától a budapesti Manna Produkció fergeteges komédiája, a Telefondoktor. Szabó Borbála kortárs szerző művét Orosz Dénes vitte színre, az előadás szereplője pedig nem más, mint Göttinger Pál, aki a temesvári közönség által jól ismert Furnitur előadás rendezője.

„Klasszikus bohózat” - jellemzi tömören a Telefondoktor című előadását Göttinger Pál, a kortárs dráma egyik legelkötelezettebb fiatal magyar színházi rendezője. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tőle rendhagyó módon nem rendezőként, hanem színészként lép fel a darabban. 

Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant - mindvégig bezárva. Vajon képes lesz-e Békés Dénes elrendezni ezt a délutánt (és vele az egész romba dőlni látszó életét), újra egybesodorni a két óvodás gyermeke, egy link barátja, annak naiv barátnője, valamint öko-bio-liberális-Waldorfos felesége, szélsőjobboldali érzelmű idős édesanyja és egy paciensének éppen születőfélben lévő kisbabája által darabokra cincált szálakat - vagy kénytelen lesz elkezdeni igazat mondani?

“S annak ellenére, hogy az egy térben, egy szereplővel operáló darab ötlete hathatna unalmasnak, a verbális humor és ötletesség élvezetessé teszi a Telefondoktort. Békés Dénes karakterében egy kicsit mindenki magára ismerhet, nagyon emberi és esendő, ugyanakkor mulatságos figura, aki nem kis öniróniával képes szemlélni saját életét. A történet emellett az örökérvényűség mellett azért is kifejezetten élvezetes, mert van benne egy jó adag magyar valóság, gondolatok és kritika a világot illetően, amelyben élünk.” (Gyulyás Luca, A Telefondoktor mindent megold – Kultúrpart, 2011. május 9.) 

Az előadásra jegyek 10, illetve engedményes áron 5 lejért válthatók. A jegyiroda nyitvatartása: hétfőtől péntekig 16-19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro. Emlékeztetjük Önöket, hogy most már online is megvásárolhatják jegyeiket a www.biletmaster.ro és www.tm-t.ro címeken.

Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy az előzetes helyfoglalások az előadás kezdése előtt 20 perccel érvényüket vesztik. Kérjük, időben váltsák ki jegyeiket!

Szeretettel várunk mindenkit!

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közleménye

forrás: http://www.temesvarihirek.ro/