Zenés, vígjátéknak látszó színmű. Vinnai András (1977) egyike azon fiatal szerzőknek, akiket leggyakrabban játszanak ma Magyarországon és a határon inneni színházakban. A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színházzal való együttműködése során át is írta ezt a darabot, vagy legalábbis adaptálta a helyi körülményekhez. A főhős – Shivak Shurman (Kiss Attila) – bolyongásait követhetjük végig. A fiatalember felkészült az apaságra, kilenc izgalmas hónap van előtte, amely alatt fel kell átállnia, és a Furnitur cég segítségével át kell szabnia a lakását, újra be kell(ene) rendeznie, de immár úgy, hogy az megfeleljen a változó körülményeknek. Vagy mégsem sikerül neki megejtenie a szükséges átalakításokat? Sok zene, sok tánc, sok hisztéria jelentkezik a darabban. Ez az, ami biztos, és ráadásul könnyeden szórakoztat, bár ebben néha kesernyés mellékzöngék és az irónia is jelen van. Teljesen más humor, más hangulat uralkodik a darabban, mint a – például – a marosvásárhelyiek által színre vitt Bányavirágban.
Itt érdemes odafigyelni a fiatal stábra! Göttinger Pál (1983) mindössze huszonkilenc éves, 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2011-ben Junior Prima-díjat kapott. Rendezett Lengyelországban, Budapesten, Kaposváron. Cári Tibor (1979), aki a Furnitur zeneszerzője már többször dolgozott Göttingerrel, és rendszeres visszatérő a temesvári társulathoz is. Hasonló Albert Alpár (1977) díszlettervező és Katona Gábor koreográfus időnként felbukkanása is a Bega-partján. És emlékezetes. Nem volt lehetőség megnézni a Deviancia című darabot, amelyet részben ugyanez a csapat adott elő, de biztosak lehetünk abban, hogy az is egy rendkívüli és különleges hangvételű darab. A díszletet és a jelmezt mindkettőben Albert Alpár készítette.
Itt érdemes szót ejteni arról a jelenségről, amely minden bizonnyal fontos momentumot jelez az erdélyi színjátszásban. A rendszerváltás és a felsőoktatás reformja óta eltelt évtizedek során telítődtek a színházaink. Ma már nem kihelyezik a színészt, hanem versenyvizsgával pályáztatják az állásokat. Kialakult egy létszámfölösleg, aminek az a következménye, hogy amennyiben egy-egy évfolyam együtt kíván maradni, akkor ennek életre hív egy-egy alternatív társulatot, amely nem kőszínházi körülmények közepette, hanem kisebb klubokban, pinceszínházakban működve teljesen más közönségréteget talál magának, mint a klasszikus társulatok. „Vándorszínészi” állapot ez, ideiglenes, de igencsak alkalmas a fejlődésre. Másik lehetőség a pályakezdők számára, ha Magyarországon keresnek maguknak lehetőségeket. Több sikeres pályakezdés történt már anyaországi színpadon erdélyi részről, de Göttinger esetében fordított előjelű az érdeklődés, hiszen ő odaátról jön. Egyébként nem egyetlen. Nemcsak rendezők érkeznek Erdélybe, nemcsak egy-két produkció erejéig jönnek, hanem színészek is, akik több évadon át, akár huzamosan itt tartózkodva játszanak színpadjainkon. Ezek a kölcsönhatások mind a munka javát, a perspektíva szélesedését szolgálják. Odajutunk, hogy egy idő után majd elmondható lesz, hogy egyetlen magyar színművészet van a Kárpát-medencében, s a korábban megvont határok elveszítik a jelentőségüket.
