Tudtad, hogy mi nem csak színeszek vagyunk, hanem pénzügyesek, díszlettervezők, világítók és pakolók egyszemélyben? Hogy miért? Mert ez volt minden álmunk. Létrehoztuk független társulatunkat, amivel ráléptünk egy ismeretlen útra, ahol minden rajtunk múlik. Bár, most egy kicsit talán rajtad is.
Vannak színdarabok, amikhez kötődöm, veszem észre. Nem is az, hogy Csehov, de kortárs művek, amiket mindig megnézek, ha bemutatják valahol. Ilyen mondjuk Az imposztor, a Parasztopera, a Szutyok, és A mi osztályunk, amire tegnap mentem az Eötvös10-be. Tadeusz Słobodzianek drámáját a Másik Produkció Gulyás Hermann Sándor rendezésében tűzte műsorra. Amikor megláttam a színpadon a deszkafal díszletet, rögtön a pajta jutott eszembe róla, amit aztán a lengyelek rágyújtanak a zsidókra. A többi nézők biztosan nem gondoltak erre, ezt abból sejtem, hogy az első rész végén úgy tapsoltak, mintegy abban a meggyőződésben, hogy ha kitartóan tapsolnak, akkor talán kijönnek a színészek meghajolni és hazamehetünk. De ekkor még csak ketten vagy hárman haltak meg, és a darab a tíz fős lengyel iskolai osztályról kicsit olyan, mint a tíz kicsi néger. (Egyébként Szabó Lajos – akit legutóbb, nem tegnap, békéscsabai színészként láttam – Jakob Katzja nem helyesen jelent oroszul. Szasztav klassze-t mond kétszer is, szasztav klassza helyett.)
Sokfelől érkező színészcsapat játssza a darabot, nem egyenlő erők, és ez nem utolsósorban a színpadi beszéd minőségének különbözőségében nyilvánul meg hátrányosan. Márpedig itt a tíz színésznek szinte kórusműszerűen kell megszólaltatnia a szöveget. (A toplista élén Jászberényi Gábor.)
A deszkafaldíszlet meglepően sokat tudott, még a Rachelkáék malomjának is elment. Továbbá tíz hokedli szolgált mindenféle célra, pakolták, rámolták, használták, építkeztek belőle. Általában is a rendezés tobzódó, kreatív vehemenciát tanúsított, sok ötlettel, nagy gesztusokkal. Lehet, hogy a kevesebb több lett volna. Akadtak szép pillanatok – például egy nőt ért pofon hangját adó, közbevetett férfikéz –, ám összességében az előadás pusztán a korrekt feladatteljesítés szintjén maradt. De ezt sem áll szándékomban lebecsülni.
forrás: http://stuberandrea.hu
Másik Produkció
A mi osztályunk című drámája megtörtént eseményeket dolgoz fel. 1941-ben, a
német megszállás alatt, egy lengyel kisvárosban lengyel fasiszták ezerhatszáz
embert pajtába zártak és elevenen elégettek. A tömeggyilkosságról csak a
kétezres évek elején ismerték el és látott napvilágot, hogy azt lengyelek
követték el zsidó honfitársaikkal.
A mi osztályunk egy osztály tagjainak sorsát követi nyomon: lengyel és zsidó diákok személyes elbeszélései és visszaemlékezései alapján mutatja be Lengyelország és a lengyel nép történetét és szerepét a XX. században, 1925-től napjainkig.
A darab ugyanakkor allegória: egyetemes üzenet az emberek közötti megértés – és a megértés szándékának – hiányáról; ahogy az akár ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok is észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulhatnak át.
S ahogy az életben is oly gyakran: noha a szereplők játsszák és élik, egyúttal azonban narrálják is saját életüket, történetüket.
Mikor, hol, miért és hogyan törik meg a jellem? Mikor, hol, miért és hogyan törik meg az ember? A tegnapi barátomat miért hívom mától az ellenségemnek? Ki kényszerít erre, mi kényszerít erre? Miért fogadok ennek szót? És ha épp én vagyok az áldozat és túlélem, meg tudok-e bocsátani? Azt hogyan kell? És egyáltalán: KI OSZTJA A SZEREPEKET?
A kérdések végteleníthetők. Sajnos.
.jpg)
120 perc egy szünettel
Szereplők
Balog József
Magyar Bernadett
Jászberényi Gábor
Gyuriska János
Vándor Éva
Szabó Lajos
Gerner Csaba
Göttinger Pál
Timkó János
Sebők Maja
Dramaturg
Taller Edina
Fénytechnika
Szász Antal
Mozgás, rendezőasszisztens
Hojsza Henrietta
Jelmez, díszlet
Fekete Monika
Rendező
Gulyás Hermann Sándor
A mi osztályunk egy osztály tagjainak sorsát követi nyomon: lengyel és zsidó diákok személyes elbeszélései és visszaemlékezései alapján mutatja be Lengyelország és a lengyel nép történetét és szerepét a XX. században, 1925-től napjainkig.
A darab ugyanakkor allegória: egyetemes üzenet az emberek közötti megértés – és a megértés szándékának – hiányáról; ahogy az akár ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok is észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulhatnak át.
S ahogy az életben is oly gyakran: noha a szereplők játsszák és élik, egyúttal azonban narrálják is saját életüket, történetüket.
Mikor, hol, miért és hogyan törik meg a jellem? Mikor, hol, miért és hogyan törik meg az ember? A tegnapi barátomat miért hívom mától az ellenségemnek? Ki kényszerít erre, mi kényszerít erre? Miért fogadok ennek szót? És ha épp én vagyok az áldozat és túlélem, meg tudok-e bocsátani? Azt hogyan kell? És egyáltalán: KI OSZTJA A SZEREPEKET?
A kérdések végteleníthetők. Sajnos.
.jpg)
120 perc egy szünettel
Szereplők
Balog József
Magyar Bernadett
Jászberényi Gábor
Gyuriska János
Vándor Éva
Szabó Lajos
Gerner Csaba
Göttinger Pál
Timkó János
Sebők Maja
Dramaturg
Taller Edina
Fénytechnika
Szász Antal
Mozgás, rendezőasszisztens
Hojsza Henrietta
Jelmez, díszlet
Fekete Monika
Rendező
Gulyás Hermann Sándor
