Tóth Barnabás filmrendező már elég sok emlékezetes pillanatot okozott a magyar közönségnek, például, amikor Susotázs című kisjátékfilmjét négy éve beválogatták az Oscar-díj tíz kisfilmet tartalmazó rövidlistájára, nem sokkal később pedig az Akik maradtak című filmje került a 2020-as Oscar-díj szűkített listájára. Alkotásai hazai és nemzetközi szinten meghatározóak. Gyerekként számos film szereplőjeként ismerhette meg az ország, például játszott Bereményi Géza Eldorádó című filmjében. Barnabás a Momentán Társulat egyik alapítója, mára viszont nem társulati tag, idejét a filmkészítés tölti ki. Nemrég jelent meg legújabb filmje, a Mesterjátszma.
Az interjú a rendező irodájában készült, ahol a falak és a szekrények nem csupán impozáns filmplakátokkal, díjakkal és elismerésekkel vannak tele, hanem jegyzetekkel, feljegyzésekkel, idézetekkel, feladatokkal. Mondani sem kell, a beszélgetés során újabbak születtek…
Már eltelt egy kis idő a film megjelenése óta. Hogy vagy most, mennyire sikerült „elengedni” a bemutatóval együtt járó izgalmakat?
Először is muszáj kiemelnem a Juno 11-et, akik a filmet forgalmazzák. Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan remek csapatának ez az első olyan magyar filmje, amit nem ők gyártottak, de ők forgalmaznak. Mindent beleadtak és nyugodtan mondhatom, a bemutató előtti két és fél hónap csodálatos volt és rendkívül intenzív. Valahogy úgy lehet elképzelni, mint amikor egyfolytában koncertezik valaki. Ráadásul nem volt egyszerű a film marketingje sem: nagy kihívást jelentett, hogy egy ’56-ról szóló sakkos történetbe ágyazott magyar történelmi tévéfilmet végül közönségfilmként tálaljuk. Kemény pszichológiai munka, már csak azért is, mert akárhányszor nyilatkozom a filmről, nem utalhatok a történet legjelentősebb fordulataira, mert akkor spoilerezek.
Ha jól értem, abszolút széllel szemben haladtatok…
Igen, már csak amiatt is, hogy forgalmazásra nulla forintot kaptunk az NFI-től, ami nonszensz. Jelenleg járjuk az országot a filmmel. Az érzés, ami most bennem van, kettős: mivel azt látom, hogy a közönség nagyon szereti, pozitívan nyilatkoznak az alkotásról, a kritika is dicséri, ugyanakkor a nézőszám lehetne magasabb, mert most alig több egy átlagos magyar filmnél. Cél, hogy belátható időn belül felkerüljön a streaming felületek valamelyikére. Egyébként arra vagyok a legbüszkébb, hogy a húsz év alattiaknál nagyon eltaláltunk valamit, ők igazán szeretik. Egy nagyon picit azért csalódtam, méghozzá a számok miatt, ugyanakkor lelkileg emelkedett vagyok, kellőképpen feltöltött az önbizalomhullám, így ez segíthet a következő filmemnél is, legalábbis, ami a saját erőmet és hitemet illeti. Bár, ha kultúrpolitikai szemszögből nézzük, akkor úgyis nulláról kell kezdeni mindent, hiszen egy következmények nélküli országban élünk, mint ahogy annyi területen ezt látjuk Magyarországon. A Mesterjátszma kreatív részében nyakig benne voltam, egy-két évvel ezelőtt ez a szoba, ahol most ülünk, tele volt cetlikkel, feljegyzésekkel. Most az utómunkából is jócskán kivettem a részem, intenzív és megterhelő időszak volt.
Mikor kell elengedned?
Ma. Vagy holnap. A héten…
Származott bármi pozitívum abból, hogy a film nem kapott forgalmazásra támogatást? Ad ez valami plusz bizonyítási vágyat? Esetleg jobban összekovácsolja a stábot?
Az a helyzet, hogy én nagyon régen dolgoztam nulla forintból. Nem vagyok gerillafilmes – akiket egyébként nagyon tisztelek –, mint például Reisz Gábor, Hartung Attila, Kárpáti György Mór. Sorolhatnám azokat a tehetséges alkotókat, akik kénytelenek állami támogatás nélkül filmet készíteni. Egyébként a forgatási időszak – az a huszonöt nap – csodálatos volt, de adódtak nehézségek: rögtön az elején féléves csúszással kezdtünk pénzügyi okok miatt, pedig már minden készen állt. Az katasztrófa volt. A végén pont ugyanígy, és pont emiatt megint fél évet állt a dolog. Ahogy mondtam, még nem voltam ilyen helyzetben, eddig jó dolgom volt, s legszívesebben már csinálnám is a következőt, de valami mindig elvonja a figyelmemet. Egy tehetséges orosz rendező a Los Angeles-i reptéren azt tanácsolta: ne hagyjam, hogy mindenféle dolog elvonja a figyelmemet – ezt ki is írtam az íróasztalom fölé a falra, hogy állandóan a szemem előtt legyen. Ehelyett itt ülök az irodában, és a film közösségi felületeit kezelem, hiszen fontos az online jelenlét.
Egy alkotó soha nem lesz elégedett azzal az idővel, ami az alkotásra jut. Nem igaz?
Egyébként ez pontosan így van, mindemellett figyelni kell arra, hogy elég idő maradjon a családra. Plusz az egyetemen is tanítok. Szerencsére a színtársulatot mostanra elengedtem.
Miért hagytad ott a Momentán Társulatot?
Gyakorlatilag azért, hogy csak a filmkészítéssel foglalkozzak. Az időm negyedét elvette, és azért kicsit meglazultak már az érzelmi kötelékek is. Persze rengeteget adott az a sok-sok év, amit ott töltöttem, minden filmemnél többet és többet köszönhettem a társulatnak. Beleértve a Mesterjátszmát is. A mai napig táplálkozunk egymásból mind szakmailag, mind pedig emberileg. De még korábbra visszatekintve említhetném Földessy Margitot is, és az ő iskoláját, ahová tizenháromévesen kerültem. Ő megtanított arra, hogy hogyan használjuk a gyerekkor és az alkotás közötti összefüggéseket. Hogy meg kell tudni maradni gyereknek. Játékosságot és felszabadultságot tanított nekünk. Így megmaradhattunk felhőtlennek, és olyanoknak, akik el tudják engedni a dolgokat. Valahogy mindent zárójelben tudtunk nézni, ez mind fontos adalék lett a filmkészítéshez.
A művészetben ez egyértelmű, de az életben is tudod alkalmazni?
Jó kérdés. Úgy hiszem, mindkettőnél működik.
Földessy Margitnál még nem tudtad, hogy rendező leszel?
Amikor odakerültem, még színésznek készültem. Viszonylag hosszasan, egészen tizennyolcéves koromig efelé mentem. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem merült föl bennem a filmkészítés terve, hiszen már tizenkét évesen írtam forgatókönyveket. Ez csupán bizonyíték az érdeklődésre, ugyanakkor nem emlékszem, hogy tudatosan tervezgettem volna.
Amikor viszont egyértelmű lett, hogy ez az utad, akkor mi volt előbb: a forma, amelyen keresztül ki tudod fejezni magad, vagy valami konkrét téma, amit kifejezetten el szerettél volna mondani, mesélni?
Azt hiszem, erre jobban tudna válaszolni az, aki nagyobb rálátással nézi a filmjeimet. Valószínűleg engem a forma, a film érdekelt és érdekel ma is. Önmegvalósítási vágy már nincsen bennem. Egyszerűen élvezem a folyamatot, de ma már szívesen elbújok a történetek mögé. Próbálok médium lenni, de nem magamat közvetítem, hanem egy rajtam kívül álló történetet. Mindeközben azért a filmkészítés egy rendkívül összetett gazdasági, politikai, jogi, szervezési, menedzselési műfaj. Ez nem úgy működik, hogy kitalálom, mi legyen a következő filmem, és akkor az lesz. Az Akik maradtak anno a nyolcadik helyen szerepelt a listámon. Jelenleg úgy huszonöt anyag van a pakliban. Mindig vannak megérzéseim, meg különböző fokú lelkesedési időszakok, de, hogy mi lesz mindebből, az nagyon sok összetevős. Andy Vajna rendszere például egymás után utasította el a terveimet, konkrétan tizenhatot.
Hogyan éled meg belül, ha sorra elutasítanak?
Azóta kárpótolt a sors, nem panaszkodhatok. Bár, hogy azt az időszakot hogyan bírtam ki ép ésszel, nem tudom. Van egy csodálatos feleségem, Lisztes Linda, aki felajánlotta, hogy a döntnökök ajtaja elé fekszik hálózsákkal, és addig marad, amíg meg nem hallgatnak szóban. Ő egyébként ezt teljesen komolyan gondolta. Sokan hisznek bennem, ez mindenképpen nagy erő, illetve úgy gondolom, elég jól bírom a nyomást, kitartásra pedig bőven szükségem volt a korai kudarcok alatt. Azért most is érnek nehézségek a szakmában. Például nemrég megkerestek egy nemzetközi filmbe, ráadásul egy fantasztikus csapat, de nem jött össze, legalábbis eltűntek. Ugyanakkor ez még így is kellemesebb kudarc, minthogy 2009-ben nem válogatták be az első játékfilmemet a Magyar Filmszemlére. Az hatalmas pofon volt, de tovább léptem. Tudom ez most borzasztóan amerikai hangzású lesz, de én hiszek saját magamban. Látom a korábbi filmjeim értékeit, és érzem a filmterveimét is.
Gyerekként egyik szereplője voltál Bereményi Géza Eldorádó című filmjének. Mennyire számítottál a saját környezetedben csodabogárnak?
Annak azért nem nevezném magam, azt hiszem, inkább csak aranyos voltam. Sokat szerepeltem, de a szüleim mindig gondoskodtak arról, hogy az iskola legyen az első. Azután jöhetett szóba bármi egyéb, ha kitűnő tanuló voltam. De ment is rendben, nem volt velem gond.
Soha nem volt félő, hogy elvisz a korai siker?
A szüleim mindig visszarántottak a földre, nagyon jól kezeltek. De az a helyzet, hogy soha nem voltam elszállva – eltekintve egy-két nagyon rövid évet, amikor kamaszodtam. Abban a két évben például csináltam magamnak névjegykártyát, és ráírtam, hogy „Tóth Barnabás: gyerekszínész, gimnazista”. De minden jel arra mutat, hogy épségben kijöttem ebből a korszakomból.
Ha az ember már gyerekként olyan hírességek körébe kerül, mint Bereményi Géza, Eperjes Károly, Pogány Judit vagy Eszenyi Enikő, akkor később kevésbé jön zavarba a nagy művészektől?
Azért én gyerekként nem a nagy rendezőt, meg a nagy színészeket láttam, hanem a bácsit meg a nénit. Egyébként velük már nem igazán vagyok kapcsolatban, bár tegnap a Bereményivel együtt léptünk fel a Zsidó Kulturális Napokon, mert az Eldorádót vetítették. Természetes, hogy gyerekként fogalmam sem volt arról, hogy Bereményi a Cseh Tamás partnere, vagy ha a Garas Dezső által rendezett A legényanyára gondolok, ott sem voltam tisztában azzal, hogy igazából ki Garas Dezső, és miket csinált korábban. Éppen ezért nem is tudtam átélni valódi partneri viszonyt. Később pedig – ha valakivel összefutottam ezekből az időkből – vagy megismertek, vagy nem, de mindig tiszteletbeli viszony volt.
Az Eldorádó forgatására mennyire emlékszel?
Főleg elmondásokból és a VHS-ek miatt él bennem tisztán. Apukám kijött a forgatásra, és nagyon sokat filmezett. Illetve Pallagi Anikó elsőasszisztens arra kért, hogy vezessek naplót a folyamatról. 1987-et írtunk és tudta, egyszer fontos lesz számomra. És valóban: első kézből van emlékem a forgatásról. Illetve van egy kép a filmben, amikor az Eperjes és az Eszenyi között ülök. Várj egy pillanatra, fel is írom, hogy elő kell keresnem…
A színészi alakításaidat szívesen nézed vissza?
Nem mondom, hogy sokat nézem magam, de nem menekülök a kép elől. Megnézem, mennyit öregedtem, vagy, hogy jól artikulálok-e, tehát figyelem magamat, de csak egészséges mértékig. A rendezéseimnél pedig hibalistát vezetek: most a Mesterjátszma kapcsán tizenkilenc dolgot írtam össze. Ezt egyébként nem önkínzásból teszem, hanem mert segíthet a következő filmnél.
Lakner Dávid, a Magyar Hang újságírója úgy fogalmazott a Mesterjátszámáról, hogy „Tóth Barnabás rendezői kézjegyét nem feltétlenül lehet elsőre felismerni.”. Szerinted milyen az a Tóth Barnabás kézjegy? Mitől lesz egy film Tóth Barnabásos?
Apropó, felírom gyorsan, hogy válaszolnom kell Lakner Dávidnak… Látod, így nem lehet elmélyülve dolgozni, alkotni. Nagyon nehéz ezerfelé figyelni. Egyébként tegnap a Bereményi ugyanezt csinálta: az esemény után lerohantak bennünket, hogy nyáron majd ide meg oda menjünk. A Géza is éppen regényt ír, de így nem könnyű. Mindeközben nyilván jó érzés, hogy azt csinálom, amit szeretek, s hogy van közönség… De a kérdésre visszatérve: nagyon nehéz erre válaszolni. Sőt, azt hiszem, elsősorban nem az én feladatom, hogy megfogalmazzam saját magamat. Talán nem is elegáns. De a human touch, az emberi érzés közvetítése: ezt szeretem legjobban. Amikor megérint a történet, a képi világ, a zene, a szereplők, jó esetben az összes. Ez a célom, hogy a filmem az érzelmeken keresztül érintse meg a nézőjét.
Mi a következő film? Hogyan tovább?
Fogalmam sincs. Itt van előttem egynéhány terv, és valószínűleg az lesz a következő, amit még nem vázoltam fel ide a papírjaimra.
Mennyire tudsz kitekinteni a film világából?
Sajnos elég könnyen. Szeretek focit nézni, a gyerekeimmel kirándulni, akik egyébként cserkészek. Óbudán egy nagy közösség részei vagyunk, rengeteg nagycsaládos, civil, szerethető társaság. Természetesen imádok színházba és moziba járni, és minél többet a gyerekeimmel lenni. Egyébként ők is szoktak szerepelni a filmjeimben, nagyon ügyesek, de azért nem bánom, hogy még nem olyan lelkesek e tekintetben. Ennek pont így kell lennie, aztán úgyis meglátjuk, hogy alakul.
forrás: https://art7.hu
