Ókovács Szilveszter: Miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék?

„Úgy fogok leülni január 27-én, hogy mondják el, mit szeretnének, és az lesz” – mondja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház (újabban OPERA) főigazgatója a vidéki színházakkal történő mai egyeztetésről, de abból nem engedhet, hogy a komoly pénzekért szerződtetett művészek ne legyenek jelen próbanapokon. Az Erkel Színházat viszont akár el is tudja engedni egy „papírforma szerint sok musicalt játszó” befogadószínház kedvéért.

Végigcsinálta az Operaház nagy felújítását, az Eiffel Műhelyház átépítését, sütkérezhetne ennek a fényében, és most itt van két ügy.

Hadd bocsássam előre, még szoknom kell, hogy interjút készít velem az Index, erre a kinevezésem óta eltelt lassan tizenegy évben nem volt példa, pedig mégiscsak a mienk a legnagyobb magyar kulturális intézmény, amely ráadásul tényleg oldalfüggetlenül, nemzeti intézményként működik. Létezik szerkesztési szabadság, de felelősség is. Ha egy vezető orgánum azt a hatás kelti, hogy elég őt olvasni a körülöttünk pulzáló világ megértéséhez – és az Index ilyen volt tíz éve is –, nem teheti velünk ezt a shadow banninget, nem tehetnek minket „indexre” csak azért, mert én vezetem az OPERÁ-t. A magyar médiapiacon egyedüliként épp a legolvasottabb Index nem adott teret sem a művészeinknek, sem az előadásainknak – és „természetesen” én sem mondhattam el terveinket, álláspontunkat. Mások viszont beszéltek helyettünk, rólunk. Örülök, ha ez most, bő tíz év után változik, és nem csak botrányok kapcsán kerülünk az önök felületére.

És most máris botránnyal keressük, az úgynevezett kikérők ügyével, ami az érintettek szerint ellehetetleníti a vidéki operajátszást.

Ezt botránynak épp nem nevezném, inkább egy belterjes szakmai probléma izzadságos kivetítésének. Az a kérdés, mindez összefügg-e esetleg holmi országos választással, az igazgatói ciklusom lejártával, nagy projektjeink véghezvitelével, esetleg mindezek egybeesésével?

Mert ön szerint összefügg?

Csak elmondtam három olyan hajlamosító tényezőt, amely eddig csöndes emberek hirtelen felhangosodásához vezetett – eddig is létező helyzetek úgynevezett elviselhetetlensége miatt.

Ez új helyzet, hiszen amíg eddig ki lehetett kérni énekeseket az operaházi próbaidőszak idején vidékre, addig ez február 1-től nem lehetséges.

Ha le kéne magamat teremtenem, inkább azt a kérdést tenném fel: eddig miként volt lehetséges, hogy aláírtunk egy szerződést, és közben az illető művész mégsem itt, hanem máshol, másik honoráriumért dolgozott?

EZ A KÉZEN-KÖZÖN ELTŰNŐ ÉNEKESEK „RENDSZERE”, ÉS MÁR ÜZLETÁGSZERŰEN ÉPÜLTEK RÁ NÉMELYEK.

Tudatosan egymásra vállaltak produkciókat, mondván, majd úgyis kikérik magukat az OPERÁ-ból. De az nem megy, hogy a Magyar Állami Operaház fizesse őket, közben pedig máshol énekeljenek, mert ez kimeríti a hanyag kezelés tényállását, herdáljuk vele az állam pénzét. Ha ön az Indexnek dolgozik, munkaidejében nem készíthet interjút más internetes hírportál számára – sőt, az önök szférájában még azontúl se. Nálunk lehet énekelni máshol, de nem az operai feladatok ellátásának kárára. Ugye, azért ezt nem olyan nehéz megérteni.

Előbb kellett volna az asztalra csapni?

Eddig csak emberkedni lehetett volna, szigorkodni, azt meg öncélúan minek? Nem tudtunk volna helyszínt adni minőségi próbafolyamatokhoz. De az imént körbejártuk az Eiffel Műhelyházat, láthatták, hány rendpróbaterem, balett-terem, házi színpad épült, ami új esélyt hoz. Az elmúlt tíz évben nemcsak mi, de a kormányban is néhányan, akikkel meg lehetett értetni ennek a fontosságát, sokat dolgoztunk azon, hogy a megfelelő körülmények előálljanak. Ma már – magyarországi viszonylatban – a legtöbbször komoly tiszteletdíjért szerződtetünk művészeket, akiknek teljesíteniük kell a vállalásukat, és már van is hol: a produkciók végig tudják próbálni az operavilágban megszokott három-hat heteket. Akinek pedig ütköző felkérése van, kapott most januárban három hetet arra, hogy jogkövetkezmény nélkül meggondolja magát, és elhagyhasson minket, és akkor mi keresünk valaki mást. Nincs harag, a szerződést nem kell még csak megszüntetni sem, mindössze kivenni azt a részt, amely az érintett periódussal ütközik. Egyetlen ilyen kérés sem érkezett, az énekesek mind itt akarnak maradni.

AZ OPERAI SZFÉRÁBAN EGY TÜSSZENTÉS BEDÖNTI A PRODUKCIÓT, TEHÁT A LEGÁLLANDÓBB TÉNYEZŐ A VÁLTOZÁS.

Szemléltetem: ha a kiváló Bretz Gábort szeretném felkérni, akkor időnként én is koppanok, mert fényes külföldi karriert is visz, és esetleg épp akkor nem szabad. Ilyenkor nem szoktam a médiához fordulni és démonizálni a londoni igazgatót, hogy mégis hogy képzeli, elszívja előlünk Bretzet? Közben még az se biztos, hogy a londoni kolléga időben megelőzött, csak az ajánlata volt jobb a döntést meghozó művész számára – és ennek is sok oka lehet: szerep, gázsi, presztízs, partnerek, város stb. Mi tehát nem esünk kétségbe, ha változtatni kell, mert ez az alapállás.

Időnként a külföldiek is vonzónak tartják Budapestet.

Azt tudni rólam, hogy szeretek magyar művészeknek munkát adni, és csak arra hívunk külföldit, amire épp nincs, vagy nincs elég jó hazai énekes. Ez lehet, hogy nem tetszik más hazai színházaknak, viszont jó az énekeseinknek, a közönségnek, és a magyar kultúra számára is kedvező fejlemény. És talán az is érthető, hogy szeretnénk tisztán látni, kikre számíthatunk. Az egyeztetősdi itt nem pálya, több évre előre gondolkodunk, tervezünk, szerződünk, az európai első vonal a stratégiai cél, és tetszik, nem tetszik, a zászlóshajóé az elsőbbség. Most mégis azt mondtuk: vigyék, akiket szeretnének, majd mi igazodunk. De ha senki nem akar menni, azzal nincs mit tenni. Még a vidéki igazgatókollégák kedvéért sem bontunk szerződést a művészeinkkel, kitéve őket a szerepeikből, magunkat meg a jogos kártalanítás veszteségének. Egyébként már az egyezkedés keretei is hibádznak:

MAGYARORSZÁGON EGY CÉG SZÁLLÍTJA AZ ÉNEKESEKET EGYES VIDÉKI SZÍNHÁZAKNAK. SZÓVAL MÁR NEM IS A SZÍNHÁZZAL KELLENE MEGBESZÉLNI A SZEREPOSZTÁST, HANEM EGY MAGÁNCÉGGEL. AKKOR KIN IS KELL SEGÍTENI PONTOSAN? EGY MAGÁNCÉGEN? MIBEN IS?

Mindenki alkalmazkodjon a változásokhoz a maga szintjén, a maga valóságában – mi is ezt tesszük, és nincs, de nem is kell senki, akinek a vállán sírjunk emiatt.

A vidéki színházak azt is fájlalják, hogy az Opera elszipkázza az énekeseket, és egy operaénekesről tulajdonképpen ön dönti el, mit énekel, mi lesz vele a következő tíz évben. Plusz olyan sok bemutatót tartanak, hogy emellett nem lehet elhívni az énekeseket.

Az operapremiereket trükkösen számolták a kollégák, véletlenül belecsúsztak a balett-egyfelvonásosok és a tavalyi meg a tavaly előtti bemutatók is. Így nem tizenhét, hanem három premier volt ebben az évadban, apró különbség.

AMÚGY MEG NEM NEKEM, DE KÉTSÉGTELENÜL A MINDENKORI OPERAIGAZGATÓKNAK VAN FELELŐSSÉGÜK ABBAN, KIBŐL MI LESZ. NO, DE MÉGIS, KI DÖNTSE EL? AZ ORVOSOK? VAGY ORSZÁGOSAN SZAVAZZUNK RÓLA?

Az OPERÁ-ban egyébként bizottság oszt szerepet, nem egy személy ízlése diktál, és a művész elmehet vidékre is tanulni, meghallgatásra, vagy akár külföldre is. Van, aki külföldön épít karriert, van, aki vidéki színházához hűséges. Gregor József mindig vendég volt Budapesten, a bázisa Szeged maradt. Van, akinek nem hiányzik a pesti tolongás, mert itt bizony verseny van. Bellai Eszter megmutatta Győrben, hogy lehet 25 éven át minden egyes évben operafőszerepet énekelni, Bede-Fazekas Csaba a baritonpartikkal ugyanott, ugyanazt. De Schwimmer Jancsi, Vajda Júlia, Tréfás György, Bódi Marianna, Réti Attila, Váradi Marianna, Rendes Ági is – sok és remek példa volt erre is az elmúlt évtizedekben. Egyébként pedig tényleg lehet nemet mondani egy szerződésre, miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék? És igen, figyeljük a zeneakadémistákat is, de ez nem hiba, ez kötelesség.

Mit tettek azért, hogy az egyeztetéseket megkönnyítsék?

Minden énekesünkről megadjuk három évre előre, mikor lesznek a próbanapjaik – újraterveztük az egészet, nem tudom, hány hete nem alszom, a produkciók számát is lejjebb vettük –, így most látszik, ki mikor ér rá. Próba- és előadásnapokon miénk az énekes, mert erre kötöttünk vele szerződést, egyébként pedig szabad: és magával viszi az OPERÁ-ban szerzett szereptudást és -gyakorlatot is a saját tehetsége és szorgalma mellé.

ÉS TUDJA, MI IGAZÁN FÁJDALMAS? HOGY MÍG A SAJTÓBAN NAPONTA ELOLVASHATOM, „MILYEN RETTENETESEN SOKAT JÁTSZIK AZ OPERAHÁZ!”, SORRA KAPOM AZ SMS-EKET A MŰVÉSZEKTŐL, HOGY: „ILYEN KEVESET FOGOK JÁTSZANI? NEHOGY MÁR!”

Hosszú távon mi lehet megoldás?

Egyrészt mind az öt városban, amelynek színháza most mint „egységes ellenzék” föllépett, működik egyetemi magánének tagozat, tehát diplomát adnak operaéneklésből. A legnagyobb Szegeden, Temesi Mária irányítása alatt épült ki, most Rost Andrea lesz majd a tanszékvezető. Debrecenben már Bátori Éva irányít, Pécsett a mi fő-zeneigazgatónk, Kocsár Balázs, de például Wiedemann Bernadett is ott tanít. Miskolcon Csereklyei Andrea, a Zeneakadémián pedig Meláth Andrea. Mind együttműködő, nagyszerű művészek, de ha jól látom, igazán csak Gulyás Dénes, a pécsi operaigazgató épít a hallgatókra.

LÁTNI KELL, HOGY PARLAMENT SINCS SZEGEDEN, LÁNCHÍD SINCS GYŐRBEN – BUDAPEST NEMZETKÖZILEG IS KIEMELT VÁROS 3-4 MILLIÓS TÁGABB AGGLOMERÁCIÓJÁVAL, AMELY KÉPES MAGAS SZÍNVONALÚ OPERAJÁTSZÁST KITERMELNI ÉS ELTARTANI.

Máshol más a helyzet. Ezzel őket is védeni szeretném, mert nem lehet elvárni Miskolctól, hogy Richard Strauss-ciklust játsszon, vagy akár csak a felét játssza a budapesti repertoárnak. Azt viszont el lehetne várni egy vidéki metropolisz polgármesterétől noch dazu Szegeden is, hogy szeresse és látogassa a színházát,

ÉS HA BEBALLAG BOTKA LÁSZLÓHOZ A FŐIGAZGATÓ, AKKOR ADJON NÉHÁNY TÍZMILLIÓVAL TÖBBET,

amelyből versenyképesen oda lehet kötni még öt-hat fiatal énekest a most létező nyolc mellé. A mondat eleje természetesen némely elemében fikció, előre is az érintettek elnézését kérem.

Minek köszönhető ez a mostani felzúdulás?

Somogyi-Tóth Dániel tíz éve zeneigazgató, eddig csendesen mosolygott, ha találkoztunk. Silló István Győrből, Cser Ádám Miskolcról eddig a kollégáink voltak, az OPERÁ-ban is vezényeltek – nem panaszkodtak. Gulyás Dénes művészetét különösen tisztelem, ő most sem vádol, emlékeim szerint neki leginkább olyan zenekari potenciál kellene, amely tervezhetőbben és többször áll rendelkezésére. Ez is városi probléma: ha egy megyei nagyváros egyetlen méretes szimfonikus zenekarra koncentrál, akkor nincs széttagoltság, és az az együttes jó formában áll helyt árokban, pódiumon egyaránt. Kesselyák Gergely is erről beszélt, de legutóbb Fűke Gézával, a Győri Filharmonikusok igazgatójával is érintettük ezt. Német modellnek is hívhatjuk, de csak helyben dőlhet el, ki felügyel, ki osztja be a kapacitást.

DINYÉS DÁNIEL AZ EGYETLEN ÚJ SZEREPLŐ A RENDSZERBEN, SZEGEDEN, ÉS ITT, AZ INDEXEN IS Ő EXPONÁLTA MAGÁT, NEHÉZ LENNE TEHÁT NEM ŐT LÁTNI A LÁMPAGYÚJTOGATÓ SZEREPÉBEN.

Természetesen ő is dirigált nálunk néhányszor, nagyszerű énekesnő felesége révén is érintett az OPERA életében. Ugyanakkor itt nem lesz háború, hanem béke lesz. És tudomásul vesszük, hogy vidéken az adott operákat végigtolják a teljes bérletrendszeren a prózák mellett, hisz operatagozatokról van szó, Pesten pedig repertoárjátszás van, mint Bécs, München, Berlin, Hamburg, Moszkva, Szentpétervár, London vagy Zürich nagy házaiban. Rövidebb, koncentrált sorozatok, széles paletta – egy „főállású” operaház ezzel jár. Végeredményben idehaza a mienk kicsi világ, karmesterekkel, korrepetitorokkal együtt sem alkotjuk kétszázan művészek, mindenki régről ismer mindenkit. Dani most megpróbálta felrúgni a status quót, de az Ybl-palota 138 éve elég jól tartja magát, és most jön csak formába igazán, a márciusi újranyitással és az Eiffel Műhelyházzal a háttérben. Nem véletlenül akarunk éppen most a minőségben is szintet ugrani.

Valaki a székére pályázik?

Nem tudom, de biztos nem úgy lesz 2023-ban, mint 2018-ban, amikor egyedül pályáztam: akkor már leállt az Operaház, épp kezdtek markológépek az Eiffelnél, sokan úgy gondolhatták, nem a legjobb időpont, túl zűrös. Jövőre biztos lesznek jelentkezők. Legyenek is, én is ott leszek.

Ha megnyílik az Operaház, mi lesz az Erkel Színházzal? Jó az a meglátás, hogy már nem játszik annyi operát?

Két gyönyörű, új, korszerű játszóhelyünk lesz mostanra. Az Erkel Színház műszaki állapota sem ezekkel összevetve, sem önmagában nem felel meg a kor elvárásainak: azért azt tudjuk, hogy

AMIKOR 2017 KARÁCSONYÁN A VILÁG LEGNAGYOBB MAI SZOPRÁNJA, ANNA NYETREBKO ÉNEKELT OTT, NEM TUDTUNK ZUHANYZÓS SZÓLÓÖLTÖZŐT ADNI – MERT NINCS.

A díszleteket pedig kézzel húzzák, nem folytatom. A 2013-as villámgyors, mindössze 1,7 milliárdos felújítással csak arra tehettük alkalmassá az ország messze legnagyobb színházépületét, hogy az Operaház bezárásáig felfejlődjön, az emberek vegyék észre, hogy újra létezik, hiszen Hiller Istvánék óta hat évig zárva volt, és mint Noé bárkájába, át lehessen menekíteni az előadásokat. És amikor az Operaház újra kinyit, akkor fel lehet újítani rendesen. Itt az idő.

Az a terv továbbra is, hogy alacsonyabb árfekvésű, népszerűbb operákat játsszon?

Nem, és erről tájékoztattam feletteseimet, Kásler Miklós miniszter urat személyesen, illetve megírtam a mi ügyeinkben sokat segítő Gulyás Gergely miniszter úrnak is. Minimális elemzés: a Magyar Állami Operaház 1884 óta létezik az Andrássy úton. 1948-ban olyan kurzus került hatalomra, amelyik

A MAGASKULTÚRA TÖMEGESÍTÉSÉT TŰZTE KI CÉLUL, ERŐSZAKKAL FÖLCIPELTE A BRIGÁDOKAT VIDÉKRŐL, ÉS AZ OPERAHÁZ EGYSZERŰEN NEM TUDTA ELLÁTNI AZ EMBERTÖMEGET.

Ezt a Városi Színház oldotta meg, amit így célszerű volt az Operával egy igazgatás alá vonni, 1953-ban nevezték át Erkelnek. Az 1955/56-os évadban 500 feletti előadást látott egymilliónál több néző a két színházban, de az Operaházé volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, sőt az állatkertnél is dübörgött a Rigoletto. Mint amikor egy ideig jó a normál buszméret, aztán csuklóst kell beállítani, mert többen járnak, aztán megszűnik ez a helyzet, és újra elég az autóbusz. Amikor kisiskolás voltam, 10,7 millióan éltek Magyarországon, és zárva voltak a határok, nem volt net, és az az egy tévécsatorna se adott hétfőn, amelyik létezett.

ÉS TELEFONKEZELŐK MEG POSTÁSOK ÜTEMEKBŐL MEGMONDTÁK, MELYIK BARTÓK-VONÓSNÉGYESBŐL HALLUNK A RÁDIÓBAN.

Most 9 millióan élünk idehaza, minden nyitva, van internet, kereskedelmi tévézés, mozicsatorna-halom, emellett általános műveltség- és igényességbeli mélyrepülés is tapasztalható – az opera közönsége így még az életkor kitolódásának dacára is megcsappant. És itt a népszerű musicalműfaj, a jelenkor népoperája, amely szintén nem létezett minálunk a nyolcvanas évekig. A tömegesség nem azért nem érhető el újra, mert bénák lennénk, rosszabbak az énekesek, vagy népszerűtlen darabokat adunk elő – döntően ugyanazokat a remekműveket játsszuk egyre jobban –, hanem mert ez a fajta embertömeg fogyott el, illetve annyira karcsúsodott, hogy már nem kell neki az Erkel Színház éjjel-nappal operára.

Szóval nincs szüksége az Operának az Erkelre?

Egyrészt azt javasoljuk, hogy az Erkel Színházat újítsák fel – ezt szerintem mi már nem tudjuk megoldani, mert a Magyar Állami Operaház mint intézmény az elmúlt években 90 milliárd forint körüli forrást kapott épületekre, és még csak most indult el a kampuszunk építése –, nekünk ezerféle területünk utánpótlásáról is gondoskodnunk kell. Az Erkel tehát az Opera neve alatt nem hiszem, hogy meg tud újulni. Ha mégis meg tud, akkor csináljuk.

Jól értem, hogy miután küzdött az újranyitásáért és fontosnak tartotta, hogy legyen egy játszóhely a népszerű operáknak, most elengedte az Erkel Színházat?

Nincs hova elengedni, nem vette át senki. Az Erkelben még játszunk, és őszig biztos, hogy szükségünk van rá mint próbahelyre is, mert az OPERA Hajós utcai üzemháza még nincs kész, és fogadtunk be előadásokat. De hosszabb távon azt szeretném javasolni az illetékeseknek, hogy újítsák fel az Erkelt, megvannak rá a terveink, makettjeink, és működtessék akár újra Városi Színház név alatt befogadóintézményként, amelynek kis menedzsmentje van alapműszakkal, alapvető technikával – ez Nyugaton bevált szisztéma –, és aki ki akarja venni, az bérli bele a többit, és szedi a hasznot. Mert továbbra is ez az ország legnagyobb színházi tere 1750 férőhellyel, remek nézőtérrel, tehát ide a King's Singerstől a Quimbyn át az Ákos-koncertig, a néptáncgáláktól a musicaleken át az operákig sok értéket be lehet fogadni. Akár vidéki operatagozatok produkcióit is, bár azt most is tesszük, júniusban, újra.

De maradna a Magyar Állami Operaház kötelékében?

Ha az állam biztonságban érzi egy szigorúan ellenőrzött központi költségvetési intézmény kebelén belül, akkor maradjon nálunk, és üzemeltetjük. Tud így maradni.

CSAK AZ NEM MARADHAT ÍGY, HOGY TOVÁBB ERŐLTESSÜK BENNE AZ OPERA- ÉS BALETTJÁTSZÁST,

miközben megnyílik az Operaház és mindenki kíváncsi lesz rá, és tudjuk azt mondani az Erkelbe járó operaközönségnek is, hogy gyertek az Ybl-palotába, mert be tudnak jönni, lesz olyan konstrukció. És itt az Eiffel Műhelyház: itt akarjuk kinevelni a jövő közönségét, és élményhez juttatni a kortárs balett és a különleges opera-előadások szerelmeseit. Emellett minden évben lehetne két-három sorozat az Erkelben: Háry János, A cigánybáró, A denevér, a Szerelmi bájital, elsősorban a magyarul játszott sikerdarabok.

És ha a kormány úgy látja jónak, hogy függetlenedjen a Magyar Állami Operaháztól?

„Az állam nékünk pásztorunk.” Ha önálló entitás születik, úgy is el lehet jutni a színes befogadóintézményi státusig.

MAJD LEGYEN BIZTOS ÍZLÉSE ANNAK A MENEDZSMENTNEK, AZ FONTOS.

Akár így, akár úgy, egy átépített Erkelben/Városiban sok musical fog menni, ez ma a papírforma. Ott vannak Rosta Mária produkciói, Szente Vajk darabjai, Szikora Robi is beszállt a musicalírásba, emellett vidéki színházakban, de budapesti teátrumokban is születnek olyan produkciók, amelyek hatalmasat robbannának ekkora helyen: itt játszani egyszer, nagyot, miközben háromszoros a nézőtér, meg fogja érni.

Amikor néhány napja beszéltünk, még harciasan védte az Erkelt, és számokkal bizonyította, hogy nem kell korbáccsal behajtani a gyerekeket gyerekoperát nézni. Mi történt?

A korbácsos kép nem az enyém, mindenesetre érdeklődéssel olvastam a népoperai okfejtéseket. Eközben a népopera per definitionem nem létezik, sőt önellentmondás is volna, hisz a nép tegnapi operája az operett, a mai meg a musical. Én most is az Erkel Színházat védem, ahová húsz éve ilyenkor kineveztek a színház vezetőjének – gondolom, a kötődés érthető.

DE MAJOMSZERETNI NAGY HIBA VOLNA,

észre kell venni, amikor levegő kell az intézménynek. A diótörő 37 ezernél nagyobb fizető nézőszámot hozott tavaly, januárban további csaknem ötezret. Azt hiszem, a Puskással fej fej mellett vagyunk a tavalyi sikerlista elején. De A diótörő már nem is balett, hanem rítustánc. Ha ez volna a jellemző, vagyis a 29 táblás ház az Erkelben, akkor nem ezeket nyilatkoznám, de nem is 2022-t írnánk, hanem 1969-et. Akkor születtem – hát, nem ma volt.

A különböző intézmények átadásai a választások előtt óhatatlanul kampányeseménnyé is válnak. Ráhangolódtak erre az felújított Operaház március 11–15-i megnyitása előtt?

Kampánymentesen hangolódunk: a három diákpremier után adunk egy gálaestet, amely teljesen politikamentes, magyar szerzők műveit játsszuk, illetve külföldi komponisták három rövid, magyar témájú művét vezényli Plácido Domingo. Másnap debütál a Hunyadi László új, korhű előadása a legjobb magyar énekesekkel, azután a Mayerling, Vetsera Mária és Rudolf trónörökös tragikus-szép történetének nagybalettje a Magyar Nemzeti Balett-tel. Ilyenkor van állami protokoll, persze, meg tévéközvetítés, de ott lesz a főpolgármester és a kerületi polgármester is, akik most épp ellenzékiek. Az Ybl-palota a nemzet operaháza.

Befejeződnek addig a munkálatok? Nem kell nagyon belehúzni?

De, most nagyon bele kell húzni. Abszolút hajrában vannak az építők. Az én célom a 2018-as átadás volt – ahhoz képest egy operaigazgató nem mondhat mást: nemhogy túl korán, túl későn nyitjuk ki.

Működni fog vagy szép lesz?

Nem szép – gyönyörű lesz, főleg a közönségforgalmi terekben élvezhetik majd Ybl Miklós világszép operaházát, amely azért is olyan pompás, mert az opera mint műfaj kialakulása előtti építészeti stílusban, a reneszánszban fogalmazta meg. Ezért nincs is párja a világon eleganciában, lépcsővezetésben, képzőművészeti programban.

ZOBOKI GÁBORÉK JOBBAN KIEMELTÉK AZ ÉPÜLET SZÉPSÉGÉT, KINCSEIT VILÁGÍTÁSSAL ÉS OLYAN SZÍNEKKEL, AMELYEKET A FALKUTATÁSOKKOR TALÁLTAK.

A harmadik emeleten például mélybordó volt a falszín, de világos ősverzió tűnt elő: ettől a tér optikailag megnövekedett fölfelé. A színpadtechnika már keményebb dió, kérdés, lesz-e elég időnk arra, hogy az új gépeket ne csak ki-, de be is próbáljuk. Ám mivel az Operában nekünk is csak 24 óra egy nap, még mindig rádobhatjuk az éjszakákat. Szoktuk is mondani: még másfél hónap a nyitás, olyan közeli, már csak egyet kell addig aludni!

forrás: https://index.hu

Február elsején lezárul a vita a vidéki színházak és az Opera között

Az új épületek elkészülte és az európai első vonalhoz vezető felkészülést biztosító próbatermek megléte után felelőtlenség lenne nem betartatni az Operaház nagy értékű szerződéseit – mondta az InfoRádiónak a Magyar Állami Operaház főigazgatója az úgynevezett kikérők rendszerének február elsejétől tervezett megszüntetése miatt kialakult vita kapcsán. Az Opera január végéig ad lehetőséget az énekeseknek az intézménnyel kötött szerződéseik felbontására, utána viszont próbanapokon nem enged el senkit. A vidék hevesen tiltakozik a "monopólium törekvés" miatt.

Tavaly év végén derült ki, hogy 2022. február 1-jétől megszünteti a kikérők rendszerét a Magyar Állami Operaház. Ilyen dokumentumot lehetett benyújtani az illetékes titkárságra, hogy megvizsgálják, az operát játszó vidéki színházakban fellépő művészek elengedhetők-e az Operában lévő próbaidőszakuk alatt. Egy most is létező speciális engedély marad egyedül, ha valakinek máshol lenne kötelezettsége a budapestiekkel egy időben, de ez kivételes esetekben adható csak meg. A lépést több vidéki játszóhely sérelmezte, féltve a meglévő előadásaik lebonyolítását, illetve sérelmezve, hogy az Opera magához köti az énekeseket. A tiltakozást aláírta a szegedi, a miskolci, a debreceni és a győri teátrum zeneigazgatója is. Ókovács Szilveszter Operaház-igazgató decemberben nyílt levelet írt az Origón, amelyre szintén ilyen formában közösen válaszoltak a vidéki teátrumok. Erre az Indexen 10 pontban fogalmazta meg álláspontját Ókovács Szilveszter.

A helyzet azóta sem rendeződött. Az InfoRádió megkereste mindkét felet az ügyben.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta: a próbák szervezése, levezénylése esetében volt szó olyanról, hogy valakinek a budapesti próbája ütközött egy vidéki énekléssel vagy próbával, és ilyenkor próbáltak tenni valamit. "Tudok olyanról is, hogy ezért – eléggé elkeserítő módon – épp az operaházi próbát szervezték át, belevonva más résztvevőket is. Sőt épp egy szegedi produkció elől hajoltunk el januárban azzal, hogy mi próbálunk két hónappal előbb azért, hogy a szegedi rendező megtarthassa az övéit a saját idejében" – sorolta észrevételeit a szakember. Megjegyezte: vagy tudott a kikérésekről és változásokról, vagy nem, hiszen több száz művésszel és munkatárssal dolgozó rendszerről van szó.

Indoklása szerint azért szűnik meg a kikérők rendszere február 1-jével, mert azt szeretnék, hogy ha valakivel szerződést kötnek, akkor annak érvényt szerezhessenek. "Ha méltányolható és komoly indok van (de egy másik intézmény próbája nem ilyen), lehet a próbát mulasztani. De hogy arra rendszert építsünk – most, amikor elkészültek az épületeink és végre megvannak azok a próbatermek, amelyekben valódi, az európai első vonalhoz vezető felkészülés folyhat –, hogy a szerződéseinket ne tartassuk be, felelőtlenség volna" – szögezte le Ókovács Szilveszter.

A vidéki, operát játszó színházak érvelése szerint a kikérők rendszerének megszűnésével a vidéki operajátszás is megszűnhet, mivel levelük szerint nem elvárható, hogy az Operaház egyébként közzétett "foglalkoztatási" táblázatához igazodjanak minden, egyébként törvényben rögzített feladatuk, teljes évadjuk megtervezésekor. Úgy vélik továbbá, hogy a Magyar Állami Operaház az érvényben lévő szerződéseire hivatkozva szinte magához láncolná az énekeseket, ily módon egyre nehezebb lesz nekik vidéken kitűzni operaelőadásokat.

Ezt Ókovács Szilveszter teljesen másképp látja, és művitának tartja az ellenkezést,

a vidéki leállással kapcsolatos félelem meglátása szerint alaptalan.

Úgy véli, a vidéki színházaknak nem kellene az épp nem elérhető énekesekhez ragaszkodniuk, vagy pedig el kell érniük, hogy az Operával szemben őket válassza az adott énekes.

"Akkor áll le a szekér vidéken, ha mondjuk öt énekeshez ragaszkodnak egy produkció kapcsán, és ez az öt énekes egyszerre, abban az időben, amikor ott várják, nem tud megjelenni. De a mi operaházunk is van ám így: ha fel akarunk kérni valakit, és aznap nem ér rá, akkor fölkérünk helyette valaki mást. Viszont ha a vidéki igazgató kollégák bizonyos személyekhez ragaszkodnak, nem tudok más módot elképzelni, mint hogy vagy amúgy is ráérnek azok a művészek, vagy igénybe veszik a második moratóriumunkat. Az Opera ugyanis félreáll, és január 23-áig újra lehetővé teszi, hogy a vele, velünk leszerződött énekesek mindenféle jogkövetkezmény nélkül felbonthassák vagy módosíthassák a szerződéseket. Vagyis ha el akarnak menni egy vidéki produkcióba, mert oda is elígérkeztek, csak aztán kiderült, hogy a két produkció ütközik – bár aki ilyenkor döbben rá erre, abban nem érzek 100 százalék őszinteséget –, az kiszállhat következmények nélkül az Operából és mehet oda, ahova szintén leszerződtették. Mi ezt a veszteséget el fogjuk tudni viselni, majd keresünk másik énekest a kieső helyére. Már amennyiben lesz ilyen, mert

az október végi, november eleji első tíznapos időszakban egyetlen énekes sem akart kilépni az operás szerződéseiből. És nagyjából itt a dolog véget is ér"

– magyarázta Ókovács Szilveszter.

Azzal a 110 énekes vállalkozóval szemben, aki úgy dönt, hogy a Magyar Állami Operaházat választja, február 1-jétől valóban az lesz az elvárás, hogy az Opera által előre megadott próbanapokon ott kell teljesítenie. "Nagyon furcsának érzem, hogy ezen bárki fönnakadt, mert az egész világ így működik. Ez elsősorban egy makacskodási kérdés. Ha valaki nem hajlandó sem az időpontokon, sem az énekesgárdán változtatni, és egyébként az énekes a végén nem is őt választja, akkor innentől fogva neki kell változást produkálnia" – zárta állásfoglalását az igazgató.

A vidék hangja

Dinyés Dániel, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója szerint viszont nem kérdés, hogy az intézkedés ellehetetleníti a vidéki operajátszást.

"Szeged még kivételezett helyzetben is van olyan szempontból, hogy nálunk van nyolc énekes, de ez nem azt jelenti, hogy minden szerepkörre van, basszus énekes például hiányzik. Ilyenkor muszáj hívni külsőst. De például Miskolcon, Győrben, Pécsett egyáltalán nincsenek szerződtetett énekesek, vagy csak nagyon minimális számban, egy-két művész. Nincs hová nyúlni, innentől kezdve nem tudjuk azt csinálni, ami törvényi kötelezettségünk, vagyis operát játszani" - vázolta helyzetüket Dinyés Dániel.

Úgy véli, az, hogy az Operaház énekesei felbonthatják szerződésüket egy vidéki teátrum javára, nem kivitelezhető.

"Ez egy farizeus dolog. Aki tisztában van vele, hogy mennyit keres egy énekes Budapesten, és mennyit kereshet legjobb esetben vidéken, az nem mond ilyet. Nem mond ilyet egy családapának, családanyának, aki jelen esetben operaénekes" - állt ki határozottan.

A Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója szerint nem csak a vidéki operajátszás tűnhet el, hanem az utánpótlás is veszélybe kerülhet, az pedig nem elvárható, hogy mindenki Budapestre menjen, ha operát akar látni.

"Ha ez a gazdasági szférában történik, azt büntetik, mert azt úgy hívják, hogy a versenyképesség megszüntetése, monopol helyzetre való törekvés.

A versenyszférában törvények vannak arra, hogy ez lehetetlen. Jelenleg a művészeti szférában ez lehetséges, és Ókovács Szilveszter pontosan ezt csinálja. Egyszerűen arról van szó, hogy ezt a monopol helyzetet nem szabad engedni, mert abban a pillanatban minden meghal körülötte, egy kézbe kerül az egész."

Szeptember óta szorgalmazza, hogy az érintettek üljenek le, Ókovács Szilveszter azonban Dinyés Dániel szerint mindentől elzárkózik.

Ókovács Szilveszter elgondolása a saját tagozatokról és énekesekről egyébként Dinyés Dániel szerint is megvalósítható lenne, de nem néhány hét, hanem 4-5 év alatt.

"Nem halhat meg a műfaj, amíg eljut odáig, hogy újjá tudjon születni" - fogalmazott.

forrás: https://infostart.hu/

Kesselyák Gergely: Volt, hogy a próba alatt a karmester és a korrepetitor fütyülte be a hiányzók szólamait

A vidéki színházigazgatók és zenei vezetők levelet írtak az Opera főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek, amelynek lényege, hogy ha februártól megszűnik a kikérő intézménye, ellehetetlenül a vidéki operajátszás, mert a vidéki színházak nagyban a fővárosi művészekre számítanak, akiket ezután nem fognak elengedni próbaidőszak alatt. A levélre Ókovács Szilveszter tíz pontban reagált. Most Kesselyák Gergely karmestert kérdeztük, aki a problémát mindkét oldalról ismeri, hiszen az Operaház első karmestere, ugyanakkor éveken keresztül operatagozatot irányított Miskolcon, 2011-től 2019-ig pedig a Miskolci Operafesztivál igazgatója volt.

Karmester úr, igaz az, hogy összeomlik a vidéki operajátszás?

A vidéki operajátszás strukturálisan több oldalról is hendikepes helyzetben van. Ez részben a második világháború utánig vezethető vissza, és potenciális feszültségeket rejt magában. Nem csoda, hogy a Covid-, poszt-Covid-időszakban, amikor mindenki gyakran menet közben kényszerül változtatni, ezek az ellentétek felszínre kerülnek. Szinetár Miklós mindig egy nagy hajóhoz hasonlította az Operaházat. A hasonlat sok esetben találó, most is az. A hajóközlekedés alapszabálya, hogy mindig a nagyobb hajónak van elsőbbsége. Ezt a szabályt nem a tekintélyelvűség, hanem a fizika törvényei indokolják; a nagyobb hajó képtelen kitérni a kisebb útjából. Abban teljesen egyetértek, hogy a közlekedés részletes szabályait közös megegyezés alapján kell kidolgozni.

Hogyan?

A dolog meglehetősen bonyolult és messzire megy vissza. Magyarországon sajnos van egy rossz, a második világháború utánra visszavezethető vidéki zenei struktúra, amely adott és amelyen jelenleg nem igazán lehet változtatni. Van egy világszerte jól bevált, úgynevezett filharmóniai modell, amely szerint ha egy város egy zenekart üzemeltet, akkor a színházi zenekar látja el a városi koncertfeladatokat is. Ellenben nálunk a második világháború után fordított rendszer alakult ki, vagy a nagy szimfonikus zenekar látja el másodállásban a színházi feladatokat, vagy van ugyan két zenekar, de akkor a kettő közül sokkal jobban finanszírozott a szimfonikus zenekar, noha több feladat van a színházban. A világ egyik leghíresebb zenekara, a Bécsi Filharmonikusok zenészei se mint Bécsi Filharmonikusok kapják a fizetésüket, hanem mint a Staatsoper zenekara, ezenfelül alapítványi formában játszanak Bécsi Filharmonikusok néven.

Ez tényleg faramuci helyzet. Mi a helyzet az énekesekkel?

Az operajátszást szerintem zenekarra és kórusra kell alapozni minden városban, hiszen énekeseket lehet hívni bárhonnan, de zenekar és kórus nélkül nincs opera. Természetesen nagyon fontos lenne, hogy minden városban újra legyen egy mégoly kicsi szerződtetett operaénekesi gárda. De probléma a kórus is, egy megyei jogú városban nincs annyi képzett hang, hogy egy negyven-ötven fős, vagy egy nagyobb apparátust igénylő opera esetében akár kilencvenfős vegyeskart ki tudjon állítani. Lehetne hívni máshonnan kórustagokat, de nekik szolgálati lakást kell biztosítani, hosszabb távon nem alhatnak szállodában. Az opera nemzetközi műfaj, az összehasonlítási alap is nemzetközi. Épp ebből adódik a másik probléma, a színházi struktúra problémája. A budapesti operaház gázsijai ugyan alatta vannak a nemzetközi színvonalnak, de a vidéki operaénekesi gázsik még ennek is a töredékét teszik ki. Sajnos sokszor volt rá példa, hogy minél nagyobb támogatást ad a minisztérium a városi színházaknak, az önkormányzat annál inkább kivonul a finanszírozásból, pedig mégiscsak az önkormányzat dolga lenne, hogy fenntartsa városi színházát, zenekarát, hiszen alapvetően ő a fenntartója.

Óriási bérfeszültségek

A gázsifeszültségre, gázsiproblémára lenne megoldás?

A helyzet az, hogy a vidéki prózai tagozatok arra kényszerülnek, hogy akár nem diplomás színészekkel dolgozzanak alacsony bérért, illetve a diplomás színészek gázsiját is büntetlenül alacsonyan tartják, ugyanis a színész alapvetően az anyanyelvéből él, tehát nem vagy korlátozottan tud külföldön játszani. Ellenben az operaénekes bárhol fel tud lépni Szófiától Bécsen át Barcelonáig. Ez tűnhet ugyan igazságtalannak, de mások az énekesi és a színészi pálya természet adta lehetőségei, például az átlag énekesi pálya jóval rövidebb, és annyi főszerepet sem lehet elénekelni egy héten, mint amennyit el lehet játszani. Ebből fakad az emlegetett színházi strukturális probléma, hogy

EGY VIDÉKI TÁRSULATON BELÜL A PRÓZAI SZÍNÉSZ JÓVAL KEVESEBBET KERES, MINT AZ OPERAÉNEKES, AKINEK FELLÉPTI DÍJÁNAK – BÁR NEM KAPJA MEG A FŐVÁROSI VAGY NEMZETKÖZI GÁZSIT – VALAMENNYIRE MUSZÁJ AHHOZ KÖZELÍTENIE, HISZEN Ő AZON A PIACON VERSENYEZ.

Ez óriási feszültséget eredményez a színházban, ahol 17 éves balerina, diploma nélküli színész, diplomás színész és operaénekes együtt lép fel.

Milyen megoldás, megoldások léteznének?

Időről időre voltak, vannak komoly felbuzdulások. Például a kilencvenes évek elején-közepén a helyi zenei vezetők ambíciójának hatására a színházigazgatóval karöltve fillérekből vagy szinte pénz nélkül fantasztikus műhelyek jöttek létre, ahonnan pályakezdő tehetségek nőttek ki. Ilyen volt például Debrecen Lengyel György színigazgató támogatásával és Kocsár Balázs vezetésével, ami folytatódott később Vidnyánszky Attila igazgatása alatt is, vagy Miskolc Hegyi Árpád Jutocsával, ahol én is pályakezdő voltam. Vagy Szeged Kovalik Balázzsal és Oberfrank Péterrel. Szóval létrejöttek operaműhelyek friss, fiatal, kirobbanó tehetségekkel, vezetőkkel, akik fanatizálták a társulatot. Emlékszem, a kilencvenes évek közepén nyolcezer forint volt a gázsim, ami már akkor sem számított magasnak, mindannyian szinte éhbérérét dolgoztunk.

PERSZE MÁRA MEGVÁLTOZOTT A VILÁG, EZEK A PUSZTÁN AZ AMBÍCIÓ ÉS A LELKESEDÉS FŰTÖTTE MŰHELYEK NEM MŰKÖDNEK, MA MÁR PÉNZ NÉLKÜL NEM DOLGOZIK SENKI.

Mindig vannak fiatal, de még ismeretlen, nagyon tehetséges énekesek, őket kell felkutatni. Az operaházban például évente többször van meghallgatás, próbaéneklés, az itt bemutatkozók közül sok nagyszerű művésznek nem tud az operaház feladatot biztosítani, őket lehetne felfedezni, elhalászni a vidéki tagozatoknak. A fiataloknak nagyon jó lenne vidéken fellépni, mert a nyugalmasabb vidéki próbafolyamatban van igazán lehetőség elsajátítani a szakma alapjait és beénekelni a szerepeiket. Ez az operaháznak is alapvető érdeke. A Kárpát-medencéből még magyar anyanyelvű énekeseket is felfedezhetünk, ha arra van szükség. Amikor Miskolcon voltam zenei vezető, egy percig nem gondolkodtam abban, hogy a fővárosi énekesekre építsem a produkciókat, viszont kiváló volt az együttműködés ezen téren a vidéki operatársulatokkal. A bécsi Staatsoper sem egyeztet Grazcal vagy Klagenfurttal.

Eddig bírta a cérna

Az, hogy a kikérő intézménye épp februártól szűnik meg, miközben eddig hosszú éveken át létezett és működött, visszavezethető valami konkrét okra, problémára? Miért most döntött így az Operaház vezetése?

Most szakadt el a cérna. Egyébként a próbatermekben nekünk már rég elszakadt. Jó pár éves tendencia a kikérők drasztikus szaporodása. Bizonyos számú kikérőhöz lehetett alkalmazkodni logisztikai zsonglőrmutatvánnyal összeállított próbarenddel, bizonyos mennyiség fölött azonban már a színvonal sínyli meg. Ezen a bizonyos ponton rég túl vagyunk. A vidéki operatagozatok saját énekesi gárdájuk megcsappanása vagy teljes szélnek eresztése következtében egyre növekvő mértékben szeretnék produkcióikat az operaházban éneklő derékhadra alapozni. Ezt több szakmai szempontból is egészségtelennek tartom, ellehetetleníti az énekesi életpályamodellt, egysíkúvá teszi az ország operaéletét, végső soron mindenkinek rossz. A járványhelyzet miatt elmaradt produkciók pótlásából fakadó műsorváltozások, illetve a megbetegedések miatti állandósult beugrások végül feltették az i-re a pontot. Ezzel együtt: a színházi naptár szeptembertől szeptemberig tart.

HA MOST VIDÉKI OPERATAGOZATOT VEZETNÉK, ÉN EGYET KÉRNÉK ÓKOVÁCS SZILVESZTERTŐL: KÖSSÖN KOMPROMISSZUMOT, ADJON A FUTÓ SZEZON VÉGÉIG TÜRELMI IDŐT,

ami alatt leépítjük a korábban kialakult, de a körülmények miatt működésképtelenné vált és nem is feltétlenül szerencsés szokásjogot. Nem értem, ez miért nem szerepel a vezetők levelében. Ez volna a szakmailag jól indokolható, megvédhető álláspont. De mint operaházi karmester hosszú ideje érintve voltam, vagyok a helyzetben. Régóta mondogattuk, jeleztük, hogy ez tarthatatlan. Most rengeteg a premier, évente tizenhét, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon magas. Én évek óta nem tudok úgy végigvezényelni egy próbaidőszakot, hogy ne lennének folyamatos hiányzások.

Ezt úgy értsem, hogy mondjuk a Così fan tuttéban nincs ott Ferrando a próbán, mert épp vidéken énekel?

Nemhogy Ferrando nincs ott, de volt olyan, hogy egy kvintettből ketten voltak jelen és, a maradék három szólamot a karmester vagy a korrepetitor fütyülte fel. Ez azért nonszensz. Ezzel együtt a főigazgató legutóbbi levelében azt ígérte, nyilvánossá teszi a vidéki színigazgatók számára a próbaidőszakon belül azokat a napokat, amikor az adott művészek nem próbálnak, és azokon a napokon el tudnak menni máshová fellépni. De két olyan próbaidőszak, amely lefedi egymást, a jövőben nem lesz lehetséges. A nagy szerepet játszó művészre végig szükség van, a kis szerepet éneklő művészre meg ne a világsztár várjon azért, mert Győrben próbál. Ez teljesen érthető. Jobb lenne, ha a vidéki városok nem a fővárosi énekesekre várnának, hanem kinevelnének egy saját énekesi gárdát. A nagy tudású operai szakember, Mura Péter korrepetitor azt mondta nekem Miskolcon a kilencvenes években:

Gergő, akkor csinálsz jó operatagozatot, ha megtalálod azokat az énekeseket, akik két év múlva otthagynak, mert kinövik a társulatodat.

Annak idején mindig két saját szereposztással dolgoztunk, de néha hoztunk sztárénekest Budapestről és külföldről is. Miskolcon dirigáltam úgy Bánk bánt, hogy egy órával a kezdés előtt találkoztam Molnár Andrással, és fantasztikus előadás született. Még egyszerűbb a helyzet, ha nem magyarul, hanem eredeti nyelven játsszák az operát, akkor lehet hívni Bulgáriából is énekest. De ha valóban és nagyságrendjében akarjuk megoldani a problémát, akkor az önkormányzatnak, ha operát akar a városban, bele kell nyúlnia a zsebébe. Egy vidéki operatagozat ideális költségvetése fél- és egymilliárd forint között lenne, de három-négyszázmillióból már sok minden megoldható. Egy megyei jogú város költségvetésében ez a tétel kerekítési nagyságrendnek felel meg. Persze az önkormányzat eldöntheti, mire költ, hogy színházat akar, komoly operát, állatkertet vagy jégcsarnokot. Mindenre nyilván nem futja. Hogy egy hasonlattal éljek: nem muszáj, hogy a lakásomban perzsaszőnyeg legyen. De ha perzsaszőnyeget akarok, ne rossz minőségű utánzatot tegyek ki, hanem valódit, hiszen a rossz minőségűnek semmi értelme, és a hozzáértő szem azonnal ki is szúrja.

Ez már nem zenei, hanem politikai kérdés.

Ez már az, igen.

Túl sok az előadás, túl sok a premier

Ön szakmailag mire vágyna?

A számok bűvöletében él a világ, az operaház, a vidéki színházak is. Sokkal jobb lenne kevesebb előadás, kevesebb premier, amelyekre hosszabban, alaposabban készülhetnénk. Sokkal boldogabb lennék, ha nem kéne ilyen gyorsan dolgoznom, ha egy-egy darabra több idő lenne. A magas premierszám olykor túlterheli az operaház énekeseit. Ugyanakkor megértem azt a szándékot is, hogy a pandémia alatt valahogy vissza kell csalogatni a közönséget, és azt sok premierrel és sok különböző előadással lehet, és az énekeseknek is ez biztosít fellépési lehetőséget a járványhelyzetben. Én Schwajda György színházvezetői eszményével értek egyet. Ő mondta azt, hogy ha valamiből nem lehet nyolcat játszani, akkor azt nem kell játszani egyáltalán. De ez ma, a pandémia alatt nem biztos hogy megállja a helyét.

forrás: https://index.hu

KULTÚRAVESZTÉS A VIDÉKI OPERAVESZTÉS

A vidéki igazgatók csak fél órát kérnek Ókovács Szilvesztertől

Nem lélegeztetőgépen akarom tartani az opera műfaját, hanem azt szeretném, hogy felvirágozzon – mondta Dinyés Dániel. Az operavitának koránt sincs vége: februártól megszűnik a kikérő intézménye, mely a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője szerint ellehetetleníti a vidéki operajátszást és koncertéletet is – többek között erről beszélt az Index kulturális podcastjében. Lapunk korábban beszámolt arról, hogy februártól az Operaház énekesei próbanapokon nem próbálhatnak vidéken is, ugyanis az Operaház ezt megtiltja. A vidéki zenei vezetők igazából csak fél órát kérnének Ókovács Szilvesztertől, ugyanis Dinyés szerint ennyi időbe telne megbeszélni és kibeszélni a problémákat.

Dinyés Dániel a műsorban elmondta, hogy a vidéki nemzeti színházak igazgatói és zenei vezetői első körben nem szeretnének mást, mint leülni beszélgetni az Operaház főigazgatójával, Ókovács Szilveszterrel, aki szerintük egyáltalán nem érti és nem ismeri a vidéki színházak valódi problémáit. A zenei vezető különben nyitott kapukat dönget, ugyanis lapunkban jelent meg először, hogy Ókovács Szilveszer összehívta az OperaFórumot, ahol erre elvben lehetőségük lesz. Ám Dinyés Dániel ebben kételkedik, ugyanis szerinte a január 27-ikére összehívott OperaFórum „remekül néz ki a sajtóban”, csak a levélben azt olvassa, hogy a program 13 órakor kezdődik szendvicsekkel, majd utána bejárják az Eiffel Műhelyházat, és ha netalán akad valami egyéb téma, azt bejárás közben megbeszélhetik.

Ebből azt érezzük, hogy nem vesznek minket komolyan. Nem órák hosszat, hanem körülbelül fél órát kellene társalognunk, lényegében arról, hogy az Operaház hajlandó-e engedményeket tenni, és milyen engedményeket tehetnénk mi, hogy jól működjön az egész

– mondta a szegedi zenei vezető.

Tágabb, országos, nemzeti kontextusban Dinyés Dániel arról beszélt, hogy félti az opera műfaját, mert a vidéki operajátszás ellehetetlenülésével a műfaj elveszti a közönségét. Korábban megírtuk, Ókovács Szilveszter azzal magyarázza a döntést, hogy garantálniuk kell az előadásaik minőségét, ezért véget kell vetni a „fusizásnak”. A vidékiek szerint ez olyasmi, mintha egy fővárosi kórház leszerződtetné az ország összes aneszteziológusát, és azt mondaná, hogy remekül működik az intézménye. Dinyés Dániel kritizálta az Operaház műsorkoncepcióját is, mondván, hogy a budapesti intézményben évi 17 premiert tartanak, míg a közismerten sokat játszó milánói Scalában kilencet.

– Szóba kell állnunk egymással, le kell ülnünk tárgyalni. Leginkább arról, hogy amikor egy évadot összerakunk, kezdjünk el egyeztetni egymással, hogy ki mit szeretne csinálni, miről tudna lemondani és miről nem. Abban biztos vagyok, hogy ez a premierszám fölösleges és tarthatatlan, hisz mindenkit elszipkáz. Az operarészleg különben is egy eltűnőfélben, kevés támogatottsággal rendelkező csoport, ám az eltűnés következményei beláthatatlanok. Ha nem tudok olyan előadást csinálni vidéken, amit megszeretnek az emberek, ami által megszereti az opera műfaját, akkor idővel a közönség érdeklődése meg fog szűnni. Pedig ez a kultúra lényege, hogy mindenhol elérhető legyen. Lehet azt mondani, hogy Pesten van, de onnantól kezdve mi történik mindenki mással? Vidéken így az utánpótlás is elvész, és a kulturáltság egy része is elvész, hisz eddig része volt az, hogy operába járunk

– mondta Dinyés Dániel.

A zenei vezető azt is kifejtette a műsorban, hogy a vidéki színházakban nagyon kevés szerződött operaénekes van, sokan másból próbálnak megélni, és ismer egy olyan operaénekest, akinek egyetlen budapesti próba miatt kellett lemondania egy egész turnét. A bérkülönbségeket is szóba hozta, miszerint egy énekes a budapesti operaházban kétszer-háromszor annyi gázsit kap egy kis szerepért, mint amennyit egy főszerepért fizetnek vidéken, és egy igazán szemléletes példát is talált gondolatainak alátámasztására, mondván, hogy ismer olyan diplomás operaénekest, aki nyaranta zöldséget árul, hogy megéljen, más kollégája pedig műkörmös tanfolyamra jár.

Dinyés arról is beszélt, hogy a szegedi színház kórusában harminc énekes van – tehát ők szerencsésnek számítanak –, mert az általa rendezett Don Giovannit úgy kell színpadra vinni néhány hét múlva, hogy két énekese a kikérések megszűnte miatt máris kiesett a rendszerből.

– Az Ókovács által elképzelt rendszerben ezentúl vagy elmaradnak előadások vidéken, vagy olyan színvonalon valósulnak meg, amire a néző nem szívesen vált jegyet. A basszus szerepre megpróbáltam találni egy olyan énekest, aki a nemzeti kórusban énekelt, és pillanatok alatt tudok tárgyalni a kórussal, míg az Operaház nem hajlandó erről beszélgetni. Nyolc leszerződtetett énekesem van, ám őket sem terhelhetem a végtelenségig. Ekkor megkérdezik, hogy miért akarok három operát csinálni, csináljak inkább egyet, csakhogy én nem lélegeztetőgépen akarom tartani az opera műfaját, hanem azt szeretném, hogy felvirágozzon – mondta a zenei vezető.

forrás: https://magyarnemzet.hu

Dinyés Dániel: Az operaénekessel az történik, amit Ókovács Szilveszter elhatároz

Dinyés Dániel karmester, zeneszerző, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője úgy látja, a kikérő intézményének februártól történő megszűnése nemcsak a vidéki operajátszást lehetetleníti el teljesen, de a vidéki koncertéletet is. Eddig ugyanis az Operaház engedélyezhette, hogy a fővárosban fellépő énekes a próbaidőszak alatt vidéken is próbáljon, ezután ez nem lesz lehetséges.

Ők, a vidéki nemzeti színházak igazgatói és zenei vezetői első körben nem szeretnének mást, mint leülni beszélgetni az Operaház főigazgatójával, Ókovács Szilveszterrel, aki szerintük egyáltalán nem érti és nem ismeri a vidéki színházak valódi problémáit, viszont intézkedéseivel egyszemélyes intézményként kívánja meghatározni az egész ország operajátszási gyakorlatát. A szegedi zeneigazgató szerint azonban ez oda vezethet, hogy az opera műfaj közönségét is elveszítjük. Merthogy vidéki operajátszás ilyen körülmények között nem lesz.

A zenei vezetővel az arútluKban arról beszélgettünk, hogy

• a vidéki színházakban gyakorlatilag nincsenek szerződött operaénekesek, illetve nagyon kevesen, akik erre tették fel az életüket, de másból próbálnak megélni,
• már most van olyan operaénekes, akinek egyetlen budapesti próba miatt kellett lemondania egy egész turnét,
• a budapesti operaház műsorpolitikája lehetetlen, hiszen míg nálunk évi 17 premiert tartanak, a köztudottan sokat játszó milánói Scala kilenc bemutatóval is beéri,
• egy énekes a budapesti operaházban kétszer-háromszor annyi gázsit kap egy kis szerepért, mint amennyit egy főszerepért tudnak fizetni vidéken,
• van olyan diplomás operaénekes, aki nyaranta zöldséget árul, hogy megéljen, kollégája műkörmösnek tanul,
• a szegedi színház kórusában 30 énekes van, és ezzel ők szerencsésnek mondhatók,
• hogy az általa rendezett dirigált (a szerk.) Don Giovannit úgy kell színpadra vinni néhány hét múlva, hogy két énekese a kikérések megszűnte miatt máris kiesett a rendszerből,
• hogy az Ókovács által elképzelt rendszerben ezentúl vagy elmaradnak előadások vidéken, vagy olyan színvonalon valósulnak meg, amire a néző nem szívesen vált jegyet.

Korábbi adásainkban meghallgathatták, mikor kezdett el komolyan énekelni Szemenyei János, mire fókuszál a jelenleg forgatott, Blokád című film, mélyrepülésben van-e az X-Faktor, hogyan lehet közpénz nélkül sikeres filmet forgatni, Bányai Kelemen Barna elmondja, milyen is Csernus doki, kollégáink a pályakezdő színészek nehézségeiről beszélgetnek, de hallhat arról, hogy Puskás Tamás szerint miért pótkávé az online színház, hogy Grecsó Krisztián miért tért vissza a lírához, amelyet sosem hagyott el, és azt is megtudhatja, milyen írók kerültek a magyar írókat összegyűjtő kötetbe, és hogy a zeneiparban túl magas az áfateher. Takács Katalin mindig mosolyog, Nagy-Kálózy Eszter is visel néha páncélt, Mécs Mónika producer pedig ilyennek látta Enyedi Ildikó legújabb filmjét.

(Borítókép: Dinyés Dániel. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

forrás: https://index.hu/

Áll a bál az Opera igazgatójának nyílt levele miatt

Vidék kontra főváros? Főváros és vidék! címmel küldtek válaszlevelet vidéki zenei vezetők Ókovács Szilveszter A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros operajátszásáról című nyílt levelére.

A Magyar Állami Operaház február 1-jétől megszünteti a „kikérők” rendszerét, ami azt jelenti, hogy a próbaidőszakban egyetlen énekes sem dolgozhat párhuzamosan vidéki intézményekben. Mintegy 140 aktív énekes van, akik közül több mint 120-an szerződéses viszonyban állnak az Operával, tehát ha onnan nem engedik el az énekeseket, a vidéki nemzeti színházak zeneigazgatói szerint a vidéki operajátszás ellehetetlenül.

Ókovács Szilveszter nyílt levele még novemberben jelent meg az Origo felületén, amire a vidéki zenei vezetők először nyilvánosan szerettek volna reflektálni. Bízva a párbeszédben, egy fórumon szerették volna megvitatni a Magyar Állami Operaház kormánybiztosával, hogy vidék és főváros miként tudna együttműködni és segíteni egymás munkáját, hogy az operajátszás továbbra is megvalósítható lehessen a fővároson kívül is.

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozata három kerekasztal-beszélgetésen járta körbe a vidéki operatagozatok célkitűzéseit, működésének nehézségeit – az utolsó alkalomról a Kultúra.hu adott részletes beszámolót. Az ominózus harmadik alkalomra meghívták Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját, aki azonban a beszélgetés napján lemondta részvételét.

A személyes diskurzus elmaradt, de a vidéki zeneigazgatók reagáltak Ókovács „Édes néném” kezdetű levelére:

Tisztelt Főigazgató úr, kedves Szilveszter! „Kedves Nénjéhez” írt levelét mi is olvastuk, és mivel szólítva érezzük magunkat, igyekszünk ugyanezen a felületen válaszolni állításaira és felvetéseire. Mindenekelőtt kérjük Önt, hogy a vidéki és a fővárosi operajátszást szíveskedjen egységesen és ugyanannyira támogatni, hiszen ez Önnek a Nemzeti Kulturális Tanácsban betöltött szerepe alapján kötelessége is.

A matematika nyelvére lefordítva a problémát kiemelték, hogy a Magyarországon aktív operaénekesi társadalom nem több, mint 140 énekesből áll, akik közül több mint 120 énekes vállalkozói szerződéses, azaz nem alkalmazotti jogviszonyban dolgozik az Állami Operaházzal.

Minthogy az utóbbi években az Operaház titkársága – a kikérők során tanúsított rugalmas hozzáállással – megfeszített erővel segítette a vidéki színházak munkáját, az énekes kollégák az Operaházi munkájuk mellett tudtak a vidéki színházakban is dolgozni. Ez változott meg idén ősztől, amikor Ön – még nem írásban tájékoztatva a társulatot – megszüntette a kikérőt, mint intézményt.

A kikérő egy olyan dokumentum, amelyet egy intézmény vagy az énekes ad le az illetékes titkárságon. Ott megvizsgálják, hogy az érintett művész elengedhető-e az adott színházban lévő próbaidőszaka alatt egy másik színház próbáira, tehát ezzel „kikérnek” egy adott művészt. Azután pedig egyeztetnek az adott színházak.

Ma a vidéki színházak operaeladásainak egy-egy szerepére egyszerűen nem maradt felkérhető énekes az Ön döntése okán. Fontos megjegyeznünk: ez csakis az Ön döntésén múlik, jogi kényszerítő körülmény, vagy egyéb törvényi rendelet nem indokolja az Ön lépését. Sőt: a kizárólag vállalkozóként dolgozó énekeseknek kifejezetten fontos lenne lehetőséget adnia arra, hogy más színházak megbízásait is elfogadhassák.

A levelet

Bakos-Kiss Gábor és Silló István, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója,

Barnák László és Dinyés Dániel, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója,

Béres Attila és Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója,

Gemza Péter és Somogyi-Tóth Dániel, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és zeneigazgatója

írta alá.

forrás: https://index.hu

Operavita: interjú Ókovács Szilveszterrel, az Operaház főigazgatójával

Az Opera január végéig ad lehetőséget az énekeseknek az intézménnyel kötött szerződéseik felbontására, utána viszont próbanapokon nem enged el senkit. Ókovács Szilveszter szerint „megint elállnak az útból”. Felelősséget kell-e vállalnia a fővárosi intézmény vezetőjének a vidéki operajátszásért, és kell-e egyeztetni velük egy őket érintő stratégiai tervezetről? Ezekről a kérdésekről is szót ejtettünk.

Egyeztetett-e az elmúlt három hétben a vidéki színházak zeneigazgatóival?

Októberben kérték a zeneigazgatók főnökei, a színházigazgatók, hogy egyeztessünk, ez másnap meg is történt. Viszont a kérelmező levél, amelyre oly sokszor hivatkoztak, soha nem érkezett meg. Az igazgatókkal – Pécset Gulyás Dénes zeneigazgató képviselte – minden lényegeset sikerült is megbeszélni, aztán ez mintha nem ment volna át a zeneigazgatókig.

Nem ez érdekelt. Hanem az, hogy a december 6-ára tervezett nyilvános beszélgetés – amelyen a részvételét lemondta – óta egyeztetett-e a zeneigazgatókkal? Szükségesnek tart-e egy ilyen megbeszélést?

Pedig sokkal inkább érdekelhette volna, mert tárgyszerűbb volt és igazabb, mint az a mérhetetlenül elfogult sorozat, amelyen vudubábut csináltak a Magyar Állami Operaházból.

Sajnálom, hogy nem hangzott el: december 6-án karácsonyi videófelvételt készítettünk egyebek mellett az egyik zeneigazgató feleségének részvételével. A harmadik „beszélgetést” utólag megtekintve jó döntést hoztam. Az egyik sortűz volt, a másik örömet szerzett minimum 107 ezer embernek. Úgy nyilatkoztak ott az urak, mintha egyáltalán nem jött volna létre az októberi találkozó, és azon nem tisztáztuk volna a helyzetet az igazgatóikkal.

Mi lehet mégis a félreértés oka?

Sok energiát fektettek abba, hogy félreértsék, amit mondtam, pedig cikkben is leírtam az Opera álláspontját. Most olyan karmesterek fordulnak ellenünk, akik vidéki állásuk mellett nálunk is fellépnek, nem vidéki gázsit kapnak, és – teljes joggal – igen rossz néven vennék, ha pesti produkciójuk énekesei kihagynák a próbákat vidéki kikérések miatt. A korábbi operai vezetőknek még egy Primavera Fesztivál feltalálására se futotta, most pedig csodálatosan összekeverik az én hatókörömet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és saját városaik képviselő-testületének hatáskörével.

A szerződésem tíz éve egyetlen színházra szól, rajtam más ne keresse a saját felelősségét.

És vidéki vagyok, az is maradok, például szerettem volna Veszprémben, a szülővárosomban kamaraoperát építeni a régi moziból huszonöt éve, de rá kellett jönnöm, hogy ab ovo esélytelen. A lehetetlent felesleges megkívánni. Pontosan értem, hogy a végekről nézve az Andrássy út a Kánaán maga: ezenközben a Radnóti meg a Vígszínház szintjén vagyunk finanszírozva, és az Erkel Színházban mégsincs zuhanyzó, kézzel húzzák a díszletet, valamint csaknem öt éve nélkülözzük az Ybl-palotát.

Mi hangzott el az említett egyeztetésen az énekesek próbaidőszak alatti kikérésével kapcsolatban?

Érzékelve a helyzetet – amelynek kialakulásáról nem tehetünk –, igyekeztünk megoldást találni. Nem az Opera felelőssége, ha például egy társulat fejébe veszi, hogy zsinórban lejátszik annyit egy darabból – pótlandó a Covid miatti elmaradásokat –, amennyit mi se mernénk, mert egyszerűen nincs rá szereposztás. Mondhatnám tragikus félreértésnek, de nem az, hisz a vidéki kollégák pontosan tudják, hogy az Operával szerződésben álló művészek amúgy mind szabadúszók, és ha Pesten van dolguk (próba, előadás), akkor nem valamiféle váróteremben ülnek, ahonnan tetszés szerint kiemelhetők. Polgárjogi szerződés van köztünk, amit ha elfogadnánk úgy, hogy közben elemeiben nem teljesül, az állam pénzét kezelnénk hanyagul, ez pedig bűncselekmény. De ezt tényleg magyarázni kell?

Ami változás a korábbiakhoz képest, hogy míg február elsejéig egyeztetés kérdése, hogy egy operaénekes a próbaidőszaka alatt másutt fellépjen, addig az Opera most megszünteti ezt a lehetőséget.

A próbarend felborítását és széttúrását nem hívnám „lehetőségnek”, inkább színfalak mögötti, kézen-közön létrejött fusizásnak, ami a minőség ellen hat.

Ennek most valóban vége van. 2011-ben azt a mandátumot kaptam a miniszterelnöktől, hogy az európai első vonalba vigyem a Magyar Állami Operaházat. Ahhoz tervezés, művész, produkció, társadalmi nyitás és infrastruktúra is kell, valamint fegyelem – mindehhez pedig huzamos bizalom, forrás és koncentrált vezetés. Tíz éve minden nap 0–24-ben ezzel foglalkozom, semmi mással, és minden lépésem abba az irányba vezetett, hogy előteremtsük az európai előadásokhoz szükséges eszközöket. 2022 márciusában újranyitjuk az Ybl-palotát, de előtte még februárban átadjuk az Opera Eiffel Műhelyházának próbateremsorát is, és innen vége a 134 éves érvnek, hogy „de nincs is hol felkészülnünk”.

Ahogy komoly operaházakban dukál, repertoár-előadással három, premierrel hat-hét heteket töltünk, éppúgy, mint eddig, ehhez pedig leszerződtünk három évre előre az érintett művészekkel – és valóban, mostantól nincs a próbákról hiányzás. De tényleg az volna az elvárás, hogy míg fizetjük az énekeseket, elkéredzkednek, és a budapesti próbák helyett másutt dolgoznak?

Szerintem a kérés arról szól, hogy ha délelőtt az Operában próbálnak, attól este még nyugodtan próbálhassanak másutt.

Ez most is így van. Honnan tudnánk, ki mit csinál próbán kívül kétszáz kilométerrel arrébb? A kikérő viszont azt jelenti, hogy az énekes nem vesz részt a kiírt próbán, mert másutt van dolga. A vidéki igazgatókkal történt egyeztetés után komoly engedményeket tettünk, ezekről a nyilvános beszélgetéseken nem tettek említést.

Nem voltam a sajátjaim körében népszerű, mert a kollégák éjszakákon át dolgoztak, hogy előre megjelöljék a próbaidőszakokon belüli valós próbanapokat – a Hunyadi László esetében magam jártam el így –, amelyeken az énekesnek részt kell vennie. Könnyebb dolgunk lenne, ha a próbafolyamat alakulásához igazíthatnánk, ki mikor próbál, mi mégis vállaltuk, hogy kitűzzük e napokat, elveszítve ezzel a rugalmasság lehetőségét.

Miért kell az adott napok egészét fenntartani?

Mert később osztjuk be, hogy délelőtt vagy este van-e próba, esetleg mindkét napszakban, de ennyi tartalékot muszáj benne hagyni egy több száz ember együttműködését jelentő folyamatban. Az Opera működésének ellehetetlenüléséhez nem asszisztálhatok, talán ez érthető. Évekkel ezelőtt sokkal több bemutatónk volt, mert cserére szorult a repertoár, de ma már ez sincs így – a „vád” szerint 17 premiernél tartunk, de „véletlenül” beleszámolták az egyfelvonásos baletteket és a tavalyi pótlásokat is, pedig ezek többségét a múlt évben nemcsak bepróbáltunk, de online streamben be is mutattunk –, addig a futó szezonban valódi operabemutatóból csak négy lesz, jövőre pedig öt. Azért ez különbség.

Számos vezető, kiváló formában lévő énekes volt és lesz szabad hónapokig: ha a vidéki színházak is előre terveznének – üres naptár mindenütt van –, a mi önként vállalt foglaltsággyűjtésünkből pár hét múlva pontosan látnák, melyik év melyik hónapjában kinek nincs dolga Budapesten 2024 nyaráig. A saját prózista igazgatóikkal és polgármestereikkel vívandó meccseiket azonban nem tudjuk átvállalni. Mindenkinek megvan a maga tatamija odahaza, nem egymással kéne harcolnunk.

Mivel az Opera társulatának kilenc éve nem tagjai a magánénekesek, megeshet, hogy valaki ugyanarra az időszakra aláír egy szerződést az Operában és vidéken?

Természetesen. Etikailag az volna helyes, ha az illető(k) mindkét szerződését felbontanánk, hisz mindkettőnket rosszhiszeműen ültetett fel: vinné a pénzt, miközben egyszerre két helyen nem tud maximálisan helytállni, kárt okoz mindenhol, és szembefordítja a színházakat.

És a szerepeket se keverném: az Opera Magyarország legnagyobb intézménye, a világban is reprezentánsa a hazai operakultúrának, míg a nemzeti színházak operatagozatai alapvetően az adott város és a környező megyék zenei életének kulcsszereplői. Se méretük, se emberi és anyagi erőforrásaik nem alkalmasak rá, hogy operaházként funkcionáljanak.

Ha valaki mégis azt gondolja, hogy a feltételek hiánya dacára ő vidéken juszt is operaházat működtetne, akkor vegye észre, hogy a hiba az ő

Se Parlament, se Lánchíd, se Puskás Aréna, se ORFI, se Opera nincs máshol, csak a fővárosban. Még a nyolcszoros népességű és sokszorosan dúsgazdag Németország sem tud fenntartani 8 városban Münchenhez, Berlinhez, Hamburghoz mérhető operaházakat.

De – a levelében leírtakkal szemben – mindenütt van zenekari árok.

Ne már. Állt a cikkemben egy összetett mondat: „Vidéki színházainkban se árok, se technika, de méretes zenekar, színpad, végképp méretes énekkar sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy kompromisszummentesen legyen megszólaltatható a mindenkor érthetően ambiciózus vezetők által oly szívesen álmodott operai törzsanyag – s ha mégis a deszkára kerül, bizony, a szólistában is ott lesz a kompromisszum kényszere, ami tehát a produkciót amúgy is jellemezheti.”

Ha ebből azt ragadják ki, hogy szerintem nincs vidéken zenekari árok – nyilvánvaló képtelenség, mindegyikben jártam többször is –, az szándékosan nem elemzi a mondatot, amely a „kompromisszummentes” jelzőt rendeli az összes, előtte torlasztott főnév mellé. Így támadni komolytalan! De az is, hogy panaszként hangzik el: máshol néhány millió forintból kell operát színre vinni. Miközben mindenki bólogat, nem merülnek fel azok a „független” operaprodukciók, amelyeknek a nyilatkozók közül többen bizony cselekvő részesei, és százmillióba kerülnek. Pontosan tudják, mennyit kóstál egy nagyméretű színpad igényes díszlete, egy kórusopera jelmeze, mégis ájuldoznak a mi költségeinktől: ez farizeusság.

A 2015-ös színházi évadnyitón – történetesen Debrecenben – jeleztem, hogy az Eiffel Műhelyház képes lesz bérgyártásra, és külföldi partnerek mellett a magyar színházi szcénára is számítunk, amely a magánszektor árához és minőségéhez képest is jól jár velünk. Még egy év – gépbeszerzés, belső munkálatok kellenek –, és indulhat ilyen irányú együttműködés is.

Visszatérve: ha egyik művészeti titkárság jóban volt a másikkal, elintézték, amit tudtak, és ha ehhez az Opera próbáit kellett átszervezni, hát megtették. Erről nem lehet a jövőben szó. Minden énekesnek hosszú, részletes levelet írtam az igazgatói találkozó után azonnal, hogy november 8-ig bárki bármiféle jogkövetkezmény nélkül felbonthatta vagy módosíthatta az Operával kötött szerződését, ha egy vidéki produkcióba is elígérkezett vagy menni szeretne oda. Senki sem bontott fel semmit.

Miért bontaná fel? Nyilván az énekeseknek fontos, hogy jó pénzért énekeljenek az országosan reprezentatív intézményben is.

Ha jól értem, bármit tesz az Opera, nem felel meg. Ha szerződünk, ha nem szerződünk, mindenképp baj. Illetve nyilván az tetszene, hogy fizetjük az énekest, de nem nálunk dolgozik: erről elmondtam imént, hogy jogi nonszensz is. Egyébként pedig mindenki individuum, senki sem rabszolga: eldönti, óhajt-e szerződni, s miképp. Jelzem, a nyugati nagy testvéroperaházak szólistái a várost sem hagyhatják el a próbaidőszak alatt… Mi viszont senki lábára nem teszünk nyomkövetőt, ha nálunk nincs dolga, úgy gazdálkodik az idejével, ahogyan jólesik, ahogy a hangja bírja. Csak aztán tényleg bírja.

De ha előtte néhány nappal tudja meg, hogy az adott napon tíztől vagy este hattól van próbája, az lényegesen rontja a tervezhetőséget.

Ezért jelöltük meg a próbanapokat, azokon tartunk igényt az énekeseinkre, mint bármely „munkahely”. Ezt ne nevezzük különösnek, hisz itthoni mércével kimagasló gázsit fizetünk már csak azért is, mert a pálya rövid, 20-25 év után a hang a bankban kell legyen. Hosszú távú jövedelemként biztosítja ezt a Magyar Állami Operaház bő száz éve a hazai énekestársadalomnak: azokban az években is gazdálkodniuk kell vele, amikor már nem tudnak úgy vagy olyan szerepeket énekelni, mint korábban. Csak hogy érzékelhető legyen: a Hunyadi negyvennapos próbaidőszakában a címszereplőnek 28 megjelölt próbanapja van, 12 napot pihenhet közben. Ezzel viszont magamra vettem annak ódiumát, hogy ha nem a tervezett ütemben haladok, nem lesz mód pótolni az elmaradást. Elértünk a lehetőségeink végére.

Hány magánénekessel áll szerződésben az Opera?

Száz feletti a számuk, de megjegyzem, húsz éve is ennyi volt, hisz 70 éve két nagy színházat működtetünk, nem egyet. Közülük tízen énekelnek tíz előadásnál többet, húsznál kevesebbet. Ez két-három produkció, azt jelenti, hogy körülbelül másfél hónapjuk van lekötve nálunk. Húsz és harminc előadás között 46 énekes teljesít, ők sokat vannak itt, de így is marad egy-két szabad hónapjuk, csak 14 művész szezonját fedjük le teljesen. Mindösszesen a magyar énekesek körülbelül fele van hónapokra az Operához szerződve. Akinek 20-25 előadása van, az például már csak fél évét tölti itt.

Előretervezéssel az említett 14 művészen kívül bármelyik évadban bárki, Kossuth-díjas vagy kamaraénekes is megszerezhető, de nem bármikor, bármire, bárhová és bármennyiért. Ezt ugyanis az énekesek maguk döntik el – sosem az Opera. Most pedig újra megtehetik január 23-ig. Véletlenül sem szeretnénk úgy itt tartani bárkit, hogy közben a szíve valamelyik vidéki színház produkciójához húzza, de véletlenül hozzánk is aláírt. Úgyhogy innentől nem lehetséges ütközés, mert majd mi keresünk az esetleges kilépők helyett másokat. Kell-e hangsúlyoznom, azzal, hogy megint elállunk az útból, mekkora gesztust teszünk?

„A kormány által előreláthatólag 2022 folyamán tárgyalandó, ezért ma még nem nyilvános anyag alapján – amelynek az Opera szövegezhette a szóban forgó tagozatokat érintő fejezetét a Nemzeti Kulturális Tanács felelős tagjaként – annyit bocsáthatok előre, hogy komoly éves, operajátszásra pántlikázott forrás indulhat el mind a hat testvérszínház felé, 5 esztendőn át” – írta nyilvános levelében. Ha a vidéki operatagozatoknak érkező pluszforrásról van szó, velük miért nem egyezettek?

Nem nyilvános, belső előkészítő anyagról van szó, amely már nem a mi kezünkben alakul, döntés pedig később várható róla. A tervezett pluszforrással természetesen kötelezettségek is járnának: minimum társulat működtetése, korrepetitor, karmester státuszba vétele – ezzel létrejöhet egy helyi stáb –, évi két premier és ötven előadás régiószerte. Az összeget a keretek között úgy költhetnék el, ahogy helyben szükséges: hangszervásárlástól a marketingig maguk határozhatnák meg, mit tartanak előbbre valónak. Hozzáteszem: továbbra is áll – hiába fitymálták le –, hogy az Opera aktív repertoárjából rendelkezésükre bocsátjuk az adott évadban nem futó előadások közül számos cím díszletét, jelmezét, sőt be is tanítjuk.

Mondok példát: Vajda János új operája, A képzelt beteg miért ne futhatna vidéken is (Szabó Máté rendezése), hasonlóan Monteverdi művének átiratához, a Poppeához, amelyet Almási-Tóth András jegyez. Nem saját produkció helyett, hanem amellé tehetnének kortárs hazai vagy nemzetközi különlegességeket így, de Szinetár Miklós Rigolettója vagy Anger Ferenc Triptichonja éppúgy sorra kerülhetne moduláris díszletekkel, alig van vagy nincs is bennük karfeladat.

A Magyar Állami Operaház főigazgatójaként a Nemzeti Kulturális Tanácsban a magyar operajátszás egészét képviseli. Érez felelősséget a vidéki operajátszás iránt? A fővárosi intézménynek nem szolgálja javát a színvonalas vidéki operajátszás?

Mindkét válaszom: igen. A 2019-ben alakított, évente egyszer-kétszer összeülő Nemzeti Kulturális Tanácsban az Opera vezetőjeként képviselem a műfaj szempontjait, ám semmilyen anyagi eszközöm, döntési vagy utasítási jogom nincs más színházak kapcsán. Minden tőlem telhetőt megtettem a vidéki kollégák helyzetbe hozásáért a stratégiaíráskor, és az öt vidéki nagyváros háromtagozatú színházait a prózai és a táncstratégia ugyanúgy eléri, tehát adott esetben három irányból is kaphatnak majd segítséget. Mindegyik városban működik egyetemi szintű énekművészképző is, amire fontos építeni, mi is tesszük Pesten. És igen, oda-vissza szolgálhatja egymást a fővárosi és a vidéki operajátszás, ugyanakkor ez egy komplementer rendszer kell legyen, amelynek két része ezer és egy okból nem tudja, nem is tudhatja ugyanazt.

Hagyjuk már a bornírtságokat, mintha meg kellene magyarázni, miért Budapest a főváros.

Soha senki nem hagyta figyelmen kívül ezt az axiómát, amikor az elmúlt évtizedben háromszor is szerveztünk konferenciákat a vidéki tagozatok aktuális vezetőinek részvételével, és hívtuk meg előadásaikat évente. Egyeztetésellenességgel vádolni az Operát már csak ezért is súlyosan igaztalan, de nem baj, majd elmondjuk még egyszer, január végén, da capo al fine.

forrás: https://kultura.hu/

Művitát lát az Operaház, mégis tíz pontban válaszol

Levelet írt szerkesztőségünknek a Magyar Állami Operaház, amelyben a vidéki zenei vezetők Vidék kontra főváros? Főváros és vidék! című válaszlevelére reagál.

Az eset érdekessége az, hogy a vidéki zenei vezetők a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros operajátszásáról című, Origóban megjelent nyílt levelére, írására reagáltak. Ráadásul éppen azért, mert párbeszédet folytatnának arról, akár egy fórumon, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosával, hogy vidék és főváros miként tudna együttműködni és hogyan segíthetnék egymás munkáját, hogy az operajátszás továbbra is megvalósítható lehessen a fővároson kívül is.

A párbeszéd azonban szerintük elmaradt, ennek következtében pedig megindult egy sajátos levelezés:

LEVÉLRE LEVÉL, MOST PEDIG LEVÉLRE KOMMENTÁR.

Az előzményeket itt elolvashatják, az Index Áll a bál az Opera igazgatójának nyílt levele miatt című cikkében, amelyben a vidéki zenei vezetők azt is nehezményezik, hogy az Opera főigazgatójának döntése nyomán a vidéki színházak opera-előadásainak egy-egy szerepére egyszerűen nem maradt felkérhető énekes.

Áll a bál az Opera igazgatójának nyílt levele miatt

Válaszoltak a vidéki zenei vezetők Ókovács Szilveszternek.

Tíz pont a vidéki zenei vezetőknek

Ahogyan azt az Index is megírta, a kikérő egy olyan dokumentum, amelyet egy intézmény vagy az énekes ad le az illetékes titkárságon. Ott megvizsgálják, hogy az érintett művész elengedhető-e az adott színházban lévő próbaidőszaka alatt egy másik színház próbáira, tehát ezzel „kikérnek” egy adott művészt. Azután pedig az adott színházak egyeztetnek.

A Magyar Állami Operaház tíz pontban küldte meg válaszait a vidéki vezetők levelére, amelyet most változtatás nélkül közlünk:

Most is van lehetőség a szerződött magánénekeseknek főigazgatói engedély megszerzésére, hogy próbát mulasszanak, de az már csak kivételes esetben adható, hisz az Operának kárt okoz.

Ha nincs próbanap vagy előadás az Operában, az énekes most is azt kezd a szabadidejével, erejével, amit és ahol szeretne.

Az Opera 110 magyar énekessel áll szerződésben, nem 140-nel. Közülük nagyjából a művészek felét köti le fél szezonnál hosszabb időre, tehát lényegét tekintve a magyar énekesi potenciál mintegy fele szabad marad.

Október közepén az öt vidéki, operatagozatos színház igazgatójával az Opera Eiffel Műhelyházában megbeszélés zajlott, ahol az intézmény minden kérdést megválaszolt. (OperaFórumra pedig az elmúlt évtizedben háromszor került sor az Opera színházaiban, vidéki vezetők részvételével.)

A magánénekesek vállalkozók, szerződéseiket szabad akaratból kötik, az Opera által kínált novemberi felmondási lehetőséget senki sem vette közülük igénybe.

Az Opera rendelkezésre bocsátotta szerződött énekeseinek foglalt és szabad periódusait, és ezt a gyakorlatot a következő két évadra is kiterjeszti heteken belül, ahogy azt az egyeztetésen önkéntes vállalásként meg is ígérte.

Ha a vidéki tagozatok hajlandók volnának e tábla figyelembe vételével előretervezni, és nem ragaszkodnának azokhoz a művészekhez, akik az ominózus időszakban már az Operába köteleződtek el, akkor saját előadásaikat is meg tudnák oldani.

Az Operával kötött énekesi szerződés mindkét felet kötelezi, de az intézmény újabb gesztusként 2022. január 23-ig megint lehetővé teszi a szerződésből való jogkövetkezmény nélküli kilépést vagy annak módosítását, ha az adott művész az Operánál leszerződött időszak és szerep helyett inkább máshol, mást kíván énekelni. (A sajtót az esetleges kilépők számáról tájékoztatni fogjuk, bármekkora természetes szám is legyen az.)

A 2022/23-as és a 2023/24-es évad foglaltsági listáinak rendelkezésre bocsátása után, előreláthatólag január legvégén az Opera áttekintő munkamegbeszélést kezdeményez a vidéki operatagozatokkal, ennek egyetlen feltétele, hogy a prózista igazgatók és zeneigazgatóik egyaránt részt vegyenek azon, a korábbi, elcsúszó információkat kerülendő.

A Magyar Állami Operaház az ismeretlen céllal, ám nagy energiák árán generált művitát a maga részéről lezártnak tekinti.

forrás: https://index.hu/