Eső, tehenek, kivándorlás – 15 sor színház
„Kifogástalan színészvezetés, az utolsó írásjelig átgondolt szövegértelmezés és -használat, erős színészi jelenlét és játéktempó jellemezi a dunaújvárosi Leenane-t, nem beszélve a pontos zenei felhozatalról, amelyben Göttinger állandó tettestársa, Dinyés Dániel működött közre.” Leenane szépe kritika. 15 sor színház.
Göttinger Pál otthonosan mozog McDonagh világában (és környékén), tesz is erre egy nem túl nagyképű utalást. Mikor Pato Dooley az első felvonás végén előadja levelét, a rendezés megemlítteti az ír szerző trilógiájának egyéb darabjait is: post scriptumban üzen a Vaknyugat Kicsilányának, és reagál A koponya cselekményére. Nagyon népszerű itthon ez a négyszereplős, mi sem mutatja ezt jobban annál, minthogy összesen 7 magyar nyelvű feldolgozását láttam eddig, a dunaújvárosi az idei évadot tekintve a 3. Leenane-nézésem volt.De ez igazán megérte, azt kell mondjam – miközben betéve tudom a darabot, a Bartók Színház adaptációja hozzá tudott adni a McDonagh-műhöz.
Leghangsúlyosabbá a kivándorlás, a vidék elnéptelenedésének témája válik. Holecskó Orsolya vibrálón passzív-agresszív Maureenje sajátos hazaszeretetben találta meg az önazonosságát – megismerve múltját minden értelmet nyer. Balázs Andrea erős jelenléte uralja a teret,
olyankor is ott érezzük karaktere levegőjét, amikor épp nincs színpadon,
megformálásában Mag betompult, kiszámíthatatlan idős asszony, mégis szánandóan kiszolgáltatott.A színésznő holtsápadtra maszkírozva szinte horrorisztikus jelenség, de tökéletesen hiteles, despota bútordarabja az anya-lánya élettérnek.
Marton Róbert tiszta, egyszerű, nagyon rokonszenves Patóként, de a karakter minden frusztrációját és egyéni drámáját is bele tudta sűríteni a három hangsúlyos jelenetébe. Bevallom, teljesen lenyűgözött az alakítása, Holecskóval gyönyörűen játszottak, közös néma pillanataikban olyan szépen jött létre a harmónia, hogy kettejük kapcsolatának elbuldózerezése igazán nagy tragédiává vált, és Mag komoly bűnévé. Vrabecz Botond elrajzolt Ray Dooley-t hoz a színpadra, sokáig nem pontosan értettem a figuráját, ugyan szórakoztatott. Aztán az utolsó jelenetben, amikor magán kívül üvölt a gyerekkorában elorzott labdája miatt a katatón állapotba süppedt Maureennal, hirtelen értelmet nyer furcsasága.
Itt, Leenane-ben egy tehenet se tudsz úgy oldalba rúgni, hogy utána ne sápítozna valaki húsz évig
– mondja Pato, majd a második felvonásban, öccse kiakadásával áll össze a diagnózis: mitől is tud igazán megfojtani, megőrjíteni ez a csodálatos vidék.
A látvány (díszlettervező: Bujdosó Nóra, jelmezek: Cselényi Nóra) korrekt, McDonaghhoz hű, sötét környezetet ad, erénye, hogy a játszók kiteljesedését szolgálja. Kifogástalan színészvezetés, az utolsó írásjelig átgondolt szövegértelmezés és -használat, erős színészi jelenlét és játéktempó jellemezi a dunaújvárosi Leenane-t, nem beszélve a pontos zenei felhozatalról, amelyben Göttinger állandó tettestársa, Dinyés Dániel működött közre. Minden szavát ismertem, mégis elkezdtem én is magam előtt látni az esős, lankás tájat a tehenekkel és azzal mérhetetlen esélytelenséggel.
Göttinger Pál otthonosan mozog McDonagh világában (és környékén), tesz is erre egy nem túl nagyképű utalást. Mikor Pato Dooley az első felvonás végén előadja levelét, a rendezés megemlítteti az ír szerző trilógiájának egyéb darabjait is: post scriptumban üzen a Vaknyugat Kicsilányának, és reagál A koponya cselekményére. Nagyon népszerű itthon ez a négyszereplős, mi sem mutatja ezt jobban annál, minthogy összesen 7 magyar nyelvű feldolgozását láttam eddig, a dunaújvárosi az idei évadot tekintve a 3. Leenane-nézésem volt.De ez igazán megérte, azt kell mondjam – miközben betéve tudom a darabot, a Bartók Színház adaptációja hozzá tudott adni a McDonagh-műhöz.
Leghangsúlyosabbá a kivándorlás, a vidék elnéptelenedésének témája válik. Holecskó Orsolya vibrálón passzív-agresszív Maureenje sajátos hazaszeretetben találta meg az önazonosságát – megismerve múltját minden értelmet nyer. Balázs Andrea erős jelenléte uralja a teret,
olyankor is ott érezzük karaktere levegőjét, amikor épp nincs színpadon,
megformálásában Mag betompult, kiszámíthatatlan idős asszony, mégis szánandóan kiszolgáltatott.A színésznő holtsápadtra maszkírozva szinte horrorisztikus jelenség, de tökéletesen hiteles, despota bútordarabja az anya-lánya élettérnek.
Marton Róbert tiszta, egyszerű, nagyon rokonszenves Patóként, de a karakter minden frusztrációját és egyéni drámáját is bele tudta sűríteni a három hangsúlyos jelenetébe. Bevallom, teljesen lenyűgözött az alakítása, Holecskóval gyönyörűen játszottak, közös néma pillanataikban olyan szépen jött létre a harmónia, hogy kettejük kapcsolatának elbuldózerezése igazán nagy tragédiává vált, és Mag komoly bűnévé. Vrabecz Botond elrajzolt Ray Dooley-t hoz a színpadra, sokáig nem pontosan értettem a figuráját, ugyan szórakoztatott. Aztán az utolsó jelenetben, amikor magán kívül üvölt a gyerekkorában elorzott labdája miatt a katatón állapotba süppedt Maureennal, hirtelen értelmet nyer furcsasága.
Itt, Leenane-ben egy tehenet se tudsz úgy oldalba rúgni, hogy utána ne sápítozna valaki húsz évig
– mondja Pato, majd a második felvonásban, öccse kiakadásával áll össze a diagnózis: mitől is tud igazán megfojtani, megőrjíteni ez a csodálatos vidék.
A látvány (díszlettervező: Bujdosó Nóra, jelmezek: Cselényi Nóra) korrekt, McDonaghhoz hű, sötét környezetet ad, erénye, hogy a játszók kiteljesedését szolgálja. Kifogástalan színészvezetés, az utolsó írásjelig átgondolt szövegértelmezés és -használat, erős színészi jelenlét és játéktempó jellemezi a dunaújvárosi Leenane-t, nem beszélve a pontos zenei felhozatalról, amelyben Göttinger állandó tettestársa, Dinyés Dániel működött közre. Minden szavát ismertem, mégis elkezdtem én is magam előtt látni az esős, lankás tájat a tehenekkel és azzal mérhetetlen esélytelenséggel.
forrás: https://fidelio.hu/